Címke: probléma

  • Vettel: A Formula 1-nek magába kellene néznie

    Vettel: A Formula 1-nek magába kellene néznie

    Sebastian Vettel egy győzelmet veszített el egy vitatható büntetés miatt, és ez az ügy azóta is téma maradt a sportágban szereplők között, főleg azután, hogy csapattársa egy meg nem adott szankció végett lett a második a múltheti Osztrák Nagydíjon.

    A Servus TV képernyője előtt a német versenyző ismét megosztotta véleményét a sportággal kapcsolatban. A négyszeres világbajnok szerint hátra kellene lépni egyet és az összképet vizsgálni annak érdekében, hogy az F1 újra régi fényében tündököljön és visszatérjen az őt megillető helyére.

    ,,A Formula 1-nek hátra kell lépnie és vissza kellene kormányozni magát a megfelelő pozícióba, oda ahova tartozik. Az a fő kérdés, mit akarunk elérni. A komplexitásra törekszünk, azt szeretnék, hogy a legjobb technikai fejlesztések kerüljenek ki innen, továbbá még elérhetőbbé és vonzóbbá szeretnék tenni ezt az egészet? Szeretnénk szórakoztatóak, lenni a továbbiakban is vagy nem? Úgy vélem a jelenlegi szabálykönyvet le kellene csökkenteni 2 A4-es lapra, ugyanis akkor több szabad játéktere lenne a pilótáknak és láthatnánk több érdekes megmozdulást is.”

    ,,Úgy vélem a probléma manapság az, hogy rengeteg szabállyal próbáljuk leírni a leírhatatlant. Az egész egy nagy katyvasz lesz, nem tudnék olyan sportágat mondani, ahol minden egyes eset a megegyezésik hasonlítana a másikra. A dolgok mindig egy kicsit különböznek. A mi sportunkban nehéz minden egyes szituációra és annak kimenetelére felkészülni, ezért egyszerűsíteni kell a szabályokat és több teret kell engedni a versenyzőknek.”

    Ross Brawn nemrég azt nyilatkozta, véleménye szerint a sportág jövője jó kezekben van köszönhetően Charles Leclerc, Max Verstappen és Lando Norris versenyképességének, ám Vettel már nem olyan biztos ebben, ugyanis a négyszeres világbajnok szerint mire a kiteljesednének az ifjoncok, addigra már a pilótákra sem lesz szükség, ha ebbe az irányba haladnak tovább.

    ,,Ha megnézzük a Formula 1 flexibilitását és azt merre is tartunk, akkor megállapíthatjuk, hogy lassan a pilótákra sem lesz szükség, valamikor az elkövetkezendő évtizedekben már csak emlékek leszünk mi versenyzők, és nem hinném, hogy ez bárkinek is olyan felhőtlen szórakozást biztosítana.”

  • Olajszivárgást észleltek Bottas autójában

    Olajszivárgást észleltek Bottas autójában

    Nehézkesen indul be Valtteri Bottas hétvégéje, ugyanis az első szabadedzés elején problémába ütközött a Mercedes.

    A finn versenyző értékes perceket veszített, mert szerelői olajszivárgásra lettek figyelmesek. Körülbelűl fél órát vesztegelt a garázsba, ugyanis csapata inkább visszatette az autójába az előző specifikációjú hajtásláncot.

    A Mercedes ki fogja vizsgálni miért jött elő a probléma, és tervek szerint megszüntetik annak forrását és az időmérő előtt visszateszik Bottas autójába a frissebb erőforrást.

  • Három alkalommal is ütközni fog a Formula E és WEC versenynaptára

    Három alkalommal is ütközni fog a Formula E és WEC versenynaptára

    A 2019/2020-as WEC szezonból három verseny fog majd ütközni az ABB FIA Formula E-vel, ami sok pilótának okozhat majd komoly problémát.

    Az elektromos széria következő szezonjának versenynaptárából három versenyt közvetlenül ugyanakkor fognak megrendezni, mint a WEC nyolc órás bahreini, a tizenkét órás sebringi és a hat órás spai fordulójával fog majd ütközni.

    A bahreini nyolc órás versenyt december 14-én rendezik majd meg. Pont ugyanezen a napon kerül majd megrendezésre az elektromos széria harmadik versenyét, aminek a helyszíne még ismeretlen. Egyes források szerint a harmadik futamnak az északnyugat-afrikai ország, Marokkó fog majd otthont adni.

