Címke: Q1

  • Perez szerint tisztességtelen volt Ricciardo megmozdulása

    Perez szerint tisztességtelen volt Ricciardo megmozdulása

    Sergio Perez tiszteletlenségnek titulálta Daniel Ricciardo Q1-es megmozdulását.

    Több versenyző is az utolsó pillanatra időzítette gyors körét a kvalifikáció első szakaszában, ezért nagy tumultus alakult ki a pályán. A Racing Point mexikói versenyzőjét az utolsó kanyarban a Renault ausztrál pilótája akadályozta, mikor előzni próbált. Végül a kísérletből nem lett semmi, Ricciardo túl közel került Perezhez, aki meg az üldözés miatt visszazárkózott Lando Norrisra, így a két kakaskodó pilóta kör ideje már a kezdeteknél halálra volt ítélve.

    A Q1 után Perez bosszúsan nyilatkozott az esetről a Sky Sportsnak és tiszteletlennek nevezte Ricciardot, amiért az előzési kísérlettel tönkre tette mindkettőjük időmérőjét.

    ,,Sokan voltunk a pályán ezért tumultus alakult ki, ám mindenki próbálta tartani a távolságot a másikhoz képest. Azonban az, amit Daniel művelt, tiszteletlenség volt. Elszúrta a saját körét, és az enyémet is. Túl közel kerültem Norrishoz, mikor megpróbáltam mért kört futni és úgy vélem Daniel is hasonló cipőben járt. Próbáltunk mindannyian lemaradni és tartani a megfelelő távolságot a másikhoz képest, ám Daniel nem akart ebben részt venni, megpróbált engem megelőzni, ezután nekem kellett megnyomnom az utolsó kanyart, és így kerültem közvetlen Norris mögé.” – értékelte az esetet Perez.

  • Norris úgy érzi, hogy a Q1-es kiesésével cserben hagyta a McLarent

    Norris úgy érzi, hogy a Q1-es kiesésével cserben hagyta a McLarent

    Lando Norris elmondta, hogy az idei szezon során először hagyta cserben a McLarent és saját magát is. A brit újoncnak már az időmérő edzés második szakaszába sem sikerült bejutnia, ezért nyilatkozta ezt.

    Norris csak a tizenhatodik rajtkockából vághat majd neki holnap a hatvanhét körös Német Nagydíjnak, miután Alexander Albonnak és Antonio Giovinazzinak is sikerült javítania a Q1-ben. Ez azt jelentette, hogy a McLaren fiatalja ugyancsak 0.055 ezred másodperccel, de lassabb volt az utolsó továbbjutó időnél, ami miatt kiesett.

    A brit csapattársa, Carlos Sainz Jr. végül a hetedik helyet szerezte meg az időmérőn, miután sikerült bejutnia a kvalifikáció második, illetve harmadik szakaszába is. Mindez azt jelenti, hogy Norrisnak ez volt az eddigi legrosszabb időmérő edzése az újonc szezonjában.

    „Egyszerűen pont akkor nem álltak össze a szektorok, amikor igazán számított volna,” – nyilatkozta Norris az időmérő edzést követően. „Nem maradt túl sok idő a körömben, maximum 0.025 másodperc. Elég kicsi hibákat vétettem, amik miatt végül le is maradtam a Q2-ről.

    „Frusztrált vagyok, azonban idén ez az első olyan alkalom, hogy cserben hagytam a csapatomat. Az autóban meg volt a kellő potenciál, ugyanis Carlosnak sikerült bejutnia a legjobb tízbe. Csakis magamat hibáztathatom. Tovább kell lépnem és a holnapi napra kell koncentrálnom.”

    Norris, aki a 2020-as szezonban is a wokingi istálló pilótája lesz, hozzátette, hogy egy kicsit alul kormányzott volt az autója a gyors körén. „Kicsit küszködtünk az autóval, szóval ez a hétvége közel nem olyan egyszerű, mint amilyenek az előzők voltak.”

    Emellett a fiatal brit még Albon utolsó mért körét is elrontotta, ugyanis egy picit feltartotta a Toro Rosso thai versenyzőjét a sikánnál. Albon – aki az eset után be is panaszolta a britet a rádión – emiatt végül a tizenhetedik helyre kvalfikálta magát, közvetlen Norris mögé.„Nem aggódom, ugyanis én is gyors körön voltam és ő pedig közvetlen mögöttem kezdte el a sajátját, szóval egyáltalán nincs mitől félnem,” – véli Norris az esetről.

