Szerk Racingline.hu

Címke: Plymouth

  • Richard Petty HŰTLENSÉGE teszi unikummá ezt a ’78-as Plymouth-t

    Ez az 1978 Plymouth Volare Kit Car elképesztően ritka, és Richard Petty legendás 43-as rajtszámát viseli mindkét ajtaján.

    Az 1978-ban bemutatott Volare Kit Car egy korlátozott példányszámú sorozat része volt, amelyhez a Dodge Aspen Super Coupe is tartozott – írja az Auto Evolution.

    Mindkét autó a Chrysler Richard Pettyvel való hosszú kapcsolatának tiszteletére készült, és NASCAR-ihlette karosszériakészleteket tartalmazott, széles sárvédőkkel, lamellás ablakokkal, nagy spoilerekkel és versenystílusú feliratokkal.

    A Kit Car és a NASCAR kapcsolata azonban leginkább a látványra korlátozódott. Persze, a „versenykész” Volare nagy teherbírású felfüggesztést is kapott hátsó lengőkarral, de az erőt egy normál sorozatgyártású, 360 köbcentis (5,9 literes) V8-as motor adta.

    A 175 lóerővel rendelkező Kit Car nem volt gyorsabb vagy erősebb, mint az azonos motorral szerelt széria Volare.

    Másfelől a Plymouth mindössze 247 Volare-t adott el a Kit Car csomaggal, ami pont eléggé alacsony szám ahhoz, hogy ez a limitált kiadású Mopar ritka klasszikussá váljon.

    Petty olyat tett, amire senki nem számított

    És hogy miért készült ennyire kevés autó? Nos ennek a története Richard Pettyhez kapcsolódik, ahhoz az emberhez, akinek ezeket az autókat dedikálták.

    1978 volt ugyanis Petty kilencedik egymást követő éve, amikor a Chrysler számára versenyzett. Négyszer nyert NASCAR bajnokságot Plymouth és Dodge versenyautókkal, de 1976-ban és 1977-ben be kellett érnie a második helyezéssel.

    Egy kiábrándító szezont követően Petty az 1978-as szezon utolsó 12 versenyére elhagyta a Dodge-ot és a Chevrolet-hoz igazolt. Petty döntése arra késztette a Chryslert, hogy leállítsa a Kit Car-t.

    Természetesen a Moparnak volt még néhány más oka is, hogy leállítsa a gyártást. A Volare már 1978-ban is a gyenge minőség hírében állt, míg a „Kit Car” névtáblát marketing szempontból szerencsétlen választásnak tartották.

    Mindent egybevetve mindössze 274 darab Petty ihlette karosszéria-készlettel és fényezéssel ellátott Volare hagyta el a gyárat, és csak nagyon kevés maradt meg 2022-ig, éppen ezért ez a ritka, és jó állapotban példány szinte aranyat ér.

     

  • VIDEÓ: Ez durva volt, megindult a Buick mintha puskából lőtték volna ki

    Az USA-ban óriási hagyománynak örvendenek a hétvégi gyorsulási versenyek. Itt meglepő módon egy Buick gyorsult le egy Plymouth-ot.

    A verseny egyik résztvevője egy Hemi motoros 1976-os Plymouth Duster, az ellenfél pedig egy 11 évvel öregebb 1965 Buick Skylark.

    Mindkét autó ultra-tisztának tűnik, és utcai használatra is alkalmas, de a motorháztető alatt erősített motorokat rejtegetnek – írja az Auto Evolution.

    Az 1976-os Dustert például már nem az eredeti, Malaise-korabeli V8-as hajtja. Ehelyett egy újkori Hemi motorral van felszerelve.

    Arról nem szól a fáma, hogy mennyi lóerőt küld a hátsó kerekekre, de a Hemi V8-asok nem viccelnek, és általában jóval több mint 400 lóerővel rendelkeznek, még akkor is, ha nem kompresszorosak.

    Az 1965-ös Skylark viszont egy 406 köbcentis (6,6 literes) kis blokkból kapja az erőt. Bár a Buick 1965-ben hasonló lökettérfogatú motort kínált a Skylarkban, feltételezhetjük, hogy ez a motor messze nem volt széria.

