Címke: probléma

  • Még el sem kezdődött a szezon, de máris óriási bajban van a McLaren

    Még el sem kezdődött a szezon, de máris óriási bajban van a McLaren

    A bahreini tesztből még csak két napot teljesítettek a Forma-1 csapati, azonban a McLaren csapat máris hatalmas hátrányba került a többiekhez képest. Daniel Ricciardo a pozitív koronavírus tesztje miatt egy másodpercet sem tudott a pályán tölteni és a wokingiaknak mindezek mellett még a fékjeik hűtésével is problémák akadtak.

    A Zak Brown által vezetett istállónak egyáltalán nem áll jól a szénája a szezonnyitó Bahreini Nagydíj előtt. Lando Norris az első tesztnapon az autó hibája miatt csupán 50 kört teljesített, ami csak a fele annak, amit a Ferrari pilótái megtettek. A brit pilótával a tegnapi nap során is kibabrált a technika ördöge, ami miatt a bokszutca végén kénytelen volt leállítani a McLarenjét.

    A wokingi istálló a fékhűtései miatt most új alkatrészekre vár, azonban az nagyon rossz lehet a számukra, hogy ezen új elemek nem fognak megérkezni az utolsó tesztnap végéig. Norris szerint pedig ezt a problémát nem fogják tudni egyetlen éjszaka alatt orvosolni.

    „Nem tudom pontosan megmondani, hogy mi a probléma pontok oka, azonban az biztos, hogy a fékhőmérsékletekkel van gondunk. Emiatt pedig nem is tudunk versenyszimulációkat futni. Nem lesz könnyű megoldani azt a problémát, de valamit biztosan fogunk kezdeni vele.”

    Norris mellett Andreas Seidl is hangoztatta a csapat fékproblémái, azonban a McLaren csapatfőnöke szerint az első versenyen már nem fognak bajba kerülni a fékhűtés miatt.

    „Egy váratlan problémánk akadt az első tengelyen elhelyezkedő fékjeinkkel, ugyanis nem vagyunk képesek megfelelő módon hűteni őket. Most emiatt versenyt futunk az idővel, mert ha nem érnek ide az új alkatrészek a harmadik tesztnapig, akkor biztosan nem fogjuk tudni elvégezni a tervezett programunkat.”

  • Kasznit cserél a Ferrari Leclerc autóján

    Kasznit cserél a Ferrari Leclerc autóján

    A Ferrari a teljes karosszériát ki fogja cserélni Charles Leclerc autóján. Az olasz istálló mérnökei ugyanis egy repedést találtak a jelenleg használatban lévő kasznin, ami miatt a monacói pilóta már a Q2-ben elvérzett a Katari Nagydíj időmérő edzésén.

    Leclerc az egész időmérő során szenvedett és végül csak a 13. helyen zárt. Ezzel szemben a csapattársa, Carlos Sainz a közepes keverékeken volt képes bejutni a Q3-ba, ahol a 7. helyet szerezte meg magának.

    A Ferrari monacói fiatalja már az edzés közben is zavart volt és „ötlete sem volt”, hogyan szedett össze egy 9 tizedmásodperc lemaradást az első Q2-es próbálkozása után a többi versenytársával szemben. Nem sokkal később kiderült, hogy a kétszeres futamgyőztes gyanakvása nem volt alaptalan, ugyanis az SF21-ének kaszniján a Ferrari talált egy repedést, ami miatt még a Katari Nagydíj kezdete előtt kapni fog egy újat.

    „Leclerc autójának ellenőrzését követően egy repedést találtunk a karosszériáján, amit vélhetően azért keletkezdett, mert a Q1-ben nagyon agresszívan használta a rázókövet. Ebből kifolyólag ki is fogjuk cserélni azt” – állt az olasz istálló által kiadott közleményben.

    A közleményben még az is benne volt, hogy a maranellóiak szerelői „a sportszabályoknak megfelelően lesznek képesek végrehajtani a cserét”, akkor Leclerc az eredetileg megszerezett 13. helyéről várhatja majd vasárnap a piros lámpák kialvását.

    A monacói pilóta autóján legutoljára a Belga Nagydíj második szabadedzését követően kellett kasznit cserélni, ahol ugyanis a 24 éves Leclerc a Les Combes kijáratán törte össze a Ferrariját.

    Annak ellenére, hogy a monacói szupersztár viszonylag hátulról fog rajtolni egy olyan pályán, ahol viszonylag nehéz előzni, a Ferrari versenyzője szerint lesz lehetősége arra, hogy pozíciókat nyerjen és pontokat szerezzen.

