Címke: pole pozíció

  • Tassi Attila és Tiago Monteiro rajtolhat majd az első sorból Villa Realban a harmadik futamon!

    Tassi Attila és Tiago Monteiro rajtolhat majd az első sorból Villa Realban a harmadik futamon!

    Tassi Attila élete első rajtelsőségét szerezte meg a WTCR portugál versenyhétvégéjén, Villa Realban. A fiatal magyar versenyzőnek még Michelisz Norbert tegnapi körrekordjánál is gyorsabb tudott lenni. Tassi csapattársa, Tiago Monteiro lett a második a hazai szurkolók legnagyobb örömére, ezzel bebiztosítva a Honda első sort.

    Augusto Farfus időmérője gyorsan véget ért, ugyanis a brazil pilóta összetörte a Hyundai-át. Az eset miatt félbe kellett szakítani az edzést. Egy kisebb szünet után folytatódott a drámai időmérő edzés, ugyanis Michelisz Norbi, aki a tegnapi futamon nyerni tudott, már a Q1-ben búcsúzott. A magyar pilóta csak a tizenhatodik helyről rajtolhat majd, éppen megelőzve ezzel Gabrielle Tarquinit.

    Ez azt jelentette, hogy a Hyundai versenyzői közül csak Nicky Catsburgnak sikerült bejutni a Q2-be. A Hondák már ekkor is gyorsak voltak, ugyanis Tassi volt a leggyorsabb a Q1-ben a két Alfa Romeo előtt.

    Tassi már a Q2 elején megdöntötte a körrekordot egy 1:59.445-ös köridővel. Eközben Kevin Ceccon pont ugyanott törte össze az autóját, mint ahol azt Farfus tette meg a Q1-ben. A falat meg kellett javítani az esetet követően, ami miatt újfent előkerült a piros zászló.

    Az újraindítást követően Rob Huff és Yann Ehrlacher is javítani tudott. A javításnak köszönhetően mindketten bekerültek a legjobb ötbe. Nestor Girolami éppen kicsúszott a legjobb tízből, ugyanis az argentin a tizenegyedik leggyorsabb időt autózta.

    A Q3-ban sokáig Monteiro volt a leggyorsabb, azonban Tassi Attila egy briliáns első szektornak köszönhetően legyőzte a portugál csapattársát. A harmadik helyről pedig Yann Ehrlacher rajtolhat majd a harmadik futamon.

    A második futamon a kínai, Ma Qing Hua rajtolhat majd az első rajtkockából.

  • Remekeltek a magyarok a tegnapi két időmérőn a Nürburgringen

    Remekeltek a magyarok a tegnapi két időmérőn a Nürburgringen

    A WTCR magyar versenyzői, Michelisz Norbert és Tassi Attila remek teljesítményt nyújtottak a tegnap megrendezett első két nürburgringi időmérőn. Michelisz mindkét futamot a közvetlen élmezőnyből kezdheti majd meg, Tassinak pedig élete legjobb eredményét sikerült elérnie a második időmérő edzésen.

    Első időmérő

    Esteban Guerrieri idei második rajtelsőségét szerezte meg, miután megnyerte az esővel tarkított első időmérő edzést a Nürburgringen.

    A Münnich Motorsport Honda versenyzője legjobb ideje egy 10:30.955 volt, ami több, mint másfél perccel lassabb a szabadedzésen autózott legjobbjától. Természetesen a heves esőzések miatt lassultak ennyit a köridők.

    Az argentin után a BRC Hyundai magyar versenyzője, Michelisz Norbert volt a leggyorsabb. A magyar versenyzőn több, mint hat másodpercet kapott argentin riválisától. Nestor Girolami lett a harmadik, pár ezred másodperccel lemaradva Norbitól.

    Az edzést nem úsztuk meg baleset nélkül, ugyanis Mikel Azcona a Bergwerk kanyarban elveszítette uralmát a Cupra TCR-je felett és lesodródott a pályáról. Az eset miatt sárga zászlóztak, ami elvette a javítási lehetőséget a versenyzőktől. Azonban ez nem befolyásolt semmit, mert az időjárási körülmények egyre rosszabbak lettek.

