Címke: Porsche 911 GT3

  • Egy kategóriától búcsúzunk, miközben mindenki Ferrarit akar

    Egy kategóriától búcsúzunk, miközben mindenki Ferrarit akar

    A hétvégén rendezik meg a Bahreini 8 órás versenyt, az idei Endurance Világbajnokság (WEC) szezonzáróját, amelyen egy korszaktól veszünk majd búcsút.

    Valamit valamiért

    Jövőre érkeznek majd az LMDh autók a Hypercar kategóriába, ami kétségtelenül felforgatja a WEC világát. Négy Porsche, két Ferrari és egy – de Le Mans-ra akár három – Cadillac érkezik majd, ők kétségtelenül a Toyota hegemóniája ellen dolgoznak majd.

    Mindeközben véget ér majd GTE Pro kategória, az amatőrök között azonban továbbra is vegyes összeállításban versenyezhetnek majd jövőre is a pilóták. 2024-ben ugyanúgy egy GT kategória lesz, de az már a GT3 Premium szabályrendszer szerint.

    A Porsche különleges festéssel emlékszik meg az alkalomról, íme:

    Porsche 911 RSR GTE, WEC
    Fotó: Porsche AG

    Mindenkinek Ferrari kell

    Ebben a hónapban mutatták be a Ferrari Hypercar-ját, valamint az új GT3-as gépet is.

    Visszatért a Ferrari – bemutatták Le Mans-i gépüket

    Az olaszok szerint mindkettőre nagy az igény az ügyfélcsapatok felől, már a harmadik 499P-re a Sportscar365 szerint bejelentkezett az amerikai Risi Competizione. Idén nem, legkorábban viszont jövőre szívesen vállalnák az extra Hypercart, ha minden jól megy.

    A DailySportsCar eközben azt írja, az új GT3-as autóból (Ferrari 296 GT3) már 200-at rendeltek, ami az elődje, a 488-as modell összes legyártott példányánál is több! A gyár ugyan nem erősítette meg a számokat, annyit elárultak, jövőre már nem vállalnak új gyártást, mert már most látszik, hogy nem lesz rá idejük a megrendelésektől.

    Ha minden igaz, az autó Daytonában, öt példányban mutatkozik majd be, a GTD Pro, illetve GTD kategóriákban.

    Kik lesznek bajnokok?

    Idén a Hypercar kategória nem dúskált az indulókban, bár érkezett a Peugeot, még nem vették fel igazán a vonalat. Ezért maradhatott még a mezőnyben az Alpine korábbi prototípusa, akik nemcsak futamot nyertek, de eléggé megizzasztják a Toyota legénységét.

    A Toyota és az Alpine pontegyenlőséggel fordul az utolsó futamra

    Holtversennyel állnak az utolsó futam előtt, így egyszerű a képlet: aki előbb ér célba, nyer.

    GTE Pro kategóriában lezárul a Porsche és a Ferrari csatája, legalábbis egyelőre. Az amatőröknél pedig a női alakulatra, az Iron Dames-re lesz érdemes figyelni, akik idén pole-t is szereztek már, és két dobogó után érkeznek meg a szezonzáróra.

  • Barrichellót lefokozta az FIA – és egyéb endurance hírek

    Barrichellót lefokozta az FIA – és egyéb endurance hírek

    Az FIA teljesen újraosztotta a lapokat a versenyzői értékeléseket illetően, aminek egy igen neves pilóta biztosan nem örül.

    Megerősítette a bővülést a WEC

    Frédéric Lequien, az Endurance Világbajnokság első embere újra jelezte, hogy 2024-ben még egy versennyel többet szeretne. Jövőre ugyan már érkezik egy extra helyszín, ezzel nem elégednek meg a FIA-nál.

    Lequien a helyszínről nem árult el sokat, de a szokásos tényező (például logisztika) mellett elismerte, az új gyártók érdekei is közrejátszhatnak.

    2023-ban kétszer is ütközni fog a naptár az IMSA-val, ami néhány pilótát és a Cadillac gyári alakulatát, a Chip Ganassi Rancinget is érinti.

