Címke: Pirelli

  • Hembery régiókra bontaná az F1-es naptárat

    Hembery régiókra bontaná az F1-es naptárat

    A Pirelli Forma-1-es főnöke Paul Hembery szerint érdemes lenne a naptárat régiók szerint felállítani.

    A brit szakember az olasz gumigyártó cég latin-amerikai részlegének is a vezetője. A Liberty Media intézkedései, mellyel igyekeznek a Forma-1-et globalizálni neki is tetszenek.

    „Ha növelnénk a versenyek számát, célszerű lenne régiók szerint beosztanunk őket”- nyilatkozta Hembery.

    „Tehát egy blokk Amerikában, egy Európában, egy Ázsiában. Ez csökkentené az utazási időket és közelebb hozná a régióban élőket a sporthoz, mivel tulajdonképpen egy külön kis szezon zajlana az adott térségben.”

    „Egy kutatás kimutatta, hogy a szurkolókat nagyon megviseli, hogy egész évben más és más időpontokban kell néznie a hétvége eseményeit. Sokszor hallom a kérdést a rajongóktól hogy „van most verseny a hétvégén?”

    „Az is lehetne, hogy 8 futamot szünet nélkül lenyomni és utána elmenni egy kis pihenőre”- tette hozzá Hembery.

     

  • Isola: A Ferrari lehet, hogy kis előnyt szerzett a Pirelli-teszten…

    Isola: A Ferrari lehet, hogy kis előnyt szerzett a Pirelli-teszten…

    Mario Isolát talán nem mindenki ismeri név szerint, de az F1-en belül nagyon is fontos feladata van: ő ugyanis a Pirelli motorsportért felelős részlegének igazgatója, így a gumikat ért mindenféle kritika (és dicséret természetesen) az ő asztalán köt ki. A Hungaroringen lehetőségünk volt beszélgetni vele egy kicsit, és többek között olyan kérdésekre is választ kaptunk, hogy például előnyt szerzett-e a Ferrari a tavalyi Pirelli-teszteken, hogyan döntik el, mi a megfelelő mintázat az esőgumikra, vagy előzetesen milyen keverékeket vinne a 2018-as Francia Nagydíjnak otthont adó Paul Ricard-ra.

    Látva, hogy mi történt a Ferrarikkal Silverstone-ban, nem gondolod úgy, hogy a Pirelli eredeti keverékpaletta-döntése (amiben a három legkeményebb keverék szerepelt) megalapozott volt? Keményebb keverékek esetén is defektet kaptak volna?

    Először is, a döntést még Barcelona után hoztuk meg, amikor megegyeztünk az összes csapattal, hogy Silverstone-ra mégsem a keményet visszük majd. Barcelona ugyan kissé kevésbé terheli a gumikat, mint Silverstone, de alapjaiban hasonló pályákról beszélünk. A Spanyol Nagydíjat követően ráébredtünk, hogy a keménnyel kissé túllőttünk a célon, míg a közepes és a lágy megfelelő volt; ezt meg is beszéltük a csapatokkal és a pilótákkal, majd megegyeztünk, hogy a legjobb döntés Silverstone-ra a közepes-lágy-szuperlágy lenne, így az eggyel lágyabb irányba mozdítottuk el a kiosztást. Ami a Ferrarikat illeti, a keveréknek és a meghibásodásoknak nem volt közük egymáshoz: Sebastiannál defekt lépett fel, ami bármelyik keveréken előfordulhat, Kiminél pedig a futófelület széle sérült meg, amiben szintén nem játszott semmiféle szerepet a keverék.

    Az esős gumikat sokat kritizálták tavaly, a módosított verziót azonban idén még nem láttuk. Milyen változásokat vezettetek be?

    Az új méreteknek köszönhetően teljesen át kellett szabnunk az esőgumikat és az intereket is. A szélesebb futófelületből adódóan az autó könnyebben felúszik a vízen és a gumik viselkedése is alapjaiban megváltozik. Új esőgumikra és interekre volt tehát szükség, amiket tavaly az öszvérautókkal teszteltünk, valamint idén is szerveztünk egy egynapos esőtesztet a barcelonai előszezon során, hogy minden csapat megkapja a lehetőséget az új specifikációk tesztelésére és az átfedéssel (mikor kell egyik keverékről a másikra váltani) kapcsolatos adatok gyűjtésére. Az átfedés természetesen megváltozott tavalyhoz képest – elvégre egy vadonatúj termékről van szó –, a teljesen esős körülményeket azonban nagyon nehéz volt a tartályokkal szimulálni. A pálya igyekezett minden tőle telhetőt megtenni, rengeteg teherautót vetettek be az aszfalt nedvesítésére, de eső vagy locsolórendszer hiányában szinte lehetetlen az esős körülmények leutánzása. Az intermediate-ekről és az interek és slickek közötti átfedésről azonban a csapatok így is tudtak valamennyi tapasztalatot gyűjteni. Eddig valóban nem volt idén esős versenyünk; a szabadedzéseken esett néhány alkalommal, ám azt is hozzá kell tenni, hogy edzéskörülmények között a csapatok nem fognak felesleges kockázatokat vállalni, inkább az autó megóvására és a motorok élettartamának lehetőség szerinti meghosszabbítására koncentrálnak, így egyelőre az esőgumikról nincsenek reprezentatív információink.

    De legalább már tesztelhettek, ami hatalmas váltás néhány évvel ezelőtthöz képest! Az F1 tulajdonosváltása segíthet abban, hogy további, gumitesztelésre fenntartott napokat kapjatok?

    Szerintem elég jó kompromisszumot sikerült elérnünk: 25 napot tesztelhetünk idén, de természetesen egyre többet és többet szeretnénk, mivel a pályán történő tesztelés roppant fontos. Emellett viszont van lehetőségünk a csapatokkal is együttdolgozni a szimulátorokban, így virtuális úton is tudunk adatokat szerezni. Nem hiszem, hogy az új tulajdonos jelenléte megváltoztatja a jelenlegi helyzetet, nincs erre semmilyen indok. Annyi tesztnapot kérünk, amennyire feltétlenül szükségünk van egy új termék fejlesztéséhez. Nem szeretnénk a csapatokat sem túlterhelni; tisztában vagyunk vele, hogy nagyon sűrű a szezon, 20 futam idén, ez jövőre 21-re nő, meg a szezonközi tesztek, meg az előszezoni tesztek… a csapatok egész évben rendkívül elfoglaltak, a csapattagok pedig rengeteget dolgoznak így is. Nem akarunk további stresszfaktorként szolgálni, de igaz, hogy pályatesztekre szükségünk van – a 25 nap egyelőre jó kompromisszumnak tűnik, ami pedig a jövőt illeti, ez csak a szabályváltoztatásokon múlik.

    Isola, PirelliHogyan biztosítjátok, hogy a versenyzők ne tudják, pontosan milyen keveréket is tesztelnek? Elvégre pontosan érzik, hogy „ah igen, ez most sokkal lágyabb, mint az előző, így ultralágynak vagy szuperlágynak kell lennie”.

    A versenyzők valóban érzik: a világ legjobb pilótáiról beszélünk, így még vaktesztelés esetén is nyilvánvaló, hogy érzékelik a különbségeket – növekedett-e a tapadás, esetleg csökkent, mennyire nehéz vagy mennyire könnyű a gumi, és így tovább. Azt nem tudják, hogy mit tesztelnek, csak az alapkonfigurációról van némi fogalmuk, vagyis hogy az adott alapkeverék éppenséggel közepes, vagy lágy, vagy bármi, a teszt maradék része pedig vakon zajlik. Ez a garancia arra, hogy az aktuálisan tesztelő csapat nem jut jogosulatlan előnyhöz a többiekkel szemben, valamint minden adatot és információt eljuttatunk a mezőny minden egyes csapatához. Szerintem a jelenlegi rendszer jól működik.

    A Ferrari szerezhetett előnyt az előző évi gumitesztek során? Hirtelen jelentős mértékben feljavult a gumikezelésük.

    Ez így van; hatalmas erőfeszítést és rengeteg munkát fektettek a gumitesztelésbe, a hivatalos versenyzőiket használták, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a technikai szabályzatban jelentős mértékű változás történt. Amikor ekkora szabályváltozásnak vagyunk szemtanúi, az felboríthatja az eddig kialakult erőviszonyokat és teljesítményeket; egy élcsapat elveszthet valamennyit az előnyéből, vagy éppen egy kissé hátrébb kullogó csapatnak sikerül előretörnie. Idén a Ferrari és a Mercedes van az élen, és a Red Bull is nagyon közel van, ami a bajnokság szempontjából remek hír – de nem hiszem, hogy a Ferrari csak a tesztelés miatt van ott, ahol. Az egész több tényező együttes hatásának eredménye, de természetesen ebbe jócskán belejátszott a tesztelés is.

    Jobban szeretitek, ha a teszteken a csapatok hivatalos versenyzői vesznek részt, de mennyire tudnak hasznos információkkal és visszajelzésekkel szolgálni az olyan pilóták, akik nincsenek hozzászokva az F1-es autók vezetéséhez?

    Igen, általában a hivatalos versenyzőket kérjük, mert nekik nyilvánvalóan vannak múltbeli tapasztalataik, amikkel párhuzamot tudnak vonni, illetve egyéb olyan téren is fontosak a megérzéseik, mint például hogy a telemetriaadatokban minden stimmel-e. Ez nem jelenti azt, hogy egy új versenyző nem szolgálhat hasznos információval, de természetesen a tapasztalatuk szintje nem ugyanolyan, és a visszajelzésük is általában csak az éppen tesztelt gumiszettre vonatkozik. Kicsit valóban kevesebbet tudunk így elvégezni, mint amit egy „főállású” versenyzővel elérhetnénk.

    Az eddigi Paul Ricard-on szerzett tapasztalataid alapján milyen keverékek lennének megfelelőek a pályára?

    Ah, jó kérdés! Paul Ricard, lássuk csak… a pályának sok különféle konfigurációja lehet, és a verseny előtt még azt is ellenőriznünk kell majd, hogy újra akarják-e aszfaltozni, de közepes terhelésű pálya lévén azt mondanám, hogy jelen pillanatban a közepes-lágy-szuperlágy felállást vinném a futamra. De ez még változhat, mert jövőre más kiosztásunk lesz, új terméket, új konstrukciót és új keverékeket fejlesztünk…Isola, Pirelli

    Lágyabb keverékeket.

    Igen, valószínűleg igen. Az ötlet egyelőre az, hogy összességében eggyel lágyabb irányba mozduljunk el.

    Kihatással volt a fejlesztési programotokra, amikor kiderült, hogy az idei keverékek túlságosan keményre sikeredtek?

    Nem. Habár a jelenlegi autókkal a tavaly használt öszvérautókhoz képest sokkal több reprezentatív adatot gyűjtöttünk, amikor ilyen adatokat szerzel, nem csak a keverék keménységére fordítasz figyelmet, hanem a konstrukció finomítására is. Mostanra már tudjuk, hogyan viselkednek a gumik az autókon, aminek hála a konstrukció finomhangolása útján javítani is tudunk rajta. Jelenleg az a helyzet, hogy a vártnál és az előírtnál kevesebb a gumikopás mértéke – megvannak azok a dokumentumok, ahol számos céladatot előírnak a keverék közötti időkülönbségekre, a gumikopásra és ilyesmikre vonatkozóan. Tudjuk, hogy a kopás kissé alacsonyabb a kelleténél, de olyan gumit szerettünk volna előállítani, ami konzisztensebben és kevesebb túlmelegedéssel működik, hogy a versenyzők hosszabb távon ki tudják hozni belőle a maximumot – ez volt az elsődleges célunk, és azt hiszem, ezt elértük. Jövőre mehetünk eggyel lágyabbra.

    Nem tartotok attól, hogy a csapatok fejlesztési ütemének félreprognosztizálása miatt a jövő évi keverékek pedig túl lágyak lesznek?

    Igen, ez nehéz kérdés. Annyit megtehetünk, hogy olyan gumiválasztékot homologizáltatunk, ami a lehető legtöbb eshetőséget lefedi. A csapatok küldenek nekünk arra vonatkozó szimulációkat, hogy jövőre milyen fejlesztési ütemre számítanak, így valamiféle kapaszkodónk van a jövőt illetően. Azonban számukra sem olyan egyszerű mindent a tervek szerint kivitelezni. Mindez azt jelenti, hogy kissé szélesebb spektrumban kell gondolkoznunk, és le kell gyártanunk egy sor B-opciónak tekinthető gumit is, ami a szimulációk alapján kiszámított értékekhez képest kissé keményebb. Ha ilyen szélesebb skálán tudunk mozogni, sok különféle szituációval meg tudunk majd birkózni.

    Mennyire okozna nagy fejtörést és mennyire lenne lehetséges, ha szezon közben teljesen át kellene szabni a keverékeket?

    Ez nem lehetséges, de csak a szabályok miatt. A gumikat fejleszthetjük a szezon során, ám az egyértelműen meg van írva a szabálykönyvben, hogy szeptember elsejéig homologizálnunk kell a specifikációt, december elsejéig pedig a keverékeket. Ezt követően nem változtathatunk semmin.

    Még a csapatok egyöntetű beleegyezésével sem?

    Egyhangú döntésre lenne szükségünk, azt pedig mindketten tudjuk, hogy ezt lényegében lehetetlen itt elérni (mosoly).

    Isola, PirelliMi a fő különbség az utcai és a versenygumik között?

    A versenygumikat arra tervezik, hogy magas hőmérsékleti és terheltségi körülmények között működjenek. Egy utcai autón ezt nehéz reprodukálni: azok a gumik nem lépik túl a 100°C-ot, kivéve persze, ha versenypályára hajtasz vele, de normál körülmények között nem éred el ezt a hőmérsékletet. Az F1-ből és általában a motorsportokból rengeteg hasznos információt gyűjtünk a csapatok és a szimulátoraik által – van is egy külön F1-re kifejlesztett virtuális gumimodellünk, de egy ehhez hasonló utcai gumikra is elérhető. Rengeteg területen, például az anyagok és a gyártási folyamatok terén olyan technológiát tudunk kifejleszteni, amit később az utcai gumik gyártásánál is felhasználhatunk. Persze ez alatt nem a keveréket kell érteni, azt a mintázat különbségeiből fakadóan nem lehet utcai autóra tenni – elvégre az F1-ben slickek vannak és teljesen más hőmérsékleti viszonyok –, de egyéb területeket sokat tanulunk az F1-ből, különösen a szimulációk terén, amit a csapatok roppant magas színvonalon űznek.

    Mennyire számít, milyen az interek és esős gumik mintázata? Hogyan döntitek el, melyik a megfelelő minta?

    A felület mintázata nagyon fontos, mert ettől függően máshogy viselkednek a gumik. A blokkok és az árkok mérete és kiterjedése szabja meg, hogyan működik az abroncs, illetve hogy egyenletesen kopik-e a gumi vagy esetleg kopási problémákkal kell megküzdened. A mintázatot külön vizsgálják és kutatják, és amikor például egy F1-es autót esős gumikkal szerelsz fel és száraz pályára küldesz ki – ekkor van ugyanis a legkomolyabb használatnak kitéve egy abroncs –, rengeteget tanulhatunk a kopási profil alakjáról is. Megvannak a célnak megfelelő eszközeink természetesen, amelyekkel különféle felületmintázatokat, felúszási sajátosságokat, kopást és kopási profilt tudunk szimulálni. Ezek alapján első lépésként fogunk egy slick gumit, és abból kézzel kivájjuk az esős gumi mintázatát, és különféle megoldásokhoz különféle prototípusokat készítünk. Ezeket a kézzel készített gumikat ezután a pályán teszteljük, majd ha döntöttünk a legjobb mintázatot illetően, elkészítjük az öntvénysablonokat és megkezdjük a gyártást.

    A Hungaroringen a közepeseket egyáltalán nem használták a csapatok, csak a lágyakat és a szuperlágyakat. Van-e egyáltalán három keveréket elvinni egy versenyre, amikor a csapatok úgyis csak kettőt használnak fel?

    Igen, a Hungaroringen kissé konzervatívak voltunk, és nem használták ki az összes lehetőséget, de Spába már a lágy-szuperlágy-ultralágy választékot visszük – és higgy nekem, ott a lágyak is elő fognak kerülni!

  • Jövőre érkezhet a hatodik Pirelli-keverék

    Jövőre érkezhet a hatodik Pirelli-keverék

    Minden jel arra mutat, hogy a Pirelli 2018-ra növelni fogja a különböző keverékű gumik számát hatra, a döntést viszont nem szeretnék elsietni.

    Ezen a héten nem csak Bottas tesztelte a jövő évre szánt Pirelli gumikat, hanem a Ferrari is pályára gurult a tesztgumikkal Barcelonában. Ez volt a Pirelli utolsó lehetősége, arra, hogy egy versenypályán is kipróbálják a gumikat, mielőtt leadnánk a konstrukciós tervezetüket az FIA felé.

    A gumigyárnak ugyanis szeptember 1.-ig van lehetősége benyújtania a szövetség felé, hogy milyen összetételű gumikat terveznek a jövő évre. Viszont az olaszoknak december 1.-ig van lehetősége megnevezni a konkrét gumikeverékek nevét.

    Nem ezek a tesztek voltak az utolsó Pirelli által levezényelt gyakorlások az idei évben. Szeptember 7-8.-án a jövő évi Francia Nagydíj helyszínéül szolgáló Paul Ricard pályán ismét a Mercedes tesztelhet. Ezt követően október 31-én és november 1.-én Mexikóban a Sauber és a Force India, majd november 14.-15.-én a McLaren is kipróbálhatja ezeket a gumikat. Végezetül az összes csapat egyszerre is megismerkedhet a jövő évi abroncsokkal Abu Dhabiban, november 28-29.-én.

    A Forma-1 mezőnye jelenleg öt különféle keverékű gumikat használ: ultra-lágy, szuper-lágy, lágy, közepes és kemény keverékeket.

    Mario Isola, a Pirelli főnöke elmondta, hogy a jövőre használatos keverékek számát a szeptember előtti tesztek fogják meghatározni.

    „Az eredmények függvényében döntünk majd, hogy jövőre hány fajta keveréket biztosítunk a csapatoknak.” – kezdte Isola.

    „Az én vélemény az, hogy hatot. Ez megvalósítható is lenne. Ha megnézzük a jelenlegi szabályokat, az FIA mindig elfogadta a javaslatainkat, mert nem volt rá oka, hogy elutasítsa azokat. Idén a gyárban tíz keveréket homologizáltunk, ebből öt volt az alap keverék, míg a másik öt tartalék volt. Nincs szükségünk a csapatok beleegyezésére. Abu Dhabiban a futam után minden csapat, minden versenyzője kipróbálhatja majd az új gumikat, amelyet alaposan kiértékelhetnek és kipróbálhatnak majd. November végére pedig véglegesítenünk kell majd a 2018-as abroncsokat.” – nyilatkozta a Pirelli vezetője.

    A Pirellinek szembe kell néznie azzal a kihívással is, hogy előre meg kell jósolniuk a csapatok aerodinamikai fejlődését, és a lehető legpontosabb becslést kell elvégezniük a gumikat érő erőhatásokról. Idén valamelyest könnyebb dolguk van, hiszen tavaly még nem állt rendelkezésükre az új szabályoknak megfelelő autó.

    „Idén sokkal jobb adatokkal rendelkezünk a versenyhétvégékről, ezeket felhasználva egyszerűbb a dolgunk, amikor új szerkezetű gumikat készítünk. Nem lesz forradalmi változás a gumik terén, hiszen már most is egy remek termékkel rendelkezünk.” – tette még hozzá az olasz.

  • Nem a Pirelli okolható Räikkönen defektjéért

    Nem a Pirelli okolható Räikkönen defektjéért

    A gumiszállító emberei alaposan megvizsgálták, hogy mi okozhatta Kimi Räikkönen defektjét a két héttel ezelőtti Brit Nagydíjon.

    Elég drámaian alakult a brit futam mindkét Ferrari pilóta számára. Előbb Kimi Räikkönen majd Sebastian Vettel kapott bal első defektet. A német pilóta végül a hetedik, csapattársa pedig a harmadik helyen fejezte be a versenyt. A futam után a Ferrarinál arra panaszkodtak, hogy a gumi szerkezeti összetétele okolható a defektért, emiatt az olasz gumigyártó emberei elvitték a sérült gumikat a milánói központjukba kivizsgálásra. Vettel esetében hamar megállapították, hogy lassú defekt volt az ok. Räikkönen abroncsait azonban tovább vizsgálták.

    Tíz nappal az eset után a Pirelli kiadott egy hivatalos közleményt a Räikkönen-ügyről, amelyben ez áll:

    „Két speciális sérülést fedeztünk fel a gumi belső peremén, ami külső behatást jelent. Ez a sérülés nem jelenik meg a gumi másik részén. A károsodás minden bizonnyal egy külső testtel való érintkezés során keletkezett. Ez okozta a futófelület leválását. Számos részletes vizsgálatot végeztünk el, olyan gumikkal is amiket más csapatok használtak a Brit Nagydíjon. Megállapítottuk, hogy a többi csapat által használt 25 körös (ennyi kör volt a gumikban, mikor Räikkönen defektet kapott) gumikon semmiféle sérülés nem volt.” – olvasható a közleményben.

    Végül a szakemberek ezt a következtetést vonták le: ”A defekt nem hozható összefüggésbe azzal, hogy Kimi sok kört tett meg. Végérvényesen a Pirelli hivatalos állásfoglalása az, hogy a gumikkal kapcsolatban semmiféle probléma nem lépett fel, egy külső test okozta a defektet.”

  • Hamilton 60%-os teljesítménnyel nyert

    Hamilton 60%-os teljesítménnyel nyert

    Lewis Hamilton azt állítja, hogy silverstone-i győzelmét úgy szerezte meg, hogy még csak nem is kellett a maximumot kihoznia magából és az autóból, sőt!

    A verseny utolsó szakaszában nem voltak jó állapotban a gumijai, de végül gond nélkül célba ért velük az első helyen.

    „A csapat azt mondta, hogy nem lesz gond, de hólyagosodni kezdtek a gumik.” – mondta Hamilton az Autosportnak. „Aztán értesültem defektekről is, így inkább visszavettem kicsit. Alapvetően félgázzal, vagy 60%-on üzemeltem mindenhol, így az utolsó két körben már nagyon lassú voltam. Három-négy másodpercet vesztettem a tempóból. Már csak célba akartam érni. De volt 19 másodperc előnyöm, szóval szerencsére volt lehetőségem lassulni.”

    A Pirelli gumik nem szerepeltek túl fényesen a hétvégén, többek között a Ferrariknak is problémáik voltak velük. A Pirelli kivizsgálja az eseteket.

  • Vettel nem hibáztatja csapatát a korai kerékcsere miatt

    Vettel nem hibáztatja csapatát a korai kerékcsere miatt

    A Brit Nagydíj legvégén mindkét Ferrari bajba került a Pirelli gumikkal: Kimi Räikkönen és Sebastian Vettel is extra bokszkiállásra kényszerült.

    Előbb Kimi Räikkönen bal első gumijáról vált le a külső felület, majd néhány másodperccel később Vettelnél is megadta magát a bal első gumi, ám nem teljesen ugyanaz volt a probléma: Vettel defektet kapott, ami valószínűleg a Pirellik túlhasználata miatt következett be.

    „Nem gondolom, hogy bárkit is hibáztatni kellene” – mondta Vettel.

    „Utólag már könnyű bölcsnek lenni, de abban a pillanatban jónak tűnt a kerékcsere. Ha jól sejtem Kiminek hasonló problémája akadt az öt vagy hat körrel frissebb gumikon. Ez meglepetésszerűen ért minket.”

    „Jobban is sikerülhetett volna a verseny, de nem nevezném katasztrófának. Jó autónk van, főleg a kanyarokban. Az egyensúly is rendben volt.”

    „A felvezető kör után túlmelegedtek a fékek, ami kihatással volt a rajtomra. Már ez megalapozta a versenyem.”

    „Nem tudtam megelőzni Verstappent, ezért a boxban ugrottuk át. Harmadik vagy negyedik hely volt kilátásban. Az egyértelmű volt, hogy Bottas előttünk fog célba érni, nyilvánvalóan kihasználta, hogy beragadtam a verseny első részében. Összességében egy elég dolgos délután volt.”

     

  • Ferrari-Pirelli dráma Silverstone-ban, Hamilton győzött!

    Ferrari-Pirelli dráma Silverstone-ban, Hamilton győzött!

    Lewis Hamilton sorozatban negyedik alkalommal szerezte meg az elsőséget Silverstone-ban, összességében pedig már ötödik győzelmét szerezta hazai közönsége előtt.

    Hamilton rajt-cél győzelmet aratott, a Ferrarik pedig a verseny legvégén kerültek gondba a Pirelli gumikkal. Először Kimi Raikkönen, majd Sebastian Vettel kényszerült plusz egy kerékcserére, miután mindkét versenyző bal első gumiján kritikussá vált a hólyagosodás jelensége és defektet kaptak.

    Nem volt eseménymentes a verseny eleje: Daniil Kvyat ezúttal is balesetbe keveredett, aminek köszönhetően idő előtt véget ért csapattársa, Carlos Sainz futama.

    Max Verstappen nagyszerű rajtjának köszönhetően rögtön csatába került a Ferrarikkal: Sebastian Vettelt sikerült is levadásznia, a négyszeres világbajnok német versenyző később, a bokszkiállások során tudta visszaszerzni pozícióját Verstappennel szemben. Előtte a pályán is csatáztak: briliáns versenyt vívtak egymással.

    Alonso, Sainz és Palmer nem értek célba: Alonso alatt a Honda erőforrás adta meg magát, Palmer pedig még elrajtolni sem tudott a fékrendszer (BBW) hibája miatt.

    1. Lewis Hamilton Mercedes 1:21:27.430
    2. Valtteri Bottas Mercedes 14.063
    3. Kimi Raikkonen Ferrari 36.570
    4. Max Verstappen Red Bull/Renault 52.125
    5. Daniel Ricciardo Red Bull/Renault 1p05.955
    6. Nico Hulkenberg Renault 1p08.109
    7. Sebastian Vettel Ferrari 1p33.989
    8. Esteban Ocon Force India/Mercedes +1 kör
    9. Sergio Perez Force India/Mercedes +1 kör
    10. Felipe Massa Williams/Mercedes +1 kör
    11. Stoffel Vandoorne McLaren/Honda +1 kör
    12. Kevin Magnussen Haas/Ferrari +1 kör
    13. Romain Grosjean Haas/Ferrari +1 kör
    14. Marcus Ericsson Sauber/Ferrari +1 kör
    15. Daniil Kvyat Toro Rosso/Renault +1 kör
    16. Lance Stroll Williams/Mercedes +1 kör
    17. Pascal Wehrlein Sauber/Ferrari +1 kör
    Fernando Alonso McLaren/Honda Motor
    Carlos Sainz Toro Rosso/Renault Baleset
    Jolyon Palmer Renault DNS

    A bajnoki pontversenyben Lewis Hamilton egy pontra csökkentette a hátrányát Sebastian Vettellel szemben: a Ferrari négyszeres bajnoka 177 ponttal áll az élen, mögötte Hamilton következik 176-tal, Valtteri Bottas pedig 23 egységgel van lemaradva brit csapattársától.

     

  • Pirelli: Két kerékcsere a leggyorsabb opció

    Pirelli: Két kerékcsere a leggyorsabb opció

    A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója két kiállásos taktikát tart a leggyorsabb lehetőségnek Silverstone-ban.

    Az idei évben megszokhattuk, hogy a versenyek túlnyomó többségén egy kerékcserét láthatunk, azonban a Pirelli szerint Silverstone-ban a két kiállás gyorsabb lehet.

    Az olasz gyártó szerint a szuperlágy gumik alacsony kopása mellett az ideális taktika két szuperlágyas (15 + 15 kör) és egy 22 körös lágy gumis etap lesz.

    A szuperlágyak agresszívabb használata melett érdemesebb egy 14 körös szuperlágyas etapot tervezni, majd 19 + 19 körre feltenni a lágyakat.

    Ha valaki mégis úgy dönt, hogy csak egyszer látogat ki a pitbe, akkor 21 kört kellene megtenni a szuperlágyakon, majd 31-et a lágyon. Ez a taktika nagyon közel lehet a két kiállásos verzióhoz.

    Van egy további, érdekesebb egy kiállásos variácó is: 20 kör a lágyon, majd 32 a közepesen.

     

  • A Forma-1 is közös autóbemutatót akar 2018-tól kezdve!

    A Forma-1 is közös autóbemutatót akar 2018-tól kezdve!

    Az új urai a Forma-1-nek közös autóbemutatót akarnak már az elkövetkezendő évben. Ezt állítja legalábbis a német AMuS, miszerint az összes csapat és a versenyzőik a téli tesztek előtt egy rendezvényen leplezik majd le az új betontorpedókat. Az még persze jelenleg nem tiszta, hogy a barcelonai pályán, vagy valahol a városban kerül sor majd erre az eseményre, de az információk szerint a rajongók ingyen részt vehetnek majd ezen, és tekinthetik meg közelről az új versenygépeket, és találkozhatnak a pilótákkal is.

    Mielőtt ez megtörténik, 2017-ben persze még várható egy hatalmas csata a Ferraris Sebastian Vettel és a Mercedes sztárja, Lewis Hamilton között. Flavio Briatore nyíltan el is mondta most a RAI-nak a véleményét erről:

    „Egy vörösbe öltözött világbajnok most megváltás lenne mindenkinek. Amennyiben ma kellene tennem valamelyikükre, akkor viszont azt mondanám, hogy 60% hogy Hamilton, és 40% hogy Vettel lesz a végső győztes. A konstruktőrök bajnokságát tekintve meg Bottast erősebbnek érzem, mint Räikkönent.”

    Egyetért ezzel a korábbi Forma-1-es versenyző, Christiian Klien is, és ezt el is mondta a Servus TV-nek:

    „Kanada előtt azt láttam, hogy a Ferrari van előnyben, főleg a jó gumikezelésük miatt. Montréálban azonban fordult a kocka, és a Mercedes rájött, hogy miképp tudja jobban munkára fogni a Pirelliket. Az a csapat lesz a világbajnok, amelyik a leghatékonyabb fejlesztésekkel bír előrukkolni majd az év végéig.”

  • A Pirelli elkaszálta a kemény keveréket

    A Pirelli elkaszálta a kemény keveréket

    Sok kritika érte a Pirelli narancssárga jelölésű, legkeményebb idei gumikeverékét – Sergio Pérez Barcelonában degradálóan annyit jegyzett meg, hogy csak fotózásra jók –, az olasz vállalat pedig hosszas tanakodás után úgy döntött, idén már egyáltalán nem veti be ezt a keveréket. Barcelona után a következő kijelölt pálya Silverstone lett volna, ám miután a csapatok komolyan szenvedtek a kemények munkára bírásával (amelyek terhelésbírási képességeit erősen félrebecsülték), a Pirelli beleegyezett a változtatásba, és eggyel lágyabb kínálattal érkezik majd a Brit Nagydíj helyszínére.

    Barcelona és Silverstone mellett Suzuka, Sepang és Interlagos volt potenciális keménykeverékes pálya, a spanyol mizéria után azonban Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke csak Japánra szűkítette a kínálatot. További kivizsgálásokat követően csütörtök reggel érkezett a hivatalos bejelentés, miszerint Suzukában is a közepes/lágy/szuperlágy trió kerül bevetésre, amely egyet jelent a kemény keverék idő előtti halálával. A versenyzők örömmel fogadták a hírt; Nico Hülkenberg szerint a döntés „remek volt, mivel egyáltalán nem működtek”.

    A klasszikus japán pálya egyike a legnagyobb terhelést nyújtó helyszíneknek, a Pirelli döntése viszont további bizonyíték arra, hogy az idei szuperlágyak elég robosztusra sikerültek ahhoz, hogy még az ittenihez hasonló erőhatásokkal is megküzdjenek.