Címke: pletyka

  • Nicolas Hamilton elárulta, miért követett ki mindenkit a testvére az Instagramon

    Nicolas Hamilton elárulta, miért követett ki mindenkit a testvére az Instagramon

    Lewis Hamiltonról semmit nem lehetet tudni a Forma-1-es Abu Dhabi Nagydíj óta, ahol rendkívül drámai csatában veszítette el a világbajnoki címet Max Verstappennel szemben. A Mercedes brit csillaga olyannyira nem találja a szavakat a csapatfőnöke, Toto Wolff szerint, hogy mindenkit kikövetett az Instagram oldalán és az sem biztos, hogy 2022-ben viszont látjuk őt a száguldó cirkuszban. Most azonban Hamilton öccse, Nicolas elárulta, mi a helyzet a hétszeres bajnokkal.

    A hétszeres világbajnokkal kapcsolatos visszavonulási pletykáknak még a Forma-1 egykori első embere, Bernie Ecclestone is hangot adott. „Mr. E” ezen interjúját követően pedig ezen szóbeszéd futótűzként kezdett el terjedni a világban. Wolff szerint „versenyzője hitét vesztette a sportban”, míg a brit üzletember Hamilton édesapjától, Anthonytól hallotta azt, hogy benne van a pakliban, hogy a 102-szeres futamgyőztes visszavonul a versenyzéstől.

    Ugyan rengeteg pletyka kering ezen téma körül, még mindig nem tudni azt, hogy mi is a helyzet valójában Hamiltonnal. Nicolas Hamilton azonban tiszta vizet öntött most a pohárba és az általa közölt tények alapján a Mercedes és a Hamilton szimpatizánsok valamilyen szinten megnyugodhatnak, mert Nicolas csupán pozitív dolgokat mondott a bátyjáról.

    „Lewis jól van és jelenleg az Amerikai Egyesült Államokban van, ahol a családjával tölti az ünnepeket” – árulta el a kisebbik Hamilton. „Az Instagramon pedig azért követett ki mindenkit, hogy elkerülje a rosszindulatú emberek kommentjeit. Emiatt nem posztol most, mert el akar határolódni az egésztől, amit teljes mértékben meg tudok érteni tőle.”

    Nicolas hozzátette, hogy az ünnepeket követően síelni is el fognak menni a bátyjával, ráadásul a Call of Dutyval is rengeteget játszanak közösen az utóbbi időben.

  • Sajtó: Sydneybe költözhet az Ausztrál Nagydíj

    Sajtó: Sydneybe költözhet az Ausztrál Nagydíj

    Helyi információk szerint a Forma-1-es Ausztrál Nagydíj helyszíne átkerülhet Melbourneből Sydneybe. A hírről a motorsport.com számolt be.

    Egy ausztrál televíziós csatorna, a Seven Network arról számol be, hogy Új-Dél-Wales kormánya azon dolgozik, hogy a Forma-1-es Ausztrál Nagydíjnak a rendező helyszínévé váljanak. Az előzetes tervek alapján egy Monacóhoz hasonló utcai versenypályát alakítanának ki Sydneyben a híres-neves Operaházhoz közel. A projektet ráadásul egy óriási tőkeinjekció is segíti, szóval a hírt tényleg érdemes komolyan venni.

    Ugyan a térségben található Sydney Motorsport Park alkalmas lenne a versenyzéshez, a kormány mindenféleképpen utcai versenyt szeretne, ami miatt ez a terv kútba fog esni. Sydney érkezése leghamarabb 2026-ban következhet be, ugyanis Melbourne F1-es szerződése ekkor fog lejárni.

    1985-ben rendezték az első Ausztrál Nagydíjat és eleinte az Adaleide-ben található Viktória Park adott otthont az eseménynek egy évtized erejéig. Az F1 mezőnye 1996-ban azonban már Melbourneben versenyezhetett egy utcai versenypályán, ami a királyi vadaspark területén található.

