Címke: Prema

  • Formula 3: Mick Schumacher második győzelmét szerezte meg Silverstone-ban

    Formula 3: Mick Schumacher második győzelmét szerezte meg Silverstone-ban

    Mick Schumacher nyerte meg a Formula 3, második versenyét a silverstone-i aszfaltcsíkon.

    A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher fia már a rajt után az első helyen találta magát, ugyanis meg tudta előzni Fabio Scherert. Attól a pillanattól nem lehetett megfogni a németet, aki úgy nyerte meg a versenyt, hogy rajta kívül más nem állt az élen, a verseny folyamán.

    Schumachernek az is a kezére játszott, hogy a második helyen haladó, Fabio Scherer védekezni kényszerült a mögötte haladó Jüri Vips-szel szemben. Az észt versenyző az Abbey kanyarban próbált előzni, azonban ez nem sikerült.

    Schumachernek már 1.4 tized másodperces előnye volt az első kör végén Scherer-rel szemben. Azonban Scherer mindig 2 másodpercen belül tudott maradni Schumacherhez képest. A svájci versenyzőre viszont egyre nagyobb nyomást gyakorolt a mögötte autózó, Jüri Vips.

    Számos sikertelen manőver után a 12. körben sikerült Vips-nek megelőzni Scherert a Stowe kanyarban. Ezután Vips megpróbálta ledolgoznia a hátrányát Schumacherhez képest, azonban a német versenyző ezt nem engedte meg az észtnek.

    „Az első verseny után kicsit féltünk attól, hogy a gumik nem fogják kibírni a futamot, de kibírták és ennek nagyon örülünk” – nyilatkozta Schumacher a pódiumon, tekintettel az első futamon történtekre, ahol a négy Premás versenyzőből hárman kaptak bal hátsó defektet, köztük Schumacher is.

    „Kitűnő rajtom volt és ezek után ki tudtam autózni elegendő előnyt ahhoz, hogy zavartalanul autózzak az élen. A verseny felénél a többiek elkezdtek gyorsulni, így nekem is jobb köröket kellett autózzak, hogy a kiautózott előnyömet fenn tudjam tartani.”

    Vips szerint nyerhetett volna, ha az Abbey kanyarban nem ütközik Scherer autójával. Az észt elismerte, hogy Schumachert ma nem lehetett elkapni és azt is, hogy jó munkát végzett a német pilóta. Scherer a harmadik helyen haladt a verseny 15. köréig, amikor is kénytelen volt leparkolnia az autóját a Chapel-ben, ugyanis az meghibásodott. A csapat még nem tudja, hogy mi okozhatta a problémát.

    Ennek köszönhetően Jonathan Aberdein állhatott fel a dobogó legalsó fokára. Ez volt a dél-afrikai pilóta első dobogós helyezése a Formula 3-ban.

    Aberdeinnek meg kellett dolgoznia első dobogójáért, ugyanis a Premás, Marcus Armstrong helyezett rá nyomást. Azonban az új-zélandi versenyzőt megelőzte Enaam Ahmed, aki így további értékes pontokat gyűjtött. Ahmed mögött a két Premás versenyző ért célba, Armstrong, Zhou sorrendben.

    Daniel Ticktum volt az, aki gondoskodott a nézők szórakoztatásáról, ugyanis a brit a tizenkettedik helyről zárkózott fel a hetedik helyre.

    Ticktum ütközött Ralf Aron autójával, amikor Ticktum a Club kanyarban előzte meg Aront, de mindkét pilóta folytatni tudta a száguldást. Ticktum Fenestraz-zal is megküzdött a pályán, azonban mindketten levágták a Stowe kanyart, ezért még lehet, hogy kapni fognak valami büntetést. Fenestraz lett a nyolcadik, megelőzve két Premás autót Shwartzmant és Aront.

  • Formula 3: Mick Schumacher első győzelmét hozta a harmadik futam Spában

    Formula 3: Mick Schumacher első győzelmét hozta a harmadik futam Spában

    Három ember harcolt a győzelemért a Formula 3-asok harmadik futamán, Spában. A párharcból Mick Schumacher került ki győztesen, aki így megszerezte első Formula 3-as győzelmét annak ellenére, hogy Zhou-val ütközött még a verseny elején.

    Zhou a pole-ból rajtolhatott, de a két csapattársa, Shwartzman és Armstrong is megelőzte őt a Kemmel egyenesben. Schumacher is megpróbálkozott az előzéssel, de összeért a két autó, úgy, mint a második futamon is. Schumacher maradt a harmadik helyen, Zhou viszont visszaesett a mezőny végére, mert megpördült. Armstrong maga mögött tartotta Shwartzmant, de a Ferrari akadémista próbált nyomást gyakorolni Armstrongra, miközben Schumacher visszazárkózott a vezető duóra.

