Címke: problémák

  • Barichello tudja a Williams legnagyobb problémáját!

    Barichello tudja a Williams legnagyobb problémáját!

    A Williams már néhány éve a Forma-1-es mezőny végén halad, messze a rivális csapatoktól. A grovei istálló számára ugyan jól kezdődött a turbó-hibrid éra, azonban a 2018-as szezontól kezdődően rendre az utolsó két helyet foglalták el a csapat pilótái az időmérő edzéseken és a versenyeken. Rubens Barichello szerint ez a fajta visszaesés a fizetéses versenyzőknek köszönhetők.

    A brazil veterán – aki pont a Williamsnél fejezte be a pályafutását a 2011-es szezon végén – a Rusty Garage podcatjában mutatott rá arra, hogy a fizetős versenyzők egyáltalán nincsenek a csapatuk hasznára. Barichello szerint egy csapatnak mindig szüksége van egy tapasztaltabb pilótára, akire a csapat bármilyen helyzetben támaszkodhat.

    „Sajnos az utóbbi tíz évben lassan minden csak a pénzről szólt,” – véli a Ferrari egykori versenyzője. „Ahelyett, hogy kifizetnék a versenyzők, a csapatok úgy gondolják, hogy jó az, ha csak elveszik a fizetős versenyzők pénzét és csak a túlélésre játszanak. Azonban, ha most megnézed, hogy hol tart a csapat, akkor tisztán látszik, hogy rossz döntéseket hoztak meg az elmúlt években.”

    A legjobb példa Barichello állítására a 2018-as szezon, amikor ugyanis Lance Stroll és Sergey Sirotkin voltak a Williams csapatának versenyzői. Két tapasztalatlan, ráadásul fizetős versenyzőről beszélünk.

    A brazil távozását követően a grovei istálló ugyancsak két olyan versenyzőt alkalmazott Pastor Maldonado és Bruno Senna személyében, akik egy tehetősebb szponzornak köszönhették az ülésüket.

    Maldonado ugyan még egy versenyt is tudott nyerni Barcelonában, azonban Barichello szerint a venezuelai ezt nagy mértékben köszönheti neki, ugyanis a 2012-es autó fejlesztéséhez legnagyobb mértékben ő járult hozzá.

    „Nehéz volt elfogadni, hogy már nem ülhetek abban az autóban, különösen a Spanyol Nagydíjon, amikor ugyanis futamgyőzelmet szereztek vele,” – emlékezett vissza a brazil.

  • Egy Formula E versenyző komoly kritikával illette Hamiltont!

    Egy Formula E versenyző komoly kritikával illette Hamiltont!

    Lewis Hamilton minden egyes alkalommal szereti elmondani a véleményét, ha a világ fejlődéséről van éppen szó. A Mercedes brit versenyzője számára rendkívül fontos az emberek egyenlősége és az állatok jogai, azonban Oliver Rowland kételkedik abban, hogy Hamiltont tényleg őszintén érdeklik-e ezek a dolgok vagy sem.

    A brit versenyző – aki jelenleg a Nissan e.dams csapatánál versenyez a Formula E-ben és számos Forma-1-es csapatnál tesztelt – nyíltan kritizálta honfitársát. Rowland szerint ugyan Hamilton mindig kihangsúlyozza a világproblémáit, azonban ezek javításán szinte semmit nem tesz.

    „Az rendben van, hogy a világ tényleg nem jó úton halad és ez nagyon sok pénzbe kerülne, hogy változtassunk ezeken a dolgokon,” – mondta Rowland.

    „A gazdag gyerekek mindig megkapják a legjobb gokartokat, és emiatt azok a tehetségek el vannak nyomva, akik ezt nem engedhetik meg maguknak. Természetesen ez így nincs jól, hogy ezeknek a tehetségeknek így kell felnőniük, és valamit tényleg tennünk kell ezzel kapcsolatban,” – mondta el a brit az Inside Electric című podcastban.

    Rowland ebben egyetért a honfitárs Hamiltonnal, azonban még mindig elégedett.

    „Nem csinál semmit és ez irritál engem. „Akkor csináld magad,” – mondanám neki, azonban a valódi cselekedetek egyáltalán nem érdeklik őt. Simán a szárnya alá vehetné a fiatal tehetségeket – még ha csak támogatóként is – azonban még ezt sem képes megtenni. A probléma nem fogja megoldani saját magát,” – üzente a Nissan e.dams brit versenyzője a hatszoros világbajnok honfitársának.

