Címke: pontverseny

  • A bajnoki címek sorsa eldőlt, de a többiek még nagy csatában vannak

    A bajnoki címek sorsa eldőlt, de a többiek még nagy csatában vannak

    Austinban tegnap Lewis Hamilton második helyezésével bebiztosította magának a 2019-es bajnoki címet, így már hatszoros Forma-1-es világbajnoknak mondhatja magát.

    A hátralévő két futamon maximálisan 52 pont szerezhető. Bottas előnye pedig 65 pont az őt üldözők előtt, így az ő második helyezése is biztos már.

    A harmadik helyért azonban még hárman vannak versenyben: Leclerc, Verstappen és Vettel.

    A best of the rest, vagyis a középmezőny legjobbja „címért” is nagy a harc, jelenleg ezt a képzeletbeli titulust Alexander Albon birtokolja, de erre hajt Carlos Sainz és Pierre Gasly is.

    Mindeközben továbbra is George Russell az egyetlen, akinek még nincs pontja idén.

    A konstruktőri bajnokságban is fix már az első három hely, a McLaren negyedik helye is biztosítottnak látszik, bár matematikailag még elveszíthetik a pozíciót.

    A bajnokság állása a Egyesült Államok Nagydíja után (versenyzők):

    Versenyző Autó
    Pontok száma
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 381
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 314
    3 Charles Leclerc FERRARI 249
    4 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 235
    5 Sebastian Vettel FERRARI 230
    6 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 84
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 80
    8 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 77
    9 Daniel Ricciardo RENAULT 46
    10 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 44
    11 Lando Norris MCLAREN RENAULT 41
    12 Nico Hulkenberg RENAULT 37
    13 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 34
    14 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    15 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 21
    16 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 20
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Sebastian Vettel
    Olasz Nagydíj Lewis Hamilton
    Szingapúri Nagydíj Kevin Magnussen nem jár érte pont
    Orosz Nagydíj Lewis Hamilton
    Japán Nagydíj Lewis Hamilton
    Mexikói Nagydíj Charles Leclerc
    Egyesült Államok Nagydíja Charles Leclerc

     

    A bajnokság állása az Egyesült Államok Nagydíja után (konstruktőrök):

    Csapat
    Pontok száma
    1 MERCEDES 695
    2 FERRARI 479
    3 RED BULL RACING HONDA 366
    4 MCLAREN RENAULT 121
    5 RENAULT 83
    6 RACING POINT BWT MERCEDES 65
    7 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 64
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 35
    9 HAAS FERRARI 28
    10 WILLIAMS MERCEDES 1

     


    Szeretnéd, ha nem maradnál le semmiről 2020-ban? Nyerj F1-es tea towelt! Részletekért klikkelj ide!

  • Van egy holtverseny a konstruktőri bajnokságban

    Van egy holtverseny a konstruktőri bajnokságban

    Lewis Hamilton mexikói győzelmével tovább növelte előnyét csapattársával, Valtteri Bottasszal szemben. Ez azonban még nem volt elég ahhoz, hogy bebiztosítsa hatodik világbajnoki címét. Kettejükön kívül azonban már matematikailag sincs versenyben más a bajnoki címért.

    Bottas lemaradása jelenleg 74 pont. A hátralévő versenyek során pedig összesen maximum 78 pont szerezhető. Tehát Austinban Hamilton számára elegendő, ha négy ponttal többet gyűjt majd, mint csapattársa.

    A második helyért nagyobb a harc. Értelem szerűen az egyik mercedeses – inkább Bottas -, valamint a Charles Leclerc, Sebastian Vettel és Max Verstappen van versenyben, noha nagyobb a realitása annak, hogy az utóbbi három fő valójában a harmadik helyért csatázik.

