Címke: Portugál Nagydíj

  • Úgy tűnik, Stroll versenyezni fog Portugáliában

    Úgy tűnik, Stroll versenyezni fog Portugáliában

    Igaz, hogy a legutóbbi Eifel Nagydíjat ki kellett ülje, de most már a Racing Point arra számít, hogy pilótájuk, Lance Stroll vissza tud ülni az autóba.

    A nürburgringi fordulót a kanadai gyomorproblémák miatt hagyta ki, ezt honfitársa, Jacques Villeneuve furcsállta is, mondván még hasfájással is autóba ül az ember.

    „Arra számítunk, hogy Portugáliában már újra autóba ül” – erősítette meg a Racing Point Strollal kapcsolatban.

    Megkezdődtek a találgatások, hogy a koronavíruson kívül mi eredményezheti még azt, hogy valaki ne üljön autóba az adott hétvégén.

    A holland riporter, Jack Plooij felvetése a következő: „A legtöbben még fájó hassal is versenyeznének. Nyilván, ha olyanná válik a helyzet, ki lehet hajtani a boxba. Egyesek azt mondták, hogy Lance összekapott édesapjával. Állítólag helikopterrel akart a hoteltől a pályáig utazni, de az apja ezt nem engedte. Tiltakozásul nem akart rajthoz állni.”

  • Van esély az esőre Portimaoban

    Van esély az esőre Portimaoban

    Újabb izgalmas Forma-1-es versenyhétvége előtt állunk, legalábbis amennyiben hinni lehet az időjárás előrejelzésnek.

    A mezőny Portugáliába, Portimaoba látogat, az Algarve pályára. Ez már azért is érdekes, mert még nem versenyzett sosem ezen a pályán a mezőny.

    Ezen felül azonban lehet, hogy az időjárás is megkavarja majd a dolgokat, mivel várhatóan egész héten esőzések várhatók Portimaoban. Ugyan Szombaton akár elő is bújhat a nap, de vasárnap délután ismét esőre van kilátás.

    Pénteken ettől függetlenül főként felhős időre és 21 fokra van kilátás. Szombaton naposabb idő várható, de azonos hőmérséklet mellet, míg vasárnapra újra beborul az ég és délután esőre is van kilátás. Ennek esélyét jelenleg 30%-ra jósolják.

  • A Pirelli gumitesztet hajt majd végre Portugáliában

    A Pirelli gumitesztet hajt majd végre Portugáliában

    A Portugál Nagydíj pénteki napján a csapatok tesztelik majd a Pirelli prototípusait, erről tette közzé a részleteket a gumigyártó.

    Ez lesz az egyetlen lehetőségük arra, hogy a jövő évi lehetséges változtatásokat teszteljék élesben, a pályán is.

    Az FIA beleegyezett abba, hogy a jelenlegi gumikat egy harmadik szezonra, 2021-re is megtartsák. Ennek érdekében pedig a leszorítóerő 10%-os csökkenésére kötelezi a csapatokat, hogy csökkentsenek a gumit érő terheléseken.

    Ennek ellenére a Pirelli reméli, hogy a portugál teszt sikeres lesz, így még a módosított gumikat el tudnák fogadni a november 1-jei határidő előtt.

    Mivel a tesztelés nem lehetséges a versenyhétvégéken kívül, ebben az évben a második szabadedzés első 30 percét lehet a prototípusok kipróbálására fordítani. Amennyiben ilyenre kerül sor, minden versenyzőnek kötelező a részvétel.

    „A cél az, hogy kevésbé sérülékeny gumikat alkossunk, ami azt is jelenti, hogy alacsonyabb nyomás mellett is tudjuk őket használni.” – fejtette ki Mario Isola, a Pirelli főnöke.

    „Ez a leszorítóerő csökkenésével segít majd, hogy jobban működjenek, és ne melegedjenek túl. Nem lehet egy teljesen új termékről szó, hiszen csak Portimaóban tesztelhetjük majd őket. Ez pedig egy új pálya, amit nemrég aszfaltoztak le.”

    Minden csapatnak három szettet kell kipróbálnia, a pilóták között ez értelemszerűen kettő-egy arányban oszlik majd meg.