    Nos, annak ellenére, hogy 12,33 másodpercre volt szüksége a negyed mérföld lefutásához, ami nem sokkal gyorsabb, mint néhány csont nélküli izomautó a korszakból, a Skylark megelőzte a Dustert.

    Persze a villámgyors rajt segített a Buick vezetőjének, hogy már a rajtnál jelentős előnyre tegyen szert, de a Plymouth-nak a vége felé már nem sikerült csökkentenie a különbséget.

    Meglepő vereség a Mopar számára, de ettől függetlenül izgalmas verseny volt. És egy pokolian jó Skylark-ot láthattunk.

    Ez a verseny a Madison Wisconsin 608 Car Club selejtezőjében történt a Byron Dragway-en.

     

  • Richard Petty színeiben pompázik a ritka 1970-es Plymouth Superbird

    Az 1970-ben bemutatott Superbird a Plymouth válasza volt a Charger Daytonára, amelyet a Dodge az előző évben kínált.

    Csakúgy, mint majdnem azonos testvérét, a Superbirdöt is kifejezetten a NASCAR számára fejlesztették ki, így a vállalatnak homologizációs célokból közúti változatot is kellett kínálnia – írja az Auto Evolution.

    A Charger Daytonával ellentétben, amelyből 503 darab készült, ami éppen elég volt a homologizációhoz, a Plymouth Superbird csaknem 2000 példánya került ki a gyárból.

    A tényleges szám rejtély. Míg a legtöbb szakértő egyetért a valamivel több mint 1900 darabos gyártási számmal, egyes források szerint a Plymouth akár 2700 darabot is összeszerelt.

    Ettől függetlenül úgy gondolják, hogy ma több mint 1000 Superbird létezik, ami egyenesen lenyűgöző, tekintve, hogy a Superbirds milyen gyors és extrém volt az 1970-es évek elején. De természetesen nem mindegyikük van forgalomban.

    Míg a Superbirds ritkán bukkan fel roncstelepeken, sok ilyen autót évtizedek óta pajtákban tárolnak, és restaurálásra van szükségük ahhoz, hogy újra használhatóvá váljanak. Másrészt, jó néhányat közülük már felújítottak, és most Concours-kész példányokként élnek tovább, amelyek díjakat nyernek az autókiállításokon.

    Aztán itt van a Superbirds legritkább fajtája: a restaurálatlan túlélők. Nem tudom, hány ilyen van még, de azt tudom, hogy ez a Corporate Blue a létező legszebb restaurálatlan 1970-es Superbird.

    A Jennings Wing Car kollekció része, amely több Plymouth Superbirds-t és Dodge Charger Daytonát is magában foglal.

    Ez a Superbird a Corporate Blue színben készült, egy különleges megrendelésre készült árnyalatban, amelyet Richard Petty NASCAR versenyzőnek választott színe ihletett.

    Igen, ezt az árnyalatot inkább Petty Blue néven ismerik, de a hivatalos neve akkoriban Corporate Blue volt.

    És már a szín is egy nagyon ritka klasszikussá teszi ezt az 1970-es Superbirdet. A becslések szerint ugyanis mindössze 50 autó készült ebben a különleges árnyalatban.

    Mi tehát ennek az autónak a története, és hogyan élt túl sértetlenül több mint öt évtizedet?

    Nos, eredetileg Tennessee-ben adták el, és élete első éveiben néhány tulajdonost váltott, de aztán a Wellborn Musclecar Museumban kötött ki.

    Arról nincs információ, hogy mennyi időt töltött múzeumi darabként, amíg a Jennings Wing Cars meg nem vásárolta árverésen, de az állapota alapján valószínűleg jó néhány évtizedről beszélhetünk. A kilométerórán is csak 25.000 mérföld (40.234 km) szerepel, tehát nem is nagyon vezették.

    A motorháztető alatt a számoknak megfelelő motor a 440 köbcentiméteres (7,2 literes) V8-as típusból származik. Igen, ez a mindenható 426 köbcentis (7,0 literes) Hemi, de ez a 440-es hatcsöves változata. A 375 lóerős alapmotorral ellentétben a Six Barrel 390 lóerővel érkezett. Ez mindössze 35 lóerővel marad el a csúcs Hemi teljesítményétől.

    És bár ez nem olyan ritka, mint az utóbbi, a Petty Blue és a 440 Six Barrel kombináció miatt ez az 1970-es Superbird egyike a mindössze 20 épített autónak. És mondanom sem kell, hogy talán egyike annak a maroknyi autónak, amelyik a mai napig fennmaradt.

  • Új köntöst kapott „Hazárd megye lordjai” egyik legszebb autója

    Az idősebb rajongók számára a „Hazárd megye lordjai” tévéműsor volt az a szikra, amely lángra gyújtotta az amerikai autók iránti szeretet.

    Míg a legtöbben a Duke fiúk által vezetett 1969-es Dodge Chargerbe szerettek bele, néhányukat Daisy Duke autója ejtette rabul.

    Az első évad első öt epizódjában ez egy sárga 1974-es Plymouth Road Runner volt, majd az évad hátralévő részében egy hasonlóan festett 1971-es Plymouth Satellite váltotta fel.

    Ha nem vagy izomautó-rajongó, akkor érdemes megemlíteni, hogy a Road Runner a Satellite alapján készült, így a sorozatban használt két autó szinte teljesen megegyezett.

    Az egyik gyerek, akinek Daisy járgányának láttán leesett az álla, az Kevin Erickson volt a Colorado állambeli Denverből.

    Erickson sokáig keresgélt álmai autója iránt, míg néhány évvel ezelőtt talált egyet a Craigslisten, és úgy döntött, hogy itt az ideje egy új projektnek.

    A terv az volt, hogy egy dupla turbós Gen III HEMI-vel hajtja meg, és egészen odáig ment, hogy megvett egy roncs teherautót, lecsupaszította a motorját, és felkészítette a Plymouth számára.

    Egy nap azonban az az őrült gondolat kezdett beszivárogni a fejébe, hogy a HEMI-t egy Tesla hajtásláncra cseréli.

    Felismerve, hogy a mérnöki kihívás túl nehéz ahhoz, hogy egyedül megoldja, de hajthatatlan volt, hogy végigcsinálja, Kevin felvette a kapcsolatot a kaliforniai Stealth EV-vel, egy ilyen átalakításokra specializálódott céggel.

    Az ötlet egyszerű volt, mégis nehéz volt megvalósítani: vegyünk egy Tesla hajtásláncot, és szereljük be a Satellite-ba, de tartsuk meg az autó eredeti hátsókerék-hajtását.

    Kevin dokumentálta az Electrolite névre keresztelt teljes projektet, és a YouTube-csatornáján végignézhetjük, ahogy az autó szépen lassan formát öltött.

    Az autó belseje
    Az autó belseje Fotó: Holley.com

    A részletek

    Vitathatatlanul az a legmenőbb ebben az építésben, hogy az eredeti karosszéria nem kapott drasztikus módosításokat.

    A teljes Tesla hajtásláncot és segédvázát az izomautó eredeti hátsó tengelye és segédváza helyére szerelték. Úgy tűnt, minden jól illeszkedik egymáshoz, kivéve a gyári Tesla rugókat, amelyek az első nagy problémát jelentették.

    E probléma megkerülésére egy egyedi tolórudas felfüggesztési rendszert fejlesztettek ki, és finomhangolták, hogy elbírja az összes elektromos hardver plusz súlyát.

    Az elektromos motor meghajtásához a csapatnak sikerült megszereznie egy 100 kWh-s csomagot. Míg a Model S-t úgy tervezték, hogy a cellákat az alvázon belül helyezzék el az optimális súlyelosztás érdekében, ez az elrendezés nem jöhetett szóba a régi Plymouth unibody karosszériájával, ami kiterjedt módosításokat igényelt volna.

    A problémát zseniálisan úgy oldották meg, hogy a tizenhat akkumulátor-modulból tízet a motortérben, a maradék hatot pedig a csomagtartóban helyezték el. Így az 1973 kg-os autó súlyeloszlása 45/55 volt elöl-hátul.

    A Hazárd megye lordjai rajongója gyermekkori kedvenc autója tiszteletére egy eredeti Road Runner kürtöt szerelt be, amelyet az autó új elektromos rendszerére kötött.

    A mintegy 600 lóerős és 250 mérföld (402 km) hatótávolságú Electrollite projekt 2021 nyarán fejeződött be, mintegy másfél év fárasztó munka után.

    Még ha el is vesztette jellegzetes V8-as morgását, az 1972-es Satellite izomautó lelke még mindig ott van benne.