Címke: Portugál Nagydíj

  • Nemzetközi sajtó: Mestermunka Hamilton részéről, Verstappen hibázott

    Nemzetközi sajtó: Mestermunka Hamilton részéről, Verstappen hibázott

    A nemzetközi sajtó Lewis Hamilton és a Mercedes tempóját éltette, miközben meglékezett Max Verstappen és Valtteri Bottas teljesítményéről is.

    A brit versenyző diadalmaskodott a Portugál Nagydíjon, megelőzve ezzel a legnagyobb riválisát és csapattársát. Ugyan a finn indulhatott az élről, ám nem sokáig tudhatta magáénak a pozíciót, ugyanis a hétszeres világbajnok levadászta, csakúgy, mint a Red Bull pilótáját.

    A sajtó így vélekedett a vasárnapi versenyről:

    Marca (Spanyolország):

    ,,Lewis Hamilton újfent megmutatta klasszis tehetségét, ambícióját és hidegvérűségét, mikor két nagyszerű manőverrel előzte meg Max Verstappent és Valtteri Bottast a pályán. A nap másik főszereplője Fernando Alonso volt, aki a 8. helyen végzett, így ismét pontszerző lett.”

    La Gazetta dello Sport (Olaszország):

    ,,A világbajnokok domináltak a Portugál Nagydíjon. Portimãoban ismét láthattuk az elmúlt szezonok királyait. Igaz, Bahreinben is nyertek, viszont ott és Imolában a Verstappen-Red Bull páros volt a lenyűgözőbb. Ez a hétvége viszont más volt, mind az időmérő és mind a futam tekintetében. Max ezt a csatát ugyan elvesztette, viszont a háború tovább folytatódik.”

    Sky Sports (Egyesült Királyság):

    ,,Lewis Hamilton ugyan a rajtnál visszaesett, ám két nagyszerű előzést hajtott végre Max Verstappen és Valtteri Bottas ellen, így sikerült visszavágnia. Most már 8 ponttal vezet a bajnokságban a holland előtt. Bottas végül dobogóra állhatott, míg Lando Norris ismét lenyűgöző munkát végzett az ötödik helyen. A Mercedes a versenyen bebizonyította, hogy jobb autóval rendelkezik. Verstappen számára viszont némi vigasszal szolgálhat az, hogy Bottast sikerült maga mögött hagyni, és így másodikként érhetett célba. Főleg úgy, hogy a Red Bull előbb hívta ki pilótáját a bokszba.”

    Auto Motor und Sport (Németország):

    ,,A két izgalmas futam után (Bahrein és Imola) a harmadik forduló sem okozott csalódást. A szurkolók izgalmas versenyt láthattak vasárnap, különösen az első etapban, amikor is rengeteg helycsere történt. Végül ismét Lewis Hamilton bizonyult a legjobbnak. A világbajnok így a 97. győzelmét ünnepelhette a királykategóriában.”

  • Norris: A futamon véghezvittünk mindent amit csak tudtunk

    Norris: A futamon véghezvittünk mindent amit csak tudtunk

    Lando Norris elégedetten tekintett vissza a versenyére, ugyanis szerinte a legtöbbet hozták ki abból.

    A McLaren versenyzője a hetedik helyről kezdte meg a futamot, ám nem sokáig maradt abban a pozícióban. Esteban Oconnal viaskodott a rajt után, majd Sergio Pérezt is maga mögé utasította. A taktikájának köszönhetően a jól startoló Carlos Sainz elé került, majd a futam hátralevő részében meg tudta őrözni az ötödik helyét Charles Leclerc-rel szemben.

    A verseny után a brit pilóta azonnal megdicsérte csapatát, ugyanis amit elterveztek azt sikerült megcsinálniuk:

    ,,A csapat nagyon keménye dolgozik. Így az alakulatba és a magamba vetett bizalmam is szárnyal. Véghezvittünk mindent, amit véghez akartunk vinni a jó stratégia mentén, valamint a rajtnál. A dolgok most jól mennek, viszont gyorsan rosszra is fordulhatnak, ezért folytatnunk kell a munkát és tovább kell nyomnunk.” –nyilatkozta Norris a Sky Sportsnak.

