Címke: Portugál Nagydíj

  • Az F1-es mezőny 7 tagja már versenyzett Portimaóban!

    Az F1-es mezőny 7 tagja már versenyzett Portimaóban!

    24 év után ma ismét megrendezésre kerül a Portugál Nagydíj! Ugyan Forma-1-es Portugál Nagydíjból ez már a 17. lesz, a helyszín mégis telesen új, mivel Portimao még sosem rendezett F1-es versenyt.

    A Forma-1-es mezőny tehát még sosem versenyzett az Algarve International Circuiten. Mégis, vannak, akiknek már akad némi versenytapasztalata ezen a pályán.

    2009-ben ugyanis Sergio Perez és Daniel Ricciardo is versenyzett ott. Előbbi a GP2, utóbbi a Formula Renault 3.5 mezőnyében.
    2015-ben pedig a FIA Formula 3 European Championship mezőnye is Portimaóba látogatott, így aztán versenyzett már a pályán Alexander Albon, Lance Stroll, Charles Leclerc, Antonio Giovinazzi és George Russell is.

    Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a fent említett nevek a maival nem pont azonos vonalvezetésen versenyeztek korábban…

    A legjobb emlékei Albonnak és Strollnak vannak erről a helyszínről, Albonnak ugyanis van onnan egy második, Strollnak pedig két harmadik és egy negyedik helyezése. A többieknek kevésbé volt eredményes a pálya. Legalábbis eddig.

  • Édesapja halálhírére Petrov azonnal hazautazott

    Édesapja halálhírére Petrov azonnal hazautazott

    Szombat este Vitaly Petrov édesapja merénylet áldozata lett, és az orosz ex-F1-es azonnal hazautazott Oroszországba. Így távozott a sportbírói posztból is a Portugál Nagydíjról, de az FIA-nál már kijelölték a helyettesét.

    „Az FIA megerősíti, hogy a haláleset miatt Vitaly Petrov már nem tölti be a steward szerepét a 2020-as Portugál Nagydíjon. Az FIA gondolatai Petrovval és családjával vannak.”

    Az orosz helyettesének a Formula E és WTCR safety car pilótáját, Bruno Correia-t nevezték ki.

    A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi így kommentálta az eseményeket: „A legfontosabb, hogy most Vitaly-jal és családjával vagyunk. Ami viszont a helyettes pilóta-stewardot illeti, megvolt az a szerencsénk, hogy az FIA-s safety car pilóta, Bruno Correia Portimaoban él. Holnap reggel tehát ő csatlakozik hozzánk. Mindent elrendeztünk a COVID-teszttel kapcsolatban is, és természetesen nagyon hálásak vagyunk neki. De ahogy mondtam, a gondolataink Vitaly családjával vannak.”

  • Vettel: Leclerc egy másik ligában autózott hozzám képest

    Vettel: Leclerc egy másik ligában autózott hozzám képest

    Sebastian Vettel a Portugál Nagydíj időmérőjét követően elmondta, hogy a csapattársa Charles Leclerc egy másik dimenzióban autózott hozzá képest.

    Amíg a Ferrari monacói pilótájának sikerült a második sorba kvalifikálnia magát, addig Vettel számára a Q2 jelentette a végállomást és ott is csak a tizenötödik helyet szerezte meg.

    A négyszeres világbajnok a német Skynak nyilatkozott az időmérőt követően, ahol többek között a Leclercrel szembeni hátrányáról is beszélt. A német szerint monacói csapattársa ma is mérföldekkel gyorsabb volt nála.

    „Nem csak le lettem győzve, hanem olyan érzésem van, mint ha egy dimenzióval le lennék maradva hozzá képest,” – mondta csalódottan Vettel, aki jövőre már az Aston Martinnál fog vezetni.

    „Minden tőlem telhetőt megtesztek, azonban még ez sem elég. Hiába voltam elégedett a köreimmel, azok még mindig nem voltak elég gyorsak. Jelen pillanatban nem tudnék többet tenni ennél.”