  • Pénzügyileg nehéz helyzetbe kerülhet az Aston Martin, de így is jönnek a Forma-1-be

    Pénzügyileg nehéz helyzetbe kerülhet az Aston Martin, de így is jönnek a Forma-1-be

    Az már egy ideje biztos, hogy jövőre kvázi gyári csapatként tér vissza a Forma-1-be a Lawrence Stroll vezette Aston Martin. Azok ellenére is, hogy a vállalat számításai szerint az év végére a vállalat összes pénze el fog fogyni.

    Az Aston Martin tegnap jelentette be, hogy Lawrence Stroll újabb részvényeket vett magának a vállalatnál és április 20.-tól az egész cég első embere lesz.

    A kanadai milliárdos rengeteg pénzt fektetett be eddig a legendás luxusmárkába, akiknek eddig is szorosan kellett tartaniuk a nadrágszíjat. Ám mint szinte mindenhol, náluk is komoly negatív hatása van a koronavírusnak, de olyan mértékben, hogy a vállalat részvényei drasztikusan elkezdtek zuhanni, és további pénzekre lenne szükségük a túlélésre.

    Stroll újabb befektetése lehetővé teszi, hogy április közepén újraindítsák a DBX SUV modellek gyártását, ám a vállalat a belső kalkuláció igen borús képet festenek a jövőre nézve.

    „Figyelembe véve a tőkeemelést is, a vállalat azon a véleményen van, hogy nem áll rendelkezésre elegendő üzemi tőke, hogy eleget tudjon a 12 hónapra tervezett feladatainak. Ennek az oka az egyre nagyobb bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot magával hozó COVID-19.” – áll az Aston Martin közleményében.

    E hírek hallatán felmerül a kérdés, hogy mi lesz az F1-es tervükkel. Stroll pedig most megnyugtatott mindenkit.

    „Jómagam és a befektető társaim szenvedélyesen hiszünk az Aston Martin Lagonda jövőjében. Ezt a legszembetűnőbben a 262 millió fontos befektetésünk mutatja, amely pénzügyi stabilitást ad a társaságnak. Ez része egy 536 millió fontos tőkeemelésnek. Ez teszi lehetővé, hogy új alapokra helyezzük a vállalat hosszú távú jövőjét, amelynek egyik része a Forma-1-be való visszatérés gyári csapatként. Már nagyon várom, hogy a menedzsmenttel karöltve véghezvigyük ezeket a terveket.” – nyilatkozta a kanadai üzletember.

  • A Honda nem áll készen, hogy elkötelezzék magukat 2021 utánra

    A Honda nem áll készen, hogy elkötelezzék magukat 2021 utánra

    A Honda ugyan nemrégiben hosszabbította meg a szerződését 2021-ig a Forma-1 vezetőivel, a japán gyártó most még nem áll készen arra, hogy a 2021 utáni időszakra is kötélnek álljanak.

    A japán márka F1-es főnöke, Masashi Yamamoto a szintén japán As-Web-nek adott interjújában megerősítette, hogy már folynak a tárgyalások a Red Bull-lal és Helmut Markoval a folytatásról.

    „Nagyban függ ez a helyzettől,” – felelte Yamamoto a Honda Forma-1-ben maradásról feltett kérdésre. „A Forma-1 az autósport királykategóriája, ahol egy autóipar tökéletesítheti is finomra hangolhatja a saját technológiáját.”

    A japán vezető szerint a Forma-1 a 2021-es szabályváltoztatásokat követően elveszítheti jelenlegi státuszát, továbbá még a benzines és a hibrid motorok értékesítésének nehézségei is komoly veszélyt jelenthet rájuk a jövőben.

    „A szurkolók is rendkívül fontosan, hogy mi az általános véleményük, és hogy miként látják a sorozatot,” – folytatta Yamamoto. „Ha már nem azon a véleményen lesznek majd – miszerint a Forma-1 az autosport királykategóriája – akkor nem igazán érné meg számunkra folytatni.”

