Max Verstappennel a katari időmérőn is dominált, és senki nem tudott lépest tartani vele. A Red Bull kétszeres holland világbajnoka mindkét Mercedest majdnem fél másodperccel győzte le, azonban a legutóbbi katari pole-hoz képest majdnem 3 másodperccel lassabb időt autózott.
Katar először 2021-ben adhatott otthont Forma-1-es futamnak. Akkor még a régi szabályrendszer autóival versenyzett itt a mezőny, és Lewis Hamilton egy 1:20.827-es körrel szerezte meg a pole-pozíciót. Verstappen idén elért ideje (1:23.778) pedig még csak a közel sincsen ahhot képest.
Ugyan az egyenesekben a mostani generációs autók képesek sebességet tartani az előző generációsokkal, sőt, még gyorsabbak is náluk valamivel, a régebbi autók a kanyarokban sokkal nagyobb sebességet voltak képesek átvinni. Mivel Hamilton minden kanyart gyorsabban teljesített Verstappenhez képest, ezért a közel 3 másodperc különbség nem is számít olyan meglepőnek.
A 2021-es és 2023-as katari pole-pole pozíciós körök összehasonlítása:
A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner szerint nem csupán a szerencse következtében szerezte meg Kevin Magnussen a pole-pozíciót a Sao Pauló-i Nagydíj sprintversenyére.
A változó körülmények mindig izgalmat szülnek a Forma-1-ben és ez ezúttal sem volt másképp. Magnussen a Q3-ban autózott hibátlan körének köszönhetően ugyanis megszerezte az első rajtkockát, miután a George Russell okozta piros zászlós szakaszt követően leesett az eső és esélytelen volt javítani a száraz pályán autózott időkön.
A dán 2 tizedmásodperccel verte meg az idei szezonban domináns teljesítményt nyújtó Max Verstappent, amivel megszerezte az amerikai kiscsapat első pole-pozícióját a sorozatban.
A csapatfőnök Steiner számára „ez volt karrierje legszebb pillanata” és állítása szerint „még álmodni is félt” egy ehhez hasonló forgatókönyvről.
„Nagyon keményen próbálkoztunk az elmúlt 7 évben és ma a körülményeknek köszönhetően sikerrel jártunk” – ismerte el a német szakember, aki elárulta, mikor jelentik be a jövő évi pilótapárosuk 2. tagját. – Ez azonban nem pusztán szerencse volt. Kellett hozzá ugyanis a csapat jó döntései, valamint a versenyző tudása is, ugyanis Kevin akkor tudott összerakni egy kört, amikor a legnagyobb szükség volt rá.”
„Ki kell menned a pályára elsőként és ez sikerült is. Lehet az mondani, hogy ez előny volt a számára és senki nem zavarta őt. A kört azonban ettől függetlenül össze kellett rakni és ez sikerült Kevinnek.”
Magnussen – akinek a mostani a 100. F1-es versenye a Haas színeiben – egy fajta elő születésnapi ajándékot adott a pole-jával a csapatalapító Gene Haas számára, aki a mai nap ünnepli 70. születésnapját. Steiner szerint a pilótája és a csapata is „maximális mértékben megérdemli a sikert”.
Nem mindennapi pillanatoknak lehettek szematnói azok, akik figyelemmel követték a Forma-1-es Sao Pauló-i Nagydíj időmérő edzését. Ugyan némi szerencse is kellett hozzá, de Kevin Magnussen teljesen megérdemelten szerezte meg a pole-pozíciót a spirintversenyre a Haas-szal.
A dán pilóta ki tudta használni azt, hogy a Haas bokszai vannak a legközelebb a bokszutca kijáratához és így a Q3-ban elsőként hajthatott a pályára. Magnussen pedig képes volt egy nagyon jó kört autózni, ami végül döntőnek is bizonyult. George Russell miatt ugyanis előkerült a piros zászló és ebben a szakaszban a körülmények rosszabbá váltak az eső miatt, így Magnussen és a teljes Haas garázs örülhetett a végén.