    A következő WEC szezon második fordulója, a sebringi tizenkét órás verseny lesz, ami a tavalyi szezonban tért vissza a hosszútávú széria versenynaptárjába. A verseny március 20-án lesz, a Formula E kínai futamát pedig egy nappal később, március 21-én rendezik majd.

    Hat téttel később pedig a Spában megrendezett hat órás verseny fog majd összetűzésbe kerülni a Formula E történetének első Szöul ePrix-jével. A spái versenyt május 2-án, a dél-koreai versenyt pedig március 3-án lesz majd. A Szöuli ePrix egy márciusi dátumot is kaphatott volna, azonban a rossz időjárási körülmények miatt végül le lett szavazva.

    Nem ez lesz az első alkalom, hogy a két széria valamelyik versenye ugyanakkor legyen, ugyanis 2017 júliusában a nürnburgringi hat órás verseny és a két New York City ePrix ütközött egymással.

    Az idei szezonban hét olyan versenyző volt, aki mindkét széria összes futamán részt fog venni: Sam Bird, José Maria Lopez, André Lotterer, Sebastien Buemi, Antonio Felix da Costa és Tom Dillmann. Olyan versenyzők is akadnak, akik csak alkalmanként szerepeltek a WEC-ben, mint például Jean-Eric Vergne, Alex Lynn, Alexander Sims vagy Stoffel Vandoorne.

    A versenyzői piacon még számos változás mehet még végbe a hatodik szezon kezdetéig, ami a szaúd-arábiai Ad-Diriyahban veszi majd kezdetét november végén.

    A Porschénél debütáló Neel Jani megerősítette, hogy a következő idényben nem fog versenyezni a hosszútávú sorozatban. Az előbb említett versenyzők nagy részének pedig még nem biztos a jövője a Formula E-ben.

  • Abiteboul: Az F1 nem léphet csak úgy tovább a Vettel-üggyel kapcsolatban

    Abiteboul: Az F1 nem léphet csak úgy tovább a Vettel-üggyel kapcsolatban

    Cyril Abiteboul szerint a Formula 1-nek nem szabadna elfelejtenie azt a vitatható büntetést, amit Sebastian Vettelnek osztottak ki Kanadában. A francia szakember szerint, ha úgy érzik probléma van a szabályozásban, akkor addig kellene azzal közösen foglalkozniuk, míg meg nem változtatják azt.

    5 másodperc plusz idő, ez tartja lázban a sportág szakértőit több mint egy hete. Többen is felháborítónak tartják az esetet, (Mansell, Andretti, Marko,) míg akadnak olyanok is, akik szerint teljesen megérdemelten kapta a szankciót a négyszeres világbajnok (Rosberg, Wolff, Palmer).

    Alexander Wurzhoz hasonlóan a Renault F1-es elnöke is úgy véli, nem mehetnek el az eset mellett, meg kell vizsgálniuk a szabályokat és változtatni kell azokon, ha azok már csírájában megfojtják a sportág fő összetevőjét: a versenyzést. A francia szakember felidézte, nem ez az eset az első, ahol vitatható a büntetés jogosultsága, ezért kellene tovább gondolni azokat a regulákat, és olyan irányba elvinni őket, amelyek során a versenyzők több teret kaphatnának.

    ,,Minden egyes alkalommal, mikor ehhez hasonló incidenst történik (Vettel büntetésé), akkor egy darabig csak beszélünk róla, majd tovább állunk és valami teljesen más ügy lesz a téma. Az az egyik fő problémája a Formula 1-nek, egyszerűen nem lehet felmutatnia a konzisztenciát a döntések között. Ha úgy véljük, egy területen probléma van, akkor először meg kellene oldanunk azt, mielőtt teljesen kimegy a fejünkből. Ez történik a szabályok megvitatása kapcsán is. Nem akarok semmit sem mondani az incidensről, mert nem láttam, sokkal jobban érdekelt a saját versenyünk, ám ha úgy véljük mindannyian, hogy ezen a téren probléma van, akkor át kellene gondolunk mit tehetnék annak kiküszöbölése érdekében. Felfokozott állapotban beszélünk róla vasárnap, és talán még hétfőn is, aztán pedig tovább lépünk. Ez az igazi probléma, ugyanis le kellene ülnünk közösen és meg kellene beszélnünk a dolgokat.” –nyilatkozta Abiteboul a Motorsport.com-nak.