    „Ez nem azt jelenti, hogy 30 különböző típust viszünk oda. Körülbelül 8-10 fajta gumi lesz majd a pályán. Nem akarok pontos számokat adni, mert ez egy vakteszt a csapatok számára, és bármi információt kiadok, akkor elkezdenek kalkulálni.”

    „Majd megadjuk az etapok tervezetét is, így körülbelül mindkét autó ugyanannyit megy majd csapaton belül. Az egyikük két rövidebb, a másik egy hosszabb etapot teljesít majd.”

  • Van, akinek szerencsés helyzetet szült a koronavírus

    Van, akinek szerencsés helyzetet szült a koronavírus

    Október 23-25-én újra Forma-1-es Portugál Nagydíjat rendeznek, azonban egy olyan pályán, melyen még sosem, rendeztek F1-es futamot, az Algarve International Circuiten, Portimaoban.

    Nem volt ez betervezve, azonban a koronavírus átrendezte a forgatókönyveket. Hogy a Forma-1-es mezőny minél több futamot meg tudjon rendezni idén, újabb, európai helyszínekkel kellett kipótolniuk a „hézagokat”. Így történhetett meg, hogy Algarve is lehetőséghez jut.

    Az érdeklődés jókora, az elérhető jegyek mind elkeltek.

    A pálya kapacitása alapvetően 90 000 fő, de a vírus miatti szigorúbb szabályok miatt csak maximum 45 000 embert engedélyezett a kormány naponta. Úgy tudni, hogy több, mint 30 000 jegy már az első héten elfogyott.

    „A Forma-1 nagyon népszerű Portugáliában és a rajongók jelen akarnak lenni, mikor az F1 visszatér az országunkba” – mondta az Autosport.comnak Miguel Praia, a pálya kereskedelmi igazgatója.

    Persze a nagy népszerűségnek részben az is lehet az oka, hogy ez most vélhetően egyszeri alkalom lesz.

    „Tudjuk, hogy ez egy egyszeri lehetőség, de megtesszük, ami tőlünk telik, hogy nagyon különleges esemény legyen ez a csapatok, a szponzorok, a szervezők és a rajongók számára, élvezzék a létesítményeinket és Algarvét.”

    Praia azt is elmondta, hogy korábban szeretett volna már versenyt rendezni a pálya, de túl költségesnek találták. Most azonban a vírus miatt kedvezőbb árakkal kínálta magát a sport.

    „Hogy őszinte legyek, a a költsége annak, hogy itt üdvözöljük az F1-et nagyon magas  volt számunkra” – mondta. „Azonban a világ most megváltozott és a Forma-1 is és a Dorna Sports (MotoGP) is szívesen látogat Algarvebe.”

  • Őrületes mértékű a Portugál Nagydíj jegyeladása

    Őrületes mértékű a Portugál Nagydíj jegyeladása

    A Portugál Nagydíj jegyeladása már-már őrületes mértékű, a nagydíjra nagyjából 45.000 nézőt várnak naponta.

    Portugália visszatér a Fomra-1-es versenynaptárba, amelyre már 1996 óta nem volt példa. Portimaoban akkor október 25.-én volt a verseny az Algarve Nemzetközi Versenypályán.

    A szurkolók csak a legutóbbi versenyen térhettek vissza, de ott is csak igen csekély létszámban. A Toszkán Nagydíjon ugyanis mindösszesen 3.000 szurkoló vehetett részt, persze ez is jóval több annál, mint amennyi szurkoló az ez előtti versenyeken volt összesen.

    Egyébiránt nem csak a Portugál pályára várnak nagy mértékben szurkolókat, hanem a jövő héten esedékes Orosz Nagydíjra, illetve öt számjegyű nézőszám várható Imolában, illetve Törökországban is.

    A Portugál Nagydíj is erre a listára fog kerülni, Miguel Praia véleménye szerint, aki a pálya rendezvény és kereskedelmi igazgatója, aki elmondta, óriási az érdeklődés a verseny iránt, azóta amióta világossá vált, hogy a pálya visszatér:

    „Az első hét, amikor megkezdtük online árusitani a jegyeket, egészen eszelős volt. A Forma-1 nagyon népszerű itt Portugáliában, és a szurkolók nagyon izgatottak, hogy a királykategória visszatér országunkba.” – mondta az Autosport-nak.