„Nem is tudom, mit mondjak” – nyilatkozta az örömmámorban úszó dán pilóta az időmérőt követően. – A csapat mindig a létező legjobb pillanatban küldött ki a pályára. Közel voltunk a bokszkijárathoz, elsőként mehettem ki a pályára és autóztam egy jó kört, ami végül elég volt a pole-hoz. Szeretném megköszönni ezt a lehetőséget Gene Haasnak és Günther Steinernek.”
Magnussen pedig egyáltalán nincs megilletődve, hogy csupa élmenő rajtol majd mögüle, beleértve a világbajnok Max Verstappent. A dán „mindent bele fog adni és támadni fog” a 24 körös sprintkvalifikáció során.
A Mexikóvárosi Nagydíj időmérő edzése rendkívül szoros volt, de a kétszeres világbajnok Max Verstappenre senkinek nem volt ellenszere. A Red Bull hollandja rendkívül boldog volt a pole-pozícióját követően, ami már az idei 6. időmérős sikere volt.
Verstappen az utolsó mért körével el is vette a versenytársai kedvét attól, hogy megpróbálják legyőzni őt, miután egyedüliként volt képes bemenni 1:18 alá és ezzel 3 tizedmásodperccel verte meg a 2. helyen végző George Russellt.
„Egy rendkívül jó időmérőn vagyunk túl” – értékelt a 33-szoros futamgyőztes a kvalifikációt követően David Coulthardnak. – Szoros volt, de a harmadik szabadedzést követően még eszközöltünk néhány változtatást az autón és emiatt az időmérőn el tudtam kapni a fonalat.”
„Nagyon jó érzés, hogy a holnapi futamot majd a pole-pozícióból kezdhetem majd meg. Nagyon hosszú lesz az út az egyes kanyarig, szóval egy jó rajtra lesz szükségünk, hogy megtarthassam a pozíciómat.”
A 25 éves világbajnok hozzátette, hogy a mexikói pályán a stadion rész a kedvence, mivel minden egyes alkalommal, amikor elhajt ott, hallja az odaadó mexikói szurkolók üdvrivalgását.
Verstappen emellett szoros csatára számít a Mercedesekkel szemben, akik majd a 2. és a 3. helyről kezdhetik majd meg a holnapi Mexikóvárosi Nagydíjat.
„Szoros csatára számítok majd holnap. A Mercedeseknek mindig erős volt a versenytempója és a stratégiai is nagyon fontos lesz. A mai este ki fogjuk elemezni ezt és holnap pedig mindent meg fogunk tenni, hogy az első helyen érjünk célba.”
Verstappen – aki korábban már 2017-ben és 2018-ban is nyerni tudott Mexikóban – számára azonban a pole-pozíció egy rossz jel, ugyanis a legutolsó négy verseny folyamán, aki az első rajtkockából rajtolt az Autodromo Hermanos Rodríguez-en, az végül még a dobogóra sem állhatott fel a verseny legvégén.
A spanyol pilóta – aki az idei szezonban már Silverstone-ban és Spában is az első rajtkockából kezdhette meg a vasárnapi futamot – egy hajszálnyival ugyan, de kikapott Max Verstappentől és Charles Leclerctől is a suzukai kvalifikáción. A Red Bull holland kiválóságától 57, a csapattársától pedig 47 ezredmásodpercet kapott, ami egy rendkívül apró differenciának számít az F1-ben.
Sainz szerint azért nem szerezhette meg a rajtelsőséget, mert a lágy Pirelli abroncsai már nem viselkedtek megfelelően az utolsó kanyarban és emiatt értékes időtől esett el.
„Jó körön voltam, egészen az utolsó kanyarig,” – értékelt az egyszeres futamgyőztes az időmérő után Johnny Herbertnek. – Addigra túlmelegedtek az abroncsaim, ami miatt időt veszítettem az utolsó sikánban. A hátsó gumik kipörögtek és ezzel nem igazán tudtam mit csinálni.”