     

  • Wolffnak kétségei vannak az új Mercedes motor kapcsán

    Wolffnak kétségei vannak az új Mercedes motor kapcsán

    Toto Wollf bevallotta, hogy aggódik a továbbfejlesztett Mercedes motor megbízhatósága miatt.

    Az Ezüst Nyilakat az idei szezonban eddig senki sem volt képes megállítani, ugyanis az eddig megrendezett versenyek mindegyikét be tudták húzni. A brackleyi istálló pedig egészen a mostani Kanadai Nagydíjig várt az új motor bevetésével. Immáron a Mercedes, a Racing Point és a Williams is a továbbfejlesztett hajtásláncot használja.

    Azonban a harmadik szabadedzésen, a hazai pályán versenyző, Lance Stroll vadonatúj motorja elég látványos módon adta meg magát. A kanadai pilóta éppen érkezett volna vissza a boxba, amikor az autója lángra kapott és füstölt.

    „A Racing Pointnál hatalmas gondok adódtak az erőforrásunkkal,” – ismerte el a Mercedes csapatfőnöke. „Még nem tudjuk, hogy mi történhetett, azonban az biztos, hogy az új motorral adódtak gondok. Ki kell vizsgálnunk az esetet és imádkoznunk kell, hogy a mi motorjaink hiba nélkül bírják ki a versenyt.”

    A tegnapi nap folyamán Sebastian Vettel megnyerte idei első időmérő edzését a Circuit de Gilles Villeneuve-ön. Belsős információk szerint a pálya végén található hosszú egyenesben verte meg a Lewis Hamiltont a négyszeres világbajnok Ferrari pilóta. „Egyszerűen gyorsabbak voltak ma nálunk, különösen az utolsó szektorban,” – nyilatkozta az ötszörös világbajnok brit pilóta az időmérőt követően. „Gyakorlatilag kinyírtak minket.”

    Azonban a regnáló bajnok örömmel vette tudomásul a Ferrarik jó formáját. „Ez a fajta küzdelem jót tesz a sportágnak,” – véli Hamilton. „Imádok más csapatokkal versenyezni és remélem, hogy ezentúl hasonló csatákat fogunk majd vívni egymással.”

    Vettel azonban nem biztos abban, hogy volt a fordulópont a maranellóiak számára. „Nekünk volt a legnagyobb a végsebességünk az időmérőn s ez egy olyan pálya, ahol a kevés kanyar mellett jelentős szerepe van a végsebességnek,” – mondta a német pilóta.

     

  • Marko részben a Renault-t teszi felelőssé a jelenlegi konstrukciójuk hibái miatt

    Marko részben a Renault-t teszi felelőssé a jelenlegi konstrukciójuk hibái miatt

    Helmut Marko szerint részben korábbi motorpartnerüknek köszönhetik, hogy az RB15 aerodinamikai gondokkal küszködik.

    2018-ban jelentette be a Red Bull, hogy külön vállnak az útjaik a Renault-val és 2019-től Honda motorokra váltanak. Azonban hiába szakadt meg a két fél kapcsolata, a hadakozás tovább folyik az egykori partnerek között. Nemrég Cyril Abiteboul jelentette ki, hogy a francia gyártónak is köszönheti a Red Bull az eddig elért sikereit, míg most Marko szúrt oda a Renault-nak, azzal, hogy részben őket hibáztatja a jelenlegi konstrukció hibái miatt.

    Az osztrák istálló az eddig négy futamon aerodinamikai problémákkal küszködött, azonban reményeik szerint a Spanyol Nagydíjra hozott fejlesztéseik már javítani fognak a helyzeten. A Red Bull tanácsadója eddig nagyon elismerően nyilatkozott a Hondáról, akik folyamatosan fejlesztik az erőforrást, ezért Marko úgy véli, hogy a probléma a konstrukcióban keresendő.

    ,,Problémánk akadt a leszorítóerővel, amit az előző motorpartnerünknek köszönhetünk, ugyanis a megfelelő motorerő hiánya miatt, eddig a hatékonyságon volt a hangsúly, azonban ennek az volt a hátul ütője, hogy tempót veszítettünk a kanyarokban. A Honda azonban folyamatosan hozza a fejlesztéseket, most viszont már nekünk is reagálnunk kell erre a problémára, és ki kell küszöbölnünk a bajt.” –nyilatkozta azt osztrák tanácsadó.