    A konstruktőri bajnoki cím sorsa már korábban eldőlt, a Mercedes már bajnok idén, és végül is a Ferrari is elkönyvelheti már magának a második helyet, ahogy a Red Bull a harmadikat. A McLaren 4. helye is viszonylag fixnek mondható, azonban a Renault 5. helye még inog, miközben a 6. helyen holtverseny van a Toro Rosso és a Racing Point között…

    A bajnokság állása a Mexikói Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Csapat
    Pontok száma
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 363
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 289
    3 Charles Leclerc FERRARI 236
    4 Sebastian Vettel FERRARI 230
    5 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 220
    6 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 77
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 76
    8 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 74
    9 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 43
    10 Daniel Ricciardo RENAULT 38
    11 Nico Hulkenberg RENAULT 35
    12 Lando Norris MCLAREN RENAULT 35
    13 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 34
    14 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    15 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 21
    16 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 20
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Sebastian Vettel
    Olasz Nagydíj Lewis Hamilton
    Szingapúri Nagydíj Kevin Magnussen nem jár érte pont
    Orosz Nagydíj Lewis Hamilton
    Japán Nagydíj Lewis Hamilton
    Mexikói Nagydíj Charles Leclerc

     

    A bajnokság állása az Mexikói Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapat Pontok száma
    1 MERCEDES 652
    2 FERRARI 466
    3 RED BULL RACING HONDA 341
    4 MCLAREN RENAULT 111
    5 RENAULT 73
    6 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 64
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 64
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 35
    9 HAAS FERRARI 28
    10 WILLIAMS MERCEDES 1

     

  • A pontverseny állása a Renault suzukai eredményeinek törlése után

    A pontverseny állása a Renault suzukai eredményeinek törlése után

    Miután az FIA szabálytalannak ítélte a Renault autóit a Japán Nagydíjon, törölte azok suzukai eredményét.

    Ennek tükrében a pontverseny is módosult.

    Mutatjuk, hogy állnak most a ponttáblázatok az FIA hivatalos közlése szerint.

    A bajnokság állása a Japán Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Autó Pontok
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 338
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 274
    3 Charles Leclerc FERRARI 223
    4 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 212
    5 Sebastian Vettel FERRARI 212
    6 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 76
    7 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 75
    8 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 64
    9 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 37
    10 Lando Norris MCLAREN RENAULT 35
    11 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 34
    12 Daniel Ricciardo RENAULT 34
    13 Nico Hülkenberg RENAULT 34
    14 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    15 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 21
    16 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 20
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    A bajnokság állása az Orosz Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 612
    2 FERRARI 435
    3 RED BULL RACING HONDA 323
    4 MCLAREN RENAULT 111
    5 RENAULT 68
    6 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 62
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 58
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 35
    9 HAAS FERRARI 28
    10 WILLIAMS MERCEDES 1
  • Hamilton még NEM lesz hatszoros bajnok Mexikóban, ha…

    Hamilton még NEM lesz hatszoros bajnok Mexikóban, ha…

    Lewis Hamilton nagyon közel jár már ahhoz, hogy hatszoros Forma-1-es világbajnoknak mondhassa magát. Már matematikailag is egyedül csapattársa, Valtteri Bottas van versenyben a címért, ám az ő lemaradása sem apró: 64 pont.

    Négy futam van még hátra a 2019-es szezonból, de akár már a hétvégi Mexikói Nagydíjon bebiztosíthatja Hamilton az újabb bajnoki címét. Ehhez annyi kell, hogy legalább 14 ponttal többet szerezzen vasárnap, mint Bottas.

    Mint ismert, a pontokat 25-18-15-12-10-8-6-4-2-1 leosztásban osztják a célbeérkezés szerint, számolni kell azonban a leggyorsabb körért járó esetlege plusz egy ponttal is.

    Lássuk hát, hogy mi kell ahhoz, hogy Bottas bajnoki esélyei még a hétvége után is életben maradjanak, és a csata tovább folytatódjon az Amerikai Nagydíjon!

