Címke: Portimao

  • Begörcsölt vádlija miatt „alig nyomta a gázt” Hamilton

    Begörcsölt vádlija miatt „alig nyomta a gázt” Hamilton

    Lewis Hamilton elárulta, hogy az utolsó körökben begörcsölt a vádlija, így nem tudta teljes erővel nyomni a gázpedált.

    A futam elején még az első hely is kicsúszott brit a kezei közül, ám a végén mégis ő diadalmaskodott, megszerezve ezzel a 92. győzelmét. A hatszoros világbajnok a verseny után elmondta, hogy nem volt könnyű dolga a hétvége során ugyanis rengeteg nehézség jött vele szembe a portugál pályán.

    ,,Nem igazán tudom azt, hogyan csináltam meg a mait. Nagyon sokat tanultam ezen a hétvégén. Ez egy nehéz munka volt, különösen a pálya hőmérséklete és a csúszós körülmények miatt. Mindenki ezekkel küszködött, így tudtam azt, hogy ezek lesznek ma a kulcstényezők. Valóban tisztában voltam ezzel tegnap (szombat), így módosítottunk a beállításokon. Majd sokkal többet készültem a versenyre, mint a kvalifikációra. Viszont a mai nap igazán nehéz volt. Pozíciókat veszítettem, majd fel kellett melegítenem az abroncsokat, ami nem volt egy könnyű feladat.” – magyarázta Hamilton a Ziggo Sportsnak.

    Miután sikerült munkára fognia a gumikat,  már könnyedén támadhatott. Ugyanakkor egy rossz mozdulat kapcsán begörcsölt a 35 éves pilóta jobb vádlija, ami miatt nem tudott teljes erővel a gázra lépni.

    ,,Nagy nyomást kell gyakorolnod a jobb lábadra, és én elcsesztem valamit. Néhány alkalommal el kellett emelnem a lábam az egyenesekben, hogy megmozgassam és megrázzam, viszont ez nem működött, ezért így kellett folytatnom tovább. Eléggé fájt, de valahogy túl kellett tennem magam rajta, ugyanis nem volt mit tenni. Nem lehet felemelve a lábad az egész kör alatt.”

  • Megszakadt a Williams győzelmi sorozata Portugáliában

    Megszakadt a Williams győzelmi sorozata Portugáliában

    Ilyen is rég lehetett hallami, mégis igaz: a sereghajtó Williams már rég látott napjaiból most még egynek búcsút inthetünk.

    A Portugál Nagydíj egy volt a nyolc olyan futam közül, melyek eredetileg nem szerepeltek a versenynaptárban. A koronavírus miatt azonban mégis ellátogatott ide a száguldó cirkusz.

    Most először az Algarve International Circuit volt a verseny helyszíne Portimao közelében. Ezelőtt Estorilban rendezték meg a viadalt, 1984 és 1996 között.

    Lewis Hamilton vasárnapi győzelme nem csak Schumacher győzelmének vetett véget, hanem a Williams 26 éve szunnyadó sorozatának is. Ugyanis 1994 és ’96 között Damon Hill, David Coulthard és Jacques Villeneuve révén a brit istálló nyerte meg a legutóbbi három luzitán versenyt.

    Bár sok esélyük nem volt a hosszabbításra, talán ez volt az első olyan nagydíj évek óta, aminek „háromszoros címvédőként” vághattak neki.

    Ami számukra talán fontosabb, a 38 verseny – és 2018-as Német Nagydíj – óta tartó pont nélküli sorozatukat sajnos most eggyel ismét megtoldották. Ha a jövő héten Imolában sem sikerült az első tízben végezniük, az lehet sorozatban a 40. alkalom.

  • Vettel: Nem vagyok komplett idióta

    Vettel: Nem vagyok komplett idióta

    Sebastian Vettel nem lelkesedett amiatt, hogy a 10 helyen sikerült célba érnie.