    „Bármi megtörténhet” – nyilatkozta Leclerc az időmérőt követően. „Szabadon választhatunk majd gumit, szóval remélem, hogy ez jelent majd valami fajta előnyt a számunkra.”

  • A Mercedes majd csak a gyárban tudja levágni Bottas jobb első kerekét

    A Mercedes majd csak a gyárban tudja levágni Bottas jobb első kerekét

    Szegény Valtteri Bottasszal egy hihetetlen dolog történt, amikor a Monacói Nagydíj 30. körében a második helyről kiállt a boxba friss kerekekért.

    Egy körrel a finn érkezése előtt Lewis Hamilton kerékcseréjénél még minden rendben volt, azonban a finn már nem volt ilyen szerencsés. A jobb első kereket rögzítő kerékanya ugyanis nem jött le, bárhogyan is próbálkoztak a Mercedes szerelői. Bottas pedig emiatt 18 pont helyett 0 ponttal távozhatott Monte Carlo utcáiról.

    Egyébként ez volt az első olyan verseny hosszú időt követően, ahol Bottas nagy valószínűséggel hétszeres világbajnok csapattársa előtt végzett volna.

    „Le kell ellenőriznünk, hogy egy tervezési rendellenesség vagy pedig a rendszerek katasztrofális hibáinak következtében nem sikerült leszednie a szerelőknek a kerékanyát,” – nyilatkozta a Mercedes csapafőnöke Toto Wolff a Monacó-i futamot követően.

    Utólag azonban kiderült, hogy a kerékkulcs eldeformálta az anyát, ami miatt semmi esélye nem volt a bracleyi istálló szerelőinek levenni a lágy keverékű gumiját Bottas W12-esének jobb elejéről.

    A csapat technikai igazgatója James Allison még azt is elárulta, hogy a Mercedes majd csak a gyárban tudja majd leszedni a jobb első kereket egy fémfűrész segítségével.

    „Ez olyan, mint amikor egy Philips csavarbehajtót használsz és nem egyenletesen helyezed azt a csavar fejébe,” – mondta Allison.

    „Ilyenkor elkezded lekerekíteni a csavar fején található a bevágást. Így egyszerűen nem tudod többé kivenni a csavart, akármivel is próbálkozol. A kerékanyánkkal is ez történt.

    „Szinte pontosan ez történt a kerékanyával Valtteri (Bottas) autóján. Ha a kerékanyát ugyanis nem megfelelően teszik rá a kerékre és úgy helyezzük rá a kerékkulcsot, akkor az olyan mértékű deformációt okozhat, mint amit a mi esetünkben is tisztán láthattunk: valóságosan ráragad a kerékre és egyszerűen nem jön le arról.”

  • Doornbos: Albon magabiztossága a nulla alatt van

    Doornbos: Albon magabiztossága a nulla alatt van

    Alex Albon magabiztossága nulla alá esett 2020-ban. Így látja ezt a Red Bull korábbi versenyzője Robert Doornbos, aki szerint a brit-thai versenyző képtelen felvenni a versenyt.

    A Red Bull holland pilótája brillírozott a két silverstonei hétvégén, ugyanis mindkét versenyen a dobogón ünnepelhetett, utóbbin a dobogó tetején. Ezzel szemben Albon a legjobb eredménye egy ötödik hely volt és az első verseny második szabadedzésén össze is törte az autóját.

    „Egy ilyen eset után a magabiztossága a nulla alá csökken az embernek,” – idézi Doornbost a Ziggo Sport. „Ha nem bízol meg az autódban az ilyen nagy tempós kanyarokban, akkor nem feszegetheted a határokat.

    „Albon pedig nem tudja, hogy mire számítson az autótól. Ez egy nagy probléma a Red Bullnál, ami meg is magyarázza Albon lemaradását Verstappennel szemben.

    „Ha viszont Albon egy Mercedest vezetne, akkor sokkal kisebb lenne a hátránya Hamiltonhoz képest.”

  • A kenési rendszer problémája miatt állt meg Vettel autója pénteken

    A kenési rendszer problémája miatt állt meg Vettel autója pénteken

    Kiderítette a Ferrari, hogy mi okozta pénteken Sebastian Vettel autójának a leállását, a ludas pedig az erőforrás kenési rendszere volt.