    Hamilton Mexikóban még NEM lesz bajnok, ha…

    • Nyer, megkapja a leggyorsabb körért járó plusz pontot, és Bottas harmadik, vagy jobb helyen ér célba
    • Nyer, nincs leggyorsabb kör és plusz pont, Bottas pedig negyedik, vagy jobb helyen ér célba
    • Második lesz, Bottas pedig a hetedik, vagy jobb helyen ér célba
    • Harmadik lesz, megkapja a leggyorsabb körért járó plusz pontot, Bottas pedig nyolcadik, vagy jobb helyen végez
    • Harmadik lesz, nincs leggyorsabb kör és plusz pont, Bottas pedig vagy kilencedik lesz, vagy tizedik lesz de megszerzi mellé a leggyorsabb kört.
    • Negyedik, vagy rosszabb helyen végez, függetlenül Bottas helyezésétől

    A Mercedes a konstruktőri bajnoki címet már bezsebelte, a csapatfőnök, Toto Wolff pedig azt állítja, hogy innentől egyenlő feltételeket kap majd Hamilton és Bottas, rajtuk áll majd, az egyéni bajnoki cím sorsa.

  • Már csak két esélyes van az egyéni bajnoki címre, több holtverseny is van

    Már csak két esélyes van az egyéni bajnoki címre, több holtverseny is van

    Mindkét Mercedes a dobogón végzett Japánban, ezúttal viszont Valtteri Bottas állhatott a dobogó legfelső fokára, míg Hamilton a harmadik lett.

    Hamilton előnye 64 pont csapattársa, Valtteri Bottas előtt, ráadásul mostanra rajtuk kívül már senki nincs versenyben az egyéni bajnoki címért. 64 pont ledolgozásához minimum 3 futamra van szükség, a legideálisabb esetben is, a szezonból pedig négy F1-es futam van még hátra.

    Hamilton harmadik helye mellé megfutotta a leggyorsabb kört is a verseny során, így plusz egy ponttal gazdagodott. Ez pedig pont elegendő volt így ahhoz, hogy a Mercedes bebiztosítsa zsinórban a hatodik konstruktőri bajnoki címét.
    Kérdés, hogy ennek tükrében a hátralévő versenyeken mennyire hagyja a Mercedes ez után, hogy szabadon és egyenlő feltételekkel vezessenek majd versenyzői.

    Annyi tehát már biztos, hogy az egyéni bajnok is mercedeses versenyző lesz, sőt jó esély van arra, hogy a második helyet sem fogja elvenni tőlük senki, bár erre még van matematikai esély.
    Az igazi küzdelem azonban az év végi harmadik helyért zajlik, Charles Leclerc, Max Verstappen és Sebastian Vettel között. Utóbbi kettő jelenleg ugyanannyi ponttal rendelkezik.

    Hármas holtverseny van azonban a 11-12-13. helyen, Hülkenberg, Perez és Norris esetében.

    A bajnokság állása a Japán Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Autó Pontok
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 338
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 274
    3 Charles Leclerc FERRARI 221
    4 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 212
    5 Sebastian Vettel FERRARI 212
    6 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 76
    7 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 73
    8 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 64
    9 Daniel Ricciardo RENAULT 42
    10 Nico Hulkenberg RENAULT 35
    11 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 35
    12 Lando Norris MCLAREN RENAULT 35
    13 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 33
    14 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    15 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 20
    16 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 19
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Sebastian Vettel
    Olasz Nagydíj Lewis Hamilton
    Szingapúri Nagydíj Kevin Magnussen nem jár érte pont
    Orosz Nagydíj Lewis Hamilton
    Japán Nagydíj Lewis Hamilton

     

    A bajnokság állása az Orosz Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 612
    2 FERRARI 433
    3 RED BULL RACING HONDA 323
    4 MCLAREN RENAULT 111
    5 RENAULT 77
    6 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 59
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 54
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 35
    9 HAAS FERRARI 28
    10 WILLIAMS MERCEDES 1
  • Így állnak a ponttáblázatok az Orosz Nagydíj után

    Így állnak a ponttáblázatok az Orosz Nagydíj után

    Az Orosz Nagydíjon aratott győzelmével Lewis Hamilton előnye már 73 pont csapattársa, Valtteri Bottas előtt. A finntől 34 pontra van Leclerc, tőle pedig még 3-ra Verstappen.