    „Jelen pillanatban több mint 30.000 jegyeladásnál tartunk. Arra számítunk most, a nyaralások végeztével, hogy egy utolsó hullámban el fognak fogyni a fentmaradó jegyek.”

    Az Algarve 90.000 néző befogadására képes, azonban a kialakult helyzet miatt ennek csak a fele lesz elérhető az F1-es hétvégén.

    Minden nézőnek meg fogják mérni a lázát a bejáratnál, illetve mindenkinek kötelező lesz maszkot húznia, illetve a mindenkinek a kijelölt helyén kell majd maradnia a lelátókon.

    „Tudjuk, hogy jelenleg ez egy egyszeri lehetőség, éppen ezért megpróbáljuk a legjobbunkat nyújtani majd, hogy a szponzorok, a csapatok, a szervezők, és a szurkolók is élvezhessék majd a létesítményeket, és Algarve-t.”

    Praia hozzátette, a pálya korábban reménykedett benne, hogy rendezhet majd F1-es versenyeket, azonban ez csak azon csúszott el, hogy óriási lett volna a rendezési díj:

    „Kapcsolatban voltunk a FOM-al ezt megelőzően is, abból az okból, hogy rendezhessünk F1-es versenyt, azonban olyan magas volt a rendezési díj, ami már megálljt parancsolt nekünk.”

    „Azonban a koronavírus megváltoztatta a világot, amely okból kifolyólag a Forma-1-et, és a Moto GP-t is érdekli Algarve.” -zárta Praia.

  • A Forma-1-es csapatok aggódnak a nézők visszatérése miatt

    A Forma-1-es csapatok aggódnak a nézők visszatérése miatt

    A vasárnapi BILD beszámolója szerint számos Forma-1-es istálló tart a nézők visszatérésének hatásaitól.

    A koronavírus-világjárvány miatt a világ legtöbb sporteseményét zárt kapuk mögött rendezik, ám a Forma-1-nél már van szó a nézők visszaengedéséről, az Orosz Nagydíj szervezői 30, a Portugál Nagydíj elöljárói pedig 50 ezer jegy eladását fontolgatják.

    „Információnk szerint számos F1-es gárda aggódik a nézők visszatérése miatt és félti az alkalmazottjai egészségét.” – számolt be a vasárnapi BILD.

    Ezzel összefüggésben a portugál pálya vezetője Paulo Pinheiro vázolta fel a félházas esemény lebonyolítását.

    „Az egész arról szól, hogy a kialakított rendszert nem alkotjuk túl. 50 ezer ember estében jóval alacsonyabb a nyomás, mivel ez fél házat jelent. De az, hogy beengedünk nézőket az még nem jelenti azt, hogy mindent szabad lesz. Aki jegyet vesz, annak mellékelve küldjük el a szabályokat, korlátozásokat, amiket kötelezően el kell fogadnia.” – kezdte.

    „A nézőknek maszkokat kell hordaniuk, amit csak evéshez és iváshoz vehetnek le. Emellett korlátozva lenne a mozgásuk a pályán, illetve akinek WC-re kellene mennie azoknak előtte konzultálniuk kell a tisztviselőkkel. E rend betartására a szokásosnál ötezerrel több rendőrt biztosítanánk a helyszínre. Tehát nem egy normál hétvége lenne ez így sem.” – tette hozzá.

  • Portimao nézőket fogadna F1-es versenyén

    Portimao nézőket fogadna F1-es versenyén

    Idén az összes eddigi Forma-1-es verseny zárt kapus volt, sehová nem engedtek nézőket. A szeptemberi Orosz Nagydíj szervezői azonban már értékesítenének 30 ezer jegyet a hétvégére, illetve az októberi Portugál Nagydíjnak helyet adó Portimao is fogadna szurkolókat.

    „Amint realizáltuk, hogy Kína kiesik, megláttuk a lehetőséget és kapcsolatba léptünk a Liberty Mediával” – mondta a portugál pálya főnöke, Paulo Pinheiro még a naptárba bekerülésükkel kapcsolatban. „Meg akartuk mutatni, hogy elérhetőek vagyunk, mert a koronavírus helyzet Portugáliában másabb, mint Európa többi részén.”