    Ismét egy nehéz hétvégén van túl a német pilóta. Ugyan a pénteki napon még biztató volt a tempója, ám a szombati szabadedzésen már felütötte a fejét a gond, míg az időmérőn ez tovább tetőzött. A Q1-ben a remény szikrája ismét felvillant a számára, viszont a Q2-ben már végérvényesen elvérzett a négyszeres világbajnok azzal, hogy csak a 15. helyet szerezte meg.

    A kvalifikáció után elismerte, hogy nem várja a futamot annyira, ugyanis nem számít semmi jóra a mezőny közepén rajtolva. A start utáni körök elmondása szerint nagyon nehezek voltak a számára, majd a tapadás ismét elpártolt tőle, ami kapcsán az autóba vetett bizalma még kisebb lett. Az abroncsokat még a futam végén sem tudta teljesen munkára fogni, így jó pár elfékezéssel rövidítette azok élettartamát.

    Charles Leclerc, aki mindeközben Max Verstappen után loholva ért be a negyedik helyen, megkérdezte csapatát, hol végzett a 33 éves pilóta. Mikor közölték vele, hogy az 1 pontot érő 10. hely lett Vettel végső állomása a mai napon, a monacói örömmel fogadta a híreket. A négyszeres világbajnok viszont már nem volt annyira elragadtatva.

    ,,Nem azért vagyok itt, hogy csak 1 pontot szerezzek. Rengeteg nehézségem akadt az első körökben. A tapadás újra és újra eltűnt. Nehéz úgy felépíteni a bizalmat, ha hiányzik a konzisztencia. Nyilvánvalóan a másik autó sokkal gyorsabb volt. Mindig ugyanazokon a helyeken veszítek időt, megnéztem az adatokat. Egy idióta talán sose fog odáig eljutni (ahol a Leclerc versenyez), és én kételkedem abban, hogy egy komplett idióta lennék. Mindazonáltal egyszer sem találtam el jól a kanyart.” -nyilatkozta Vettel a német RTL-nek.

     

  • Grosjean: A Haasé a legpocsékabb autó a mezőnyben

    Grosjean: A Haasé a legpocsékabb autó a mezőnyben

    A Haas 2021-es autója a legrosszabb a jelenlegi F1-es mezőnyben, állítja Romain Grosjean. Ezen értékelése persze azt követően jött, hogy a héten kiderült, hogy a kis amerikai csapat sem őt, sem Kevin Magnussent nem alkalmazza majd már jövőre. Portimaoban a francia pilóta 19. lett, és csak egy hellyel végzett csapattársa előtt, és csak a tökutolsó Williamst, Nicholas Latifivel a volánnál sikerült legyőzniük. Grosjean a L’Equipenek nyilatkozott:

    „Azt hiszem, hogy miénk a legrosszabb autó a rajtrácson, mégsem vagyunk utolsók. Ezzel pedig elégedettnek kell lennünk. Kellemetlen, hogy ezt kell mondanom, de ez van. A Ferrari fejlődik, de a motor nem jó, az Alfa Romeo viszont még mindig előttünk van. A versenyhétvége kezdete óta gond van a felfüggesztéssel. Az autó folyamatosan változtatja a hasmagasságot. Így egyik körről a másikra nincs meg ugyanaz az egyensúly. Így elég nehéz lesz versenyezni.”

    A 34 éves versenyző 2021-ben feltehetően a Formula E-be igazol, de az is lehetséges, hogy a 2022-ben Le Mansba visszatérő francia Peugeot márka hiperautó projektjében vesz majd részt.

  • Az F1-es mezőny 7 tagja már versenyzett Portimaóban!

    Az F1-es mezőny 7 tagja már versenyzett Portimaóban!

    24 év után ma ismét megrendezésre kerül a Portugál Nagydíj! Ugyan Forma-1-es Portugál Nagydíjból ez már a 17. lesz, a helyszín mégis telesen új, mivel Portimao még sosem rendezett F1-es versenyt.

    A Forma-1-es mezőny tehát még sosem versenyzett az Algarve International Circuiten. Mégis, vannak, akiknek már akad némi versenytapasztalata ezen a pályán.