    Kiesésével Sebastian Vettel most egy kicsit leszakadt a dobogós helytől.

    Lando Norris három helyet javított a pontversenyben.

    A Mercedes előnye 162 pont, a csapatok sorrendjében nem történt változás.

    A bajnokság állása az Orosz Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Csapat Pontok
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 322
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 249
    3 Charles Leclerc FERRARI 215
    4 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 212
    5 Sebastian Vettel FERRARI 194
    6 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 69
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 66
    8 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 52
    9 Lando Norris MCLAREN RENAULT 35
    10 Daniel Ricciardo RENAULT 34
    11 Nico Hulkenberg RENAULT 34
    12 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 33
    13 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 33
    14 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    15 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 20
    16 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 19
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

     

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Sebastian Vettel
    Olasz Nagydíj Lewis Hamilton
    Szingapúri Nagydíj Kevin Magnussen*
    Orosz Nagydíj Lewis Hamilton

    *Nem végzett a top 10-ben, nem jár érte pont

    A bajnokság állása az Orosz Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 571
    2 FERRARI 409
    3 RED BULL RACING HONDA 311
    4 MCLAREN RENAULT 101
    5 RENAULT 68
    6 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 55
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 52
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 35
    9 HAAS FERRARI 28
    10 WILLIAMS MERCEDES 1
  • Holtverseny a harmadik helyen! Mutatjuk, hogy áll a pontverseny!

    Holtverseny a harmadik helyen! Mutatjuk, hogy áll a pontverseny!

    A Szingapúri Nagydíjon kettős Ferrari győzelem született Sebastian Vettel – Charles Leclerc sorrendben, míg az éllovas Lewis Hamilton csak a negyedik lett.

    Hamilton azonban Bottasszal szemben még így is növelte előnyét két ponttal.

    Bottas mögött azonban holtverseny alakult ki a harmadik helyen, Leclerc és Verstappen között; mindkettőjüknek kereken 200 pontja van.

    Vettel tegnapi győzelmével együtt is csak az 5. jelenleg, 6 ponttal elmaradva az előtte lévőktől.

    Az egyetlen nulla pontos versenyző továbbra is George Russell.

    Érdemes megemlíteni, hogy a versenyben futott leggyorsabb kör Kevin Magnussen futotta meg, ám mivel ő nem a top 10-ben végzett, ezért nem jár pont.

    A konstruktőri bajnokságban nem történt pozíció csere.

    A bajnokság állása a Szingapúri Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Csapat
    Pontok száma
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 296
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 231
    3 Charles Leclerc FERRARI 200
    4 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 200
    5 Sebastian Vettel FERRARI 194
    6 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 69
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 58
    8 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 42
    9 Daniel Ricciardo RENAULT 34
    10 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 33
    11 Nico Hulkenberg RENAULT 33
    12 Lando Norris MCLAREN RENAULT 31
    13 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    14 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 27
    15 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 19
    16 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 18
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Sebastian Vettel
    Olasz Nagydíj Lewis Hamilton
    Szingapúri Nagydíj Kevin Magnussen nem jár érte pont

     

    A bajnokság állása a Szingapúri Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapat Pontok száma
    1 MERCEDES 527
    2 FERRARI 394
    3 RED BULL RACING HONDA 289
    4 MCLAREN RENAULT 89
    5 RENAULT 67
    6 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 55
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 46
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 35
    9 HAAS FERRARI 26
    10 WILLIAMS MERCEDES 1
  • Így állnak a ponttáblázatok az Olasz Nagydíj után

    Így állnak a ponttáblázatok az Olasz Nagydíj után

    Lewis Hamilton ezúttal nem növelte előnyét a pontversenyben, legalábbis csapattársával, Valtteri Bottasszal szemben nem.

    Verstappen azonban most kicsit jobban leszakadt, míg Leclerc győzelmével nem csak megelőzte csapattársát, Sebastian Vettelt, de mindössze három pontra megközelítette Verstappent.

    Vesztett pár pozíciót Räikkönen és Norris is, míg a Renault-sok előbbre léptek: Ricciardo négy helyet javítva már a 8., Hülkenberg három helyet javítva a 11. helyen áll. A Renault ezzel a konstruktőri bajnokságban is javított egy pozíciót, jelenleg az 5. helyen állnak.

    Giovinazzi pozíciót ugyan nem javított, de ez volt a második futam, amin pontot tudott szerezni, ezúttal kettőt is.

    A leggyorsabb körért járó plusz egy pontot Lewis Hamilton szerezte meg.

    A bajnokság állása az Olasz Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Csapat Pontok száma
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 284
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 221
    3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 185
    4 Charles Leclerc FERRARI 182
    5 Sebastian Vettel FERRARI 169
    6 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 65
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 58
    8 Daniel Ricciardo RENAULT 34
    9 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 34
    10 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 33
    11 Nico Hulkenberg RENAULT 31
    12 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    13 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 27
    14 Lando Norris MCLAREN RENAULT 25
    15 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 19
    16 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 18
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 3
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Sebastian Vettel
    Olasz Nagydíj Lewis Hamilton


    A bajnokság állása az Olasz Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapat Pontok száma 
    1 MERCEDES 505
    2 FERRARI 351
    3 RED BULL RACING HONDA 266
    4 MCLAREN RENAULT 83
    5 RENAULT 65
    6 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 51
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 46
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 34
    9 HAAS FERRARI 26
    10 WILLIAMS MERCEDES 1

     

  • Hamilton növelte előnyét a pontversenyben, Leclerc közeledik Vettelhez

    Hamilton növelte előnyét a pontversenyben, Leclerc közeledik Vettelhez

    A Belga Nagydíjat ugyan nem sikerült megnyernie Lewis Hamiltonnak, második helyével mégis növelni tudta előnyét a pontversenyben az őt követők előtt.
    A brit versenyző előnye immáron 65 pont csapattársával, Valtteri Bottasszal szemben.

    Max Verstappen kiesésével Bottas lélegezhet fel kicsit, mivel a holland már eléggé a sarkában volt a pontok tekintetében, most azonban 22 pont a különbség kettőjük között.

    Sebastian Vettel 12 pontra van a top 3-tól, míg csapattársa, Charles Leclerc győzelmével még közelebb került a négyszeres bajnokhoz, 12 pontra megközelítette.

    Alexander Albon első red bullos versenyén ötödik lett, ezzel pedig mindjárt öt helyet javított is a pontversenyben, már a 10. helyen áll.

    A konstruktőri bajnokságban a Mercedes előnye most egy picit csökkent, de aggódniuk továbbra sem kell. 145 pontra van tőlük a Ferrari. Ezenkívül helyet cserélt a Racing Point és az Alfa Romeo.

    A bajnokság állása a Belga Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Autó Pontok
    1 LewisHamilton MERCEDES 268
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 203
    3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 181
    4 Sebastian Vettel FERRARI 169
    5 Charles Leclerc FERRARI 157
    6 Pierre Gasly SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 65
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 58
    8 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 33
    9 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 31
    10 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 26
    11 Lando Norris MCLAREN RENAULT 24
    12 Daniel Ricciardo RENAULT 22
    13 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 21
    14 Nico Hülkenberg RENAULT 21
    15 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 19
    16 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 18
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen
    Magyar Nagydíj Max Verstappen
    Belga Nagydíj Sebastian Vettel

     

    A bajnokság állása a Belga Nagydíj után (konstruktőrök):

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 471
    2 FERRARI 326
    3 RED BULL RACING HONDA 254
    4 MCLAREN RENAULT 82
    5 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 51
    6 RENAULT 43
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 40
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 32
    9 HAAS FERRARI 26
    10 WILLIAMS MERCEDES 1
  • Nincs már pont nélküli csapat, Verstappen komoly kihívója a Ferrarinak

    Nincs már pont nélküli csapat, Verstappen komoly kihívója a Ferrarinak

    Talán túlzás nélkül állíthatjuk, hogy eddig a 2019-es szezon legizgalmasabb versenye volt a Német Nagydíj, mely a legszokatlanabb végeredményt is produkálta.

    A világbajnoki tabella tekintetében ugyan Lewis Hamilton most csak két ponttal gazdagodott, mégsem került hozzá közelebb a csapattársa, Valtteri Bottas, köszönhetően kiesésének.

    Nem úgy Max Verstappen. Persze Hamilton előnye továbbra is tetemes, Verstappen már sikerrel „átlépte” Vettelt, tegnap pedig növelte előnyét a harmadik helyen, a némettel szemben.

    Lance Stroll kiváló negyedik helyezésével a pontversenyben négy helyet javított.

    Az Alfa Romeók büntetésével pedig utólag még Robert Kubica is pontszerző helyre ért, így a lengyel versenyző a Williams megszerezték idei első pontjukat! 
    Most már egyedül George Russel nulla pontos a mezőnyben.

    Ami a csapatokat illeti: 148 pont a Mercedes előnye a Ferrari előtt, az olaszoknak azonban lassan a Red Bullra is figyelniük kell, mivel mindössze 44 ponttal vannak mögöttük.

    A Toro Rosso sokat javított tegnap, a 8. helyről az 5. helyre léptek előre, megelőzve ezzel a Renault-t is.

    A Haas és az Alfa Romeo Racing holtversenyben az utolsó előtti csapatok, míg a tabella alján immáron egy ponttal, a Williams áll.

    A bajnokság állása a Német Nagydíj után (versenyzők):

      Versenyző Csapat Pontok száma
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 225
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 184
    3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 162
    4 Sebastian Vettel FERRARI 141
    5 Charles Leclerc FERRARI 120
    6 Pierre Gasly RED BULL RACING HONDA 55
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 48
    8 Daniil Kvyat SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 27
    9 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 25
    10 Lando Norris MCLAREN RENAULT 22
    11 Daniel Ricciardo RENAULT 22
    12 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 18
    13 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 18
    14 Nico Hulkenberg RENAULT 17
    15 Alexander Albon SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 15
    16 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 13
    17 Romain Grosjean HAAS FERRARI 8
    18 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1
    19 Robert Kubica WILLIAMS MERCEDES 1
    20 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Akik +1 pontot kaptak a versenyben futott leggyorsabb körért:

    Ausztrál Nagydíj Valtteri Bottas
    Bahreini Nagydíj Charles Leclerc
    Kínai Nagydíj Pierre Gasly
    Azerbajdzsáni Nagydíj Charles Leclerc
    Spanyol Nagydíj Lewis Hamilton
    Monacói Nagydíj Pierre Gasly
    Kanadai Nagydíj Valtteri Bottas
    Francia Nagydíj Sebastian Vettel
    Osztrák Nagydíj Max Verstappen
    Brit Nagydíj Lewis Hamilton
    Német Nagydíj Max Verstappen

     

    A bajnokság állása a Német Nagydíj után (konstruktőrök):

      Csapat Pontok száma
    1 MERCEDES 409
    2 FERRARI 261
    3 RED BULL RACING HONDA 217
    4 MCLAREN RENAULT 70
    5 SCUDERIA TORO ROSSO HONDA 42
    6 RENAULT 39
    7 RACING POINT BWT MERCEDES 31
    8 HAAS FERRARI 26
    9 ALFA ROMEO RACING FERRARI 26
    10 WILLIAMS MERCEDES 1