    Oliver Jarvis & Tom Blomqvist, Meyer Shank Racing, Acura, DPi, IMSA
    Oliver Jarvis & Tom Blomqvist, az IMSA 2022-es bajnokai – Fotó: IMSA Media

    Az IMSA bajnokai Európában is megmérettetik magukat

    Az érintettek között lesz két idén felavatott IMSA bajnok is. Tom Blomqvist és Oliver Jarvis a világbajnokságon is együtt indul majd, ugyanis a United LMP2-es csapatában Alex Lynn – Cadillachez való – távozásával felszabadult egy hely.

    A harmadik pilóta az idén történelmet író Joshua Pierson lesz.

    Dobogóval debütált az új Porsche

    A múlt hétvégén indult először verseny a Porsche új GT3-as autója, a 992 GT3 R (2023). A Nürburgring endurance sorozatában Frédéric Makowieczki és Julien Andlauer vezette az autót.

    Jövőre az IMSA kategóriában az új Ferrari, az új Corvette és az új Lamborghini ellen indul útnak az autó az ügyfélcsapatok kezében is. Azt még nem tudni, hogy a WEC új GT3 Premium kategóriájában szerepel-e majd, vagy sem.

    Porsche 922 GT3 R
    Fotó: Porsche AG

    Az új versenyzői rangok

    Az endurance versenyzésben – főleg a Pro-Am elkülönítésben – fontos szerepet játszanak a versenyzői értékelések (bronz, ezüst, arany, platina). Ezen változtatott az FIA, több teret engedve a fiataloknak, akik eredményeik még nincsenek, de a tempójukat már meg tudták mutatni.

    Többek között a WEC első női pole szerzője – és később dobogósa, Sarah Bovy;  és Freddie Hunt lépett az Ezüst kategóriába, a fent említett Pierson Arany rangot kapott, akárcsak Sophia Flörsch csapattársa – és korábbi F2-es versenyző – Bent Viscaal, és a túraautó világbajnok fia, Sebastian Priaulx.

    Platina rangot az egyszeri F1-es pilóta, Jack Aitken; az Aston Martin tesztpilótája, Nick Yelloly; rengeteg DTM versenyző, köztük a friss bajnok, Sheldon van der Linde; valamint több – jövőre a Hypercar kategóriában versenyző – pilóta szerzett.

    Ezzel szemben voltak, akik veszítettek egy szintet. Michelisz korábbi hondás csapattársa, Ryo Michigami például már csak Ezüst, Rubens Barrichello pedig csak Arany besorolással rendelkezik ezentúl.

  • A Porsche óriási hadsereget küldene a Daytonai 24 órására

    A Porsche várhatóan jelentős armadával vesz részt majd az új 911 GT3 R első nagy versenyén, a jövő januári Daytonai 24 óráson.

    A Porsche célja – a Porsche Motorsport North America elnök-vezérigazgatója, Volker Holzmeyer szerint -, hogy akár féltucatnyi új Porsche 911 GT3 R is rajthoz álljon a januári Daytonai 24 órás versenyen.

    A német gyártó, amely nemrég mutatta be 992-es típusú autóját a Spa-i 24 órás versenyen, külön hangsúlyt fektet a jövő évi IMSA WeatherTech SportsCar Championship szezonnyitójára, amely az autó első nagy versenyeként szolgál majd.

    A Sportscar365-nek nyilatkozva Holzmeyer elmondta, hogy a jelenlegi ellátási lánc problémái befolyásolhatják a kezdeti építési számokat, de továbbra is bízik abban, hogy a rajtrácson több Porsche is ott lesz akár a GTD akár a GTD Pro osztályban

    Nagyon nehéz megmondani, mert a múltban 60 szett [alkatrész] gyártására adtál ki megrendelést az autó megépítéséhez, és a beszállító egy évre előre azt mondta, hogy ez működni fog” – magyarázta Holzmeyer.

    Jelenleg ez nem így van. Tételeket hagyunk jóvá, és amikor megkapjuk a beszállítótól a jóváhagyást, akkor adjuk el az autókat. Tehát lépésről lépésre haladunk.

    Amikor arról kérdezték, hogy reálisan hány Porsche-t szeretne látni Daytonában, Holzmeyer azt mondta: „Öt-hat autó körül. Minél több, annál jobb, de ha kevesebb lesz, az is rendben van.

    Jelenleg abban a fázisban vagyunk, hogy mindenkivel beszélünk, aki érdeklődik, aztán a megfelelő programokat összehozzuk a megfelelő emberekkel.

