Címke: Prema

  • Mick Schumacher jövőre is marad Formula 3-ban

    Mick Schumacher jövőre is marad Formula 3-ban

    A hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia, Mick 12. helyen zárt idén az FIA Formula 3 European Championship tabelláján, közvetlenül Adrian Newey fia, Harrison mögött.

    A bajnokságot a McLaren által támogatott Lando Norris nyerte, aki jövőre már a csapat tartalékversenyzője lesz.

    „Ha majd készen állok, megtörténik a következő lépés is. De először fejlődnöm kell még.” – mondta Mick Schumacher a SID hírügynökségnek.

    Szóval szinte biztos, hogy marad jövőre is F3-ban, a Premával, mert ahogy mondja, „minden más értelmetlen lenne a jelenlegi helyzetben”.

    „Magamra koncentrálok, nem foglalkozom a többi versenyzővel. Mindenki a maga módján fejlődik, így nem lehet hasonlítgatni.” – mondta Mick, mikor arról kérdezték, mit szól hozzá, hogy Norris azonnal megnyerte a bajnokságot. „Én egyenként lépdelek előre és igyekszem felkészíteni magam a jövőre, amennyire csak lehet.”

    „De igen, a célom továbbra is a Forma-1. Idén történt, ami történt, és én örülök neki.”

  • Charles Leclerc a Forma-2 2017-es bajnoka!

    Charles Leclerc a Forma-2 2017-es bajnoka!

    Charles Leclerc a Forma-2 jerezi fordulójában végleg pontott tett a 2017-es bajnokságra: főversenyen aratott győzelme után bebiztosította bajnoki címét.

    A Ferrari juniorja dominálta a sorozatot: versenytársai nem tudták felvenni a 19 éves monacói tempóját.

    Leclerc tegnapi leggyorsabb körének köszönhetően pole pozícióból várhatta a piros lámpák kialvását. Nagyszerűen kapta el a start pillanatát, így nem is volt kérdés, hogy megtudja-e tartani vezető helyét a mögötte induló Luca Ghiottóval és Sergio Sette Camarával szemben.

    Leclerc nagyon erős tempót diktált: több mint tíz másodperces előnyt épített ki a kerékcserék idejéig.

    A 32. körben szükség volt a Safety Car szolgálataira, így odaveszett Leclerc addigi előnye: Nobuharu Matsushita és Santino Ferrucci akadtak össze az első kanyarban.

    Az újraindítást követően Leclerc szenvedett a gumijaival, így mindössze két tizedes előnnyel nyerte a futamot közvetlen bajnoki riválisa, Oliver Rowland előtt. A dobogó harmadik fokát Antonio Fuoco, a Prema Racing olasz versenyzője szerezte meg.

    Nyolcadik helyének köszönhetően a holnapi sprintversenyt Alex Palou kezdheti meg az élről, akinek ez az első versenyhétvégéje a sorozatban. Palou a Campos Racing színeiben kapott lehetőséget, Robert Visoiu helyén.

    1. Charles Leclerc Prema Racing Dallara 1:01p.31mp.999
    2. Oliver Rowland DAMS Dallara 0.230
    3. Antonio Fuoco Prema Racing Dallara 0.917
    4. Nicholas Latifi DAMS Dallara 1.236
    5. Artem Markelov Russian Time Dallara 2.685
    6. Jordan King MP Motorsport Dallara 6.744
    7. Luca Ghiotto Russian Time Dallara 8.017
    8. Alex Palou Campos Racing Dallara 8.262
    9. Nabil Jeffri Trident Dallara 14.483
    10. Sergio Sette Camara MP Motorsport Dallara 16.226
    11. Norman Nato Pertamina Arden Dallara 16.256
    12. Alexander Albon ART Grand Prix Dallara 17.122
    13. Nyck de Vries Racing Engineering Dallara 17.657
    14. Gustav Malja Racing Engineering Dallara 24.855
    15. Rene Binder Rapax Dallara 26.942
    16. Sean Gelael Pertamina Arden Dallara + 1 kör
    17. Louis Deletraz Rapax Dallara + 1 kör
    18. Nobuharu Matsushita ART Grand Prix Dallara + 1 kör
    Santino Ferrucci Trident Dallara Kiesett
    Ralph Boschung Campos Racing Dallara Kiesett

     

     

  • Mick Schumacher tortát vágott csapatfőnöke képébe

    Mick Schumacher tortát vágott csapatfőnöke képébe

    Mick Schumacher jelenleg a nürburgringen tartózkodik a Formula 3-as mezőnnyel. Csapatának, a Premának a csapatfőnöke, Rene Rosin pedig épp ma ünnepli 36. születésnapját. Ez alkalomból Mick meglepetésszerűen az arcába nyomott egy tortát. 🙂

     

  • Ghiottót és de Vriest megbüntették, Fuocoé a győzelem

    Ghiottót és de Vriest megbüntették, Fuocoé a győzelem

    Luca Ghiottót öt másodperces időbüntetéssel sújtották a tegnapi Forma-2s főverseny után Monzában, így az olasz versenyző elveszítette a futamgyőzelmet és az ötödik helyig esett vissza.