    A brit pilóta mindhárom futamon az első 5-ben végzett, amivel nemcsak csapata, hanem a szakértők dicséretét is magáénak tudhatja. Arra a kérdésre, hogy kezdi-e megszokni az életet a mezőny első felében mosolyogva így válaszolt:

    ,,Még csak három verseny telt el, ám a csapat nagyon jó munkát végzett a bokszkiállásokkal és mindennel, valamint én is így tettem. Ez az eredmény volt a legjobb amit el tudtunk érni, ugyanis ők (a Mercedes és a Red Bull) ma nagyon előttünk jártak. Megpróbáltuk ugyan, egy darabig még Pérez előtt is voltam. Ha meg lett volna a tempóm arra, hogy ott maradjak, az tökéletes lett volna, ám nem volt meg. Így a saját versenyemre figyeltem és a saját elvárásimat kellett kezelni tudva azt, hogy valójában kikkel is vagyok versenyben. Ugyanakkor nagyon szórakoztató volt, legalábbis az első fele… a küzdelem. Nehéz volt ma versenyezni, de ugyanakkor mi élveztük. A második etap stresszesebb volt, Charles-t (Leclerc) kellett magunk mögött tartani és menedzselni kellett a közepes keverékű abroncsokat is.” – tette még hozzá Norris.

  • Rosberg: Verstappen egyszerűen több hibát vétett

    Rosberg: Verstappen egyszerűen több hibát vétett

    Miközben sok statisztika és értékelés szerint Max Verstappen kihozta a maximumot a Portugál Nagydíjból, Nico Rosberg más véleményen van. A 2016-os világbajnok szerint a holland megszerezhette volna pályafutása tizenkettedik győzelmét. Rosberg szerint ez azért nem sikerült, mert Verstappen túl sokat hibázott.

    „Ma a pilóta jelentette a különbséget. Max autója gyorsabb volt, amit a szombati kvalifikáción láthattunk is. Max csupán több hibát vétett. Ezt nem engedheted meg magadnak, ha Lewis ellen akarsz világbajnoki címet szerezni.” – mondta Rosberg elemzésében a Sky Sport-on.

    A német kiemelte a holland Q3-ban pályaelhagyás miatt elvett pole pozíciós körét, illetve azt, hogy megszerezhetett volna plusz egy világbajnoki pontot, ha nem veszik el a kört, ismételten pályaelhagyás miatt:

    „Mindennek klappolnia kell, különben nem lesz esélyed. Ezek mind kis hibák, de összeadódnak. Maxnak ki kell találnia valamit, hogy elkerülje ezeket.” – mondta Rosberg.

    Az nagyjából már kezd körvonalazódni, hogy a Mercedes – Red Bull közelség egy Hamilton vs Verstappen világbajnoki csatát hozhat. Mivel nagyon kicsi a különbség a két gárda között, simán benne van a decemberi bajnokavatás:

    „Nagyon nagy a nyomás, és azt is tudjuk, hogy a Mercedes és a Red Bull nem a legjobb barátok. Minden elkezdődik már a csapatvezetői szinten. Toto és Helmut egyáltalán nem kedvelik egymást. Ugyanez a helyzet a pilótákkal is. El fognak még minket szórakoztatni.” – zárta Rosberg.

  • Alonso gladiátorként, kicsit dühből versenyzett

    Alonso gladiátorként, kicsit dühből versenyzett

    Fernando Alonso úgy érzi a Portugál Nagydíj után, hogy most már ki tudta hozni az autójából a maximumot, miután a 8. helyen végzett a 13. helyről rajtolva.

    A két évet kihagyó spanyol maga is elismerte, nehezen ment neki a visszarázódás, de még ugye a portimao-i időmérője sem sikerült túl fényesen. A futamon viszont már gladiátorként küzdött, a régi időket idézve, mondta Nico Rosberg, a Sky szakértője.

    „Igen, egy kicsit, egyetértek” – válaszolt Alonso. „Szerintem Bahreinben egy kicsit mindennel óvatosabb voltam, hogy befejezzem az első versenyt. Imolában nagyon nem éreztem magam kényelmesen az autóban, olyan körülmények között. Szóval úgy gondolom, ez volt az első futam, ahol kihoztam a maximumot az autóból. Ideges voltam a tegnapi időmérő után és ma kivittem a dühömet a pályára.”