    A tizedik kör elején Armstrong védekezni kényszerült a La Source-ban, de Shwartzman-nak jobban sikerült a kigyorsítása így el tudott menni Armstron mellett. Schumacher meg tudta előzni Armstrongot, méghozzá nem is akárhol, hanem az Eau Rouge-ban, ami a leggyorsabb kanyar a pályán. Ezután Schumacher Shwartzmannt is maga mögé utasította a Kemmel egyenes végén, így három kanyar alatt kettőt tudott előzni.

    Két körrel a vége előtt Schumacher volt az élen, őt 1 tized másodpereccel követte Shwartzman és Armstrong, tehát az első, második és harmadik helyen csak Premás autó haladt.

    „Nagyon örülök annak, hogy nyerni tudtam,”- mondta Mick Schumacher, aki annak a Michael Schumachernek a fia, aki 1992-ben ugyanilyen körülmények között szerezte első Forma-1-es győzelmét 1992-ben.

    „Kifejezetten örültem az esőnek, mert nagyon szeretem az ilyen körülményeket.

    „Erősnek kellett lennem mentálisan, hogy együtt tudjam kezelni a dolgokat. Az után már láttam, hogy sikerült annyi előnyt kiautózni, hogy a srácok már ne tudjanak utolérni.”

    Jüri Vips a büntetése után csak a 11. helyről rajtolhatott, de az észt versenyző már a hatodik helyen haladt az első kört követően. Utána Enaam Ahmedet előzte meg az ötödik helyért, majd Jehan Daruvalát a negyedik helyért.

    Vips csapattársa, Daniel Ticktum lassabban zárkózott fel, miután a versenybírák vizsgálták öt, mert ütközött Alex Palou-val. Ticktum a verseny végén, az ötödik helyen ért célba, de így elvesztette a vezetői helyét az egyéni pontversenyben, mert Marcus Armstrong visszaszerezte a vezető pozícióját a tabellán.

    Enaam Ahmed lett a hatodik, majd jött Jonathan Aberdein és Sebastian Fernandez a hetedik és nyolcadik helyen. Alex Palou kilencedik, míg Fabio Scherer a tizedik lett azok után, hogy Nikita Trotskii-val ütközött, amiért az orosz egy boxutca áthajtásos büntetést kapott.

    Daruvala csak a tizenegyedik lett, míg Ralf Aron, aki esélyes a Formula 3-as címre, csak a tizennegyedik lett.

    A következő Formula 3-as versenyhétvégét három hét múlva rendezik majd az angliai Silverstobe-ban.

    (Szerző: Boa Bence)

  • Formula 3: Daruvala meg tudta szerezni a győzelmet az elrontott rajtja ellenére

    Formula 3: Daruvala meg tudta szerezni a győzelmet az elrontott rajtja ellenére

    A Force India által protezsált Jehan Daruvala nyerte a Formula 3 első versenyét az Ardennekben található Spa-Francorschamps-ban, ami eléggé eseménydúsra sikeredett.

    A pole pozícióból Jehan Daruvala, mögüle a pontversenyben vezető Marcus Armstrong, és Alex Palou rajtolhatott.

    Armstrong lerajtolta Daruvalát és megszerezte a vezetést, de nem örülhet a Ferrari akadémiájához tartozó pilóta, mert Alex Palou a Radillon-ban megelőzte őt. A La Source-ban Nikita Troitckii belehajtott Sascha Fenestraz autójába. Toritckii számára véget ért a verseny, ugyanis eltört a felfüggesztése. Emiatt a pályára gurult a biztonsági autó.

    Az újraindítás után Daruvala visszaelőzte Palout a Kmmel egyenesben. Annak ellenére, hogy Palou kevés leszorító erővel ment, nem tudott mit kezdeni Daruvalával, ugyanis az indiai pár körön belül leszakította magáról a Volkswagenes versenyzőt.

    Egy körrel a vége előtt, Daruvala már négy másodperccel vezetett, Palou előtt és a sorrend már nem is változott.

    „Másabb volt a szárnybeállításom a többieknél, így el tudtam húzni a középső szektorban. Nem nyomtam annyira, spóroltam az abroncsaimmal, nehogy problémáim legyenek miattuk,”- mondta Daruvala.

    Ralf Aron lett a harmadik helyezett, és így már ő vezeti a pontversenyt.