    A pole miatt Guerrierri immáron 15 pontra növelte előnyét a Lync&Co svéd versenyzőjével, Thed Björkkel szemben.

    Második időmérő

    A Nürburgring specialista, Benjamin Leuchter karrierje első pole pozícióját könyvelhette el a második nürburgringi időmérőn, megelőzve ezzel márkatársát, Rob Huffot.

    Az edzés elején még nedves volt a pálya, amit a Volkswagen versenyzői ki is tudtak használni, ugyanis rögtön az edzés elején bebetonozták magukat az első két helyre. Tíz perccel az edzés vége előtt elkezdett száradni a pálya. Thed Björk ezt kihasználva rögtön az élre ugrott, megelőzve ezzel a két Volkswagent. Nicky Catsburgon azonban kifogtak az átmeneti körülmények és falnak ütközött, ami miatt megsérült az autója felfüggesztése.

    Azonban a két Volkswagen pilóta száraz pályás gumikon sem találtak legyőzőre és átvették a vezetést Björktől. Leuchter és Huff mögött az első időmérő sztárjai, Esteban Guerrieri és Michelisz Norbi végeztek.

    Ki kell emelni Tassi Attila nyolcadik helyét, ugyanis a fiatal magyar tehetségnek ez az eddigi legjobb időmérős eredménye.

    Az első futamot 17:30-kor, a második és a harmadik futamot pedig a szombat reggel rendezik majd meg.

  • Még Lewis Hamilton is örült Sebastian Vettel sikerének

    Még Lewis Hamilton is örült Sebastian Vettel sikerének

    Lewis Hamilton elmondás szerint nagyon-nagyon örül Sebastian Vettel sikerének. A brit úgy fogalmazott, hogy a német versenyző időmérős helyezése nagyon jót tett a Formula 1-nek.

    A 2019-es év többnyire arról szól, hogy két Mercedeses versenyző felváltva uralja mind az időmérőket, mind a futamokat. Bahreinben volt eddig a Ferrarinak esélye az Ezüst Nyilakkal szemben, ám a technika közbeszólt Charles Leclerc alatt és egyenesen a fő riválisuk kezébe dobta az elsőséget. Azóta a Mercedes kettős győzelmétől volt hangos a sajtó, ám úgy látszik, lassan-lassan találnak fogást a német alakulaton. Monacóban Vettel be tudott férkőzni a két ezüst színű autó közé és második lett, míg Kanadában már a rajtelsőséget is elorozta előlük.

    A Q3 utolsó pár percében még a brit világbajnok örülhetett, ám Vettel utolsóként olyan kört produkált, mely során kiszorította Hamilton az első helyről. Az ötszörös világbajnok viszont nem bánta ezt, úgy nyilatkozott, nagyon is örül ellenfele sikerének.

    ,,Igazából nagyon-nagyon boldog vagyok Seb teljesítménye miatt, nagyszerű kőrt autózott a végén. Az első köröm nagyon jó volt, egy másodpercig azt hittem, hogy elég lesz az első helyre, de végső soron boldog vagyok, hogy második lettem, ugyanis tegnap i szabadedzés nagyját kihagytam, és ennek ellenére ma jó napot produkáltunk. Szeretem, ha más csapatokkal is harcolhatok, és ma nagyon szoros volt, nem tudhattuk, mi lesz a végén. Egyes szakaszokban előttünk jártak, szinte lesöpörtek minket a pályáról, ezért remélem, hogy ez a versenyhétvége egy fordulópont a számukra és innentől szorosabb lesz a küzdelem, ugyanis ha lenne egy komoly harc a bajnoki címért a szezon során, az nagyszerű lenne.”

    A Ferrari az egyenesekben szinte verhetetlen volt, Hamilton szerint ezért is sikerült Vettelnek megszereznie az első rajtkockát. A brit bajnok szerint a Scuderia talán már megtalálta a „partimódját”.

