Címke: Porsche

  • Horner: A Red Bullnak nincs feltétlenül szüksége a Porsche-ra

    Horner: A Red Bullnak nincs feltétlenül szüksége a Porsche-ra

    Nagyot fordult a világ a Red Bull és a Porsche házassága kapcsán. A már szinte biztosnak vett frigy már egyre távolinak tűnik a két fél között, főleg a Red Bullosok az utóbbi tett nyilatkozatai alapján.

    A korábbi hírek szerint nem is akárhogyan érkezne a Porsche, ugyanis felvásárolnák a Red Bull 50%-át, de Christian Horner kicsit lehűtötte a hírre bezsongók kedélyét.

    Bárkit, akit a Red Bull fontolóra vesz motorpartnerként annak teljes mértékben illeszkednie kellene a csapat hosszútávú terveibe. Még sok időnk van erre. Bármilyen kapcsolat is születik meg, passzolnia kell hozzánk. A DNS-ünk része, ami azzá tesz minket, akik vagyunk, nem pedig egy nagy gyártó által támogatott csapat.” – fogalmazott a csapatfőnök Horner.

    „Ez az egyik erősségünk, és ez egy alapvető elvárásunk is a jövőre nézve. Egy kiváló csapat vagyunk komoly merítési lehetőségekkel és van egy izgalmas új fejezet a hajtásláncok terén. Szóval jól állunk. Az idő majd eldönti, hogy beveszünk-e egy partnert ebbe a programba. De a jelenlegi állás szerint egyedül fogjuk folytatni.” – jelentette ki némileg váratlanul.

    „A Volkswagen csoportnak tehát el kell döntenie, hogy elfogadja-e azokat a feltételeket, amiket mi támasztunk, illetve tudnak-e alkalmazkodni ahhoz a filozófiához, amit mi képviselünk.”

  • Érkezik az iRacing első elektromos autója, a Porsche Mission R

    Érkezik az iRacing első elektromos autója, a Porsche Mission R

    Az iRacing és a Porsche csütörtökön bejelentette, hogy a jövő héten a teljesen elektromos Porsche Mission R bemutatkozik az iRacingben.

    Ez lesz az iRacing első teljesen elektromos autója, mivel a koncepcióautó az iRacing 2022-es 4. szezonjának tartalmi frissítésének része lesz – írja a Traxion.gg.

    A Porsche Mission R koncepcióautója különösen menő azok számára, akik a szimulátoros versenyzésben utaznak.

    Az autó cockpitje ugyanis az e-sportolóknak lett kitalálva, hiszen az autó belsejét szimulátorozásra is lehet használni.

    Ez egy igazán egyedi szempont, ahol az autóval lehet versenyezni a való világban, majd utána szim versenyzésre és versenyzői e-sport tevékenységekre is felhasználható az „önálló, monocoque típusú vezetőcellával”, amely az autón kívül, saját szimulátorként is használható.

    Maga az autó kettős villanymotorral rendelkezik, amely több mint 800 kilowatt teljesítményt termel, így az autó kevesebb mint két és fél másodperc alatt éri el a 100 km/órás sebességet.

    A Porsche Mission R emellett mindössze 15 perc alatt képes az akkumulátor 75 százalékát feltölteni. Ez egy igazán egyedi és izgalmas futurisztikus koncepciójú autó.

    Az autó része lesz a 3. szezon 13. heti tartalom frissítésének listájának, hogy az iRacerek kipróbálhassák, majd a 2022-es 4. szezonban saját Mission R Challenge hivatalos sorozatban vehetnek részt.

    Érdekes lesz figyelni azt is, hogy ezt az autót a jövőben az iRacing hivatalos Porsche e-sport sorozatában is hasznosítják-e, elsősorban a Porsche TAG Heuer Esports SuperCupban vagy az azt megelőzően megrendezésre kerülő selejtezősorozatok valamelyikében.