  • Ricciardo: újra jó érzés tesztelni a tavalyi problémák után

    Ricciardo: újra jó érzés tesztelni a tavalyi problémák után

    Daniel Ricciardo úgy érzi, hogy mos már képes a legjobb formáját mutatni a teszteken a Renault versenyzőjeként. Az ausztrál elismerte, hogy a tavalyi szezonban vissza kellett fognia magát, ugyanis máskülönben káoszt okozott volna a csapat mérnökeinek számára.

    A bátorító tesztnapokat követően az RS,20-szal, Ricciardo elárulta, hogy az idei autóban sokkal jobban érzi magát, és hogy az autó fejlesztésében is most már képes lesz jelentős mértékben hozzájárulni.

    „Az idei év sokkal normálisabb a tavalyinál,” – válaszolta az ausztrál arra a kérdésre, miszerint mennyivel másabb a második éve a francia istállónál, mint az első.

    „A tavalyi év legnagyobb részt a cseréről szólt és arról, hogy a lehető legtöbb visszajelzést adjam a csapat számára úgy, hogy ne kavarjak be a mérnököknek. Emellett még próbáltam megtalálni az egyensúlyt és kapcsolatokat építeni csapaton belül. Az idei évre már szinte olyan, mint ha a Red Bull-lal tesztelnék. Tavaly volt egy kis kavarodás, ami meg is látszott a csapat teljesítményén.”

    Ricciardo azt is elárulta, hogy bátorító volt a számára, amikor már első nekifutásra képes volt folyamatosan gyors köröket autózni az RS,20 fedélzetén.

    „Már a második köröm egy 19.0 volt, ha jól emlékszem, szóval képes voltam 20 alatt menni elsőre. Már jobban ismerem a dolgokat, ugyanis ez már a második évem a csapatnál. Őszinte leszek: jók az első benyomásaim az idei autó kapcsán. Idén már egyszerűbb volt megszokni a tapadási viszonyokat és a leszorítóerőt, mint tavaly.

    „Azonban véleményem szerint majd akkor derül ki csak igazán, hogy mire is képes az autó, amikor elmész egy gyors körre, és fél másodpercet szeretnél javítani. A kezdeti benyomásaim jók, érezhetők az autón végrehajtott fejlesztések.”

    Ugyan egy probléma miatt a tegnapi tesztnapon valamennyi idő kiesett Ricciardo számára, szerinte ez teljesen normális, ugyanis a csapatnak meg kell szoknia az új autót viselkedését.

    „Nem szeretnék belemenni a részletekbe, azonban annyit elmondok, hogy a karosszériánk rendkívül érzékeny,” – tette hozzá Ricciardo. „Szóval ha változtatni akarunk, az időbe fog kerülni. Ez egyfajta ismerkedés az új autóval, betekintése kell nyernünk egyes területbe. Ez természetes, hogy változtatnunk kell dolgokon, ha hiba adódik velük.”

  • A Renault technikai vezetők hiányában tavaly 15 millió fontot fecsérelt el fejlesztésekre

    A Renault technikai vezetők hiányában tavaly 15 millió fontot fecsérelt el fejlesztésekre

    A Renault elárulta, hogy az egyik legnagyobb tényező – ami hátráltatta az előrelépésüket a tavalyi szezonban – az az volt, hogy nem bírták kihozni a maximumot a 15 millió fontos költségvetésükből, amit a tavalyi szezonban költöttek el az autójuk fejlesztésére.

    A francia istállónak sokféle nehézséggel kellett szembenéznie a tavalyi szezonban. Az első ilyen dolog a Francia Nagydíjra hozott fejlesztési csomaguk kudarca volt, ugyanis az új elemek koránt sem hozták meg a francia istálló mérnökei által előre prognosztizált fejlődést.

    Többek között emiatt is történt egyfajta belső átalakulás az entsonei istálló mérnöki csapatában. Nem csak a csapaton belül változtattak, hanem megváltak eddigi vezető mérnököktől és a helyére szerződtették Pat Fryt, aki korábban a McLaren csapatánál dolgozott.

