Címke: Porsche

  • A jövő héten jelentheti be az Audi és a Porsche csatlakozását az F1

    A jövő héten jelentheti be az Audi és a Porsche csatlakozását az F1

    Sajtóértesülések szerint a Volkswagen konszern tulajdonába tartozó Audi és a Porsche is zöld utat kaphat a Forma-1 vezetőitől a soron következő héten.

    A hírekről a Reuters értesült első kézben és rajtuk kívül még két forrás is kész tényként kezeli a két német márka Forma-1-hez való csatlakozását. A Volkswagen AG az utóbbi időben sokszor kacérkodott a száguldó cirkusszal, azonban az eddigi motorformulákat nem találták eléggé vonzónak.

    Azonban a 2026-tól használatos erőforrások környezettudatosabbak lesznek és sokkal olcsóbbak, ami már felnyitotta a német gyártó mérnökeinek szemeit az F1 kapcsán.

    A korábbi sajtóértesülések szerint a Porsche a Red Bull-lal, az Audi pedig a McLarennel működne majd együtt hosszú távon. Az energiaitalosok nemrég veszítették el a Hondát, azonban a motorszabályok befagyasztásának köszönhetően az újfajta erőforrások érkezéséig még biztosan használhatják a japánok által elkészített hajtásláncot.

    A wokingi istállónak pedig már csak azért is jönne jól az Audi érkezése, mert a német márka hajlandó lenne akár 500 millió eurót is fizetni nekik a hosszú távú együttműködésért cserébe. Ez pedig minden téren megoldaná a Zak Brown által irányított csapat anyagi problémáit.

    A Reuters mellett még egy német sajtóorgánum számolt be arról, hogy a Volkswagen vezetői április 5-én ülhetnek majd össze tanácskozni, hogy meghozzák a végső döntésüket egy esetleges Forma-1-es projekt kapcsán. Azonban a dolog még képlékeny és bőven az előbb leírt dátum még változhat, mert az orosz-ukrán háború miatt még mindig nagy a tanácstalanság az óriásautógyár háza táján.

  • Legendás név tér vissza a Pikes Peak-re

    A Brumos ikonikus festése visszatér a versenyzés világába, méghozzá a 2022-es Pikes Peak International Hill Climb júliusi versenyén.

    David Donohue egy Porsche GT2 RS Clubsport volánja mögött ül majd, amelyet a híres Brumos 59 vörös, fehér és kék festés fog díszíteni, ezzel a márka 2013 óta először tér vissza a versenyzésbe.

    A Brumosnak való versenyzés karrierem egyik csúcspontja volt, amelyre büszkén tekintek vissza” – mondta Donohue. „Hatalmas megtiszteltetés, hogy szerepet játszhatok abban, hogy az 59-es rajtszámot visszahozzuk egy ilyen különleges versenyre és annak mérföldkőnek számító futamára.

    Donohue visszatérése a Brumoshoz egy újabb fejezetet ír közös történelmükben. A Pikes Peak lesz a százhuszadik versenye a csapat színeiben, pályafutása során pedig 2009-ben megnyerte a Daytonai 24 órás versenyét is.

    Az istálló ezen kívül 1973-ban, 1975-ben és 1978-ban nyerte meg még a legendás versenyt.

    Miután a csapat 2013-ban megszűnt, a jacksonville-i székhelyű kereskedést 2016-ban eladták, és átadták helyét a Brumos Collectionnek, amely 2020-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

    A gyűjtemény egy 35 000 négyzetméteres interaktív élmény, amely „tisztelgés az autóipari innováció történelme és jelentősége előtt, az IndyCar-tól a Brumos és a Porsche dominanciájának ünnepléséig”.

    Amikor 2020-ban megnyitottuk a gyűjteményünket, megkérdezték tőlem, hogy fogunk-e valaha is újra versenyezni” – mondta Dano Davis, a Brumos Collection alapítója.