    Vettel és a Ferrari a közepeseken próbált meg túljutni a Q2-n, azonban erőfeszítéseik feleslegesnek bizonyultak. Habár a Q1-ből simán túljutott, a német versenyző szerint jól döntött, hogy ragaszkodott a közepes keverékű Pirellikhez.

    „Az első gyors köröm jó is volt, azonban a másodiknál egyszerűen nem bírtam üzemi hőmérsékletűre melegíteni a kerekeimet,” – magyarázta a Ferrari pilótája. „A hármas kanyarban pedig el is fékeztem magam, szóval a kör már akkor el lett rontva.”

    A 53-szoros futamgyőztes Vettel azonban nem tudja, mi okozta a nehézséget a számára a kvalifikáció második szakaszában.

    „Nem tudom miért volt ilyen nehéz munkára bírni az abroncsaimat. Ahogy mondta, az autót jónak éreztem.

    „Először azt gondoltam, hogy a közepeseken majd simán megfutom a Q1-ben futott időmet. Ez volt a célom, azonban ez nem jött össze.”

  • Hamilton az utolsó pillanatban szerezte meg a portugál pole-t

    Hamilton az utolsó pillanatban szerezte meg a portugál pole-t

    A Portugál Nagydíj időmérő edzése félóra késéssel kezdődött, mert a harmadik szabadedzés végén feljött vízelvezető rácsot javították, betonozták, és ellenőrizték azt az egész pályán.

    A Q1-ben Latifi, Magnussen, Grosjean, Giovinazzi, és Räikkönen estek ki, úgy, hogy Russell a Williamsszel az utolsó pillanatban lökte ki Räikkönent a továbbjutó helyről. Az első pozícióban Hamilton jutott tobább, épp csak egy kicsit jobb idővel, mint amit Verstappen futott.

    A Q2 végén Ricciardo elfékezte magát és kicsúszott a Renault-val a kavicságyba. Neki is koccolta autóját a falnak, de vissza tudott térni a pályára.

    Ekkor Vettel, Russell, Kvyat, Stroll és Ocon nem jutottak tovább, míg az első helyen Bottas ment tovább, Hamilton és Verstappen előtt.

    A Q3-ban az utolsó pillanatban vette át a vezetést Lewis Hamilton, és szerezte meg ezzel a pole pozíciót. Mögötte Bottas és Verstappen végeztek.

    Q3 Versenyző Csapat Köridő Differencia
    1 Lewis Hamilton Mercedes 1:16.652
    2 Valtteri Bottas Mercedes 1:16.754 0.102
    3 Max Verstappen Red Bull 1:16.904 0.252
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:17.090 0.438
    5 Sergio Perez Racing Point 1:17.223 0.571
    6 Alex Albon Red Bull 1:17.437 0.785
    7 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:17.520 0.868
    8 Lando Norris McLaren 1:17.525 0.873
    9 Pierre Gasly AlphaTauri 1:17.803 1.151
    10 Daniel Ricciardo Renault
    Q2
    11 Esteban Ocon Renault 1:17.614 0.962
    12 Lance Stroll Racing Point 1:17.626 0.974
    13 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:17.728 1.076
    14 George Russell Williams 1:17.788 1.136
    15 Sebastian Vettel Ferrari 1:17.919 1.267
    Q1
    16 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:18.201 1.549
    17 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:18.323 1.671
    18 Romain Grosjean Haas 1:18.364 1.712
    19 Kevin Magnussen Haas 1:18.508 1.856
    20 Nicholas Latifi Williams 1:18.777 2.125
  • Bottas nyerte a Portugál Nagydíj harmadik szabadedzését

    Bottas nyerte a Portugál Nagydíj harmadik szabadedzését

    A Portugál Nagydíj harmadik szabadedzésén is szokta még a mezőny a versenypályát. Többen is meg-megcsúsztak a gyakorlás során.