    „Jó móka volt” – folytatta. „Egy McLarennel és egy Ferrarival versenyeztünk, ez elképzelhetetlen lett volna Imolában és Bahreinben. Szerintem nagyon nagyot léptünk előre a teljesítményben, remélem ez az igazi tempónk.”

    Az viszont, hogy szombaton mi történt, azt nem sikerült kiderítenie a csapatnak és Alonsónak. A Q2-ben ugyanis majdnem egy másodpercet kapott csapattársától, Ocontól.

    „Továbbra is rejtély, hogy mi történt tegnap” – mondta ezzel kapcsolatban. „Nem éreztem a tapadást a kvalifikáción, nem éreztem magam kényelmesen, és ez is ártott a versenyemnek. Jövő szombaton megpróbálok majd javítani a kvalifikáción. Barcelonában és Monacóban a szombatok nagyon fontosak, mert nem lehet előzni, szóval még van egy kis házi feladatom, ha egy kicsit előrébbről akarok indulni.”

  • Wolff: Egy szoftverhiba hátráltatta Bottast a Verstappen elleni harcban

    Wolff: Egy szoftverhiba hátráltatta Bottast a Verstappen elleni harcban

    Toto Wolff elmondta, hogy Valtteri Bottas egy kisebb szoftverhiba miatt nem tudta visszaszerezni Max Verstappentől a második pozíciót.

    A bokszkiállása után egy apró hibát vétett a finn a kivezető körén, így a Red Bull versenyzője megelőzte őt. Miután az abroncsok a megfelelő hőmérsékletet elérték, a 31 éves pilóta próbálta visszaszerezni a pozíciót, viszont egy nem várt hibával találta szembe magát. A problémát ugyan gyorsan orvosolta a Mercedes, ám Wolff szerint ez a gikszer a pilóta második helyébe került.

    ,,Úgy vélem, hogy az egyenesekben lévő tempónk alapján el tudott volna menni mellette. A bajt az okozta, hogy volt némi problémánk a motorszoftverben, amit szerettünk volna kiküszöbölni, de pont az ellenkezőjét értük el. Ez egy olyan dolog, amit a jövőben orvosolnunk kell.” -nyilatkozta az osztrák vezető az olasz Sky-nak.

    Valóban döntő szerepet játszott a Mercedes és a Red Bull csatájában az előbbiek tempója.  Az újraindítás után ezt kihasználva tudott Lewis Hamilton elmenni az egyenesben a hibázó holland mellett.

    ,,Jó volt ma a végsebességünk az egyenesekben. A megfelelő beállítást választottuk ki, bár ez egy kicsit a leszorítóerő és a légellenállás rovására ment. Viszont jól működött. Az autó tegnap is erős volt, ami pozitív fejlemény a számunkra. A mai nap alapján már nehezebb állást foglalni, ugyanis mindkét csapat egy szinten volt.” – tette hozzá Wolff a Racingnews365.com-nak.

  • Mazepin megkapta az első Forma-1-es büntetőpontját

    Mazepin megkapta az első Forma-1-es büntetőpontját

    Nikita Mazepin megkapta Forma-1-es pályafutása első büntetőpontját.

    A Haas orosz versenyzője emellett még egy öt másodperces büntetést is kapott, miután a Portugál Nagydíj vége felé csúnyán feltartotta Sergio Pérezt a hármas kanyarban. A mexikói pilóta a feltartás miatt jelentős másodperceket veszített a mögötte érkező versenytársaival szemben, így Mazepin nem kerülhette el a büntetést.

    A versenybírák az ítélet meghozását követően még azt is hozzátették, hogy ugyan a pilótát túlságosan későn értesítette a csapata a lekörözésről, attól ez még nem mentesíti őt a tükör megfelelő használata alól.

    Mazepin egyébként már a Formula 2-ben is rengeteg büntetőpontot kapott. Az orosz pilóta a szezon végére még az eltiltáshoz is közel került. Ahhoz, hogy eltiltsák egy futamtól a Forma-1-ben, még 11 pontot kellene kiérdemelnie.

  • Verstappen és az elveszített extra pont: Elvették? Ez egy kicsit furcsa!

    Verstappen és az elveszített extra pont: Elvették? Ez egy kicsit furcsa!