    Mindössze két évvel később – és egy globális világjárvány után – egy mesés, történelmi versenyen indulunk. A kollekciótól a pályáig, az ikonikus 59-es most újra repülni fog.

  • Lotterer kiszállhat a Formula E-ből a Porsche Hypercarja kedvéért

    Lotterer kiszállhat a Formula E-ből a Porsche Hypercarja kedvéért

    A Porsche Formula E pilótája, André Lotterer olyan tapasztalattal rendelkezik, amit nehéz lenne nélkülözni a márka közelgő Hypercar programjában.

    A belga-német versenyző 2016-ban az Audi WEC-ből való kivonulása után csatlakozott a Porschéhez, akikkel még egy évig volt ott a Le Mans-i rajtrácson.

    Ezután a stuttgarti márka Formula E programjához csatlakozott, és az első versenyen máris dobogót szerzett. Azóta azonban nem jöttek folyamatosan az eredmények, összesen négy dobogója mellett néha még a pontszerzés is nehézkesen ment.

    Legutóbb Mexikóban parádés kettős győzelmet arattak, ezzel érve el az újabb mérföldkövet.

    A The Race szerint azonban Lotterernek ez nem elég a maradáshoz. Ráadásul neki és a Porschénak befejezetlen ügye van Le Mans-ban, amit a verseny 100. évfordulóján orvosolnának. Eddig egyszer vettek részt közösen a versenyen, akkor az élről állt meg az autó, három órával a vége előtt.

    Ha sikerülne a 2023-ban nyernie, az a Porsche 20. győzelme lenne, és Lotterer első közös sikere a márkával.

    A The Race ráadásul azt is jelentette, hogy a Techeetah-nál bizonytalan pénzügyi helyzetben lévő António Félix da Costa már tárgyal a Porsche alakulatával. A Gen3-as autó fejlesztésének első fázisában ugyan nem lenne velük a portugál, a következő szezon kezdetére már készen állna.

    Másik lehetőség, hogy da Costa a – jövőre valószínűleg Maserativá avanzsáló – Venturihoz megy, akik a DS erőforrásaira váltanának.

    Minden attól függ, hogy a Porsche beszáll-e az F1-be, vagy sem. Illetve azzal párhuzamosan mennyire kötelezi el magát a Formula E mellett. A kettő ugyan papíron nem zárja ki egymást, de valószínűleg nem fognak – a Hypercar mellett – két nagyobb projektbe is belevágni.

    A testvérmárka Audi például a Formula E és Hypercar programját is beszüntette az F1-es lehetőség miatt.

  • Domenicali a Volkswagentől hamarosan híreket vár

    Domenicali a Volkswagentől hamarosan híreket vár

    Stefano Domenicali hamarosan újabb híreket vár a Volkswagen 2026-os Forma-1-es beszállásával kapcsolatban. A Forma-1 vezérigazgatója akkor beszélt röviden erről, amikor Oliver Hoffman, az Audi igazgatótanácsának tagja az Automobilwoche lapnak elmondta, hogy a VW tulajdonában lévő német luxusautógyártó aktívan fontolgatja az F1-es belépést:

    „Az FIA-val és a Forma-1-gyel is kapcsolatban állunk. Ahhoz, hogy döntés születhessen, az FIA-nak jóvá kell hagynia és be kell jelentenie a 2026-tól érvényes, a jövőbeni erőforrásra vonatkozó új szabályrendszert. Ez még nem történt meg.”

    Az F1 irányító testülete azonban tavaly decemberben felvázolta a 2026-os szabálytervezetet, Hoffman pedig elismerte, hogy az Audi „alaposan megvizsgálja, hogy hová akarjuk pozícionálni az Audi márkát a motorsportban, és hol látjuk a megfelelő kihívást.”

    Amikor a VW-csoport egyértelmű érdeklődéséről kérdezték a Forma-1 iránt, a Porsche márkát is a Red Bull-lal összekapcsolva, az F1 vezérigazgatóját, Domenicalit idézte a Bild újság:

    „Várjanak még egy kicsit, és hamarosan többet fognak megtudni.”

