Címke: Quadrant

  • Norris tudja, hogy az egyik legnagyobb vágyát csak titokban próbálhatná ki

    Norris tudja, hogy az egyik legnagyobb vágyát csak titokban próbálhatná ki

    Lando Norris elárulta, mindig is mozgatta a MotoGP világa, így szívesen kipróbálná magát két keréken is.

    A brit versenyző gyerekkori példaképe Valentino Rossi volt, így nagyon is tisztában van azzal, milyen nehéz a motorversenyzők dolga. Gyerekkorában ő is kacérkodott az ötlettel, hogy két keréken méreti meg magát, ám végül átnyargalt az „autókra”, mivel a család azt biztonságosabbnak tartotta.

    A 23 éves versenyző ha teheti, követi a MotoGP eseményeit, a múlt héten ki is látogatott a Brit Nagydíjra.

    Norris elmondta, nagyon szeretne motorra pattanni és versenyezni, de a McLaren valószínűleg megvétózná a terveit. Így titokban kellene csinálni, hiszen a sisak alatt úgysem látszik az arca.

    „Meg akarom csinálni, csak nem szabadna elmondanom senkinek, hogy ez én vagyok. 100%, hogy kipróbálnám, de nem mennék mindjárt a MotoGP-be, ott végem lenne. Minden kanyarban elképesztőek, ez őrület. Akárhányszor jövök, mindig egyre gyorsabbak.”

    A brit pilóta kihangsúlyozta, nagyon tiszteli a motorversenyzőket, mivel egy kissé „őrültnek” kell lenniük ahhoz, hogy így végezzék a munkájukat.

    „Ezek a srácok őrültek, sokkal elszántabbak az F1-es versenyzőknél. A tévében is gyorsnak tűnnek, de ezt élőben kell nézni. Én be vagyok csomagolva egy szép kis autóba, ők pedig csak úgy ott vannak és mennek. Ők talán kinevetnének amiatt, hogy be vagyok kötve. Ez egy más világ. Ők talán az egyenesekben gyorsabbak, viszont a kanyarokban mi vagyunk a jobbak.”

  • Norris szívesen kipróbálna egy raliautót

    Norris szívesen kipróbálna egy raliautót

    Lando Norris csak ámult azon, milyen sebeséggel robogott el mellette egy raliautó a Quadrant forgatásán.

    2018-ban a Daytona 24 órás versenyen, Fernando Alonso oldalán a brit pilóta már megtapasztalhatta milyen a formaautózáson kívüli világ. E-sport csapatának legújabb kollekcióját az off road téma ihlette meg, így a forgatás során megismerkedhetett a 22 éves pilóta a ralizás világával is.

    Norrisnak nagyon tetszett az élmény, így szívesen kipróbálná magát a szakágban.

    „Szeretném egyszer kipróbálni a ralizást. A következő kollekciónk a Quadranttal az off road témakörre koncentrál, így nem rég elmentünk, hogy felvegyünk néhány anyagot, amibe a ralizás is szerepelt. Amikor ott jártam, először szembesültem azzal testközelből, hogy milyen őrültek azok az emberek. Nagyon vágytam arra, hogy kipróbálhassam.” – nyilatkozta a 22 éves pilóta a Motorsport.com-nak.

    A McLaren versenyzője utalt arra, hogy megnézne magának közelebbről is egy raliautót a szezon végén:

    „Lehet, hogy olyan helyen kezdem el, ahol nincsenek fák, csak ki szeretném próbálni egy biztonságos helyen az év végén. Valahol, ahol vannak gumifalak.”

    Norris ugyanakkor raliversenyen is indulna:

    „Talán egy nap. Előbb ki kell próbálnom, hogy lássam milyen. Ránézésre elég félelmetesnek tűnik, és igen, mindig van valami olyan az ember életében, amit szeretne megtapasztalni. Ahogy néztem őket a forgatás közben, arra gondoltam, ezt szívesen kipróbálnám.”

  • Norris: Bárcsak megkérdeznék tőlem azt, hogy miért utálnak az emberek

    Norris: Bárcsak megkérdeznék tőlem azt, hogy miért utálnak az emberek

    Lando Norris nemrég arról beszélt milyen embernek látja magát és milyen kérdést szeretne kapni.