    2009-ben ugyanis Sergio Perez és Daniel Ricciardo is versenyzett ott. Előbbi a GP2, utóbbi a Formula Renault 3.5 mezőnyében.
    2015-ben pedig a FIA Formula 3 European Championship mezőnye is Portimaóba látogatott, így aztán versenyzett már a pályán Alexander Albon, Lance Stroll, Charles Leclerc, Antonio Giovinazzi és George Russell is.

    Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy a fent említett nevek a maival nem pont azonos vonalvezetésen versenyeztek korábban…

    A legjobb emlékei Albonnak és Strollnak vannak erről a helyszínről, Albonnak ugyanis van onnan egy második, Strollnak pedig két harmadik és egy negyedik helyezése. A többieknek kevésbé volt eredményes a pálya. Legalábbis eddig.

  • Verstappen szerint nem is sértegette annyira Lance Strollt

    Verstappen szerint nem is sértegette annyira Lance Strollt

    Max Verstappen elutasítja azt, hogy nagyon sértegette volna a csapatrádión Lance Strollt, miután ütköztek pénteken a szabadedzésen Portimaoban. A holland erős kifejezéseket engedett el a Racing Point versenyzőjével kapcsolatban, figyelemreméltó módon némi politikailag inkorrekt szavakkal fűszerezve. Verstappen a kanadait például retardáltnak és mongolnak nevezte.

    Egy Twitter felhasználó a csodálkozásának adott hangot, amikor kiírta:

    „Miért nem kapott Verstappen büntetést a sértegető magatartásáért?”

    Amikor rákérdeztek erre nála is, hogy lehetnek akiket bosszant a legújabb kijelentése, a 23 éves pilóta utalt rá, hogy ez inkább annak a gondja, aki engedte ezt a közvetítésben is hallani:

    „Ez nem az én problémám. Ilyen dolgok megesnek a harcok hevében. Akkor mérges voltam rá, és azért neveztem aminek. Utána beszéltem Lance-szel, és minden oké közöttünk.”

  • Portugál Nagydíj: Piros zászló, ütközés és Bottas „győzelem” született a második edzésen

    Portugál Nagydíj: Piros zászló, ütközés és Bottas „győzelem” született a második edzésen

    Valtteri Bottas volt a leggyorsabb, a második legjobb időt Max Verstappen autózta, míg a harmadik pozíciót Lando Norris szerezte meg.

    Az első 30 percben a mezőny a 2021-re szánt abroncsokat tesztelhette. Valtteri Bottas azonban nem hajtott ki azonnal, ugyanis a boxban szerelték az autóját. Az első körök alatt Caros Sainz mutatott be egy megforgást, míg Lewis Hamilton rögtön az élre állt.

    5 perc után a Mercedes finn versenyzője is kilátogatott az aszfaltcsíkra, így ő is teljesíthette a gumitesztet. Romain Grosjean eközben „bepiszkolta egy kissé a pályát” azzal, hogy a kavicságy szélét elkapta és felhordta azt az aszfaltra.

    A hatszoros világbajnok idejét rögtön meg is döntötte Bottas, így a brit visszacsúszott a második helyre, mögöttük Charles Leclerc villant fel. Sebastian Vettel ez idő alatt a forgalomra panaszkodott és értelmetlennek nevezte a körözgetést. Sergio Pérez a hármas kanyarban eközben csinált egy fél piruettet.

    Hamilton erős vibrációra panaszkodott, állítása szerint már a látásában is zavarta, így kihajtott a bokszba.

    30 perc után Max Verstappen állt az élre, őt Valtteri Bottas és Charles Leclerc követte. Mögöttük Serigo Pérez, Lando Norris, Lewis Hamilton, Carlos Sainz, Daniel Ricciardo, Pierre Gasly és Esteban Ocon volt az első 10 sorrendje.

    A versenyzők ezután visszahajtottak a bokszba, ugyanis a gumiteszt véget ért, így visszatérhettek a hétvége programjához.

    Az idei abroncsokkal dolgozva Sebastian Vettel és Daniil Kvjat is bemutatott egy-egy megforgást, majd visszahajtottak a pályára és folytatódott a munka. Mindeközben Pierre Gasly autója égett ki a pálya szélén, így elő is került a piros zászló. A mezőny így kötelezően visszahajtott a boxutcába.