    Egy GT3-as program nem csak az eladásról szól. Ez összetett, mert az ügyfélnek képzésre és szervizre van szüksége. Megfelelő emberekkel és megfelelő mennyiséggel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy magas színvonalon tudjuk kiszolgálni őket.

    Tehát részletesen megvizsgáljuk, hogy az egyes ügyfelek mit szeretnének, és aztán a következő hetekben döntéseket hozunk.

    Kik lesznek a Porsche versenyzői?

    Bár a Pfaff Motorsport visszatér a GTD Pro osztályba a Porsche új GT3-as autójával, Holzemeyer elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak más leendő ügyfélcsapatokkal is, amelyek jövőre képviseltethetik magukat a kategóriában.

    Holzmeyer jelezte, hogy a GTD Pro és GTD csapatok számára jövőre is ugyanolyan szintű ügyféltámogatás lesz, beleértve a gyári pilóták kiosztását is, annak ellenére, hogy a Porsche Penske Motorsport programja elindult a GTP osztályban.

    A végén természetesen a csapat dönt” – mondta a Porsche főnöke. „Ha gyári versenyzőket kérnek, akkor leülünk együtt, és meglátjuk, mit tehetünk. De a választás rajtuk múlik, hiszen ez igazi ügyfélversenyzés.

    Segítünk, ahol tudunk, ők pedig azt kérhetnek, amit akarnak.

  • Értékes díjazással Indul a SIM LIGA IRACING SUMMER CUP

    Értékes díjazással Indul a SIM LIGA IRACING SUMMER CUP

    Az idei szezontól több bajnoksággal is kedveskedik a versenyzőknek – és rajongóknak – a TRP E-Sport szakága, a SIM Liga. 

    Az MNEB-vel közös szervezésben zajló 2020-as és 2021-es iRacing bajnokság sikerein felbuzdulva a SIM Liga az idei esztendőtől saját bajnokságot is indít, melynek első kiadásán idén nyáron mérettethetik meg majd magukat az indulók. 

    A bajnokság az előző évekhez hasonlóan GT3-as autókkal fog zajlani, melyekkel a versenyzők a világ legszebb, és legnagyobb kihívást jelentő pályáin mérhetik össze egymás ellen tudásukat. 

    A SIM Liga nyári versenynaptárában olyan pályák is megtalálhatóak lesznek, mint Road America, az ausztrál Bathurst, vagy a Forma-1-ből már jól ismert Montreal és Spa-Franchorshamps. 

    SIM Liga Road America
    Fotó: Bodnár Boglárka

    A szezon Július 19-én kezdődik Road Americában, előtte azonban már egy prekvalifikáción mérhetik össze tudásukat a versenyzők, mely a Hockenheimringen kerül megrendezésre. Itt dől el, hogy ki lesz az a 30 pilóta, aki részt vehet majd az első fordulón. 

    Nem kell csüggednie annak sem, aki nem jut be az A szerverre, hiszen a B szerveren indulók is kapnak pontot, sőt a B szerver legjobb helyezettjei automatikus indulási jogot szereznek a következő fordulóra az A szerverre. 

    Fontos szempont, hogy az idei bajnokságban Fixed setupok lesznek, ami azt jelenti, hogy mindenki azonos esélyekkel vághat neki a SIM Liga Summer Cup-nak. 

    A SIM Liga egyik szponzora a Samsung Odyssey, így természetesen értékes nyeremények is kiosztásra kerülnek majd – legyen szó A, vagy B szerverről. 

    Az előző bajnokságok mintájára idén is lesznek VIP versenyzők a mezőnyben, így a nevezők jól ismert, magyar pilótákkal is összemérhetik majd tudásukat. 

    SIM Liga GT3 autók hátulról
    Fotó: Bodnár Boglárka

    A bajnokság futamait ÉLŐben is lehet majd követni a TRP Media csatornáin, a magyar autósport és E-Sport világból már ismert személyiségekkel, az Eurosport kommentátorával Molnár Dáviddal és a wannaBEE SRT iRacing csapat alapítójával Módos Jánossal.