    A McLaren pilótája az elmúlt időszakban több kritikát kapott a nyilatkozatai miatt. Fernando Alonso visszavonulásával is viccelődött már, míg legutóbb George Russellt kóstolta be. A rajongók egy részének viszont nem tetszett az angol humort alkalmazó versenyző ‘beszólása’.

    Norris ugyanakkor nem érti, hogy az ártatlan élcelődések miért váltanak ki ellenszenvet a szurkolókból.

    „Milyen kérdést szeretnék kapni? Szeretném, ha valaki megkérdezné tőlem, miért utálnak téged az emberek? Mindent megteszek azért, hogy mosolyt csaljak az arcokra. Ha nem kedvelnek, akkor valami baj van velük.”

    A 22 éves pilóta így jellemezte magát Sports Illustrated oldalán:

    „Oh, ki is az a Lando Norris? Ki vagyok én? Úgy hiszem, hogy két lábbal a földön járok, és csak élvezni akarom az életet. Olyan személy vagyok, aki mosolyog, viccelődik egy kicsit, és sikeres szeretne lenni a munkájában. Megpróbálok az egyik legjobb autóversenyzővé válni. Ugyanakkor boldoggá akarom tenni a csapatot is, részese lenni az egésznek. Ezt csinálom a McLarennel, ezt szeretem én. A rajongók kedvenceivé akarunk válni. Sok időt fordítok arra, hogy boldoggá tegyem a rajongóimat és a támogatóimat. Úgy vélem, ez a lényeg. Én csak egy kedves fickó vagyok.”

    Ugyanakkor Norris szíve nemcsak a Forma-1-ért dobog:

    „Sok szenvedélyem van. Gyerekkorom óta vágytam arra, hogy az F1-ben versenyezzek. Bajnok szeretnék lenni. Ez élvez elsőbbséget. Minden versenyzőnek van viszont szabadideje és más olyan dolog, amit szeret csinálni. Élvezem a gokartozást is. Ebben nőttem fel, és szeretnék a részese maradni. Ez volt a gyerekkorom legjobb időszaka. Így részt veszek a fiatalok támogatásában is.”

    Ezen felül a brit pilóta mesélt a Quadrantról és az e-sport iránti szeretetéről, valamint a divatról is.

    „Viszont ott van ennek (Quadrant) a ruházati oldala is. Azok a termékek, amikbe bele tudom tenni azt amit szeretek. A divat része mindig is érdekelt. Kényelmesen és komfortosan öltözni otthon, szeretem ezeket a ruhákat, cipőket és így tovább. Nem vagyok a téma szakértője, de már tanulom a dolgot.”

  • Norris megalkotta 5 társából a „tökéletes versenyzőt”

    Norris megalkotta 5 társából a „tökéletes versenyzőt”

    Lando Norris új videójában a Redditen feltett kérdésekre válaszolt.

    A brit versenyző a népszerű oldallal együttműködve arra kérte a szurkolókat, hogy tegyenek fel neki kérdéseket. A McLaren pilótája saját e-sport csapatának Youtube-csatornáján válaszolt pár igen érdekes felvetésre.

    A Quadrant videójából kiderült, hogy a Peaky Blinderes jelenleg a kedvenc sorozat és imádja a belga csokit.

    Ezen felül 5 versenyzőt összegyúrva megalkotta a „tökéletes pilótát” is.

    „Oh, ez elég nehéz, nagyon nehéz. A jelenlegi versenyzők közül fogok választani. Az egyértelmű választások mellett és saját magamat kivonva az egyenletből, Lewist (Hamilton), Maxet (Verstappen), Fernandót (Alonso) gyúrnám össze, egy kicsit Carlosból (Sainz) és Yukiból is  (Tsunoda) tennék bele. Tudjátok, Yuki imád a rádióban kiabálni, így a szórakozás kedvéért őt is betenném. Sajnos így kimarad viszont Charles (Leclerc). Ám ha ezt az öt ember összegyúrnánk, egy legyőzhetetlen versenyző születne.”

    Norris a versenyről, az előtte való étkezésről valamint a koncentrációról is beszélt. Nem szeret a futam előtt enni, ugyanis mindig ideges. Tudja, hogy szükséges, épp ezért három éve mindig ugyanaz az ebédje. Csirke, rizs és egy kis ananász alkotja a tökéletes ételt nála.

