Címke: pontverseny

  • Ez lett a Forma-1-es pontversenyek végeredménye!

    Ez lett a Forma-1-es pontversenyek végeredménye!

    Az már jó ideje eldőlt, hogy az egyéni bajnoki címet Lewis Hamilton, a konstruktőri bajnoki címet pedig a Mercedes nyerte meg 2020-ban. Mostanra azonban véget ért a szezon, így minden pozíció elkelt.

    A második helyet sikerült megtartania Valtteri Bottasnak, így a harmadik Max Verstappen lett.

    A legnagyobb harc a 4-9. helyeken ment. Végül Sergio Perez lett a negyedik, így ő lett a középmezőny legjobbja. Őt Daniel Ricciardo követi, aki épp azt a Carlos Sainzot előzi meg, akinek a helyére fog beülni jövőre a McLarennél.
    Sainzcal pedig Alexander Albon van holtversenyben. Őket Leclerc és Norris követi.

    A konstruktőrök között a Red Bull második helye már nem volt veszélyben, a harmadik helyet pedig végül a McLaren szerezte meg.

    A Ferrarinak 40 éve nem volt ilyen gyenge éve. Csak a 6. helyen zártak. Egyéniben Leclerc a 8., Vettel pedig a 13. helyen végzett.

    Azok közül, akiknek szerződésük volt az idei szezonra, és nem csak beugrottak helyettesíteni, Nicholas Latifi az egyetlen, aki nem tudott pontot szerezni. Russell a mercedeses futamának köszönhetően 3 pontot gyűjtött.

    A 2020-as pontversenyek végeredménye:

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 347 6
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 223 2
    3 Max Verstappen RED BULL RACING 214 3
    4 Sergio Perez RACING POINT 125
    5 Daniel Ricciardo RENAULT 119 2
    6 Carlos Sainz MCLAREN 105 1
    7 Alexander Albon RED BULL RACING 105
    8 Charles Leclerc FERRARI 98
    9 Lando Norris MCLAREN 97 2
    10 Pierre Gasly ALPHATAURI 75
    11 Lance Stroll RACING POINT 75
    12 Esteban Ocon RENAULT 62
    13 Sebastian Vettel FERRARI 33
    14 Daniil Kvyat ALPHATAURI 32
    15 Nico Hulkenberg RACING POINT 10
    16 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING 4
    17 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING 4
    18 George Russell WILLIAMS 3 1
    19 Romain Grosjean HAAS 2
    20 Kevin Magnussen HAAS 1
    21 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
    22 Jack Aitken WILLIAMS 0
    23 Pietro Fittipaldi HAAS 0

     

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 573
    2 RED BULL RACING HONDA 319
    3 MCLAREN RENAULT 202
    4 RACING POINT BWT MERCEDES 195
    5 RENAULT 181
    6 FERRARI 131
    7 ALPHATAURI HONDA 107
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 8
    9 HAAS FERRARI 3
    10 WILLIAMS MERCEDES 0
  • Pontverseny állása: Ismét történt némi változás

    Pontverseny állása: Ismét történt némi változás

    Igazán szokatlanul alakult a vasárnapi Szahír Nagydíj. A verseny végéig az idei bajnok Lewis Hamiltont helyettesítő George Russellnek állt a zászló, ám a Mercedes elbaltázott taktikája miatt csak a 9. helyen tudott célba érni.

    Bottas versenye sem volt jó, finoman szólva se, így sok előnyt nem tudott kovácsolni abból, hogy az év végi második helyért vele csatában lévő Verstappen már a futam elején kiesett. Köztük jelenleg 16 pont a különbség.

    Győzelmével Sergio Perez azonban feljött a negyedik helyre, így jelenleg ő középmezőny legjobbja. Már csak az a kérdés, hogy ez elég lesz-e ahhoz, hogy ülőst kapjon 2021-re a Red Bulltól.

    Russell a balszerencsés verseny ellenére első F1-es pontjait mégis megszerezte, ezzel pedig az utolsó helyről a 18. pozícióra lépett előre.

    Pont nélküli még Latifi, valamint a vasárnap debütált két újonc: Aitken és Fittipaldi.

    Kettős dobogós helyezéssel a Racing Point a harmadik helyre lépett fel a konstruktőri bajnokságban.