  • Két baleset után végül egy vihar szakította félbe a WEC idénynyitóját

    Két baleset után végül egy vihar szakította félbe a WEC idénynyitóját

    Míg a Toyota több bukásba is belekeveredett, az Alpine vitte el az első győzelmet a WEC 2022-es szezonjában, a Sebringi 1000 mérföldes versenyen.

    Hypercar

    Az Alpine jól kapta el a rajtot a pole-ból, és a Glickenhaus előtt fordult el az első kanyarban. A két Toyota beragadt a két LMP2-es United Autosports autó mögé, így csak késve tudták elkezdeni a vetélytársak üldözését.

    Mire a japánok két autója feljött a második-harmadik helyre, az Alpine már 20 másodperces előnnyel rendelkezett. A Toyoták ezért hosszabb etapokkal próbálták leküzdeni a távolságot.

    Ekkor a 7-es autó azonban problémákba ütközött. Egy lekörözésnél akadtak össze egy Porschéval, és a falban kötöttek ki. López ekkor még elindult a boxba, de közben még egyszer kicsúszott, és fejére állt az autó.

    A verseny ekkor szakították meg először, és 30 perccel később – a javítások elvégzése után – folytatódhatott a verseny.

    Három órával a verseny vége előtt azonban egy elektromos vihar ért a pálya környékére, amiben az amerikai törvények szerint tilos autóverseny rendezni. Egy rövid kivárást követően – mialatt újra távolabb került a vihar – újra útjára engedték a mezőnyt. 35 perccel a verseny vége előtt azonban hasonló okból harmadjára is előkerült a piros zászló, és ezt követően már nem indították újra a versenyt.

    Furcsa módon így a Hypercar éra első „nem toyotás” győzelmét egy korábbi LMP1-es autóval az Alpine szerezte. Eközben a Glickenhaus először állhatott fel az összetett dobogóra.

    LMP2

    A verseny kezdeti szakaszában a már korábban említett United Autosports állt nyerésre, azonban a tavaly tündöklő WRT megszorongatta őket a dobogós helyekért.

    A 23-as autó – az Alex Lynn helyére beugró Paul di Restával – egy kiállással kevesebbet teljesítve került végül az élre, míg WRT és testvérautójuk, a Realteam kettős dobogót értek el a belga csapatnak.

    Joshua Pierson ezzel – amellett, hogy 16 évével a legfiatalabb induló – a legfiatalabb WEC kategóriagyőztes is lett.

    A GT-ből lett LMP2-es csapatok közül a Kubicával fémjelzett Prema negyedik lett. A lengyel ezzel a tavalyi szezonzárón való részvétele után első teljes WEC szezonját egy jó eredménnyel kezdte.

    Az AF Corse Pro-Am legénysége pedig a pole megszerzése után hosszútávon nem tudták tartani a mezőnyt, és a kategória kilencedik helyére estek vissza. Ezzel egy hellyel végeztek a WEC debütáns Penske előtt.

    GT

    A kiegyenlítő rendszer miatt a Ferrarikkal nem kellett számolni a GTE Pro győzelméért folytatott harcban. Még így is a Porschék számítottak esélyesebbnek a Corvette-tel szemben, azonban egy-egy büntetés – a német márka autóinak – izgalmassá tette a versenyt a két márka között.

    A tíz órás verseny első felében izgalmas csata bontakozott ki az Estre-Christensen, illetve a Milner-Tandy páros között. Utána azonban az első piros zászló után Kevin Estre megszerezte a vezetést, és már nem engedte ki a kezei közül.

    A Porsche ráadásul kettős dobogót szerzett, a futamgyőzelem mellett ugyanis a másik autó beért a harmadik helyre.

    Az amatőrök között kettős Aston Martin siker született (#98 és #33), Porsche (#56) dobogóval. A teljesen női legénységű Iron Dames lett ötödikként a legjobb Ferrari csapat, de egyben az utolsó autó, akit még értékeltek.