    ,,Úgy vélem elkezdhetik megírni azt, hogy van partimódjuk. Nem tudom Sebnek ki mondta, hogy mi rendelkezzünk partimóddal, ám az ő végsebességük annyival jobb volt az utolsó szektorban, hogy amiatt veszítettük el a pole-t.”

  • Hamilton Niki Laudának ajánlotta pole pozícióját

    Hamilton Niki Laudának ajánlotta pole pozícióját

    Lewis Hamilton elismerte szinte mindent kihozott magából annak érdekében, hogy megszerezze a pole pozíciót Monacóban, és legyőzze csapattársát Valtteri Bottast.

    A finn versenyző remek idővel nyitotta a táncot a Q3-ban, míg a britnek nem sikerült élete körét produkálnia, azért nagyon úgy festett a helyzet, hogy Bottas foglalhatja el az első rajtkockát vasárnap, ám a második körén a nastolai nem tudott javítani idején, ellentétben Hamiltonnal, aki kis különbséggel is, de csapattársánál jobb időt autózott.

    ,,Sokkal mélyebbre kellett ásnom, mint valaha, ez a kör gyönyörű volt. Nagyszerűen érzem magam és nagyon hálás vagyok. Minden bizonnyal ez az egyik legjobb pole pozíció, amit valaha szereztem.

    Az ötszörös világbajnok hozzátette, különösen azért fontos számára ez a „győzelem”, mert nagyon nehéz időszakot élnek át jelenleg csapatával, ugyanis gyászolják a hétfőn elhunyt ügyvezető elnöküket,Niki Laudát.

    ,,Természetesen az évek során rengeteg siker ért már minket, ám nem emlékszem arra, hogy bármelyik is ennyi erővel bírt volna, különösen a héten történt események után. Nagyon nehéz ez az időszak a csapatnak és nekem is. A célunk az volt, hogy megszerezzük a pole-t. A felhők ezen a hétvégén a fejünk felett állnak, ezért igazán próbáltam mindent beleadni, és Nikiért jól teljesíteni. Szeretek itt lenni, ez az otthonom valamint ez az a verseny, amelyről minden pilóta gyerekkora óta álmodik. Nem számít hányszor jártál már itt, még mindig egy álom ez az egész, ezért adsz bele mindent, amit csak lehet, hogy jól szerepelj.”

    Az ötszörös világbajnok nagyon büszke csapatára, és nagyon hálás, amiért ilyen fáradhatatlanul dolgoznak a siker érdekében.

    ,,Egyszerűen csodálatos az, ahogy csapatként együtt haladtunk előre és lettünk erősebbek a hétvégén. Nagyon büszke vagyok mindenkire. A srácok a gyárban fáradhatatlanul dolgoztak azon, hogy mi egy nagyszerű autóval érkezhessünk ide.”

    Hamilton elmondta koránt sem volt könnyű dolga, ugyanis az autóját folyamatosan kontrollálnia kellett, mert az úgy viselkedett, mint egy „dühöt bika”.

    ,,Nehéz köröm volt, a Rasscasse kanyarnál egy pillanatra az autóm nagyon túlkormányzottá vált, azonban sikerült menedzselnem a helyzetet. Az utolsó kanyarból kijövet egy kis időt veszítettem, és mikor ráfordultam a célvonalra, csak abban reménykedtem, hogy legalább egy ezreddel sikerüljön jobb kört autóznom Valtteri idejénél. Az első két szabadedzés jól alakult a számomra, ám a mai nap nem éreztem olyan jól magam az autóban. Nem sikerült egyszer sem tökéletes kört futnom, azonban megpróbáltam a legközelebb kerülni hozzá. Ezt a pole-t Nikinek szeretném ajánlani.” –tette hozzá Hamilton.