    Ki tudja, lehet, hogy még a SIM Liga bajnokságai között is fellelhető lesz majd ez az elektromos csodaautó 2023-ban?

  • Red Bull: Még nem született meg a megállapodás a Porschéval

    Red Bull: Még nem született meg a megállapodás a Porschéval

    Christian Horner leszögezte, még nincs kőbe vésve a Red Bull-Porsche egyesülés.

    Az osztrák csapat már hónapokkal ezelőtt megerősítette, hogy tárgyalásokat folytat a német gyártóval. Az új motorszabályok ugyanis kedvező lehetőséget biztosítanak az új érdeklődőknek, így a Volkswagen Csoporthoz tartozó Porsche szívesen visszatérne az F1-be.

    Az Audi már csütörtökön jelezte, hogy 2026-tól részese lesz a száguldó cirkusznak. Azonban a terveik nagy részét még nem fedték fel, így nem lehet pontosan tudni, hogy csak motorszállítóként csatlakoznak a Sauberhez, vagy a nevükre veszik az istállót.

    A Porsche viszont semmilyen kinyilatkoztatást nem tett, míg a Red Bullnál javában zakatol a saját hajtáslánc megálmodása.

    Sajtóhírek szerint a német gyártó részvényes lesz a csapatnál, és nevére veszi az erőforrást is. Viszont csak néhány mérnököt küldene a RBP-hez (Red Bull Powetrains). Az üzletet azonban még nem ütötték nyélbe, ugyanis van pár kulcsfontosságú kérdéskör, amin még vitáznak a felek. A jövőbeli részvények és szavazati jogok miatt megy az értekezés, ezen felül a Porsche tőzsde ambíciói is bonyolítják a helyzetet.

    Porsche helyett Honda?

    Ugyanakkor a Red Bull intézkedései azt sugallják, hogy inkább a Hondával állapodnának meg.

    Bár a japán gyártó 2021 végén hivatalosan kivonult az F1-ből, 2025-ig vállalta, hogy ellátja az AlphaTaurit és a Bikákat hajtáslánccal. Ugyanakkor a Honda vezetősége azt is jelezte, fontolgatják a 2026-os visszatérésüket.

    Ha a Red Bull elkötelezi magát a Porsche mellett, akkor a japánoknak új ügyfeleket kell keresniük. A Williams lenne számukra a legkézenfekvőbb lehetőség, ugyanis a McLaren szinte szóba se jöhetne a korábbi kalandjuk miatt.

    Elméletileg a faenzai csapat és a Bikák külön motorgyártóval is rajthoz állhatnának (volt is már erre példa), ám ez nagyban ütközik a cég filozófiájával. A két testvér istálló ugyanis megosztja egymással a szabályok által megengedett elemeket. Így nem valószínű, hogy ilyen megoldásra törekednek.

    A Red Bull a saját gyártórészlegére fekteti a hangsúlyt:

    Horner nemrég elmondta, hogy a Red Bull Powetrainsről nem mondanak le, és csak másodlagos dolog az, hogy milyen jelvény díszeleg a motorokon.

    „Nyilvánvaló, hogy a RBP-vel akarunk előre haladni. Még a nyári szünet előtt sikerült beindítani az első motort. 2026 ugyanakkor még messze van. Rengeteg időnk van tehát, de stratégiai szempontból azt kell tennünk ami a csapatnak és a cégnek a legjobb. Természetesen ez a részvényeseken is múlik. Konstruktív megbeszélések zajlanak köztünk és a Porsche között.”

    Ugyanakkor a brit csapatfőnök annak a lehetőségét sem zárta ki, hogy a Hondával közösen vágjanak bele az új projektbe:

    „2026-ra még nincs semmi köbe vésve. Nyilvánvalóan a Red Bull Powetrains megalakult, 300 alkalmazottat már felvettünk, így ez a mi utunk. Nincs rajtunk nyomás, 2026-ig még három és fél év visszavan. Mi ráérünk eldönteni, hogy milyen név szerepeljen a motorborításon, de természetesen a megbeszélések már zajlanak.”

