Címke: próbarajt

  • Újabb bizarr Formula E baleset történt Rómában is

    Újabb bizarr Formula E baleset történt Rómában is

    A Formula E első római szabadedzésének végén egy kisebb félreértés miatt három autó sem tudott visszatérni a boxba.

    Startgyakorlat miatt álltak sorba az autók az új rajtrács előtt egy törésben, amikor Oliver Turvey NIO-ja egyszer csak megjelent a háttérben, és nekiütközött Jean-Éric Vergne-nek és Jake Dennisnek.

    Mindhárom autóban nagyobb károk keletkeztek, de Sims sem úszta meg mindenféle törmelék nélkül.

    „Ez volt az első, hogy úgy ütköztem, hogy nem láttam, hogy jön. Megálltam, és teligázzal nekem jött, fékezés nélkül.” – mondta az esetről a Formula E kétszeres bajnoka. – „Legalább nem volt időm megijedni.”

    Jake Dennis nem volt ennyire szerencsés. Bár neki sem esett semmi baja, három gumija is defektet kapott, így ennyivel kevesebből gazdálkodhat a hétvége további részében.

    „Az ő védelmében, nem fordítottak rá sok energiát a pályabírók, vagy nem tudom kik, hogy lengessenek legalább egy sárga zászlót.” – fejtette ki álláspontját a brit.

    Turvey eközben büntetést kapott, miután az FIA emberi hibának minősítette az esetet. Csapata az idővel versenyez majd, hogy indulni tudjanak a szombati futamon.

    Oliver Turvey, NIO 333, Formula E, racingline.hu
    Fotó: FIA Formula E

    „Meg kell értenünk, mint [pilótát körülvevő] környezetnek, milyen körülmények kombinációja vezetett a balesethez. Abból, amit tudunk, ha egyik nem történt volna meg, nem lennénk most ilyen helyzetben.” – nyilatkozta Christian Silk, a NIO 333 csapatfőnöke.

    A vizsgálat kizárta annak esélyét, hogy kommunikációs hiba okozhatta volna az esetet, a csapat – és Turvey – is megfeledkezett a procedúráról.

    Az idei szezonban nem ez az első komoly baleset, Diriyahban két komoly ütközés is történt, Sims autóját azóta újra kellett építeni.

  • Michael Masi: Ha Lewis beszélni akar, az ajtóm nyitva áll

    Michael Masi: Ha Lewis beszélni akar, az ajtóm nyitva áll

    Az FIA versenyigazgatója Michael Masi felajánlotta Lewis Hamiltonnak, hogy vitassák meg a brit aggályait büntetésével kapcsolatban, amit az Orosz Nagydíjon kapott.

    Két darab öt másodperces büntetést kapott a brit a versenybíróktól, miután a rajtot megelőzően két ízben is a kijelölt pozíció helyett máshonnan végezte próbarajtjait. Ennek köszönhetően Hamilton elveszítette a versenyt, azonban a dobogót így is kényelmesen meg tudta szerezni.

    A futam alatt még úgy nézett ki, hogy a brit versenyző még két büntetőpontot is kap, azonban ezeket törölték, amikor Masi felülvizsgálta az esetet.

    Mindezek ellenére Hamilton meglehetősen zabos volt büntetéseinek ténye miatt, sőt olyat nyilatkozott, hogy az FIA meg szeretné állítani őt abban, hogy megszerezze hetedik világbajnoki címét.

    Amikor erről Masit kérdezték, így felelt:

    „Az én nézőpontomból nagyon egyszerű a helyzet, amennyiben Lewis meg szeretne beszélni, pont úgy ahogyan mondtam már neki korábban, ahogyan az összes többi pilótának is elmondtam, az én ajtóm mindig nyitva áll, és boldogan megbeszélek velük bármit.”

    „Azonban azt gondolom, hogy az FIA szemszögéből pedig azért vagyunk itt, mint sportfelügyelők, hogy betartassuk a szabályokat.” – mondta.

    „Vannak felügyelőink, akik úgy funkcionálnak, mint egy független bírói testület, szóval teljesen mindegy, hogy Lewis Hamilton csinál-e szabálytalanságot, vagy a másik 19 versenyző.”

    Az ausztrál azzal érvelte a büntetést, hogy a kijelölt helyről rajtgyakorlatot végezni, egy már begyakorolt mozdulatsora volt a hétvégének:

    „Az, hogy honnan kell végezni a próbarajtokat minden pályán más, illetve fel van tűntetve a versenykiírásban.” – fejtette ki Masi.

    „Tehát a hétvége összes szabadedzésén, illetve eseményén Lewis a többiekkel együtt pontosan ugyan onnan végezte a rajtpróbát, ezzel betartva a versenyigazgatói instrukciókat.”

    „Azt mondanám, hogy pontosan ez az oka annak, hogy kijelölünk egy mindenki számára biztonságos helyet a próbarajtokhoz. Mindenki tudja, hogy valójában mi történik. Szóval okkal jelöljük ki ennek a helyét.”

    „Egyébként nem szoktunk egy rajtkockát felfesteni, mindösszesen csak a helyét határozzuk meg, hogy honnan lehet ezt végrehajtani. Ez így volt már előttem is, és az én irányításom alatt is így van. Azt gondolom, ami vasárnap történt, az csak egy egyszerű hiba volt ebből a szempontból.” – zárta Masi