Címke: pontvesztés

  • Hány pontot dobhatott el idén magától a Ferrari? – 2. rész

    Hány pontot dobhatott el idén magától a Ferrari? – 2. rész

    Aki nem olvasta el a Ferrariról szóló 2 részes cikksorozatunk első részét, az itt teheti meg. Az első felvonásban a 2022-es Forma-1-es szezon első 6 versenyét néztük meg a Vörösök szemszögéből és a szénájuk már itt sem állt jól. A Red Bull előnye a szezon ezen szakaszában még behozható volt, azonban a maranellói istálló a következő 7 futamon tovább vágta maga alatt a fát. 

    Baku: 0 megszerzett pont, 37 elveszített

    A Tifosi a csúfos monacói vereséget követően már azt gondolta, hogy ennél már nincs lejjebb. Azonban a Baku Street Circuit-en kiderült, hogy mégis van. Charles Leclerc hiába szerezte meg a hatodik rajtelsőségét, a Red Bullok ismét gyorsak voltak a verseny folyamán. Mattia Binottóék már a verseny elején bajba kerültek, ugyanis a 4. helyen autózó Carlos Sainz kénytelen volt leállítania az autóját egy hidraulikai hiba miatt. Ezután Leclerc különböző stratégiára került Max Verstappenhez képest, ami miatt egy rendkívül izgalmas taktikai sakkjátszmára volt kilátás. Ezt a lufit azonban Leclerc meghibásodó hajtáslánca gyorsan ki is lyukasztotta és ezzel együtt a monacói győzelmi esélyei is füstbe mentek. Amíg az 5-szörös futamgyőztes jó eséllyel pályázott volna az első helyért járó 25 pontra, addig Sainz számára a gyors Red Bullok miatt maximum a 4. hely lett volna elérhető. Így jön ki a 37 elveszített pont, amit Christian Hornerék köszöntek szépen és egy kettős győzelemmel még nagyobbra nyitották a két csapat között lévő ollót.

    Kanada: 29 megszerzett pont, 0 elveszített

    Leclerc a barcelonai és a bakui technikai hibáit követően két erőforrást is veszített, ami miatt a Ferrari be is vállalta az erre vonatkozó büntetéseket Montreálban. Azonban Verstappen és a Red Bull ismét nyerő párosnak bizonyult, a Scuderia ismét nem tudott mit kezdeni az egyszeres bajnokkal, aki állta a sarat a frissebb gumikkal őt ostromló Sainzcal szemben és végül meg is szerezte a hatodik sikerét 2022-ben.

    Eközben Leclerc az utolsó helyről szépen fel tudott zárkózni az 5. helyig. Ugyan a rossz stratégia és egy lassú kerékcsere miatt ez a pozíció akár jobb is lehetett volna, de a késői biztonsági autós fázis azonban annyiban kárpótolta őt, hogy ennek köszönhetően el tudta kapni a két Alpine-t. Normál verseny körülmények között a nagy időkülönbség miatt erre nem lett volna lehetősége, így még pár plusz ponttal sikerült maximalizálnia a kármentése mértékét.

    Silverstone: 37 megszerzett pont, 6 elveszített

    Nagy-Britanniában a Ferrari stratégiai csapata egy óriási lehetőséget dobott el magától. Verstappen az egész futam során szenvedett, miután egy alkatrész beszorult az autója alá és emiatt csak a pontszerző helyekért volt képes csatázni. Ehhez képest a Ferrarik 1-2-ben mentek Sainz-Leclerc sorrendben. Azonban a pitwallon ülő mérnökök túl sokat vártak a helycserével, mert a monacói még sérült szárnyvéglappal is jobb tempóra volt képes spanyol kollégájához képest.