    Max Verstappen a futam leintésének pillanatában azt hitte, hogy egy extra ponttal gazdagabb lett, ám a pályahatárok ismét visszavágtak.

    A második pozícióban autózó holland megirigyelte Valtteri Bottas és a Mercedes ötletét, így ő is kiállt az utolsó körökben egy plusz kerékcserére. A finn mivel egy körrel előbb váltott, mint a 23 éves pilóta, elorozta a leggyorsabb kört, ám a fináléban ezt az érdemet Verstappen elvette tőle.

    Királysága azonban pünkösdi volt, hiszen a 14-es kanyarban szélesebben fordult a kelleténél, így elvették a pontot érő idejét. A Red Bull versenyzője a hivatalos interjú közben tudta meg, hogy egy egységgel szegényebb lett:

    ,,Jól sikerült az újraindítás, és próbáltam nyomást helyezni Valtterire (Bottas). A tempónk viszont nem volt elegendő, Lewis (Hamilton) visszazárkózott és megelőzött. A kiállás után elkaptam azonban Bottast. Tudtuk azonban azt, hogy az abroncsok felmelegítése egy sarkalatos és nehéz pont lesz. Miután megszereztük a második pozíciót, látszott, hogy nincs meg a sebességünk hozzájuk képest.” -ecsetelte a történteket Verstappen

    Ezután viszont jött a fekete leves, mivel Paul di Resta közölte vele, hogy nincs már meg a plusz egy pontja:

    ,,Tényleg elvették? Ez furcsa, ugyanis nem nézték a pályahatárokat a 14-es kanyarban. Ez a hétvége különös volt. Meglátjuk, hogy mit tudunk tenni majd Barcelonában.” –tette hozzá Verstappen.

     

  • Hamilton lett a Portugál Nagydíj győztese

    Hamilton lett a Portugál Nagydíj győztese

    A Portugál Nagydíj rajtját Valtteri Bottas várhatta az első rajtkockából. Mellőle hétszeres világbajnok csapattársa, Lewis Hamilton indulhatott. Mögöttük pedig Hamilton legnagyobb kihívója, Max Verstappen, és csapattársa, Sergio Pérez sorakozott fel.

    A rajtot követően az első három sorrendje nem változott, Pérezt azonban megelőzte Sainz.
    Több kanyaron keresztül ment a harc a 6. pozícióért Ocon és Norris között, végül a McLaren versenyzője jött ki belőle győztesen és jött előre egy pozíciót.

    A második kör elején már jött is a biztonsági autó, Räikkönen miatt. A finn versenyző túl közel ment csapattársa, Giovinazzi autójához, első szárnya hozzá is ért az olasz bal hátsó kerekéhez. A szárny le is tört Räikkönen autójáról és maga alá gyűrte azt. Az Alfa Romeo versenyzője feladni kényszerült a versenyt, mert nem tudta pályán tartani járművét a beszorult elem miatt.
    Emiatt az incidens miatt sok törmelék is került a pályára a célegyenesben, ezért érkezett a safety car, a mezőny pedig a boxutcán áthaladva körözött a pályán, míg az egyenesben takarítottak.

    Mindeközben, még a biztonsági autós fázis alatt, Bottas arra panaszkodott, hogy nagyon melegek a hátsó fékjei.

    A 7. körben folytathatta a versenyzést a mezőny. Bottas remekül indította az új kört, miközben Verstappen megelőzte Hamiltont. Mögé pedig Norris jött fel a 4. helyre.

    Verstappen azonnal közeledni kezdett Bottasra, a 10. körben már kevesebb, mint fél másodperc volt köztük a különbség.
    Verstappen egy apró hibájának köszönhetően azonban Hamilton visszavette a második helyet. Közben Bottas egy lélegzetvételnyi előnyhöz jutott előttük.

    Miközben Hamilton célba vette Bottast, Pérez visszaelőzte Norrist, így a mexikói újra csapattársa, Verstappen mögött volt.

    A 20. körben aztán Hamiltonnak sikerült megelőznie Bottast, és hamar el is nyúlt előle. Mindeközben Verstappen is igyekezett közel kerülni a finnhez.