    Elméletileg a csapatoknak október 15-ig kell jelezniük az FIA-nak, hogy melyik gyártóval kívánnak 2026-tól együttműködni. A felsorolt neveknek be kell fizetniük a díjat, hogy szavazati joggal élhessen a szabálymódosítások terén. Viszont a nevezés dátumáról még tárgyal az irányító testület a meglévő gyártókkal.

    „Van ugyan egy dátum, de az nem zárja ki, hogy utána is létrejöjjön egy megállapodás. A Red Bull Powetrains azonban 2026-ban két csapatot fog ellátni erőforrással. Ennek az volt a célja, hogy integrált megoldás legyen a motorok és a karosszéria között. Mindent egy fedél alá viszünk, így ez egy egyértelmű terv.” – tette hozzá Horner.

     

  • Van az Audi bejelentésnek egy rossz hozadéka is

    Van az Audi bejelentésnek egy rossz hozadéka is

    Míg az F1-es projekt bejelentésre került, az Audi egy másik dologról is véglegesen nyilatkozott a spái bejelentést követően.

    Már márciusban, egy számítógépes grafika után talonba került az Audi LMDh projektje, amíg kiderül, mi lesz a Forma-1-es tervekkel. Most már elhatározták magukat, de a részletekre még nem derült fény.

    Hiába készültnek fel az Audi gyári pilótái (Rast, Müller és Frijns), valamint az egyik legnagyobb partnercsapatuk, a WRT LMP2-es programokkal, végül nem lett belőle Hypercar ügylet. Emiatt Rast és a WRT is átpártolt a BMW-hez.

    Bár valószínűsíteni lehetett, hogy az erősödő F1-es pletykák nem tesznek jót a WEC projektnek, a pénteki bejelentést követően megerősítést nyert, hogy végleg leállt a program.

    „Az Audi Sport minden erősségét az F1-es projektbe fekteti majd bele, és emiatt megszünteti az LMDh fejlesztését. A motorsport osztályunk nemrég hagyta abba a sportautó fejlesztését az endurance versenyekre.”

    A Sportscar365 szerint csak hetek kellettek volna ahhoz, hogy az autó pályára guruljon, amikor jegelték az ötletet. Pedig a testvérmárka Porschéval együtt kezdhették volna meg a tesztelést.

    És hamár Porsche: a stuttgarti márka LMDh projektje gőzerővel robog, nem kevesebb, mint nyolc autóval vágnak majd neki a következő szezonnak. Emellett nemrég a Red Bull F1-es csapatába vásárolták be magukat, tehát onnan is bejelentésre számíthatunk a közeljövőben.

    Ők bevállalták mindkettőt párhuzamosan, míg az Audi nem…

  • Andretti: nem az egyetlen F1-es csapatjelölt, csak a leghangosabb

    Andretti: nem az egyetlen F1-es csapatjelölt, csak a leghangosabb

    Stefano Domenicali szerint több jelentkező is lenne az F1-es mezőny bővítésére, hiába az Andretti Global hírverése, nem ők az egyetlen jelöltek.

    Az amerikai alakulat ezen a héten jelentette be, hogy új, hatalmas bázist építenek Indianában, ez azonban nem hatja meg a Forma-1 vezetését.

    „Jelenleg nem azt látjuk, hogy a több csapattal nagyobb értéket képviselnénk.” jelentette ki Domenicali, az F1 vezérigazgatója.

    „Vannak más olyan társaságok, akik diszkrétebben fejezik ki az óhajaikat. Az Andretti nem ezt választotta.

    Van egy egyértelmű folyamat. Bárki, aki szeretne helyet az F1-ben, stabil háttérrel kell rendelkeznie és hosszútávon kell elköteleznie magát.”

    Jelenleg az Audi és a Porsche is fontolja azt, hogy belépjenek a sorozatba, valamint a hírek szerint a Honda is megbánta kivonulását. Az ilyen erős gyári jelentkezők mellett még az olyan nagy csapat, mint az Andretti is eltörpül Domenicali szemében.

    „Az, hogy ennyi gyártó érdeklődik az F1 iránt egy autóipar számára nehéz időszakban, eléggé hitelessé tesz minket. Azt mutatja, hogy jó irányba haladunk az új technológiák és a szórakoztatás terén. Ha esetleg nyolc gyártónk lesz, akkor nem kell attól félni, hogy az egyik fog irányítani mindent.”

    A 2026-os motorszabályokkal kapcsolatban kiemelte, nagy lépést jelentenek a fenntarthatóság felé, de egy másik útvonalat célozna meg az elektromosság mellett.

    „Egyensúlyt kell találnunk az innováció, a fenntarthatóság, valamint az érzelmek közvetítése és a jó versenyzés között. Ha ez nem sikerül, nem vagyunk már igazi F1.”

    A legnagyobb változás azonban a versenyhétvégék lebonyolítását érintené.

    „A mérnököknek és a pilótáknak tetszik így, de a nézők többet akarnak. Nagyon elszánt vagyok ezzel kapcsolatban. Az első – pénteki – kör után azt szeretném, hogy minden nap legyen pont vagy díj, amit kiosztunk, minden pályára gurulás után. Miközben a vasárnapi futam szentségét tiszteletben tartjuk.”

    A másik nagy újítást, a sprintfutamokat nemrég a MotoGP is átvette, Domenicali pedig üdvözölte, hogy a motorosok követték az F1 példáját.

    „Jó, hogy a MotoGP is felfedez egy újfajta módot, mi pedig már hat sprintversenyért dolgozunk 2023-ra, bár a lebonyolítás részletei változhatnak a mostanihoz képest.”

  • Sky: Már biztos, hogy beszáll az Audi!

    Sky: Már biztos, hogy beszáll az Audi!

    Az Audi igent mondott a Forma-1-re, a Porsche pedig szintén a 2026-os indulásra készen áll. Most pedig eljött ennek is az ideje. Az Audi 2026-os belépése a Forma-1-be a Sky információi szerint már eldőlt.

    Pénteken sajtótájékoztatót tartanak Spa-Francorchampsban, amelyen részt vesz az FIA elnöke, Mohammed ben Sulayem és az Audi képviselői. Ezen a rendezvényen valószínűleg hivatalosan is bejelentésre kerül a főleg Németországban már nagyon várt hír. Feltehetően az Audi a Sauberrel fog partnerséget kötni a királykategóriában. A svájci istálló jelenleg Alfa Romeo néven áll rajthoz.

    A Sky szerint a Porsche belépése is már kőbe vésett. Egyedül a bejelentés időpontja nem végleges még.

    Az FIA nemrég fogadta el a 2026-os motorszabályzást. Ez azt jelenti, hogy semmi sem áll már a német autógyártók Forma-1-es szereplésének az útjába.

  • Elviekben megegyezett az Audi és a Sauber

    Elviekben megegyezett az Audi és a Sauber

    Az Audi és a Sauber állítólag megállapodtak egy olyan partnerségről, amely a német gyártót a jövőben a Porsche mellett a Forma-1-es rajtrácsra juttatja, a bejelentés pedig akár már a hétvégi Belga Nagydíjon megtörténhet.

    Bár a Porsche még nem erősítette meg belépését a motorsport elitjébe, a Red Bull-lal való közös vállalkozás bejelentése szintén a közeljövőben várható. A Motorsport.com beszámolója szerint azonban az Audi hamarosan a Volkswagen leányvállalataként előállhat azzal a hírrel, hogy jelentős részesedést szerez az Alfa Romeo F1-es csapatát működtető Sauberben.

