Címke: Pirelli

  • Mercedes: Nem csak mi szenvedünk a gumikkal

    Mercedes: Nem csak mi szenvedünk a gumikkal

    James Vowles, a Mercedes főstratégája szerint a látszat ellenére nem csak a német istállónak okoznak gondot a Pirelli abroncsai.

    Vowles úgy véli, a Mercedesnek és riválisainak egyaránt fejtörést okoz, hogyan tudnák minden körülmények között konzisztens teljesítményre bírni a 2018-as gumikat.

    „A gumik idén nagy befolyással bírnak” – mondta Vowles. „A három csapat – a Mercedes, a Ferrari és a Red Bull – keveréktől és pályától függően folyamatosan változó erősorrendet alakítanak ki. A különféle autók különféle teljesítményszinteken operálnak annak fényében, mekkora a pályahőmérséklet, milyenek a körülmények, vagy milyen gumi van éppen az autón. A környezeti tényezők, mint például a szél és a hőmérséklet akár egymásodperces teljesítménykülönbséget is okozhatnak a pálya függvényében.”

    Habár Lewis Hamilton pont a Ferrari konzisztenciáját emelte ki, Vowles szerint Maranellóban is problémát okoznak a gumik.

    „Melbourne-ben sikerült működésre fognunk a gumikat” – magyarázta a stratéga. „A Q3-ban Lewis egy roppant gyors kört tudott tenni. Bahreinben a közepes keverék nagyon jól működött az autónkon, valamint a szuperlágy kopása sem volt vészes – az ilyen információfoszlányok alapján vannak olyan szituációk, ahol ki tudtuk használni a gumikat. A kínai időmérő Q2-jében 1:31.9-et mentünk Lewisszal, ami a lágy keverék ellenére a rajtrács ötödik legjobb ideje lett volna. Ezzel szemben a Ferrari Melbourne-ben nem volt teljesen összeszedett, Bahreinben a szuperlágyakkal éppenhogy kicsúsztak a megfelelő tartományból és túlzottan koptatták őket, míg a közepeseken kicsit lassabbak voltak nálunk.”

    A Pirelli 2018-as termékeinek agresszivitása jelentősen megnehezíti a csapatok dolgát, a legnagyobb befolyásoló tényezőnek pedig a hőmérséklet tűnik.

    „Úgy festett eddig, hogy a Ferrari a hideg és nagyon meleg körülmények között gyorsabb nálunk” – folytatta Vowles. „A gumik elöl és hátul egyaránt nagyon érzékenyek a hőmérsékleti viszonyokra, az ideális pedig az lenne, ha minden kanyarban nagyjából a megfelelő hőmérsékleten mozognának. A szűk és kanyargós kanyarokban sok hőt generálnak, máshol viszont, mint a kínai hátsó egyenes végén, nagyon visszahűlnek. A Pirelli olyan gumikat gyártott idénre, amik számos stratégiai lehetőséget kínálnak a csapatoknak, ezáltal hozzájárulva a verseny izgalmához és elég gondolkodnivalóval szolgálnak számunkra a verseny során.”

  • Minttu gyűjteni kezdte a dobogós Pirelli sapkákat

    Minttu gyűjteni kezdte a dobogós Pirelli sapkákat

    Kimi Räikkünen felesége, Minttu, az Ausztrál Nagydíj után már közzétett egy fotót, melyen örült férje dobogós szuvenírjének, a Pirellis sapkának, melyet a harmadik helyezéséért kapott. A Kínai Nagydíj után egy újabb darabbal gazdagodott, újabb harmadik helyezés okán. Vajon hány ilyen sapkát tud Minttu – vagyis Kimi – összegyűjteni idén?

    https://www.instagram.com/p/BhotxkdFRY7/?taken-by=mintturaikkonen

  • Danyiil Kvjat  újra volán mögé ül!

    Danyiil Kvjat újra volán mögé ül!

    Újra versenyautóba ül Danyiil Kvjat, miután tavaly, szezon közben dobta őt Toro Rosso.