    Ennek meg is lett a következménye, ugyanis 13 körrel a verseny vége előtt behívták a biztonsági autót Esteban Ocon megálló Alpine-ja miatt és a Vörösök ekkor lépték azt, amitől majdnem minden Leclerc szurkoló lefordult a székéről. A monacóit kinthagyták viseletes kemény gumikon, amíg Sainzot behozták friss lágyakért. Ezzel a döntéssel Leclerc halálos ítéletét írták alá, mert így Sainz, Pérez, de még Lewis Hamilton is meg tudta előzni őt a friss lágy Pirelliken. Sainz ugyan megnyerte a versenyt, de így Leclerc csak a 4. helyen ért célba. Ezzel pedig 6 pontot kis is dobtak a kukába, Leclerc szempontjából azonban 13-at, mert ha az 5-szörös futamgyőztes is lágyakat kap, simán megnyerhette volna a versenyt.

    Ausztria: 13+25 megszerzett pont, 18 elveszített

    A Scuderia konstrukciójának nagyon jól feküdt a spielbergi pálya és ugyan ez a sprintkvalifikáción még nem rajzolódott ki, de a futamon viszont már igen. A sprintet Verstappen magabiztosan megnyerte, amíg Sainz és Leclerc a 2. és 3. helyért viaskodott egymással és végül ebben a két pozícióban is értek célba.

    A teljes versenytávon azonban meglepő módon a Ferrari jobban kezelte a gumikat a Red Bullnál, aminek köszönhetően Leclerc először utolérte Verstappent, majd meg is előzte őt. A Bikák emiatt rákényszerültek egy korai cserére, ami miatt Sainzcal szemben is veszélybe kerültek. A verseny ezen szakaszában már majdnem el lehetett könyvelni a Ferrari kettős sikerét, azonban ebben a mondatban a hangsúly a „majdnem”-en van. Sainz motorja ugyanis nem sokkal a futam vége előtt felrobbant, ami miatt a Ferrarija még lángra is kapott. Így a spanyol a pálya széléről volt kénytelen végignézni, ahogyan a jármű – amivel a 18 pontot érő 2. helyét megszerezhette volna – szénné ég a sportbírók késői beavatkozása miatt. Leclerc-nek még egy gázpedál problémája is akadt a végén, és közeledett is rá Verstappen, de végül meg tudta nyerni a futamot, aminek köszönhetően 38 pontra csökkentette a hátrányát 2021 világbajnokához képest.

    Le Castellet: 11 megszerzett pont, 29 elveszített

    A Circuit de Paul Ricard-on ismét egy parázs Leclerc-Verstappen csatának lehettünk szemtanúi. A Ferrari gyorsabb volt a technikás első és harmadik szektorban, amíg a Red Bull a második, a pálya tempós szakaszokban gazdag részében volt elképesztő. A monacói azonban egy ideig mesterien tartotta maga mögött a szélvészgyors Verstappent, akit a sikertelen próbálkozásait követően ki is hívott a csapata egy kerékcserére, hogy ezzel alávágjanak Leclerc-nek.

    A nyomás nagy volt a monacóin, aki a 19. körben akkora tempót akart bevinni a Beusset kanyarba, amit a hátsó kerekei már nem bírtak el. Emiatt a Ferrarija megpördült és a gumifalban landolt, ahonnan már nem is tudott visszatérni a pályára. A monacói a saját hibája miatt 25 pontot veszített, de ezzel a Ferrarinál még közel sem volt vége a pontvesztéseknek. Ha Sainzot a verseny végén nem hozzák be egy plusz cserére, akkor a spanyol könnyen a 3. helyen is végezhetett volna, mert a Sergio Pérez-George Russell duó keményen csatázott, ami miatt könnyen meglóghatott volna előlük. Így azonban a 15 pont helyett csak 11 került az egyszeres futamgyőztes neve mellé a leintés után.

    Hungaroring: 20 megszerzett pont, 20 elveszített

    A Ferrari stratégiai csapata, Inaki Ruédával az élen ismét a reflektorfénybe került, azonban ezúttal sem a zsenialitásuk miatt. A versenyzőik a 2. és a 3. helyet szerezték meg a kvalifikáción a meglepetés pole-t szerző Russell mögött, és mivel Verstappen csak a 10. lett, így minden lehetőségük megvolt a zárkózásra és arra, hogy egy kettős győzelemmel vonuljanak el a nyári szünetre.

    Azonban a versenyen mindent elrontottak a mérnökök, amit csak lehetett. Az első súlyos hiba az volt, hogy hagyták felzárkózni a Red Bullokat azzal, hogy túl későn cserélték meg Sainzot és Leclerc-t. Előbbi ugyanis nem bírt Russellel, azonban a monacói pár sikertelen kísérlet után végül maga mögé tudta utasítani a Mercedest a helycserét követően.

    A következő súlyos hiba a második kiállásnál jött. Verstappennek jó nagy volt a hátránya Leclerc-hez képest, de kihívták őt egy új közepes szettért. Az olaszok pedig érthetetlen okokból nem is a veszélyben lévő Sainzcal, hanem az élen, a továbbra is jó tempót autózó Leclerc-rel reagáltak a hollandra, akinek a létező legrosszabb gumit tették fel az autójára. A kemény abroncsokat ugyanis a hideg aszfalt és a hűvös levegő miatt esélytelen volt megmelegíteni, és emiatt a monacóit mindenki megelőzte, aki a környezetében járt. Ezután behozták őt egy plusz cserére, a tempója nem lett jobb és így végül a győzelem helyett a 6. helyen kullogott be a célba. Sainz futama sem végződött jól, végül még Hamilton is el tudta tőle venni a 3. helyét. Egy optimális stratégiával a kettős dobogót (első és harmadik hely) simán hozniuk kellett volna.

    Az összesítésünk alapján a felvázolt hét versenyen összesen 110 pontot dobott el magától a Ferrari, ami azt jelenti, hogy a szezon első 13 versenyén összesen 180 (!) pontot veszített el, ami egyáltalán nem megengedhető egy bajnoki csata során. Ha részekre bontjuk ezt a 180 pontot, akkor a rossz stratégiák miatt 46, az autó hibái miatt 80 és 54 pontot pedig a vezetői hibák következtében dobott ki az ablakon a maranellói gárda. Sainz 55, Leclerc pedig 125 ponttól esett el a cikksorozatban ecsetelt dolgok miatt.

    A Red Bull pedig le is csapott az aranytálcán nyújtott esélyekre és az egyéni bajnokságban Verstappen révén 80, a konstruktőriben pedig 97 ponttal előzik meg Binottóékat. Ha csak nem történik valami váratlan esemény a hátralévő 9 futamon, akkor már sokkal a szezonzáró előtt bajnokot avathat a száguldó cirkusz.

    Charles Leclerc, Carlos Sainz, Ferrari
    Leclerc-t és Sainzot már rengeteg alkalommal hagyta cserben a Ferrari, és ezen az előbbi pilóta ki is akadt Silverstone után Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

    Tanulság: Hiába a jó autó és a fiatal pilótapáros, ha egy csapaton belül zűrzavar van, az a teljesítményen is meg fog látszani. Ha pedig a versenyzők nem érzik maguk mögött a megfelelő támogatást a csapattól, akkor előbb vagy utóbb biztosan hibázni fognak valamikor. A Ferrari eddigi idei produkciója a tökéletes ellenpéldája annak, hogyan ne cselekedj, amikor a vb-cím a tét a Forma-1-ben. Egy hatalmas nagytakarításra lenne szükség a csapat vezetőségében, ugyanis az, hogy Inaki Rueda ekkora hibák mellett töltheti be a vezető stratéga szerepét a csapatnál 2014 óta, sokat elárul a jelenlegi helyzetről.

    Binotto szerint azonban nincs okuk változtatni semmin és így a Ferrari egyáltalán nem számít bajnokesélyes csapatnak és jó ideig nem is lesz az. Ha pedig továbbra is folytatják, akkor nem hogy a bajnoki cím, de még a második hely sem biztos a számukra, ugyanis a Mercedes lőtávolon belül van hozzájuk képest a gyártók versenyében.

  • Hány pontot dobhatott el idén magától a Ferrari? – 1. rész

    Hány pontot dobhatott el idén magától a Ferrari? – 1. rész

    A Ferrari 4 év után (2018, SF71-H) ismét egy remekművel állt elő a bahreini szezonnyitón és jól is indították az évadot. Azonban a szezon előrehaladtával az F1-75-nek előbukkantak a megbízhatósági problémái, az olaszok stratégiai csapata sem állt mindig a helyzet magaslatán, valamint még Charles Leclerc és Carlos Sainz is hibázott olykor-olykor. Az előbb említett okok miatt a Scuderia rengeteg pontot veszített és ebben a két részes cikksorozatban most kifejtjük, hogy szerintünk a Magyar Nagydíjig hány pontot veszített el a Ferrari 2022-ben.

    Bahrein – 44 megszerzett pont, 0 elveszített

    A Ferrari azonnal ki tudta használni az üzemanyag pumpa problémákkal küszködő Red Bullok nullázását. Max Verstappen, valamint Sergio Pérez kiesésének köszönhetően kettős győzelmet arattak a bahreini éjszakában, ráadásul még a leggyorsabb versenykörért járó bónuszpontot is bezsebelték. Így az összes létező pontot megszerezték és magabiztosan utazhattak Szaúd-Arábiába.

    Jeddah – 34 megszerzett pont, 0 elveszített

    Ugyan Leclerc egy biztonsági autós fázisnak köszönhetően át tudta ugrani a versenyben vezető Pérezt, azonban a mögötte érkező Verstappen jobb tempót volt képes diktálni nála. Ugyan a monacói hősiesen tartotta egy ideig maga mögött holland riválisát, 2021 világbajnoka végül meg tudta őt előzni és ezzel a győzelmet is megszerezte. A Ferrari azonban semmit nem csinált rosszul, ráadásul Leclerc ismét bezsebelte a bónuszpontot, amíg Carlos Sainz a 3. helyen látta meg a kockás zászlót.

    Melbourne – 26 megszerzett pont, 12 elveszített

    Amíg Leclerc számára minden klappolt az átépített Albert Parkban és megszerezte élete első Grand Slamjét, addig Sainznak semmi nem jött össze. Először az időmérőn nem tudta befejezni az ígéretes gyorskörét egy piros zászló miatt, majd a második nekifutása során hibázott, ami miatt csak a 10. helyről rajtolt. A vasárnapi futamon pedig a kemény gumikon borzalmasan rajtolt a spanyol, aminek köszönhetően vissza is esett. Mivel Sainz még nem üzemmeleg gumikon próbált meg pozíciót fogni, ezért azonnal meg is pördült és el is ásta a Ferrariját a sóderágyban. Ha a 27 éves spanyol nem hibázik és figyelembe vesszük Leclerc tempóját, a 12 pontot érő 4. hely simán elérhető lett volna a számára.

    Imola – 12+8 megszerzett pont, 19 elveszített

    A Ferrari első hazai futamán, az Autodromo Enzo e Dino Ferrari versenypályán rendezték az idei első sprintkvalifikációt. Habár ismét Verstappen és a Red Bull volt a viszonyítási alap többiek számára, a Ferrari egyértelmű második erő volt, ami miatt ismét esélyük volt arra, hogy sok pontot zsebeljenek be. Sainz az időmérőn való balesetével megnehezítette a saját dolgát, ugyanis csak a 10. helyről indulhatott a sprinten. A spanyol végül a 4. helyig tudott felkapaszkodni és Leclerc 2. helyével 12 pontot szereztek a Vörösök a sprintkvalifikáción, ami egyáltalán nem egy rossz eredmény.

    A verseny azonban egy rémálom volt a Tifosi számára: Sainz már az első körben kiesett, miután ütközött Daniel Ricciardóval, Leclerc pedig a verseny vége felé csapta falnak a Ferrariját a Varriante Alta kijáratán, miközben Pérezt üldözte a 2. helyért. Mivel a Ferrari nem volt gyorsabb a Red Bullnál, Sainz számára egy 4. hely simán elérhető lett volna a kiesése nélkül. Ezzel szemben Leclerc a saját hibájának köszönhetően egy biztos dobogós helyezést dobott el magától és így csak a 6. helyen láthatta meg a kockás zászlót.