A 27 éves spanyol 3. helyének ugyanakkor vannak pozitívumai is. Sainznak a szezon elején még jelentős volt a lemaradás Leclerc-rel szemben egy körön, azonban ezt képes volt minimalizálni az évad végére.
A Hungaroringen megverte a csapattársát, és George Russelltől 44 ezredmásodpercre maradt el. Spában a spanyol diadalát hozta az időmérő és Zandvoortban is csak 97 ezreddel kapott ki Leclerc-től. Ugyan az utóbbi két futamon (Monza, Szingapúr) 2 tizedre nőtt a hátránya, de Sainznak már akkor is elege van abból, hogy mindig csak egy kevés hiányzik neki a pole-pozícióhoz.
„Elegem van már abból, hogy mindig egy tized hiányzik a pole-hoz” – folytatta a spanyol. – Zandvoort óta folyamatosan ez megy. Már a nyári szünet előtt is sok olyan verseny volt, ahol nagyon közel voltunk egymáshoz hárman (Verstappen, Leclerc és Sainz – a szerző). A szezon végéig remélhetőleg lesz olyan alkalom, amikor sikerül megtörnöm ezt a negatív sorozatot.”
Minden F1-es korszaknak megvoltak a maga edzésmenői, akik sorra halmozták a pole-okat, kezdődött ez Juan Manuel Fangio-val, majd, Jim Clark, Niki Lauda, Ayrton Senna, Michael Schumcher és Lewis Hamilton volt a maga kora egykörös királya.
Napjainkban pedig nyugodtan állíthatjuk, hogy Charles Leclerc az, aki szombatonként szinte verhetetlen. Már első, Ferraris évében is megmutatta ezt 2019-ben, amikor is hétszer indulhatott az első rajtkockából (ez abban az évben a legtöbb volt), zsinórban pedig négyszer. Tavaly a nem túl acélos Ferrarival is sikerült elcsípnie két első rajtkockát, idén pedig a mezőny egyik legerősebb autójában ülve ismét dominál egy körön, a 17 edzésből idén eddig kilencet nyert meg, mely között szintén volt egy négyes széria Miami és Baku között.
2022-ban is jó eséllyel ő lesz az edzéskirály (ezt még Verstappen elveheti tőle, ha minden hátralévő kvalifikációt megnyer), ám ezzel szemben eddig mindösszesen öt futamgyőzelem áll a neve mellett, ez az a tény, amiatt az idei bajnoki címet nagy eséllyel elbukja.
Jól látszik, hogy a monacói pole/győzelem aránya nagyon rossz, az eddigi 18 első rajtkockás indulását csak négyszer tudta győzelemre váltani, és csupán csak egyszer tudott nem az első rajthelyről indulva nyerni. Százalékosan kifejezve az előző alig több, mint 22%, utóbbi pedig kereken 20%, tehát minden negyedik-ötödik pole-ját tudja csak futamgyőzelemre váltani.
Charles Leclerc első pole-ját ünnepli a 2019-es Bahreini Nagydíjon (Fotó: Scuderia Ferrari Press Office)
Márpedig ez egy rendkívül alacsony érték, de hogy van-e ennél rosszabb mutatója valakinek a Forma-1-ben, illetve kivel/kikkel említhető egy lapon, ahhoz a történelemkönyvekbe kell leásni, amelyben nagy segítségünkre van statsf1.com nevű F1-es statisztikai oldal.
Önmagában az, hogy 25 évesen (napokon belül 26.) 18 pole-lal rendelkezik az egy kiemelkedő eredmény, hiszen ilyen fiatalon már ott van az örökranglistán a top húszban, olyanokat ért utol Szingapúrban, mint Kimi Räikkönen vagy Mario Andretti, de nincs messze már Damon Hilltől vagy Fernando Alonsotól sem. Ráadásul, ha ilyen ütemben szerzi a pole-oket, akkor már idén övé lehet az a nem túl dicső cím, mint a „legtöbb pole világbajnoki cím nélkül”. Ez jelen pillanatban Valtteri Bottasé, aki 20 pole-t szerzett eddig, tehát csak kettővel előzi meg a Ferraris ellenfelét.