    Pinheiro részletezte, hogy magabiztos az egészségügyi helyzetet illetően.

    „Nem lehet nézőket fogadni sporteseményeken szeptember 30-ig” – tette hozzá. „Jelentkeztünk arra, hogy velünk kivételt tegyenek egy superbike eseményen. 250 nézőnk volt, így leszimuláltuk a dolgot, megnéztük, mi hogy működik: hogy foglalják el a helyüket az emberek, hogy mennek mosdóba, stb. A paddock szigorúan le volt zárva.”

    Azonban az is benne van, hogy a portugál kormány megváltoztatja a döntését, és szeptember 30. után sem lehetnek nézők: „Akkor zárt kapuk mögött megyünk. Ezt is számításba vettük a szerződés aláírásakor, ami fair és rendben van.”

  • Portimao csak idén rendez versenyt jelenlegi szerződése szerint

    Portimao csak idén rendez versenyt jelenlegi szerződése szerint

    Paulo Pinheiro, Portimao pályaigazgatója bevallja, lehet, hogy egyszeri kiugrás lesz a Portugál Nagydíj idei visszatérése.

    A pálya akkor került képbe, amikor helyettesíteni kellett az elmaradó Európán kívüli futamokat. Az Algarve tartományban található helyszín mellett, Mugello a Nürburgring és Imola kapott „behívót”, az ő sorsuk is kérdéses az idei év után.

    „A szerződés csak 2020-re szól” – ismeri el Pinheiro. – „Azonban, ha jó munkát végzünk, és izgalmas a verseny – és mindenki boldog – akkor jó eséllyel vesznek minket figyelembe jövőre is.”

    Amennyiben minden jól halad, a portugál nem kétli, könnyen kaphatnak akár állami támogatást is a futamrendezéshez.

    „Ha ez így lenne, a kormány is segítene nekünk. Az nem lehet, hogy mindenki nyer a versenyen, csak a pálya nem.”

    „Politikailag nehéz elkülöníteni egy nagyobb összeget, de amikor a döntéshozók látják, milyen pozitív hatással van a régióra, könnyebben döntenek majd emellett.”

    Amennyiben ez sikerül, a luzitánok versenye Estoril után könnyen új otthonra találhat a Portimao melletti pályán.”

  • Újraaszfaltozzák a portimaoi pályát a Forma-1-es futam előtt

    Újraaszfaltozzák a portimaoi pályát a Forma-1-es futam előtt

    Az Algarve International Circuit új aszfaltréteget fog kapni a nyár végén, ezzel is készülve a Forma-1-es Portugál Nagydíjra.

    A portugál pálya 2009 óta nem látott Forma-1-es autót (akkor téli tesztet rendeztek), leszámítva 2017 áprilisát, amikor is George Russell és Nicholas Latifi végzett gumitesztet a Mercedesnek.

    A pálya aszfaltja azóta ugyanolyan állapotban volt, ám a vezetők most eldöntötték, hogy a Forma-1 érkezése miatt teljesen új aszfaltréteget fognak lefektetni, amely szeptember közepére el is fog készülni, ekkor fog ugyanis a helyszínre látogatni Michael Masi versenyigazgató, hogy még egyszer utoljára szemügyre vegye az algarvei aszfaltcsíkot.

    Az új aszfaltréteg egy komoly kihívást fog jelenteni a Pirellinek, ugyanis az olaszok már javában készülnek a szezon többi futamára is. A gumigyártó F1-es főnöke Mario Isola elmondta, hogy a portugál pálya alapból kemény kihívás lehet a gumiknak.

    „Az új pályák közül Portimao a legnagyobb igénybevételt jelentő pálya. Nehéz dolga lesz a gumiknak, a pálya vonalvezetése gyilkos és maga az aszfalt is rendkívül gumi koptató. Augusztus végén azonban a komplett pályát majd újra fogják aszfaltozni. A cél az, hogy az új aszfalt hasonló legyen a jelenlegihez, de tudjuk, hogy egy új aszfalt réteg sosem lesz olyan, mint a régi. Például, egy új aszfalton sokkal nagyobb a bitumenréteg. Ezért mi a három legkeményebb keveréket szeretnénk majd oda vinni, ami még nem hivatalos, hiszen még az FIA-val meg a Forma-1-gyel is meg kell ezt beszélnünk.” – magyarázta.