    Ghiotto az utolsó kör első kanyarjában vágta le a sikánt, ennek következményeként kapta az időbüntetést.

    Ghiotto érthető módon csalódott volt: „5 másodperces büntetés és ötödik hely… Soha nem éreztem még ennyire rosszul magam. A hazai győzelem elvesztése rossszabb, mintha arcon vágtak volna” – írta twitter oldalán a versenybírák döntését követően.

    A futamgyőzelem honfitársáé, Antonio Fuocoé lett, akinek ez az első győzelme a sorozatban. A tegnap esti főversenyről ide kattintva olvashattok további részleteket.

    Nyck de Vries is büntetést kapott utolsó körös ütközéséért Charles Leclerc-kel: a McLaren juniorja utólag részesült áthajtásos büntetésben – ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy hozzáadtak húsz másodpercet az eredményéhez.

    Midnképp érdemes lesz követni a mai verseny is: Nyck de Vries, Charles Leclerc és Oliver Rowland ugyanis a mezőny végéről rajtolva harcolhatnak majd. A spirntversenyt Gustav Malja kezdheti meg az első rajtkockából.

     

     

     

  • Olasz 1-2 az F2-esek főversenyén

    Olasz 1-2 az F2-esek főversenyén

    Luca Ghiotto a dobogó első, Antonio Fuoco pedig a dobogó második fokán fejezte be a hektikusra sikeredett Forma-2-es főversenyt.

    Jelentős késéssel, fél hét előtt öt perccel kezdődött meg a Formula-2 monzai főversenye, melyet Nobuharu Matsushita, a Honda juniorja kezdhetett meg pole pozícióból. Az idei szezonban bevezetett új szabályok értelmében – melyet első alkalommal láthattunk élesben – néhány Safety Car mögött megtett kör után állórajttal kezdték meg a versenyt.

    Matsushita beragadt a piros lámpák kialvását követően, a második helyről rajtoló de Vries egyértelműen legyorsulta a japánt, ám nem volt ennyire sima a rajt: Artem Markelov kis híján saját maga és de Vries versenyét is tönkretette egy rendkívül késői fékezéssel.

    De Vrieshez hasonlóan Leclerc is nagyon jól kapta el a start pillanatát: Matsushita mögött a harmadik helyen autózott, a második körben pedig meg is előzte a japánt.

    A bokszkiállásokig és azt követően is nagyon szoros volt a verseny de Vries és Leclerc között, ám nem tudott előzni a Ferrari neveltje.

    Oliver Rowland, Leclerc bajnoki kihívójának kiállása viszont nem sikerült jól: rosszul rögzítették bal hátsó kerekét, ami néhány kanyart követően leesett a brit autójáról.

    Rowland a pálya szélén parkolt le, így be kellett küldeni a Safety Cart.

    Két körrel a vége előtt indult újra a verseny: a második helyen autózó Leclerc rögtön megtámadta de Vriest, azonban nem tudta megcsinálni az első kanyart, így változatlan maradt a sorrend.

    Az utolsó körben összeértek, melynek következményeképp a bajnoki éllovas monacói versenyző a szalagkorlátnak csapódott, de Vries pedig bal hátsó defektet kapott.

    Luca Ghiotto került ki győztesként kettejük párharcából: az olasz versenyző kettejük ütközése után átvette a vezetést, majd megnyerte a versenyt Fuoco előtt, és Matsushita előtt.

  • Idén először nem Leclerc szerezte meg a pole-t

    Idén először nem Leclerc szerezte meg a pole-t

    Idén első alkalommal fordult elő, hogy nem a Prema Racing versenyzője, Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót a Forma-2-es sorozatban.

    Nobuharu Matsushita volt az, aki véget vetett Leclerc szenzációs sorozatának és megszerezte GP2-es/F2-es pályafutása első pole pozícióját. A Honda által támogatott japán versenyző mögött – kevesebb mint egy tizedes hátránnyal –  a McLaren pártfogoltja, a nemrégiben csapatot váltó Nyck de Vries végzett. A top 3-ba még Louis Deletraz fért be, aki éppen de Vries helyére érkezett a Rapax csapathoz.