Pilóta
Pole-pozíciók
1.
Lewis Hamilton
103
2.
Michael Schumacher
68
3.
Ayrton Senna
65
4.
Sebastian Vettel
57
5.
Jim Clark
33
6.
Alain Prost
33
7.
Nigel Mansell
32
8.
Nico Rosberg
30
9.
Juan Manuel Fangio
29
10.
Mika Häkkinen
26
11.
Niki Lauda
24
12.
Nelson Piquet
24
13.
Fernando Alonso
22
14.
Damon Hill
20
15.
Valtteri Bottas
20
16.
Mario Andretti
18
17.
René Arnoux
18
18.
Kimi Räikkönen
18
19.
Charles Leclerc
18
20.
Jackie Stewart
17
A pozitív statisztikai mutatói nagyjából eddig tartottak ebben a témában, mert ha a győzelemre váltott pole-pozíciókat vizslatjuk (tehát azokat a versenyeket amikor a pole mellett a versenyt is megnyerte), akkor ott a mezőny második felében található. Ez a ranglista 64 főt tartalmaz, legutóbb Carlos Sainz iratkozott fel rá Silverstone-ban. Ezen rangsort Lewis Hamilton vezeti, és a legjobb tízben csak világbajnok található közel 50, vagy több, mint 50%-os mutatóval, tehát mindannyian a pole-jaik legalább felét sikerre is váltották.
Itt Leclercet a rangsor 34. helyén kell keresni, olyanokkal egy szinten, mint Mark Webber vagy Jacky Ickx (igaz nekik kevesebb pole-juk volt). Amiből építkezhet, hogy jó néhány világbajnok így is mögötte áll a listán, például Mike Hawthorn vagy az első világbajnok Giuseppe Farina is csupán egy futamot tudott pole-ból nyerni, igaz akkor jóval kevesebb versenyből is állt egy év.
Pilóta
Győzelem pole-ból
%
1.
Lewis Hamilton
61
59.22
2.
Michael Schumacher
40
58.82
3.
Sebastian Vettel
31
54.39
4.
Ayrton Senna
29
44.62
5.
Alain Prost
18
54.55
6.
Nigel Mansell
17
53.13
7.
Juan Manuel Fangio
15
51.72
8.
Jim Clark
15
45.45
9.
Nico Rosberg
15
50.00
10.
Fernando Alosno
14
63.64
34.
Charles Leclerc
4
22.22
Ha nem szám szerint, hanem arányosított százalék szerint nézzük ezt a rangsort – ahol öt olyan versenyző is van, aki élete egyetlen rajtelsőségét győzelemre váltotta (Pastor Maldonano, Thierry Boutsen, Jo Bonnier, valamint két Indy500-as a hőskorból, Pat Flaherty és Bill Vukovich) és ha őket levesszük a listából – akkor az élen Leclerc legfőbb riválisa Max Verstappen áll, egyedüliként 70% feletti mutatóval, de Hamilton és Alonso mutatói is elegendőek a legjobbak közé.
Leclerc itt az utolsók között szerepel a 22,22%-os mutatójával, de nem a legrosszabb. Nyolc pilóta áll még mögötte, köztük két világbajnok, Giuseppe Farina és Nelson Piquet. Utóbbi helyzete hasonlít kísértetiesen a monacóiéra. A brazilok háromszoros világbajnoka 24 első rajtkockás startból, csupán csak ötször tudott diadalmaskodni, amely 20,83%-os győzelmi arány. Ugyanezt a képet kapjuk, hogy ha azt vizsgáljuk százalékosan, hogy hány pole-t nem sikerült sikerre váltaniuk.
Törvényszerűség, hogy minél több pole-ja és győzelme van valakinek, annál több is a nem megnyert versenyei az első helyről. Így darabszámra Lewis Hamilton vezeti úgyszintén az ide vonatkozó rangsort, de ő csupán a pole-jai 40,78%-át nem tudta (42-t) győzelemre váltani. Így, ha valósabb képet akarunk, akkor itt is a százalékokat kell vizslatni.
