Címke: pontverseny

  • Verstappen direkt intézte úgy, hogy ne kelljen elmennie a díjátadó gálára

    Verstappen direkt intézte úgy, hogy ne kelljen elmennie a díjátadó gálára

    Max Verstappen a szezon végeztével 2 ponttal lemaradt Kimi Räikkönentől a bajnoki tabellán, így „csak” a negyedik helyen zárt.

    A holland elmondta, hogy ez nem akkora baj, mert így legalább nem kell elmennie az FIA díjátadó gálájára, melyen a top 3-at díjazzák. Elmondása szerint ráadásul direkt így csinálta. Bár hozzátette, hogy ha a gálán való megjelenést beszámítják neki közmunkának – amit Ocon lökdöséséért kapott -, akkor elmegy,

    A futam utáni sajtótájékoztatón Lewis Hamiltonnal beszélgettek erről, némileg viccesre véve a figurát.

    • Hamilton: „Harmadik helyen végeztél a bajnokságban, ugye?”
    • Verstappen: „Nem, két ponttal lemaradtam. De legalább nem kell mennem a gálásra!”
    • Hamilton: „Szerencséd van, igen!”
    • Verstappen: „Mi kiszámoltuk ezt! Bocsi. Bár, ha letudhatjuk közmunkának, akkor elmegyek.”
    • Hamilton: „Nem! Nem csinálhatod közmunkaként!”
    • Verstappen: „Csinálnék némi PR munkát előtte, tudod? Arról, hogy milyen nagyszerű az egész helyszín. Különleges beszédet is mondok este.”

    A történet iróniája, hogy a harmadik így Räikkönen lett, aki közismerten utálja az ilyen kötelező megjelenéseket, pláne ha az ennyire formális.

    Az idei FIA gála egyébként, ahogy arról már beszámoltunk, másfél hét múlva lesz Oroszországban.

  • Így zárult a 2018-as Forma-1-es szezon

    Így zárult a 2018-as Forma-1-es szezon

    Véget ért a 2018-as Forma-1-es szezon. A 21 versenyes évad bajnoki címét már két futammal korábban megszerezte Lewis Hamilton. A második pozícióban Sebastian Vettel zárt, 88 pont lemaradással. A pontverseny harmadik helyén pedig Kimi Räikkönen zárt.

    A top három csapat (Mercedes, Ferrari, Red Bull) versenyzői után a legtöbb pontot Nico Hülkenberg gyűjtötte.

    A visszavonuló Fernando Alonso 50 ponttal zárta utolsó Forma-1-es versenyét.

    A tabella legalján Szergej Szirotkin zárt, aki egy pontot szerzett.

    A konstruktőri bajnokságot idén is a Mercedes nyerte, őket a Ferrari és a Red Bull követi. A „best of the rest”, vagyis a top 3 utániak között a legjobb a Renault lett, ehhez mondjuk az is kellett, hogy szezon közben a Force India tulajdonosváltása miatt az addig megszerzett pontjaik törölve lettek. A Force India azonban ezzel együtt sem lett utolsó, végül a 7. pozícióban zártak.
    A szezon leggyengébb csapata kétségkívül a Williams lett…

    A bajnokság végeredménye – versenyzők

    1 Lewis Hamilton 408
    2 Sebastian Vettel 320
    3 Kimi Räikkönen 251
    4 Max Verstappen 249
    5 Valtteri Bottas 247
    6 Daniel Ricciardo 170
    7 Nico Hulkenberg 69
    8 Sergio Perez 62
    9 Kevin Magnussen 56
    10 Carlos Sainz 53
    11 Fernando Alonso 50
    12 Esteban Ocon 49
    13 Charles Leclerc 39
    14 Romain Grosjean 37
    15 Pierre Gasly 29
    16 Stoffel Vandoorne 12
    17 Marcus Ericsson 9
    18 Lance Stroll 6
    19 Brendon Hartley 4
    20 Sergey Sirotkin 1

     

    A bajnokság végeredménye – konstruktőrök

    1 MERCEDES 655
    2 FERRARI 571
    3 RED BULL RACING TAG HEUER 419
    4 RENAULT 122
    5 HAAS FERRARI 93
    6 MCLAREN RENAULT 62
    7 FORCE INDIA MERCEDES 52
    8 SAUBER FERRARI 48
    9 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 33
    10 WILLIAMS MERCEDES 7
    kizárva FORCE INDIA SAHARA 0
  • Perez bízik a Force India „elméleti” negyedik helyében

    Perez bízik a Force India „elméleti” negyedik helyében

    Sergio Perez még mindig abban bízik, hogy csapata, a Force India meg tudja szerezni a negyedik helyet a konstruktőri pontversenyben, legalábbis elméletben.

    A csapat jelenleg a hetedik helyen áll 43 ponttal, míg a negyedik pozícióban tanyázó Renault 92 ponttal rendelkezik. Ez pedig azt jelenti, hogy ha a Force India a negyedik helyen szeretne zárni év végén, akkor a hátralévő 4 versenyen a meglévőnek több, mint dupláját kellene megszerezniük.

    A 43 pont azonban nem az elmúlt 17 versenyen gyűlt össze. Mivel a csapat tulajdonost és némileg nevet váltott szezon közben, új nevezővé váltak a Belga Nagydíjtól kezdve. A 43 pont tehát 5 futam eredménye.

    Ezt megelőzően 59 pontjuk volt, így a névváltás nélkül most 102 pontjuk lenne, és relatíve simán a negyedik helyen állnának.

    Ennek ellenére a csapat mexikói versenyzője azonban egybe számolja a teljes szezont.

    „Jelenleg a hetedikek vagyunk, szóval a következő cél a hatodik hely, és nagyszerű lenne, ha sikerülne legyőznünk a McLarent a szezon vége előtt.” – mondta Perez. „De számomra ez irreleváns. Részemről én Abu Dhabi után kalkulálok, hogy mennyi pontot szereztünk és negyedikek tudnánk-e lenni, vagy sem. Ez egyszerű matematika, és ez a legnagyobb célom, hogy elméleti síkon a negyedikek legyünk az év végén.”

    „Egyszerűen csak a lehető legtöbb pontot szeretnénk gyűjteni. A csapat hetedik a bajnokságban, 43 ponttal, 15 ponttal a McLaren mögött. 59 pontunk lett levonva, azzal a negyedikek lennénk 102 ponttal, 10 ponttal a Renault előtt!”

     

  • Steiner: Maximum 15 versenyző kapjon pontot

    Steiner: Maximum 15 versenyző kapjon pontot

    Tizenötödiknél gyengébb helyezésért semmiképp nem kellene pontot adni, véli a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. Az F1-es sratégiai csoport ugyanis azt fontolgatja, hogy változtatnának a jelenlegi pontrendszeren és volt már szó arról is, hogy 20 versenyző, illetve minden célba érkező kaphatna pontot.

    „15-ig szerintem rendben van.” – mondta Steiner a RaceFans-nek. „Szerintem nem sok mindenen változtat, csak hozzá kell szokni. Mind emlékszünk arra, mikor a top 6 kapott pontot, majd 8, most pedig 10. Ez csak egy szám, de tisztába kell lennünk azzal, hogy mi alapján osztják a pontokat, ez így fair.”

    Steiner szerint a győzelemért több pontot kellene adni, mint a jelenlegi 25, abban az esetben, ha további pozíciókért (10-nél gyengébb helyezésért) is akarnak pontot osztani.

    „Szükség van a különbségekre. Komoly különbségnek kell lennie aközött, ha a 10., vagy 15. helyen végzel. Teljesen újra kell akkor szabni a számokat, a győztesnek 50-et vagy 100-at kell adni, de nem tudom, nem az én dolgom ezt kikalkulálni.”

  • Hamilton: Nehéz lesz a bajnokság élén maradnom

    Hamilton: Nehéz lesz a bajnokság élén maradnom

    Lewis Hamilton úgy véli, hogy hiába vette át a vezetést pontversenyben, azt megtartania majd nagyon nehéz lesz.

    A világbajnoki címvédő az Azerbajdzsáni Nagydíjon szerezte meg idei első futamgyőzelmét, aminek köszönhetően át vette a vezetést a világbajnoki pontversenyben.  Ám előnye csupán négy pont Sebastian Vettellel szemben.

    Hamilton szerint azonban szerencsi is kell majd, ha megakarja tartani a jelenlegi pozícióját.

    „Nagyszerű, hogy vezetem a bajnokságot, de ha továbbra is így szerepelünk, akkor sok szerencse fog kelleni, hogy az élen maradhassunk. Márpedig erre nem nem számíthatunk az elkövetkezendő 17 futamon.” – nyilatkozta a Marcanak.

    A brit pilóta elmondta, hogy a legnagyobb problémájuk a 2018-as autóval a gumik, de azt is hozzátette, hogy neki is jobb teljesítményt kell nyújtania.

    „Az autónak megvan a tempója, de nem tudjuk azt kihasználni. Nekem is jobban kell teljesítenem, de egylőre nincs meg a tökéletes harmóniám az autóval.”

    A Mercedes pilótája a Ferrariról is ejtett pár szót.

    „Jelenleg nyers tempóban sokkal jobbak, mint mi. Semmi esetre sem mondanám, hogy rossz autónk van, de muszáj fejlesztenünk, hogy jobb legyen a vezethetősége. Ausztráliában nagyon jónak éreztem az autót, azóta azonban nem működik és nem tudom, hogy miért.”