    Az edzést végül Valtteri Bottas nyerte, de épp csak, hogy elmarad tőle csapattársa, Lewis Hamilton. Őket Verstappen és Gasly követi.

    A harmadik szabadedzést végül fél perccel az idő lejárta előtt, piros zászlóval intették le, mert az egyik kanyarban a vízelvezető rács felvált, és veszélyesen éles darabként éktelenkedett ott…

    A harmadik szabadedzés végeredménye:

    Versenyző Csapat Köridő Differencia Körök
    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:16.654 27
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:16.680 0.026 23
    3 Max Verstappen Red Bull 1:16.812 0.158 21
    4 Pierre Gasly AlphaTauri 1:16.930 0.276 24
    5 Alex Albon Red Bull 1:17.117 0.463 25
    6 Charles Leclerc Ferrari 1:17.229 0.575 20
    7 Carlos Sainz Jr. McLaren 1:17.238 0.584 24
    8 Sergio Perez Racing Point 1:17.297 0.643 17
    9 Lando Norris McLaren 1:17.478 0.824 22
    10 Esteban Ocon Renault 1:17.666 1.012 20
    11 Sebastian Vettel Ferrari 1:17.685 1.031 24
    12 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:17.720 1.066 29
    13 Kimi Raikkonen Alfa Romeo 1:17.922 1.268 20
    14 Daniel Ricciardo Renault 1:17.935 1.281 13
    15 George Russell Williams 1:18.032 1.378 20
    16 Lance Stroll Racing Point 1:18.100 1.446 17
    17 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:18.201 1.547 20
    18 Kevin Magnussen Haas 1:18.287 1.633 13
    19 Nicholas Latifi Williams 1:18.397 1.743 20
    20 Romain Grosjean Haas 1:18.454 1.8 19
  • Sem Verstappen, sem Stroll nem kapott büntetést az ütközést követően

    Sem Verstappen, sem Stroll nem kapott büntetést az ütközést követően

    Nem ért büntetést Max Verstappen és Lance Stroll a Portugál Nagydíj második szabadedzésén történt ütközése. A két versenyző az egyes kanyarban találkoztak, amit piros zászló követett, azonban a versenybírák úgy döntöttek egyik pilótát sem büntetik, mivel egyiküket sem lehet kihozni egyértelműen vétkesként a szituációból.

    Húsz perccel az edzés vége előtt nagy verseny kezdődött a célegyenesben, miután Verstappen úgy gondolta Stroll majd el fogja venni a gázt, miután a kanadai teljesíti gyorskörét. Ez azonban nem így történt. Strollt megkérte versenymérnöke, hogy menjen még egy gyorskört, amire a hollandok versenyzője nem számított, így megpróbálta megelőzni a rózsaszín autót.

    A versenyfelügyelők közleményében a következő áll:

    „Stroll gyors körön volt, melynek során megelőzte Verstappent az incidenst megelőzően. Verstappen azt az információt kapta csapatától, hogy Stroll le fog lassítani a kör befejeztével, és megelőzheti őt a célegyenesben. Ezzel szemben Strollt utasították, hogy menjen el egy újabb gyors körre.”

    „Stroll szintén a gyakorlatból merítve arra számított, hogy Verstappen le fog maradni, egy kis helyet hagyva köztük, így a kanadai nem számított a holland előzési kísérletére.”

    „A pilóták egyetértettek abban, hogy azért ütköztek, mert félreértették egymást, és a másik oldalon pedig mindketten tehettek volna azügyben, hogy elkerüljék az incidenst. A versenyfelügyelők ezért nem találtak egyértelmű felelőst a balesetért, és nem lesz további intézkedés.”

  • Lando Norris ma is dalra fakadt!

    Lando Norris ma is dalra fakadt!

    Nem az első alkalom, hogy Lando Norris vezetés közben, a csapatrádióban énekelni kezd egy Forma-1-es szabadedzésen.