    Sydney egyébként 2005-ben nagyon közel került ahhoz, hogy F1-es versenyt rendezzen, miután a hazaiak nagy kedvence, Mark Webber bemutatózott a városban egy Red Bull-lal a kikötőnél található híd környékében.

  • Sajtó: de Vries aláírt az Alfa Romeóhoz

    Sajtó: de Vries aláírt az Alfa Romeóhoz

    Egyre biztosabbá kezd válni az, hogy 2022-re két holland pilóta lesz tagja a Forma-1 mezőnyének. Max Verstappen mellett ugyanis Nyck de Vries is tagja lehet a száguldó cirkusznak, ugyanis egyes információk szerint a Formula E frissen koronázott világbajnoka lesz Valtteri Bottas csapattársa az Alfa Romeónál.

    A hírről többek között a gptoday.net is beszámolt, akik a következőket írták: „Nyck (de Vries) a következő szezonban lehetőséget fog kapni és be fog mutatkozni a Forma-1-ben. A szerződését a Holland Nagydíjon véglegesítették és ott is írhatta alá.

    A holland nagy valószínűséggel az Alfa Romeóhoz írhatott alá, ahol a frissen bejelentett Valtteri Bottas csapattársa lehetne. Ez egy olyan lehetőség lenne a Formula 2 2019-es bajnoka számára, amivel nem tudott élni két évvel ezelőtt és ezért volt kénytelen a Formula E felé venni az irányt, ahol már a második évében bajnokságot tudott nyerni. De Vries a Formula E mellett még a WEC-ben is versenyez, ahol az LMP2-ben induló Racing Team Nederland csapatát erősíti.

    Nem Verstappen és de Vries lennének az első holland pilóták az autósport királykategóriájában, ugyanis a korábbi évek folyamán Robert Doornbos és Christijan Albers is tagja volt a Forma-1-es mezőnynek. Előbbi a 2005-ben a Minardinál versenyzett, 2006-ban pedig három futam volt a beugró am Red Bullnál, utóbbi pedig az Aston Martin két elődjénél (Midland, Spyker) is futott teljes szezont a 2005-ös minardis éve mellett.

  • Rosberg: Russell a Netflix stábja előtt írt alá a Mercedeshez

    Rosberg: Russell a Netflix stábja előtt írt alá a Mercedeshez

    A Sky Sports F1 szakértője és kommentátora, Nico Rosberg szerint George Russell a Holland Nagydíjon helyszínén, Zandvoortban írta alá a mercedeses szerződését Toto Wolff társaságában a Netflix kamerái előtt, akik már javában gyűjtik az anyagokat a Drive To Survive 4. évadához.

    A száguldó cirkusz pilótakeringőjének egyik legégetőbb kérdése, hogy vajon Valtteri Bottas vagy George Russell lesz Lewis Hamilton csapattársa a brackley-i istállónál 2022-ben. 2016 F1-es világbajnoka szerint azonban Zandvoortban pont került az ügy végére.

    Bottasnak az idei szezon végén jár le a szerződése az Ezüst Nyilaknál és sokak szerint idén nem nyújtott eleget ahhoz, hogy megérdemelje az újabb szerződéshosszabbítást. A finn ugyan az utóbbi időben jobb teljesítményt nyújt és a mostani Holland Nagydíjon harmadik lett Verstappen és Hamilton mögött, azonban Rosberg szerint Wolffot már semmivel nem fogja tudni már meggyőzni.

    „Ha már George Russellről van szó, akkor van vele kapcsolatban egy friss pletykám” – mondta Rosberg a Sky Sport F1 műsorában. „Egy bizony élő streaming szolgáltatót hívtak be Toto (Wolff) irodájába, hogy felvegyék azt, ahogyan aláír Russell a Mercedeshez. Jelen pillanatban ez a legújabb pletyka, ami a paddockban terjed.”