    A bajnokságban választható autók:

    • McLaren MP4-12C GT3 
    • Ford GT GT3 
    • Audi R8 LMS 
    • BMW M4 GT3 
    • Lamborghini Huracán GT3 EVO 
    • Porsche 911 GT3 R 
    • Ferrari 488 GT3 Evo 2020 
    • Mercedes-AMG GT3 2020 

    SIM LIGA SUMMER CUP Versenynaptár

    PREKVALIFIKÁCIÓ: 2022. július 9-13.- HOCKENHEIMRING (Grand Prix ) 

    1. FORDULÓ: 2022. július 19. – ROAD AMERICA (Full Course)
    2. FORDULÓ: 2022. július 26. – SPA-FRANCORCHAMPS (Endurance)
    3. FORDULÓ: 2022. augusztus 2. – MOUNT PANORAMA (Bathurst)
    4. FORDULÓ: 2022. augusztus 9. – MONTREAL 
    5. FORDULÓ: 2022. augusztus 16. – VIRGINIA INTERNATIONAL RACEWAY (Grand East)
    6. FORDULÓ: 2022. augusztus 23. – HOCKENHEIMRING (Grand Prix )

    JELENTKEZÉS

    SIM Liga TRP események
    TRP Media
  • Ilyen volt a PORSCHE TÖKÉLETES napja Laguna Secában

    A GTD Pro és a GTD kategóriában is győzelmet aratott a Porsche GT3-as osztaga Laguna Secában az IMSA hétvégi versenyén.

    Mathieu Jaminet „tökéletes napnak” nevezte a Pfaff Motorsports vasárnapi futamát, ahol ő és Matt Campbell fölényes győzelmet aratott a GTD Pro kategóriában.

    A Porsche gyári pilótái uralták a Laguna Seca versenypályán rendezett kétórás és 40 perces versenyt, ahol Campbell több mint 30 másodperces előnnyel ért célba a második helyen végző Jack Hawksworth és Ben Barnicoat 14-es számú Vasser Sullivan Lexus RC F GT3-ja előtt.

    Ez egy tökéletes nap és egy tökéletes hétvége volt” – mondta Jaminet. „Végig egyre jobbak lettünk a hétvége folyamán, megszereztük a pole-t, és futottunk egy tiszta futamot.

    Fantasztikus tempót tudott az autónk, és ennek köszönhetően megvan az idei második győzelmünk, amivel a bajnokság élére sikerült állnunk. Nagyon nagy lökést ad ez a szezon további részére.

    Van egy kis szünet Watkins előtt, szóval jó, hogy a szezon első részét ilyen pozitívan zártuk.

    Jaminet persze azt is hozzátette, hogy míg a mezőny csatázott, ők nyugodtan autózhattak az élen.

    Hátul csatáztak, különösen az utolsó órában, így ez határozottan segített nekünk abban, hogy elhúzzunk és nyugodt előnyt kiautózzunk” – magyarázta.

    Jaminet és Campbell, akik a szezon második osztálygyőzelmét szerezték meg, visszavették a pontverseny vezetését, és ideiglenesen 50 pont az előnyük a Corvette Racing-el – Jordan Taylor, Antonio Garcia – szemben, akik vasárnap a negyedik helyen végeztek.

    „A csapat fantasztikus munkát végzett” – tette hozzá Campbell. „Ismét abszolút hibátlan verseny volt, különösen a boxkiállásoknál.”

    Lehet, hogy könnyűnek tűnt, de a gumik élettartamát próbáljuk menedzselni, ami errefelé néha azért nehéz. Azt hiszem, az utolsó stintben segített, hogy a mögöttünk lévő autók csatáztak. Ettől még könnyebbnek tűnt, de igazán nagyszerű nap a Porsche és a Pfaff Motorsport számára.

    A Wright Motorsports tette teljessé a Porsche tökéletes napját
    A Wright Motorsports tette teljessé a Porsche tökéletes napját Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    Heylen: Laguna „az egyik legjobb” Porsche pálya

    A GTD osztály győztese, Jan Heylen szerint a pálya tökéletesen illeszkedett a Porsche tulajdonoságaihoz.

    Heylen és a Wright Motorsports-os csapattársa, Ryan Hardwick szintén másodszor nyert az idényben, és visszaszerezte a GTD pontverseny vezetését is.

    Egész hétvégén jó autónk volt” – mondta Heylen. „Ez az egyik legjobb Porsche-pálya, így azt hiszem, Long Beach után mindannyian nagyon vártuk már, hogy idejöjjünk.