    30 percet mutatott az óra, mire ismét kimehetett a mezőny a pályára. Az elsők között a Mercedes pilótái kezdték meg a munkát az aszfaltcsíkon, őket Nicholas Latifi és Antonio Giovinazzi követte.

    Max Verstappen és Lance Stroll a célegyenesben versenyzett egymással, aminek ütközés lett a vége, ugyanis egyik pilóta sem engedett. A kanadai versenyző a kavicságyban maradt, így ismét piros zászlós szakasz következett. Az FIA vizsgálja az esetet.

    Kevesebb, mint 8 perc maradt, mikor ismét újraindult az edzés, a mezőny nagy része kihasználva az időt, ki is hajtott egyből a pályára.

    Az szabadedzés leintése után Valtteri Bottas maradt az élen, a második legjobb időt Max Verstappen, míg a harmadikat Lando Norris autózta. Mögöttük az első 10-be még Charles Leclerc, Carlos Sainz, Sebastian Vettel, Pierre Gasly, Lewis Hamilton, Esteban Oocn és Alex Albon fért be.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:17.940 32
    2 Max Verstappen Red Bull 1:18.535 +0.595 34
    3 Lando Norris McLaren 1:18.743 +0.803 35
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:18.838 +0.898 34
    5 Carlos Sainz McLaren 1:19.113 +1.173 32
    6 Sebastian Vettel Ferrari 1:19.175 +1.235 34
    7 Pierre Gasly AlphaTauri 1:19.178 +1.238 26
    8 Lewis Hamilton Mercedes 1:19.308 +1.368 27
    9 Esteban Ocon Renault 1:19.496 +1.556 32
    10 Alexander Albon Red Bull 1:19.643 +1.703 37
    11 George Russell Williams 1:19.821 +1.881 33
    12 Serigo Pérez Racing Point 1:19.901 +1.961 34
    13 Daniel Ricciardo Renault 1:19.987 +2.047 28
    14 Nicholas Latifi Williams 1:20.465 +2.525 33
    15 Kimi Räikkönen Alfa Romeo 1:20.490 +2.550 34
    16 Kevin Magnussen Haas 1:20.680 +2.740 29
    17 Daniil Kvyat AlphaTauri 1:20.729 +2.789 33
    18 Romain Grosjean Haas 1:20.867 +2.927 32
    19 Lance Stroll Racing Point 1:20.983 +3.043 26
    20 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo 1:21.396 +3.456 34
  • Portugál Nagydíj: Valtteri Bottas nyerte az első szabadedzést

    Portugál Nagydíj: Valtteri Bottas nyerte az első szabadedzést

    Valtteri Bottas nyerte az első edzést, míg mögötte Lewis Hamilton lett a második. A harmadik legjobb időt Max Verstappen autózta.

    Az installációs körök megtétele után a mezőny vissza is hajtott a boxba, majd az első komolyabb mért időt Carlos Sainz és Sebastian Vettel autózta. Mindkét versenyző a kemény keverékeken érte el a legjobb idejét, majd a spanyol mért körét végül törölték a pálya határok átlépése miatt. Max Verstappen is rögtön az elején próbálkozott, míg a McLaren 26 éves versenyzője a Tokyo Driftet vélte felfedezni az aszfaltcsíkban.

    A holland versenyző mindeközben bemutatott egy piruettet, a 4-es kanyarban. A 23 éves pilóta a szárnybeállításokra panaszkodott csapatának.

    30 perc után, mikor már a mezőny nagy része teljesített egy mért kört, Charles Leclerc állt az élen, őt Valtteri Bottas és Carlos Sainz követte. Természetesen a pálya gumizódásának köszönhetően gyorsan változott ez a sorrend is.

    A megforgások sorozatát a monacói pilóta folytatta. A Ferrari pilótája a 14-es kanyarban hibázott.

