Címke: Portimao

  • Portugália karantént vezet be, de így is lehet verseny

    Portugália karantént vezet be, de így is lehet verseny

    Az új naptárban is van egy üres hely, erre pedig Portugália lehet a legjobb nevező. Az ország szigorított a járványügyi szabályokon, de hajlandó lenne versenyt nevezni.

    A portugál kormány az eddigi legszigorúbb előírásokat vezette be a héten. Legalább egy hónapig így is marad, miután karácsonyi enyhítés miatt felszöktek az esetszámok.

    Szerdán rekordot döntött a regisztrált esetek és a halálozások száma is, a helyzeten pedig nem segít az új brazil variáns megjelenése sem.

    Portimao tavaly mutatkozott be az erősen átszerkesztett naptár részeként, és már az idei naptárral is szóba hozták mint lehetséges tartalék helyszín.

    A bejelentett naptárváltozások egy üres helyet hagytak tavasszal, itt kaphat helyet az ismét visszatérő Portugál Nagydíj. A futam szervezői nem akarták a kormány bejelentésével egy időben az idei nagydíj tényét is nyilvánosságra hozni.

    Így az F1 hivatalos megerősítése még várat magára, azonban várhatóan a hónap vége előtt tudni lehet majd az üres időpont sorsát.

  • Bahrein után egyből Európába tartana az F1 mezőny?

    Bahrein után egyből Európába tartana az F1 mezőny?

    Az Ausztrál Nagydíj elhalasztásáról szóló pletykák után most már arról megy a szóbeszéd, hogy a Liberty Media máris alternatív 2021-es versenynaptáron dolgozik. Ez azt is jelentené egyben, hogy a Bahreini Nagydíj után a versenyzők egyből Európában folytathatnák a harcukat.

    Decemberben még grandiózus, 23 futamos versenynaptárat mutatott be a Liberty Media, de máris kétséges az, hogy ez kivitelezhető lenne, pedig még el sem kezdődött a szezon. A Motorsport.com olasz részlege úgy tudja, hogy már a Kínai Nagydíj is veszélyben, amely közvetlenük Bahrein után jött volna. Ez a hír azt követően indult útjára, miután megérkeztek az első pletykák az Ausztrál Nagydíj esetleges halasztásáról.

    Ezen bizonytalanságok miatt a Liberty Media elkezdett kidolgozni egy „B” tervet is. Az első pár futamból ugyanis egyelőre csak Bahrein helye tűnik fixnek. A Liberty alternatív terve szerint a 2021-es F1-es szezon európai sorozata Portimaoban kezdődne április 11-én, majd ezt követően Imolába mennének, április 25-én. Ezek a pályák jó visszajelzéseket kaptak ugyanis, amikor 2020-ban bekerültek a körforgásba, a módosított versenynaptárban.

  • Imola az esélyes az elmaradó Vietnámi Nagydíj helyére

    Imola az esélyes az elmaradó Vietnámi Nagydíj helyére

    Mivel a Vietnámi Nagydíj nem kerül megrendezésre 2021-ben sem, egy üres hely keletkezett a versenynaptárban, amit Imola tölthet be, a legnagyobb valószínűség szerint.

    A 2020-as év korántsem így alakult, mint ahogy előre eltervezték. A régi autók utolsó éve lett volna, visszatért volna a Holland Nagydíj, és bemutatkozott volna Vietnám a Forma-1-ben.

    Hanoi Street Circuit, Vietnám, racingline.hu
    A Vietnámi Nagydíj épülő pályája Hanoiban, Fotó: f1vietnamgp.com

    Ehelyett a járvány mindent egy évvel eltolt, a szabályokkal kezdve a tervezett új helyszínekig. Mikor azonban a Vietnámi Nagydíj megálmodóját letartóztatták, az esemény teljesen kikerült a tervek közül.

    Ez pedig egy üres időpontot hagyott az előzetes versenynaptárban, amit egy idén beugró pálya tölthet be. A RaceFans szerint Imola lehet a legnagyobb esélyes, de Istanbul és Portimao is versenyben van még az időpontért.

    Mindhárom helyszínen eseménydús versenyt láthattunk a pilóták tapasztalatlansága és a csapatok adathiánya miatt. Törökországban és Portugáliában az eső is rásegített, így talán Imola szolgáltathat hosszabb távon is izgalmas versenyeket.

    Imolában, a Ferrari bázisához közel sok szurkolót tudna megmozgatni egy újabb verseny, míg Portimao esetében a Portugál Nagydíj 24 éves szünete miatt nem biztos, hogy ugyanez lenne a helyzet. Az időpont ezenkívül épp a Ramadánra esik, így ez nem lenne jó időpont Törökország számára sem.

  • Imola tervezője szégyennek nevezte az új pályákat

    Imola tervezője szégyennek nevezte az új pályákat

    Jarno Zaffelli volt felelős Imola felújításáért, és erősen ellenzi a modern pályák által képviselt irányvonalat.

    A koronavírus miatt az F1 olyan pályákat vesz igénybe, mint Mugello, Portimao, Istambul vagy Imola. Zaffelli szerint éles a kontraszt a régivágású ringek és modern Tilke-pályák között.

    „Imola egy kicsit olyan, mint Portimao. Itt nagyon jónak és bátornak kell lenned.” – emelte ki.

    „Egyszerűen szégyen” ­– válaszolta, amikor a hasonló pályák „kihalásáról” kérdezték. – „Az F1 új mérnöki irányzatot vesz majd Ross Brawn és Pat Symonds vezetésével. Megvizsgálják a pályákat, és hogyan kell megváltoztatni az autókat. Ez pedig pályákra is hatással lesz.”

    „Nem értek ezzel egyet. Nem baj, ha van egy irányvonal, de a kiszámíthatatlan is lehet gyönyörű. A tervezés történjen meg ceruzával, kihasználva a föld adottságait. A kivitelezésben jöhet a technológia. De így túl sok lélektelen pálya épült.”

    Zaffelli azonban nem Tilkét hibáztatja, inkább a kívánalmakat.

    „Tilke figyelt az ilyesmikre, és nagyon jó kanyarokat tervezett, mint például a 8-as Törökországban, azt minden pilóta szereti. De Portimao, vagy akár Imola kanyarjait nem nyújthatta volna be, mert nem felelnek meg a megrendelő követelményeinek.”

  • A Ferrari nem célozza meg a bajnoki címet 2021-ben

    A Ferrari nem célozza meg a bajnoki címet 2021-ben

    Mattia Binotto elárulta, a dobogós helyekre pályáznak majd 2021-ben, az idei, csalódáskeltő szezonjuk után.

    Azonban a legutóbbi fejlesztések működni látszottak a Scuderiánál, Leclerc ugyanis negyedik lett Portimaóban.

    „Még le kell ellenőriznünk, az autó, vagy a pálya miatt volt-e ez, de azt hisszük, jó irányba haladunk” – árulta el Binotto, ugyanakkor figyelmeztetett, ne várjanak tőlük jövőre győzelmeket.

    „Reálisan nézve 2021-ben nem térünk vissza a bajnoki harcba” – folytatta. „A célunk szerintem az lehet, hogy rendszeresen a dobogón végezzünk. 2022 aztán nagy változás lesz, újrakeverednek a kártyák. Biztos vagyok benne, hogy a csapat még életben van, és előre fog lépni. Itt az idő egy erős változásra, szóval nagy kihívás lesz a 2022-es autók aerodinamikáján dolgozni januártól.”

    Viszont visszatéve 2021-re, nem lát sok lehetőséget az olasz: „A szabályok eléggé lekorlátoznak, csak kevés lehetőség van valami egyedivel előrukkolni.”

  • Jövő évi főnöke elégedetten nézte Sainz első köreit

    Jövő évi főnöke elégedetten nézte Sainz első köreit

    Már jó ideje köztudott, hogy Carlos Sainz az év végén a Ferrarihoz igazol, ahol Sebastian Vettel helyét veszi majd át. Az olaszok csapatfőnöke, Mattia Binotto nem hagyhatta szó nélkül a spanyol legutóbbi, igen látványos teljesítményét a Portugál Nagydíjon. Sainz ugyanis a hetedik helyről rajtolva másfél kör elteltével az élen találta magát, megelőzve a két Mercedest többek között.

    „Nyilván fantasztikus rajt és remek versenyzés volt” – dicsérte Binotto jövő évi pilótáját. „Azok között a körülmények között cseppet sem volt könnyű az előzés, még ha lágyakon is volt. Nagyon elégedett vagyok egyébként az egész szezonjával és a fejlődésével, amit mutatott.”

    Mindazonáltal az a helyzet állt elő, hogy Sainz jelenlegi csapata, a McLaren előrébb tart a bajnokságban, mint a Ferrari. Sokan emiatt meg is kérdőjelezik a spanyol döntését, ám ő reméli, ő fog a végén nevetni.

  • Verstappen figyelmeztetésben részesült a mongol eset miatt

    Verstappen figyelmeztetésben részesült a mongol eset miatt

    A Red Bull Max Verstappen legújabb esetére reagálva közölte a hollanddal, hogy sokkal óvatosabban sértegesse a jövőben a riválisait. Max azt követően üvöltözte a rádióba hogy „retardált” és „mongol”, hogy ütköztek Lance Strollal Portimaoban, és az eset komoly nemzetközi figyelmet kapott. Unro Janchiv, Mongólia kulturális megbízottja üzent is Twitteren ezért a Red Bullnak:

    “Tájékoztatták az egész csapatot a We Race As One kezdeményezésről? Láthatóan Max Verstappen biztosan hiányzott ekkor.”

    Az incidenst követő délután Verstappen a Forma-1 közvetítését tette felelőssé amiért adásba kerültek a szavai, és úgy fogalmazott, hogy ez nem az ő problémája. Csapatfőnöke, Christian Horner persze menti a menthetőt:

    „Felfokozottak az érzelmek ilyenkor, de ezek a dolgok is Max karakteréhez tartoznak. Ne feledjük, egy ilyen edzés alatt rengeteg dolog történik.”

    Arról is cikkeznek ugyanakkor, hogy a Red Bull F1-es versenyzőihez legközelebb álló Dr. Marko már közölte is Verstappennel, hogy ezen kijelentései elfogadhatatlanok. A De Limburger érdeklődésére Helmut még ennyit hozzátett:

    „Megmondtuk Maxnek, hogy ilyen a jövőben nem történhet meg még egyszer. Ez valóban vállalhatatlan volt.”

  • Sainz élvezte azt a néhány kört, amíg vezetett

    Sainz élvezte azt a néhány kört, amíg vezetett

    A hétvégi Portugál Nagydíj nem akárhogy kezdődött el, a szemerkélő esőben számtalan pozíciócsere történt. A legjelentősebbek Carlos Sainz nevéhez fűződnek, a spanyol ugyanis a hetedik helyről rajtolva a második körben már az élen haladt, megelőzte a két Mercedest is.

    A lágy gumi előnyét kihasználó spanyol azonban nem sokáig örülhetett, a bajnokcsapat pilótái hamar visszaelőzték, sőt a felszáradás után annyira lelassult, hogy a hetedik helyig visszaesett. A verseny végén viszont még vissza tudta előzni a rossz stratégiát választó Sergio Pérezt, így a hatodik helyen ért célba.

    „Elég érdekes versenyünk volt” – nyilatkozta Sainz a nagydíj után. „Nyilván nagyon jó volt a rajt és az első néhány kör, sikerült feljönnöm az első helyre, és vezettem is a versenyt néhány körön át. Jó móka volt, mindig is élveztem az ilyen trükkös körülményeket. Tudtam, hogy amint felszárad, lehetetlen lesz megtartani a vezetést, de remélem, hogy otthon a szurkolók élvezték ezt annyira, mint én!”

    „Sajnos szárazon szenvedtünk a szemcsésedéssel, ennek eredményeképp hátraestünk a mezőnyben, és csak a verseny vége felé sikerült visszakapaszkodni és a hatodik helyen beérni. Nagyon kemény verseny volt, de végezetül fontos pontokat szereztünk, ami jó a bajnokság szempontjából. Lewisnak pedig gratulálok a lenyűgöző rekordjához” – zárta mondandóját.

  • Binotto: Talán ennél többet vártok el egy második számú pilótától

    Binotto: Talán ennél többet vártok el egy második számú pilótától

    Mattia Binotto a versenyt követően elmondta, nagyon elégedett Charles Leclerc teljesítményével, viszont Sebastian Vetteltől többet vár el.

    A Ferrari a nehéz kezdet után, úgy tűnik némileg visszakapaszkodik, ugyanis a monacói versenyző már másodjára szerezte meg a negyedik pozícióit az időmérők során, míg ezúttal a futamon is meg tudta tartani azt. A Scuderia fejlesztései beérni látszanak, aminek a csapatfőnök rendkívül örül, viszont az elégedettsége nem lehet teljes.

    ,,Őszintén szólva, nem gondolnám azt, hogy a pódium elérhető lett volna. Elégedettek voltunk a versenytempóval, ma az autó igazán jól teljesített a közepeseken és a keményeken egyaránt.”

    A svájci-olasz csapatfőnök elmondta, hogy a monacói pilóta döntött, úgy, hogy az új lágyak helyett inkább a fehér jelöléssel eltátott abroncsokra szavaz. Viszont Binotto megnézte volna, a piros oldalfalú gumikat is:

    ,,A közepesek a vártnál tovább kitartottak. Kíváncsi vagyok, hogy a lágyakkal mi történt volna. Ugyanakkor boldogok vagyunk, mert az autó jól teljesített és emiatt a közvetlen riválisaink előtt végeztünk. A mai nap nagyon fontos volt, ugyanis változtatunk némileg a fejlesztési úton a jövőre nézve. Eddig vártunk a válaszokra, amik most meg is érkeztek. Úgy véljük, hogy a megfelelő irányba sikerült elindulnunk. Tudjuk, hogy melyik úton kell haladnunk, és amennyire csak lehet, így folytatjuk tovább. ” – magyarázta az 50 éves vezető.

    Sebastian Vettel a 15. helyről kezdte meg a versenyt, ám a 10. pozíciónál előrébb nem tudott menni. Egyre több olyan felvetés lát napvilágot, mi szerint a két pilóta autója nem egy forma, viszont ezt Binotto igyekezett most is cáfolni:

    ,,Seb és Charles autója kétségtelenül egyforma. Igazán remélem azt, hogy Seb jobb helyre tudja majd kvalifikálni magát Imolában, és így megmutathatja, hogy mire is képes a versenyeken. Charles kifejezetten jól megy. Ugyanakkor talán ennél többet vártok el egy második számú pilótától…” -tette hozzá Binotto.

     

  • Norris: Úgy tűnik, hogy Stroll semmiből sem tanul

    Norris: Úgy tűnik, hogy Stroll semmiből sem tanul

    Lando Norris úgy véli, hogy Lance Stroll még a saját hibáiból sem képes tanulni.

    Kalandos hetet tudhat maga mögött a Racing Point versenyzője, ugyanis már azelőtt reflektorfénybe került, mielőtt elkezdődtek a pályán az események. Szerdán a közösségi médiás felületein tudatta a nagyvilággal, hogy pozitív lett az Eifel Nagydíj után a koronavírus tesztje. Mivel azonban a legutóbbi negatív eredményt mutatott, részt vehetett a Portugál Nagydíjon.

    Az FIA figyelmeztetésben részesítette a csapatot, ugyanis ők sem tudtak arról, hogy a 21 éves versenyző elkapta a vírust. Többen is bírálták a rózsaszíneket a hallgatás miatt, sőt azt sem érették, miért nem végezték el a tesztet Strollon már szombaton, mikor egyértelművé vállt, hogy nem tud autóba ülni.

    A pilóta elmondta, hogy az orvosa nem látta szükségesnek ezt a lépést, hiába produkált néhány tünetet. Zak Brown meg is jegyezte, hogy nem tudja ki tanácsolhatta ezt nekik: „Dr. Mallya, Dr. Seuss vagy esetleg Dr. Dre?”

    A pályán is folytatódtak Stroll kalandjai, ugyanis a pénteki második szabadedzés utolsó harmadában Max Verstappennel vívott az egyenesben, minek ütközés lett a vége. A stewardok mindkét versenyzőt meghallgatták, majd úgy döntöttek, nem osztanak ki büntetést az incidens miatt. Vasárnap azonban új esemény főszereplője lett a kanadai pilóta, ezúttal viszont Lando Norris személyében talált ‘társra’.

    A 10. körben már megkapta a fekete-fehér zászlót Stroll, ugyanis jó párszor kiszélesítette a pályát, majd 9 körrel később találkozott a McLaren brit versenyzőjével. Az ütközésük során mindketten a mezőny végén találták magukat, majd jöhetett egy nem tervezett bokszkiállás. A versenyfelügyelők egy 5 másodperces büntetéssel ajándékozták meg a Racing Point versenyzőjét, majd később ismét 5 másodperccel sújtották, mivel újfent kiszélesítette a pályát. Stroll végül a 20. helyről állt ki a versenyből.

    Norris ezalatt némileg fel tudott zárkózni és egyenesen a 13. helyig jutott.

    ,,Nem tudom, hogy mégis mit csinált Lance (Stroll). Balra ment, ami eléggé meglepett, mert maradhatott volna a belső íven. Könnyen mellé kerültem, majd egyszerűen rám fordult. Nyilvánvalóan nem tanult a péntekiből (utalt a brit arra az incidensre, mikor Stroll és Verstappen egymásnak mentek), sőt, úgy tűnik, hogy semmiből sem. Elég gyakran történik ilyen vele, így a következő alkalommal biztosra kell mennem azzal kapcsolatban, hogy elkerülöm.”

    A McLaren pilótája ugyanakkor egy kicsit örülhetett is, hiszen az első körökben a vezetést és a harmadik helyet is sikerült megkaparintaniuk. Norris ugyanakkor elmondta, nem tudja mindez, hogy sikerült nekik:

    ,,Igen, nagyszerű volt, hogy a narancssárga autó az első és a harmadik helyen ment. Őszintén szólva eléggé látványos volt. Nem tudom pontosan azt, hogy miért történhetett meg ez, talán azért mert a Mercedes közepes abroncsokat használt, úgy ahogy Leclerc is. Azonban megelőztünk néhány lágy gumin rajtolót is, azért mert mi… igazából fogalmam sincs, hogy mit csináltunk. Úgy vélem talán egy kicsit többet kockáztattunk az első körben. Volt egy nagyon jó startunk, oda tettük az autót, ahova kellett és a megfelelő mennyiségű kockázatot vállaltuk be. Azután viszont sokat szenvedtünk az első etapban, de a lágyakon rajtolók is. A felzárkózás során is jó munkát végeztük.” -tette hozzá Norris.