    A szezonból már csak egy futam van hátra.

    A pontversenyek állása a Szahír Nagydíj után:

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 332 6
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 205 2
    3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 189 3
    4 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 125
    5 Daniel Ricciardo RENAULT 112 1
    6 Charles Leclerc FERRARI 98
    7 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 97 1
    8 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 93
    9 Lando Norris MCLAREN RENAULT 87 2
    10 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 74
    11 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 71
    12 Esteban Ocon RENAULT 60
    13 Sebastian Vettel FERRARI 33
    14 Daniil Kvyat ALPHATAURI HONDA 32
    15 Nico Hulkenberg RACING POINT BWT MERCEDES 10
    16 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    17 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    18 George Russell MERCEDES 3 1
    19 Romain Grosjean HAAS FERRARI 2
    20 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1
    21 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 0
    22 Jack Aitken WILLIAMS MERCEDES 0
    23 Pietro Fittipaldi HAAS FERRARI 0

     

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 540
    2 RED BULL RACING HONDA 282
    3 RACING POINT BWT MERCEDES 194
    4 MCLAREN RENAULT 184
    5 RENAULT 172
    6 FERRARI 131
    7 ALPHATAURI HONDA 103
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 8
    9 HAAS FERRARI 3
    10 WILLIAMS MERCEDES 0
  • Pontverseny: Változott a negyedik helyezett kiléte

    Pontverseny: Változott a negyedik helyezett kiléte

    A bajnoki címek sorsa ugyebár már eldőlt, a további pozíciókért azonban még meg a harc.

    Valtteri Bottas és Max Verstappen között fog eldőlni a második és harmadik hely sorsa, mögöttük azonban nagyon szoros a csata.

    Jelen állás szerint Daniel Ricciardo a középmezőny legjobbja, feljött ugyanis a negyedik helyre az összetettben. Őt Perez, Leclerc és Norris követi. Norristól mindössze egy ponttal marad el csapattársa, Carlos Sainz, holtversenyben Alexander Albonnal.

    A konstruktőri bajnokságban a McLaren visszazserezte a harmadik helyet, míg a Williams továbbra is nulla pontos.

    A pontversenyek állása a Bahreini Nagydíj után:

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 332 6
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 201 2
    3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 189 3
    4 Daniel Ricciardo RENAULT 102 1
    5 Sergio Perez RACING POINT BWT MERCEDES 100
    6 Charles Leclerc FERRARI 98
    7 Lando Norris MCLAREN RENAULT 86 2
    8 Carlos Sainz MCLAREN RENAULT 85 1
    9 Alexander Albon RED BULL RACING HONDA 85
    10 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 71
    11 Lance Stroll RACING POINT BWT MERCEDES 59
    12 Esteban Ocon RENAULT 42
    13 Sebastian Vettel FERRARI 33
    14 Daniil Kvyat ALPHATAURI HONDA 26
    15 Nico Hulkenberg RACING POINT BWT MERCEDES 10
    16 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    17 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 4
    18 Romain Grosjean HAAS FERRARI 2
    19 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1
    20 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 0
    21 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 533
    2 RED BULL RACING HONDA 274
    3 MCLAREN RENAULT 171
    4 RACING POINT BWT MERCEDES 154
    5 RENAULT 144
    6 FERRARI 131
    7 ALPHATAURI HONDA 97
    8 ALFA ROMEO RACING FERRARI 8
    9 HAAS FERRARI 3
    10 WILLIAMS MERCEDES 0
  • Bottasnak fel kell kötnie a gatyáját, a Ferrari akár még harmadik is lehet

    Bottasnak fel kell kötnie a gatyáját, a Ferrari akár még harmadik is lehet

    A Török Nagydíj megnyerésével Lewis Hamilton bebiztosította 2020-as bajnoki címét, ezzel pedig már hétszeres világbajnok.

    A konstruktőri után tehát már az egyéni bajnoki cím sorsa is eldőlt.

    A többi helyezésért azonban még folyik a harc. Valtteri Bottas jelenleg a második, de nem dőlhet hátra, mert csak 27 ponttal marad el tőle Max Verstappen. Ha a finn nem akarja elbukni a második helyet is, nem engedhet meg magának egy újabb pontszerzés nélküli versenyt.

    Verstappent 70 pont lemaradással követi Perez, akinél mindössze egyel van kevesebb pontja Ricciardónak. De csak egy pont választja el egymástól a McLaren két versenyzőjét is a hetedik és nyolcadik helyen.

    Sebastian Vettel idén először állhatott dobogóra, de a pontversenyben még így is csak a 13. helyen áll.

    Továbbra is nulla pontos Russell és Latifi.

    Ami a csapatokat illeti, a bajnok Mercedesnek több, mint kétszer annyi pontja van, mint a második helyen álló Red Bullnak.

    A harmadik helyért azonban még egészen nagy a küzdelem. A Racing Point, a Renault és a McLaren mellett mos a Ferrari is visszahelyezte magát a versenybe.

    A pontversenyek állása a Török Nagydíj után

    Egyéni:

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 307 6
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 197 2
    3 Max Verstappen RED BULL RACING 170 2
    4 Sergio Perez RACING POINT 100
    5 Charles Leclerc FERRARI 97
    6 Daniel Ricciardo RENAULT 96 1
    7 Carlos Sainz MCLAREN 75 1
    8 Lando Norris MCLAREN 74 2
    9 Alexander Albon RED BULL RACING 70
    10 Pierre Gasly ALPHATAURI 63
    11 Lance Stroll RACING POINT 59
    12 Esteban Ocon RENAULT 40
    13 Sebastian Vettel FERRARI 33
    14 Daniil Kvyat ALPHATAURI 26
    15 Nico Hulkenberg RACING POINT 10
    16 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING 4
    17 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING 4
    18 Romain Grosjean HAAS FERRARI 2
    19 Kevin Magnussen HAAS 1
    20 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
    21 George Russell WILLIAMS MERCEDES 0

     

    Csapatok:

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 504
    2 RED BULL RACING 240
    3 RACING POINT 154
    4 MCLAREN 149
    5 RENAULT 136
    6 FERRARI 130
    7 ALPHATAURI 89
    8 ALFA ROMEO RACING 8
    9 HAAS 3
    10 WILLIAMS 0
  • Hétszeres bajnok lett a Mercedes, de a többiek nagyon komoly csatában vannak!

    Hétszeres bajnok lett a Mercedes, de a többiek nagyon komoly csatában vannak!

    Imolában, az Emilia Romagna Nagydíjon is Lewis Hamilton diadalmaskodott, második helyen pedig csapattársa, Valtteri Bottas futott be.

    A – még – hatszoros világbajnok tovább növelte előnyét az élen, és Bottas is elléphetett kicsit Verstappen elől, mivel a holland versenyző kiesett a versenyen.

    A top 3-at Leclerc és Perez követi, majd egy kvartett következik: Norris, Sainz, Albon és Gasly hat ponton belül vannak egymáshoz képest.

    A két Williamses versenyző továbbra is pont nélküli.

    Ami pedig a konstruktőri bajnokságot illeti, annak ma eldőlt a sorsa. A Mercedesnek immáron behozhatatlan az előnye, megszerezték zsinórban a hetedik bajnoki címüket.

    A második hely már biztosnak mondható a Red Bull számára – noha ma nulláztak -, a harmadik helyért viszont komoly csata zajlik. Ötödik helyről ma a harmadikra ugrott előre a Renault. De csak egy pontra van tőlük – holtversenyben – a McLaren és a Racing Point…

    A pontversenyek állása az Emilia Romagna Nagydíj után

    Egyéni:

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 282 6
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 197 2
    3 Max Verstappen RED BULL RACING 162 2
    4 Daniel Ricciardo RENAULT 95 1
    5 Charles Leclerc FERRARI 85
    6 Sergio Perez RACING POINT 82
    7 Lando Norris MCLAREN 69 1
    8 Carlos Sainz MCLAREN 65 1
    9 Alexander Albon RED BULL RACING 64
    10 Pierre Gasly ALPHATAURI 63
    11 Lance Stroll RACING POINT 57
    12 Esteban Ocon RENAULT 40
    13 Daniil Kvyat ALPHATAURI 26
    14 Sebastian Vettel FERRARI 18
    15 Nico Hulkenberg RACING POINT 10
    16 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING 4
    17 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING 4
    18 Romain Grosjean HAAS 2
    19 Kevin Magnussen HAAS 1
    20 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
    21 George Russell WILLIAMS 0

     

    Konstruktőri:

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 479
    2 RED BULL RACING 226
    3 RENAULT 135
    4 MCLAREN 134
    5 RACING POINT 134
    6 FERRARI 103
    7 ALPHATAURI 89
    8 ALFA ROMEO RACING 8
    9 HAAS 3
    10 WILLIAMS 0
  • Már matematikailag is csak hárman esélyesek a bajnoki címre

    Már matematikailag is csak hárman esélyesek a bajnoki címre

    A Portugál Nagydíjon aratott győzelmével ismét tovább növelte előnyét Lewis Hamilton. Előnye már 77 pont Valtteri Bottasszal szemben. A finntől pedig csak 17 pontra van Max Verstappen. Most már matematikailag is csak hármuknak van esélye a bajnoki címre idén.

    Utánuk nagy a szakadék a pontok tekintetében, és ott szoros is a verseny. A negyedik és kilencedik helyezett 17 ponton belül van egymáshoz képest.

    A konstruktőri bajnokságban a Mercedesnek már közel kétszer annyi pontja van, mint a második helyen álló Red Bull Racing.

    Egyedül a Williams nem szerzett még egyetlen pontot sem.

    A pontversenyek állása a Portugál Nagydíj után

    Egyéni:

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 256 5
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 179 2
    3 Max Verstappen RED BULL RACING 162 2
    4 Daniel Ricciardo RENAULT 80 1
    5 Charles Leclerc FERRARI 75
    6 Sergio Perez RACING POINT 74
    7 Lando Norris MCLAREN 65 1
    8 Alexander Albon RED BULL RACING 64
    9 Pierre Gasly ALPHATAURI 63
    10 Carlos Sainz MCLAREN 59 1
    11 Lance Stroll RACING POINT 57
    12 Esteban Ocon RENAULT 40
    13 Sebastian Vettel FERRARI 18
    14 Daniil Kvyat ALPHATAURI 14
    15 Nico Hulkenberg RACING POINT 10
    16 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING 3
    17 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING 2
    18 Romain Grosjean HAAS 2
    19 Kevin Magnussen HAAS 1
    20 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
    21 George Russell WILLIAMS 0

     

    Konstruktőri:

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 435
    2 RED BULL RACING 226
    3 RACING POINT 126
    4 MCLAREN 124
    5 RENAULT 120
    6 FERRARI 93
    7 ALPHATAURI 77
    8 ALFA ROMEO RACING 5
    9 HAAS 3
    10 WILLIAMS 0
  • Változások történtek a pontversenyekben, bár nem az élen

    Változások történtek a pontversenyekben, bár nem az élen

    A Nürburgringen aratott győzelmével Lewis Hamilton ismét növelte előnyét a ponttáblázat csúcsát, miközben a második helyen álló csapattársa, Valtteri Bottas kiesett. Köztük 69 pont a különbség jelenleg.

    Bottasnak lassan inkább hátrafelé kell figyelnie, ugyanis Max Verstappen is fontos pontokat gyűjtött vasárnap, és már csak 14 pont választja el Bottas második helyétől.

    Ricciardo dobogós helyezésével a pontversenyben átvette a negyedik Lando Norristól, akit Sergio Perez is megelőzött.

    Érdemes azonban hangsúlyozni, hogy az 5., 6., 7. és 8. helyezett között nagyon szoros a verseny: A 8. Leclerc mindössze 5 pontra van az 5. helyen álló Pereztől.

    A beugró Hülkenberg most is szerzett 4 pontot, de továbbra is a 15. helyen áll. Ami kiváló eredmény, tekintve, hogy mindössze két futamon indult, váratlanul.

    9. helyezésével Grosjean megszerezte idei első pontjait, így most 18. a bajnokságban. Most már egyedül a két Williams versenyző nem gyűjtött még egyetlen pontot sem.

    A konstruktőrök közül nem meglepő módon az élen nem történt változás, a harmadik helyet azonban a Racing Point vette át a McLarentől. Sőt a wokingi csapattól mindössze két pontra van a Renault is.

    A pontversenyek állása az Eifel Nagydíj után

    Egyéni:

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 230 4
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 161 2
    3 Max Verstappen RED BULL RACING 147 2
    4 Daniel Ricciardo RENAULT 78 1
    5 Sergio Perez RACING POINT 68
    6 Lando Norris MCLAREN 65 1
    7 Alexander Albon RED BULL RACING 64
    8 Charles Leclerc FERRARI 63
    9 Lance Stroll RACING POINT 57
    10 Pierre Gasly ALPHATAURI 53
    11 Carlos Sainz MCLAREN 51 1
    12 Esteban Ocon RENAULT 36
    13 Sebastian Vettel FERRARI 17
    14 Daniil Kvyat ALPHATAURI 14
    15 Nico Hulkenberg RACING POINT 10
    16 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING 3
    17 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING 2
    18 Romain Grosjean HAAS 2
    19 Kevin Magnussen HAAS 1
    20 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
    21 George Russell WILLIAMS 0

     

    Csapatok:06

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 391
    2 RED BULL RACING 211
    3 RACING POINT 120
    4 MCLAREN 116
    5 RENAULT 114
    6 FERRARI 80
    7 ALPHATAURI 67
    8 ALFA ROMEO RACING 5
    9 HAAS 3
    10 WILLIAMS 0
  • Pontverseny: Nagyon komoly a harc a top 3 mögött!

    Pontverseny: Nagyon komoly a harc a top 3 mögött!

    Valtteri Bottas szocsi győzelmével és a leggyorsabb körért járó plusz egy ponttal faragott valamennyit a hátrányából Lewis Hamiltonnal szemben. Lemaradása azonban így is 44 pont. Max Verstappentől azon kezd biztonságos távolságba kerülni. A holland versenyző 33 pontra van a finntől.

    A top 3 mögött azonban igen szoros a verseny: Norrist, Albont és Ricciardót 1-1 pont választja csak el egymástól. Eközben a hetedik helyen holtversenyv van Leclerc és Stroll között, és tőlük csak egy ponttal marad el Perez.

    Továbbra is pont nélkül van a két williamses versenyző, valamint Romain Grosjean.

    Matematikailag a 12. helyen lévő Esteban Oconig van esélyük a versenyzőknek a bajnoki címre.

    A konstruktőri bajnokságban a Mercedes már alaposan elhúzott a Red Bull elől. A McLaren harmadik helye azonban veszélybe került, két pontra megközelítette a Racing Point, utóbbitól pedig 5 ponttal marad csak el a Renault.

    A bajnokság állása az Orosz Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 205 4
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 161 2
    3 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 128 1
    4 Lando Norris MCLAREN 65 1
    5 Alexander Albon RED BULL RACING 64
    6 Daniel Ricciardo RENAULT 63 1
    7 Charles Leclerc FERRARI 57
    8 Lance Stroll RACING POINT 57
    9 Sergio Perez RACING POINT 56
    10 Pierre Gasly ALPHATAURI 45
    11 Carlos Sainz MCLAREN 41 1
    12 Esteban Ocon RENAULT 36
    13 Sebastian Vettel FERRARI 17
    14 Daniil Kvyat ALPHATAURI 14
    15 Nico Hulkenberg RACING POINT 6
    16 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING 2
    17 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING 2
    18 Kevin Magnussen HAAS 1
    19 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
    20 George Russell WILLIAMS 0
    21 Romain Grosjean HAAS 0

     

    A bajnokság állása az Orosz Nagydíj után (csapatok):

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 366
    2 RED BULL RACING 192
    3 MCLAREN 106
    4 RACING POINT 104
    5 RENAULT 99
    6 FERRARI 74
    7 ALPHATAURI 59
    8 ALFA ROMEO RACING 4
    9 HAAS 1
    10 WILLIAMS 0
  • Pontverseny: Matematikailag még bárki bajnok lehet!

    Pontverseny: Matematikailag még bárki bajnok lehet!

    Az eseménydús Toszkán Nagydíj és Lewis Hamilton újabb győzelme azt eredményezte, hogy a hatszoros világbajnok még közelebb került a hetedik bajnoki címéhez.

    Mindeközben kiesésével Max Verstappennek egyre kevesebb esélye van a bajnoki címre, sőt a második helyezett Valtteri Bottas is távolodik tőle.
    Hozzá kell azonban tenni, hogy matematikailag még mindenkinek van esélye a bajnoki cím megszerzésére, mivel a hátrelévő versenyeken még összesen 200 pont szerezhető (ha a leggyorsabb körért járó pontokat is beleszámoljuk, akkor 208 a maximálisa megszerezhető pontok száma).

    Norris és Albon is előrébb lépett a ponttáblázatban, miközben Kimi Räikkönen megszerezte első pontjait az idei szezonban.

    Pont nélkül áll jelenleg még a két Williams, valamint Grosjean.

    A bajnokság állása a Toszkán Nagydíj után (versenyzők):

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 190 4
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 135 1
    3 Max Verstappen RED BULL RACING 110 1
    4 Lando Norris MCLAREN 65 1
    5 Alexander Albon RED BULL RACING 63
    6 Lance Stroll RACING POINT 57
    7 Daniel Ricciardo RENAULT 53 1
    8 Charles Leclerc FERRARI 49
    9 Sergio Perez RACING POINT 44
    10 Pierre Gasly ALPHATAURI 43
    11 Carlos Sainz MCLAREN 41 1
    12 Esteban Ocon RENAULT 30
    13 Sebastian Vettel FERRARI 17
    14 Daniil Kvyat ALPHATAURI 10
    15 Nico Hulkenberg RACING POINT 6
    16 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING 2
    17 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING 2
    18 Kevin Magnussen HAAS 1
    19 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
    20 George Russell WILLIAMS 0
    21 Romain Grosjean HAAS 0

     

    A bajnokság állása a Toszkán Nagydíj után (csapatok):

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 325
    2 RED BULL RACING 173
    3 MCLAREN 106
    4 RACING POINT 92
    5 RENAULT 83
    6 FERRARI 66
    7 ALPHATAURI 53
    8 ALFA ROMEO RACING 4
    9 HAAS 1
    10 WILLIAMS MERCEDES 0
  • Történt némi változás a ponttáblázatokban Monza után

    Történt némi változás a ponttáblázatokban Monza után

    A Forma-1-es Olasz Nagydíj igazán váratlan végeredményt hozott. A bajnokság három éllovasa igen gyenge eredményt szállított, míg a versenyt Pierre Gasly nyerte.

    Hamilton hét pontot szerzett, a leggyorsabb körért járó plusz egy ponttal együtt. Bottas 5. helyével visszavette a második pozíciót Verstappentől, aki kiesett Monzában.

    Mögöttük holtverseny alakult ki Stroll és Norris között.

    Gasly pedig győzelmével négy pozíciót javított a pontversenyben.

    Továbbra sincs pontja a két Haasnak, Grosjeannak és Räikkönennek.

    Mivel a Red Bull nullázott, a Mercedes így is növelni tudta előnyét az élen, miközben a Ferrari a 6. helyre csúszott.

    A bajnokság állása az Olasz Nagydíj után, egyéni:

    Versenyző Csapat Pontok
    Ebből leggyorsabb körért
    1 Lewis Hamilton MERCEDES 164 3
    2 Valtteri Bottas MERCEDES 117 1
    3 Max Verstappen RED BULL RACING 110 1
    4 Lance Stroll RACING POINT 57
    5 Lando Norris MCLAREN 57 1
    6 Alexander Albon RED BULL RACING 48
    7 Charles Leclerc FERRARI 45
    8 Pierre Gasly ALPHATAURI 43
    9 Carlos Sainz MCLAREN 41 1
    10 Daniel Ricciardo RENAULT 41 1
    11 Sergio Perez RACING POINT 34
    12 Esteban Ocon RENAULT 30
    13 Sebastian Vettel FERRARI 16
    14 Nico Hulkenberg RACING POINT 6
    15 Daniil Kvyat ALPHATAURI 4
    16 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING 2
    17 Kevin Magnussen HAAS 1
    18 Nicholas Latifi WILLIAMS 0
    19 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING 0
    20 Romain Grosjean HAAS 0
    21 George Russell WILLIAMS 0

     

    A bajnokság állása az Olasz Nagydíj után, csapatok:

    Csapat Pontok
    1 MERCEDES 281
    2 RED BULL RACING 158
    3 MCLAREN 98
    4 RACING POINT 82
    5 RENAULT 71
    6 FERRARI 61
    7 ALPHATAURI 47
    8 ALFA ROMEO RACING 2
    9 HAAS 1
    10 WILLIAMS 0