Címke: Punta del Este

  • Hivatalos: Két új helyszínre is ellátogat 2023-ban az Extreme E!

    Hivatalos: Két új helyszínre is ellátogat 2023-ban az Extreme E!

    A NEOM McLaren XE csapat két új helyszínre látogat el a második Extreme E szezonjukban. Az Extreme E bejelentette harmadik idényének a versenynaptárát, amelyben öt fordulót és két vadonatúj helyszínt erősítettek meg 2023-ra.

    A 2023-as idény lesz a NEOM McLaren XE Team életében a második szezon az elektromos off-road sorozatban, és ismerős terepen kezdődik: március 11-12-én Szaúd-Arábia ad otthont a szezonnyitó Desert X Prix-nek.

    A két új helyszín közül az első az idény második fordulójának ad otthont, amikor is alig több mint két hónappal később, május 13-14-én az Egyesült Királyságba, Skóciába látogat a bajnokság. Ezután július 8-9-én visszatér az olaszországi Szardínia szigetére, ahol az első és a második szezonban is rendeztek futamokat.

    A 2023-as Extreme E versenynaptár a következő:

    Március 11-12. Szaúd-Arábia
    Május 13-14. Skócia
    július 8-9. Szardínia
    Szeptember 16-17. Brazília vagy USA
    TBC Chile

    A szezon negyedik futamát még nem véglegesítették, az X Prix szeptember 16-17-én az USA-ban vagy Brazíliában kerül megrendezésre. A harmadik szezon egy másik ismerős helyszínen zárul, Chile ad otthont majd az utolsó fordulónak egy még meghatározásra váró időpontban.

    A 2022-es Extreme E idény még mindig tart, és 34 ponttal, egy versenyhétvégével a vége előtt az ötödik helyen áll a McLaren a tabellán. Emma Gilmour és Tanner Foust visszatér a szezon utolsó fordulójára az uruguayi Punta del Estében, november 26-27-én.

    Megint változik a McLaren festése, így néznek ki majd Abu Dhabiban

  • Miért nem száll be továbbra se a Red Bull a Formula E-be?

    Miért nem száll be továbbra se a Red Bull a Formula E-be?

    Helmut Markonak a Red Bull részvétele a Formula E-ben kizárt, az érvelése azonban tévedésen alapszik.

    Az energiaitalosoknak két csapata van a Forma-1-ben, a DTM-ben, a rali-világbajnokságban és számos más motorsport-sorozatban is kiemelkedő támogató. Egyedül a Formula E-ben keressük hiába a jellegzetes logót a piros bikával, néhány versenyző sisakja kivétel ez alól csak. Helmut Marko tanácsadó szerint ez egyhamar nem is fog változni, árulta el az Autorevuenek:

    „Több oldalról is próbáltak rávenni minket, hogy csatlakozzunk, de nekem elég volt egy futamra ellátogatni. Egyértelművétettük: nem, ezek nem mi vagyunk.”

    A célcsoportban pedig határozottan van átfedés. A Formula E a fiatal, nagyvárosi közönséget akarja megszólítani, ami a Red Bull számára is fontos. Marko véleménye szerint azonban a Formula E fenntartható arca csak álca:

    „A Formula E-nél az emberek rájöttek, hogy ez valójában egy átcímkézős csalás. Elmentünk megnézni a futamot Uruguayban, a Punta del Este-i E-Prix-versenyre. Ahol megláttam ezeket a hatalmas dízel aggregátokat.”

    A Red Bull Motorsport tanácsadójának érvelése azonban ingatag lábakon áll. Tény, hogy az akkumulátorok töltéséhez szükséges áramot a megfelelő áramfejlesztőkkel állítják elő. Azonban nem gázolajjal, hanem glicerinnel, tehát cukoralkohollal működnek.

  • Vergne sikerrel hárította di Grassi támadásait

    Vergne sikerrel hárította di Grassi támadásait

    A Techeetah francia versenyzője, Jean-Eric Vergne megszerezte a szezonban a második futamgyőzelmét, miután kitartóan és sikerrel hárította Lucas di Grassi támadásait a Punta del Este ePrix-n, Uruguay-ban.

    A francia versenyző indulhatott a pole-ból is, mivel di Grassitól elvették a legjobb időmérős körét sikán levágás miatt.

    Szinte az egész versenyen egymás nyomában voltak, de Vergne állta a sarat és nem hagyta, hogy a brazil megelőzze. Pedid a verseny vége felé már elég intenzíven támadta az Audis, egy-két alkalommal össze is ért a két autó.

    Vergne – di Grassi sorrendben értek tehát célba, mögöttük Sam Bird futott be a DS Virgin autójával.

    Di Grassi bár nem nyert, elégedett lehet, hiszen a keservesen indult szezonban végre emberes helyen sikerült célba érnie.

    Nick Heidfeld már a verseny legelején kiesett. Rajta kívül még Nelson Piquet Jr és Sebastian Buemi nem tudta befejezni a versenyt.

    A pontversenyt Vergne vezeti Rosenqvist és Bird előtt, míg a csapatok versenyében a Techeetah áll az élen.

    Versenyzők:
    1. Verge: 109 p
    2. Rosenqvist: 79 p
    3. Bird: 76 p
    4. Buemi: 52 p
    5. Piquet Jr: 45 p

    Csapatok:
    1. Techeetah: 127 p
    2. Mahindra: 100 p
    3. DS Virgin: 93 p
    4. Panasonic Jaguar: 86 p
    5. Renault e.dams: 59 p

    A következő Formula E versenyre április 14-én kerül sor, Rómában.

  • Uruguay rendezhet ePrix-t Brazília helyett

    Uruguay rendezhet ePrix-t Brazília helyett

    Miután Sao Paulo nem tud időben felkészülni a Formula E mezőny fogadására, a 2017/18-as szezon március 17-i fordulóját Punta del Estében, Uruguay-ban rendezik majd.

    Az elektromos széria járt már Punta del Estében az első két szezon során. 2016/17-ben nem szerepelt a versenynaptárban, most azonban Brazília kiesésével visszatér.

     

    A 2017/18-as szezon első versenyhétvégéje – két futammal – már lezajlott Hong-Kongban, a versenynaptér hátralevő része a következőképp fest:

    Január 13 – Marrakech (Marokkó)
    Február 3 – Santiago (Chile)
    Március 3 – Mexikóváros
    Március 17 – Punta del Este (Uruguay)
    Április 14 – Róma (Olaszország)
    Április 28 – Párizs (Franciaország)
    Május 19 – Berlin (Németország)
    Június 10 – Zurich (Svájc)
    Július 14 – New York (USA)
    Július 15 – New York (USA)
    Július 28 – Montréal (Kanada)
    Július 29 – Montréal (Kanada)