    Némelyik pályán van idő nézelődni, így olyankor mindig a tömegre tekint, vagy épp nyugodtan elgondolkodik. Ugyanakkor vannak olyan versenyhelyszínek ahol nem lankadhat a figyelme. Példaként Jeddah-t hozta fel, ahol túl közel vannak a falak, így folyamatosan koncentrálnia kell.

    Az utolsó kérdező arra volt kíváncsi hiányzik-e a brit versenyzőnek Kimi Räikkönen?

    „Sosem beszéltem Kimivel. Hány éve is? 3 évnyi F1-es szereplés alatt, nem hinném, hogy mondtam volna neki mást is azon kívül, hogy minden oké? Elmentünk egymás mellett és odaböktük a másiknak: jól vagy?”

    Ugyanakkor hozzátette, a Jégember megnyilvánulásai és interjúi hiányoznak neki, de ezen kívül nem hiányolja a finn világbajnokot.

  • Norris összeállt Ian Wrighttal, és 8400 fontot gyűjtött a Twitch-en

    Norris összeállt Ian Wrighttal, és 8400 fontot gyűjtött a Twitch-en

    Csütörtök este jótékonysági Twitch-adást közvetített Lando Norris a McLaren Shadow Studiójából.

    A brit pilóta imád streamelni, ám manapság már nem hódol annyit ennek a szenvedélyének.

    A koronavírus idején többször is adakozásra buzdította követőit, sőt az esemény kapcsán még le is vágta a haját. Ugyanakkor támogatta már a McLaren pilótája Billy Monger kihívását is. A jó ügy érdekében ismét szimulátort és kamerát ragadott, beizzította Twitch-csatornáját és Ian Wrighttal közösen megmérettette magát az F12021-ben.

    Természetesen nemcsak a két sportoló játszott, a McLaren több nevet is behúzott az akcióba. Így a nézők hallhatták az egykori F3-as versenyző, Max Fewtrell hangját, Jimmy Broadbentét, F1Ellyét és a Quadrantból ismert Niranét is.  A résztvevők Spa-ban és a Red Bull Ringen próbálhatták ki magukat, míg a két „sztárvendég” a McLaren Technology Centre-ből vitte a show-t.

    Norris természetesen saját magán szórakozott a legjobban és örökérvényű tanácsait osztotta meg a hallgatósággal:

    ,,Tulajdonképpen esni fog, így ki kellene menni a boxba. Legutóbb nem végződött jól, mikor nem álltam ki. Így hát ha slick-en vagy és esni fog, akkor mindig menj a boxba.”

    A viadalt Tiametmarduk, a McLaren Shadow versenyzője nyerte, míg Norris a negyedik helyen zárt. Wright azonban az utolsó lett.

    A wokingi istálló és pilótája a Mind.com-nak gyűjtött, akik 2020 óta partnerei a csapatnak. A Mind a mentálhigiéné fontosságát hirdeti és igyekszik segíteni a küszködőknek. Norris korábban már beszélt arról, hogy ő küzdött szorongással, így szívügyének érezte azt, hogy másokon is segítsen. Az egy órás stream keretein belül 8,400 fontot gyűjtöttek össze a szereplők.



  • Norris új ‘szerelmet’ talált, ezért sem harcol már Verstappen oldalán

    Norris új ‘szerelmet’ talált, ezért sem harcol már Verstappen oldalán

    Lando Norris elmondta, miért nem vesz részt már online versenyeken Max Verstappennel.

    A brit pilóta eddigi legjobb szezonját teljesíti. Eddig minden versenyen sikerült pontot szereznie, emellett háromszor már dobogóra is állhatott idén a McLarennel. A holland versenyzőnek sincs oka panaszra, ugyanis a Red Bull némileg átlépte a Mercedest, így potenciális bajnok esélyesként érkezhet a futamokra.

    Ugyanakkor a 23 éves pilóta a szabadidejében sem tud elszakadni a versenyzéstől. A virtuális világban ugyanis fellelhető a neve, mivel a Team Redline színeiben méretteti meg magát. Korábban a McLaren versenyzője is csatlakozott hozzá, ám a Quadrant megalakulása és a golf miatt változtak a dolgok:

    ,,Max (Verstappen) és én sokat mókáztunk, még egy 24 órás versenyt is nyertünk együtt. Nagyszerű volt. Ő egy nagyon kedves srác, és igazán jól kijövünk, viszont nekem ott van már a saját e-sport csapatom, a Quadrant. Ez így bonyolultabbá teszi a dolgokat. Biztos vagyok abban, hogy fogunk még versenyezni online. A Redline egy szórakoztató csapat, és valamilyen szintén még a tagja vagyok, de manapság hanyagolom a virtuális versenyzést.” – nyilatkozta Norris a NOS-nak.

    Tavaly a pandémia miatt még a szezont sem lehetett időben elkezdeni, így a pilóták átszoktak az online térbe. Azóta viszont ismét változott a világ. Norris új sportnak hódol, amire az összes szabadidejét szívesen áldozza:

    ,,A koronavírus miatt sokáig otthon kellet lennünk, és akkor a virtuális bajnokságok kellemes időtöltésnek bizonyultak. Most viszont átváltottam a golfra. Még mindig elég rossz vagyok benne, így nem én leszek a következő Tiger Woods, de ugyanúgy motivál, mint a versenyzés. Különben is, egészségesebb, mint a szimulátorozás. Többet vagyok kint, több napfény ér, így barnább vagyok, mint korábban.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés

  • Lando Norris megszabadult a közösségi médiás platformjaitól!

    Lando Norris megszabadult a közösségi médiás platformjaitól!

    Lando Norris Monacóban elmondta, hogy megszabadult a közösségi médiától.

    A brit versenyzőnek az elmúlt évek során nagy szerepe volt abban, hogy a fiatalabb korosztály is megtalálja magának a Forma-1-et. Vicces posztjaival és mémjeivel felhívta magára ugyanis a figyelmet, sőt azzal, hogy a versenyzőtársait is ugratta, a 21 éves pilóta az „internet sztárja” lett.

    Ugyanakkor ennek több árnyoldala volt, mint haszna. Norris már korábban elmondta, hogy a szórakoztató bejegyzései miatt nagyon sokan kezdték el támadni őt, és olyan jelzőket aggattak rá, hogy nem végzi megfelelően a munkáját. Épp ezért úgy döntött, hogy ettől az évtől csak „komoly hangvételű” posztok látnak majd napvilágot oldalain.

    Azonban a szurkolóknak ez sem volt elég, mivel sok ellentmondásos történet kerekedett ki egy-egy bejegyzés vagy épp Twitch-adás kapcsán. Norris, mivel a mentális egészségét fontosnak tartja, úgy határozott, hogy megszabadul ettől a tehertől és letörli telefonjáról és gépéről az alkalmazásokat:

    ,,Még mindig élvezem azt, amit csinálok, még mindig jókat nevetek és jól érezem magam a csapatommal. Viszont magára a munkára nagyobb hangsúlyt fektetek. Még mindig ugyanaz a srác vagyok, aki voltam, csak most a másik oldalamat mutatom meg. Azt, aki keményen dolgozik, sok időt és energiát fektet a dolgokba, így ilyen eredményeket ér el. Ezért megszabadultam a közösségi médiától.” – nyilatkozta a McLaren brit versenyzője a Chanel 4-nak.

    Ugyanakkor ez nem azt jelenti, hogy a profiljai eltűnnek majd. Norris megmagyarázta, mi is történik, mikor felbukkan az az értesítés, hogy új bejegyzést tett közzé:

    ,,Nos, még mindig fent vagyok, viszont én személy szerint már sosem nézem meg. A profilom tehát működik, viszont van egy minyonom, egy srác, aki nekem dolgozik, és úgy írogat, mintha én lennék. Én távolt tartom magam az egésztől, mert elég nagy szívás.” –tette hozzá.

    Norris ugyan a Twitch-csatornáját még megtartotta, bár egyre kevesebbszer jelentkezik ott is. Adásai kapcsán ugyan megmaradt némileg a játék, ám már többször tart beszélgetős adásokat, amiben reflektál a McLaren Unboxed legújabb epizódjára, a Qudarant új videójára vagy különböző plusz információkat mond el követőinek a versenyösszefoglalókat levetítve.

  • Norris: Videójátékokkal játszom, hogy megmutassam nem vagyok különb

    Norris: Videójátékokkal játszom, hogy megmutassam nem vagyok különb

    Lando Norris szerint a streamjei megmutatják a szurkolóknak azt, hogy ő is csak egy átlagos srác.