  • Toto Wolff a pénteki nap eredményei után nem számított ekkora sebességbeli különbségekre

    Toto Wolff a pénteki nap eredményei után nem számított ekkora sebességbeli különbségekre

    Toto Wolff a Mercedes csapatfőnöke nagyon boldog, amiért kettős győzelmet arattak a Kínai Nagydíjon. Lewis Hamiltonnak sikerült diadalmaskodnia az 1000. futamon, azonban az osztrák csapatfőnöke elmondta, pénteken álmodni se mert arról, hogy ekkora sebességbeli különbség lesz a Mercedes és a Ferrari között.

    ,,Nagyszerű, hogy az első rajtkockából vághattunk neki az 1000. futamnak és az még jobb, hogy így kontrolláltuk az egész versenyt. A dupla kerékcsere sikeressége igazán büszkévé tesz, ha az nem jön össze, mindent elveszíthettünk volna, de boldog vagyok, hogy ez nem így alakult.” – nyilatkozta Wolff a Sky Sports F1-nak.

    ,,Meglepődtem, ugyanis a pénteki nap után nem számítottunk arra, hogy ennyire kontrollálni tudjuk a versenyt. Nagyon büszke és boldog vagyok, a közeljövőben még több jó dolog vár ránk.”

    ,,Valtteri nem fog örülni a futamot követően, de a rajt meghatározó pillanata volt a versenynek. Baku azonban egy másik karakterisztikájú pálya lesz, egy utca helyszín ahol van egy nagyon hosszú egyenes, amivel fel tudjuk venni a harcot, már nagyon várom, hogy ismét versenyezhessünk.”

  • Latifi nyert, Mick Schumacher a nyolcadik helyen zárta a szezonnyitót

    Latifi nyert, Mick Schumacher a nyolcadik helyen zárta a szezonnyitót

    A Williams juniorja, Nicholas Latifi nyerte meg a Forma-2-esek szezonnyitó versenyét Bahreinben. A kanadai annak ellenére tudott nyerni, hogy az övé volt a leglassabb kerékcsere az egész mezőnyből.

    A kanadai a kilencedik körben vette át a vezetést Louis Deletraztól, miután kifékezte őt az egyes kanyar féktávján. A kiállásokat követően Latifi visszaesett, ugyanis az egyik hátsó kereket lassabban cserélték le a kelleténél.

    A Williams fejlesztő pilótája a negyedik helyre esett vissza, azonban a frissebb gumijainak köszönhetően gyorsan megelőzte az előtte haladó Deletrazt, Nyck de Vrist és Nobuharu Matsushiát. Ezek után gyorsan el is húzott ettől a hármastól.

    A poleból rajtoló Luca Ghiotto egy kalandos verseny végén ért célba a második helyen. Az olasz már a rajtnál jelezte, hogy problémái vannak a kuplungjával. Ennek meg is lett ez eredménye, ugyanis a borzalmas rajtja miatt rengeteg pozíciót veszített. Ghiotto azonban nem adta fel és végül Latifi mögé sikerült felzárkóznia.

    A harmadik helyen Latifi csapattársa, Sergio Sette Camara végzett. A GP3 bajnoka, Anthoine Hubert egy szenzációs bemutatkozáson van túl, ugyanis a francia pilóta a negyedik helyen zárta élete első Forma-2-es versenyét. Hubertnek az utolsó körben sikerült megelőzni de Vriest, aki a második etapban szenvedett a gumijaival.

    Jack Aitken lett a hetedik, megelőzve ezzel Mick Schumachert, aki az utolsó körös előzésének köszönhetően szerezte meg a nyolcadik helyet a szenvedő Matsushitától. Az utolsó pontszerző helyet pedig a szintén újonc kínai, Guanyu Zhou szerezte meg.

    A verseny egyetlen kiesője Schumacher csapattársa, Sean Gelael volt, aki valószínűleg egy fékhiba miatt csúszott ki a pályáról az egyes kanyar féktávján.

    A fordított rajtrácsnak köszönhetően a hétszeres világbajnok F1-es legenda fia rajtolhat majd a pole pozícióból a holnapi sprintversenyen.