    Tavaly a svájci vállalat fő részvényese, Finn Rausing az utolsó pillanatban utasította vissza az amerikai csapattulajdonos Michael Andretti felvásárlási szándékát. Ezúttal azonban állítólag már megegyezett az Audi és Rausing, és a gyártó elviekben az Andrettinél kisebb részesedést szerez a Sauberben, de magasabb áron. A két fél abban is megállapodhatott, hogy a Sauber gyári csapatként indul majd az F1-ben, egy olyan konstrukciót követve, amely meglehetősen hasonló ahhoz, amely a BMW-t 2006 és 2009 között a hinwili csapathoz kötötte. A két vállalat együttműködése értelmében a Sauber továbbra is Hinwilben tervezné és gyártaná a versenyautójukat, míg az Audi a németországi Neuburgban fejlesztené a 2026-tól szállított hibrid erőforrásokat.

    Mielőtt az Audi megkereste volna a Saubert, partnerként a Forma-1-es ambícióinak megvalósításához, tavaly a McLarennel folytatott tárgyalásokat. A brit Autocar tavaly novemberi beszámolója már odáig ment, hogy az ingolstadti cég megállapodást kötött a McLaren Group felvásárlásáról, beleértve annak versenyzői ágát, a McLaren Racinget is. A feleket a McLaren korábbi F1-es pilótája, Gerhard Berger mutatta be egymásnak. A ma már DTM főnök ennyit mondott erről:

    „Én kapcsoltam össze őket a McLarennel. A McLaren jelölt volt az Audi partnereként a Forma-1-ben.”

    A McLaren fő részvényese, a bahreini Mumtalakat szuverén vagyonalap végül leszavazta az üzletet. Később tárgyalásokat folytattak a Williamsszel és az Aston Martinnal, de végül az Audi a Saubert választotta F1-es partnerének.

  • A Lion Truck Racing folytatja a kamion Európa-bajnokságot

    A Lion Truck Racing folytatja a kamion Európa-bajnokságot

    A francia Lion Truck Racing csapat megerősítette, hogy versenyzőjük, Anthony Janiec halála után is folytatja szereplését a Goodyear FIA ETRC-ben.

    A csapat Jonathan André-t indítja, aki csapatmenedzserként és versenymérnökként csatlakozott a csapat első napján, amikor Patrick Folléas tíz évvel ezelőtt megalapította az istállót, és aki a kamionversenyzés paddockjának elismert tagja.

    André rendelkezik némi tapasztalattal az autóversenyzésben, hiszen a hivatalos francia Peugeot-bajnokságban valamint a Club Europa versenyein is indult egy Porschéval. Bár kamionversenyen még nem indult, az elmúlt szezonokban a téli tesztek során vezethette a csapat versenykamionját.

    A 38 éves versenyző a múlt héten Nogaróban is teljesített egy tesztnapot, és az alakulat elégedett volt a teljesítményével.. A jövő héten Autodrom Mostban állhat rajthoz a csapat élénksárga MAN-ével.

  • A Red Bull „DNS-ét” a Porsche sem változtatja meg

    A Red Bull „DNS-ét” a Porsche sem változtatja meg

    Christian Horner szerint a Porschéval való partnerség nem változtathatja meg a Red Bull „DNS-ét” a Forma-1-ben.

    Most, hogy végre jóváhagyták a 2026-os erőforrás-szabályzatot, már csak az a kérdés, hogy mikor, nem pedig az, hogy megerősítik-e a német gyártó és a Milton Keynes-i székhelyű csapat közötti együttműködést.

    Valójában a tervezett partnerség már akkor egyértelművé vált, mikor a Porsche levédette a F1nally nevet.

    Azzal kapcsolatban azonban, hogy hogyan nézne ki egy Red Bull-Porsche csapat, Horner világossá tette, hogy valójában kevés dolog változna.

    „Egy olyan cég, mint a Porsche, egy hatalmas vállalat, nagy örökséggel, fenomenális márkával. Szóval természetesen van vonzereje” – mondta a Red Bull csapatfőnöke.