  • A DTM bajnokát Verstappen inspirálja 2022-ben

    A DTM bajnokát Verstappen inspirálja 2022-ben

    Maximilian Götz tavaly kétes körülmények között szerezte meg a DTM bajnoki címét a Norisringen, csakúgy, mint Max Verstappen az F1-ét Abu Dhabiban.

    A német sorozat pilótái 2015 óta maguk választhatják meg a rajtszámaikat. Azóta csak Marko Wittmann használta címvédőként az 1-est, idén Götz lesz a második.

    „A [tavaly használt] 4-es a HRT [Haupt Racing Team] száma volt, rengeteg sorozatban versenyeztek vele. De most lehetőségünk van az 1-essel versenyezni, ami különleges mert nem sok embernek adatik ez meg.” vélekedett a német.

    „Max Verstappen ugyanezt csinálja az F1-ben, mert az ő karrierje alatt sem volt sokaknak esélye rá. Szerintem jól néz ki egy Mercedes az 1-es számmal. Nem volt sok címvédés a DTM-ben, ez mutatja, mennyire szoros a küzdelem. Emiatt is mondtam, hogy most kell kihasználni az alkalmat.

    Jó lesz látni, ez egy nagyon jó lehetőség számomra. Korábban nem csináltam ilyet, amikor GT Masters bajnok lettem, akkor is maradtam a 4-esnél. De most csapatot váltottam, így a 4-es is megmarad, nekem meg választani kellett egy számot, és így döntöttem.”

    A DTM mezőnye a második GT3-as évre a tavalyi 19 autóhoz képest közel másfélszeresére nő. Két márka is (Lamborghini, Porsche) a 2021-as epizódszerepek után mostantól teljes programot indít az Audi, a BMW és a Mercedes mellett.

    „Szerintem idén még nehezebb dolgunk lesz. Így kell hozzáállni. Mindenki, aki itt a DTM-ben van, nagy névnek számít, és már bizonyították, hogy tudnak teljesíteni.

    Itt lesz a GT Masters győztes Ricardo Feller és a két DTM bajnok, [Marko] Wittmann és [René] Rast. Jó összetétel a fiatalok és a tapasztaltak között, nem beszélve az új csapatokról.

    Még nem tudjuk, a Ferrari mit tervez, de jön a Lamborghini a legjobb pilótáival, valamint a Porsche is. Ráadásul a BMW is új autóval készült, ami meglepetés lesz. Sok még az ismeretlen tényező. Az első teszten kialakul majd valamilyen képünk erről.

    Szerintem idén is a legvégéig tart majd a bajnoki csata. Ami tavaly történt, nem egyszeri alkalom volt. Idén minden jobb, de nehezebb lesz.”

  • Michael Fassbender idén debütálhat Le Mans-ban

    Michael Fassbender idén debütálhat Le Mans-ban

    Miután a végigjárta a Porsche létráját, a korábbi X-Men színész, Michael Fassbender megkapja a nagy lehetőséget és rajthoz állhat az idei Le Mans-i 24 óráson.

    Az ír színész korábban a Ferrari Challenge North Americában töltött el néhány szezont, mielőtt a Porschéval elindította a Road to Le Mans elnevezésű dokumentum sorozatot a saját versenyzői karrierjéről.

    Ezzel Fassbender lett a következő ’gentleman driver’, akinek nem elsődleges hivatása volt a versenyzés. Mivel a motorsport nem olcsó sportág, sokszor a már kisebb vagyonnal rendelkező emberek kezdik meg karrierjüket ebben a világban.

    Legfőképp az endurance világában népszerű ez a fajta versenyzés, éppen ezért van a világbajnokságon is kijelölt kategóriájuk (LMGTE Am). A Netflixen is készült erről film, többek között a kanadai Paul Dalla Lana volt a Gentleman Driver egyik főszereplője.

    Fassbender első évében (2019) a Porsche Super Sports Cupban szerepelt, és a tíz versenyből minden második alkalommal a legjobb 10-ben végzett. A következő szezonban Fassbender belekóstolhatott a Circuit de la Sarthe-on való versenyzésbe is a 24 órás verseny egyik betétfutamán.

    Ezenkívül az ELMS-ben szerepelt, ahol négy versenyen átlagban ötödik helyen végzett, egy évvel később (tavaly) pedig már a dobogóra is felállhatott Portimaóban.

    Idén ugyanúgy marad a sorozatban és a Porsche gyári pilótájával, Richard Lietz-cel alkot majd egy párost. Ezenkívül pedig a Le Mans-i 24 órás indulói közt is szerepel, mindkettő helyen a Proton Competition színeiben.

    A sorozata a Youtube-on is megtekinthető teljes egészében.

    Legutóbb híres színész 2015-ben szerepelt a versenyen, akkor Patrick Dempsey lett kategória második saját csapatával, akik szintén a Protonnal működtek együtt.

  • Közel a megállapodáshoz a Red Bull és a Porsche

    Közel a megállapodáshoz a Red Bull és a Porsche

    Sajtóértesülések szerint a Red Bull és Porsche hamarosan egyességre juthat egymással. A két fél 2026-os szezontól közösen harcolhat majd a sikerekért a Forma-1-ben, ha sikerül dűlőre jutniuk egymással.

    Minden évben felröppen a pletyka, hogy a Volkswagen konszern csatlakozik az autósport királykategóriájába, mint motorgyártó. Azonban most a Porshce szándéka eléggé valósnak tűnik, ugyanis az új motorformula vonzó a stuttgarti márka számára. A Red Bull pedig kapóra jöhet nekik, mert az energiaitalosok nemrég szakítottak a Hondával és ha a Porsche meg tudna egyezni velük, akkor a németeknek nem kell saját csapatot indítaniuk, szimplán csak erőforrásokat kell beszállítaniuk.

    A Milton Keynes-i istálló – akiknek az Oracle személyében új főtámogatójuk lett -nemrégiben létrehozta a Red Bull Powertrainst, ahol a Red Bull saját erőforrásai fognak készülni majd az új motorformula 2026-os bevezetését követően. A Motorsport Total értesülései azonban „a Porsche tárgyalásokat folytat a Red Bull-lal arról, hogy 2026-tól az ő erőforrásaikkal versenyezzenek az autósport királykategóriájában.”

    A tényt egyelőre nem erősítették meg a felek, azonban az előbb említett hír már szinte nyílt titoknak számít a paddockon belül, hogy a két fél szívesen küzdene egymás oldalán a sikerekért. Nagy kérdés, hogy a Red Bull Powertains-szel mi lesz, ha a két fél tényleg meg fog egyezni egymással. A Porsche motorsport központja Weissachban található és az rendkívül előnyös lenne Christian Hornerék számára, mert az épület rendkívül felszerelt és rengeteg olyan mérnök dolgozik ott, akiknek számos szélvészgyors autót köszönhetünk.

    Maga az ötlet a Red Bull szaktanácsadója, Dr. Helmut Marko és a Porsche motorsport főnöke, Fritz Enzinger ötlete volt. 2026-ig még rengeteg idő van, érdekes lesz majd figyelni, hogyan változnak majd az események ezen téma kapcsán.

  • Megújul az LMP2-es kategória is, a gyártók várják a részleteket

    Megújul az LMP2-es kategória is, a gyártók várják a részleteket

    Bár jelenleg mindenki az érkező LMDh-autókkal foglalkozik, ehhez képest várhatóan nem sokkal később ugyanúgy megújul az LMP2 is. 

    Jelenleg a sajtó az LMDh, a Hypercar és a GTP híreivel van tele. Ezek mellett viszont van egy másik, hamarosan megújuló kategória is. Az LMDh gyártói, a Dallara, a Ligier, a Multimatic és az Oreca ugyanis az alap kasznijukból fognak egy költséghatékony LMP2-es gépet is gyártani. Ehhez viszont szükségük lenne a részletekre a technikai keretekkel kapcsolatban.