    Sainz volt az első, aki kiállt kerékcserére, a 22. körben, és lágyról közepes gumikeverékre váltott. Majd így tett Norris, Vettel, Ocon, Giovinazzi, és Gasly is.
    Majd a közepes keveréken indulók közül Leclerc volt az első, aki megérkezett kerékcserére.

    A 36. körben az élen haladók közül Verstappen kérkezett elsőként kerékcserére, kemény keverékű Pirelliket kapott, majd Bottas követte őt, szintén keméyn keverékeket kapott.
    A pályára visszaérkezésük után Verstappen meg is előzte a finnt.

    A 38. körben Hamilton is megejtette a kerékcserét, szintén kemény keveréket kapott. A második helyre tért vissza, Pérez mögé, de a mexikói még nem volt kerékcserén.

    A 42. körben már mindenki túl volt egy kerékcserén, az élen haladó Pérez kivételével.

    A 46. körben Pérez lekörözte (másodjára) az utolsó helyen haladó Mazepint, ami kis híján ütközéssel végződött, miután az orosz versenyző nem húzódott félre, Péreznek kellett fékeznie, hogy ne ütközzenek össze.

    Az 51. körben sikerült Hamiltonnak utolérnie Pérezt és meg is előzte. A rádión a brit versenyző kék zászlós jelzést kért volna Péreznek, hogy engedje el őt, de a csapata közölte vele, hogy nem lekörözött versenyző van előtte.
    Az előzés után Pérez is megérkezett kerékcserére.

    Közben Mazepin 5 másodperces büntetést kapott a kék zászlós jelzés figyelmen kívül hagyásáért, Pérezzel szemben. Noha ez nem sokat számított esetében, mivel rendkívül nagy volt a lemaradása. Az élen álló már 2 kört adott neki, de még az utolsó előtti helyen haladó csapattársáshoz, Mick Schumacherhez képest is 1 perc (!) volt a lemaradása.

    Bottas a harmadik helyen a verseny vége felé kicsit tempót vesztett. Rá is kérdezett rádión, hogy mi történt, mire a csapat közölte vele, hogy a kipufogó szenzor téves értéket mért, azért visszavette a motorteljesítményt.

    Mazepinnel ellentétben Schumacher már Latifi előzésével próbálkozott. Ám ez többször is meghiúsult, mert le kellett húzódnia, hogy elengedjen egy őt leköröző versenyzőt.
    Végül a Williams versenyzője elfékezte magát, ezzel utat engedve Schumachernek.

    A 64. körben Bottasnak kellő előnye volt Pérez előtt a 3. helyen, ezért kihívták még egy kerékcserére. A finn simán vissza is tért a harmadik helyre.
    Így azonban Verstappen előnye nőtt kellően nagyra Bottas előtt, így ők is megjátszották ugyanezt. 1,9 másodperc alatt végeztek a kerékcserével, és persze ő is simán megtartotta a második helyet.

    A Portugál Nagydíj győztese végül Hamilton lett, Verstappen és Bottas előtt. Pontot szerzett még Pérez, Norris, Leclerc, Ocon, Alonso, Ricciardo és Gasly.

    A leggyorsabb kört az új gumiknak köszönhetően Verstappen futotta meg, de törölték a köridejét, pályaelhagyás miatt. A leggyorsabb körért járó plusz egy pontot így Valtteri Bottas kapta meg.

    A Portugál Nagydíj végeredménye:

    # Versenyzők Diff. Boxkiállások
    1 Lewis Hamilton 3
    2 Max Verstappen 29.148 4
    3 Valtteri Bottas 33.530 4
    4 Sergio Perez 39.735 3
    5 Lando Norris 51.369 3
    6 Charles Leclerc 55.781 3
    7 Esteban Ocon 1:03.749 3
    8 Fernando Alonso 1:04.808 3
    9 Daniel Ricciardo 1:15.369 3
    10 Pierre Gasly 1:16.463 3
    11 Carlos Sainz Jr. 1:18.955 3
    12 Antonio Giovinazzi 1 kör 3
    13 Sebastian Vettel 1 kör 3
    14 Lance Stroll 1 kör 3
    15 Yuki Tsunoda 1 kör 3
    16 George Russell 1 kör 3
    17 Mick Schumacher 2 kör 3
    18 Nicholas Latifi 2 kör 3
    19 Nikita Mazepin 2 kör 4
    Kimi Raikkonen kiesett

     

     

     

  • Így szállt a Red Bullhoz Norris ‘titkos üzenete’ – videóval!

