Címke: Porsche

  • Négy-öt motorgyártó érdeklődik most az F1 iránt!

    Négy-öt motorgyártó érdeklődik most az F1 iránt!

    Legalább négy, vagy öt motorgyártó gondolkodik a Forma-1-ben való részvételen, 2021-től.

    Annak ellenére, hogy a Mercedes és a Ferrari ellenzi a 2021-től életbe lépő motorszabályokat, melyekkel olcsóbbak és hangosabbak lesznek az erőforrások, mégis vannak új érdeklődők az új elképzeléseknek köszönhetően.

    A BBC jelentései szerint az Ilmor, a Cosworth és még két független motorgyártó mutat érdeklődést az F1 iránt, 2021-től.

    „Az előzetes elképzelések lehetővé teszik egy független, vagy már létező autógyártó érkezését.” – mondta a Cosworth főnöke, Bruce Wood.

    A jelenleg Red Bull szponzor Aston Martin is figyelgeti a 2020 utáni lehetőségeket, míg az Auto Bild szerint a Porsche is fontolgatja, hogy beszáll a sportba.

    A Porsche korábbi versenyzője, Mark Webber azonban kételkedik ebben.

    „Posche a Forma-1-ben? Ez nem fog megtörténni.” – mondta az ausztrál.

    Eközben a McLaren főnöke, Zak Brown reméli, hogy a 2021-től érvényes szabályok új motorgyártókat csalnak a Forma-1-be.

    „Nagyszerű lenne egy független erőforrás, vagy kettő, szóval ha nem gyártóként vagy jelen (az F1-ben), akkor is tudsz takarékos lenni, mégis lennének versenyképes lehetőségeid.” – mondta Brown.

  • A Toyota nyert Kínában, a Porsche a bajnok!

    A Toyota nyert Kínában, a Porsche a bajnok!

    Bár egy versenyhétvége még a WEC-ben is hátra van, ma mégis bajnokot avattak Sanghajban. A #2-es Porsche szerezte meg a bajnoki címet Earl Bamber, Timo Bernhard és Brendon Hartley-val a volán mögött.Bár egy versenyhétvége még a WEC-ben is hátra van, ma mégis bajnokot avattak Sanghajban. A #2-es Porsche szerezte meg a bajnoki címet Earl Bamber, Timo Bernhard és Brendon Hartley-val a volán mögött.

    A 6 órás versenyen a Sebastiem Buemi, Anthony Davidson, Kazuki Nakajima trió által vezetett Toyota ért elsőként célba, míga  dobogó második és harmadik fokára a két Porsche versenyzői, Earl Bamber, Timo Bernhard és Brendon Hartley, valamint Neel Jani, André Lotterer és Nick Tandy.A másik Toyota (Mike Conway, Kamui Kobayashi, Jose Maria Lopez) végül csak negyedik lett, miután Lopez ütközött, és javítani kellett az autót.

    LMP2-ben az egyik Vaillante Rebellion végzett az élen, Julien Canal, Nico Prost, és Bruno Senna vezetésével, akik így át is vették a vezetést kategóriájukban, a pontversenyben.

    A GT Pro kategóriában a Ford Chip Ganassi Team UK diadalmaskodott, Andy Priaulx-lal és Harry Tincknellel, míg a GTE Am győztese Paul Dalla Lana, Pedro Lamy, és Mathias Lauda lett az Aston Martin Racing színeiben.

    A szezon utolsó fordulójára Bahreinben kerül sor, november 16-án.

  • A Porsche szerződésben marad LMP1-es versenyzőivel

    A Porsche szerződésben marad LMP1-es versenyzőivel

    Nincs rá garancia, hogy miután a Porsche jövőre kiszáll az LMP1-ből, versenyzőinek lesz helye a Formula E 2019/20-as szezonjában.

    Andreas Seidl, a Porsche LMP1-es csapatfőnöke azt állítja, hogy mind a hat versenyzőjükkel megmarad a szerződésük, és más szériákban versenyeztetik majd őket. Hangsúlyozta azonban, hogy ez még nem garancia arra, hogy a hat versenyzőből kettő az FE-ben landol majd, noha elsősorban valóban a saját házuk táján néznek körül.

    Seidl utalt rá, hogy Andre Lotterer és Neel Jani talán rajthoz állnak majd az FE 2017/18-as szezonjában a Techeetah és a Dragon Racing csapatoknál, de ez nem egyenlő azzal, hogy a 2019/20-as szezonra ők előrébb valók lennének, mint a többi Porsche versenyző.

    Timo Bernhard, már az előtt is a Porsche versenyzője voltak, hogy a márka beszállt volna az LMP1-be. Nick Tandy és Earl Bamber a Porsche GT-ből érkezett LMP1-be 2015-ben.

    Brendon Hartley már tovább is lépett, ő Forma-1-ben debütálhatott, és meg van rá az esélye, hogy 2018-ban teljes szezont is teljesíthessen a királykategóriában.

    A Porsche jelen volt a Formula E szezon előtti tesztjén Valenciában, pár mérnökét beintegrálva a Dragon csapathoz.

    „Voltak embereink a boxban (a Dragonnál), és más csapatokat is szemügyre veszünk.” – mondta Seidl. „Valenciát egy lehetőségnek tekintettük arra, hogy első alkalommal belepillantsunk, milyen is az FE, szóval ha ez a szezon véget ér, megalkothatunk egy új struktúrát.”

    Arra a kérdésre, becsatlakozta-e a Porsche egy olyan meglévő FE csapathoz, mely nincs határozottan elköteleződve egy gyártó irányába, Seidl így felelt: „Előfordulhat, de jelenleg még minden (kérdés) nyitott.”

  • Fittipaldi vezetheti az LMP1 Porschét, ha megnyeri a FV8 3.5 bajnokságát

    Fittipaldi vezetheti az LMP1 Porschét, ha megnyeri a FV8 3.5 bajnokságát

    A WEC szervezői megerősítették, hogy a formaautós betétfutamuk bajnoka vezetheti majd a Porsche 919 Hybridet, Bahreinben, a fiatal pilóták hivatalos tesztjén. Erre a legnagyobb esélye jelenleg Charuz által felkészített Lotus csapatnál versenyző 21 éves Pietro Fittipaldinak van, aki 10 ponttal vezeti a bajnokságot, és a hátralévő 2 versenyen még 50 szerezhető.

    A Formula V8 3.5 top 3 pilótája tesztelhet majd egyébként, csak más-más technikát, a szezonfinálé után. A bajnokság második helyezett versenyzője a bajnok LMP2-es csapattal mehet majd, míg a harmadik legjobb formaautós megkapja 1 napra a GTE Pro kategória nyertes csapat konstrukcióját.

    Jelenleg a Formula V8 3.5 bajnokság első hat helyezettjének van matematikai esélye arra, hogy akár megszerezze a bajnoki címet, és így a jogot akár az LMP1-es autó tesztelésére.​

  • Hartley nem zárja ki, hogy az F1-ben marad

    Hartley nem zárja ki, hogy az F1-ben marad

    Az új-zélandi versenyző azonban még nem tudja, merre tovább a vasárnapi futam után.

    Hartley a Toro Rosso színeiben indul a hétvégén Austinban, Pierre Gasly helyén, sokan azonban úgy vélik, maradni fog az istállónál, és Daniil Kvyat helyét veszi át.

    „Eddig semmi nem dőlt el.” – fogalmazott a LeMans-győztes.

    Hozzátette azonban, amikor a Porsche bejelentette év végi kilépését a WEC-ből pár hónappal ezelőtt, felhívta korábbi főnökét, Dr. Helmut Markot.

    „Azt mondtam: Nézd, más versenyző vagyok, mint tíz évvel ezelőtt, sokat tanultam, és amennyiben van egy lehetőség, én kész vagyok.”

    Mielőtt esélye lett volna rá, hogy a Forma-1-ben induljon, és akár szerződést is kapjon, Hartley az Indycar felé kacsintgatott 2018-ra.

    „Semmi nincs még megerősítve a jövő évvel kapcsolatban. Próbálok nem továbbgondolni a hétvégénél, és az is igaz, hogy körülnéztem az Indycar háza táján.” – zárta Hartley.

  • WEC: Toyota nyerte a négy és fél órás, 6 órás versenyt

    WEC: Toyota nyerte a négy és fél órás, 6 órás versenyt

    A Sebastien Buemi – Kazuki Nakajima – Anthony Davidson nyerték a WEC rövidre sikerült 6 órás versenyét Fujiban, annak ellenére, hogy Davidson nem is vezetett ma.

    A versenyt esős, ködös körülmények uralták, több balesettel, és versenymegszakítással. 4 és fél órának kellett eltelnie a versenyből ahhoz, hogy teljesítsék a 75 %-ot és egész pontokat oszthassanak. Másfél órával a vége előtt piros zászlóval meg is állították a versenyt a rossz látási viszonyok miatt.

    Előbb azt tervezték, hogy 10 percre még elengedik a mezőnyt az idő lejárta előtt, azonban újra erősödni kezdett a köd, így nem engedték tovább versenyezni a résztvevőket.

    A befejezetlen versenyt tehát a #8-as Toyota nyerte, a Conway-Kobayashi-Lopez vezette #7-es Toyota előtt.
    Mögöttük a Jani-Lotterer-Tandy-féle #1 Porsche végzett, őket pedig a bajnokság éllovasa, a #2-es, Bernhard-Bamber-Hartley Porsche követte

    Hartley-éknak Buemiék előtt kellett volna végezniük ahhoz, hogy már ma egyéni bajnoki címet ünnepelhessenek, erre azzonban még várniuk kell. Azonban így is, továbbra is ők vezetik a bajnokságot.

    LMP2-ben a Canal-Prost-Senna-féle Valliante Rebellion nyert, GTE Pro-ban Calado és Pier Gudi AF Corse Ferrarival, LMP Am-ben pedig a Flohr-Castellacci-Molina trió diadalmaskodott az egyik Spirit of Race Ferrarival.

    A WEC következő versenyhétvégéjére november 3-5-én kerül majd sor Sanghajban.

  • Fabian Vettel Porsche-val folytathatja karrierjét

    Fabian Vettel Porsche-val folytathatja karrierjét

    Az Audi TT Cup szezonjának végeztével azonban felmerül a kérdés, hogy hol folytatja jövőre. Azt pedzegetik, hogy Fabian Vettel jövőre talán a német Porsche Carrera Cup-ban folytathatja, egy teszten már túl is van a Huber Racing Porsche 911 GT3 Cup-jával.

    „Hamar megláttuk, hogy a bátyja génjei Fabian-ban is megvannak.” – mondta Christoph Huber csapatfőnök. „Annak ellenére, hogy olykor nehéz körülmények uralták a pályát, nagyon jó teljesítményt nyújtott. Meggyőző volt, milyen hamar hozzászokott a Porsche 911 GT3 Cup-hoz és milyen gyorsan megtalálta a megfelelő fékezési pontokat a pályán.”

    „Ez volt az első alkalom, hogy hátsókerék meghajtású autót vezetett. Büszkeséggel tölt el minket, hogy első Porschés köreit velünk tehette meg Fabian. Megtiszteltetés számunkra, hogy Sebastian Vettel öccsének előrelépést segíthetjük. A szezonzáró után meglátjuk, hogy hova vezet ez az út.”

    https://twitter.com/Huber_Racing/status/915989971672150016

     

  • Lotterer az FE-ben folytatja

    Lotterer az FE-ben folytatja

    André Lotterer a következő Formula E-szezontól kezdve Jean-Éric Vergne csapattársa lesz a Techeetah-nál.

    A háromszoros Le Mans-győztes német versenyző sokáig az Audi WEC-kötelékébe tartozott (nyert is a márkával WEC-bajnoki címet), ám a stuttgartiak kivonulása után 2017-re a Porschéhoz szerződött. Miután idén év végén ez a munkahelye is megszűnik, kénytelen volt másik széria után nézni – és hova megy az ember manapság, ha nem az FE-be?

    „Megtisztelve érzem magam, hogy Formula E-s bemutatkozásom a Techeetah-val történhet meg” – nyilatkozta Lotterer. „A Techeetah mély benyomást keltett tavalyi teljesítményével, amikor jó néhány gyári csapatot megvertek, valamint alig várom, hogy JEV-vel és a csapat többi tagjával együtt dolgozva megkezdhessem versenyzői karrierem legújabb fejezetét. Már kipróbáltam a szimulátort és kellemesen csalódtam: nagyon érdekesnek találom az energiagazdálkodást, okosan kell bánnod vele. Az autók ugyan nem 1000 lóerősek, de az FE még így is nagy kihívásnak tűnik az utcai pályákon – ami hiányzik sebesség terén, azt kárpótolják az élpilóták közötti kiélezett versennyel. Izgalmas platform, ahova hamarosan rengeteg új gyártó érkezik, a nívó így csak magasabbra hág majd.”

    A Porsche kivonulása ellenére különféle programlehetőségeket biztosít majd pilótáinak, Lotterer pedig örömmel él az alkalommal.

    „Szeretnék továbbra is Le Mans-győzelmekért harcolni” – folytatta a német. „Amennyiben a P1-ben jövőre is megfelelő verseny lesz, szeretném továbbfolytatni a hosszútávú karrieremet.”

    Lotterer korábbi csapattársának, Loic Duvalnak nem feküdt annyira az FE, Ivan Yim, a Techeetah ügyvezető igazgatója szerint azonban Lotterer esetében más lesz a helyzet.

    „Jean-Éric Vergne és André Lotterer az FE egyik legerősebb pilótapárosát alkotják majd” – kezdte Yim. „André eddig elért eredményei és a motorsportok egyik legjelentősebb gyári csapatánál megszerzett tapasztalata felbecsülhetetlen értékkel szolgál a közép- és hosszútávú fejlődési terveinkre nézve egyaránt. Privát csapatként mindössze három tesztnap áll a rendelkezésünkre, hogy André minél hamarabb megszokja a formátumot és az autót. A szándék egyértelmű: egy gyors versenyzőt ültetünk be a csapat bizonyítottan jó képességekkel rendelkező Renault Sport-meghajtással működő autójába. Az ötödik szezonban vadonatúj autók lesznek, így bízunk benne, hogy a negyedik szezonban André Jean-Érickel együtt megfelelően felkészül az esetleges bajnokságért való küzdelemre. Végezetül az egész csapat nevében szeretném megköszönni Stéphane Sarrazin kiemelkedő teljesítményét az elmúlt szezonból. Nehéz helyzetbe került, amikor a szezon közepén kellett csatlakoznia a csapathoz, de gyorsan felvette a ritmust és két dobogót, valamint egy elsősoros rajtot szerzett. Sok szerencsét kívánunk neki a jövőre nézve.”

    Lotterertől nem idegen az együléses versenyzés (2014-ben még F1-es versenyen is részt vett Belgiumban): immáron a japán Super Formula-sorozat tősgyökeres tagjának számít, ahol 123 futamából 24 győzelmet szerzett, és arra számít, ázsiai karrierjét jövőre is folytatni fogja.

  • Milyen járművei vannak otthon Gerhard Bergernek?

    Milyen járművei vannak otthon Gerhard Bergernek?

    A tízszeres F1-es győztes fiatalabb éveiben igencsak bohém volt. Az alábbi interjúban mesél az első autóiról, valamint arról, hogy bizony büszke tulajdonosa egy BMW M1-esnek is.

    – Mi volt az első autója?
    – Egy fekete BMW 528i. 14 napig volt meg. Aztán tizenegyet pörögtem vele, miután 210 km/óránál nyári gumival megcsúsztam a havon.

    – Totálkár?
    – Viccelsz? Teljesen. Aztán egy Porsche 911-esem lett. Annyira erős motorja volt, hogy később már a Forma-1 sem lepett meg igazán. Azzal tanultam meg keresztbe menni, driftelni.

    – Manapság?
    – Mára már lenyugodtam, nem akarok balhét a közúton. Állandó így is a feszültség, hogy valahol lefényképeznek, így meg már nem buli. Ezért is használok leginkább Mercedest, egy V osztályos kisbuszt, mert már nem én vezetek, hanem hagyom, hogy vigyenek,  hátul ülök. Ugyanez igaz a motorkerékpárokra is. Miután egyszer 180-nál lerepültem róla, eladtam a Honda Goldwingemet is. Nincsenek már ilyen hajlamaim, hogy gyorsan menjek közúton.

    – És amikor te ülsz a volán mögé?
    – Vidéken erre van egy Land Rover Defenderem, rövidebb utakra meg egy Yamaha T-Maxom. A korábban volt összes sportautómat eladtam. Ma már inkább az oldtimerek vonzanak.

    – Mint például?
    – Álmom egy Jaguar E-Type, és egy Ford Mustang Fastback.

    – Versenyautókat is gyűjtesz?
    – Megvan az a BMW M1-es, amivel Bruno Giacomelli és Elio de Angelis versenyzett a Procar szériában, két éve találtam rá Svájcban. Ez egy remek autó, egy  nagyszerű korszakból. Akkoriban a fél Forma-1-es mezőny indult betétfutamként a nagydíjhétvégéken ebben a szériában.

    – Forma-1-es autó is áll a garázsban?
    – Igen, az a Toro Rosso, amivel Sebastian Vettel 2008-ban nyert Monzában. Régen megvolt Alain Prost 1985-ös világbajnok McLaren autója is, és ez kifejezetten bosszantotta a korábbi csapatfőnöküket, Ron Dennist. Azóta jó áron túladtam rajta.

  • Norbert Haug szerint a Porschének indulni kéne a Forma-1-ben

    Norbert Haug szerint a Porschének indulni kéne a Forma-1-ben

    A Volkswagen tulajdonában lévő autógyártó,a Porsche nem régiben bejelentette, hogy felhagynak a WEC LMP1-es programjával, azóta pedig folyamatosan téma, hogy vajon beszállnak-e a Forma-1-ne, méghozzá úgy, hogy kivásárolják a Red Bull Racinget.

    „Én ezt nagyon is el tudom képzelni és szerintem a Forma-1 nagyon illene a Porschéhoz.” – mondta Haug a Speed Weeknek. „Ahogy az Audi, ők is elkölthetnek 250 millió eurót prototípusokra, vagy ahogy a Merecdes, csatlakozhatnak egy sokkal költséghatékonyabb sorozatba, a Forma-1-be. Ha pedig sikeresek itt (F1) a közönség és a sajtó is sokkal nagyobb feneket kerít neki.

    „A Porsche hihetetlen munkát végzett LMP1-es autójukkal, kitűnő erőforrásuk és autó koncepciójuk volt, továbbá bebizonyította, hogy elkötelezett és kompetens tagja lehet a Forma-1-nek.”