    2024-re halasztva

    Az LMDh-projektek összetettek, valamint a COVID-járvány és az azt követő logisztikai és ellátási nehézségek is gátolják a munkát. Éppen ezért az ACO 2024-re halasztotta az új LMP2-es szabályrendszer bevezetését. Ez az ütemezés lehetővé teszi, hogy a motorokra vonatkozó eljárásra a lehető leghamarabb, 2022-ben kerüljön sor. A gumiabroncsokkal kapcsolatban később születhet döntés. Jelenleg az a feltételezés, hogy az új szabályok az LMP2 osztály és a Hypercar/ GTP autók közötti „átjárás” kérdésével foglalkoznak majd a királykategóriában. Ebben olyan kérdések is felmerülhetnek, amelyek a fenntarthatóság üzenetére fókuszálnak. Ez a jelenlegi kor és a közeljövő talán legfontosabb politikai kérdése.

    A Ligier, a négy közül az egyetlen, amelyiknek (még) nincs megerősített LMDh OEM-ügyfele. A gyártó előnyösnek tartja, hogy új autója talán nem tartalmaz olyan kompromisszumokat a tervezésben, amelyeket a hibrid rendszer beépítése az LMDh-változatba elkerülhetetlenül magával hoz. Emellett jó teljesítményükkel akár arra is esélyt látnak, hogy egy második LMDh-ügyfelet is megnyerjenek maguknak. A Dallara a BMW és a Cadillac számára is már megerősített LMDh-programokkal rendelkezik. A bajorok is világossá tették a DSC számára az LMP2 formula fontosságát a programjaik gazdaságossága szempontjából. A Porschéval kollaboráló Multimatic szintén kifejezte egyértelmű szándékát egy LMP2-sorozat aktív marketingjére.

    A gyenge pontok kiküszöbölése

    Mindhárom gyártó egyetért abban, hogy az új szabályzatoknak ki kell küszöbölniük a 2017-es szabályok egyik gyenge pontját. Ennek köszönhetően ugyanis a negyedik gyártó, az Oreca az első néhány szezon után az LMP2 domináns erejévé vált. Ezt a rendszert annak idején úgy tervezték, hogy az LMP2-es gyártóknak lehetővé tegye, hogy a domináns autóval szembeni teljesítménybeli lemaradást a „Joker” fejlesztések során érjék utol. Ezek lehetővé teszik a teljesítmény, különösen az aerodinamikai teljesítmény olyan szintre való emelését, amely nem haladja meg az osztály leggyorsabb autójának szintjét.

    A valóságban ez a folyamat nem teljesen úgy működött, ahogy kellett volna. Bár nem volt nagy teljesítménykülönbség az Oreca, valamint riválisai, a Dallara és Ligier között, a növekvő piaci dominancia miatt a gumiabroncsok fejlesztése gyorsan az Oreca javára történt. Ez végül azt eredményezte, hogy a rivális gyártók elenyésző számban neveztek, viszont megugrott az Oreca 07-esek száma a mezőnyben.

    Az Oreca korábban már ismertette LMDh-programjait. Az Acurával 2023-ban kezdenek, míg az Alpine-nal 2024-től kezdődően indul a közös munka. Emellett tervezi már a 2024-es LMP2-es sorozat marketingjét is. Domináns piaci pozíciót kell megvédenie, hiszen jelenleg az összes autója részt vesz az IMSA és a WEC versenyeken. Ezen kívül jelen vannak egy kivételével az összes autójukkal az ázsiai Le Mans Series-ben, valamint várhatóan mindannyian megerősítik az Európai Le Mans sorozatban való indulást. Mindegyikőjük, egy lehetséges kivétellel,  Oreca 07-es kasznival.