    A bajnoki éllovas Leclerc csak a hetedik pozícióból várhatja a piros lámpák kialvását, bajnoki riválisa, Oliver Rowland pedig még hátrébbról, a 13. helyről rajtolhat majd.

    Rowland finoman szólva sem volt elégedett: „Ez a legrosszabb autó, amit valaha vezettem” – mondta csapatának a rádión.

    Nem volt zökkenőmentes a fiatalok időmérő edzése: kétszer is szükség volt a piros zászlóra.

    Első ízben a Trident maláj versenyzője, Nabil Jeffri csúszott ki a Rettifilo sikánnál, ami a kvalifikáció végét jelentette számára.

    Másodjára Santino Ferrucci Tridentje miatt kellett megszakítani az edzést: a  hátsó felfüggesztés adta meg magát, az amerikai versenyző pedig a pályán parkolta le versenyautóját.

    1. Nobuharu Matsushita ART Grand Prix 1:30.982 Int.
    2. Nyck de Vries Racing Engineering 1:31.071 0.089
    3. Louis Deletraz Rapax 1:31.239 0.257
    4. Artem Markelov RUSSIAN TIME 1:31.266 0.284
    5. Roberto Merhi Rapax 1:31.323 0.341
    6. Jordan King MP Motorsport 1:31.355 0.373
    7. Charles Leclerc Prema Racing 1:31.378 0.396
    8. Antonio Fuoco Prema Racing 1:31.426 0.444
    9. Santino Ferrucci Trident 1:31.482 0.500
    10. Alexander Albon ART Grand Prix 1:31.511 0.529
    11. Luca Ghiotto RUSSIAN TIME 1:31.529 0.547
    12. Sergio Sette Camara MP Motorsport 1:31.653 0.671
    13. Oliver Rowland DAMS 1:31.711 0.729
    14. Nicholas Latifi DAMS 1:31.747 0.765
    15. Norman Nato Pertamina Arden 1:31.772 0.790
    16. Ralph Boschung Campos Racing 1:31.878 0.896
    17. Gustav Malja Racing Engineering 1:31.942 0.960
    18. Sean Gelael Pertamina Arden 1:32.171 1.189
    19. Robert Vișoiu Campos Racing 1:32.267 1.285
    20. Nabil Jeffri Trident 1:32.373 1.391

     

  • Leclercet és Rowlandot is kizárták az F2 főversenyéről

    Leclercet és Rowlandot is kizárták az F2 főversenyéről

    A Forma-2 spái főversenyét domináló Ferrari junior Charles Leclercet és bajnoki riválisát, Oliver Rowlandot is kizárták a Forma-1 előszobájának tartott sorozat szombati főversenyéből.

    Az ok: mindkét versenyző autóján túlzott mértékben kopott a padlólemezen lévő középső, ún. kopórész.

    „Mindkét autót alávetettük a szokásos verseny utáni ellenőrzésnek, amikor felfigyeltünk a jelenségre” – áll a közleményben.

    „A kopórészt leszereltük az autókról és méréseknek vetettük alá, ami megmutatta, hogy vastagsága a megengedett határ alatt volt.”

    A két bajnoki rivális kizárásával a Russian Time istálló kettős győzelmet ünnepelhetett Artem Markelovhoz, Luca Ghiotto sorrendben.

    A kizárások után harmdik helyen Leclerc csapattársa, Antonio Fuoco végzett.

    Rowland egyébként egy további büntetést is kapott még a verseny után: a főverseny utolsó körének utolsó kanyarjában vívott hatalmas harcot Markelovval, ám Rowland leterelte a pályáról az oroszt, míg Markelov a bukótérből visszatérve előzte meg a britet.

    Mindkettejüket öt másodperces időbüntetéssel sújtották: Rowland egy másik versenyző kiszorításáért, Markelov pedig pályán kívüli előzésért.

    A bajnoki pontversenyt még így is nagy előnnyel vezető Leclerc mindezek ellenére sem szomorkodik: twitter bejegyzésében azt fontolgatta, talán túl komolyan vették, amikor a hungaroringi időmérőről való kizárása után azt mondta, hogy szeret utolsóként rajtolni.