    Legutóbb a nagy sikerű „It’s Friday then” volt porondon, ma pedig a hullámvasúthoz hasonlító portugál pálya ihlette meg. Előadta hát Fisher „Stop it” című számát. Valójában az egészet, mivel ebből az egy mondatból áll az egész: „Moving up and down, side to side, like a rollercoaster”, vagyis magyarul kb „Le-fel mozgok, egyik oldalról a másikra, mint egy hullámvasút”.

    Lehet, hogy a szezon végére össze lehet majd rakni egy teljes Norris-féle track listet?

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    ? „I’m moving up and down…” ? The Portimao track is indeed „like a roller coaster” ? #PortugueseGP ?? #F1 #Formula1 @landonorris

    FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

  • Portugál Nagydíj: Piros zászló, ütközés és Bottas „győzelem” született a második edzésen

    Portugál Nagydíj: Piros zászló, ütközés és Bottas „győzelem” született a második edzésen

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik pozíciót Lando Norris szerezte meg.

    Az első 30 percben a mezőny a 2021-re szánt abroncsokat tesztelhette. Valtteri Bottas azonban nem hajtott ki azonnal, ugyanis a boxban szerelték az autóját. Az első körök alatt Caros Sainz mutatott be egy megforgást, míg Lewis Hamilton rögtön az élre állt.

    5 perc után a Mercedes finn versenyzője is kilátogatott az aszfaltcsíkra, így ő is teljesíthette a gumitesztet. Romain Grosjean eközben „bepiszkolta egy kissé a pályát” azzal, hogy a kavicságy szélét elkapta és felhordta azt az aszfaltra.

    A hatszoros világbajnok idejét rögtön meg is döntötte Bottas, így a brit visszacsúszott a második helyre, mögöttük Charles Leclerc villant fel. Sebastian Vettel ez idő alatt a forgalomra panaszkodott és értelmetlennek nevezte a körözgetést. Sergio Pérez a hármas kanyarban eközben csinált egy fél piruettet.

    Hamilton erős vibrációra panaszkodott, állítása szerint már a látásában is zavarta, így kihajtott a bokszba.

    30 perc után Max Verstappen állt az élre, őt Valtteri Bottas és Charles Leclerc követte. Mögöttük Serigo Pérez, Lando Norris, Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Daniel Ricciardo, Pierre Gasly és Esteban Ocon volt az első 10 sorrendje.

    A versenyzők ezután visszahajtottak a bokszba, ugyanis a gumiteszt véget ért, így visszatérhettek a hétvége programjához.

    Az idei abroncsokkal dolgozva Sebastian Vettel és Daniil Kvjat is bemutatott egy-egy megforgást, majd visszahajtottak a pályára és folytatódott a munka. Mindeközben Pierre Gasly autója égett ki a pálya szélén, így elő is került a piros zászló. A mezőny így kötelezően visszahajtott a boxutcába.

    30 percet mutatott az óra, mire ismét kimehetett a mezőny a pályára. Az elsők között a Mercedes pilótái kezdték meg a munkát az aszfaltcsíkon, őket Nicholas Latifi és Antonio Giovinazzi követte.

    Max Verstappen és Lance Stroll a célegyenesben versenyzett egymással, aminek ütközés lett a vége, ugyanis egyik pilóta sem engedett. A kanadai versenyző a kavicságyban maradt, így ismét piros zászlós szakasz következett. Az FIA vizsgálja az esetet.

    Kevesebb, mint 8 perc maradt, mikor ismét újraindult az edzés, a mezőny nagy része kihasználva az időt, ki is hajtott egyből a pályára.