  • Két verseny új elnevezést kap, Imola pedig még egy csavarral készül…

    Két verseny új elnevezést kap, Imola pedig még egy csavarral készül…

    A Stájer, 70. Évfordulós és a Toszkán Nagydíjak után még legalább két új versenynév debütál majd idén. Imola révén pedig még más is…

    Egy újabb adaggal lett gazdagabb az idei versenynaptár. A Nürburgring, Portimao és Imola csatlakozásával már 13-ra bővült a bejelentett versenyek száma. Ez még nem a végleges szám, de legalább egy lépéssel közelebb vagyunk a teljes naptárhoz.

    „Nagyon örülünk annak, hogy jó ütemben haladunk a terveink véglegesítése szempontjából. Izgatottan jelentjük be, hogy a Nürburgring, Portimao és Imola is helyett kapott az újragondolt versenynaptárban.” – jelentette ki Chase Carey, a Forma 1 vezérigazgatója.

    „Megköszönném a promótereknek, a csapatoknak és az FIA-nak, amiért támogatnak minket abban, hogy ilyen példa nélküli időkben is izgalmas programot állítsunk össze.”

    „Nem feledkezünk meg amerikai partnereinkről sem, jövőre folytatjuk velük az együttműködést, amikor ők is milliónyi szurkolót fogadhatnak majd újra.”

    Ez már szinte nyílt titok volt, azonban az, hogy milyen elnevezéseket kapnak a versenyek, arra csak találgatni lehetett.

    Most ilyen szempontból két meglepetést is kaptunk, hiszen a Hockenheim kiesésével egyedül maradt Nürburgring nem Német, hanem Eifel Nagydíj néven fog szerepelni, míg sokak kedvence, az imolai verseny nem San Marino, hanem Emilia Romagna Nagydíjként tér majd vissza.

    Nem ez lesz az egyetlen különlegesség azonban az ottani versennyel kapcsolatban.

    Az F1 vezetősége azt találta ki, hogy a harmadik olasz versenyen végre kipróbálja kétnapos formátumot. Bár a menetrend még nincs közzétéve, vélhetően csak egy szabadedzés áll majd a csapatok rendelkezésére, hogy bejárassák a pályát. A kevesebb gyakorlás pedig általában kiszámíthatatlanabb versenyhez vezet…

    Arról nem is beszélve, hogy az eddigi utolsó San Marinói Nagydíj után, 2007-ben felújították a pályát, ezzel pedig eltűnt a célegyenes előtti sikán. Tehát a jelenlegi vonalvezetés idén mutatkozik majd be a Forma-1-ben.

    Nem mintha ez számítana, ugyanis a versenyzők többsége nem versenyzett itt, kivéve a rangidős Kimi Räikkönent. Az AlphaTauri viszont itt tesztelte az idei autóját, így a pálya mellett érvelő Gasly és Kvjat egy kis előnyből indulhatnak majd.

    Ugyan a 2013-as Német Nagydíjról többen is emlékezhetnek a Nürburgringre, Portimaóban egyedül Lewis Hamilton tesztelt egyszer a jelenlegi mezőnyből.

    Az eddig bejelentett versenyek:

    # Dátum Verseny Helyszín Ország
    1 07.05. Osztrák Nagydíj
    Spielberg
    ?? Ausztria
    2 07.12. Stájer Nagydíj
    3 07.19. Magyar Nagydíj Mogyoród ?? Magyarország
    4 08.02. Brit Nagydíj
    Silverstone
    ?? Egyesült Királyság
    5 08.09. 70. Évforduló Nagydíja
    6 08.16. Spanyol Nagydíj Barcelona ?? Spanyolország
    7 08.30. Belga Nagydíj Spa ?? Belgium
    8 09.06. Olasz Nagydíj Monza ?? Olaszország
    9 09.13. Toszkán Nagydíj Mugello ?? Olaszország
    10 09.27. Orosz Nagydíj Szocsi ?? Oroszország
    11 10.11. Eifel Nagydíj Nürburgring ?? Németország
    12 10.25. Portugál Nagydíj Portimao ?? Portugália
    13 11.01. Emilia Romagna Nagydíj Imola ?? Olaszország