     

  • Leclerc megállíthatatlan, hat tizeddel nyerte az időmérőt

    Leclerc megállíthatatlan, hat tizeddel nyerte az időmérőt

    Charles Leclerc, a Forma-2-es bajnokság 2017-es szezonját domináló monacói versenyző az esős körülmények között rendezett Belga Nagydíj időmérő edzésén is pole pozíciót szerzett: hat tizeddel verte a második helyezet Nicholas Latifit.

    A Forma-2-es mezőny nyolcadik versenyhétvégéjét teljesíti ezen a hétvégén Belgiumban, Leclerc pedig hetedik pole pozícióját szerezte a szezonban – hozzá kell tenni, hogy a hungaroringi kvalifikációról a technikai szabályzat megsértése miatt kizárták, de a pályán Magyarországon is Leclerc autózta a leggyotsabb időt. A Ferrari juniorja tehát megállíthatatlan: időmérő edzésen továbbra sem talál legyőzőre.

    Rendkívül trükkös körülmények között került megrendezésre az F2-esek kvalifikációja: eső, sárga zászlós szektorok és egy piros zászlós megszakítás is nehezítette a versenyzők dolgát.

    Leclerc közvetlen bajnoki riválisa – 50 pont lemaradással -, Olivier Rowland a harmadik helyet szerezte meg, közéjük éppen Oli csapattársa, a Hungaroringen Forma-1-es tesztlehetőséget kapó Nicholas Latifi ékelődött be.

    A hétvége kezdetén csapatot váltó McLaren junior Nyck de Vries első Racing Engineering színeiben futott versenyhétvégéjén hatodikként várhatja a piros lámpák kialvását, míg az őt helyettesítő Louis Deletraz csak a tizenharmadik helyet szerezte meg a Rapax csapatnál.

    A Rapax másik autójában is versenyzőcsere történt: Roberto Merhi egyelőre egy verseny erejéig tért vissza a Forma-2-be, Sergio Canamasast helyettesíti Spában. Merhi jól teljesített: a nyolcadik rajtkockából rajtolhat holnap.

    1. Charles Leclerc Prema Racing 1:57.681 7
    2. Antonio Fuoco Prema Racing 1:57.819 0.138 17
    3. Oliver Rowland DAMS 1:58.015 0.334 14
    4. Artem Markelov RUSSIAN TIME 1:58.184 0.503 12
    5. Ralph Boschung Campos Racing 1:58.421 0.740 15
    6. Norman Nato Pertamina Arden 1:58.425 0.744 18
    7. Nyck de Vries Racing Engineering 1:58.469 0.788 15
    8. Sean Gelael Pertamina Arden 1:58.565 0.884 14
    9. Gustav Malja Racing Engineering 1:58.596 0.915 15
    10. Nicholas Latifi DAMS 1:58.603 0.922 15
    11. Sergio Sette Camara MP Motorsport 1:58.607 0.926 16
    12. Alexander Albon ART Grand Prix 1:58.675 0.994 12
    13. Luca Ghiotto RUSSIAN TIME 1:58.677 0.996 14
    14. Nobuharu Matsushita ART Grand Prix 1:58.767 1.086 14
    15. Louis Deletraz Rapax 1:58.788 1.107 16
    16. Robert Visoiu Campos Racing 1:58.805 1.124 16
    17. Santino Ferrucci Trident 1:58.811 1.130 15
    18. Jordan King MP Motorsport 1:58.881 1.200 18
    19. Nabil Jeffri Trident 1:59.408 1.727 16
    20. Roberto Merhi Rapax 1:59.586 1.905 14
  • Lando Norris: Jövőre F2 a Premával, vagy Super Formula?

    Lando Norris: Jövőre F2 a Premával, vagy Super Formula?

    A McLaren fiatal protezsáltja, Lando Norris úgy véli, hogy jövőre feltehetően szintet lép és a Formula 2-ben folytatja majd pályafutását. Jelenleg azonban arra koncentrál, hogy övé legyen idén az F3-as bajnoki cím. Norrisnak erre meg is van az esélye, idén eddig hét győzelmet szerzett, és élen áll a pontversenyben, 11 ponttal Maximilian Günther előtt.

    A brit versenyző a hungaroringen tesztelhetett is a McLarennel, és a fiatal újoncok közül ő volt a legeredményesebb. Sokan már azt emlegetik, hogy be is kerülhet a Forma-1-be, ha Fernando Alonso megunja a helyzetet, egyelőre azonban reálisabb cél az F2.