    Az 50. percben mindenki visszahajtott a bokszba, az ideiglenes sorrend alapján Lewis Hamilton ugrott az élre, az új padlólemezzel Leclerc volt a második, míg Bottas esett vissza a harmadik helyre. Mögöttük Sainz, Pierre Gasly, Vettel, Alex Albon, Sergio Pérez, Lando Norris és Daniel Ricciardo következett a 10. pozícióig. Verstappen meglepetésre a 20. helyen tartózkodott.

    Az adatokból és az fejlesztésekből kapott információk megvizsgálása után ismét a körözgetésé lett a főszerep, az Alfa Romeo és a Haas szereplésével kezdődött meg a „második” szakasz.

    Mikor már csak fél óra volt hátra Norris jelentette, hogy esőcseppeket vélt felfedeznie a pályán, ám a McLaren megnyugtatta, hogy nem várnak csapadékot. A felhők azonban baljósan tornyosultak a pálya felett, jelezve, hogy akár a pénteki nap későbbi szakaszában még számolni kell velük.

    Lance Stroll ezt követően jelentette csapatának, hogy valaki olajcsíkot hagyott a pályán. A Red Bullok eközben füstöt eregettek az 5-ös kanyarban. Pierre Gasly ugyanakkor technikai hibával találta szembe magát, így vissza kellett hajtania a bokszba.

    15 perccel a vége előtt Bottas és Hamilton volt az élen, a harmadik helyet közben Verstappen szerzete meg. Leclerc a negyedik helyre esett vissza, míg Sainz és Albon követte őt az ötödik és hatodik helyen. Pérez és Ricciardo foglalta el a hetedik és nyolcadik pozíciót, míg az első tízet Gasly és Vettel zárta.

    Ez után Kimi Räikkönen és Daniil Kvjat szolgáltatta az eseményeket egy-egy megforgással.

    A szabadedzés végén Valtteri Bottas maradt az élen, őt Lewis Hamilton és Max Verstappen követte, így a Mercedes-Red Bull papírforma Portimaoban is folytatódott. Leclerc meg tudta tartani a negyedik helyét, míg Albon és Sainz sorakozott fel a monacói mögött. Pérez a hetedik helyet kaparintotta meg, míg Räikkönen követte a franciát. Ricciardo és a technikai hibával küszködő Gasly folytatta a sort a kilencedik és a tizedik helyen.

    1 Valtteri Bottas Mercedes 1:18.41
    2 Lewis Hamilton Mercedes 1:18.749 +0.339
    3 Max Verstappen Red Bull-Honda 1:19.191 +0.781
    4 Charles Leclerc Ferrari 1:19.309 +0.899
    5 Alex Albon Red Bull-Honda 1:19.365 +0.955
    6 Carlos Sainz Jr. McLaren-Renault 1:19.441 +1.031
    7 Sergio Pérez Racing Point-Mercedes 1:19.907 +1.497
    8 Kimi Räikkönen Alfa Romeo-Ferrari 1:19.954 +1.544
    9 Daniel Ricciardo Renault 1:20.058 +1.648
    10 Pierre Gasly AlphaTauri-Honda 1:20.124 +1.714
    11 Sebastian Vettel Ferrari 1:20.200 +1.79
    12 Lando Norris McLaren-Renault 1:20.207 +1.797
    13 Daniil Kvyat AlphaTauri-Honda 1:20.278 +1.868
    14 Kevin Magnussen Haas-Ferrari 1:20.846 +2.436
    15 Lance Stroll Racing Point-Mercedes 1:20.954 +2.544
    16 Antonio Giovinazzi Alfa Romeo-Ferrari 1:21.009 +2.599
    17 Romain Grosjean Haas-Ferrari 1:21.169 +2.759
    18 George Russell Williams-Mercedes 1:21.374 +2.964
    19 Esteban Ocon Renault 1:21.673 +3.263
    20 Nicholas Latifi Williams-Mercedes 1:22.054 +3.644
  • DAS nélkül teljesíti majd a pénteki szabadedzéseket a Mercedes

    DAS nélkül teljesíti majd a pénteki szabadedzéseket a Mercedes

    A Mercedes úgy döntött, hogy Portugáliában a DAS-rendszer nélkül vág neki a pénteki szabadedzéseknek.