  • Villeneuve: A Vettel-Leclerc rivalizálás kényelmetlen helyzetbe hozza a Ferrarit

    Villeneuve: A Vettel-Leclerc rivalizálás kényelmetlen helyzetbe hozza a Ferrarit

    Jacques Villeneuve szerint a rivalizálás ami Sebastian Vettel és Charles Leclerc között megy a Ferrariban megzavarja a német versenyzőt, azon felül ez a kialakult helyzet még a csapat teljesítményére is kedvezőtlen hatással van.

    A monacói versenyző több alkalommal is felülmúlta négyszeres világbajnok csapattársát az eddigi versenyhétvégék alatt, míg fő riválisuk mindeközben szinte tökéletes hétvégéket produkált. Villeneuve szerint ez a belső hadakozás a két pilóta között zavarta meg a Scuderiát, és többek között ennek a helyzetnek is köszönhetik, hogy ennyire meglépett tőlük a Mercedes.

    ,,Ha bármelyik szurkolót meghallgatjuk, vagy csak olvasgatunk a fórumokon, akkor azt láthatjuk, hogy Leclerc a bakui incidense miatt egyetlen kritikát sem kapott. Azonban, ha ugyanezt a hibát Vettel követte volna el, már rá szállt volna a média és szinte mindenki. Úgy vélem ez az egész helyzet negatív hatással van a csapatra. Seb többek között ezért is forgott meg Bahreinbe, utána jött Kínában a csapatutasítás, mindez összefügg. Leclerc hibája az időmérőn azért történt meg, mert bizonyítani akarta, hogy ő az első számú versenyző a csapatban. Ez a helyzet még a végén kárt tesz az alakulatban. Remélem kezelni tudják ezt, ugyanis a Mercedesnek kellene őket üldöznie, ehelyett csak három dobogós helyezést szereztek és ennyi. A jelenlegi helyzet nincs jó hatással a csapatra.”

    A Ferrari már az első verseny előtt kijelentette, hogy melyik pilótájukat akarják előnyben részesíteni, ha kétes esetek fordulnak elő, azonban eddig a győzelem közelében csak Leclerc volt, még Bahreinbe. A fiatal pilóta sokáig az élen haladt, ám egy meghibásodás véget vetett a győzelmi reményeinek, végül pedig csak a legkisebb trófeát kaparinthatta meg a szahíri éjszakában.

    Hiába gyors a monacói versenyző, 1997 világbajnoka szerint mégis inkább Kimi Räikkönent kellett volna megtartani a Ferrarinak, ugyanis a finn által megmaradt volna a csapategység és a stabilitás.

    ,,Leclerc gyors, és készen áll a kihívásokra, a Ferrari az, aki nem áll készen az efféle szituációra. Ha Leclerc szemszögéből nézzük a dolgokat, akkor nagyszerű dolog az, hogy itt van idén, számára ez az egész csodálatos, hiszen megmutathatta mennyire szuperül gyors. Azonban, ha Ferrari oldala felől közelítjük meg a helyzetet, akkor figyelembe kell vennünk Vettel múltját, és emlékeznünk kell arra a szituációra, mikor Ricciardo csatlakozott a Red Bullhoz. Sebnek éreznie kell, hogy szereti a csapata, és a szurkolók azonban ez az idén nincs meg. Már a kötelékükben volt Leclerc, a szerződés szólhatott volna, 2020-ra, 2021-re, és megtarthatták volna még egy évig Kimit, ugyanis idén reális esélyük lett volna a bajnoki címre. Mindenki boldog lett volna, a Ferrarinak meg lett volna ideje felkészülni a helyzetre.”

    A kanadai ex-versenyző példaként a Mercedest hozta fel. Hiába áll készen Esteban Ocon arra, hogy leszerződtessék, a német csapatvezetőség inkább a status quot választotta és a nyugalmat az esetleges feszültségek helyett.

    ,,Nézzük csak meg, hogy döntött a Mercedes és milyen erősek idén. Ha Ocont beültették volna, akkor Lewis is hasonlóképpen reagált volna– szinte élve fel akarta volna falni őt és megsemmisíteni, ugyanakkor Valtteri Bottast tiszteli, még akkor is, ha mindketten két győzelmet szereztek idén, úgy tűnik, Lewist ez nem zavarja. Ez a helyzet most nem olyan, mint Nico (Rosberg) idejében, és ennek köszönhetően olyan szintekre léphetnek, mint ahova eddig még nem jutottak el.” –nyilatkozta Villeneuve a Motorsport.com-nak.