    Az orosz versenyző azóta a Ferrari tesztpilótája, és végre tényleg vezetheti is majd az olasz csapat autóját. Erre a Pirelli szezonközi tesztjén kerül majd sor Fioranoban. Egészen pontosan a teszt ma és holnap zajlik, Kvjat pedig pénteken vezethet majd. Ma a Ferrari juniorja, Antonio Giovinazzi tesztel.

    A Pirelli összesen 25 napot tesztelhet szezon közben, melyek során minden csapat lehetőségez jut, hogy a gumiszállítóval teszteljen. A mostani, fioranói teszt mesterséges vizes pályán zajlik, mivel a Pirelli vizes pályára alkalmas gumikeverékeit tesztelik.

  • A Mercedes kedvéért módosít a Pirelli, a többiek nem örülnek neki

    A Mercedes kedvéért módosít a Pirelli, a többiek nem örülnek neki

    A Pirelli módosít a 2018-as gumikon, a regnáló bajnok Mercedes csapat javaslatára.

    Az Auto Motor und Sport jelentése szerint a Mercedes a barcelonai tesztek után jelezte, hogy az újraaszfaltozott pályán extrém módon hólyagosodtak a gumik.

    „Az aszfalt feketébb és simább, így még nagyobb tapadást eredményez. Ez túlmelegedéshez vezethet.” – mondta a Pirelli főnöke, Mario Isola.

    A Mercedes azt javasolta a Pirellinek, csökkentsék a gumi rétegvastagságát az olyan pályákon, mint a barcelonai.

    „Amúgyis megtettük volna.” – mondta Isola.

    Ennek tükrében Barcelonában, Silverstone-ban és a Paul Ricardon a gumiréteget 0,4 milliméterrel csökkentik, ezzel pedig az autók egy kilóval könnyebbek lesznek.

    Alapvetően a többiek beleegyezésére is szüksége lenne a Pirellinek ahhoz, hogy szezon közben módosítson a gumikon, most azonban biztonsági okokból enélkül viszik véghez az említett változtatást.

    A Mercedes riválisai azonban nem nagyon örülnek ennek.

    „Nekünk nincsenek hólyagosodási problémáink.” – mondták a McLarennél.

    „A mi autónk jobban kezeli a gumikat, mint a Mercedes.” – mondta a Red Bull ausztrál vesrenyzője, Daniel Ricciardo.

    És egy meg nem nevezett csapatfőnök is megszólalt az ügyben: „Miért kéne változtatni a gumikon, csak mert a Mercedesnek problémája van?”

  • Az olasz újságok szerint 2018 a Ferrari éve lehet

    Az olasz újságok szerint 2018 a Ferrari éve lehet

    Nem a Ferrari a legjobb autó, de versenyben van a 2018-as világbajnokságért. Ez az olasz sajtó véleménye a melbourne-i szezonnyitó után. Sebastian Vettel meglepő módon megverte a Mercedesszel induló Lewis Hamiltont Ausztráliában, miután a virtuális Safety Car periódus alatti boxkiállás stratégia a Ferrari kezére játszott.

    „A sportban soha nem vak a szerencse” – írta a La Gazzetta dello Sport. „Ha a szerencsét ragyogó ötletekkel támogatod, sikerrel járhatsz. Sebastian megragadta a lehetőséget és arannyá változtatta” – tette hozzá a sport napilap.

    A Corriere dello Sport egyetértett: „Ez lehet a bajnoki cím éve. Egy olyan tél után, mikor az Ezüst nyíl mindenkit megijesztett a dominanciájával, vigasztaló tudni, hogy a Mercedes nem legyőzhetetlen. Az SF71-H nem egy fenomenális autó, de számos ok van a reménykedésre, még akkor is, ha a csapatnak keményen kell dolgoznia a bajnokságban.”

    A La Stampa így nyilatkozott: „Ez a nyitó győzelem olyan, mintha a Ferrari jó jegyet szerezne az iskolában az első napon, annak ellenére, hogy a Mercedes teljesítette jobban a házi feladatát az ünnepnapokon. A Ferrarinak jó autója van, amelyet még fejleszteni kell.”

    A Pirelli vezérigazgatója, Marco Tronchetti Provera egyetért azzal, hogy a Ferrari 2018-ban versenyben van, de szükséges az autó további fejlesztése. „Az autónak javulnia kell. Ezt mindenki nagyon jól tudja, de ez a kezdet a csapat kiválóságát mutatja” – mondta a Rai rádiónak. „A csapat ott van, a pilóták ott vannak, az autónak javulnia kell, de tavaly már bizonyították, hogy képesek lesznek elvégezni azt a csodát, hogy közelebb kerülnek a Mercedeshez” – tette hozzá Tronchetti Provera.

  • Monacóban debütál a Pirelli hiperlágy keveréke

    Monacóban debütál a Pirelli hiperlágy keveréke

    2018-ban már nem a szuperlágy gumi számít a leglágyabb keveréknek, Monacóban ugyanis debütál a hiperlágy Pirelli.

    Az olasz gumigyártó két új keverékkel készült az idei szezonra, a már említett hiperlágy mellett a szuperkemény is bevetésre kerülhet a szezon során. A pink színnel jelölt hiperlágy gumit Lewis Hamilton korábban a Pirelli eddigi legjobb termékének nevezte, szóval már gumi-oldalról is izgatottan várhatjuk a monte-carlói hétvégét.

    A Pirelli számításai szerint 7-8 tized különbség lehet Monacóban a szuper- és a hiperlágy keverékek között. Mario Isola, az olasz márka menedzsere a Forma-1 hivatalos oldalának elmondta, körrekordra számít a hercegségben.

    Jelenleg Kimi Räikkönen nevéhez fűződik a kvalifikáción futott leggyorsabb kör, 2007 világbajnoka tavaly 1:12.178-as idővel szerzett pole pozíciót Monacóban.

  • Mekkora a különbség a Pirelli keverékei között?

    Mekkora a különbség a Pirelli keverékei között?

    A Pirelli elárulta, hivatalosan mekkora időbeli különbség van 2018-as keverékei között.

    Az első téli teszten nem sok csapat tudott értékelhető programot teljesíteni, a második hét azonban melegebb körülmények között került megrendezésre, a Pirellinek így lehetősége nyílt megbecsülni, mekkora a különbség az idénre kifejlesztett 6 keveréke között. Mario Isola azonban óvatosságra int, a deltákat ugyanis csak a barcelonai pályakarakterisztika alapján tudták kiszámolni:

    közepes—lágy: 0,8 mp
    lágy—szuperlágy: 0,4 mp
    szuperlágy—ultralágy: 0,6 mp
    ultralágy—hiperlágy: 0,7-0,8 mp

    Éles szemű olvasóink kiszúrhatták, hogy a kemény keverék nem szerepel a felsorolásban; ennek mindössze annyi az oka, hogy a Mercedes és a Sauber kivételével (és ők is csak egy futó megismerkedés erejéig) ezt a gumit senki nem használta. További bonyodalomként fogható fel Barcelona új, simább és buckátlanított aszfaltja.

    „A jelenlegi pályának teljesen más tulajdonságai vannak, mint a réginek” – magyarázta Isola. „A régi aszfalt meglehetősen durva volt, nagy volt a gumikopás, főként a keményebb keverékek illettek hozzá. Az új felszín ezzel szemben sokkal simább és egyben nagyon jó tapadást nyújt, ami kevesebb gumikopást eredményez.”

    Az új aszfalttal azonban visszatért egy régi probléma, amit 2017-re kiküszöböltek: a szemcsésedés.

    „Volt némi szemcsésedés és hólyagosodás” – folytatta Isola. „A szemcsésedés új jelenség, tavaly egyáltalán nem kellett ezzel megküzdenünk. Szerintem az új aszfalt a ludas ebben, mert nagyon sima és meg-megcsúsztatja a bal első kereket, de ennek megerősítésére csak májusban lesz esély, amikor melegebb lesz az idő. Ami a hólyagosodást illeti, ez nem meglepő annak fényében, mekkora energiát termelnek az új autók az új gumikban.”

  • A Pirelli nyilvánosságra hozta az idei gumitesztek időpontjait

    A Pirelli nyilvánosságra hozta az idei gumitesztek időpontjait

    Mind a tíz istálló idén is részt fog venni a Pirelli gumitesztjein, amelyen a következő évre szánt keverékeket próbálják ki. Az idei programban tíz kétnapos teszt fog szerepelni, kilenc különböző helyszínen.

    A tesztek egy részére közvetlenül egyes versenyhétvégék után lesz, mint Kínában, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Japánban és Mexikóban, emellett pedig lesznek külön tesztek az esős gumik kipróbálására is, ezeket a Ferrari, Mercedes és a McLaren fogja végezni Fioranoban és a Paul Ricard pályán.

    Nem meglepő módon Brazíliában már idén nem fognak tesztelni, hiszen ott tavaly komoly biztonsági problémák léptek el, miután a McLaren és a Sauber istálló is rablótámadás áldozatává vált.

    „Az összes csapattal együtt határoztuk meg ezt a naptárat. Jó, hogy sikerült minden egyes csapatnak biztosítani egy száraz pályás tesztet. Minden istálló pozitívan fogadta ezt. A vizes pályás gumik tesztelésére ugyanakkor kevesebb lehetőségünk lesz, csupán három csapattal lesz alkalmunk tesztelni ezeket az abroncsokat.” – mondta a Pirelli motorsportigazgatója Mario Isola.

    Természetesen ezeken a teszteken a csapatok nem próbálhatnak ki fejlesztéseket, szigorúan a Pirelli mondd meg mindent ezeken a napokon.

    A 2018-as Pirelli tesztek időpontjai

    Időpont Helyszín Gumi Csapat(ok)
    Április 17-18. Sanghaj* slick Force India
    Április 19-20. Fiorano esős Ferrari
    Május 15-16. Barcelona slick McLaren, Haas
    Május 30-31. Paul Ricard esős Mercedes
    Június 14-15. Vallelunga slick Toro Rosso
    Július 10-11. Silverstone slick Red Bull, Williams
    Szeptember 5-6. Paul Ricard esős McLaren
    Szeptember 20-21. Paul Ricard slick Mercedes, Ferrari
    Október 9-10. Suzuka slick Renault
    Október 30. Mexikóváros slick Sauber

    * – Megerősítésre vár

  • Mennyire befolyásolja az új aszfalt az F1-es tesztet?

    Mennyire befolyásolja az új aszfalt az F1-es tesztet?

    Nem elég, hogy a Pirelli vadonatúj keverékekkel készül a 2018-as F1-es szezonra, a teszthelyszínként használt Barcelona friss aszfaltja tovább bonyolíthatja a csapatok dolgát.

    A tavalyi, meglehetősen konzervatívra sikeredett keverékeket számos kritika érte, így a Pirelli idénre jóval merészebb és több keverékből álló gumipalettát álmodott meg. A csapatok az Abu Dhabiban rendezett év végi teszten már belekóstolhattak a 2018-as gumikínálatba, az új szezon első versenyeire pedig már decemberben le kellett adniuk igényeiket a keverékekkel kapcsolatban. Az agresszív felszínű barcelonai pályát a MotoGP kérésére idén januárban újraaszfaltozták, ami (enyhe költői túlzással élve) feleslegessé teszi az előző évek során felhalmozott adathalmokat. Az ismeretlen aszfaltminőség, a nagyságrendekkel puhább gumik és az előzetesen jósolt eső miatt az első téli tesztből még a szokásosnál is nehezebb lesz kiolvasni az erősorrendet.