    „Szerintem ha megnyerem (az F3-as bajnokságot), valószínűleg ez (F2) lesz, amit csinálni fogok.” – mondta Norris a GPUpdate.net-nek. „Vagy ez, vagy Super Formula… Még nem döntöttük el, hogy az F2-t vesszük-e célba, attól függ, mit akar a McLaren, hogy megnyerem-e az F3-as bajnokságot. Majd ha már egyértelmű lesz, hogy nyerhetek, vagy az utolsó verseny után, többet fogunk már tudni arról, hogy mi lesz jövőre. Sok múlik ezen a szezonon. Ha nem megyek jól… bár nem valószínű, de akkor még egy év lesz az F3-ban.”

    „Stoffelt a Super Formulába rakták, szóval lehet, hogy Super Formula lesz, de annyi biztos, hogy vagy Super Formula, vagy F2. De szerintem az F2 valószínűbb.”

    Tavaly ősszel, még mielőtt megállapodott volna a Carlinnal, Norris a Prema csapattal tesztelt. A legfrissebb pletykák szerint pedig jövőre Lando a Premával folytathatja majd az F2-ben. Bár ezt egyelőre mindkét vél tagadja. Annyiban azért mindenképp sántít a történet, hogy a Prema a Ferrarival van szoros együttműködésben.

    Derek Warwick, a BRDC elnöke, és egykori F1-es versenyző azonban okos lépésnek gondolná a Premához igazolást. „Szerintem ő készen áll az F1-re, de ha én is a menedzsmentjének tagja lennék, a Premával tenném be őt az F2-be 2018-ban.”

  • Értelmetlen a Forma-1, ha Leclerc nem kap ülést jövőre

    Értelmetlen a Forma-1, ha Leclerc nem kap ülést jövőre

    A Forma-2-es bajnokságot toronymagasan vezető Charles Leclerc csapatfőnöke szerint, ha a monacói versenyző jövőre nem jutna állandó versenylehetőséghez a száguldó cirkuszban, az rossz fényt vetne a sorozatra.

    A Prema Racing csapatvezetője Rene Rosin úgy véli, hogy a Ferrari által támogatott versenyző – akiről Kimi Raikkönen is csak szuperlatívuszokban tudott beszélni – készen áll arra, hogy a legmagasabb szinten versenyezzen.

    Leclerc idén már vezethette a Ferrari idei versenygépét, a magyar nagydíjat követő teszten. Zsinórban már ez a második év, hogy a fiatal pilóta vezeti a vörösök autóját valamelyik teszten.

    A 19 éves monacói tavaly már négy szabadedzés erejéig a Haast is vezethette. Mivel a Sauber szorosabbra fűzte az együttműködését a Ferrarival, így a GP3 tavalyi bajnoka jó eséllyel pályázik a svájciak egyik ülésére 2018-ra.

    Rosin két egykori versenyzőjéről is jó véleménnyel van. Szerinte Pierre Gaslynak és Antonio Giovinazzinak is helye van a Forma-1 mezőnyében.

    Gasly a GP2 2016-os bajnoka jelenleg a japán Super Formula bajnokságban versenyez, emellett pedig a Red Bull tartalékpilótája. Giovinazzi, aki második lett tavaly a bajnokságban, a Ferrarinál tölti be a harmadik pilóta szerepét. Ezen kívül pedig az év első két versenyén rajthoz is állt a Sauberrel Pascal Wehrlein helyettesként. A szezon hátralévő részében pedig a Haas egyik autóját fogja vezetni jó néhány pénteki gyakorláson.

    „Olyan pilótáknak, mint Antonio, Pierre vagy Charles helyük van a Forma-1-ben, mert már rászolgáltak a bizalomra. Ahogy Charles teljesít ebben az évben az valami elképesztő, maximálisan megérdemel egy állandó ülést is a királykategóriában. Nekik mindenképpen autót kell adni jövőre, más különben mi értelme van az utánpótlás sorozatoknak? Mi a Forma-1 értelme, ha a legjobbak nem kapnak lehetőséget?” – kezdte a Prema csapatfőnöke.

    „Stoffel Vandoorne ugyan már az F1-ben van, de a GP2-es bajnoki címe után egy évig parkolópályán volt a Super Formulában. Ha ezek a versenyzők nem tudnak bekerülni a Forma-1-be, akkor a Forma-2-nek, Forma-3-nak és a Forma-4-nek semmi jelentősége sincs. Ezek a gyerekek mind arról álmodnak, hogy egyszer Forma-1-es pilóták lesznek, de ha erre nincs esélyük, akkor az egész versengés a kisebb sorozatokban teljesen értelmetlen.” – tette hozzá a Rosin.