    Komolyan befolyásolta a Ferrari pénteki napi nap programját, miután még délelőtt megállt az autó Vettel alatt. Az istálló elmondása szerint a probléma nem komoly és biztosak benne, hogy a második teszthétre meg tudják azt oldani.

    Az eset után az erőforrást visszavitték a maranellói központba, ahol tüzetesebben is megvizsgálták azt. A jelentés szerint a probléma a kenési rendszerrel volt, ám a gond alapja nem szerkezeti jellegű.

    „A múlt pénteki problémánkat a kenési rendszer problémája okozta, ami nem szerkezeti jellegű, ezért nincs okunk az aggodalomra.” – tudatta rövid közleményében a Ferrari.

  • Villeneuve szerint soha nem fog tudni kilábalni a krízisből a Williams

    Villeneuve szerint soha nem fog tudni kilábalni a krízisből a Williams

    A Williams istálló utolsó világbajnoka Jacques Villeneuve ismételten kritikát fogalmazott meg volt csapatával szemben. Szerinte ugyanis a brit alakulat nem lesz képes felülkerekedni a jelenlegi helyzetén.

    Az olasz televízió szakértőjeként dolgozó kanadai a Williams gyenge pontjának a vezetést tartja, és úgy érzi, hogy nem fognak tudni már kilábalni a krízisből.

    „A Williams soha nem fog tudni kijönni ebből a krízisből. Hasonlítsuk csak össze őket a Renault-val, ahol kompetens emberek vannak a vezető pozíciókban. Meg van bennük a szenvedély. Sok kétség van bennem, hogy ez a Williamsnél ugyanígy van-e. Amikor a Renault értékel egy futamot, akkor felteszik maguknak a kérdést, hogy mindent jól csináltak-e. A Williams ezt nem teszi meg.” – fogalmazott Villeneuve.

  • Rosenqvist nem kér a Forma-1 középmezőnyéből

    Rosenqvist nem kér a Forma-1 középmezőnyéből

    Felix Rosenqvist sokáig Európában versenyzett, majd átment Amerikába, ahol tavaly az Indycarban év újonca lett.

    Forma 3-as szinten szinte mindent megnyert, amit lehetett, aztán a Formula E felé vette az irányt, majd onnan átnyergelt az Indycarba. Most honfitársával és a korábbi F1-es versenyzővel, Marcus Ericssonnal kerül majd egy csapatba.

    Rosenqvist sok helyen sikeres volt, és még fiatal. A Forma-1 azonban – állítása szerint – nem érdekli.

    „Forma-1? Nem, kösz. Én versenyeket akarok nyerni.” – idézi őt az Expressen.

    „Szeretem, hogy az Indy egy kicsit nehezebb [mint az F1]. Különböző típusú pályák is vannak, aki itt nyer, az tényleg egy teljes értékű versenyző.”

    Ráadásul nem bebetonozottak a csapatok közti különbségek, hétvégéről hétvégére változnak az erőviszonyok. Ezzel szemben a Forma-1-ben való vonatozás valahol a mezőny közepén nem vonzza a svédet.

    „Nem akarok ott vezetni, ahol nem tudok nyerni. Az F1-ben, ha nem vagy jó csapatnál, akkor nincs rá esélyed. Ha nagyon akartam volna az Forma-1 egyik gyengébb csapatában versenyezni, már megtehettem volna. De sosem akartam.”

  • Villeneuve szerint a DRS probléma fantasztikus volt Abu Dhabiban

    Villeneuve szerint a DRS probléma fantasztikus volt Abu Dhabiban

    Az Abu Dhabi Nagydíj bebizonyította, hogy a Forma-1 igen is meglenne DRS nélkül. Ez a véleménye 1997 Forma-1-es világbajnokának Jacques Villeneuvenek, aki az egyik legnagyobb ellenzője az előzést mesterségesen elősegítő rendszernek.

    A Renault ausztrál versenyzője Daniel Ricciardo szerint az első 20 körben fellépő DRS probléma azt mutatta meg, hogy a sportág vezetőinek tovább kellene dolgozniuk azon, hogy megkönnyítsék az előzést. Azonban a kanadai világbajnok ekképp vélekedett a DRS hibáról: „Remek volt. Valós versenyt láthattunk a pályán.

    „Láthattátok, hogy a versenyzők milyen gondosan készítették a manővereket és a hiba miatt számos gyönyörű előzést láthattunk. Ez nem az a tipikus DRS-es előzés volt, mint amikor kikerülsz egy másik autót az autópályán. Mindenesetre érdekes volt,” – tette hozzá a tizenegyszeres futamgyőztes kanadai.