    Nagyszerű csapatmunka volt. Azt hiszem, itt fontos, hogy igazán megértsük a pályát és a gumik állapotát. Ez volt ami a győzelmet jelentette nekünk.

    Folyamatosan azt kellett mondanom magamnak, hogy legyek türelmes és figyeljek a gumikra. Ez volt a tökéletes verseny számunkra, és a taktikánk is jó volt. Ha az etap közepén jön egy sárga, azt hiszem, egy teljesen más futamot láthatunk volna.

  • A Wright Motorsports első Daytonai 24 órás győzelmét ünnepli

    Az IMSA Michelin Endurance Cup regnáló bajnoka, a Wright Motorsports megszerezte első Rolex 24 órás győzelmét Daytonában.

    A csapat 258 kört vezetett a 761-ből, és magabiztos előnnyel fordult a Daytonai 24 órás utolsó órájára, de sárga zászlós periódus az ő versenyüket is felborította.

    Ekkor a csapat régi tagja, és korábbi Champ Car-versenyzője, Jan Heylen ült az autóban és próbálta visszatartani Nicklas Nielsen az AF Corse Ferrari 488-át.

    Az utolsó újraindításkor azonban Heylenre nemhogy a a Nielsen nem tudott zárkózni, de még a párbajozó Vanthoor – Jaminet kettőssel is tudta tartani egy darabig a lépést.

    A helyzeten méginkább könnyített, hogy Nielsen sárga zászló alatti előzésért áthajtásos büntetést kapott.

    Heylen a Ryan Hardwickkel, Zach Robichonnal és Richard Lietzzel közösen győzelemre vezette a Wright Motorsports 911 GT3-at.

    Hardwick számára, aki tavaly a Michelin Pilot Challenge-ben történt súlyos balesete után kihagyta a 2021-es Daytonai 24 órást, óriási elégtétel volt ez a győzelem.

    Micsoda nap! Micsoda élmény. Attól kezdve, hogy egy évvel ezelőtt egy kórházi szobában voltam az utca túloldalán, és néztem ezt a versenyt, hogy egy évvel később ugyanezzel a csapattal visszatértem, és megnyertem ezt a történelmi versenyt… ez örökre életem legkülönlegesebb pillanata marad.

    Nem is lehetnék boldogabb, hogy ilyen nagyszerű emberek vesznek körül. El sem tudnék képzelni más csapatot, akivel megosztanám ezt az élményt” – mondta érzelemdúsan Hardwick a Motorsport.com-nak.

    Heylen hasonló lelkesedéssel nyilatkozott: „Ryan és a 1st Phorm (a csapat főszponzora) nélkül nem lettünk volna képesek erre, úgyhogy nagy köszönet nekik és a Porschénak, hogy egy ilyen jó autót adtak ki.

    Jó volt így befejezni a szezont Atlantában, és jó volt így kezdeni az új szezont itt. Már nagyon várom Sebringet.

    A Wright Motorsports 16-os Porsche 911 GT3-as autója
    A Wright Motorsports 16-os Porsche 911 GT3-as autója Fotó: LAT Images Courtesy of IMSA

    A profik nagyon profinak tartották az „amatőr” csapatot

    A csapat újoncai, Robichon és Lietz elmondták, hogy lenyűgözte őket a Wright csapat profizmusa.

    A Wright Motorsports csapata a kezdetektől fogva fantasztikus munkát végzett. A verseny őrületes volt. A 61 autóval már az elejétől kezdve éles csata folyt. A túlélésről és a helyes döntések meghozataláról szólt az egész.” – mondta Zacharie Robichon, aki a Pfaff Motorsports csapatától érkezett.

    Minden versenyzőnk gyors és okos volt. Az autó többnyire sértetlen maradt, és ez minden, amit kérhetünk ebben a versenyben. Hogy őszinte legyek, nem is tudom szavakba önteni, hogy mit érzek most.

    A 38 éves Richard Lietz – 2014 után – második győzelmét szerezte meg a Daytonai 24 óráson, így érthető módon, egy kicsit visszafogottabban, de persze boldogan nyilatkozott.

    Köszönöm a csapatnak. Ez az első alkalom, hogy együtt dolgozunk, és azt hiszem, mindenki nagyon jól érezte magát az elejétől kezdve. Olyan érzés volt, mintha otthon lennénk, és nagyon jól éreztük magunkat 24 órán keresztül.