    „De minden partnerségnek illeszkednie kell a Red Bull filozófiájához, nyilvánvalóan a DNS-ünkhöz, a kultúránkhoz, hogy kik vagyunk, hogyan megyünk versenyezni, és mit értünk el.”

    „Abszolút alapvető, hogy bármilyen vita ne változtasson ezen. Nem véletlenül vagyunk sikeresek, és természetesen bármilyen vita során, ennek feltétele lenne a részvétel.”

    Ha bejelentik a megállapodást, az megerősíti a Porsche első F1-es belépését, 1991 óta, mikor a Footworkkel dolgozott együtt, de míg az csak egy évig tartott, Horner világossá tette, hogy a Red Bullal való partnerség hosszú távú lesz.

    „Rengeteg spekuláció van ezzel kapcsolatban, de igazából még csak a megbeszélések stádiumában vagyunk, és nagyon sok kikötés van a szabályok miatt, amelyek az alapvető részét képezik ennek” – mondta.

    „Azt hiszem, a Red Bull bizonyította elkötelezettségét a Forma-1 iránt, hosszú életét a sportban: kezdetben szponzorként, majd csapattulajdonosként, aztán kettős csapattulajdonosként, majd promóterként egy pályával és így tovább.”

    „És úgy gondolom, hogy bármit is vizsgálunk, az nagyon is a hosszú távot szem előtt tartva történik. Nem rövid távú megoldást keresünk.”

    „Stratégiai szempontból nyilvánvalóan bele kell illeszkednie a Red Bull hosszú távú tervei közé, amelyek a Forma-1-ben való elkötelezettségére vonatkoznak.”

  • McLaren: A Porsche ha beszállna, az remek lenne

    McLaren: A Porsche ha beszállna, az remek lenne

    A McLaren szerint a Porsche esetleges Forma-1-es szerepvállalása „egyszerűen nagyszerű” lenne a sportágnak. Várhatóan a Porsche 2026-ban lépne be a sportágba a Red Bull partnereként, amikor az új motorokra vonatkozó szabályok életbe lépnek. A német gyártó hivatalosan még nem jelentette be szándékát, mert feltehetően megvárják, amíg az új szabályokat ratifikálja a Motorsport Világtanács.

    Az új szabályokat a hét elején erősítették meg, így minden érdeklődő fél számára elérhetővé váltak a királykategória közelgő új korszakával kapcsolatos információk.

    A McLaren csapatfőnöke, Andreas Seidl üdvözölte a Porsche valószínűsíthető beszállását, mivel úgy gondolja, hogy az nagy hasznára válna a sportágnak. Seidl számára nem ismeretlen a Porsche, hiszen McLarenhez igazolása előtt az LMP1-es csapatukat irányította a World Endurance Championshipben:

    „Egyszerűen remek lenne az F1-nek, nekünk mint résztvevőknek, ha olyan kiváló márkák, mint a Porsche és az Audi belépnének a Forma-1-be. Részese voltam én is pár évig a Porsche és az Audi közötti csatának, ami nagyszerű volt, és ha újra ugyanerre törekednének, szurkolóként nagy érdeklődéssel figyelném.”

    A Porsche küszöbön álló belépését már egy ideje pletykálják, egy nemrég benyújtott védjegybejelentés pedig még nagyobb nyomatékot ad egy esetleges bejelentésnek. A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner azonban arra utalt még az FIA bejelentése előtt, hogy a megerősítésre nem mostanában kerül sor:

    „Ez egy meglehetősen hosszadalmas procedúra lesz. Feltételezném, hogy sok mindent át kell beszélnünk, de a legalapvetőbb dolog az: mik azok a szabályok 2026-ra? Kellően vonzóak-e olyan entitásoknak, mint a Porsche vagy az Audi, hogy belépjenek a Forma-1-be?”