    „A barcelonai téli teszteken sosem egyszerű megtudni mindent, amit szeretnél az abroncsokról, mivel a szezon közben egyszer sem versenyzünk élesben télen” – magyarázta James Allison, a Mercedes technikai igazgatója. „Ami a gumikat illeti, Barcelona különösen agresszív pálya: téli körülmények között szinte feltépi a gumifelszínt, nagyon nagy a szemcsésedési arány. Az idei év még inkább érdekes lesz olyan szempontból, hogy nemrégiben aszfaltozták újra Barcelonát; sokkal-sokkal simább lett, és azok a gumik, amiket tavaly szétnyírt, idén valószínűleg túlélnék. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az itteni eredmények bármiféle előrejelzéssel szolgálnának a szezon további részére vonatkozóan. Kihívás lesz, de minden csapatnak azonos korlátokkal kell szembenéznie; a lehető leghatékonyabban kell dolgoznunk és minél több tapasztalatot kell szereznünk a rendelkezésünkre álló nyolc nap alatt.”

    Az Abu Dhabi-teszt remek lehetőség volt arra, hogy a csapatok némi információt szerezzenek a gumik viselkedését illetően, így nem kell teljesen vakon belevágniuk az előszezoni tesztelésbe.

    „Ugyanannyi lehetőségünk volt minden szükséges dolgot megtanulni, mint mindenki másnak” – folytatta Allison. „De természetesen csupán egyetlen tesztről beszélünk a szezon legvégén egy olyan pályán, ami nagyon kíméletes a gumikkal, majd az akkor megszerzett adatok alapján kell kikövetkeztetni, mire lesz szükséged a szezon első néhány versenyén, amikoris teljesen vakon – pontosabban az Abu Dhabi teszt alapján – kell kiválasztanod a megfelelő keverékeket. Örültünk volna, ha folyamatosan tesztelhettünk és tanulhattunk volna. A mezőny kiegyenlített ilyen téren; nekünk jó tesztünk volt és egy olyan programot követtünk, ami szerintünk az időkorlátokhoz képesti lehető legtöbb információval szolgált számunkra. Remélhetőleg jó döntéseket hoztunk a gumikeverékekkel kapcsolatban, még mielőtt megtudnánk, hogyan is állnak a dolgok valójában.”

  • Rosberg kritikát fogalmazott meg a Pirellivel szemben

    Rosberg kritikát fogalmazott meg a Pirellivel szemben

    Nico Rosberg nem tetszését fejezte ki a Pirelli koncepciója iránt, szerinte nehezen átláthatóak és követhetőek a 2018-as abroncsok.

    Mint ismert, az olasz gumigyártó hét különböző keverékű gumit fog a csapatok rendelkezésére állítani, ez kettővel több, mint a korábbi években.

    „Nem hiszem, hogy ez lenne a helyes út, az átlag nézők számára teljesen áttekinthetetlen.” – kezdte 2016 bajnoka.

    A Pirelli nem csak két új keveréket alkotott meg, hanem alaposan változtattak az eddigi keménységeken is. Sokkal lágyabbra tervezték az idei gumikeverékeket. A hét keverékhez hét különböző szín is tartozik, ami megnehezíti az eligazodást. Rosberg pedig egy ötlettel is előállt: „Minden pályán úgyis csak három keveréket fognak használni: lágyat, közepeset és keményet. Sokkal egyszerűbb lenne, ha minden futamon ezek azonos színűek lennének.”

    Egyes helyszíneken azonban előfordulhat, hogy a szuperlágy gumi a legkeményebb, mellette pedig az ultralágy és a hiperlágy lenne. Mario Isola, a Pirelli sportigazgatója erre utalva reagált Rosberg javaslatára: „Ezzel az ötlettel megtévesztenénk a nézőket. Olyan benyomást keltenénk bennük, hogy csak három különböző keverékű gumink van.”

    Egy másik egykori Forma-1-es pilóta, Timo Glock sem véli egyszerűnek az új gumikiosztást, noha ő nem volt annyira kritikus, mint honfitársa.

    „A nézők számára egy kicsivel nehezebb lesz követni a futamokat, egy idő után elveszíthetik a fonalat.” – jegyezte meg Glock.