    „Ez egy tökéletes bemutatója volt annak, hogy mi a rossz az állítható hátsó szárny használatában. Ez egy mesterséges megoldás. A szurkolók folyton-folyvást panaszkodnak a kevés előzés miatt, azonban a DRS bevezetése óta igaz, hogy több lett az akció a pályán, azonban túl könnyűvé tette az előzést.”

  • Leclerc büntetést kaphat a Brazil Nagydíjra?

    Leclerc büntetést kaphat a Brazil Nagydíjra?

    A Ferrari monacói pilótájának, Charles Leclercnek a motorja még az Amerikai Nagydíj harmadik szabadedzésén egy hidraulikus szivárgásnak köszönhetően hibásodott meg.

    A Ferrari emiatt kénytelen volt a második specifikációs Ferrari motort visszatenni a monacói autójába. Azonban azt a bizonyos motort – amit visszatettek – már nem használhatja majd a soron következő Brazil Nagydíjon.

    Az olasz istálló erőforrásának második változatát, amit Leclercnek kényszerűen kellett használnia Austinban, nem lehet többet használni, ugyanis túl sok kilométert tettet már meg vele. A Ferrarinak azért kellett bevetnie a régebbi hajtásláncot, mert a harmadik specifikációjú erőforrást ért hibát nem akartak megkockáztatni egy újabb motorhibát.

    A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha a Ferrari megjavítaná a hibás erőforrást. Azonban, ha ez nem lehetséges, akkor az olasz istállónak be kell vetnie azt a hajtásláncot, amit már a 2020-as szezonra terveztek eredetileg. Ha ez bekövetkezne, akkor Leclerc tíz rajthellyel hátrébb rajtolhat majd az eredeti rajtpozíciójához képest Interlagosban.

    Azonban a Motorsport.com tanúsága szerint a Maranellóiak visszavitték a hibás hajtásláncot tesztelésre és megállapították, hogy be lehet vele fejezni az idei szezont. Ez esetben Leclerc nem kapna büntetést, azonban fennáll a veszélye egy újabb lehetséges problémának.

    A büntetés azonban már csak a bajnoki harmadik helyért való küzdelemben sem jönne jól a Ferrari újoncának, ugyanis Max Verstappen és Sebastian Vettel is lőtávolon van hozzá képest a pontversenyben.

  • Perez szerint a rossz fékerőeloszlás miatt ütközött össze Hülkenberggel

    Perez szerint a rossz fékerőeloszlás miatt ütközött össze Hülkenberggel

    Sergio Perez elmondta, hogy valami nem volt rendben a kormányával, ami rossz hatással volt az autója fékerő oszlására. A mexikói pilóta szerint ezek a körülmények játszottak közre a Nico Hülkenberggel történt baleseténél az Angol Nagydíjon.

    Perez annak reményében vágott neki a silverstone-i hétvégének, hogy ezúttal sikerül pontot szereznie, ugyanis a legutóbbi öt futam mindegyikén pont nélkül maradt.

    A Racing Point pilótája a tizenötödik rajtkockából vághatott neki a Brit Nagydíjnak. A mexikói pilóta jó stratégián volt, ugyanis az első kiállását a biztonsági autós fázis – amit a sóderágyba sodródott Antonio Giovinazzi okozott – alatt teljesítette. Minden esélye megvolt a pontszerzésre, egészen az újraindításig, ugyanis rögtön azt követően koccant össze a Renault német pilótájával.

    „Nem volt szerencsénk a mai napon,” – nyilatkozta a mexikói a verseny után. „Az első etapom nagyszerű volt. Kontroll alatt tartottam a versenyem és jól is kezeltem a gumijaimat. Minden esélyünk megvolt a pontszerzésre. Ekkor jött a biztonsági autós fázis és kiálltam a boxba, ami mindent elrontott.

    „A biztonsági autós fázis alatt problémáim akadtak a kormányommal, ami hatással volt az autó fékerő eloszlására is. Túl előre volt állítva, ami miatt összeütköztem Hülkenberggel, ugyanis nem tudtam kellő mértékben lefékezni az autómat. Letört az első szárnyam, ami miatt vissza is estem az utolsó helyre.

    „Nem hiszem el, hogy megint ilyen balszerencsések voltunk. Ez csalódást keltő, ugyanis a hazai versenyünkön kijárt volna számunkra egy jó eredmény. Mindenünk megvolt ahhoz, hogy pontokat szerezzünk.”