    A megoldandó nehézségek

    A csapatok körében egymáshoz nagyon hasonló aggodalmak hangzottak el: egyértelműségre van szükség, nem csak az időzítés, hanem a költségek tekintetében is. Ezen felül biztosítani kell azt is, hogy a könnyű alvázválasztást ne büntesse egy olyan szabályrendszer, amely nem teszi lehetővé a felzárkózást.

    De most olyan hangok is hallatszanak – az Atlanti-óceán mindkét oldalán -, amelyek azt sugallják, hogy az LMP2-es piac a jelenleginél jóval kisebb lehet. Ez egyrészt az ELMS-csapatok jövőbeni nehézségeinek közvetlen következménye. Másrészt a többinek is meg kell találnia a módját, mi az a munkamódszer, amivel olyan esélye lesz, mint most, hogy a Le Mans-i rajtrácson helyet kapjon.

    Ez viszont olyan javaslatokat eredményezett, amelyek szerint mélyreható piacelemzést kell végezni. Ez megmutathatná, hogy a bajnokság szervezői szerint az LMP2 piac hogyan fog alakulni a következő 2-5 évben. Az elemzés elvégzése nélkül pedig meg kellene fontolni, hogy a jelenlegi autók, amelyekbe a csapatok nagy összegeket fektettek és fektetnek, hosszabb élettartamra készüljenek. Ez egyelőre egy sokismeretlenes egyenlet. Ha a sportautózás olyan erős alapokon akar belépni a következő aranykorszakába, amilyenekre a történelem tanítása szerint szükség van, akkor a képletnek sokkal egyszerűbbé kell válnia.

  • A Porsche trükkje, amivel az egész mezőnyt átverték

    A Porsche trükkje, amivel az egész mezőnyt átverték

    A Mexico City E-Prix végén káoszba torkollott az addig megszokott sorrend. Pontosabban az utolsó körben, amit a Porsche adott hozzá a versenyhez.

    45 perc és egy kör. A Formula E-ben jelenleg ennyi a futamok hossza. Ezért lehetett az, hogy amikor Pascal Wehrlein 1 másodperccel az idő lejárta előtt átszelte a célvonalat, sok stratéga valószínűleg szitkozódni kezdett.

    A két Porsche átvette a vezetést a verseny elején, de utána visszacsúsztak, és Mortara, valamint Vergne vezették a mezőnyt. Szinte védtelennek tűnt a két csapattárs, akik igazából a többiek szélárnyékában spóroltak energiát, és kivártak.

    Az az egy-két százalék, amivel többel rendelkeztek a vetélytársaknál, kulcsfontosságúnak bizonyult. A futam késői szakaszában visszavették a vezetést, és tudatosan meghosszabbították a versenyt.

    „Már az elején 40 körre lőttük be a versenytávot, legrosszabb esetben. Nem voltunk veszélyben, de meg akartuk mutatni, hogy még egy kört tudunk menni.” árulta el a futamgyőztes Wehrlein.

    „Bár nem vagyunk újoncok, még mindig újak vagyunk a bajnokságban. Lassan megértünk mindent, és ez nagyon jó érzés. Ez az egész csapatot remélhetőleg felruházza egy kis lendülettel, magabiztossággal, úgyhogy innentől minden kicsit egyszerűbb lesz.”

    Néhány autó számára ez végzetesnek bizonyult, Bird és Rowland a legjobb 10-en belülről csúsztak vissza 15-ön kívülre. A legrosszabbul azonban Mitch Evans járt, aki 7. volt, amikor Wehrlein megkezdte azt a bizonyos kört, végül pedig 19.-ként intették le.

    Az ellenpéldát egy olyan pilóta szolgáltatta, aki „ismét résen volt”, Nyck de Vries tavaly Valenciában hasonló káosz után tudott nyerni, most 6 pozíciót ugorva lett hatodik. Egy olyan hétvégén, ahol a Mercedes nem mutatott jó formát, ez nagy mentés volt a részéről, nem kizárt, hogy ez a 8 pont sokat ér majd a végén.