  • Vandoorne sajnálja a technikai hiba miatt elvesztett dobogót

    Vandoorne sajnálja a technikai hiba miatt elvesztett dobogót

    A HWA Racelab versenyzője, Stoffel Vandoorne biztos abban, hogyha nem lett volna problémája az autója kardántengelyével, akkor biztosan ott lett volna a pódiumon a Formula E legutolsó versenyén Hong Kongban.

    A belga pilótának sikerült megszereznie a HWA történetének első pole pozícióját az elektromos szériában. Azonban az ezzel járó előnyt nem élvezhette sokáig, ugyanis Oliver Rowland már a rajtnál megelőzte őt. A belga pilóta a negyedik helyről volt kénytelen félreállni az autó hibája miatt.

    „Akár az első háromban is végezhettünk volna, ha nem romlik el az autóm,” – nyilatkozta Vandoorne az e-racing365-nek. „Valószínűleg a kardántengely romlott el. Ez nagyon frusztráló érzés a számomra, azonban továbbra is koncentrálnunk kell. „Nagyon örültem, hogy én voltam az, aki megszerezte a csapat történetének első rajtelsőségét és az ezzel járó három pontot. Ebből látszik, hogy megvan a kellő tempónk ahhoz, hogy gyorsak legyünk és az is, hogy a csapat jó úton halad.”

    Vandoorne azt is hozzátette, hogy a HWA most már egy szinten van a Venturival, akikkel közösen dolgoznak együtt. A belga szerint a szezon hátralevő részében lesz esélyük a jó szereplésre. „Amikor minden jól működik, akkor képesek vagyunk felvenni a versenyt az élmezőnnyel. A fejlesztésekkel jól állunk, szóval a következő időmérőkön is lesz esélyünk bekerülni a legjobb hatba.”

    Vandoorne a rajtnál nagyon figyelt arra, hogy ne kerüljön bele egy balesetbe se, ugyanis a csapatnak az adatok szempontjából fontos lett volna az, hogy a belga pilóta a teljes versenytávot teljesítse. „A rajtnál óvatosabb voltam a kelleténél. Fontos lett volna, hogy célba érjünk. Biztos voltam benne, hogy száraz körülmények között nem a mi autónk lesz a leggyorsabb. Azonban sikerült egy tempót autózni a többiekkel és Gary (Paffett) fontos pontokat szerzett a csapatnak, ami bizakodásra ad okot.”

  • Hamilton: A csapat tökéletes munkát végzett

    Hamilton: A csapat tökéletes munkát végzett

    Lewis Hamilton szerezte meg a pole pozíciót Ausztráliában, és az első dolga az volt, hogy megköszönje csapatának azt az erőfeszítést és azt a kemény munkát, amit végeztek a felkészülési idő alatt, továbbá azért is hálálkodott, amiért egy olyan autót bocsátottak a rendelkezésére, amivel képes ilyen sebesen száguldani.

    A regnáló világbajnok egy tizeddel futott jobb időt csapattársánál, Valtteri Bottasnál, míg a harmadik helyet megszerző Sebastian Vettel már hét tizedes lemaradást gyűjtött össze, a fékre panaszkodó brit pilótával szemben.

    Hamilton sorozatban 6 alkalommal szerezte meg az első rajtkockát az Albert Parkban, ám az utóbbi két évben nem sikerült ezt győzelemre váltan, ám egyelőre ezzel még nem akar foglalkozni.

    ,,Még mindig remegek, milyen csodálatos nap, köszönöm a közönségnek, hogy ilyen fantasztikus hangulatot teremtettek. A csapatnak a téli tesztek alatt fogalma sem volt, mivel is fogunk itt majd szemben állni, ezért keményen dolgoztak a gyárban és ezen a héten is a helyszínen, egyszerűen tökéletes munkát végeztek.”

    ,,Szeretnék Valtterinek is gratulálni. Nagyszerű ezt látni, hogy az első öt helyezett egy másodpercen belül van, ez egyszerűen remek.” –nyilatkozta Hamilton a Sky Sportsnak a Q3 után.

  • Horner: Ricciardo pole-ja a semmiből jött

    Horner: Ricciardo pole-ja a semmiből jött

    A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner nem számított arra, hogy Daniel Ricciardo nyeri majd meg a Mexikói Nagydíj időmérő edzését.

    Szinte már borítékolni lehetett, hogy Max Verstappen, aki miután mindhárom szabadedzést megnyerte, az időmérőn sem talál majd legyőzőre. Azonban az utolsó utáni pillanatban Ricciardo elhappolta a pole pozíciót Verstappen elől.

    „Hihetetlen kimondani, de ilyen legutoljára 2013-ban az austini hétvégén fordult elő, hogy mindkét pilótánk az első sorból rajtolhatott,” – nyilatkozta boldogan Horner a Motorsport.com-nak.

    „Mindkét pilótánk nagyszerűen teljesített, azonban Daniel ma elképesztő volt. Ez az ő napja volt és hallhattátok, hogy mennyire örült a pole-nak. Öröm volt hallgatni őt a rádióban.”

    Ricciardo ezzel megszerezte pályafutása harmadik pole pozícióját. A másik kettőt Monacóban szerezte, szóval ez az első poleja, amit nem Monacóban szerzett meg.

    „Azt hittem nem lesz meg, de aztán mégis meglett,” – mondta Ricciardo. „Erősnek kell legyek, ugyanis a holnapi verseny nagyon nehéz lesz. Nem voltak jó hétvégéink, egészen mostanáig és ennek nagyon örülök.

    „A hétvége eleje óta megvolt a tempónk és a csapat szemszögéből nézve is fantasztikus eredményt értünk el. Holnap be kell fejeznünk, amit elkezdtünk.

    „Max uralta a szabadedzéseket, azonban éreztem, hogy nekem is lehet esélyem. Az utolsó utáni pillanatban sikerült összeraknom a tökéletes kört.”

    Ricciardo szerint nem lepődött meg, miután megtudta, hogy a holnapi futamon ő indulhat majd az első rajtkockából.

    „Nem mondanám, hogy meg vagyok lepve. Tudtam, hogy meg tudom csinálni. Szerencsére az időmérő végére összeálltak a dolgok.

    „Az első szektorom nem volt valami jó, azonban a második és a harmadik szektorban nagyon gyors tudtam lenni. Az első szektor után nem voltam benne biztos, hogy sikerül majd. Azonban tudtam, hogy az első mért köröm nem volt tiszta.

    „A végén tisztában voltam vele, hogy jó kört autóztam, azonban nem voltam benne biztos, hogy ez a kör elég volt-e a polehoz.”

  • 8 Schumacher rekord, amelyet Hamilton megdönthet!

    8 Schumacher rekord, amelyet Hamilton megdönthet!

    A múlt heti Japán Nagydíjon aratott győzelmével Lewis Hamilton vezeti a Forma-1-es egyéni világbajnokságot, és nagyjából csak egy győzelem választja el attól, hogy ötödször is megkoronázzák, amivel már belátható távolságra kerül a rekorder Michael Schumacher címeihez is.

    A német rekordját a pole pozíciókat illetően már megdöntötte, és több pályán is nyert már mint Schumacher. Van még azonban pár olyan rekord, ami jó ideje megdönthetetlennek tűnt most azonban megdőlhet.

    A Mercedes sztárja élete formájában vezet, semmi jelét nem mutatja annak, hogy lassítana a tempón, közeledik a harmincas éveinek a közepéhez, így minden adott, hogy újra írja a történelmet. Vagy bekavarhat esetleg egy olyan ifjú titán, mint Max Verstappen vagy Charles Leclerc az elkövetkezendő években? Rob Watts megvizsgálta, hogy mit érhet még el Hamilton Schumacher legrangosabb sikereiből…

    VILÁGBAJNOKI CÍMEK SZÁMA
    Schumacher: 7
    Hamilton: 4*

    Amikor Schumacher 2004-ben megnyerte az utolsó, hetedik világbajnoki címét, akkor Hamilton, de a négyszeres világbajnok honfitársa, Sebastian Vettel sem mutatkozott még be a Forma-1-ben, nem hogy világbajnoki címekről beszélhettünk volna esetükben. Juan Manuel Fangio ötszörös világbajnoki rekordja 46 évig tartott, majd Schumacher volt az, aki beérte az argentint, az meg hogy még kettőt rátett, úgy tűnt, hogy soha nem lesz beérhető.

    Most, hogy az elmúlt négy szezonból hármat megnyert, illetve 2008-ban megszerezte az elsőt, Hamilton közel áll ahhoz, hogy év végén beérje Fangio-t. Ha ez a sorozata tart a jelenleg érvényben lévő Mercedeses szerződése végéig, akkor Hamilton beérheti Schumacher mágikus hetesét, és nem kell ahhoz nagy jóstehetség, hogy belássuk, megpróbál akkor rátenni majd még egy lapáttal…

    NAGYDÍJ GYŐZELMEK SZÁMA
    Schumacher: 91
    Hamilton: 71*

    Schumacher utoljára a 2006-os Kínai Nagydíjon diadalmaskodott, amivel 40 győzelemmel többet szerzett, mint Alain Prost, aki addig tartotta ezt a rekordot. Hogy még érthetőbb legyen: Prost összes győzelmének a számához ha hozzáadjuk legnagyobb riválisa, Ayrton Senna győzelmeinek a számát, akkor lenne az 92. Csak eggyel több, mint Schumacher amit összesen elért.

    Könnyű belátni azt, hogy könnyű volt rámondani Schumacher számadata miatt azt, hogy soha sem lesz megközelítve ez a rekord, de Hamilton uralja a Forma-1 hibrid korszakát, és ez mindent megváltoztatott. 2014 óta az idei Japán Nagydíjig bezárólag a lehetséges 96 versenyből 49-et megnyert, tehát a futamok 51%-át. Ez pedig azt jelenti, hogy átlagban évente többet, mint tízet. Ha még váratlanul el is hagyná Hamilton a szerződése lejárta után a Forma-1-et, addig is legalább 45 verseny van hátra. Ha tartja a jelenlegi formáját, 2020 végén nagyjából 94 győzelemnél járhat majd, ami azt vetíti előre, hogy Schumacher ezen rekordja is bizony, veszélyben van.

    LEGTÖBB GYŐZELEM UGYANAZON ORSZÁG NAGYDÍJÁN
    Schumacher: 8 (Francia Nagydíj)
    Hamilton: 6* (Kanadai, Magyar és Amerikai Nagydíj)

    Schumacher számtalan versenypályán tartja a rekordot a legtöbb ottani nagydíj győzelemmel, de Lewis Hamilton is három kiemelt helyszínen kifejezetten jól szerepel. Első F1-es győzelmét a 2007-es Kanadai Nagydíjon aratta, azóta még ötször diadalmaskodott Montreálban (2010, 2012, 2015, 2016, 2017). Ugyanennyi győzelmet szerzett Magyarországon is a Hungaroringen, illetve Amerikában. Schumacher ezen rekordja nyolcnál jár. Annak ellenére, hogy a nevét legtöbbször Spa-val hozzák összefüggésbe, a Francia Nagydíj az, amely leginkább feküdt neki.

    Amennyiben Hamilton a jövő héten nyer, az lenne a 7. győzelme az Egyesült Államokban (hatszor Austinban, egyszer Indianapolisban). Újabb két lehetősége esetén jó eséllyel beérheti ebben is Schumachert, vagy megdöntheti.

    GYŐZELEM EGYMÁST KÖVETŐ SZEZONOKBAN
    Schumacher: 15
    Hamilton: 12*

    Schumacher tartja azt a rekordot is, hogy legalább megnyert egy versenyt minden szezonban, egymás után tizenötször, amit Hamilton pontosan beérhet 2020-ban, amikor lejár majd a szerződése. Első évében a brit újonc teljesítményét leginkább Jacques Villeneuvehöz mérték, a győzelmek száma tekintetében az újonc szezonban. Azóta minden évben legalább egy győzelmet magáénak tudhat az adott évben, utolsó öt évében pedig ez a szám már legalább kilenc volt.

    ELSŐ HELYEN ÁLLT EGY NAGYDÍJON
    Schumacher: 142
    Hamilton: 126*

    Ez bizony egy olyan rekord, ami már akár jövőre megdőlhet. Schumacher 142 alkalommal vezetett egy versenyt a versenyzői karriere folyamán, ami masszív 56-tal több, mint a listán őt követő Sennáé, ami tartotta is magát Hamilton és Vettel megjelenéséig. Vettel 97 nagydíjon vezette egyszer legalább a versenyt, de Hamilton az, aki egyértelműen a kihívó, hiszen már csak 17 alkalom kell neki ahhoz, hogy meglegyen ez a rekord is. A brit a versenyek 76%-ában volt vezető pozícióban a hibrid korszakban, ami egy tizenötös átlagot jelent szezononként. Ha folytatja ezt a sikerszériát, akkor Schumacher rekordját akár 2019-ben megdöntheti, és feltehetően úgy vonul majd vissza, hogy a pályafutása során azon versenyek felében vezető pozícióban volt, amelyeken elindult.

    TRIPLÁZÁS EGY NAGYDÍJON (POLE, GYŐZELEM, LEGGYORSABB KÖR)
    Schumacher: 22
    Hamilton: 14*

    Schumacher huszonkétszer triplázott, vagy más néven „grand slam”. Elsősorban ez az öt egymást követő domináns bajnoki évének köszönhető a Ferrarival, 2000-2004 között. Hamilton hasonló utat jár be az új turbó korszakban, ő tizenkettőt gyűjtött be ezen időszak alatt. Nehéz lesz ezt a rekordot megdönteni, mert Hamiltonnak nemcsak egy domináns versenyautóra lesz szüksége, ami megfelel neki a szerződése lejártáig, hanem össze kell raknia tökéletes versenyhétvégéket, ami nem is olyan egyszerű, mint az elsőre annak tűnik. Csak ha a múlt hétvégét nézzük, Vettel fosztotta meg attól, hogy meglegyen neki a 15. azzal, hogy övé volt a leggyorsabb kör Suzukában.

    DOBOGÓS HELYEZÉSEK SZÁMA
    Schumacher: 155
    Hamilton: 131*

    Hamilton mostanáig bezárólag a dobogón végzett a Forma-1-es indulásainak az 58%-ban, ami a legjobb eredmény a Forma-1 modern időszakában. Olyan sűrűn fordul elő a top háromban a hibrid korszakban, hogy azon gondolkodik már, hogy az emailjeit át kell irányítania. 2014 óta 80%-ban pezsgőzéssel ért véget Hamilton versenye, ami mindenképpen lenyűgöző. Ez is egy olyan rekord tehát, amiben nagy valószínűséggel megdönti majd Schumachert.

    LEGHOSSZABB IDŐSZAK AZ ELSŐ ÉS UTOLSÓ GYŐZELME KÖZÖTT
    Schumacher: 14 év, 1 hónap
    Hamilton: 11 év, 3 hónap*

    Ez is egy olyan rekordja Schumachernek, amire sokan már nem emlékeznek. Az 1992-es belga diadala és az utolsó 2006-os shanghaji győzelme között bizony jó idő eltelt, több a Forma-1 történelmében bármelyik másik pilótának. Hamiltonnak 2021-ben is az F1-ben kell maradnia ahhoz, hogy megdöntse ezt a rekordot. Hogy egészen pontosak legyünk: július 11-én kell abban az évben nyernie egyet, vagy később. Ráadásul általában a július második hétvégéje környéke nem más versenynek foglalt, mint a Brit Nagydíjnak!

    Egyvalaki azonban ebbe a dologba bezavarhat, mégpedig Kimi Räikkönen. Az ő első győzelme 15 éve volt, és 2020-ig a jelen állás szerint a rajtrácson is lesz…