Pilóta
Győzelem pole-ból
%
1.
Max Verstappen
12
70.59
2.
Jody Scheckter
2
66.67
3.
Tony Brooks
2
66.67
4.
Emerson Fittipaldi
4
66.67
5.
Alberto Ascari
9
64.29
6.
Fernando Alonso
14
63.64
7.
Jenson Button
5
62.50
8.
Lewis Hamilton
61
59.22
9.
Michael Schumacher
40
58.82
10.
Alain Prost
18
54.55
52.
Charles Leclerc
4
22.22
41 olyan pilóta van eddig, aki még szerzett ugyan pole-t, de onnan még nem sikerült nyerni, ilyen például George Russell vagy Lando Norris, de két világbajnok is tagja a 100%-os – tehát egyik pole-ját se tudta győzelemre váltani – tábornak, Denny Hulme, aki összesen egyetlen egy edzéssikert ünnepelhetett, igaz abból nem tudott nyerni, valamint Keke Rosberg, aki az öt pole-pozíciója egyikét se tudta sikerré váltani. Ebben a tekintetben Patrick Tambay-jal és Chris Amonnal rekordtartó.
Ha leveszük őket, és csak azokat nézzük, aki legalább egy pole-ját tudta győzelemre váltani, akkor az élmezőnyben találjuk máris Charles Leclercet, egész pontosan a 9. helyen, 77,78%-kal. Ezt egy bizonyos René Arnoux vezeti, aki Leclerchez hasonlóan 18 rajtelsőséget szerzett, de azokból csak kétszer tudott nyerni, vagyis 16 esetben nem elsőként ért célba, ami 88,89%-ot jelent. 80%-os sikertelenségi mutató felett van még többek között Ralf Schumacher vagy David Coulthard, de Nelson Piquet is közel a 80%-hoz.
Pilóta
Pole, győzelem nélkül
%
1.
René Arnoux
16
88.89
2.
Ralf Schumacher
5
83.33
3.
Jean-Pierre Jabouille
5
83.33
4.
David Coulthard
10
83.33
5.
Clay Regazzoni
4
80.00
6.
Guiseppe Farina
4
80.00
7.
Nelson Piquet
19
79.17
8.
Ronnie Petersson
11
78.57
9.
Charles Leclerc
14
77.78
10.
Juan Pablo Montoya
10
76.92
Kijelenthető tehát, hogy Charles Leclerc gyenge pole/győzelem mutatója nem egyedi, de viszonylag ritka. Ahhoz, hogy eldöntsük, hogy a számmisztika alapján a modernkori Nelson Piquet vagy a modernkori René Arnoux jelző illik-e rá, ahhoz azt kell megfigyelni, hogy nem pole-ból mennyi futamot nyertek.
Charles Leclerc öt győzelméből eddig csupán egyet, az idei Osztrák Nagydíjat tudta megnyerni nem az első rajtkockából kezdve. A legtöbb – nem pole-ból rajtoló – futamgyőzelme a hétszeres világbajnok Michael Shchumachernek van, 51., őt egy másik hétszeres első Lewis Hamilton követi 42-vel. A statisztikák 107 ilyen versenyzőt tartanak fent, köztük sok egyszeres futamgyőztessel (Pierre Gasly vagy Esteban Ocon), és Leclerc itt az utolsó helyet foglalja el, de csak azért, mert holtverseny esetén az oldal az időrendiséget veszi alapul, vagyis az adott számot legutóbb elérő versenyző kerül a lista aljára, vagyis Leclerc a legutóbbi, nem pole-ból futamot nyerő pilóta az F1-ben.
Egyébiránt a nem világbajnokok közül David Coulthard volt a nagy mágus ebben a műfajban, ő a futamgyőzelmeinek a 84,62%-át az első helynél hátrébbról rajtolva szerezte.