    Egy korai csata, ami a Premás Marcus Armstrong és, Ben Hingeley között zajlott, ütközéssel ért véget, amiért Armstrong defektet kapott, és kiesett. Hingeley tudta folytatni, de ki kellett állnia a boxba egy új elsőszárnyért.

    A szintén Premás, Guanyu Zhou is defekt miatt volt kénytelen feladni a versenyt. A versenyen még történt ütközés: Ralf Aron és Enaam Ahmed között. Ahmednek fel kellett adnia a versenyt, mert eltört a jobb első felfüggesztése.

    Dan Ticktum és Mick Schumacher vívott parázs csatát a negyedik helyért, úgy hogy ők ketten a 13 és a 16. helyről rajtoltak. A párharcot a Red Bull üdvöskéje nyerte, ő lett a negyedik, Mick Schumacher pedig az ötödik.

    A további sorrend: Robert Schwartzman, Jüri Vips, Marino Sato, Jonathan Aberdeim és Artem Petrov.

    (Szerző: Boa Bence)

  • Formula 3: Nikita Troitckii győzelmét hozta a harmadik futam Zandvoortban

    Formula 3: Nikita Troitckii győzelmét hozta a harmadik futam Zandvoortban

    A Formula 3-as szezon tizenkettedik futamán Nikita Troitckii megszerezte első győzelmét a sorozatban. Guanyu Zhou és Jehan Daruvala ünnepelhetett a dobogón az orosszal. Marcus Armstrong, megtartotta vezető helyét az összetettben, annak ellenére, hogy a tizenhatodik helyen végzett.

    A rajtnál Daniel Ticktum szerezte meg a vezetést, viszont kiugrott a brit, amiért egy áthajtásos büntetést kapott. Közvetlen mögötte Troitckii és Zhou harcolt pozícióért. Az orosz nyerte a párharcot, aki így az élre került Ticktum büntetése után. Közben Ben Hingeley kisodródott a kavicságyba, így kénytelen volt feladni a versenyt. Az eset miatt pályára gurult a Safety Car. Miután elhagyta a pályát a biztonsági autó, folytatódott a verseny. Troitckii életében először vezetett Formula 3-mas nagydíjat, Zhou, Daruvala és Marino Sato előtt.

    Nem sokkal ez után Julien Hanses csapódott bele a gumifalba. A Safety Car megint a pályára gurult, de mivel a pályamunkások nem tudták eltakarítani Hanses autóját, a versenyt felfüggesztették, így Troitckii érdekes győzelmet aratott Zhou és Daruvala előtt. Őket Marino Sato, Fabio Scherer, Alex Palou, Habsburg Ferdinánd, Jonathan Aberdein és Artem Petrov követte.

    A következő versenyhétvégét két hét múlva rendezik Belgiumban, a legendás Spa-Francorchamps-ban.

    Nikita Troitckii (Carlin): „Ez az első győzelmem a Formula-3-ban, ami nagyszerű érzés. Azt hiszem megérdemeltük a győzelmet, mivel egy csapatként dolgozunk a sikerért. Jó rajt után sikerült megszereznem a második helyet. Ezután nyomást helyeztem Ticktumra, egészen addig, amíg a boxba nem hajtott, hogy letöltse az áthajtásos büntetését. Ezután átvettem a vezetést. Az autóm végig jó volt, így el tudtam lógni Guanyu elől.”

    Guanyu Zhou (PREMA Theodore Racing): „A startnál nem akartam kockázatot vállalni, így Nikita be tudott sorolni elém. Számomra a verseny arról szólt, hogy annyi pontot szerezzek meg, amennyit csak tudok. Eleinte akadtak problémáim a gumikkal, de ez a probléma enyhült a verseny vége felé. Az újraindításnál próbáltam támadni Nikitát, de nem sikerült előznöm.”

    Jehan Daruvala (Carlin): „Örülök annak, hogy két Carlinos is itt állhat a dobogón. Találtunk pár hasznos dolgot, így remélem, hogy a szezon második felében jobban fogok teljesíteni. Nikita nagyon szépen vezetett ma, de az én teljesítményem sem volt rossz. A rajtnál tudtam pozíciókat fogni, és Daniel büntetésének köszönhetően itt lehetek a dobogón.”

    (Boa Bence)

  • Boullier: De Vries több pontot érdemelt volna

    Boullier: De Vries több pontot érdemelt volna

    Eric Boullier, a McLaren versenyigazgatója úgy véli, Nyck de Vries több pontot szerezehetett volna a Forma-2-es bajnokság 2018-as szezonjának eddigi versenyhétvégéin.

    A McLaren szerencsés helyzetben van, hiszen de Vries és Lando Norris személyében két versenyzővel képviselheti magát az F2-ben.