    A brit versenyző neve és a Twitch platform már-már összeforrt, ugyanis a 21 éves fiatal szabadidejében élő adásokkal szórakoztatja rajongóit. A McLaren pilótája a streamek alkalmával úgy érzi, könnyebben mutathatja meg azt, hogy ki is ő valójában, ugyanis az F1-es környezetben erre nem olyan sok lehetősége adódik.

    ,,A legtöbb ember azt gondolja, hogy csak körbe-körbe megyek, miközben versenyzek az autómmal és ennyi. Mindaddig, amíg nem látod meg azt, – és talán nézted a Drive to Survive-ot a Netflixen – hogy a háttérben mennyivel több van, és milyen sok mindent kell megtenniük a csapatoknak és a pilótáknak azért, hogy elérjenek dolgokat. A Forma-1 egy eléggé összetartó, zárt világ, ahol nem sokan láthatják a versenyzői oldalt. Ezért is streamelek annyit, mert azt szeretném, ha az emberek azt látnák aki én vagyok. Egy normális srác, aki szeret közvetítéseket csinálni és mindennap videójátékokkal játszani. Nem vagyok egy varázslatos típusú fickó.” – írta meg a brit szavait a Racingnews365.com.

    Tavaly, a koronavírus első hulláma alatt Lando Norris, George Russell, Alex Albon és Charles Leclerc a Twitch Quartett „megalakításával” szórakoztatta a nézőket. A virtuális versenyek mellett különféle battle royal játékokkal mulattatták a közönséget, ugyanakkor azt is megnézhette a nagyérdemű, hogyan szállít a Williams valamint a Ferrari versenyzője joghurtokat az ETS 2 segítségével.

    A 21 éves brit azonban az online jelenlétet még nagyobb szintre emelte azzal, hogy megalakította a Quadrantot, ahol is négy barátjával készít videókat a szórakozni és kikapcsolódni vágyóknak. Norris úgy véli, hogy a játékok új réteget és közönséget szólíthatnak meg és vezethetnek a sportághoz.

    Ugyan mindennapjai nagy részét a versenyzés teszi ki, ám a McLaren versenyzőjének életében előbb jött a játékok iránti szeretet, mint a sebesség:

    ,,Határozottan a játék volt az első. Mikor 4-5 éves voltam az apukám a Gran Turismo-val játszott. Semmi köze nem volt a versenyzéshez – kerékpározó volt – ugyanakkor imádta azt. Úgy nőttem fel, hogy őt nézem, és egy ponton túl már le is akartam győzni. Így lettem hát versengő és ez irányított a versenyzéshez. Volt egy kis kormányunk pedálokkal, én beültem az apukám ölébe, és úgy róttuk a köröket.” -mesélte Norris a BBC Sounds Press X to Countinue podcast adásában.

  • Egy Twitter poszt miatt vádolják rasszizmussal a Sainz családot

    Egy Twitter poszt miatt vádolják rasszizmussal a Sainz családot

    Rasszizmussal vádolja a közösségi média a Sainz család birtokában lévő Carlos Sainz Kartingot egy Twitter poszt miatt.

    A spanyoloknál a karácsonyi ünneplés még nem ért véget, ugyanis a hagyományok szerint január 5-én érkeznek meg a Háromkirályok (Reyes Magos), hogy cukorkákkal és ajándékokkal halmozzák el a gyerekeket. Általában felvonulás övezi az eseményt, melynek keretein belül a bölcsek hintón (van ahol hajón vagy tevén) érkeznek meg, és az utcára vonulóknak édességeket osztanak. Az ünnepség kész karneváli hangulatot varázsol a télvíz idejére. Az igazi ajándékozás azonban Vízkereszt napján megy végbe (január 6.), ugyanis akik egész évben jól viselkedtek, azok családi körben kapják meg a királyoktól a kért ajándékokat. A rosszaknak sem marad üres a kezük, ők ugyanis carbónt (szén kinézetű cukorkát) kapnak.

    Erre az ünnepségre akart a Carlos Sainz Karting is reflektálni, ám a háromkirályok kiválasztásánál beleszaladtak egy hibába. A VI. században nevet kapó napkeleti bölcsek (Gáspár, Menyhét, Boldizsár) ugyanis az akkor ismert három kontinenst hivatottak ábrázolni (Európa, Ázsia, Afrika). Így lett Boldizsár színesbőrű király. Ez a reprezentálás azóta is fenn maradt, sőt, hangsúlyos etnikai és társadalmi szerepet is betölt. Ugyanakkor az említett kis videóban Boldizsár megszemélyesítésére nem egy színebsörű férfit kértek fel, hanem úgy döntöttek, hogy valakinek az arcát festik feketére.