A logika pedig remekül kirajzolódik, hiszen amíg Keke Rosberg és Denny Hulme az előző mutatóban hátul helyezkedtek, itt – mivel valamennyi győzelmüket nem-pole-ból szerezték – az élmezőnyt erősítik a 100%-os mutatójukkal. Ha megint nem számítjuk a 100%-osokat, akkor egy ismerős arc vezeti a listát, Daniel Ricciardo, aki a nyolc futamgyőzelméből hetet így szerzett, ami 87,5%-ot jelent. Elég kevés világbajnok neve tűnik fel ennél az élmezőnyben, közel 80%-os mutató kell, hogy a tízbe be lehessen férni, a tizedik Piquet 78,26%-ot produkált. A lista végén pedig Charles Leclerc a 20%-os értékkel a tökutolsó helyen tűnik fel, Ayrton Senna (29,27%) és Felipe Massa (27,27%) után.
Pilóta
Győzelem, nem pole-ból
%
1.
Daniel Ricciardo
7
87.50
2.
David Coulthard
11
84.62
3.
Gilles Villeneuve
5
83.33
4.
Ralf Schumacher
5
83.33
5.
Alan Jones
10
83.33
6.
Giuseppe Farina
4
80.00
7.
Clay Regazzoni
4
80.00
8.
Michele Alboreto
4
80.00
9.
Jody Scheckter
8
80.00
10.
Nelson Piquet
18
78.26
57.
Ayrton Senna
12
29.27
58.
Felipe Massa
3
27.27
59.
Charles Leclerc
1
20.00
Összességében tehát Leclerc pole-ból szerzett kevés győzelme nem feltétlenül egy rossz statisztika, hiszen Nelson Piquet példája is mutatja, hogy ilyen statisztikával is lehet több világbajnoki címet szerezni, ám ehhez az is kell, ami nála a fő problémát jelenti, hogy a nem az első helyről rajtolva gyakorlatilag nem tud nyerni, hiszen még a másik, vele párhuzamba állított francia René Arnoux is – a sok elbukott pole-ja mellett – a győzelmeinek a 71,43%-át (5) hátrébból indulva szerezte. Leclerc tehát egyelőre afelé halad, amelyre eddig nem nagyon volt példa, vagyis rengeteg szombati sikert könyvelhet el, de vasárnaponként különböző okok miatt alig-alig tud ünnepelni, márpedig, ha ő maga és a csapata sem javít a versenytempón és a versenyteljesítményen, akkor a két mutató közötti olló csak még tovább nőhet, világbajnoki címről pedig futamgyőzelmek híján nem is lehet álmodozni.
A Ferrari monacóija az utolsó gyorskörén varázsolt a Q3-ban és a zseniális középső szektorának köszönhetően le tudta győzni holland riválisát. Az 5-szörös futamgyőztesnek ez volt az idei 8. rajtelsősége és a Tifosi lelkes üdvrivalgása fogadta őt, mikor az edzés legvégén kiszállt az autójából.
„Hihetetlen érzés pole-t szerezni ezen a helyszínen” – értékelt Leclerc az időmérőt követően. – Nem volt egy könnyű edzésünk, de tudtam, hogy megvan az autóban a kellő potenciál. Tudtam, hogy az utolsó Q3-as körömet össze kell raknom, csak úgy nyerhetek és ezt szerencsére össze tudtam hozni.”
Leclerc „az átlagnál nagyobb kockázatot vállalt a két Lesmóban” és ez végül kifizetődött a számára. A monacói azt is hozzátette, hogy „olyan ól érzi magát az autóban Monzában, mint 2019-ben” és abban reménykedik, hogy ”idén is képes lesz olyan teljesítményt nyújtani a vasárnapi futamon, mint azt a 3 évvel ezelőtti futamon tette.”
Nem lehet teljes mértékben elégedett magával Carlos Sainz a Magyar Nagydíj időmérő edzését követően. A spanyol pilóta az utolsó próbálkozások során egy rövid ideig az élen állt, azonban George Russell maga mögé tudta őt utasítani az ellenállhatatlan körével.