    A Fekete Nyilak még a téli tesztidőszakban borzolták a kedélyeket a találmányukkal. Az innováció ugyanis lehetővé teszi, hogy a versenyző  toló-vonó mozdulatok segítségével változtasson az első kerekek dőlésszögén a kormány által, így az abroncsokat egyszerűbben tudják üzemi hőfokra melegíteni.

    A csillagosok viszont nem sokszor alkalmazták a DAS-t. Egy-egy hétvégén csak elvétve lehetett látni azt, hogy használják. Jövőre ugyanakkor már nélküle kell meglenniük, ugyanis az FIA tiltólistára tette a találmányt. Ugyan az Eifel Nagydíj hideg időjárása során sokat segített a szerkezet, viszont a Mercedes szeretné megnézni milyen az, mikor nincs az autójukba a rendszer.

    A pénteki nap során kapott adatokból kiolvashatják milyen hatással van a konstrukcióra a DAS hiánya, és ha esetleg negatív értékeket kapnak, akkor rengeteg idejük lesz reagálni azokra.

    Tegnap Lewis Hamilton megdicsérte csapatát, amiért bevezették a DAS-rendszert a Forma-1-be. A brit világbajnok továbbá hozzátette, a jövőben hasonló okosságok fognak előkerülni a istállónál.

    ,,Az a nyomvonal, ami felé Valtteri és én tereltük az autót az évek során, kezd beérni. Ezen felül ott vannak azok a dolgok, amiket a csapat álmodott meg – olyan hihetetlen tervezetek, mint amilyen a DAS-rendszer is. Jövőre ez nem lesz elérhető, ami rendben is van, találni fogunk mást – a géniuszaink kitalálnak majd valamit, ami szintén előre fogja vinni a csapatot.” -nyilatkozta Hamilton.

     

  • Portugáliában két új pilótát jelent be 2021-re a Haas!

    Portugáliában két új pilótát jelent be 2021-re a Haas!

    A Haas már közölte Kevin Magnussennel és Romain Grosjeannal, hogy jövőre már nem tartanak igényt a szolgálataikra. Az Ekstra Bladet több információforrásra is alapozva állítja, hogy az új párost már a hétvégén Portimaoban ismertté teszik, amit az amerikaiak egyelőre nem kommentálnak.

    Feltehetően a Haas a kiebrudált versenyzői helyére a gazdagon támogatott orosz Nikita Mazepin mellett egy Ferrari akadémistát alkalmaz majd jövőre. Luigi Perna és Mario Salvini, az olasz La Gazzetta dello Sport újságírói szerint bizony ez nem más lesz, mint Mick Schumacher. Ennek feltehetően az az oka, hogy a Ferrari ott tartaná 2021-ben az Alfa Romeónál Antonio Giovinazzit, annak ellenére, hogy a pletykák arról szóltak, hogy Schumacher válthatja. Az olasz tudósítók így fogalmaztak:

    „Maranelló befolyása garantál neki és Micknek egy-egy ülést az Alfa Romeonál és a Haasnál.”

    Mivel valószínűleg Kimi Räikönnen is marad az Alfánál, ezért kétséges, hogy a további Ferrari juniorok, így Callum Ilott és Robert Shwartzman már jövőre bemutatkozhatnának a királykategóriában. A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner annyit mondott a Sport1-en, hogy azt szeretné, ha a 2021-es versenyzői 2022-re is elköteleződnének velük:

    „Az egyik dolog amit szeretnék, hogy a 2021-es versenyzőink 2022-re is maradjanak, mivel teljesen új szabályzás lesz.”

    Az Ekstra Bladet szerint Nico Hülkenberg és Sergio Perez soha nem jöttek szóra a Haasnál. Hulkenberg csak reménykedik benne, hogy lehet esetlegesen versenyülése valamelyik Red Bull csapatban. Perezt, és a mexikói támogatóit legutóbb a Williams istállóval hozták hírbe, ahol George Russellt váltaná. A Williams erre annyit mondott csak, hogy nem kommentálják ezen értesülést.