    A Mercedes osztrák csapatfőnöke a korábbiakban azt nyilatkozta, hogy addig nem fog döntés születni a Bottas-Russell ügyben, ameddig mindkettejük jövője biztos nem lesz. Habár Russell Zandvoortban tett nyilatkozata ennek valamilyen szinten ellentmond, ugyanis a Williams brit pilótája nemrégiben azt mondta, hogy már tudja, melyik F1-es csapatot erősíti majd 2022-ben.

    Ha Russell tényleg a Mercedeshez fog szerződni, akkor Bottas nagy valószínűséggel ahhoz az Alfa Romeohoz fog szerződni, ahonnan Kimi Räikkönen az év végén véglegesen vissza fog vonulni a Forma-1-ből.

  • Sajtó: Jövőre Bahrein nyitja és Abu Dhabi zárja a szezont

    Sajtó: Jövőre Bahrein nyitja és Abu Dhabi zárja a szezont

    Sajtóértesülések szerint Bahreinbe kezdődhet, míg Abu Dhabiba zárulhat a 2021-es szezon.

    A koronavírus jócskán átírta az idei menetrendet, és könnyen megeshet az is, hogy a következő évet is megreformálja. A Forma-1 ugyanakkor egy „normál” évadra tervez, ám az idő előrehaladtával előfordulhat, hogy ismét egy „vészhelyzeti naptárral” kell majd előrukkolniuk.

    November végén és december elején Szahírba látogat idén a mezőny, viszont az is előfordulhat, hogy három hónap múlva ott nyitják meg az új évadot. Chase Carey ezen a héten elmondta, a sportág már lázasan dolgozik a jövő évi versenynaptár véglegesítésén. 2021-re a Forma-1 már egy kiegyensúlyozottabb szezont szeretne megélni, olyat, amilyet korábban már megszokhattunk.

    Az FIA még nem adta ki ugyan a hivatalos tervezetet, ám a belga F1i.com „belefutott” egy a világhálón keringő versenynaptárba.

    Az interneten fellelhető eseménysorozat szerint a téli teszteket is Bahreinbe tartanák, majd március 14-én ott is indulna a móka. Az Ausztrál Nagydíjat egészen októberig tolták itt el, ugyanis a Covid-19 miatt a kontinensre való utazás az év elején még kérdéses lehet. Vietnám és Hollandia visszatérne ismét, ám Németország, Mugello, Imola, Portimao és Brazília kiesik a sorból.

    A Forma-1 az amerikai kontinensre is ellátogatna. „Új versenyzőként” pedig Szaúd-Arábia csatlakozna.

    Verseny Dátum
    1 Bahreini Nagydíj (Szahír) március 14.
    2 Vietnámi Nagydíj (Hanoi) március 28.
    3 Kínai Nagydíj (Sanghaj) április 11.
    4 Azeri Nagydíj (Baku) április 25.
    5 Holland Nagydíj (Zandvoort) május 2.
    6 Spanyol Nagydíj (Montmelo) május 9.
    7 Monacói Nagydíj (Monte-Carlo) május 23.
    8 Kanadai Nagydíj (Montreal) június 6.
    9 Osztrák Nagydíj (Spielberg,Red Bull Ring) június 20.
    10 Francia Nagydíj (Le Castellet, Paul Ricard) június 27.
    11 Brit Nagydíj (Silverstone) július 11.
    12 Magyar Nagydíj (Mogyoród, Hungaroring) július 25.
    13 Belga Nagydíj (Spa-Francorchamps) augusztus 29.
    14 Olasz Nagydíj (Monza) szeptember 6.
    15 Orosz Nagydíj (Szocsi) szeptember 19.
    16 Szingapúri Nagydíj (Szingapúr, Marina Bay) szeptember 26.
    17 Japán Nagydíj (Suzuka) október 10.
    18 Ausztrál Nagydíj (Melbourne) október 24.
    19 Egyesült Államok Nagydíja (Austin) november 7.
    20 Mexikói Nagydíj (Mexikóváros) november 14.
    21 Szaúd-Arábiai Nagydíj (Jeddah) november 28.
    22 Abu Dhabi Nagydíj (Yas Marina) december 5.
  • Vettel: Nincs már túl sok szabad ülés, ezt mindenki tudja

    Vettel: Nincs már túl sok szabad ülés, ezt mindenki tudja

    Köztudott, hogy Sebastian Vettel és a Ferrari útjai év végén elválnak. A német pedig még nem írt alá sehová jövőre, új csapatot keres.

    A pletykák régóta arról szólnak, hogy a négyszeres világbajnok az Aston Martinhoz igazol majd. Vettelt már látták a paddockban Lawrence Strollal, de a jövőre Astonná alakuló Racing Point csapatfőnökének, Otmar Szafnauernek a kocsijában is. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a rózsaszín csapat pilótája, Sergio Pérez azt nyilatkozta, a pletykák el fognak csendesedni, és nem érkezik a helyére senki.

    „Jelenleg nincs semmi újdonság, és ez még egy ideig így is maradhat” – mondta a helyzetéről Vettel. „Azonban nem kell zseninek, vagy pletykaszakértőnek lenned ahhoz, hogy tudd, nem sok ülés van már szabadon.”

    „Ami most a legfontosabb számomra, hogy megbizonyosodjak róla, hogy jó csomagot kapok. Jó autót akarok, amivel az élen harcolhatok. Ezenkívül a csapatnak törekednie kell arra, hogy még jobb legyen. Nem utolsó sorban pedig nekem is élveznem kell” – zárta gondolatát a német.

  • A Renault szerdán jelenti be új pilótáját, Alonso készülhet?

    A Renault szerdán jelenti be új pilótáját, Alonso készülhet?

    A Renault a hírek szerint szerdán jelenti be, hogy ki lesz Esteban Ocon csapattársa 2021-ben. Az Osztrák Nagydíj paddockjában legalábbis ilyen hírek láttak napvilágot, sőt az is körvonalazódni látszik, ki lesz Daniel Ricciardo utódja.

    Egy Twitteres forrás a következőket állította: „Azt hallottam, hogy a Renault szerdán jelenti be új pilótáját. A verseny után Cyril Abiteboul azt mondta a már 15 évnél régebb óta ott dolgozó szerelőknek, hogy olyan érkezik, akivel már dolgoztak együtt.”

    Az utóbbiak nagyon is Fernando Alonso érkezését sejtetik, aki 2003 és 2006, illetve 2008 és 2009 között már volt a francia csapat tagja.

  • Hamilton az Aston Martinnál? Wolff szerint kizárt

    Hamilton az Aston Martinnál? Wolff szerint kizárt

    Mint ismert, a Mercedes regnáló csapatfőnöke Toto Wolff bevásárolta magát az Aston Martinba, így joggal elindultak a találgatások, hogy a sikerkovács átteheti a székhelyét a Forma-1-ben. Ám az osztrák saját elmondása szerint ez inkább magán jellegű befektetés, mint sem szakmai.

    A Lawrence Stroll vezette Aston Martin 2021-ben tér vissza a Forma-1-be a saját neve alatt. Nemrégiben pedig az is biztossá vált, hogy Toto Wolff is befektetett ebbe a projektbe. A miértekről kérdezte őt az Österreich hírlap.

    „A részvények értékei most nagyon alacsonyan vannak. Ez egy személyes magán jellegű befektetés egy autógyártóba, nem pedig a Forma-1-be. A koronavírus után újra normális időket fogunk élni, ahol az emberek elkezdenek újra autókat vásárolni.” – magyarázta.

    Hiába az új befektetése, Wolff marad a Mercedes csapatfőnöke, ám sokan nem tudják, hogy hogyan tudja majd összehangolni a két szerepkört, most erre is választ adott.