Sainz eleinte nem érezte magát kényelmesen az F1-75 volánja mögött, ami sok egyéni hibában és autótörésben mutatkozott meg (Melbourne, Imola, Miami). Azóta azonban Sainz megszerezte az első győzelmét a Brit Nagydíjon és egyre jobb eredményeket ér el az időmérők folyamán is.
„Versenyről versenyre jobban érzem magam az autóban az időmérő edzések folyamán” – értékelt Sainz a kvalifikációt követően. – A mai napon azt éreztem, hogy megvan a tempóm a pole-pozíció eléréséhez.”
„A versenyen is meglesz a tempónk, de a rajt és a gumik óvása nagyon fontos tényező lesz majd. Ilyen szempontból ismeretlen számunkra a Mercedes, mert még nem tudjuk, milyen lesz a versenytempójuk. Egy fajta ugrás lesz az ismeretlenbe, de a legjobb az lenne, ha már a rajtnál meg tudnánk előzni Russellt.”
Sainz mögül a csapattársa, Charles Leclerc fog majd rajtolni és mivel a két Red Bull csupán az 5. sorból várhatják majd a piros lámpák kialvását, ezért érdemes lesz majd figyelni, hogy Mattia Binottóék alkalmaznak majd-e csapatutasítást a versenyzőik között vagy sem.
Charles Leclerc újabb balszerencsés futamon van túl, ezúttal az Azeri Nagydíjon érte utol a rémálom és esett ki vezető helyről motorhiba miatt. Ezzel pedig mostantól egy olyan rekordot tudhat magáénak, melyet biztosan nem szeretett volna, hívta fel rá a figyelmet a WTF1.
Leclerc alapvetően rendre kiváló időmérős teljesítménnyel rukkol elő, az idei hétvégék háromnegyedén ő szerezte meg a pole-t. Ebből viszont kialakult egy rossz statisztika, hiszen ebből csak kettőt tudott győzelemre váltani és a pályafutása egészében sem áll sokkal jobban ilyen tekintetben. Az eddig megszerzett 15 szombati elsőségéből mindössze 4-et tudott megőrizni vasárnapra, ez 26,6%-os arány, ezzel ő nyerte arányosan a legkevesebb futamot a pole-ból.
Ugyanakkor alighanem nagyobb probléma a monacói számára, hogy a néhány versennyel ezelőtti 34 pontos előnyéből mostanra ugyanakkora hátrány lett.
Mindemellett további érdekesség, hogy Verstappen Leclerc poleból több győzelmet tudott szerezni, mint maga Leclerc.
Meg merjük kockáztatni azt, hogy Sergio Pérez élete körével szerezte meg Forma-1-es pályafutása első pole-pozícióját a Jeddah Corniche Circuit-en, Szaúd-Arábiában. Az edzés során mindkét Ferrari nagyon gyors volt, de a mexikói az utolsó pillanatban robbantott és 25 ezredmásodperccel megelőzte a második helyen végző Charles Leclerc-t.
„Szükségem volt pár versenyre, hogy ezt is elérjem” – nyilatkozta Pérez a kvalifikáció végén, akinek 215 verseny kellett ahhoz, hogy megtapasztalhassa, milyen érzés úgy elkezdeni egy futamot, hogy egy autó sincsen előtte.
„Lehetséges, hogy 1000 kör után sem lennék képes egy ilyet összerakni, azonban itt most minden klappolt, aminek nagyon örülök. Nem számítottunk arra, hogy esélyesek leszünk az időmérő megnyerésére, ezért inkább már a versenyre dolgoztunk a gyakorlások során. Akkor nem tudtuk tartani a tempót a Ferrarikkal, de most egy hajszálnyival meg tudtuk verni őket, ami óriási dolog a számunkra.”
Pérez olyannyira remekelt, hogy a világbajnok csapattársát, Max Verstappent majdnem 3 tizedmásodperccel előzte meg. A holland fiatal nagyon elégedetlen volt az RB18 viselkedésével, állítása szerint ugyanis a Q3-ban nem volt megfelelő tapadása a lágy keverékű abroncsokon.