    Lando Norris jelenleg a bajnokság első helyén áll, de Vries azonban csak a hatodik helyet foglalja el.

    „Nyck hosszú ideje velünk van, elsődleges dolga a szimulátorhoz kapcsolódik. Azon kevés versenyzők egyike, akik a versenyhétvégék között és a versenyhétvégéken is segítenek fejleszteni a teljesítményünket” – mondta Boullier.

    „A tavalyi bajnok F2-es csapatnál versenyez, így minden adott ahhoz, hogy teljesítsen. Jó tempót mutatott eddig, de néhány hibát is vétett. Több megszerzett pontnak kellene a neve mellett lennie. Adjunk neki még egy kis időt, aztán majd meglátjuk, hogy képes lesz-e megmutatni a benne rejlő potenciált” – tette hozzá.

  • Mick Schumacher készen áll a győzelemre

    Mick Schumacher készen áll a győzelemre

    A Prema csapat szerint Mick Schumacher készen áll arra, hogy versenyeket nyerjen a Formula 3-as bajnokságban idén.

    A hétszeres világbajnok, Michael Schumacher 19 éves fia második F3-as szezonját kezdi majd meg, és csapata arra számít, hogy nagy lépést tesz előre.

    „A tél folyamán Mick természetesen érettebb lett.” – mondta a Prema csapatfőnöke, Rene Rosin az Autosportnak. „De visszatekintenék Makaóra, újonc létére kiváló munkát végzett, és az egy amolyan új kezdet volt számára. Megtett mindent, amit kértünk tőle és ha nem egyenesíti ki az egyik kanyart, akkor az sem lepett volna meg, ha dobogón végzett volna.”

    Schumacher gyengéje tavaly a kvalifikáció volt.

    „Dolgoztunk ezen a téli tesztek során, de sokkal érettebb is lett, és most készen áll.” – mondta Rosin. „Szerintem csak koncentrálnia kell továbbra is és versenyről versenyre, etapról etapra kel gondolkodnia, anélkül, hogy nyomás alá helyezné magát. Nem kell a bajnokságra gondolnia, csak arra, hogy tegye a maga dolgát.”

    Rosin azonban hozzáteszi, hogy a teszteken látott eredmények nem feltétlenül a valós erőviszonyokat tükrözik.

  • Forma-3: Három Ferrari akadémista is a Prema versenyzője lesz

    Forma-3: Három Ferrari akadémista is a Prema versenyzője lesz

    A Prema nem kevesebb, mint három Ferrari által támogatott fiatal versenyzővel a soraiban fog rajthoz állni a 2018-as Forma-3-as bajnokságban.

    A kínai Guan Yu Zhou, aki már gokartos kora óta élvezi az olaszok támogatását, zsinórban a harmadik szezonjára készül a sorozatban. Rajta kívül még a csapat tagja lesz a vörösök akadémiájáról az újonc Marcus Armstrong és Robert Shwartzmann, illetve az észt Ralf Aron, aki 2015-ben olasz F4-es bajnok lett a Premával.

    A 18 éves shanghaji pilóta volt a legutóbbi, akit az olasz istálló bejelentett. Az idei szezonnak úgy vág neki, hogy szeretné megszerezni az első futamgyőzelmét, miközben hét dobogós helyezése is van már. A tavalyi pontvadászatban pedig a nyolcadik helyen végzett.

    Zhou 2015-ben második helyen végzett az olasz Forma-4-es bajnokságban, majd egy évvel később a Motopark csapatban debütált az F3-ban, tavaly pedig visszatért a Premához. Korábban néhány forrás arról számolt be, hogy a Ferrari megpróbálja bejuttatni Zhou-t a Forma-2-be, de ősszel megváltozott ez a helyzet, így végül egyelőre marad egy kategóriával lentebb.

    „Az elmúlt két év munkája kifizetődött, a csapat is sikeres volt, így egy remek szezont várunk. Úgy érzem, hogy most felkészültebb vagyok az előttem álló kihívásokra.” – mondta Zhou.

    „Zhou egy elég érdekes lehetőséget jelent számunkra, nagy potenciál van benne, ezért nagyon izgatottak vagyunk, hogy 2018-ban is nálunk fog versenyezni.” – mondta a csapatfőnök Rene Rosin. „Tavaly voltak nagyon jó versenyei, de biztosak vagyunk benne, hogy még ennél is jobb lesz. Alig várjuk már a következő idényt.” – tette hozzá.

    A tavalyi versenyzőik közül Mick Schumacherhez nagyon ragaszkodnának, mindent megtesznek azért, hogy megtartsák őt is, így nem elképzelhetetlen, hogy öt autót fognak indítani.