    Az szabadedzés leintése után Valtteri Bottas maradt az élen, a második legjobb időt Max Verstappen, míg a harmadikat Lando Norris autózta. Mögöttük az első 10-be még Charles Leclerc, Carlos Sainz, Sebastian Vettel, Pierre Gasly, Lewis Hamilton, Esteban Oocn és Alex Albon fért be.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.940 32
    2 Max Verstappen Red Bull 1:18.535 +0.595 34
    3 Lando Norris McLaren 1:18.743 +0.803 35
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:18.838 +0.898 34
    5 Carlos Sainz McLaren 1:19.113 +1.173 32
    6 Sebastian Vettel Ferrari 1:19.175 +1.235 34
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:19.178 +1.238 26
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.308 +1.368 27
    9 Esteban Ocon Renault 1:19.496 +1.556 32
    10 Alexander Albon Red Bull 1:19.643 +1.703 37
    11 George Russell Williams 1:19.821 +1.881 33
    12 Serigo Pérez Racing Point 1:19.901 +1.961 34
    13 Daniel Ricciardo Renault 1:19.987 +2.047 28
    14 Nicholas Latifi Williams 1:20.465 +2.525 33
    15 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:20.490 +2.550 34
    16 Kevin Magnussen Haas 1:20.680 +2.740 29
    17 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:20.729 +2.789 33
    18 Romain Grosjean Haas 1:20.867 +2.927 32
    19 Lance Stroll Racing Point 1:20.983 +3.043 26
    20 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:21.396 +3.456 34
  • Portugál Nagydíj: Valtteri Bottas nyerte az első szabadedzést

    Portugál Nagydíj: Valtteri Bottas nyerte az első szabadedzést

    Valtteri Bottas nyerte az első edzést, míg mögötte Lewis Hamilton lett a második. A harmadik legjobb időt Max Verstappen autózta.

    Az installációs körök megtétele után a mezőny vissza is hajtott a boxba, majd az első komolyabb mért időt Carlos Sainz és Sebastian Vettel autózta. Mindkét versenyző a kemény keverékeken érte el a legjobb idejét, majd a spanyol mért körét végül törölték a pálya határok átlépése miatt. Max Verstappen is rögtön az elején próbálkozott, míg a McLaren 26 éves versenyzője a Tokyo Driftet vélte felfedezni az aszfaltcsíkban.

    A holland versenyző mindeközben bemutatott egy piruettet, a 4-es kanyarban. A 23 éves pilóta a szárnybeállításokra panaszkodott csapatának.

    30 perc után, mikor már a mezőny nagy része teljesített egy mért kört, Charles Leclerc állt az élen, őt Valtteri Bottas és Carlos Sainz követte. Természetesen a pálya gumizódásának köszönhetően gyorsan változott ez a sorrend is.

    A megforgások sorozatát a monacói pilóta folytatta. A Ferrari pilótája a 14-es kanyarban hibázott.

    Az 50. percben mindenki visszahajtott a bokszba, az ideiglenes sorrend alapján Lewis Hamilton ugrott az élre, az új padlólemezzel Leclerc volt a második, míg Bottas esett vissza a harmadik helyre. Mögöttük Sainz, Pierre Gasly, Vettel, Alex Albon, Sergio Pérez, Lando Norris és Daniel Ricciardo következett a 10. pozícióig. Verstappen meglepetésre a 20. helyen tartózkodott.

    Az adatokból és az fejlesztésekből kapott információk megvizsgálása után ismét a körözgetésé lett a főszerep, az Alfa Romeo és a Haas szereplésével kezdődött meg a „második” szakasz.

    Mikor már csak fél óra volt hátra Norris jelentette, hogy esőcseppeket vélt felfedeznie a pályán, ám a McLaren megnyugtatta, hogy nem várnak csapadékot. A felhők azonban baljósan tornyosultak a pálya felett, jelezve, hogy akár a pénteki nap későbbi szakaszában még számolni kell velük.

    Lance Stroll ezt követően jelentette csapatának, hogy valaki olajcsíkot hagyott a pályán. A Red Bullok eközben füstöt eregettek az 5-ös kanyarban. Pierre Gasly ugyanakkor technikai hibával találta szembe magát, így vissza kellett hajtania a bokszba.

    15 perccel a vége előtt Bottas és Hamilton volt az élen, a harmadik helyet közben Verstappen szerzete meg. Leclerc a negyedik helyre esett vissza, míg Sainz és Albon követte őt az ötödik és hatodik helyen. Pérez és Ricciardo foglalta el a hetedik és nyolcadik pozíciót, míg az első tízet Gasly és Vettel zárta.