  • Leclerc: Nem kaptam még semmilyen magyarázatot

    Leclerc: Nem kaptam még semmilyen magyarázatot

    Charles Leclerc magyarázatot vár a Ferraritól korai kiesésével kapcsolatban, ugyanis ő megkérdőjelezte csapata döntését, mikor a Scuderiánál úgy határoztak, hogy nem kell újabb mért kört mennie a 21 éves pilótának az időmérő első szakaszában, mert anélkül is tovább fog jutni a Q2-be.

    A monacói versenyző már a Q1-ben búcsúzni kényszerült hazai nagydíjának időmérőjén, ugyanis riválisai az utolsó percekben sokkal jobb időt autóztak, mint a bokszban kiváró fiatal pilóta. A helyzet pikantériája, hogy kieső helyét pont csapattársának, Sebastian Vettelnek köszönheti, ugyanis mikor a német javított idején és első lett, pont Leclerc-t taszította ki az utolsó továbbjutó pozícióból.

    Az első szakasz után a 21 éves versenyző kiállt a sajtó elé, ám nem igazán tudott magyarázatot adni arra, hogy mi történt.

    ,,Megkérdeztem őket, biztosak abban, hogy bejutunk így a Q2-be? Erre azt felelték, hogy úgy gondolják igen. Újra megkérdeztem, nem kellene mégis inkább kimenni? Azonban nem jött erre a kérdésre egyértelmű válasz. Nem kaptam még semmilyen magyarázatot az üggyel kapcsolatban, mindenesetre nagyon nehéz most ezt a helyzetet megemésztenem.”-nyilatkozta a Ferrari fiatal pilótája a Sky Sports F1-nak.

    Ugyanakkor Leclerc további másodperceket vesztett el azzal, hogy meg kellett állnia és rá kellett gurulnia a mérlegre, mikor kiintették ellenőrzésre, azonban a monacói nem gondolja, hogy azon a pár másodpercen múlt a továbbjutása.

    ,,Tulajdonképpen rengeteg időnk lett volna még mikor kiálltam, tehát a mérlegelés által veszített idő nem volt jelentős. Üzemanyagom is lett volna, csak kereket kellett cserélni és már ki is hajthatta volna a pályára. Meg kell tudnom a miérteket, jelenleg nem tudok semmit sem.”

    A monacói úgy véli, ha száraz körülmények uralkodnak majd a futamon, akkor a 16. helyről csak egy esélye lehet, még pedig az, hogy nagyon agresszívan támad mindenkit és megpróbál minél többet kihozni az autóból és a szituációkból amibe majd keveredik. Arra kérdésre viszont, hogy mit szeretne, milyen legyen a holnapi verseny, így válaszolt:

    ,,Remélem esni fog, mert olyankor megkavarodnak a dolgok, ha száraz marad a pálya, akkor nagyon unalmas versenyünk lesz. Rengeteg kockázatot kell vállalnom, még az is benne van a pakliban, hogy ütközni fog, ha agresszívan támadok. Végső soron egy dolgot tehetek, nagyon extrém magatartást kell tanúsítanom, ugyanis ezen a pályán szinte lehetetlen előzni.”

  • Alonso: Katasztrófa, de nem lepődtem meg

    Alonso: Katasztrófa, de nem lepődtem meg

    Katasztrofális időmérő edzésen van túl a McLaren Franciaországban, a wokingiak mindkét autója elvérzett a Q1-ben.

    Hiába a Renault továbbfejlesztett erőforrása, a brit csapat már Kandában is szenvedett, ám akkor Fernando Alonso révén éppenhogy bejutottak a Q2-be, Le Castelletben már ez sem jött össze.

    „Boldog vagyok az időmérőn teljesített köreimmel. Két tizeddel Stoffel előtt végeztem, aki versenyeket nyert itt korábban kisebb kategóriákban. Már Kanadában is 15.-ként végeztem, akkor egy hellyel kerültük el a kieső zónát. Ezek alapján nem lepődtem meg, de nagyon csalódást keltő az eredmény” – mondta Alonso.

    „Szombatonként elég negatívan alakulnak a dolgaink, az átlagos rajtpozíciónk a 13. hely körül van. Vasárnap azonban mindig pontot szereztünk, kivéve, amikor műszaki hiba miatt ki kellett állnunk. Remélhetőleg ezúttal is ott leszünk a pontszerző pozíciókban.”

    „Az utolsó néhány verseny nem alakult jól számunkra, de a katasztrófa ellenére is hetedikek vagyunk a bajnokságban, szóval valamit mégis jól csinálunk” – tette hozzá a kétszeres világbajnok.