Címke: Pirelli

  • Teljesen megújul Szingapúri Nagydíj

    Teljesen megújul Szingapúri Nagydíj

    A verseny ideje és a páratartalom miatt az egyik legnagyobb kihívás a pilóták számára a Szingapúri Nagydíj. Most azonban a Pirelli szerint még egy csavar lesz számukra.

    Két év kihagyás után tér vissza a városállam, emiatt kissé elavult minden adat, amivel a csapatok rendelkeznek. A Pirelli a három leglágyabb abroncsot viszi a hétvégére, de lehet, hogy a viharok végül lehetetlenné ezek használatát.

    Ezenkívül új a pálya aszfaltja is nem annyira sima, mint a korábbi felszín. Viszont továbbra is ott maradnak a városi pálya sajátosságai: a buckák, a felfestések és a csatornafedelek. Ráadásul most először teljesítik majd a Forma-1-es autók nemcsak az új aero csomaggal, hanem a 18 colos gumikkal is Szingapúri Nagydíj versenytávját.

    „A 18 colos gumik teljesen más keverékek, mint amit 3 éve használtunk, nem beszélve az aszfaltról – szinte teljesen új versenyről beszélhetünk. Szingapúr a lassú kanyarokról szól – szám szerint 23-ról – és mindegyikben nagyon fontos a tapadás.” – elemezte a helyzetet Mario Isola, a Pirelli embere.

    „A leglágyabb gumikkal jöttünk a sebesség és a tapadás érdekében, de ezeket megőrizni, főleg hátul kulcsfontosságú lesz. Az új autók általában alulkormányzottak, így még fontosabb lesz megtalálni a megfelelő beállításokat. Egyensúlyt kell teremteni a stabil első tengely és a hátulról jövő kigyorsítás biztosítása között.”

  • A zandvoorti döntöttben is tesztelik a DRS-használatot

    A zandvoorti döntöttben is tesztelik a DRS-használatot

    A Forma-1 a hétvégi Holland Nagydíj első szabadedzésén, a zandvoorti utolsó kanyarban használható lesz a DRS.

    Max Verstappen népszerűsége nyomán a Forma-1 tavaly tért vissza Zandvoortba, 1985 óta először.

    Az F1-es igényeknek megfelelő átalakítás részeként Zandvoort utolsó kanyarja – a Arie Luyendyk Bocht – 18 fokos dőlésszöget kapott a kanyarsebesség növelése érdekében.

    Eredetileg úgy tervezték, hogy Zandvoort második DRS-zónája a sík jobbos kanyar előtt kezdődik, hogy növeljék az előzési lehetőségeket a fő egyenesben, de a biztonsági óvintézkedések miatt az FIA úgy döntött, hogy a zónát a döntött kanyar utánra rövidíti.

    Az F1 ezen a héten újra előveszi az ötletet, és a pénteki edzésen egy teljes hosszúságú DRS-zónát tesztelnek majd.

    „A jelenlegi álláspont az, hogy a DRS-t az utolsó kanyar előtt, tehát a kanyar elején fogjuk alkalmazni, hogy egy kicsit javítsunk a zandvoorti versenyzésen” – mondta Nikolas Tombazis, az FIA együléses technikai igazgatója a Viaplay-nek.

    „De nyitottan állunk hozzá, és megkérdezzük a csapatokat, hogy mi a véleményük. A szimulációk során már megkérdeztük őket, de az FP1 után is megkérdezzük a csapatokat a visszajelzéseikről.”

    „És ha úgy érezzük, hogy bármilyen, akár csak távoli kockázatot is jelenthet a biztonságra nézve, akkor egyértelműen lépnünk kell, és változtatnunk kell az FP1 után.”

    Kihívás a Pirellinek

    A Pirelli motorsport-igazgatója, Mario Isola szerint a lépés megváltoztatja a gumik terhelését, de úgy vélte, túl korai lenne megjósolni, hogy az Arie Luyendyk Bochton keresztül történő DRS-használat milyen hatással lesz a gumik állapotára.

    „Általában, amikor kinyitod a DRS-t, a terhelést az előre helyezed át, így sokkal jobban terheled az első abroncsokat, mint a hátsókat” – mondta Isola a Motorsport.comnak.

    „Aztán a teszt után meg kell néznünk az adatokat, hogy megértsük, hogy ebben az állapotban csúsznak-e például a hátsó kerekek.”

    „Lehet például némi felületi túlmelegedés, de jelenleg egy kicsit nehéz megfelelő előrejelzést készíteni.”

    Isola úgy gondolja, hogy a Pirelli legkeményebb, C1-es keverékének tapadáshiánya a verseny során a közepes és a lágy keverékek felé tereli majd a csapatokat.

    „Remélhetőleg a Zandvoortra tervezett szelekcióval egy kicsit több akciót és több előzést fogunk látni” – tette hozzá. „Arra számítok, hogy a C1 és a C2 közötti delta köridő sokkal nagyobb lesz, mint a C2 és a C3 között.”

    „Ha ez egy olyan rövid körön, mint amilyen a zandvoorti, ami hasonló ahhoz, ami Budapesten volt, akkor lehet, hogy a kemény nem lesz megfelelő választás a versenyre, és a csapatok a közepes és a lágy gumikra fognak koncentrálni. Ez a stratégiát a kétkiállásos irányba terelné.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    A post shared by WWW.RACINGLINE.HU (@racingline.hu)

  • Pirelli: Óvatosabbnak kell lenni a megújult spái pályán

    Pirelli: Óvatosabbnak kell lenni a megújult spái pályán

    A Pirelli motorsport-igazgatója, Mario Isola elmondta, hogy az idei Belga Nagydíj előtt a Spa-Francorchamps-ban végrehajtott változtatások a modern korszak legjelentősebbjei közé tartoznak.

    A pálya illetékesei azon dolgoztak, hogy jelentős módosításokat hajtsanak végre a pályán. A nyomvonal nem változott, ám új kavicságyakat telepítettek négy kanyarban, hogy hiba esetén megnehezítsék a versenyzők dolgát, valamint öt kanyart újra is aszfaltoztak.

    A Pirelli a Belga Nagydíj hétvégéjére a C2 (kemény), C3 (közepes) és C4 (lágy) abroncsokat választotta, amelyek a keverékválaszték közepén helyezkednek el, és a megújult pályán nemrégiben rendezett hosszútávú futamnak köszönhetően már jelentős mennyiségű adatot gyűjtöttek arról, hogyan reagálnak a gumik az új felületre.

    „Idén Spa az egyik legnagyobb változáson ment keresztül, amit azóta láttunk, hogy a Forma-1 modern korszakában elkezdtünk oda járni” – mondta Isola a Pirelli közleményében.

    „De a múlt hónapban megrendezett 24 órás futamnak – az emberek és a gumik szempontjából az év legnagyobb eseményének -, valamint néhány aszfaltmintának köszönhetően, amit vettünk, tudunk valamit arról, hogy mire számíthatunk” – tette hozzá.

    „Az öt kanyarban található új aszfalt mellett négy kanyarban új kavicságyak is vannak, amelyek sokkal közelebb vannak a pálya széléhez.”

    „A versenyzőknek jobban oda kell majd figyelniük a pálya határaira, és megnövekedett az esélye annak is, hogy kavicsot hoznak fel a pálya felületére.”

    „Spa epikus jellege azonban változatlan marad, a hagyományos kihívások, amelyek olyan izgalmassá teszik a pályát, továbbra is megmaradnak.”

  • Hülkenberg újra akcióban az Aston Martinnal a Hungaroringen

    Hülkenberg újra akcióban az Aston Martinnal a Hungaroringen

    Nico Hülkenberg ezen a héten Mogyoródon tér vissza egy F1-es autó volánja mögé, mert az Aston Martin ezzel járul hozzá a Pirelli 2023-as gumitesztelési programjához.

    A tesztet kedden Lance Stroll végzi, Hülkenberg – az Aston hivatalos tartalékpilótája – szerdán veszi át a feladatokat. Hülkenberg utoljára 2019-ben versenyzett teljes munkaidős pilótaként a Forma-1-ben a Renault csapatnál, de 2020-ban a 34 éves versenyző Silverstone-ban a Racing Point versenyzőjét, Sergio Perezt, a Nürburgringen pedig Strollt helyettesítette, amikor mindketten koronavírus-fertőzés miatt kiestek, egy-egy futamról.

    Hülkenberget idén év elején is bevetette a silverstone-i alakulat, hogy Bahreinben és Szaúd-Arábiában helyettesítse Sebastian Vettelt, amikor a német pilótát koronavírusos megbetegedés sújtotta.

    Az e heti budapesti teszten a hírek szerint a Mercedes-csapat is részt vesz majd, bár a brackley-i alakulat még nem erősítette meg a versenyzői felállását.

    A Pirelli 2023-as tesztprogramja – amelyet az F1 idei specifikációjú autóival végeznek – 18 napra oszlott el. Az olasz gyártó ugyanakkor az F1-es versenynaptárban szereplő egymás utáni futamok száma miatt nehezen tudta összeállítani a tesztnapjait.

    Logisztikailag a Pirelli nem tudja kezelni a hét közepén, két egymást követő hétvégén megrendezett verseny közötti tesztet, ami korlátozta a csapatokat abban, hogy a Spanyol és a Brit Nagydíj után Barcelonában vagy Silverstone-ban is segíthessenek.

    A Pirelli következő és egyben utolsó gumitesztjére a Red Bull Racinggel szeptember 13-án, Monzában kerül sor, közvetlenül az Olasz Nagydíjat követően.

  • Egyre több a jelentkező Vettel 2023-ban megüresedő helyére

    Egyre több a jelentkező Vettel 2023-ban megüresedő helyére

    Kezd már az Aston Martinnál összeállni a potenciális utódok listája a visszavonuló Sebastian Vettel helyére.

    Mike Krack csapatfőnök az elmúlt hetekben és napokban sem titkolta, hogy új szerződést szeretne kötni a 35 éves versenyzővel 2023-ra. A német Skynak Magyarországon nyilatkozott:

    „Ez egyértelműen visszaesés a csapatnak, de ilyen az élet. Most azt kell biztosítanunk, hogy a lehető legjobban folytassuk. Persze, most már sok versenyző van a listán, így egyértelmű, hogy megindulnak a találgatások. De most ezek Sebastian napjai. Ezt ma kell értékelnünk, és nem most vagy a hétvégén spekulálni az utódról. Először is értékelnünk kellene azt, amit elért, és megnézni, mi a véleménye. Bármi mással majd ezen hétvége után foglalkozunk.”

    Egyértelmű, hogy Vettel első számú kiszemeltje a helyére honfitársa és pártfogoltja, Mick Schumacher. Vettel így beszélt róla a La Gazzetta dello Sportnak a Hungaroringen:

    „Megvan a képessége, de még nagyon fiatal. Egyértelmű, hogy ő olyasvalaki, aki úgy tanul és fejlődik, ahogy mások nem. A döntés ugyanakkor nem én hozom meg, de ha véleményt kérnek tőlem, akkor azt el fogom mondani.”

    A másik top jelölt a csapat tartalékversenyzője, Nico Hülkenberg – aki a jövő héten a zöld autót teszteli majd a Pirelli gumitesztjén. Erről már az Aston Martin csapatmenedzsere, Andy Stevenson nyilatkozott:

    „A teszt már jó előre megtervezett volt.”

    Egy további lehetőség Fernando Alonso, miközben Magyarországon olyan pletykák keringenek, hogy a spanyol és az Alpine jelenleg a 2023-tól érvényes új szerződésének hosszáról vitatkoznak. Hazánkban a kétszeres bajnok a spanyol médiának ennyit árult el:

    „Minden olyan csapat, amelynek nincs két igazolt pilótája, opció. Ugyanakkor ahogy már mondtam, az Alpine az elsődleges nekem, mert két éve fejlesztjük ezt a projektet, és egyre versenyképesebbek vagyunk.”

    Alonso persze hozzátette, hogy amikor végül komoly szerződési tárgyalásokba kezd, „10 perc elég lesz”:

    „Nem lehet pisztolyt tartani senki fejéhez, amikor a szerződésért harcolunk. Ha sokat kellene hadakoznunk, az furcsa lenne.”

  • A Pirelli nem segít: A pattogást a csapatoknak kell megoldani

    A Pirelli nem segít: A pattogást a csapatoknak kell megoldani

    A Pirelli kijelentette, ők nem fognak segíteni a delfinezéssel küszködő csapatoknak.

    A jelenség nagy fejtörést okoz a száguldó cirkuszban. A legjobban a Mercedes és a Ferrari pattog a pályákon, ám a csillagosok versenyzői egészségügyi problémákra is panaszkodnak. A Kanadai Nagydíj csütörtöki napján az FIA kiadott egy technikai direktívát a delfinezés csökkentése érdekében. A vizsgálat meg is kezdődött Montréálban, míg bárminemű változtatás Silverstone-ra lehet esedékes.

    Természetesen az F1 ismét két táborra szakadt. Az egyik csoport támogatja a Szövetség lépését, míg a másik igazságtalannak tartja a beavatkozást.

    A Pirelli viszont nem kíván állást foglalni. A gumigyártó szerint a 13 colos abroncsokkal még nagyobb problémák lennének. Ugyanakkor a vállalat F1-es vezetője (Mario Isola) kijelentette, hogy minden csapatnak magának kell megoldania a problémát, így ők nem segítenek. Az olasz cég szerint az új szabályok mentén megalkotott abroncsaik (18 colos gumik) nem segítik elő a delfinezést, így őket a probléma nem érinti.

    „Az autók is merevebbek, és az abroncsok is. Ezzel viszont az alakulatoknak kell foglalkoznia. Nem hinném, hogy befolyásolja a dolgot a gumik mérete. Az, hogy 13 vagy 18 colos abroncsokról beszélünk, mindegy. Ez a hatás az autóktól ered. Elképzelhető, hogy a 13 colos gumikon ez a hatás szignifikánsabb lenne. A nagyobb oldalfal egyfajta felfüggesztésként működik. Nem hinném, hogy a mostani prototípusok rontanak a helyzeten. Szerintem pont az ellenkezője történt.” – magyarázta Isola.

  • Teljesítette az idei második gumitesztjét is a Ferrari

    Teljesítette az idei második gumitesztjét is a Ferrari

    Mugelloban teljesítette a második és egyben utolsó idei Pirelli gumitesztjét a Ferrari Charles Leclerc és Carlos Sainz vezetésével.

    A Ferrari tulajdonában lévő pályán a gumigyártó 2023-as abroncsait próbálhatták ki, amelyek az idei konfigurációkkal ellentétben valamivel kerekebb profilúbbak lesznek. Mivel ez egy hivatalos Pirelli teszt, ezért a gumigyártó szabja meg, hogy a csapatok mikor milyen beállítással körözzenek. Az elmúlt időszakban felmerült pattogás kérdés miatt úgy döntött Mario Isola mérnöki csapata, hogy nagyobb leszorítóerővel tesztelnek, hogy a csapatok jobban megértsék a pattogás kérdéskörét, de az istállók pontosan nem tudják, hogy éppen milyen beállítással mennek.

    A szigorú szabályok miatt így ezeknek a teszteknek nincs sok relevanciájuk az idei évre – még ha idei autókkal is végzik – de a Ferrarisok annyiban voltak szerencsések, hogy Mugello karakterisztikáját figyelve nagyon sok tekintetben hajaz a soron következő Brit Nagydíj helyszínéhez.

  • A Pirelli egy váratlan húzásnak tudja be Pérez monacói győzelmét

    A Pirelli egy váratlan húzásnak tudja be Pérez monacói győzelmét

    A Pirelli szerint a Red Bull és Sergio Pérez újraindítás utáni gumiválasztása volt a legfőbb oka, hogy a mexikói első ízben tudott nyerni a hercegségben.

    A Monacói Nagydíj 24.körében szenvedett súlyos balesetet Mick Schumacher, ami után a versenyt félbeszakították piros zászlóval. Ilyenkor mindenki szabadon cserélhet gumit, a Red Bull pedig úgy döntött, hogy sok más versenyzővel ellentétben nem a kemény, hanem a közepes keverékű abroncsotot teszik fel Pérez autójára.

    Végül a futam egésze alatt maga mögött tudta tartani az őt gőzerővel üldöző Carlos Sainzot, noha már az újraindítás után közvetlenül keményen elfékezte az abroncsait.

    Mario Isola, a Pirelli Motorsport Igazgatója szerint a közepes volt a végül a jó választás a versenyre.

    „Pérez döntése, hogy a közepes gumikat használja az utolsó etapra nagyban segítette őt a futamgyőzelem megszerzésében, Carlos Sainzcal ellenben, aki kemény gumikon körözött, noha Péreznek az utolsó körökben igencsak óvnia kellett már a gumikat.” – jelentette ki az olasz szakember.

  • Vettel beszólt a Pirelli gumijára: szép, de teljesen haszontalan

    Vettel beszólt a Pirelli gumijára: szép, de teljesen haszontalan

    Sebastian Vettel szerint a Pirelli esőgumijai szépek, de haszontalanok, Jos Verstappen pedig nem érti, hogy 20 éve miért lehetett jobb esőgumikat gyártani.

    Egyértelmű, hogy mostoha helyzetben van a Pirelli az F1-ben, hiszen többnyire csak akkor említik meg a termékeit, amikor valamilyen kritikát fogalmaznak meg azokkal szemben. Így volt ez a Monacói Nagydíj után is, amikor Sebastian Vettel és Jos Verstappen is szidta egy kicsit az olasz gyártó esőgumiját.

    Lévén száraz aszfalton is a versenynaptár leglassabb helyszíne, esőben szinte csak csigatempóban lehet körözni a monacói pályán, ilyenkor pedig óriási hangsúly helyeződik a mechanikai tapadásra, amit első sorban a gumik biztosítanak. A jókora csúszással kezdődő idei futam első részében kötelezően használt esőgumik azonban Sebastian Vettel szerint borzasztóan gyengén tapadtak, és mivel máshol sem jobb a helyzet, a Pirellinek ideje lenne változtatnia rajtuk.

    „Utólag valószínűleg jobb lett volna az esőgumin maradni, de az annyira lassú, hogy nem az volt a megfelelő abroncs – utalta arra Vettel, hogy ki kellett volna várni, amíg intermediate helyett száraz pályára alkalmas gumikat tehetnek fel. – Az esőgumi messze túl kemény ehhez a pályához, de az olyanokhoz is, mint Imola, úgyhogy egyszerűen rossz gumi.”

    „Tulajdonképpen használhatatlan. Szépen néz ki, de amint csak tudunk, váltani kell az intermediate-re, mert lágyabb a keveréke, és egyszerűen jobb gumi. A sima esőgumi nem kezd el működni” – korholta a 2011 óta az F1 kizárólagos beszállítójaként működő gyártót a négyszeres világbajnok.

    Vettelhez pedig csatlakozott Jos Verstappen is, aki a Verstappen.com-on megjelent jegyzetében tért ki a Pirelli kék oldalfalú abroncsaira.

    „Elképesztőnek találom, hogy milyen kicsi a tapadás a sima esőgumikon, és ez nem olyan újdonság, ami a legutóbbi versenyen derült ki, hanem már régóta így van. Valamit tenni kellene vele. Biztosítani kéne, hogy az autók meg tudjanak birkózni 3 cm-nyi vízzel. A Bridgestone és a Michelin gumiháborújának idején az abroncsok képesek voltak erre” – utalt vissza arra az időszakra Max Verstappen apja, amikor még ő is a mezőny tagja volt.

  • Hogyan tesztelhetett a Ferrari mást is a gumiteszten?

    Hogyan tesztelhetett a Ferrari mást is a gumiteszten?

    Az Emilia Romagna Nagydíj után két napos Pirelli-teszt zajlott Imolában, amelynek második napján a Ferrari is pályára lépett. A Scuderia délelőtt Charles Leclerc-rel, délután pedig Carlos Sainzcal a volánnál körözött, és eközben két eltérő padlólemezt hasonlított össze.

    Mint a legtöbb istálló, a maranellóiak is lázasan dolgoznak azon, hogy megszüntessék, vagy legalább mérsékeljék a pattogás jelenségét. A másnéven delfinezés az F1-75-ös esetében is látványosan jelen van, és bár nem veti vissza annyira a teljesítményt, mint mondjuk a Mercedes autóján, azért a Scuderia is igyekszik megszabadulni tőle, mert valamennyi teljesítményelőnnyel biztosan járna, ha Leclerc és Sainz alatt nem pattogna a kocsi.

    A pattogás kezelésében a Red Bull jár az élen. Az energiaitalosok egy speciális, lyuggatott csúszóbetéttel igyekeznek elejét venni a delfinezésnek. Ez egyrészt megakadályozza, hogy nagy sebességnél az aszfalthoz érjen a padlólemez, másrészt pedig megtörik a pattogást beindító belső vortexek frekvenciáját.

    A Ferrari az imolai gumiteszten valami hasonlóval kísérletezett, amikor a körözést végül füstölgő autóval befejező Carlos Sainz ült a volánnál. Leclerc délelőtt még az Emilia Romagna Nagydíjon használt padlólemezzel körözött, délutánra viszont felkerült egy másik változat, amelynek szélén a Red Bullához hasonló megerősítés látható.

    A bal oldali képen a Sainz, a jobb oldalin a Leclerc által a gumiteszten használt padlólemez

    A Motorsport olasz kiadásának információ szerint az összehasonlító tesztet David Sanchez, a Scuderia aerodinamikai főnöke rendelte el, hogy a Miami Nagydíjra hasznos információkat gyűjthessen. A csapat a hírek szerint majd a Spanyol Nagydíjon vet be átfogó fejlesztési csomagot, amely a pattogás ellenszerét is tartalmazhatja, de már Miamiba is újításokkal készül.

    Hogyan lehet szabályos mindez?

    Jogosan merül fel a kérdés, hogy a Ferrari miként használhatta új alkatrészek kipróbálására a Pirelli tesztjét. Természetesen nem változtak meg a szezonközi gumitesztekre vonatkozó szabályok az idei évtől, azaz a csapatoknak továbbra is tilos a gumik tesztelésével nem összefüggő információkat szolgáltató beállítások és új alkatrészek kipróbálása. Kivéve, ha előre megegyeztek a gumiszállítóval és az FIA-val arról, hogy azok a teszt célját szolgálják.

    Így elképzelhető, hogy a Ferrari a pattogás javítását célzó újítását azért próbálhatta ki, mert a delfinezés a gumikra is hatással van, a jövő évi abroncsok tesztelésének szempontjából pedig értelemszerűen akkor kaphat a Pirelli minél pontosabb adatokat, ha minél kevésbé pattog az autó. Ez már csak azért is állná meg a helyét, mert a 2023-as szezonra nagy valószínűséggel mindenki meg fogja oldani a jelenség megszüntetését, így a jövő évi abroncsoknak már pattogásmentes autókon kell majd futniuk.

    A másik lehetséges forgatókönyv az, hogy a Ferrari már bevetette versenyhétvégén vagy a szezon előtti teszten ezt a padlólemezt, vagy legalábbis annak egyes elemeit, a korábban használt alkatrészekre ugyanis nem vonatkozik a tiltás.