    Ez után Kimi Räikkönen és Daniil Kvjat szolgáltatta az eseményeket egy-egy megforgással.

    A szabadedzés végén Valtteri Bottas maradt az élen, őt Lewis Hamilton és Max Verstappen követte, így a Mercedes-Red Bull papírforma Portimaoban is folytatódott. Leclerc meg tudta tartani a negyedik helyét, míg Albon és Sainz sorakozott fel a monacói mögött. Pérez a hetedik helyet kaparintotta meg, míg Räikkönen követte a franciát. Ricciardo és a technikai hibával küszködő Gasly folytatta a sort a kilencedik és a tizedik helyen.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:18.41
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.749 +0.339
    3 Max Verstappen Red Bull-Honda 1:19.191 +0.781
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:19.309 +0.899
    5 Alex Albon Red Bull-Honda 1:19.365 +0.955
    6 Carlos Sainz Jr. McLaren-Renault 1:19.441 +1.031
    7 Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 1:19.907 +1.497
    8 Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:19.954 +1.544
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:20.058 +1.648
    10 Pierre Gasly AlphaTauri-Honda 1:20.124 +1.714
    11 Sebastian Vettel Ferrari 1:20.200 +1.79
    12 Lando Norris McLaren-Renault 1:20.207 +1.797
    13 Daniil Kvyat AlphaTauri-Honda 1:20.278 +1.868
    14 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:20.846 +2.436
    15 Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:20.954 +2.544
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:21.009 +2.599
    17 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:21.169 +2.759
    18 George Russell Williams-Mercedes 1:21.374 +2.964
    19 Esteban Ocon Renault 1:21.673 +3.263
    20 Nicholas Latifi Williams-Mercedes 1:22.054 +3.644
  • DAS nélkül teljesíti majd a pénteki szabadedzéseket a Mercedes

    DAS nélkül teljesíti majd a pénteki szabadedzéseket a Mercedes

    A Mercedes úgy döntött, hogy Portugáliában a DAS-rendszer nélkül vág neki a pénteki szabadedzéseknek.

    A Fekete Nyilak még a téli tesztidőszakban borzolták a kedélyeket a találmányukkal. Az innováció ugyanis lehetővé teszi, hogy a versenyző  toló-vonó mozdulatok segítségével változtasson az első kerekek dőlésszögén a kormány által, így az abroncsokat egyszerűbben tudják üzemi hőfokra melegíteni.

    A csillagosok viszont nem sokszor alkalmazták a DAS-t. Egy-egy hétvégén csak elvétve lehetett látni azt, hogy használják. Jövőre ugyanakkor már nélküle kell meglenniük, ugyanis az FIA tiltólistára tette a találmányt. Ugyan az Eifel Nagydíj hideg időjárása során sokat segített a szerkezet, viszont a Mercedes szeretné megnézni milyen az, mikor nincs az autójukba a rendszer.

    A pénteki nap során kapott adatokból kiolvashatják milyen hatással van a konstrukcióra a DAS hiánya, és ha esetleg negatív értékeket kapnak, akkor rengeteg idejük lesz reagálni azokra.

    Tegnap Lewis Hamilton megdicsérte csapatát, amiért bevezették a DAS-rendszert a Forma-1-be. A brit világbajnok továbbá hozzátette, a jövőben hasonló okosságok fognak előkerülni a istállónál.

    ,,Az a nyomvonal, ami felé Valtteri és én tereltük az autót az évek során, kezd beérni. Ezen felül ott vannak azok a dolgok, amiket a csapat álmodott meg – olyan hihetetlen tervezetek, mint amilyen a DAS-rendszer is. Jövőre ez nem lesz elérhető, ami rendben is van, találni fogunk mást – a géniuszaink kitalálnak majd valamit, ami szintén előre fogja vinni a csapatot.” -nyilatkozta Hamilton.