    Ez az elhatározás viszont felháborodást keltett a közösségi médiában, ugyanis többen is rasszistának bélyegezték meg a Sainz családot emiatt. Ennek a tettnek ugyanis az angolszász területeken más jelentése is van. Jóval korábban előfordult az, hogy szórakoztatás céljából feketére mázolták az arcukat az emberek, hogy így űzzenek gúnyt a színesbőrű közösségből. Ezeken az „előadásokon” nemcsak a fekete kultúrát figurázták ki, hanem beszédstílusukból is viccet csináltak.

    A rajongók mellett több Youtuber is felemelte a hangját a Sainz Karting videója ellen, köztük volt például Lando Norris „kollégája” Niran Yesufu is (Quadrant csapat tagja).

    ,,Kíváncsi vagyok arra, hogy Carlos Sainz miért nem térdelt le. Talán Spanyolországban a családja szélsőjobboldali kapcsolataival azt a kezdeményezést kellett volna odaajándékozniuk mindenkinek. Tudom, hogy ez egy spanyol tradíció, mivel ez minden évben problémává válik – ám ha azt hiszitek, hogy egy tradíció felmenti ezt a cselekedetet, akkor ostobák vagytok. A lényeg az, hogy hagyjuk el azokat a hagyományokat, amiknek gyökerei a rasszizmusból táplálkoznak, és találjunk ki helyettük újakat. Ez nem olyan kib***ottúl nehéz.”

    A Carlos Sainz Karting nem reagált a negatív kommentekre, ám a videót törölték.

  • Team Quadrant néven indított e-sport csapatot Lando Norris

    Team Quadrant néven indított e-sport csapatot Lando Norris

    Lando Norris tegnap bejelentette, hogy négy társával e-sport csapatot indít.

    A 20 éves versenyző a tavaszi karanténidőszak alatt rengeteg követőre tett szert a közösségi médiás platformjain, ugyanis közvetítéseivel színesítette a Forma-1-et hiányoló közönség életét.

    A virtuális versenyek mellett, barátaival, illetve versenyzőtársaival próbáltak ki különféle játékokat, amiket a közönség nagyon pozitívan fogadott. A McLaren pilótája még a bajnokság megkezdése előtt kezdett el töprengeni a saját csapat dolgon, majd négy ismertebb streamerrel összefogva létrehozták a Quadrant nevezetű alakulatot.

    ,,A Quadrant egy olyan dolog, amit már régóta meg akartam valósítani. A karantén felgyorsította a dolgokat, ugyanis rengeteget streameltem online, így egyre jobban beleástam magam. Így ez arra sarkalt engem, hogy egy kicsit felgyorsítsam a dolgokat.” -nyilatkozta Norris a BBC-nek.

    A brit versenyző némileg arra az útra lépett, mint, Romain Grosjean, aki áprilisban indította el R8G Sim Racing csapatát. Ugyanakkor a Haas pilótája csak a versenyzésre koncentrál, míg Norris olyan alakulatot hozott létre, ami lefedheti az e-sport világ különböző megmérettetéseit is.

    ,,Meglehetősen kicsiben kezdünk, de természetesen az álmunk az, hogy ezt kiterjesszük, és egy olyan csapat legyünk, ami mindenütt ott lehet az e-sportban, és nem csak a versenyzésben. Bár a versenyzés áll a központban, és nagyobb szenvedéllyel is űzzük, mint a többi e-sportot, de remélhetőleg más kategóriákban és játékokban is tovább tudjuk majd vinni ezt az egészet.” -tette hozzá a McLaren versenyzője.

    Lando Norrison kívül a csapatban szerepel még Niran Yesufu, RiaBish, Aarav és Steve Alvarez Brown is.

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ? Thank you for putting up with all of our trolling… was it all worth it? We can’t wait to show you everything we have planned ? ? #Quadrant

    Quadrant (@team_quadrant) által megosztott bejegyzés,

    A csapat első alakítása már meg is tekinthető a Quadrant Youtube csatornáján: