Címke: Porsche

  • A Volkswagen az ETCR-be menne az új ID.3 típussal!

    A Volkswagen az ETCR-be menne az új ID.3 típussal!

    A Volkswagen megerősítette, hogy érdekli őket a teljesen elektromos ETCR túraautós széria. Mindez alig pár héttel azután, hogy bejelentették, a WTCR-rel és a hagyományos üzemanyagos versenyzéssel végeztek. Az ETCR is még csak most keresgéli a helyét, várhatóan a jövő év második felében lesznek komolyabb fejlemények, míg az első teljes éves versenyprogramra 2021-ig várni kell.

    Három márka, a Hyundai, a Cupra és az Alfa Romeo tették fel magukat egyelőre a töltőre, és indították el a projektjeiket a formálódó szériába. A VW a TouringCarTimesnak adott exkluzív interjújában megerősítette, hogy beszállhat a német márka az ETCR-be, és már vizsgálják azt, hogy milyen programmal vágjanak ennek neki. François-Xavier Demaison, a Volkswagen technikai igazgatója nyilatkozott:

    „Várunk a szabályokra, mert számunkra még mindig nem tiszta. Természetesen megvizsgáljuk azt, mi az, amit valóban meg tudunk lépni. Fontos a projektben a marketing is, ezzel is támogatni akarjuk az eladásokat. Így egy komplett csomagról beszélhetünk akkor.”

    Demaison azt sem cáfolta, hogy a potenciális ETCR projekt alapjuk a frissen bemutatott ID.3 lenne:

    „Elkezdtük vizsgálni, hogy mit tehetnénk az elektromos autónkkal, ami jelen kinézetében inkább egy családi, mint versenyautó. Átnézzük majd az első autót amit a rendelkezésünkre bocsátanak, ez pedig az ID.3 lenne. Olyan elektromos megoldás van benne, amitől elég magas az autó, mert az alja tele van akkumulátorokkal, ami növelte a magasságát. Ez emelt az orr részen is, ami nem igazán jó a sebességnek az egyenesekben. Ennek komoly hatása van, ezért ennek alaposan utánanézünk.”

    Arra a kérdésre, hogy az ID.3 ETCR verziója ott lehet-e már a  jövőre tervezett versenyeken, Demaison szerint nem lenne nagy gond, de felvázolt további problémákat más területeken, ami jobban aggasztja:

    „Persze, hogy kész lehet, de ki akarjuk aknázni egy elektromos versenyautó fejlesztésében rejlő lehetőségeket. Az ETCR egy egységes csomag, adnak motort, akkumulátorokat, hajtásláncot, ECU-t, mindent biztosítanak a szervezők. Mi inkább olyan szériát szeretnénk, ahol megmutathatjuk, hogy fejleszthetőek az akkumulátorok, mivel ez egy olyan egység, amelyik erősen limitálja az elektromos autó használatát. Nincs ma olyan széria, ahol ezt bemutathatnánk, így reméljük, hogy hamarosan lesz egy, ahol igen.”

    Demaison szerint a Formula E sem volt opció a VW számára, mert a VAG csoport tagjai, az Audi és a Porsche már jelen vannak a formaautós sorozatban, és így a Volkswagen inkább arra koncentrál, hogy a pályán szerzett tapasztalatait hogyan ültethetné át a mindennapokba. Erről ennyit mondott Demaison:

    „Tényleg azt kívánjuk, hogy autót, ne is márkát reklámozhassunk, így annak utcai autó kinézete kell, hogy legyen. A kerekeket be kell fednünk, a következő lépésünk az, hogy az elektromos autók következő generációját használjuk alapnak, így újfent megerősítem, az ID.3-at. Vizsgáljuk a lehetőségeinket az ETCR-ben és a ralikrosszban is. Az elektromos ralikrossz is egy lehetőség lehet. Az Extreme E is egy lehetőség lehet. Így jelenleg a dolog még eléggé ködös.”

    A Vokswagen idén bejelentette, hogy a következő évtizedben 22 millió elektromos autót építenének, és közel 70 különféle modell közül lehetne választani. Johan Kristoffersson pedig utoljára még Volkswagennel nyerte meg a a 2019-es WTCR utolsó futamát vasárnap.

  • Visszatért a győzelem útjára a Toyota: Kettős győzelem Bahreinben

    Visszatért a győzelem útjára a Toyota: Kettős győzelem Bahreinben

    A meglepetésszerű kínai vereség után ismételten a Toyota örülhetett a WEC-ben. A japán gyártó kettős győzelmet aratott a sivatagban a 7-es számú autó vezetésével.

    Az időmérőn viszont csak szenvedtek a kompenzációval ellátott Toyoták. Csupán a második sort sajátították ki. Az élről a Rebellion autója indulhatott, mellőle pedig az 5-ös számú LNT autó.

    Emiatt joggal reménykedhetett mindenki abban, hogy egy privát csatát láthatunk majd a győzelemért. Ám ez a rajt után az első körben meghiúsult. Az 5-ös autó első embere Charlie Robertson ütközött Sennával, így mindkét autó megforgott és a 7-es Toyota pedig köszönte szépen és átvette a vezetést.

    Mindkét autó a bokszba hajtott, a Rebellion remek munkát végzett, szinte egyből rendbe szedték az autót. Ám Sennáék számára a második óra adta meg a kegyelemdöfést, amikor is váltó gondok miatt több körös hátrányba kerültek.

    A 8-as autó időközben megküzdött a vezetésért a testvér autóval, amit az első lökhárító bánta, emiatt egy kényszer bokszkiállásra kényszerültek.

    A két LNT-s Ginetta számára remek esély mutatkozott előzetesen a győzelemre, ám végül rémálom szerűen alakult számokra. Az ötödik óra végén az 5-ös autó, a hetedik óra elején pedig a 6-os jármű is technikai hiba miatt adta fel a versenyt.

    Így végül a három állva maradt LMP1-es autó végzett a nyolc óra után a dobogón. A Lopez-Conway-Kobajashi fémjelezte 7-es autó idén másodszor happolta el a győzelmet a címvédő autó előtt.

    Az LMP2-ben rajt-cél győzelmet aratott a United Autosports Paul Di Restával, Phil Hansonnal és Filipe Alberquerque-vel. A 38-as JOTA Sport és a 37-es Jacki Chan autó állt dobogóra ebben a kategóriában.

    A GTE Pro-ban mind három gyártónak, az Aston Martin, a Ferrari és a Porsche volt esélye a győzelemre. Előzetesen a 15-ös számú Aston Martin tűnt esélyesnek, ami az időmérőn megerősítettek. A futamon ugyan tartották magukat egy darabig, ám aztán a 71-es AF Corse Ferrari átvette a vezetést és úgy tűnt, hogy simán nyernek. Azonban az egyik bokszkiállás során kipörgették a kereküket, így 30 másodperces stop and go büntetést kaptak. A győzelem így a dán duó, Nicki Thiim és Marco Sorensen ölébe hullott a 95-ös Aston Martinban. A 71-es autó végül a második lett.

    Az amatőr kategóriában sokkal jobb napot zárt a Porsche. Ugyanis az 57-es autó végig vezetve magabiztos győzelmet aratott.

  • Hivatalos: A Formula E hetedik szezonja már világbajnokság lesz!

    Hivatalos: A Formula E hetedik szezonja már világbajnokság lesz!

    A FIA Motorsport Világtanácsa megadta a világbajnoki státuszt, a teljesen elektromos hajtású Formula E szériának. A tagok szavazatainak köszönhetően teljes jogú FIA világbajnoki címeket osztanak ki már majd a 2020/21-es szezont követően. Jean Todt, a FIA elnöke és Alejandro Agag, a Formula E atyja a mai napon alá is írták az erről szóló dokumentumot Párizsban.

    A jelenlegi versenynaptárban 14 helyszín található öt kontinensen, és lélegzetelállító profi autóversenyzést visz a belvárosokba a világon mindenütt. A széria a nemzetközi platformja lett az elektromos jármű technológiák fejlesztésének, és a fenntartható mobilitást hirdeti. A sportág egyre inkább vonzza a nagy autógyártókat, már a jelenlegi szezonban is. A BMW, Porsche és a Mercedes versenyez az Audival, Jaguarral, DS Automobilities, NIO, Penske, Nissan és Mahindra Racing csapataival. Látható, hogy a jelentős autógyártók képviseltetik magukat a Formula E-ben, gyakorlatilag élő technológiai bemutatóként használják azt.

    A mai döntéssel ez a sorozat lesz a FIA ötödik világbajnoki státuszú sorozata. A hetedik szezontól kezdve a Formula E a legmagasabb szinten jegyzett FIA által szabályozott sorozatok közé tartozik majd, hasonlóan mint a Forma-1, rali világbajnokság, a hosszútávú világbajnokság, a ralikrossz világbajnokság vagy a gokart világbajnokság.

    Jean Todt így nyilatkozott:

    „Remek kaland volt a Formula E megalkotása és fejlesztése. Büszke vagyok rá, hogy ma megerősíthetjük azt, hogy megkapja a FIA világbajnoki státuszt. Amióta elkezdtük ezt, a Formula E kétségen kívül egyre csak erősebbé vált. Rövid idő alatt a széria fontossá tette magát az autóipar számára, és idén két fontos nagy gyártó is csatlakozott. Ezen gyártók elhivatottsága és profizmusa, valamint a csapataik és a versenyzőik minősége minden szezonban érzékelhetően fejlődött. Az első 2014-es pekingi verseny óta minden ePrix bizonyította a Formula E koncepcióját, ami a legfejlettebb elektromos versenytechnika. Éppen ezért örömmel üdvözlöm a Formula E-t, mint a legújabb FIA világbajnoki sorozat.”

    Alejandro Agag, a Formula E részéről hozzátette:

    „Mindig is az volt a célunk, hogy egy napon FIA világbajnoksággá váljunk. Minden amit tettünk és nyújtottunk eddig ezért a pillanatért történt. Az, hogy megkaptuk a FIA világbajnokság státuszt hitelesebbé teszik a teljes értékű formaautós szériánkat, amely egy látványos sporttermék. Ez a szerződés és bejelentés a top nemzetközi együléses versenyszériák közé emeli a Formula E-t. Sok ember munkája fekszik ebben, de mindez nem jöhetett volna létre a FIA elnöke, Jena Todt és a felügyelő szervezet támogatása és a partnereink valamint a csapataink elhivatottsága nélkül. Most már kimondhatjuk, hogy megcsináltuk, ez azonban még csak egy új fejezet az ABB FIA Formula E világbajnokságában.”

  • A McLaren IndyCar projektje nem lesz hatással az F1-re

    A McLaren IndyCar projektje nem lesz hatással az F1-re

    A McLaren a jövő évtől egy teljes szezonos IndyCar csapattal próbálja meg bevenni Amerikát, miután az Indy500-al már próbálkoztak az utóbbi esztendőkben. Ez azonban nem fogja hátráltatni a Forma-1-es csapat fejlődését, ezt maga a csapatfőnök, Andreas Seidl ígérte meg.

    „Nem” – felelte az AS erre vonatkozó kérdésére. „Fontos megérteni, hogyan irányítsuk ezeket a projekteket. Ezek egymástól függetlenek, mindegyik a saját programjára fókuszál a működés és technika terén egyaránt.”

    Az IndyCar csapatot főként Zak Brown álmodta meg, általa jött létre. Ezt Seidl is kiemelte.

    „Ezen projektek által több lehetőségünk lesz kereskedelmi szempontból, melyekből profitálhatunk. Nagyon örülök azoknak a tevékenységeknek, melyeket Zak indított el.”

    Viszont van egy kérdés, melyben a két McLaren-főnök nem feltétlen ért egyet, ez pedig Fernando Alonso szerepvállalása, aki mintha távolodna a wokingi alakulattól. A teljes évados IndyCar csapatnak nem tagja, mint versenyző, és egyelőre az Indy500-ról sincs semmi hír.

    „Már régóta a csapat tagja, és sokak nagyon szoros kapcsolatban állnak vele, főleg Zak” – mondta a spanyolról Seidl. „Ismerem korábbról, amikor tárgyaltunk vele a Porschénál Le Mans-ról, 2014 vagy 2015 környékén. Nagyon tisztelem azokért, amiket korábban elért, és még el fog érni. Élvezem, hogy különböző bajnokságokban láthatom harcolni, melyekben megmutatja, milyen jó pilóta.”

  • A Porsche biztosan nem fog beszállni a Forma-1-be

    A Porsche biztosan nem fog beszállni a Forma-1-be

    A Porsche kizárta a Forma-1-be való belépésüket. A Volkswagen csoport által birtokolt német márka nemrég szállt ki a WEC-ből, hogy maximálisan tudjanak összpontosítani a Formula E projektjükre.

    A német gyártó korábbi versenyzője Mark Webber szerint a Porsche uralni szeretné az elektromos szériát. „A kesztyűt felvettük, a lehető legjobb teljesítményt kell nyújtanunk,” – véli az ex F1-es ausztrál.

    Mivel a német gyártó most már csak is kizárólag az elektromos szériára összpontosít a versenyzőikkel, Neel Janival és André Lottererrel – aki már az új szezon évadnyitó versenyén megszerezte a német márka első dobogós helyezését a sorozatban.

    Ebből következik, hogy a Forma-1 ki van zárva a Porsche számára. „Rossz volt az időzítés,” – nyilatkozta a német gyártó csapatfőnöke, Fritz Enzinger. „A Forma-1 egy olyan téma, ami a múltban volt aktuális a számunkra.”

  • Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Hatodik szezon: őrségváltás lesz a Formula E-ben?

    Egy új évad általában minden sorozatban új erőviszonyokat hoz, egy verseny alapján még nem is kezd körvonalazódni az általános erősorrend, főleg egy olyan dinamikusan változó bajnokságban, mint a Formula E.

    A dupla forduló azonban kicsit nagyobb rálátást enged arra, melyik csapat vagy pilóta milyen formában kezdi a szezont.

    Ez nem a bajnokok hétvégéje volt

    A három bajnok közül egyedül Lucas di Grassi végzett dobogón, és rajta kívül is csak egyszer, a második futamon Jean-Éric Vergne révén szereztek pontot az eddig megkoronázott versenyzők.

    A kvalifikációkon sem sziporkáztak, az első futamon mindhárman a mezőny második feléből indultak. Igaz, másodjára száraz pályán már jobban, mentek, de Buemit kiforgatták, így a svájci eddig pont nélkül maradt.

    A csapatbajnokok közül az Audi és a Nissan is felemás fordulót zárt. Előbbi az az első futamon kallódott el, de zárt jó pozíciókban a másodikon, míg utóbbinál a pilóták szerencséje volt eltérő. Így hiába esett-kelt Buemi, Oliver Rowland megmentette a japánok becsületét.

    A Techeetah sem örülhet, mert bár másodjára két autóval is pontot szereztek, a büntetéssorozatnak köszönhették azt, és mindkét időmérő után végül utolsó rajthelyre kényszerült valamelyik pilótájuk technikai okok miatt. Ha meg akarják védeni a címüket, a megbízhatóságon még mindenképp javítaniuk kell.

    Még mindig lemaradva

    Bár nagyon fogadkoztak, hogy elmozdulnak onnan, a NIO eddig a mezőny hátsó végében poroszkált. Ráadásul Ma Qing Hua (aki a WTCR mezőnyét is erősíti) mindkétszer utolsó lett.

    Egy másik csapat, aki tavaly, és eddig idén sem szerepelt jól, az pedig a Dragon (Penske). Az amerikaiak két újonccal vágtak bele az új szezonba, a sokat tapasztalt Brendon Hartley és az eddig DTM-ben vitézkedő Nico Müller személyében.

    Lehet, hogy a tapasztalatlanság az oka, de ők is csak a büntetések révén szereztek pontot. Müller el sem tudott indulni az első futamon. Régóta várják már az előrelépést, ha két pilótájuk jobban belerázódik a ritmusba, talán sikerülhet.

    Akik jól zártak

    Úgy tűnik, a múlt szezon végi jó formáját sikerült átmentenie idén is Alexander Simsnek, aki két pole pozíciójával és egy győzelmével a nyitó esemény legeredményesebbje lett. Csapata, a BMW tavaly is erős volt itt, azonban a második forduló után beleszürkültek a mezőnybe.

    Mindenesetre biztató jel, hogy Maximilian Günther is legalább a pályán elért második helyével bizonyította, gyors volt az autó.

    Biztató formát mutatott a másik győztes, Sam Bird csapata is. Bár második futamon mindketten kipördültek, de addig pontszerző helyen haladtak, az első versenyen pedig a tavaly elképesztő szezont futó Robin Frijns révén mindkét autóval a top 5-ben zártak.

    A másodjára első szezont futó Mercedes (eddig a Venturi hajtásláncát használva HWA Racelab néven indultak az előző szezonban, idén lett igazi gyári csapatuk) pedig Stoffel Vandoorne miatt az egyetlen, akik rögtön két trófeát vihetnek haza a dobogóról.

    Az ő újoncuk, Nyck de Vries is úgy tűnik, jól alkalmazkodott az új környezethez, mindkétszer pontszerző helyen ért célba. Másodjára ugyan megbüntették, amiért végül csak 16. helyen értékelték, csapata szempontjából így is értékes pontokat szerzett.

    Maradandó a változás?

    Az eddigi élmezőnyhöz tartozó csapatok tehát nem szerepeltek annyira jól eddig. Ezzel szemben a két új gyártó, a Mercedes és a Porsche is dobogót ünnepelhetett.

    Ez persze csak a jelenlegi helyzet, az előző szezonban is változott, ki volt épp a legjobb autóban. Az új Formula E bajnokot még fölösleges keresni a sorok között, az majd a elkövetkező hónapokban dől el, ki lesz még esélyes a végén, Londonban.

  • Sam Bird sikerével indult a Formula E hatodik szezonja

    Sam Bird sikerével indult a Formula E hatodik szezonja

    Az Ad Diriyah ePrix-vel kezdetét vette a Formula E 2019\20-as szezonja. A dupla futamos hétvége első fordulójában a Virgin versenyzője Sam Bird ünnepelhetett a dobogó legtetején.

    A 24 fősre bővült mezőny Rijád mellett, Szaúd-Arábiában kezdte meg a pontgyűjtést. Az évad első pole-pozícióját a BMW-vel Alexander Sims szerezte meg, megelőzve a gyártóként az első futamára készülő Mercedes két versenyzőjét.

    Az egyik újonc Nico Müller viszont technikai gondok miatt nem tudott részt venni a futamon.

    A rekord nagyságú mezőny komoly gond nélkül tudta abszolválni a rajtot és az első köröket. 5 perc után vált elérhetővé a támadó mód, ami a tavalyi évhez hasonlóan plusz 35 kW energiát biztosít a versenyzőnek bizonyos időre.

    Ezzel egyidőben a korábbi bajnok Sebastian Buemi Nissanja állt félre a pálya szélén.

    Az élmezőnyben az első negyed órában nem történt változás, Sims,Vandoorne és De Vries autózott dobogós helyeken. Kicsivel hátrébb a Sam Bird kezdett nagyobb tempóra kapcsolni, Mortara megelőzésével már a dobogót vehette célba.

    A 16.helyről kapaszkodott fel az Audival Daniel Abt, aki Turvey ellen mutatott be egy szép előzést. Időközben pedig a 11.helyen haladó Pascal Wehrlein futotta meg a leggyorsabb kört.

    Nem indult jól a hétvégéje a kétszeres bajnok Jean-Eric Vergnenek, ugyanis az időmérőn nem tudott az első tízbe kerülni, és a versenyen is keményen küzdött az utolsó pontszerző helyért is. Végül 17 perccel a futam vége előtt a bokszba hajtott és feladta a versenyt.

    Az élen egyre szorosabbá vált az élmezőny, Simsre felzárkózott a két Mercedes, illetve Bird és Lotterer is. A támadó módokat jól kihasználva előbb Bird, majd a német is megelőzte a Formula 2 idei bajnokát. A Mercedes belgája pedig a célegyenes végén egy vakmerő mozdulattal vetődött be a BMW mellé, mindketten lecsúsztak, de Vandoorne végül visszatudott térni az első helyre, ám Simset viszont Bird megelőzte.

    Nem sokkal később pedig Lotterer is maga mögé utasította a pole-ból rajtolót.

    Az utolsó tíz percbe fordult a futam, amikor Bird meglátta a kínálkozó lehetőséget és átvette a vezetést Vandoornetól.

    Remek futamot futott az egyetlen állva maradt Nissannal Oliver Rowland, aki folyamatosan feljebb lépve a negyedik helyen találta magát, miután a visszaeső Simset is megelőzte.

    Pár perccel a leintés előtt Daniel Abt autója állt a falba, így a biztonsági autónak kellett a pályára hajtania. Hamar eltakarították a német autóját, így az utolsó percre elengedték a mezőnyt.

    Bird végül simán megtartotta az első helyét és megnyerte a szezonnyitót, mögötte viszont Lotterer még túljutott Vandoorneon. Ez pedig azt jelentette, hogy mind a Porsche mind pedig a Mercedes az első Formula E versenyén dobogóra állhatott.

    A pontszerzők további sorrendje: Rowland, Frijns, De Vries, Mortara, Sims, d’Ambrosio és Evans.

    A hétvége második versenyét holnap rendezik.

  • Tatiana Calderon a Porsche Szuperkupában debütál a hétvégén

    Tatiana Calderon a Porsche Szuperkupában debütál a hétvégén

    Az Alfa Romeo női tesztpilótája, Tatiana Calderon bemutatkozik a Porsche Szuperkupában, a Mexikói Nagydíj hétvégéjén.

    A 26 éves versenyzőnő egyébként a Formula 2-ben versenyez idén, de ez a bajnokság nem kíséri el az F1-et Mexikóba, így a kolumbiai versenyzőnő ráér porschézni.

    Calderon a Team Project 1 színeiben áll majd rajthoz a bajnokság szezonzáró hétvégéjén.

    Így aztán Calderon újra pályára hajthat az Autodromo Hermanos Rodriguez versenypályán, melyen tavaly a Sauber C37-essel tesztelhetett.

    „Nagyon örülök, hogy visszatérhetek Mexikóba, mindig megmarad az emlékezetemben, mikor Forma-1-es autóval debütáltam az Autodromo Hermanos Rodriguezen az Alfa Romeo Racinggel.” – mondta a versenyzőnő.

    „Most nagyon boldog vagyok, hogy visszatérhetek erre a pályára és versenyezhetek a Porsche Szuperkupában. Ez nagy kihívás lesz számomra, mivel ez teljesen különbözik azoktól az autóktól, melyekre specializálódtam, de nagyon fogom élvezni.”

    „Az F1-es Mexikói Nagydíj betétversenyén indulni olyan lesz, mintha otthon vezetnék.”

  • Coulthard 120 nővel volt a Red Bull Ringen!

    Coulthard 120 nővel volt a Red Bull Ringen!

    Hatodszor vették birtokukba motorsport iránt lelkes hölgyek Ausztria F1- és MotoGP pályáját, de velük volt David Coulthard is. 120 benzintől begőzölt nőnemű nyomta a gázt a Red Bull Ringen, miközben tippeket kaptak a korábbi brit F1-es sztár skóttól. Négy profi pilótanő is segítette a munkát, és mutatta az ideális íveket: Christina Tomczyk, Mikaela Ahlin-Kottulinsky, Laura Kraihamer és Corinna Kamper.

    A sztárvendég tehát David Coulthard volt. Egy egész álló nap nyomhatta ő is neki az osztrák pályán, és ezzel 120 hölgy álmát is megvalósította. Rajta kívül más férfi lóerőbűvölő nem volt ott, így teljesen megkaphatták, persze csak vezetéstechnikai tanácsokra szorítkozva.

    A négy hivatásos pilótanő pedig a versengő nőket terelgette és látták el szintén tanácsokkal a Red Bull Ringgel kapcsolatban. Instruktorként vettek részt ebben a mókában, a javarészt osztrák és német hölgyekből verbuválódott galeriben.

    david coulthard, red bull ring, racingline.hu
    Coulthard angyalai. Fotó: Lucas Pripfl/Red Bull Content Pool

    Hat állomáson kellett teljesítenie a résztvevőknek, és az autóversenyzés több arcát is megismerhették mindeközben. Buggykkal kezdődött az ismerkedés, majd KTM X-Bow-okkal vitték körbe őket a pályán. Driftelhettek is, majd Porschékat is vezethettek, némi képzés után, szigorúan betartva a libasort. Levezetésként némi haj és makeup igazítás után még fotózáson is részt vehettek a kiválasztottak. A vacsoránál pedig mindenki átbeszélhette a napi eseményeket, egy „briefing” keretén belül.

  • Fassbender útja Le Mansig – a Porsche dokumentumsorozata

    Fassbender útja Le Mansig – a Porsche dokumentumsorozata

    Michael Fassbender német színész álma az, hogy versenyezhessen Le Mansban, de ezt eddig csak kevesen érték el. Fassbender nagy autósport rajongó, és az elhivatottságát megmutatná oly módon is, hogy magas szintre eljutna a versenyzés terén. A Porsche meglátta a lehetőséget ebben, és egy moziminőségű trailerben tudatták, hogy október 11-től rendre heti szinten láthatjuk a színész kalandjait.

    Nehéz elérni azért azt a német gyártónál, hogy a Le Mans versenycsapatuknál valaki helyet kaphasson, teljesen mindegy az, hogy kiről van szó. Hihetetlen képességekre és eltökéltségre van szükség ahhoz, hogy képviselhesse valaki a márkát a legendás versenyen, és Fassbender mindent meg is tesz ezért, és megvalósíthassa az álmát. A többrészes sorozatban láthatjuk, hogy mennyire is nehéz elérni azt, hogy valaki sütkérezhessen a dicsőségben Le Mansban.

    Íme, az első rész: