Címke: PlayStation

  • Hamilton Räikkönen bőrébe bújt a PlayStationön

    Hamilton Räikkönen bőrébe bújt a PlayStationön

    A Mercedes a kezébe nyomott egy régi játékkonzolt, és ezzel kapcsolatos gyerekkori emlékeiről mesélt Lewis Hamilton.

    Az F1 2000 játék élményét élhette át újra, és már el is felejtette, milyen dobozban adták a CD-lemezt. „A szüleim összedobták az összes pénzüket, hogy legyen egy PlayStationöm. De akartam egy új sisakot is, ezért visszavittük a boltba a PlayStationt, és egy új sisakot kaptam. Lefestetni már nem maradt pénzünk, ezért apám festette le” – elevenítette fel Hamilton.

    A Mercedes által közzétett videóban látható, hogy Hamiltonnak a virtuális világban nem ment olyan jól a vezetés, mint a való életben, a jelek szerint az aktuális kontrollerrel barátkozott meg nehezen.

    „Amikor ezzel a játékkal játszottam, mindig a McLarent választottam, hiszen velük szerződtem. Arról álmodtam, hogy egyszer majd az ő autójukat fogom vezetni. Úgyhogy úgy játszottam, mintha mondjuk Kimi lennék” – mondta, Kimi Räikkönenre utalva

    A finn természetesen a 2000-es szezont feldolgozó játékban még nem jelent meg, hiszen 2001-ben debütált a Forma-1-ben, a McLarenhez pedig 2002-től szerződött le, vagyis Hamilton a játék későbbi verzióival kapcsolatos emlékeiről beszélt általánosságban.

  • Így ismerte ki Norris Verstappen trükkjeit, még mielőtt a pályán találkoztak volna

    Így ismerte ki Norris Verstappen trükkjeit, még mielőtt a pályán találkoztak volna

    Lando Norris a videójátékok iránti szenvedélyéről mesélve elmondta, melyik játék rántotta be a virtuális világba, miben érzi magát ügyetlennek, és ki a kedvenc PlayStation-partnere a mezőnyből.

    Mindig is voltak közeli, baráti viszonyok a Forma-1-es mezőny bizonyos tagjai között, akik akár a pályán kívül is közös tevékenységeket folytattak, napjainkban pedig már ennek jelentős része is az online térre terelődik. A jelenlegi mezőny több tagjáról is köztudott, hogy előszeretettel tölti az időt videójátékokkal, otthonaikból pedig akár egymás ellen is játszanak, olykor közvetítve is azokat. A legkomolyabban alighanem Max Verstappen űzi ezt az ipart, aki egy saját projekt keretében igyekszik összetartani a valós és a virtuális világ versenyzőit, s még a hétvégi Ausztrál Nagydíj előtti estén is sok időt töltött a gép előtt. De a mezőny egyik legidősebb tagja, Lewis Hamilton is hordozza magával a versenyekre saját PlayStationét.

    Verstappennek lassan zavaró tényező lesz az F1 a fő elfoglaltsága mellett?

    A népszerű játékkonzol YouTube-csatornájára feltöltött videóban az online szórakozás másik nagy szerelmese, Norris beszélt arról, milyen szerepet töltenek be az életében a különféle versenyzős játékok, vagy a futballos FC24.

    „Az évek során egyre kevesebb versenyzős játékot játszom, bár minden másban, amiben nem versenyezni kell, elég béna vagyok. Minden többszemélyest élvezek, főleg, ha van velem egy haver. A kedvenc PlayStation-játékom a Gran Turismo. Annak idején a Gran Turismo 3-mal kezdtem, életem nagyobb részét ezzel a játékkal töltöttem” – mondta Norris, hozzátéve, hogy néhány pilótatársához hasonlóan ő sem indul el otthonról a táska nélkül, amit felnyitva egy új világ nyílik meg előtte.

    „Utazás közben az FC24 van mindig velem. Egy kis bőröndben hordozom, belefér a képernyő, a kontroller, és mindenhova magammal viszem a világ körül. A repülőn, sőt olykor egy autóban ülve is játszok vele.”

    Arra a kérdésre, hogy gyerekként tudatosan készült-e arra, hogy az autóversenyzői képességeket fejlesztő játékok később a való életben is hasznára válhatnak, nemleges választ adott.

    „Fiatal gyerekként nehéz átlátni, hogy mi az, ami a hasznunkra lehet a későbbiekben. Már 4-5 évesen elkezdtem egy kormányt és pedálokat kezelni, de akkor még eszembe se juthatott, hogy ez majd 10-15 év múlva előnyömre válhat” – mondta Norris, hozzátéve, hogy ma már egyes pilótatársaival nemcsak a pályán, de a virtuális térben is gyakran összecsap.

    „Elég sokan vannak, de egy kiemelkedik közülük. Holland. És elég jól vezet. Max ellen elég sokat versenyzek. Szimulátoron rengeteget versenyeztünk egymás ellen már azelőtt, hogy egyáltalán a való életben megtettük volna. Ezáltal is tanulhatunk apró trükköket egymástól, ezek az ismeretek pedig mindkét irányban felhasználhatók.”

  • Gran Turismo 7-bajnoksággal folytatódik a K&H SIM Liga versenysorozata

    Gran Turismo 7-bajnoksággal folytatódik a K&H SIM Liga versenysorozata

    A K&H SIM Liga powered by HUMDA elindítja idei második szimulátor-bajnokságát is, amelyen a Gran Turismo 7-tel vehetnek részt a versenyzők. A Playstation konzolokon elérhető szimulátor és elődje, a GT Sport bekerült az olimpiai e-sport versenyszámok programjába is, már a héten megindul az előkvalifikáció is.

    A Dirt Rally 2.0-val futott első bajnokság után a Race Online Hungary és a SIM Liga szervezésében induló Gran Turismo-bajnoksággal folytatódik a K&H SIM Liga powered by HUMDA versenysorozata. A Playstation konzolokkal zajló sorozathoz a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) is csatlakozott szakmai partnerként.

    Minden eddiginél szélesebb programmal érkezik 2023-ban a SIM Liga!

    A SIM Liga egy különleges kezdeményezés, amelynek lényege, hogy az online szimulátorversenyeket a valós autóversenyek lebonyolításához hasonló szervezettséggel és színvonalon rendezzék meg.

    Ennek részeként, az idei év során a Dirt Rally 2.0-val, a Gran Turismo 7-tel, az Assetto Corsával, valamint az iRacinggel is különálló bajnokságok zajlanak, amelyek rendezőit egy közös promóter fogja össze a SIM Liga égisze alatt.

    Az idei versenysorozat második, hatfordulós bajnokságát a Gran Turismo 7-tel, azon belül Group 3-as autókkal futják a versenyzők 2023. május 6-tól, a futamokról az Esport1 csatornáin (youtube.com/@Esport1gg/streams) élő közvetítések láthatók és a Race Online Hungary oldalán (https://cutt.ly/Z5vjKMG) élő időmérést is lehet majd követni.

    A Gran Turismo 7-bajnokság első versenye a Deep Forest Raceway pályán zajlik, a további fordulók heti rendszerességgel következnek. Kivétel az utolsó forduló lesz, akkor egy hét szünet után dupla pontokkal dől majd el a bajnoki helyezések sorsa.

    A GT 7 olimpiai sportág is

    Érdekesség az új bajnokság alapját adó szimulátorral kapcsolatban, hogy a Gran Turismo 7 és elődje, a GT Sport a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) felügyelete alatt zajló virtuális olimpia, az Olympic Esports Series programjának is része. Ez az egyetlen motorsporthoz köthető versenyszám, amit a NOB olimpiai szintre emelt, mióta a 2020-as tokiói olimpia kapcsán e-sport bajnokságot is rendeztek.

    A NOB által szervezett bajnokság idén visszatér, 2023. április 27. és május 7. között zajlik az előkvalifikáció, amit a Szingapúrban tartott nemzetközi döntő követ 2023. június 22-25. között. Ez lényegében azt jelenti, hogy az olimpiai programmal együtt indul a K&H SIM Liga powered by HUMDA GT 7 bajnoksága, aminek prekvalifikációja már ezen a héten csütörtökön elkezdődik.

    A világdöntőig hátralévő közel másfél hónapban a versenyzők a SIM Liga bajnokságában is indulhatnak, így az is lehetséges, hogy akár több olyan magyar pilóta is rajthoz áll majd, aki nyáron részt vehet a szingapúri olimpiai döntőn.

  • Érkezik a Call of Duty-hoz a szingapúri F1-es utcai pálya

    Érkezik a Call of Duty-hoz a szingapúri F1-es utcai pálya

    A Forma-1 rajongói idén szeptemberben egy új pedigrés játékot kapnak az F1-hez, ami nagyon váratlanul értheti őket, és ez nem más mint a: Call of Duty Modern Warfare 2.

    Bármennyire is furcsa, a fejlesztő Infinity Ward a szingapúri Marina Bay versenypályát választotta, hogy a játékosok az ősszel megjelenő lövöldözős játékban egy pályán harcoljanak.

    A hivatalos közösségi médiájuk szerint ez egy hat a hat ellen multiplayer pálya lesz, nem pedig egy olyan helyszín, amely a fő történet egy részének ad otthont. Ez azt jelenti, hogy feltehetően nem fogunk olyan ellentmondásos dolgot látni, mint a másik Call of Duty Modern Warfare 2 „No Russian” küldetése – ami 2009-ben jelent meg, de technikailag nem kapcsolódik a 2022-es játékhoz.

    A gyors bemutató videó rengeteg érdekes részletet mutat be, a boxutca és a garázsok állnak a középpontban. Azonban a sok nyilvános terület mind a pálya részének tűnik. A játszható területet feltehetően maga a versenypálya szegélyezi.  Ezen a versenyautók úgy tűnnek, hogy a lövésekről és robbanásokról megfeledkezve továbbra is köröznek.

    Az épületek természetes akadályai mellett F1-es jellegű autók – amelyek inkább hasonlítanak a 2021-es modellekhez, mint az új 2022-es szabályok alkotta autókhoz -, egy biztonsági autó és egy nagy teljesítményű tűzoltóautó is feltűnik a klipben. A Call of Duty-játékokban a járművek robbanásra hajlamosak. Belegondolni is remegünk, hogy milyen lesz ez egy 140 literes E10-es F1-es tank esetében.

    Úgy tűnik azonban, hogy az IW biztosra ment, ami azt illeti, hogy ezek a járművek komolyan hasonlítanak a valósághoz. Az is elég nyilvánvaló, hogy sehol nincs hivatalos Forma-1-es márkajelzés, vagy bármilyen utalás az igazi versenyzőkre.

    A klipnől látható, hogy a Marina Bay Circuit paddock területére összpontosul, és valószínűleg az összes akció hasonlóan korlátozott lesz. A több mint 5 km hosszú pálya túl nagy a 6v6-os multiplayerhez. Pedig a 8-as és 14-es kanyarok majdnem találkozási pontja remek kempelési lehetőséget nyújtana.

    A játékfejlesztő bejelentette, hogy a pálya része lesz az MW2 többjátékos bétájának. Először a PlayStation-t használók kapnak hozzáférést, szeptember 16-án a betások, szeptember 18-án pedig az összes játékos. Ezután az Xbox felhasználók szeptember 22/24-én csatlakoznának – annak ellenére, hogy a Microsoft hamarosan felvásárolja a kiadó Activision Blizzardot.

    Hivatalosan a Call of Duty Modern Warfare 2 október 23-án jelenik meg PC-re, PlayStation 4/5-re és Xbox One/Series-re.

  • Gran Turismo témájú mozifilm készül 2023-ra

    Gran Turismo témájú mozifilm készül 2023-ra

    Az autó és motorsport rajongók most igazán elkezdhetik dörzsölni a tenyereiket, ugyanis nemrégiben hivatalosság vált, hogy 2023-ban olyan motorsportos filmet fognak bemutatni a mozivásznakon, amelynek középpontjában az egyik legnagyobb és legnépszerűbb szimulátoros játék, a Gran Turismo áll.

    A film egy valós történetet fog feldolgozni, a főszereplő pedig Jann Mardenborough lesz, akiből a film alatt egy Gran Turismo játékosból valós autóversenyzővé cseperedik. Mardenborough ugyanis megnyerte a GT Academy kihívását még 2011-ben, ahol 90.000 résztvevő közül lett ő a győztes, akinek így lehetősége nyílt a Dubai-i 24 órás versenyen való részvételhez.

    A brit versenyző kvalitásait az is mutatja, hogy az évek során megfordult többek között a régi Formula 3-as sorozatban, a GP3-ban és a GP2-ben is és három alkalommal még a Le Mans-i 24 órás versenyen részt vett.

    A film az eredeti tervek alapján 2023. augusztusában kerül majd be a mozikba, rendezője pedig Neill Blomkamp lesz. A projekt a Sony és Playstation együttműködésével készül majd el, pont úgy, mint az Uncharted, aminek a főszereplője Tom Holland volt.

  • Az eddigi legösszetettebb Gran Turismo érkezik a GT7-tel

    Az eddigi legösszetettebb Gran Turismo érkezik a GT7-tel

    A Gran Turismo 7 szűk 1 hónap múlva március 4-én jelenik meg, a Sony pedig tegnap indította el a játék marketingjét egy félórás „State of Play” videóval, amelyet teljesen az új játéknak szenteltek. A nagy bemutató előtt egy virtuális médiaeseményen és egy kerekasztal-interjún is részt vehettünk a GT sorozat készítőjével, Kazunori Yamauchival. 

    Érdemes megemlíteni, hogy az alábbi képernyőképek mindegyike a játék PlayStation 5-ös verziójából származik és egyelőre nem volt alkalmunk megtekinteni PlayStation 4 összehasonlításokat, képernyőképeket vagy videókat. 

    Gran Turismo World 

    Kazunori Yamauchi előadása minden eddiginél egyértelműbbé tette: a Gran Turismo 7 az autókról szól . Yamauchi megnyitójában kifejtette: „A játék háttere az, hogy az autók – az emberiség 20. században született legfantasztikusabb eszköze – kultúráját és vonzerejét átadjuk az emberek új generációjának.” 

    Gran Turismo 7
    Fotó: Playstation

    A játék ezt úgy kívánja elérni, hogy visszatér a gyökerekhez, és a klasszikus Gran Turismo játékok egyik legalapvetőbb elemével, a „Világtérképpel” tiszteleg ősei előtt. Eltekintve az újabb játékok olykor hideg és klinikai menüitől, a meleg és hangulatos térképek a játék különféle funkcióinak helyérzetét adják. 

    Hivatalosan a térkép a következő helyeket tartalmazza: 

    • Driving Missions
    • License Tests
    • Used Car Dealership
    • Brand Central
    • Sports
    • Scapes
    • World Circuits
    • Gran Turismo Café
    • Garage
    • Legendary Car Dealership
    • Showcase
    • Tuning Shop
    • Custom
    • Multiplayer

     „A Gran Turismo 7-nek nincs egyértelmű vége” – mondta Yamauchi. „Úgy gondolom, hogy a GT7 az a fajta játék, ahol rengeteg kilométert érhetsz el, és új játékmódot fedezhetsz fel, akár egy év múlva is.” 

    Autók vásárlása 

    Még mindig nem hozták nyilvánosságra a hivatalos „kezdő” autólistát de a bemutató során Kazunori Yamauchi megerősítette, hogy „több mint 400 autó lesz elérhető az első naptól kezdve”. 

    Gran Turismo 7
    Fotó: Playstation

    A játékban három különböző helyről lehet autókat vásárolni: 

    • „Brand Central” : Ez a klasszikus játék „New Car Dealership”-jének megfelelője, ahol 2001-ben és később épített autókat vásárolhatunk.
    • Használt autó kereskedés : Olyan hely, ahol régebbi, használt autókat vásárolhatunk kedvezőbb áron. Korábban Yamauchi megerősítette, hogy a használtautó-kereskedő minden nap változó autóválasztékot kínál majd.
    • Legendás autókereskedő: Ez a kereskedés rendkívüli és történelmi jelentőségű autókat kínál majd.
    • Pályák, napszak és időjárás

    Indulásakor a Gran Turismo 7 hivatalosan „több mint 34 helyszínt és több mint 90 elrendezést” tartalmaz majd, amelyek „több mint 100” versenyeseménynek adnak otthont. A hivatalos számlistát ismét nem hozták nyilvánosságra, de az eddigi bemutatókban a következő pályákat fedezhettük fel: 

     Valós pályák 

    • Autodromo Jose Carlos Pace (Interlagos)
    • Autodromo Nazionale di Monza
    • Autopolis
    • Brands Hatch
    • Circuit de Barcelona-Catalunya
    • Circuit de la Sarthe
    • Circuit de Spa-Francorchamps
    • Daytona International Speedway
    • Fuji International Circuit
    • Goodwood Motor Circuit
    • Mount Panorama
    • Nurburgring
    • Red Bull Ring
    • Suzuka Circuit
    • Tsukuba Circuit
    • WeatherTech Raceway Laguna Seca
    • Willow Springs
    Gran Turismo 7
    Fotó: Playstation

     Fikciós pályák 

    • Alsace Village
    • Autodrome Lago Maggiore
    • Blue Moon Bay Speedway
    • BB Raceway
    • Circuit Sainte-Croix
    • Colorado Springs
    • Deep Forest Raceway
    • Dragon Trail
    • Fishermans Ranch
    • High Speed Ring
    • Kyoto Driving Park
    • Northern Isle Speedway
    • Sardegna Road/Sardegna Windmills
    • Special Stage Route X
    • Tokyo Expressway
    • Trial Mountain

    Mindegyik pályán több tevékenység is elérhető lesz, többek között: 

    • Circuit Experience: Ahogy a GT Sportban debütált , ez a mód segít gyorsan megtanulni az egyes pályák szakaszait egy sor kihívás során.
    • Time Trial:  Vegyünk egy autót, és fussunk gyorsköröket.
    • Drift Trial: Pontokat szerezhetünk driftelés közben.
    • Custom Races: Testreszabható pályabeállítások. Még mindig nem ismerjük a funkció pontos részleteit, bár feltételezhetjük, hogy legalább ugyanazt a funkciót fogja nyújtani, mint a GT Sportban .
    • Meeting Place: Bár ennek az új menüpontnak még nem ismerjük a teljes funkcióját, de Yamauchi az pályáknak szentelt virtuális közösségi térként írta le. „Mintha a nürburgringi körkávézóban lennénk. Elképzelhető nyitott előcsarnokként, ahol a világ minden tájáról mindenki csatlakozik, és bármikor cseveghetsz velük, és autózhatsz is együtt.”

    Yamauchi megerősített néhány további részletet az időjárásról és a napszakszimulációról is. Minden pályán korlátozott idő és időjárási átmenetek lesznek a reggeli és az esti idő előrehaladásával, valamint az időjárással, amely napos és felhős között váltakozik. 

    Gran Turismo 7
    Fotó: Playstation

    Néhány pálya azonban – és kiemelte azokat a pályákat, amelyek a való világban 24 órás versenyeknek adnak otthont, mint például Spa, Le Mans, Daytona és Nürburgring – estétől reggelig egy teljes 24 órás ciklusban is szerepelni fognak. 

    Nedves időjárás csak bizonyos, nem meghatározott pályákon lesz elérhető, az eső a felszín nedvességtartalmát és hőmérsékletét egyaránt befolyásolja, és a fizikai modellben is figyelembe veszik. A GT Sporttal ellentétben itt sem lesz állandó nedves időjárás, a felszáradó ívre mutatott Yamauchi, ami a jármű kezelhetőségét is befolyásolja majd. 

    Grafikai módok 

    Azt már egy ideje tudjuk, hogy a GT7 kifinomult „ray-traced” grafikával rendelkezik majd, de nem mindenhol használják majd. A játék két különböző grafikus megjelenítési módot tartalmaz: 

    • Frame Rate Mode: Játékmenethez használatos, ez a mód 60 képkocka/másodperc sebességgel fut, és nem tartalmaz „ra-traced”-et.
    • Ray Tracing Mode: Verseny-visszajátszásokhoz, „3D szakaszokhoz” és Fotó módhoz használható.

    A két módot összehasonlító mintavideóból kiderül, hogy a különbség minimális volt, ha nem is megkülönböztethetetlen a versenyek ismétléseiről készült felvételeken. A „ray-traced” legnyilvánvalóbb előnye az autókon látható fény visszaverődése volt. 

    3D térbeli hang 

    Habár Yamauchi kijelentette, hogy a játék PlayStation 4 és PlayStation 5 verziói egyenértékűek, a PlayStation 5 verzió jelentősen továbbfejlesztett hallási élményt nyújt a „3D Spatial Audio” formájában. 

    Míg a GT7 alapértelmezés szerint egy 16 csatornás audiorendszerrel egyenértékű, a PS5 „több száz csatornás hangszórót” képes előállítani az ambisonic technológia segítségével. Az Ambisonics egy „full-sphere” térhatású hangformátum, amely a hallgató felett és alatt egyaránt képes szimulálni a hangforrásokat. Az Ambisonic átviteli csatornák nem hordoznak diszkrét hangszórójeleket, ehelyett egy hangszóró-független reprezentációt küld arról, hogy honnan jön a hang, amit aztán az audioberendezés dekódol. 

    Yamauchi szerint ezt a hatást a fejhallgatóval lehet a legjobban megtapasztalni. Pontosan meg kell tudnia mondani, honnan jönnek a hangok, legyen szó akár a pálya felett repülő helikopterekről, más autókról vagy az alatta lévő gumiabroncsok csikorgásáról. 

    Az atmoszférikus hangokat is javították; A hangok a felület textúrájától és keménységétől függően különböző módon verődnek vissza a különböző anyagokról, természetesebb hangulatot teremtve. 

    Haptikus visszajelzés 

    A PS5 egy másik exkluzív funkciója, most pontosabb részleteket kapunk arról, hogy pontosan milyen érzéseket közvetít a konzol kifinomult DualSense vezérlője, beleértve a felületi textúra különbségeit, az első gumiabroncsok csúszó rezgését, a motor/hajtáslánc vibrációit és az autó karosszériájának rezonanciáját. 

    A vezérlő adaptív triggerei is jól használhatók lesznek. A blokkolásgátló fékrendszerek által keltett rezgések mellett a játékosok egyedülálló különbséget fognak érezni a fékpedálok súlyában az autók között. 

    Gran Turismo Café 

    Yamauchi jelentős időt töltött az új „Gran Turismo Café” funkció megvitatásával mind előadásában, mind az interjúk során, ami azt sugallja, hogy fontos szerepet fog játszani a GT7 -ben . A játék oktatási funkcióinak központi eleme lesz, és arra ösztönzi a játékosokat, hogy egy kényelmes, virtuális kávézóban magukévá tegyék az autókultúrát. 

    Gran Turismo 7
    Fotók: Playstation

    A kávézó tulajdonosa, Luca lesz az Ön kalauza, aki több mint 30 különböző „menükönyvet” mutat be, amelyek a játékban szereplő autókat ismertetik. Yamauchi megemlítette, hogy ezeknek az autóknak néhány tervezője fel fog tűnni a kávézóban miközben Ön tanul róluk.  

    Az összes menükönyv törlése a GT7 -et a Yamauchi által a játék „úgynevezett befejezésének” nevezte el, bár gyorsan megemlítette, hogy a játéknak nincs tényleges végpontja. 

    „Mivel olyan összetett rendszerünk van a GT7 -ben, a Café egyfajta útitervet ad a játékban végrehajtható dolgokhoz. Ezek a menükönyvek nem lesznek kemény célpontok, de rávezetik a játékost arra, hogy megértse a különböző dolgokat, amelyeket a játékban megtehet, és ezzel jobban megérti a Gran Turismo világát” – magyarázta Yamauchi. 

    Tuningolás 

    Az autótuning- és teljesítményalkatrészek visszatérése a Gran Turismo 7 egyik legjobban várt funkciója . Yamauchi is izgatott a dolog miatt: a Tuning képernyőt teljesen saját „minijátékként” jellemezte, és személyes kedvence a GT7-ben . 

    Ez a képernyő három részre oszlik: a bal oldalon az autó teljesítményének különböző indexei láthatók, a jobb oldalon magukat a beállításokat és opciókat, a középső pedig lehetővé teszi az elvégzett változtatások hatásának mérését, beleértve az általános hatást is.  

    Ahogy Yamauchi korábban elmondta, hogy a Performance Point értéket nem egy egyszerű képletből származtatják, hanem az autó értékeléséből, miután az autó szimulált kört vezetett a háttérben. 

    Amikor arról kérdezték, hogyan lehet ezeket a beállításokat megosztani, Yamauchi érdekes választ adott, megjegyezve, hogy a képernyőt a képernyőképek felhasználásával tervezték. „A beállításokat nem feltétlenül lehet megosztani a játékon belüli Showcase-en keresztül, de ügyeltünk arra, hogy a beállítások képernyők most hogyan vannak elhelyezve. Nagyon sok különböző részlet található az ottani beállításokban, de ha készítünk néhány képernyőképet, és megosztjuk azokat, megoszthatjuk a beállításokat az ismerőseinkkel” – magyarázta Yamauchi.  

    A továbbiakban ismertette, miért nem valósítottak meg egy részletesebb megosztási funkciót. „Az autók státusza játékosonként eltérő lehet, attól függően, hogy különböző aeroalkatrészeket, tuning alkatrészeket vagy teljesítmény-alkatrészeket telepítettek. Ha csak egy másik autóból másolnánk át a beállításokat, előfordulhat, hogy eltérések nem működnek. Ezért hoztuk létre, hogy ne lehessen közvetlenül megosztani.” 

    Yamauchi elismerte, hogy milyen nehéz és félelmetes tud lenni az autótuningolás, és megerősítette, hogy a Polyphony Digital digitálisan kiadja az „Apex” című könyvét, amely a jármű dinamikájáról szóló könyvét eredetileg a GT5 Collector’s Edition tartalmazta. 

    Zene visszajátszása 

    A zene nagy múltra tekint vissza a Gran Turismo sorozatban, és a GT7 megduplázza ezt a hagyományt egy olyan funkció újjáélesztésével és frissítésével, amelyet először a Gran Turismo 3: A-Spec- ben vezettek be . 

    A Gran Turismo 7 dinamikus visszajátszásokat tartalmaz véletlenszerűen elhelyezett kamerákkal, amelyek a zene ütemére vágnak a különböző felvételek között. Nincs két egyforma visszajátszás, és minden alkalommal más kamerát használnak. 

    „Már régóta vágytam arra, hogy a zenét más formában integráljam a Gran Turismóba. Az elmúlt öt évben a Polyphony stúdióiban nekem és munkatársainknak van egy hangszobája, ahol éjszakáig zongorázunk és különböző hangszereken játszunk. Innen jött a zenei újrajátszás ötlete, és ezt sikerült integrálnunk a GT7 -be” – mondta Yamauchi. 

     Music Rally 

    Amikor decemberben a „Music Rally” kifejezés először megjelent a GT7 japán promóciós füzetében , nem tudtuk, mit kezdjünk vele. Mint kiderült, ez nem elírás vagy félrefordítás volt: ez lesz a Gran Turismo 7 mókás, „just for fun” funkciója. 

    Ez alapvetően egy checkpoint stílusú játékmód – de ahelyett, hogy az idővel versenyezne, a zene ütemével versenyez. Egy meghatározott számú „ütéssel” kezdi, amelyet akkor tölt fel, ha időben átjut egy ellenőrzőponton. Ahogy a BPM változik, úgy kell módosítania a vezetést, hogy a következő ellenőrzőponton át tudjon menni, mielőtt az „ütései” elfogynak. 

    Gran Turismo 7
    Fotó: Playstation

    A cél az, hogy minél messzebbre vezessen, mielőtt kifogyna, és a megtehető távolság alapján versenyezhet barátaival. 

    „A Music Rally-n valójában csak azt akartuk, hogy az emberek élvezzék a zenét” – magyarázta Yamauchi. „Azt is szerettük volna elérni, hogy azok az emberek, akik először játszanak ezzel – akik korábban soha nem játszottak autós játékkal, vagy a gyerekek először játszanak autós játékkal –, azt akartuk, hogy valami olyan legyen, amit élvezhetnek.” 

    Scapes filmek…? 

    Bár erről a funkcióról nem tettek közzé hivatalos információkat a médiacsomagban található képernyőkép egy „Scapes Movies” nevű furcsa funkciót tár fel. 

    Ez valószínűleg a GT Sportban debütált „Photo Scapes” funkció kiterjesztése , amely lehetővé teszi virtuális autók valós fényképeken belüli megjelenítését. A Sport háttérmenü videókat is tartalmazott, amelyek úgy tűntek, hogy az autót mozgásban, hasonlóan fotórealisztikus környezetben mutatják be. Feltételezve, hogy ez a funkció kreatívabb irányítást biztosít a játékosok számára az ilyen típusú videók felett, ez minden bizonnyal szórakoztató és lenyűgöző új funkció lenne a játékhoz. 

    Megjelenés 

    Kevesebb mint egy hónap van hátra a GT7 március 4-i megjelenéséig, az információs csatornák hamarosan megnyílnak, mivel a PlayStation megkezdi a multinacionális erőfeszítéseket a cég egyik legnagyobb, exkluzív játékának népszerűsítésére. 

  • Hivatalos: Jövő márciusban érkezik a Gran Turismo 7!

    Hivatalos: Jövő márciusban érkezik a Gran Turismo 7!

    Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett a Gran Turismo 7 szerepet kapott a PlayStation Showcase online eseményen egy vadonatúj, három perces trailerrel, amely betekintést nyújt a játékba és annak menürendszerébe is. Az egyik lényeges információ a GT7 megjelenési dátuma, amelyet 2022. március 4.-re jelentettek be. 

    A számos új autó mellett új funkciók is megtalálhatóak a játékban ötvözve a visszatérő, továbbfejlesztett kezelőfelülettel. 

    Dinamikus idő és időjárás 

    Valószínűleg a legnagyobb újdonság a dinamikus idő és az időjárás visszatérése, amelyet legutóbb a GT6-ban élvezhettünk utoljára. Ezek a környezeti hatások talán nem tűnnek túl hangsúlyosnak, de jelentős hatással lehetnek a versenyzésre – és ismét lehetővé teszik a reális, állóképességi versenyeket. 

    A Polyphony Digital saját fejlesztésű időjárási és fényviszony szimulációt használ, amely állítása szerint az időjárás -kutatások – köztük a NASA – „tömeges” adataira épült. Ez lehetővé teszi a megszólalásig élethű vizuális atmoszféraérzést, például az aeroszol részecskék koncentrációját, hogy hiteles fényviszonyokat és felhőket hozzon létre. 

    Érdekes, hogy a szimulációkat összehasonlították a Scapes csapatának a játékban rögzített helyszíneivel annak érdekében, hogy ellenőrizzék a világítási adatok összehasonlítását. A PDI szerint ezzel az eljárással sikeresen újrateremtette a „valódi és összetett felhőképeket” a nap különböző szakaszaiban. 

    Egyelőre azt nem lehet tudni, hogy az időjárás és az időbeli eltérések a játék minden pályáján elérhető lesz e, ugyanis erre egyértelmű megerősítés nem érkezett még. 

    Kampány mód 

    A trailerben az is felfedezhető, hogy a Gran Turismo kampánymód visszatér a GT7-be, amely magában foglalja a klasszikus licencvizsgákat is a National B-től a Super License-ig. 

    Autótuning és GT Auto 

    A GT6 után szintén visszatér az autók tuningolásának lehetősége is, illetve a „GT Auto” szekció a jármű karbantartására és módosítására. 

    Grand Turismo 7
    Fotó: GT7 / Playstation

    A „GT Auto” további lehetőségei közé tartozik a klasszikus olajcsere, a motorjavítás és a karosszériamerevítés, amit utoljára a GT5-ben láthattunk, és amivel az autók amortizációját hozzák vissza a fejlesztők. Úgy tűnik, hogy a játékosok egyedi rendszámokat is létrehozhatnak. 

    Továbbfejlesztett Livery szerkesztő 

    A GT Sport Livery szerkesztője a játék egyik legnépszerűbb része, amely a GT7 frissített változatában is visszatér. 

    A szerkesztő kezelőfelületéből kivehető, hogy új funkciók állnak rendelkezésre a pontos nagyítási és elforgatási értékek beállításához minden matricához – lehetővé téve a többször használt matricák egyszerű másolását -. Van egy „low speed” funkció is, amelyről feltételezhető, hogy lelassítja az irányítást a még pontosabb szerkesztés érdekében.

    Grand Turismo 7
    Fotó: GT7 / Playstation

     A menü képernyő új felületeket ad hozzá a matrica pozicionálásához a jármű szélvédőjén, és úgy tűnik, mintha a játékosok saját szélvédő feliratozást is kreálhatnának. 

    Gran Turismo kávézó 

    Ezt először 2020 júniusában mutatták be, bár ez egyelőre nem került részletezésre. A játék hivatalos bejelentése szerint a GT Cafe egy speciális terület, ahol a felhasználók némi útmutatást kaphatnak a játék bevezető szakaszában a „GT világába”. 

    Grand Turismo 7
    Fotó: GT7 / Playstation

    A GT Cafe a játékosokat arra ösztönzi, hogy kulturális jelentőségű járműgyűjteményeket építsenek. Ez azt jelentheti, hogy megvásárolják az autókat, vagy más versenyek vagy események jutalmaként nyerik el őket, amely után díjakat kapnak a gyűjtemények elkészítéséért. 

    Egyelőre nem tudjuk, hogy ez hogyan befolyásolja a későbbi játékrészeket vagy a közben magasabb rangot szerző játékosok besorolását. 

    Használt autókereskedés 

    A GT7-ben a játékosok már nem korlátozódnak arra, hogy új autókat vegyenek a „Brand Central”-ban, mivel a használt autók kereskedése is visszatér márciusban. 

    A menüpont régebbi autókat kínál megvételre, néhány kilométerrel az órában – talán olajcserére vagy motor- vagy futómű -frissítésre van szükség – egy kis kedvezménnyel. 

    Grand Turismo 7
    Fotó: GT7 / Playstation

     

    A használtautó szekcióban van egy másik rész is, ahol régebbi autókat árulnak, de ez úgy tűnik, hogy a magasabb értékű klasszikus és történelmi járművekre, illetve versenyautókra korlátozódik. Ez a „Brighton Auctions” nevet viseli amiről még több információ nem szivárgott ki. 

    Scapes / fotomód 

    A Scapes is visszatér ahol sosem látott mennyiségű helyszín látható. Amint azt már korábban hallani lehetett, a Scapes csapata bejárta a világot, új helyszíneket keresve és rendkívül speciális fényképeket készített a világítási adatok rögzítéséhez. 

    Grand Turismo 7
    Fotó: GT7 / Playstation

    Ez lehetővé teszi a játékosok számára, hogy beilleszthessék autójukat az adott helyszínre, hogy ott lenyűgöző állóképeket készítsenek. 

    A GT Sportban 23 országban valamivel több mint 1200 helyszín volt. A GT7 esetében ez 43 országra és 2500 helyszínre emelkedett ez a szám. 

    Új kezdőképernyő 

    Van egy új nyitófelülete a GT7-nek egy kis meseszerű város formájában, amely a játék különböző menüit tartalmazza térképszerű elrendezésben. A kezdőképernyő sötétedés után éjszakai üzemmódba vált, ahol megjelenik az utca és épületvilágítás is. 

     Összességében elmondható, hogy a GT7 egyféle ötvözete lesz a korábbi szériáknak (GT5 / GT6) a GT Sportban megtapasztalt vizuális és fizikai modellezéssel. Előreláthatólag az év végén bétateszt formájában is kipróbálhatóvá válik. 

  • Szeptember 9-én érkezik a Gran Turismo Sport soron következő frissítése

    Szeptember 9-én érkezik a Gran Turismo Sport soron következő frissítése

    A Polyphony Digital bejelentette, hogy a héten érkezik a Gran Turismo Sport új 1.67-es frissítése.

    A javítócsomag – és feltételezhetően új tartalom – megjelenése a szeptember 9-én megrendezésre kerülő Playstation Showcase napjára van időzítve, ami valószínűleg nem véletlen egybeesés és talán újabb információmorzsákat jelent a Gran Turismo 7 kapcsán. Az utóbbi időszakban jelentősen csökkent a GT Sport fejlesztési aktivitása, hiszen a Polyphony Digital érthetően nagyon elfoglalt a GT7 PS4 és PS5 verziójának előkészítésével. Az idei frissítések a Sport Mód-ban hoztak jelentős változásokat, amely érezhetően fókuszpontban van a fejlesztőknél.

    Az elmúlt hetekben – akik aktívan versenyeztek a Sport Mód-ban – észrevehették, hogy enyhültek a vezetésért kiszabott büntetések, sőt az SR/DR minősítésekre is látszólag alig van hatással. A frissítés előreláthatólag megoldhatja majd ezeket a problémákat és egy BOP frissítést is hozhat.

  • Hivatalos: PS4-re is megjelenik a Gran Turismo 7!

    Hivatalos: PS4-re is megjelenik a Gran Turismo 7!

    Hónapok óta tartó homályosan megfogalmazott nyilatkozatok után a Sony végre megerősítette: a 2022-ben érkező Gran Turismo 7 PlayStation 4 és PlayStation 5 konzolokra is megjelenik majd.

    Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója tegnap közleményt adott ki amelyben kijelentette, hogy a Gran Turismo 7 PS4-es verziója (több exkluzív szalagcím mellett) ingyenesen frissíthető lesz majd PS5-re. Ugyanakkor a Sony 10 dolláros frissítési díjat számol fel minden más elsődleges, exkluzív, generációkon átívelő cím után, amely piacra kerül.

    „Szeretném megerősíteni, hogy a továbbiakban a PlayStation-től származó, exkluzív „cross-gen” címei (amelyek újonnan megjelennek PS4-en és PS5-ön) mind a digitális, mind lemezes verziókra 10 dolláros digitális frissítési lehetőséget kínálunk PS4-ről PS5-re. Ez vonatkozik a következő God of War-ra és a Gran Turismo 7-re , valamint a Sony Interactive Entertainment által közzétett más exkluzív, cross-gen PS4 és PS5 címekre.”

    Ez az állítás egyértelmű, ellentétben a korábbi üzenetekkel. Az első leleplezéskor a GT7 exkluzív PlayStation 5-re megjelenő videójátékként szerepelt a híradásokban. Azóta láttuk, hogy a Sony árnyaltabban kezdett fogalmazni, mint például a „PlayStation exkluzív” és a „PlayStation fejlesztése alatt álló” termékként is hivatkozott rá.

    Az év elején Hermen Hulst, a PlayStation Studios vezetője- a Sony elsődleges fejlesztői, például a Polyphony Digital kapcsán azt sugallta, hogy a GT7 egy volt a sok olyan játék közül, ahol a PS4-es verzió a „van benne fantázia” minősítést kapta, legalábbis megnézték, de az ezzel kapcsolatos információ idővel megállt és nem volt egyértelmű megerősítés a továbbiakban.

    A Race Online Hungary  – aki korábban már szivárogtatott ki hiteles, a Gran Turismo szerver által tárolt belsős információkat az általa fejlesztett GTSH-Rank rendszerrel – azt állítja, hogy a GT Sport és a GT7 ugyanazon motorra épülő – Polyphony Digital (PDI) által egyedileg fejlesztett – C++ script nyelvet használja. Ebből az következtethető ki, hogy a PDI eredetileg is PS4-en kezdte meg a GT7 fejlesztését.

    Valószínűleg a GT7-nek különböző verziói lesznek különböző funkciókészletekkel, vagy – nagyobb valószínűséggel – ugyanaz a játék lesz, és a jobb GPU-teljesítmény (rácsméretek, képkockasebesség, kijelzőfelbontás) és a DualSense támogatás miatti fejlesztéseken kívül ugyanaz a cím lesz mindkét platformon. Ebben az esetben viszont jó eséllyel lekorlátozza majd a PS5 verziót a PS4 képességeihez ahelyett, hogy a játékosok teljesen élvezhetnék a „Next Gen” nyújtotta lehetőségeket.

    A szeptember 9-én megrendezésre kerülő „Playstation Showcase” online eseményen várhatóan újabb részletek is kiderülnek majd.

  • A Thrustmaster hivatalosan is bemutatta a T248 hibrid kormányszettet PlayStation-re

    A Thrustmaster hivatalosan is bemutatta a T248 hibrid kormányszettet PlayStation-re

    Miután a múlt héten számos Gran Turismo influencer, streamer már kézhez kapta és bemutatta, a Thrustmaster most hivatalosan is lerántotta a leplet az új középkategóriás T248-as kormányáról.

    A várakozásoknak megfelelően a T248 a régebbi TMX és T150 kormányok korszerűsített változata, bár egyelőre csak PlayStation és PC-kompatibilis termékként hivatkoznak rá. Figyelembe véve a hónap elején közzétett Thrustmaster ígéretet, hamarosan Xbox konzolokon is élvezhetjük majd.

    Az előző szériához hasonlóan a T248 erő visszacsatoló rendszerrel van felszerelve, amely ötvözi az alacsonyabb kategóriájú termékek megbízható meghajtórendszerét a Thrustmaster termékcsaládban megtalálható szíjhajtással. Ez az újonnan átnevezett „Hybrid Drive” rendszer „70% -kal nagyobb teljesítményt” ígér, mint a T150, bár az még nem teljesen világos, hogy ez az erővisszacsatolás erősségére vonatkozik -e vagy sem.

    thrustmaster
    Fotó: T248 / Thrustmaster

    A T248  állítható erővisszacsatolási rendszert kínál, három különböző előbeállítással, amelyeket a játékosok vezetés közben beállíthatnak. Ezek a beállítások a: „Linear”, „Enhanced” illetve „Boosted” néven futnak és mindegyiknél más-más FFB-görbével – a lineáris például 1:1 – bíró kormányreakciót eredményez.

    Az egyik új funkció a kerék középpontja feletti kijelző

    Ez a „Race Dashboard Display” egy digitális ötszámjegyes ledpanel, de a játék támogatásától függően több mint 20 különböző információt képes megjeleníteni.

    Ez magában foglalja az FFB előre beállított és a kerék forgatási szögének beállítását, de a játékon belüli adatokat is, például a sebességet, a fordulatszámot, a köridőt, a körszámot vagy akár a jármű beállításait, például a sebességváltó áttételeket. Összesen 25 akciógomb található, köztük a két mágneses pillangóváltó.

    A kerékhez tartozik az új T3PM pedálkészlet. Ez gyakorlatilag a T3PA és T-LCM pedálok keveréke, a potenciométerek helyett mágneses, Hall-effektusú érzékelőket tartalmaznak a pedál mozgásának mérésére. A Thrustmaster kiemeli, hogy a pedálok négy különböző rugókonfigurációt kínálnak a fékpedálhoz, hogy megfeleljenek a különböző típusú rögzítéseknek.

    thrustmaster
    Fotó: T248 / Thrustmaster

    Jelenleg a T248 csomag az egyetlen módja a T3PM pedálok beszerzésének, bár arra számítunk, hogy idővel önálló elemként is elérhetővé válnak.

    A PlayStation 4/5 és PC -hez tartozó T248 csomag ára 133 690 Ft (alza.hu) ez valamivel drágább mint a T150/TMX, de összhangban van a Thrustmaster nemrég bejelentett áremelésével. Már előrendelhető az alza.hu-nál október 21-től.