  • Steiner: Gumimelegítés terén mi vagyunk a legrosszabbak

    Steiner: Gumimelegítés terén mi vagyunk a legrosszabbak

    A Haasnál tisztábban vannak azzal, hogy a gumi melegítés szempontjából ők a legrosszabbak, ugyanakkor keresik már a megoldást a problémára, ami úgy néz ki, nem az elkövetkezendő Spanyol Nagydíjra lesz meg.

    Günther Stiener csalódott, hogy ezen a kritikus területen ilyen gyengén teljesít csapta.

    ,,Sosem kellemes, mikor csalódnod kell, az olyan csalódást keltő dolog, vagyis inkább nagyon csalódást keltő. Mások meg tudták oldani ezt, ezért nekünk is meg kell, annak semmi értelme, ha csak legyintünk, és azt mondjuk: ’oh, hát ez nem működik’. Kilenc csapatnak sikerült abszolválnia a feladatot, kinek jobban ment ez, kinek rosszabbul, azonban ezen a téren mi vagyunk a legrosszabbak, ezzel nagyon is tisztában vagyok.”

    ,,Ez egy nagyon komoly probléma, ugyanis ezáltal, lassabb is vagy és ez az igazi gond. Tudjuk már, mi okozza a bajt, most már csak meg kell oldanunk a problémát. Beszélhetünk még fél órát erről, de tudjuk, mi a baj és meg fogjuk találni a megoldást, ami kijavítja azt. –nyilatkozta Steiner a Motorsport.com-nak.

    Arra kérdésre, hogy a gumimelegítési probléma esetleg a Spanyol Nagydíjra már megoldódik-e, Steiner így felelt:

    ,,Ahogy azt sejteni lehet, a magabiztosságom nincs a legmagasabb szinteken.”

  • Massa egy eléggé szokatlan dolog miatt pördült meg Párizsban

    Massa egy eléggé szokatlan dolog miatt pördült meg Párizsban

    Felipe Massa elmondta, hogy az esővíz beszivárgása miatt esett vissza a sisakjába a Formula E ötödik szezonjának legutóbbi futamán, Párizsban. A Venturi brazilja emiatt a „sosem tapasztalt” hiba miatt forgott meg a verseny vége felé.

    A Williams és a Ferrari egykori F1-es pilótája a negyedik helyről várhatta piros lámpák kialvását a francia fővárosban rendezett versenyen. A verseny elején a DS Techeetah német versenyzőjével, André Lottererrel és az Audi szintén német versenyzőjével, Daniel Abttal vívott parázs csatát. Azonban, amint leszakadt az ég, Massa fontos pozíciókat veszített el.

    A brazil először önhibájából pördült meg, ami miatt elveszítette az esélyét a pódiumra. Massa végül a kilencedik helyen zárt, ugyanis a megpördülése után még Oliver Turvey is nekiütközött a hármas kanyar féktávján.

    „Sajnos eleredt az eső és egy olyan problémával kellett szembe néznem, amit még soha nem tapasztaltam eddigi karrierem során,” – nyilatkozta Massa a motorsport.com-nak. „Nme tudom miért, de sok víz került a sisakomba, ami miatt nem láttam megfelelően. Egyáltalán nem láttam semmit.

    „Nyitott sisakrostéllyal kellett versenyeznem. Folyamatosan fel és lehajtottam (a plexit). Emiatt a probléma miatt lassabban kellett mennem. A hibáim ellenére nem veszítettem sok pozíciót és még mindig benne voltam a legjobb hatba.

    „Turveynek valószínűleg problémája lehetett, ugyanis elfékezte magát és hátulról belém rohant a hármas kanyar féktávján. Sok pozíciót vesztettem emiatt. Talán a tizenkettedik helyre estem vissza, azonban a baleseteknek köszönhetően végül a kilencedik helyen értem célba.

    „Azonban a legnagyobb problémám akkor is a pleximmel volt,” – mesélte a brazil. „Még soha nem volt ilyen jellegű problémám. Meg kell vizsgálnunk a Schuberttel, hogy mi okozhatta a problémát.”