    Így szállt a Red Bullhoz Norris ‘titkos üzenete’ – videóval!

    Lando Norris ‘titkos üzenetet’ juttatott el a Red Bull motorhome-jába a futam előtt.

    Az időmérő után Helmut Marko azért haragudott meg a 21 éves pilótára és alkulatára, mert szerinte szándékosan akadályozták Max Verstappent a gyors körén. Norrisban és a wokingiakban viszont nem volt rossz érzés a másik fél iránt, így egy kis csínytevésre szánták el magukat.

    A brit pilóta most is kapható volt a mókázásra, amit a McLaren bőszen dokumentált. Egy órával a verseny előtt ugyanis papírt ragadott, amire írt egy üzenetet, majd azt szépen bedobta a Bikák otthonának nyitott ablakán.

    A csapat a felvétel egy részletét közzé is tette a Twitter-oldalán a következő szöveggel ellátva:

    ,,Különleges küldemény a Red Bull Racingnek. Lando Norris, miben sántikálsz?”

    Az osztrák gárda sem volt rest, ugyanis az említett képkockákra egy kis videóval válaszolt. A bedobás pillanatát átvéve megmutatták, hogy hova került az üzenet, továbbá azt is, „mi volt beleírva”:

    ,,Segítség! Ez a kamerás ember nem hagy fel a követéssel…”

    A McLaren elárulta, hogy az üzenet valódi tartalmára az Unboxed sorozat következő epizódja fog rávilágítani.

  • Lance Stroll kapott újításokat Portimãora, Sebastian Vettel nem

    Lance Stroll kapott újításokat Portimãora, Sebastian Vettel nem

    Lance Stroll autójára kerültek fejlesztések Portugáliában, míg Sebastian Vettel egyelőre a régebbi specifikációval körözget.

    A német versenyző pénteki napja nem sikerült jól, minek kapcsán elmondta, hogy még nem igazán barátkozott meg az AMR21-el. Ugyanakkor a négyszeres világbajnok azt is elárulta, hogy csapattársa már az új fejlesztésekkel felszerelve teljesíti a programot.

    ,,Némileg különböző specifikációval megy a hétvégén, ami egyértelmű előnyt jelent. Őszintén remélem, hogy előrelépéseket ér majd el vele.” nyilatkozta a 33 éves pilóta a német Sky-nak.

    Ralf Schumacher meg is jegyezte, hogy ez nem egy új keletű dolog a kanadai-brit csapatnál:

    ,,Ezt láttuk tavaly is. Akkor Sergio Pérez eléggé mérges volt amiatt, hogy Lance Stroll egy teljesen másik konstrukcióval versenyezhet. Ugyanakkor ők valahol még kis csapatnak számítanak. Nincs meg a megfelelő kapacitásuk erre, mert pénzt szeretnének spórolni azzal, hogy megnézik működik-e egyáltalán az amit alkottak. Ez egy kissé bugyután hangzik számunkra, de jelenleg Lance a leggyorsabb a két versenyző közül. Ebben a pillanatban ő a jobb és az eredményei is azok, így a „rosszabbiknak” háttérbe kell egy kicsit vonulnia.”

    Gerhard Berger így vélekedett korábbi protezsáltja helyzetéről a Kölner Expressnek:

    ,,A tavalyi szezon után én mondtam neki (Vettelnek), hogy hagyja abba. Ha az ő helyében lennék, akkor örülnék annak, hogy van négy világbajnoki címem és elmennék valami klasszikus raliversenyre vezetni, vagy csak élvezném az életet.”

    Ahogy már korábban megírtuk, eredetileg a következő hétvégén akarta bevetni az újításokat az Aston Martin. Ezt szombaton Otmar Szafnauer is megerősítette a német Sky-nak, majd hozzátette, hogy előbb elkészültek az új elemek így az a pilóta kapta őket, aki előbb van a pontversenyben.

    Ennek ellenére Stroll már a Q1-ből kiesett az időmérőn, míg Vettel a Q3-ig menetelt. Ugyanakkor a német egyáltalán nem bánja azt, hogy csapattársa kapta az új elemeket.