    A Renault csapatvezetője, Cyril Abiteboul elismerte, hogy az legutóbbi szezon tanulsága alapján a csapat technikai részlegén sürgősen javítaniuk kell. „Olyan érzés, mint ha hiányoznia valaki a csapat technikai részlegének éléről, és így nem vagyunk képesek összerakni a dolgokat” – mondta a francia. „Sokat beszélünk az alakzatokról és arról, hogy itt Enstoneban 750 ember dolgozik. Ez egy hatalmas szám és a költségvetésünk is az: csak a fejlesztésekre 15 millió fontot áldozunk.

    „Azonban tudni érdemes, hogy kell egy erő, ami azt az egész gépezetet mozgatja és ennél fogva azt éreztem, hogy a technikai részlegünk elég gyengén muzsikált mostanság. Ezért is szereztük meg Pat Fryt.”

    Abiteboul hozzátette, hogy rengeteg tényező miatt nem volt egy egyenes szezonja a csapatuknak. Ezek közé a faktorok közé tartozott az is, hogy a szezon elején nem hoztak ki mindent a konstrukciójukból. „A szezon első felében egy jó autóval rendelkeztünk,” – véli Abiteboul. „Azonban ez nagyon volt észrevehető, ugyanis nem tudtuk elérni a kívánt eredményeket vagy megszerezni azokat a pontokat, amiket megszerezhettük volna. Röviden, nem mutattuk meg a többieknek, hogy igen is versenyképesek vagyunk.

    „Sok minden közrejátszott ebben: a motor, a megbízhatóság, a pályán történő események és még a stratégia is. A versenyzőket is megemlíteném itt, különösen Danielt (Ricciardo), aki az év elején még csak ismerkedett az autóval. Emiatt sajnos néhány pontot el is veszítettünk a szezon abban a szakaszában, amikor még jó formában voltunk.

    „Azonban a Francia Nagydíjon bevetett fejlesztések kudarca után tapasztaltuk, hogy az autó alap koncepciójával volt probléma, ugyanis nem sikerült az autót egy új szintre emelnünk. A McLaren pedig ebből tudott profitálni és még abból is, hogy komoly eredményeket értünk el a hajtásláncunk fejlesztésében.”

    Abiteboul azt is elárulta, hogy a Renaultnál leszűrték a tavalyi szezon tanulságait és a következő szezonban már képesek lesznek majd az első perctől fogva a maximumot kihozni az autójukból, valamint a hosszú távú céljaikat is hatékonyabban próbálják majd megvalósítani.

    „Ami igazán számít a szezon legelején, az nem feltétlenül az autó valós teljesítménye, hanem sokkal inkább az, hogy az adódó versenyeken használd ki a lehetőségeidet és szerezd meg a megszerezhető összes pontot. Természetesen egy jó csomag, egy tettre kész csapat is kell, akik emellett képesek a versenyzőket is a helyükön kezelni.”

  • Coulthard: Russell tehetséges, nem lesznek problémái a jövőben

    Coulthard: Russell tehetséges, nem lesznek problémái a jövőben

    David Coulthard szerint George Russell tehetsége és a Mercedes által nyújtott támogatás kombinációja lehetővé teszi a fiatal brit versenyző számára, hogy egy sikeres karriert fusson majd be az autosport királykategóriájában, a Forma-1-ben.

    Russell az újonc szezonját a mezőny legvégén töltötte, önhibáján kívül, ugyanis a Williams a 2018-as szezon óta egy hatalmas lemaradásban van a többi csapathoz képest. Azonban mindezek ellenére a fiatal brit pozitív benyomást keltett a Paddockban, ugyanis az időmérő edzéseken 21-0-ra győzte le a visszatérő Robert Kubicát és a Magyar Nagydíjon még a Q2-be is majdnem sikerült bejutnia.

    A lenyűgözött emberek közé tartozik Coulthard is, aki figyelemmel követte Russell újonc szezonját a száguldó cirkuszban. „Szerintem Russell egy remek tehetség, aki már most megmutatta magát a Forma-1-ben, legnagyobb részt azonban a képernyőkön kívül,” – idézi az egykor McLaren pilóta szavait a Chanel 4.

    „Túl jónak számít, ugyanis nem töri össze magát csak azért, hogy a képernyőre kerülhessen. Időről időre képes volt megmutatni – autótól függetlenül – hogy ha össze kell rakni egy köridőt, akkor ő képes rá és ebben semmi és senki nem akadályozhatja meg őt.

    „Semmi kétségem nincs afelől, hogy az, hogy az idei szezont nagyrészt a reflektorfényen kívül töltötte, lehetőséget adott neki, hogy jobban megismerje a Forma-1-et.”

    Coulthard hozzátette, hogy Russell hatalmasat fejlődött és szerinte ez a fejlődés az elkövetkező években sem fog alábbhagyni. „Russell személyében még mindig egy nagyon fiatal versenyzőről beszélünk és biztos vagyok benne, hogy egy pár éven belül egy sokkal komplexebb, mentálisan és fizikálisan erősebb versenyzővé válik majd,” – véli a skót.

    „Ez egy olyan dolog, amit mi emberek alkalomadtán képesek vagyunk alábecsülni. Kezelni a fáradtságot igenis nagy dolog, különösen egy ilyen hosszú szezon során csatázol a bajnoki címért. Ez az a terület, ahol Lewis Hamilton az utóbbi években rendkívül erősnek bizonyult.”

  • A Ferrari Vettel vezetési stílusához fogja igazítani a 2020-as autójukat

    A Ferrari Vettel vezetési stílusához fogja igazítani a 2020-as autójukat

    Már mindenki azt gondolta, hogy Charles Leclerc éppen eleget tett az első ferraris évében, hogy lenyűgözze az olasz istálló dolgozóit. A fiatal monacói a tavalyi évben érkezett a Ferrarihoz és jött, látott és győzött, miután hét pole pozíciót és két győzelmet is tudott szerezni. Még a jóval tapasztaltabb csapattársát Sebastian Vettelt is sikerült megelőznie az összetettben. Mindezek ellenére a Ferrari továbbra is a négyszeres világbajnokot fogja előnyben részesíteni.

    A Scuderia csapatfőnöke Mattia Binotto elárulta, hogy a 2020-as Ferrarit úgy tervezték, hogy az megfeleljen Vettel vezetési stílusának. Emiatt sokan gondolhatják azt, hogy Leclercet ismét cserbenhagyta az a csapat, aminek 2024-ig biztosan a tagja lesz.

    Amikor Lewis Hamilton 2007-ben valóságosan berobbant a Forma-1 világába és sikerült legyőznie a bajnoki címvédő, kétszeres bajnok Fernando Alonsot, a McLaren attól a ponttól fogva mindent megtett azért, hogy eleget tegyen a brit tehetség igényeinek. Ehhez képest a Ferrari leragadt múltnál (Vettel) és nem képesek tudomásul venni, hogy a jövőre, Leclercre kellene inkább koncentrálni. „Egy olyan autót fogunk tervezni, ami jobban fekszik majd Sebastian vezetési stílusának,” – mondta Binotto.

    A Ferrari csapatfőnöke el is magyarázta, hogy miért döntöttek így. „A leszorító hiánya nagyobb végsebességet eredményezett, azonban ez nem úgy sült el, mint ahogy azt előzetesen terveztük. Seb jobban szenvedett az autóval, mint Charles, különösen a szezon elején. A nyári szünetet követően már jobb volt a helyzet, ugyanis számos változtatást eszközöltünk az autón.

    „Vettel határozottan egy olyan versenyző, aki a projektünk középpontjában áll. Seb egy rendkívül tapasztalt pilóta és nagyon jól ismeri a csapatunkat. A visszajelzései nagyon fontosak és Charles sokat tanult belőlük.”

    Leclercnek emiatt mérgesnek és zavartnak kellene lennie. Mindent tőle telhetőt megtett, hogy bizonyítson és be is bizonyította, hogy gyorsabb, mint négyszeres világbajnok csapattársa.

    Vajon mikor fogja megtanulni a Ferrari, hogy kockázat nélkül nincs nyereség és inkább egy fiatal tehetséget támogatni egy olyan négyszeres világbajnok helyett, akinek már leáldozóban van a karrierje. A Ferrari addig nem fog bajnoki címet nyerni, amíg nem fogják fel, hogy Leclercre kellene építeni a csapatot, nem pedig Vettelre.

  • Ferrari: Vettel nem érezte magát jól az idei autóban

    Ferrari: Vettel nem érezte magát jól az idei autóban

    A Ferrari csapatfőnöke Mattia Binotto elárulta, hogy az egyik versenyzőjük a szezon elején nem érezte magát kényelmesen az idei autóban. Az olasz elmondta, hogy Sebastian Vettel volt az és hozzátette, hogy a németnek különösen a fékezések jelentettek gondot.

    Vettel az idei évadban mindössze a Szingapúri Nagydíjon ünnepelhetett a dobogó legtetején, eggyel kevesebb alkalommal, mint csapattársa Charles Leclerc, aki Spaban és Monzában – a Ferrari hazai versenyén – tudott diadalmaskodni. A monacói versenyző pole pozíciók tekintetében is felülmúlta tapasztaltabb csapattársát, ugyanis Leclerc hét időmérőt tudott megnyerni, amíg Vettel csak kettőt.

    Már a szezon előtt sejteni lehetett, hogy biztosan lesz majd feszültség a Scuderia pilótái között. Vettel és Leclerc számos alkalommal került összetűzésbe az idény során, azonban a legsúlyosabb ezek közül a Brazil Nagydíjon történt ütközésük volt.

    Binotto a feszültség és az újabb sikertelen szezon ellenére az idei szezonban elért pozitív dolgokat szeretné tovább vinni a 2020-as szezonra. Ugyanakkor a maranellóiak csapatfőnöke elmondta, hogy az évad elején Vettel nem nagyon tudott alkalmazkodni az SF90-hez.

    „Sebnek problémái voltak az autóval az idény kezdetén, a féktávokon volt instabil fékezés közben,” – idézte Binotto szavait az Autosport. „Azt gondolom, hogy a Leclerc jelentette kihívás is jót tett neki, ugyanis egy gyors csapattársad könnyen okozhat komoly fejfájást.

    „A fejlődés terén rendkívül szereti tanulmányozni az adatokat. Megközelíti a feladatot és ilyen szempontból egyáltalán nem egy érzelmes típus. Megnézi a telemetriát és a szektoridőket, majd megpróbálja összerakni a fejében, hogy a pálya melyik részén veszít időt a csapattársához képest.”

    Leclerc az idei szezonban a negyedik helyet szerezte meg az egyéni pontversenyben, megelőzve Vettelt, aki az ötödik lett. Azonban a legnagyobb probléma az olaszok számára, hogy Max Verstappen mindkét Ferrarit megelőzve végzett az összetett harmadik helyén, habár a Brazíilában történtek jelentősen befolyásolták a végeredmény kimenetelét.

  • Vettel szerint Hülkenberg távozása rámutat a Forma-1 problémáira

    Vettel szerint Hülkenberg távozása rámutat a Forma-1 problémáira

    Sebastian Vettel szerint az, hogy honfitársának, Nico Hülkenbergnek el kell hagynia a száguldó cirkuszt, arra enged következtetni, hogy valami nincsen rendjén.

    Hülkenberg távozásával a négyszeres bajnok lesz egyedüli német nemzetiségű versenyző a száguldó cirkusz mezőnyében. Ez rendkívül érdekes, ugyanis évekkel ezelőtt akár öt-hat német versenyző is tagja volt a Forma-1-es mezőnynek. Habár Hülkenberg soha nem végzett dobogós a Forma-1-es pályafutása alatt, Vettel szerint kétség nem fér ahhoz, hogy honfitársa megüti a száguldó cirkusz szintjét.

    „Ez eléggé hihetetlen helyzet, mert Nicoval már gyerekkorunk óta egymás ellen versenyzünk,” – emlékezett vissza Vettel. „Eléggé szomorú, hogy egy olyan versenyző, mint Nico, nem jut üléshez az F1-ben. Ez rámutat arra, hogy problémák vannak a Forma-1-gyel. Remélem rövid időn belül vissza fog térni, ugyanis megvan benne a potenciál, hogy itt versenyezzen és nem szeretnék egyedüli német lenni a mezőnyben.”

    Hülkenberg jelenlegi csapattársa, Daniel Ricciardo is reméli, hogy a német képes lesz majd visszatérni a száguldó cirkuszba. „Határozottan képes arra, hogy visszatérjen közénk,” – véli az ausztrál. „Akkor sem fogok aggódni érte, ha nem jön vissza, ugyanis Nico nem egy rossz versenyző. Ha egy másik sorozatban kap majd lehetőséget, biztos vagyok benne, hogy ott is képes lesz majd jó eredményeket elérni.”