  • Taroltak a Porschék a 2022-es Daytonai 24 óráson

    A Porsche ügyfélcsapatok kitörölhetetlen nyomot hagytak a Daytona 24 órás versenyen. A GTD Pro és a GTD osztályban is domináltak.

    Korábban már írtunk róla, hogy a Pfaff Motorsports és a KCMG Porsche 911 GT3-asa uralta a kategóriát a GTD Pro kategóriában, ahol egy fantasztikus párbaj alakult ki.

    Bár a KCMG autója megpördült, és hátraesett, így is mindkét alakulat dobogóra állhatott.

    A GTD kategóriában a Wright Motorsports szerezte meg a győzelmet a Porsche 911 GT3-as autóval.

    A 16-os rajtszámú autót az osztrák Richard Lietz gyári pilóta a belga Jan Heylen, a kanadai Zacharie Robichon és az amerikai Ryan Hardwick-al osztotta meg.

    Ezekkel az eredményekkel a Porsche története egy újabb nagyszerű fejezettel bővült, hiszen a márka a legsikeresebb gyártó a floridai endurance-klasszikuson.

    18 összesített győzelem konstruktőrként és négy motorpartnerként, ezen kívül immáron 80 osztálygyőzelem egészíti ki a stuttgarti sportkocsigyártó daytonai statisztikáját.

    A képen a KCMG Porschéja, amely 3. lett a GTD Pro kategóriában
    A képen a KCMG Porschéja, amely 3. lett a GTD Pro kategóriában Fotó: Porsche AG

    Hosszú szakaszokon a GTD osztály élén különböző gyártók különböző autói váltották egymást. Az okos stratégia és a briliáns vezetési teljesítmény végül kifizetődött a Wright Motorsports Porsche 911 GT3 R-je számára.

    A verseny utolsó órájában Jan Heylen sikeresen hárította az üldözői támadásait. A dobogón a belga versenyző csapattársaival együtt ünnepelte a Porsche első GTD-osztálybeli győzelmét öt év után.

    Ügyfélversenyzés a gyári versenyzés szintjén – ennek lehettünk tanúi ma Daytonában” – mondta elragadtatva Sebastian Golz a csapat sajtóközleményében a Porsche 911 GT3 R projektvezetője.

    Szóhoz sem jutok, annyira izgalmas volt a vége. Csak hangsúlyozni tudjuk, milyen nehéz volt ez a verseny, és milyen magas szintű profizmust mutatott mind a hét Porsche ügyfélcsapat.

    Győzelem a GTD osztályban, valamint első és második hely (ez végül harmadik hely lett – a szerk.) a GTD-Pro osztályban! Ez nagy teljesítmény egy 35 autót felvonultató mezőnyben. Megérdemelt jutalom a csapatoknak, a versenyzőknek és a Porschénak.”

  • Még egy Porsche – egy Le Mans-i győztes csapatot indít a DTM-ben

    Még egy Porsche – egy Le Mans-i győztes csapatot indít a DTM-ben

    A kétszeres Le Mans-i – és egyszeres Nemzetek Kupája – győztes Timo Bernhard csapata nevet vált, és sorozatot is. A DTM-ben egy Porschéval indulnak majd, KÜS Team Bernhard néven.

    Az eddig Team 75 Motorsport néven futó csapat a második, akik Porschét állítanak majd rajthoz jövőre, miután az – idén egy hétvége erejéig szerephez jutó – SSR Performance már bejelentette, két autóval lesznek ott a jövő évi rajtrácson.

    Bernhard így nyilatkozott a fejleményekről a motorsport.com-nak:

    „Hat évnyi GT Masters után valami mást akartunk, ami segíti a csapat fejlődését. A partnereinknek és a szponzorainknak úgy éreztük, a DTM nyújthat a legnagyobb közönséget. Nekünk ez mindenképp egy jó lépés.”

    „Egy olyan autóval jövünk, amit jól ismerünk, de lesznek új dolgok is számunkra. Az másmilyen teljesítmény-kiegyenlítés, az új gumik és a kiállások mind ilyenek.”

    „Talán a kiállások lesznek a legnagyobb kihívás, mert a DTM-ben a legjobbak megvannak 6 és fél másodperc alatt, míg a GT Masters-ben minimum idő volt a boxban.”