    A 2018-as Forma-3-as bajnokság eddig bejelentett versenyzői:

    Carlin: Jehan Daruvala, Devlin DeFrancesco

    Motopark: Dan Ticktum, Marino Sato, Fabio Scherer

    Prema Powerteam: Marcus Armstrong, Robert Shwartzmann, Ralf Aron, Guan Yu Zhou

    Hitech GP: Enaam Ahmed, Alex Palou

    Van Amersfoort Racing: még senkit nem jelentettek be

    Fortec Motorsport: még senkit nem jelentettek be

  • Gelael 2018-ban is együtt dolgozik a Toro Rossóval

    Gelael 2018-ban is együtt dolgozik a Toro Rossóval

    Sean Gelael, a 21 éves indonéz versenyző megerősítette, hogy 2018-ban is marad a Toro Rosso kötelékében.

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Gealel előrébb lép a Forma-2-ben és a Prema Racing versenyzője lesz, amely idén Charles Leclerc vezetésével elhódította az egyéni bajnoki címet.

    Gelael mögött komoly financiális háttér áll: apja az a Ricardo Gelael, aki több mint száz KFC üzletet üzemeltet Indonéziában és nem mellesleg milliárdos. A Premás szerződése mögött is egy rendkívül magas szponzori megállapodás állhat, ám a fiatal indonéznek így sem lesz könnyű dolga csapattársa, Nyck de Vries mellett.

    „A Toro Rossóval való közös munka teljesen megváltoztatta az életem” – mondta Gelael az Italianracing-nek. „Idén is együtt dolgozom velük. A célunk a folytatás, melyet az Abu Dhabiban megrendezésre kerülő teszten döntöttünk el. Remélem, hogy a Forma-2-es szezonom sikeres lesz és szerzek pontokat a szuperlicenszemhez, hogy több pénteki edzésnapon is részt tudjak venni.”

    Gelael mindezek mellett szót emelt jóbarátja, Antonio Giovinazzi mellet – véleménye szerint az olasz versenyző megérdemelné, hogy a Forma-1-ben versenyezzen. „Már az idei szezonra is ülést érdemelt volna. Ha egy ilyen kaliberű versenyző nem tudja elérni a céljait, ott valami probléma van a rendszerben” – jelentette ki, mely kissé ironikusan hangzik Sean szájából.

  • Baldisserri többször is Michaelnek szólította Mick Schumachert

    Baldisserri többször is Michaelnek szólította Mick Schumachert

    Mick Schumacher idén is marad F3-ban.

    A Forma-1-es legenda, Michael Schumacher 18 éves fia, tavaly első szezonját teljesítette a FIA Formula 3 European Championship mezőnyében az olasz Prema csapattal. A La Gazzetta dello Sport jelentése szerint azonban – ahogy azt már sejteni lehetett – 2018-ban is marad a szériában, és csapatot sem vált. A lap szerint napokon belül megszületik erről a megállapodás.

    Michael Schumacher egykori mérnöke, Luca Baldisserri pedig örül, hogy Mickkel dolgozhat.

    „Nagyon érzelmes dolog Michael fával dolgozni és nagyon sok dologban emlékeztet is az édesapjára. Többször is előfordult, hogy Michaelnek szólítottam a rádión.” – mondta Baldisserri.

  • Van, ami nem megy Leclercnek: felfedte a gyenge pontját

    Van, ami nem megy Leclercnek: felfedte a gyenge pontját

    Charles Leclerc, a Forma-2 2017-es bajnoka az F2 Insider Magazin kérdésére válaszolva fedte fel, hogy mi az a dolog, ami kevésbé megy neki, mint az autóversenyzés.

    Megosztasz velünk egy dolgot, amit senki nem tud rólad? – szólt a kérdés.
    „Nagyon rossz vagyok futásban” – válaszolta Leclerc. A futásból kiindulva a foci sem megy neki, pedig nagyon szeretne jól futballozni.

    Milyen tehetséggel szeretnél a leginkább rendelkezni?
    „Foci! Nagyon rossz vagyok fociban… Technikai oldalról megközelítve eléggé jól megy, de amikor gólt kellene lőni, nem nagyon jön össze.”

    És mit nem szeret a megjelenésén?
    „A hajam. Mindig nehéz úgy belőni, hogy jól álljon.”

    A Sauber-Alfa Romeo újonca többek között azt is elmondta, hogy idei legnagyobb riválisának Oliver Rowlandot tartja, a versenyhétvégéken pedig a rajt pillanatát szereti a legjobban.