Címke: Pirelli

  • Schumacher a McLaren idei F1-es autóját vezette, de nem sok értelme volt

    Schumacher a McLaren idei F1-es autóját vezette, de nem sok értelme volt

    Három csapat részvételével tartott gumitesztet Silverstone-ban a Pirelli, az eső azonban keresztülhúzta a tervezett programot.

    A Forma-1 gumiszállítója a szezon során a csapatok segítségét igénybe véve, élesben próbálhatja ki a következő évekre fejlesztett gumikonstrukcióit – ezek olyan különleges alkalmak, amikor idei versenyautók körözhetnek a pályákon, ám saját adatszerzésre nem használhatják az időt a csapatok, teljes mértékben a Pirelli igényeinek kell magukat alávetniük, s új fejlesztéseket sem próbálhatnak ki.

    A Brit Nagydíjat követő kedden és szerdán három csapat, a McLaren, a Williams és a Haas maradt Silverstone-ban, hogy a tervezett 2025-ös gumik tesztjével foglalkozzon. Az időjárás nem volt kegyes a résztvevőkkel, és bár általában üdvözlendő, ha egy ilyen gumiteszt esőben zajlik, hiszen ezáltal ritka esély nyílik, az intermediate vagy akár az extrém esőgumik kipróbálására, jelen esetben nem ez volt a helyzet, hiszen a Pirelli kifejezetten a slick gumikkal szeretett volna kísérletezni.

    Ez viszont csak szerda délután volt lehetséges, a többi időben az eső uralkodott a pályán, így ebben az időszakban a program módosításával az intermediate gumik tesztje zajlott – a csapatok összehasonlítást végeztek azok működésében gumimelegítők használatával és nélkülük.

    A Haasnál Pietro Fittipaldi és Oliver Bearman, a Williamsnél Alexander Albon és Logan Sargeant, a McLarennél pedig Mick Schumacher és Lando Norris osztották fel egymás között a két napot. A munka limitált hatékonyságát jelzi, hogy kedden összesen 201 kört tett meg a három autó, szerdán pedig 273-at.

    Szokatlanul hathat Schumacher és a McLaren párosa, hiszen a német a Mercedes tesztpilótája, ám a csapat McLarennel kötött megállapodása értelmében a wokingiak is igényt tarthatnak a szolgálataira. Erre eddig csak egyszer került sor, tavaly júliusban Portimaóban vezette a McLaren 2021-es autóját Schumacher – az akkor a csapat saját szervezésű tesztje volt, most viszont a Pirellinek dolgoztak.

    Schumacher átöltözött és újabb futamgyőztes F1-es autót vezetett

    Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója mindenekelőtt megköszönte a résztvevő csapatoknak, hogy három egymást követő hétvégén rendezett verseny után még ezt a tesztet is bevállalták, majd pedig a teszt mérsékelt eredményességén bosszankodott.

    „Sajnos a rossz időjárás miatt nem tudtuk teljesíteni a programunkat, amelyben a slick gumikat akartuk volna kiértékelni egy ilyen nagy igénybevételt jelentő pályán, mint amilyen Silverstone. Kedden sokat köröztünk intermediate-eken, de még ebben az esetben is számításba kell vennünk a körülmények gyakori változását, így az adatok nem túl reprezentatívak. De az időjárást nem tudjuk befolyásolni, így alkalmazkodnunk kellett, amit a három csapat részvételével meg is tettünk” – fogalmazott az olasz szakember.

    A vasárnapi futam és a kedden kezdődő Pirelli-teszt közötti hétfőn a Red Bull bérelte ki a silverstone-i pályát, hogy egy filmforgatási nap keretében – ez a másik lehetőség, amikor megkötésekkel az idei autó pályára vihető a versenyhétvégéken kívül – dolgozzon tesztpilótájával, Liam Lawsonnal. A feltételezések szerint azonban ezt egyúttal az új-zélandi versenyző felmérésére is használták, akinek neve az alulteljesítő Sergio Pérez helyetteseként is felmerült.

    Pérez mintha másik valóságban élne, Horner kezd bekeményíteni

  • Leszavazták az egyik szabályváltozást, amitől jobb versenyeket remélt az F1

    Leszavazták az egyik szabályváltozást, amitől jobb versenyeket remélt az F1

    Az F1 döntéshozóinak egyik célja a 2026-os szabályokkal, hogy visszafordítsák az autók tömegének elszabadult növekedését. A Pirelli azonban nem ment bele, hogy újra kisebb kerekeket gyártson.

    Hosszú időn át 600 kg körüli volt a Forma-1-es versenyautók pilótával együtt mért minimális össztömege, ám 2010-től ez a szám fokozatosan növekedésnek indult, nagyrészt a bonyolultabb hajtásláncok, valamint az autók dimenzióinak megnyúlása miatt. A legutóbbi nagy ugrás 2021 és 2022 között történt, amikor 752 kg-ról 798 kg-ra változott a minimumérték – a közel 50 kg-os növekedéshez az is jelentősen hozzájárult, hogy a Pirelli 13 colos helyett ekkortól kezdett 18 colos felniket gyártani a sport számára.

    A növekvő össztömeg azonban nem vágyott hatása az elmúlt évek szabályváltozásainak, a versenyzők gyakran fel is hozzák kritikaként, hogy az autók – viszonylagosan – lomhának, a gyors kanyarokban kevésbé mozgékonynak tűnnek, és általános vélekedés az is, hogy a könnyebb autókkal a versenyzés is szorosabb lehetne.

    Ennek érdekében keres az F1 technikai személyzete olyan területeket az autókon, amelyeken súlycsökkentést lehetne elérni 2026-ra, amikor az új szabályokkal egyébként is újabb technológiai átalakulás köszönt a sportra. Az egyik célkeresztbe helyezett területet pedig a gumik jelentik: a sport fel is vetette az olasz beszállítónak, hogy fontolja meg, 2026-tól 18 helyett 16 colos felniket gyártson, ezzel hozzájárulva az autók által cipelt terhek enyhítéséhez.

    Az Autosport értesülései szerint azonban az új szabályokról zajló legutóbbi tanácskozáson, amelyen az FIA mellett a csapatok és a Pirelli képviselői is részt vettek, a gumigyártó nyomására elvetették az ötletet, így maradnak a 18 colos kerekek.

    Kinevezték az új igazgatót, akinek fontos szerep jut az F1 2026-os szabályainak megalkotásában

    Bár hivatalos megerősítés erről még nem történt, az Autosport idézi Mario Isolát, a Pirelli F1-es programjának vezetőjét, aki azt mondta, gyakorlati okokból, a sport által kialakított imázs szempontjából és a technológia közúti relevanciája miatt sem tartotta jó ötletnek, hogy mindössze négy év után visszafelé induljanak el a kerekek méretében. Ráadásul az új dimenziók teljesen új tesztelési programot igényelnének, amit ebben az esetben be kellene iktatni a csapatokkal a 2025-ös szezonba.

    Isola azzal érvel, pusztán a felni méretének ilyen mértékű csökkentése egyébként sem járult volna hozzá jelentősen a tömeg csökkentéséhez, sőt csak új problémákat okozott volna a könnyebben túlmelegedő gumik által. Az olasz szakember ellenben ígéretet tett rá, hogy más megoldásokkal mégis igyekeznek majd eleget tenni a csapatok kérésének: bár a 18 col marad, az arra kerülő gumiréteg vastagsága csökkenhet, valamint a kerekek szélességét szintén redukálnák valamelyest – erről pedig továbbra is folynak az egyeztetések.

  • A Pirelli megtesz bármit, amit az F1 kér

    A Pirelli megtesz bármit, amit az F1 kér

    Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója elmondta, hogy a Forma-1 beszállítója partner a kezdeményezésben, hogy a gumik könnyebbek legyenek 2026-tól.

    „Teljesen új autók jönnek, valószínűleg másfajta gumimérettel. Még nincs eldöntve, de nem titok, hogy a cél könnyebb, mozgékonyabb autók kialakítása, és az autó tömegében a gumik is benne vannak” – idézte a Pirelli szakemberét az Autosport.

    „Lehet, hogy könnyebb gumikat kell szállítanunk. Amennyiben így lesz, 2026-ra változtatunk és ismét alkalmazkodunk. A Forma-1-gyel kötött megállapodásunk része, hogy a döntéshozók igényeit mindig kielégítjük a meghatározott célok érdekében.”

    A Pirelli ugyanis ismét megnyerte a gumitendert, majdnem az évtized végéig a világbajnokság beszállítója marad, bár úgy hírlik, utána nem kívánják folytatni a részvételt.

    Felesleges nyafogni az F1 2026-os autói miatt?

    Néha viszont előfordul, hogy a Pirelli miatt is kénytelenek változtatni az F1-ben az előírásokon, ilyen volt az autók minimumtömegének 798 kg-ra emelése is, amit az okozott, hogy a gyártónak meg kellett erősítenie az abroncsok szerkezetét a növekvő erőhatások, valamint az egyre nehezebb autók miatt.

    „Ahogy nő az autó tömege, egyre több hő keletkezik a gumiban, ami azt jelenti, hogy a hólyagosodás vagy más kedvezőtlen helyzetek rontják az abroncs teljesítményét és tartósságát” – magyarázta Isola. Ugyanakkor hozzátette, a kutatások révén igyekeznek mindent úgy megoldani, hogy az F1 ne járjon rosszul.

    „Amikor Silverstone-ban bevetettük az új szerkezetű gumit, annak a tömege ugyanolyan volt, mint az előző változat, csak az új anyag révén ellenállóbb lett – közölte. – Mindig úgy próbáljuk javítani az anyagok ellenállóságát, hogy a gumi tömege a lehető legalacsonyabb legyen. Ez a közúti autókhoz készített termékek gyártási technológiájában is hasznosítható.”

    Az F1 nyitott a gumiháború visszahozására, de csak egy feltétellel

  • Újabb rejtett csapda fenyegeti az F1-et Las Vegasban?

    Újabb rejtett csapda fenyegeti az F1-et Las Vegasban?

    A Las Vegas-i Nagydíj első edzésnapján a tervezettnél kevesebbet gyakorolt az F1 mezőnye az új pályán, és ez növeli egy potenciálisan veszélyes probléma bekövetkezését.

    A vártnál ugyan kicsit enyhébb az időjárás Las Vegasban, egyelőre nem csökkent 10 °C alá a hőmérséklet, de a szokásosnál ez is jóval hűvösebb az F1 számára. A velejáró problémák közül a gumik melegen tartása tűnik a legnehezebbnek, és a problémát tetézi a vonalvezetés, hiszen a pályán sok a hosszú egyenes, miközben a kanyarok kis tempójúak, a friss aszfaltréteg pedig sima.

    Ennek az a következménye, hogy a gumikat csekély hőterhelés éri a kanyarokban, utána meg könnyen kihűlnek. A Pirellit ez kihívás elé állítja, és elővigyázatosságból a három legpuhább keveréket, a C3-C4-C5 kombinációt szállította ide, a csapatok szimulációs adatait pedig bekérte, hogy a várható erőhatásokról minél pontosabb képet kapjon.

    „Barcelonában volt néhányszor előszezoni teszt hasonló hőmérséklettel, de az a pálya más, nagyobb energiát hárít a gumikra. Az aszfalt felülete is durvább volt” – mondta Mario Isola az Autosportnak, és úgy vélte, talán Bakuban szembesültek idén hasonló feltételekkel, csakhogy ott nem egy novemberi éjszakán, hanem tavasszal, fényes nappal rendezik a futamot.

    A Pirelli sportprogramjának vezetője rámutatott, hogy Bakuban a hosszú padlógázos szakaszon több mint 30 fokkal csökkent a gumik hőmérséklete az autókon.

    Exluzív képeken az F1 botrányos nyitánya Las Vegasban

    A gumik üzemi hőfokon tartása egy dolog, biztonsági szempontból azonban fontosabb, hogy ne feszítsék szét őket az erőhatások: van egy állóhullám nevű jelenség, ami veszélyezteti a gumik integritását. „Az egyenesekben állóhullám keletkezik, és nagy sebességnél meg kell védenünk az abroncsokat tőlük” – jelentette ki Isola.

    Az állóhullám többnyire úgy jön létre, hogy valahonnan, leginkább a gumi és felni határfelületéről visszaverődik egy (eredetileg például a kerékvetőn való rázkódástól keletkező) hullám, és interferenciát hoz létre a saját, szembe haladó „tükörképével”. Azért nevezik állóhullámnak, mert a maximum- illetve minimumhelyei térben nem mozdulnak el. Ettől hosszabb távon sérülhet a gumik oldalfala.

    A 2013-as Brit Nagydíjon – egyebek mellett – az említett jelenség is szerepet játszhatott abban, hogy az utolsó körökben több autón előjel nélkül szétdurrantak a gumik, amiből igen nagy botrány lett. Ilyesmit nyilván nem akar a Pirelli Las Vegas pályáján, ezért igen magasra lőtték be a minimális guminyomás értékét, az első abroncsokra 27,0 a hátsókra 24,5 PSI-t határoztak meg. (Összehasonlításképp, idén Bakuban ugyanezek a paraméterek 25,0–23,0, a gumikat erősen koptató Silverstone-ban 26,5–23,0 voltak.)

    Hamilton arra kér mindenkit, hogy ne kritizálják Las Vegas-t

    Az egész menetrendet borítja viszont, hogy a csatornafedők rögzítésével gond volt, és az már biztos, hogy a tervezettnél kevesebb időt tölt a pályán az F1 mezőnye, vagyis kevésbé tudják feltérképezni, működnek-e, biztonságosak-e a beállítások.

    Ráadásul a versenyzők a futamon feszegetik majd élesben igazán a határokat hosszú ideig, és a gyakorlásokon a hosszú etapokon nem biztos, hogy az esetleges problémák kibuknak.

  • Innentől aki rosszalkodik, az egy milliót is fizethet az FIA-nak

    Innentől aki rosszalkodik, az egy milliót is fizethet az FIA-nak

    A Motorsport Világtanács legújabb ülésén a Pirelli tesztkérelmét és a nagyobb büntetéseket is megszavazták.

    Mohammed Ben Sulayem elnöklésével összeült a 2023-as év harmadik ülésére a tanács, hogy megvitassa a sportágakkal kapcsolatos javaslatokat és aggályokat.

    Az egyik napirendi pont a pénzbüntetések mértékének megemelése volt. A maximálisan kiszabható szankció a Forma-1 esetében 250.000 eurónál állt meg eddig, ám a tanács megnégyszerezte az eddigi összeg mérték. Így a legnagyobb pénzbüntetés 1 millió euróra emelkedett a Forma-1 tekintetében, míg a többi világbajnokságok maximálisan 750.000 eurót szabhatnak ki. A fennmaradó sorozatok esetében pedig 500.000-nél húzták meg a határt.

    Az FIA azzal indokolta az emelést, hogy 12 éve változatlanok az összegek, így azok már nem tükrözték a „autósport jelenlegi igényeit”.

    Többet tesztelhet a Pirelli:

    Az olasz gumigyártó kérését jóváhagyta a tanács, így a sportszabályzatban módosításra kerül a tesztnapok száma. Idén még 35 napot vehetett igénybe a Pirelli a teljes év alatt és kérhette a csapatok segítségét, ám jövőre már 40 alkalommal tesztelheti a komponenseit az istállók asszisztálásával. Ezen felül kapnak még négy napot, ám azokat csak a vízpermet csökkenésének kutatására használhatják fel.

  • Az F1 nyitott a gumiháború visszahozására, de csak egy feltétellel

    Az F1 nyitott a gumiháború visszahozására, de csak egy feltétellel

    A Katari Nagydíjat követő kedden jelentette be a Forma-1 azt a már hétvégén kiszivárgó hírt, hogy további négy évre a Pirellinek szavazott bizalmat a sport exkluzív gumibeszállítójaként. Stefano Domenicali egyelőre nem látja megvalósíthatónak, hogy párhuzamosan egy másik gyártót is bevonjon a sorozatba, versengést idézve ezzel elő.

    A gumiháború gondolatától sok autósportrajongót kellemes, nosztalgikus borzongás tölt el, ám korunk realitása már egészen más trendeket mutat. A nagy nemzetközi szériák és a vezető regionális sorozatok körében is ritkaságszámba megy, hogy engedélyezzék két vagy több gumigyártó egyidejű részvételét, az ezzel járó fejlesztési verseny ugyanis – amelynek kiadásaiból sok a teszteléseket végző csapatokra csapódna le – ma már fenntarthatatlan költekezési versenyt idézne elő.

    A japán központú Super GT túraautós sorozat, valamint a rali-Európa-bajnokság rendhagyó élvonalbeli kivételnek számítanak azzal, hogy még engedélyezik több gumigyártó egyidejű részvételét.

    Az F1-ben legutóbb a 2001 és 2006 közötti ciklusban volt példa erre, amikor a Bridgestone és a Michelin termékei csaptak össze, ám azzal, hogy a Pirelli szerződéshosszabbítása 2027-ig szól, az már biztos, hogy legalább két évtizeden keresztül nélkülözni fogja a királykategória a gumiháborút.

    Eldőlt, hogy a Pirelli marad-e a Forma–1 gumiszállítója

    Domenicali, az F1 vezérigazgatója azonban adott egy halvány reménysugarat arra, hogy szigorú feltételek mellett egy napon visszatérhet a mezőnybe a versengés ezen extra rétege is.

    „Az FIA-val közösen arra törekszünk, hogy kontrollálni tudjuk a költségeket az F1 ökoszisztémáján belül. Ez volt a fő oka annak, hogy a sport szakított a gumigyártók versenyeztetésével, ami rengeteg teszteléssel és megtett kilométerrel járt. Komoly kutatás-fejlesztés is zajlott, amiből persze előnyünk származott, ám ez a költségeket az egekbe lőtte” – idézi Domenicalit az Autosport.

    „Jelenleg a költségkorlátozás kulcsfontosságú tényező, így korai lenne azon gondolkodni, hogy visszatérhetünk-e ehhez a jövőben. Még nem döntöttük el véglegesen, de egyelőre nincs napirenden, hogy visszahozzuk [a gumiháborút]. De ha valamilyen mechanizmussal képesek leszünk kontrollálni a költségeket, akkor miért is ne?”

    Marco Tronchetti Provera, a Pirelli ügyvezető alelnöke a gyártó egyéb szerepvállalásaival példázta, hogy ők nem ijednek meg a más beszállítókkal való versengéstól – bár az tudható, hogy az olasz cég az F1-ben a 2011-es visszatéréséről fogva csakis exkluzív partnerként hajlandó ténykedni.

    „Fontos kiemelni, hogy a Pirelli több mint 300 bajnokságban vállal szerepet világszerte a technikai sportokban. Többségükben más beszállítók is jelen vannak, és készséggel méretjük meg magunkat velük. Mindig is lehetőségként tekintettünk arra, hogy megküzdjünk másokkal, hiszen ezáltal bizonyíthatjuk a technológiánk minőségét” – mondta Tronchetti Provera.

  • Eldőlt, hogy a Pirelli marad-e a Forma–1 gumiszállítója

    Eldőlt, hogy a Pirelli marad-e a Forma–1 gumiszállítója

    A Forma–1 2027-ig szerződést hosszabbított a Pirellivel, és további egy év opcióban állapodtak meg. Ezzel eldőlt, hogy a közeljövőben nem érkezik új gumiszállító a sportágba.

    A Pirelli szerződése a következő szezon végén járt volna le a Forma–1-gyel. Ennek megfelelően a sportág új tendert írt ki a következő időszakra, amelyben mások is megpályázhatták a beszállítói pozíciót. A hírek szerint a legkomolyabb jelentkező a Bridgestone volt, de egy ideje már szinte biztosra lehetett venni az olasz gyártó maradását.

    Ez pedig immáron hivatalos, ugyanis a Forma–1 bejelentette, hogy szerződést hosszabbított a Pirellivel. A megállapodás 2027-ig szól, és további egy év opcióban egyeztek meg a felek. Fontos hozzátenni, hogy mindez nemcsak az F1-re, hanem a sorozat előszobájának számító Forma–2-re, illetve a Forma–3-ra is vonatkozik.

    A Pirelli több időszakban is jelen volt a Forma–1-ben, legutóbb 2011-ben tért vissza, éppen a Bridgestone helyére. Az évek során több, gumit érintő szabályváltozás is volt, ezek közül a legfontosabbak a 2017-ben bevezetett szélesebb abroncsok, illetve a tavaly debütáló, 13 helyett 18 colos felnire szerelt gumik voltak.

    A közlemény kiemeli, hogy a Pirelli támogatja a sportágat abban a törekvésében, hogy 2030-ra nettó karbonsemlegessé váljon. Az olasz gumigyártó nagy hangsúlyt fektet a fenntartható megoldások kutatására és fejlesztésére, a 2024-es abroncsok pedig egytől egyig a Forest Stewardship Council, egy, a felelős erdőgazdálkodást elősegítő nonprofit szervezet tanúsítványával lesznek ellátva. Mindez garancia arra, hogy a növényi alapú összetevőket olyan módon kezelik, hogy megmarad a biológiai sokféleség, és amellett, hogy a helyi közösségek és munkások jól járnak, a folyamat gazdaságilag is fenntartható.

    Amióta 2011-ben visszatért a sportágba, a Pirelli felbecsülhetetlen értékű partnerünk, amely támogatja a Forma–1-et a technológia és a technikai szabályok új generációin át, és olyan abroncsokat szállít, amelyek fantasztikus futamokat tesznek lehetővé a rajongók számára – nyilatkozta Stefano Domenicali, az F1 elnök-vezérigazgatója. – A vállalat elkötelezettsége a minőség, az innováció és a sportágunk mély ismerete iránt létfontosságú lesz a következő években, ahogyan közeledünk a 2026-os új szabályokhoz, és a Pirelli fenntarthatósággal kapcsolatos munkája, amelyet az FSC tanúsítványa is bizonyít, biztosítja, hogy továbbra is együtt dolgozzunk a közös célunkon, hogy 2030-ra karbonsemlegesek legyünk. Szeretném továbbá méltatni a Bridgestone-t a lenyűgöző pályázatáért és a folyamat során tanúsított elkötelezettségéért. Büszkeséget jelentő örökségük van a sportágunkban, és szeretném megköszönni nekik az irántunk tanúsított rendkívül professzionális és szenvedélyes elkötelezettségüket.”

    A Pirelli hosszú évek óta a motorsport legmagasabb szintjén tevékenykedik, és biztos vagyok benne, hogy továbbra is innovációval és nagyszerűséggel fog szolgálni a világszínpadon – ezek már Mohammed bin Szulajmnak, az FIA elnökének szavai. – A Forma–1 egyedülálló kihívást jelent a gumiszállítók számára, és a Pirelli nagy elkötelezettségről tett tanúbizonyságot az olyan abroncsok gyártása iránt, amelyek megfelelnek ezen elképesztő autók szélsőséges követelményeinek. Szeretném megköszönni a Pirellinek, hogy folyamatosan támogatja a motorsportot nemcsak a Forma–1-ben, hanem számos más bajnokságban és kategóriában is, minden szinten. A következő években folytatódni fog a munka, hogy további lépéseket tegyünk előre mind a teljesítmény, mind a fenntarthatóság terén, és a Pirelli mindkét cél iránt határozottan elkötelezte magát.”

    „Örömmel hosszabbítjuk meg a jelenlétünket a Forma–1-ben és más, ehhez kapcsolódó bajnokságokban – jelentette ki Marco Tronchetti Provera, a gyártó ügyvezető alelnöke, illetve vezérigazgatója. – A Pirelli már ott volt, amikor a Forma–1 1950-ben megszületett, és a cég a legfrissebb hosszabbítással most már a modern Forma–1-es korszak közel két évtizedének főszereplője lesz. A Liberty Media lendületének és az FIA támogatásának köszönhetően a sportág rendkívüli növekedési időszakon megy keresztül mind a nézettség, mind a globális terjeszkedés tekintetében, és a fiatalabb nemzedékek körében is egyre több követője van. Az innováció és a technológia a Pirelli DNS-ébe van zárva, a Forma–1 pedig a tökéletes szabadtéri laboratóriumot jelenti nemcsak az új technikai megoldások kipróbálására és tesztelésére, hanem a gumik készítésének friss kutatási, fejlesztési és gyártási folyamatainak felgyorsítására is. Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek a Pirellinél a szenvedélyes elkötelezettségükért és az évek során végzett minőségi munkájukért, amely a közös partnerség meghosszabbításával folytatódni fog. A fenntarthatóság iránti elkötelezettségünk ugyanilyen erős, amit az FSC minősítése is bizonyít, amelyet a jövő évtől az F1-es gumiabroncsainkon bevezetünk. Az, hogy legalább 2027-ig a motorsport csúcsának élvonalában leszünk, egy újabb fontos dimenzióval gazdagítja vállalatunk értékeit.”

  • Döntött az FIA: más szabályok szerint futják a Katari Nagydíjat

    Döntött az FIA: más szabályok szerint futják a Katari Nagydíjat

    Egyedi szabályok szerint rendezik meg a Katari Nagydíjat. Az FIA egy olyan döntés hozott, amit még soha nem láthattunk a gyakorlatban a királykategóriában.

    A Pirellinél a pénteki szabadedzés után döbbentek rá arra, hogy komoly problémák vannak az abroncsokkal. A katari pályán megtalálható 50 milliméter magas „piramiskerékvetők” ugyanis szerkezeti sérüléseket okoztak a keverékeken, ami balesetveszélyes körülményeket teremthetett.

    Baj van a gumikkal – változik a Katari Nagydíj menetrendje!

    Az FIA hiába módosította a pályahatárokat a piramiskerékvetővel felszerelt 12-es és 13-as kanyarban, és biztosított extra szabadedzést a pilóták számára, a probléma így sem szűnt meg. Emiatt az F1 irányító szerve azt a döntést hozta, hogy a mai futam során egyik versenyző sem teljesíthet többet 18 körnél egyetlen etap során. Ezzel lényegében mindenkit 3 bokszkiállásos taktikára köteleztek, hiszen a futam távja 57 kör.

    A 18 körös limit az új gumiszettekre vonatkozik. Ha egy versenyző autójára korábban már használt gumik kerülnek fel a verseny során, akkor az FIA egy a közleményben nem részletezett kritériumrendszer szerint tudatja a csapattal, hogy az hány körön át használható. Az Auto Motor und Sport információi szerint a szettel korábban megtett körökből a ki- és bevezető körök nem számítanak, szóval ha például az időmérőn egy ötkörös menetre hajtott ki velük a versenyző, akkor csak hármat vonnak le a versenyen használható élettartamából, így 15 kör lesz velük teljesíthető.

    Aki ezt a rendelkezést megszegi, azt azonnal kizárják a versenyből egy fekete zászlóval. A szóban forgó zászlót legutóbb a 2007-es Kanadai Nagydíjon kellett alkalmazni, amikor Giancarlo Fisichella és Felipe Massa is elhagyta a bokszutcát a piros lámpa ellenére.

    A tegnapi sprinten is látszódott, hogy a lágy gumik már pár kör alatt veszítettek a teljesítményükből, ellenben a közepesekkel, amikkel nagyon jó tempót lehetett diktálni a 19 körös sprintfutam alatt. Ezek alapján valószínű, hogy az autókon leginkább a sárga és a fehér oldalfalú Pirelliket láthatjuk majd.

    Az FIA nyilvánossá tette, hogy az egyes versenyzők milyen élettartamú keverékekkel gazdálkodhatnak:

  • Sainz meglepő helyről értesült a katari gumiproblémákról

    Sainz meglepő helyről értesült a katari gumiproblémákról

    Carlos Sainz egyáltalán nem szokványos módon értesült a Pirelli gumiproblémáiról Katarban. A Ferrari spanyol pilótáját nagyon frusztrálta, hogy minderre a közösségi médiában kellett rájönnie.

    A Pirelli az első szabadedzés utáni vizsgálatait követően derült ki, hogy az egyedi piramis kerékvetők szerkezeti sérüléseket okoznak az abroncsokban. Az olasz gumigyártó erről nem sokkal a vizsgálódás végeztével az FIA-t is tájékoztattA.

    Baj van a gumikkal – változik a Katari Nagydíj menetrendje!

    A szóban forgó probléma miatt módosították az egyedi kerékvetővel ellátott kanyarok pályahatáraira vonatkozó szabályokat, és egy bónusz szabadedzést is biztosítottak a pilótáknak a sprintfutam előtt. Ha viszont nem lesz jobb a helyzet a vasárnapi futamra, akkor az FIA mindenki számára kötelezővé teheti a 3 bokszkiállásos taktikákat a balesetek elkerülése végett.

    Az FIA nem sokkal a hírek megérkezését követően értesítette a csapatokat, majd nem sokkal később már a média munkatársai is kaptak egy hivatalos közleményt. Mivel az üzenetek elküldésekor számos csapattag éppen a pályára utazott, a mezőny nagyrésze a levelezéséből vagy a WhatsApp csoportból értesült a rossz hírekről.

    Sainz amiatt is mérges volt, hogy a Katari Nagydíj szervetői semmit nem tanultak a 2021-es versenyből, ahol szintén problémák voltak a gumikkal, és számos versenyző kapott defektet a vasárnapi futam során.

    „Ha biztonsági dolgokat kell eszközölni, akkor nincs mese, úgy kell tenni – árulta el a 2-szeres futamgyőztes. – Nyilvánvalóan nem tudok megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy már a 2021-es futam során is voltak hasonló problémáink ezen a helyszínen, és  2 év sem volt elég arra, hogy felkészüljenek erre.”

    „A pályát újraaszfaltozták, a rázókövek is változtak, de az FIA ragaszkodott ezekhez, amik megölik a Pirelli gumijait. Most nem a Pirellit hibáztatom, ugyanakkor lehet látni, hogy valami nincsen rendben.”

    „Reggel megérkeztünk a pályára, és a sajtóban értesültünk a hírekről. Senki nem említette a megváltozott pályahatárokat, ahogyan azt sem, hogy a gumik leválnak vagy valami ilyesmi. Ez pedig nagyon nincsen rendben, hogy így kellett megtudnunk ezeket a dolgokat.”

    Sainz – aki a 6. helyen fejezte be a sprintfutamot – azt is hozzátette, hogy nem szabad kockáztatni a gumik leválása kapcsán, mert nagyon nem szeretne verseny közben defektet kapni a nagy sebességű, gyors kanyarokkal teletűzdelt Lusail International Circuit-en.

    A gumibotrány árnyékában kaphat új szerződést az F1-től a Pirelli

  • A gumibotrány árnyékában kaphat új szerződést az F1-től a Pirelli

    A gumibotrány árnyékában kaphat új szerződést az F1-től a Pirelli

    Sajtóértesülések szerint az FIA meghozta döntését a Forma-1 következő gumiszállítójának kilétéről. Bár a Bridgestone erős pályázatot tett le az asztalra, a Pirelli kaphatott még három évet búcsúzásul.

    Most először tűnt úgy, hogy egy másik beszállító kiszoríthatja az F1-ből a 2011 óta monopolhelyzetben lévő, az új pályázásokon kihívóval is ritkán szembesülő Pirellit, hiszen a Bridgestone komolyan fontolóra vette a visszatérést.

    A japán cég 1997 és 2010 között volt olykor egyedüli, olykor pedig a Goodyearrel vagy a Michelinnel „háborúban” álló beszállítója az F1-nek, most pedig amiatt is tartották őket sokan elsőszámú befutónak, mert a Pirelli a paddockbeli hírek szerint a kiszállást is fontolóra vette, továbbá mert az FIA új pályázati feltételeiben megfogalmazta, hogy szeretne szemléletváltást látni a következő ciklusban a gumik viselkedését illetően, a „tervezett avulás” helyett tartósan erős teljesítményt várva tőlük.

    Nem lehetett lecsiszolni a katari kerékvetőket, a versenyzők kritizálják a felfestést

    Bár hivatalos bejelentés még nem történt, a BBC most úgy értesült, hogy az FIA választása ismét a Pirellire esett, akik a 2025 és 2027 közötti ciklusra is maradhatnak kizárólagos beszállítók, további egyéves opcióval 2028-ra. A lap azonban bennfentes információkra hivatkozva úgy tudja, az olasz cég 2027-ben, 17 évnyi részvétel után ki fog szállni a Forma-1-ből, amiről már tájékoztatta is a sport vezérigazgatóját, Stefano Domenicalit.

    A sejtések szerint a Pirelli és a Bridgestone hasonló kereskedelmi ajánlattal állt elő az F1 felé, a sport azonban az óvatosságra alapozva döntött mégis előbbi mellett, hiszen a következő ciklusban párhuzamosan kétféle szabályrendszerhez kell fejlesztenie a következő beszállítónak, egyet 2025-re, egyet pedig az új technikai regulákat hozó 2026-ra. Bár a Bridgestone szakmai hátterét és technikai képességeit senki nem vitatja a sportban, mégis rizikóval járt volna, ha őket kérik fel erre az extra kihívást hozó időszakra, ilyen rövid felkészülési idővel.

    Ironikus, hogy a hír éppen azon a napon szivárgott ki, amikor a Pirelli modernkori F1-es ténykedésének talán legnagyobb krízishelyzetébe került a Katari Nagydíjon, hiszen miután péntek este felfedezték, hogy abroncsaik nem biztonságosak a loszaili kerékvetőkön, az FIA-nak módosítania is kellett a pályát.

    A BBC szerint a Pirelli hosszabbításának hivatalos bejelentését a versenyhétvégét követően, a jövő héten ejtheti meg az FIA.