    Ebben az új környezetben egyelőre egy autóval indulnak, amit a gyári pilóta, Thomas Preining vezet majd.

    „Teljesen megbízom a csapatban, és mindenkiben, akinek köze van ehhez a projekthez. Szerintem sok keresnivalónk lesz a 2022-es DTM-ben.”

    A csapat GT4-es autóit is mozgatni fogja, ezentúl két GT4-es autójukat a DTM Trophy-ban indítják majd az ADAC GT4 Germany helyett.

    Az eddig bejelentett pilóták:
    Pilóta Csapat Márka
    ?? Kelvin van der Linde Abt Sportsline
    Audi
    ?? René Rast TBA
    ?? Nico Müller TBA
    ?? Clemens Schmid Grasser Racing Lamborghini
    ?? Thomas Preining KÜS Team Bernhard Porsche

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    DTM (@dtm_pics) által megosztott bejegyzés

  • Ismét új márka csatlakozik a DTM mezőnyéhez!

    Ismét új márka csatlakozik a DTM mezőnyéhez!

    Zolderben Klien révén a McLaren is teljesítette első futamait, most a Nürburgringen egy német márka csatlakozik majd a DTM eddigi hat gyártójához.

    Az SSR Perfomance nevezte be az ADAC GT Masters bajnokát, Michael Ammermüllert, aki egy Porsch 911 GT3 R volánja mögött ülhet majd. A német jól ismeri már az autót, hiszen háromszoros Porsche Superkupa bajnok, 2012 és 2019 között versenyzett a sorozatban.

    Korábban nyert versenyt a GP2-ben, és a Red Bull programjában is szerepelt, de egy csuklótörés hátráltatta az előremenetelben.

    Nem ő lesz azonban az egyetlen, aki ezen a hétvégén mutatkozik be. Sophia Flörsch Le Mans-i teendői miatt Markus Winkelhock ugrik be az Abt egyik Audijába.

    Ezen felül a Götz-Abril párost felvonultató Haupt Racing Team pedig csapattulajdonosát indítja harmadik autójában. Az 52 éves Hubert Haupt szintén visszatér a DTM-be, Winkelhockhoz hasonlóan ő is az Audi és az Opel autóit vezette korábban.

    Ha ez nem lenne elég, egy kilencedik Mercedes is ott lesz majd a rajtrácson a Toksport WRT jóvoltából. Ők a GT World Challenge Európa-bajnokságban induló Luca Stolzot nevezték be.

    A GetSpeed még a korábban a Nürburgringi 24 óráson versenyző pilótáját Fabian Schillert is indította volna.

    A szervezők azonban a Mercedes túlsúlya miatt arra kérték őket, továbbra is csak Arjun Mainival képviseljék magukat. Schiller így valószínűleg az asseni vagy hockenheimi hétvégén érkezhet majd.

  • Hét perc alatt a Nordschleifén a legújabb Porsche 911-gyel – VIDEÓ

    Hét perc alatt a Nordschleifén a legújabb Porsche 911-gyel – VIDEÓ

    Kevesebb mint hét perc alatt teljesítette Lars Kern a Zöld Poklot a Porsche 911 GT3 legújabb modelljével.

    A Porsche a hetedik generációs 911-be egy négy literes, hathengeres szívómotort ültetett be, ami 510 lóerős leadására képes, ami tízzel több az elődjénél. 3,4 másodperc alatt éri el a 100 km/órát, és a végsebessége eléri a 320-at is.

    Az új modell erejét pedig a legendás Norsdchleife versenypályán tesztelték le, ahol 17 másodperccel tudott gyorsabban körbe érni a régebbi modellhez képest. Lars Kern kormányzásával a 20,8 km-es kört 6:59,927 idő alatt tette meg a Michelin leglágyabb elérhető gumiabroncsain.

    A köridő javulás számos okra vezethető vissza, legfőképp az optimalizált aerodinamikára, ami a Porsche elmondása szerint jóval nagyobb leszorítóerőre képes anélkül, hogy negatívan befolyásolná a jármű sebességét és légellenállását. Emellett pedig az új 911 súlya a fejlettebb technológia ellenére is csupán 1418 kg.

    Az új Porsche 911 GT3 májusban kerül majd piacra, az ára pedig nagyjából 60 millió forint környékén lesz.