    A Párizsi ePrix volt az elektromos széria történetének első esős versenye. A versenyzők a Hong Kong ePrix időmérőjén már megtapasztalhatták, hogy milyen a második generációs autó vezethetősége esős körülmények között. Azonban a verseny már változó körülmények között zajlott.

    Amikor Massát arról kérdezték, hogy milyen érzés a második generációs autót vezetni esőben, a brazil ekképp válaszolt: „Eléggé trükkös. Azt hiszem ez a verseny egy tökéletesen megmutatta, hogy milyen nehéz az utcai pályákon való versenyzés.

    „Ezt a Forma-1-ben is látni lehet, ugyanis Monacóban szinte alig van tapadás. Ezen a verseny borzalmasak voltak a tapadási viszonyok. Rengeteg elfékezést és balesetet láthattunk a verseny során. Összességében egy jó verseny volt, és ha nem lett volna problémám a pleximmel, akkor sokkal több pontot szerezhettem volna.”

  • Vandoorne: Óriási szerencsém volt, hogy be tudtam fejezni a versenyt

    Vandoorne: Óriási szerencsém volt, hogy be tudtam fejezni a versenyt

    Stoffel Vandoorne elárulta, hogy nagyon nagy szerencséje volt a Róma ePrix során. A belga pilóta autójának főtengelye ugyanis nem sokkal a célbaérést követően felmondta a szolgálatot. Vandoorne a harmadik helyen ért célba a római versenyen, megszerezve ezzel a HWA első dobogós helyezését.

    A HWA egy továbbfejlesztett főtengelyt kapott a Venturitól, ugyanis Susie Wolff csapata látja el idén hajtáslánccal a Mercedes gyári alakulatát az ötödik szezonban. A sok technikai hiba után, Vandoorne és csapattársa, Gary Paffett is elmondta, hogy az újítás nagy segítségükre lehet majd a Róma ePrix-n.

    Azonban a Venturi mindkét versenyzője, Edoardo Mortara és Felipe Massa idő előtt szállt ki az autójából a legutóbbi versenyen. Mindkét pilóta úgy érezte, hogy az autó főtengelye mondta be az unalmast.

    Vandoorne a harmadik helyen látta meg a kockás zászlót, azonban a belga pilóta autója közvetlen a leintés után megállt. Az egykori McLaren pilóta végig másfél másodperccel volt lemaradva a második helyen haladó André Lotterertől. Azonban a leintéskor már 6,3 tized másodperc volt a különbség a két autó között.

    Vandoorne a motorsport.com-nak adott interjújában elmondta, hogy valószínűleg neki is ugyanolyan problémája volt, mint a két Venturinak. „Szerintem a főtengely adta meg magát,” – vélekedett Vandoorne.  „Azonban már tisztában voltam vele, hogy valami nincsen rendben az autómmal. Az utolsó körökben emiatt is mentem lassabban.

    „Próbáltam óvatosabban kigyorsítani és kerülni a rázóköveket. Ez a probléma eléggé megnehezítette a dolgomat. Tudtam, hogy már egyik Venturi sem volt versenyben, ami eléggé sajnálatos. Óriási szerencsénk volt, hogy be tudtuk fejezni a versenyt.”

    A HWA belgája azt is hozzátette, hogy a Hong Kongban szerzett pole pozíciója után már nagyon vágyott arra, hogy a dobogón ünnepelhessen. „Nagyon remélem, hogy a dobogós helyezésemmel egy új korszak vette kezdetét. Egy nagyon nehéz szezonkezdésen vagyok túl, azonban most már úgy gondolom, hogy sikerült felvennem a sorozat ritmusát,” – véli a belga pilóta.

    „Nagyon elégedett vagyok a hétvégi teljesítményünkkel, ugyanis az egykörös és a versenytempónk is nagyon jó volt. Akkor voltunk gyorsak, amikor kellett. A versenytempónkkal különösen meg vagyok elégedve, ugyanis az eddigi versenyek során nem volt meg a kellő tempónk a többiekhez képest,” – lelkendezett Vandoorne.

    „A verseny vége felé megpróbáltam megelőzni Andrét az egyenesben, azonban sajnos nem jártam sikerrel. A célom az volt, hogy ne szakadjak le a vezető kettőstől és az is, hogy energiát spóroljak a verseny végére.”

    Vandoorne csapattársa már a második körben kiesett, ugyanis a belekeveredett abba a tömegbalesetbe, amit a megpördülő José-Maria Lopez autója okozott.