    „Nagyon egyszerűen. Mi fogjuk szállítani az új Aston Martin Forma-1-es csapatnak a motorokat, és ugyanezt fogjuk tenni a szériagyártásban is. Az Aston Martin utcai autók szintén Mercedes motorral mennek, továbbá a Daimler öt százalékos tulajdonrésszel rendelkezik az Aston Martinban.” – fogalmazott.

    Hiába a szavai egyre erősebbek azon pletykák miszerint az új csapatért ott hagyná a Mercedest, akár Lewis Hamiltonnal egyetemben. Utóbbira azonban röviden, de lényegre törően reagált:

    „Erre egy Niki Laudás reakciót tudok mondani: Teljességgel kizárt!”

  • Sajtó: A McLaren leigazolhatja Vettelt 2021-re

    Sajtó: A McLaren leigazolhatja Vettelt 2021-re

    A 2021-es szabályváltozások érkezése miatt a versenyzők túlnyomó része csak a 2020-as szezon végéig kötelezték el magukat a jelenlegi csapataikkal, hogy legyen a lehetőségük egy esetleges csapatváltásra. Ez rengeteg pletykát szül – mármint, hogy a versenyzők helyet cserélnek – és a legutóbbi ilyen eléggé érdekesen hangzik: a McLaren rajta tartja a szemét Sebastian Vettelen.

    Charles Leclerc-rel ellentétben – akinek a 2024-es szezon végéig van szerződése az olasz istállóval – a négyszeres világbajnok még nem kötelezte el magát hosszú távon a maranellóiakkal. A németnek az idei szezon végén fog lejárni a szerződése, habár a Ferrari csapatfőnöke, Mattia Binotto elmondása szerint szeretnék megtartani az 52-szeres futamgyőztest.

    Azonban Vettelnek a szerződéshosszabbításon kívül számos más lehetősége lesz. Ugyan nemrégiben a Red Bull kizárta, hogy szeretnék visszaszerezni az egykori pilótájukat, azonban az F1-Insider információi szerint a McLaren folyamatosan figyelemmel követi Vettelt.

    „Andreas Seidl nagyon jól ismeri Vettelt még a régi BMW-s időkből,” – árulta el egy belsős. „Ha Sebastian elérhető lesz, komolyan fontolóra fogják venni a leigazolását.”

    A wokingiak jelenlegi versenyzőinek, Carlos Saniz Jr.-nak és Lando Norrisnak is le fog járni a szerződésük az idény végeztével. Mindketten nagyon jól érzik magukat a csapatnál, azonban még bármi megtörténhet a száguldó cirkusz 2021-es pilótakeringőjében.

    Vajon tényleg valóra válhat a szóbeszéd és Vettelt tényleg narancssárga overallban láthatjuk majd 2021-től?

  • Ricciardo nem foglalkozik a Ferraris pletykákkal

    Ricciardo nem foglalkozik a Ferraris pletykákkal

    Az ausztrál Daniel Ricciardo egyelőre nem akar túl nagy figyelmet szentelni azon pletykáknak, miszerint a Ferrari kívánságlistáján szerepel a következő idényre vonatkozóan.

    Sebastian Vettel szerződése idén lejár a Ferrarinál, és egyelőre még nem tudni a sorsát. Noha Mattia Binotto kijelentette, hogy a német megtartása az elsődleges prioritás, de azért Carlos Sainz és Daniel Ricciardo is a vörösök listáján van.

    Ricciardotól megkérdezték, hogy mit jelentene neki a vörös ruha, ám ő kerülte a választ.

    „Nem igazán tudok erre most válaszolni. Sebastiannak szép kis kocsija van, de most a Renault projektjére akarok koncentrálni. Nem állt szándékomban távozni a Red Bulltól és egyből falpattani a következő vonatra. A Renault-ot a csúcsra akarom juttatni.” – fogalmazott a többszörös futamgyőztes.