    Miami – 33 megszerzett pont, 0 elveszített

    Leclerc és Sainz hiába sajátította ki az első sort az időmérő edzésen, Verstappen ismét gyorsabb volt náluk a futamon és mindkét vörös autót maga mögé tudta utasítani. Az olaszok ismét nem tehettek semmit a holland ellen, azonban Pérezt legalább maguk mögött tudták tartani és a megszerzett 2. és 3. helyezésükkel maximalizálták az előttük adódó lehetőségeket a legújabb tengerentúli helyszínen.

    Barcelona – 12 megszerzett pont, 26 elveszített

    Az F1-75 sebezhetőségére először a Circuit de Catalunyán derült fény. Leclerc ugyanis hiába szerezte meg a pole-t és vezette a versenyt több, mint 10 másodperccel George Russell előtt, a 27. körben egy MGU-K hiba miatt a Ferrarija erőt veszített és emiatt rövid időn belül fel is kellett adnia a versenyt. Eközben Sainz úgy ért célba 4.-ként, hogy a verseny elején megpördült a 4-es kanyarban és majdnem elásta magát a sóderben. Leclerc a tempóelőnyének köszönhetően simán kiautózhatott volna egy bokszkiállásnyi előnyt, amivel a futam végén a győzelemért járó 25 pont mellett az egy bónusz egységet is bezsebelhette volna.

    Monaco – 30 megszerzett pont – 13 elveszített

    Akinek bármennyi köze is van a Forma-1-hez, az tökéletesen tisztában van azzal, hogy a mostani generációs autókkal lehetetlen előzni Monte Carlo utcáin és ha megszerzed a pole-pozíciót, akkor már majdnem meg is nyerted a versenyt. Ehhez képest a Ferrari pilótái ismét az első sorból rajtolhattak, azonban a változó körülmények rendesen összezavarták a Vörösök mérnökeit.

    A gyorsan száradó pálya miatt a Ferrari pitwallján annyira kitört a pánik, hogy Leclerc-t a második kiállására úgy hívta ki a versenymérnöke, hogy pár másodperc múlva már a „maradj kint” üzenetet hallhatta a rádióján. A monacói rengeteg időt bukott, miközben a Ferrari szerelői Sainzot szervizelték, így Pérez után Verstappen is át tudta ugrani őt. Így eshetett meg az a Ferrarival újfent 2008 után, hogy hiába szerezték meg az első két helyet Monacóban az időmérőn, a futamgyőzelmet még így sem voltak képesek megszerezni. Az egyetlen elfogadható eredmény a kettős győzelem lett volna, mivel Leclerc egész hétvégén briliáns teljesítményt nyújtott a pályán Sainzcal egyetemben, azonban a rossz stratégiának köszönhetően az kettős siker helyett egy 2. és egy 4. hely lett a vége.

    Carlos Sainz, Charles Leclerc, Ferrari, Spanyol Nagydíj
    Hiába versenyképes az F1-75, a Ferrari már az első 6 versenyen sok pontot veszített Fotó: Scuderia Ferrari Press Office

     

    Az első hét verseny tanulsága a Ferrari szemszögéből

    Hiába épített a Ferrari egy ígéretes autót és abszolválták jól a szezon első versenyeit, Imolában már elkezdett omladozni az általuk épített kártyavár. Ugyan a Red Bull sem volt tökéletes, de az első futamokon tapasztalt technikai hibák kijavítása után Verstappen ellenállhatatlan formában versenyzett. Az olaszoknál pedig Miami után soha nem akart összejönni egy tökéletes hétvége sem. Amikor a pilóták mentek jól, akkor vagy az autó romlott el vagy pedig a stratégiai csapat hibázott, amikor meg az autó működött és a taktikában sem volt semmi kivetni való, akkor pedig a versenyzők hibáztak. Ezen tényeket pedig az első hat versenyen elveszített 70 pont tökéletesen igazolja. És ez a trend Kanadától fogva egyre csak rosszabb lett, de mindez majd a holnapi 2. részből fog kiderülni.