Címke: Pirelli

  • Visszatérhetnek a tavalyi gumik?

    Visszatérhetnek a tavalyi gumik?

    A Forma-1-es csapatok az FIA-val és a Pirellivel szerveztek meetinget, hogy megvitassák a 2018-as verziójú gumikra való visszatérés lehetőségét. Úgy tűnik, a legtöbb alakulat támogatná ezt a javaslatot, hiszen lényegében csak a Mercedes tudja igazán munkára bírni az idei abroncsokat.

    Idénre a Pirelli vékonyabb futófelületű abroncsokat hozott a tavalyi túlmelegedési és hólyagosodási problémák elkerülése érdekében. Ezzel viszont vélhetően átestek a ló túloldalára, hiszen nem egy csapat szenved azzal, hogy munkára fogják és felmelegítsék a gumikat. A Mercedes dolgát tavaly megnehezítette a gumitúlmelegedés, az idei konstrukció viszont tökéletesen működik az autóikon.

    A szabályok azt diktálják, hogy a tízből hét csapatnak kellene egyetérteni, hogy visszahozzák a 2018-as gumikat. Ha sikerül, a változás a Belga Nagydíjtól lépne életbe.

    Az egyik csapat biztosan ellenkezni fog, név szerint a Mercedes.

    „Logikus, hogy akik nem értették meg az idei gumikat, a változtatást erőltetik” – mondta a németek csapatfőnöke, Toto Wolff. „Ha sportemberként közelítem meg a dolgot, nem hiszem, hogy változtatni kellene szezon közben, csak azért, mert vannak, akik jobban teljesítenek a többieknél.”

  • Hamilton: Azt hittem fel fognak robbanni az abroncsaim

    Hamilton: Azt hittem fel fognak robbanni az abroncsaim

    Lewis Hamilton a futam után elárulta, attól félt, hogy egy ponton túl felrobbannak az abroncsai úgy, mint tavaly Lance Strollnak.

    A brit versenyző még egy kör erejéig sem adta át senkinek a vezetést a versenyen, a rajtol egészen a kockás zászlóig vezetett és még a mögötte haladó csapattársával sem kellett törődni, hiszen ezen a napon Valtteri Bottas nem tudta vele felvenni a versenyt.

    Kívülről egy sima győzelemnek tűnt ez a siker, ám Hamilton felfedte, mindvégig aggódott gumijai állapota miatt, mert nem akart úgy járni, mint a kanadai versenyző 2018-ban.

    ,,Egyáltalán nem volt könnyű. Mindig történik valami, hiszen mindig a határon autózunk. Ezeknek a konstrukcióknak lételeme a hőmérséklet megfelelő menedzselése, itt a megbízhatóság a mindent jelenti. Mikor felfedeztem, hogy hólyagosodnak az abroncsaim, akkor elkezdtem aggódni, azután fel rémlett bennem Lance (Stroll) esete, mikor tavaly szinte felrobbantak az gumijai, ezután pedig még nyugtalanabbá váltam.”

    Az ötszörös világbajnok miután beért a célba már megnyugodott és rögtön köszönetet mondott csapatának és örvendezni kezdett amiatt, hogy ismét kettős győzelmet arattak.

    ,,Nagyon jó hétvégét zártunk. Már nagyon-nagyon régóta versenyzek, de ezt sosem lehet megunni. Mindig egyfajta kihívás ez, és én imádom keresgélni a határokat, felépíteni a különbséget, viszont mindez enélkül a csodálatos csapat nélkül nem menne. Ezekkel a srácokkal és azokkal is, akik a gyárban maradtak, történelmet írunk, ezért büszke vagyok mindenkire és arra, hogy a csapat tagja lehetek. Gyönyörű ez a nap itt Dél-Franciaországban, még mindig nagyon verejtékezek, nagyon meleg volt az autóban. Igazából ez a pálya nagyon jó arra, hogy versenyezzünk rajta, van pár igazán technikás része ahol nagy előnyt szerezhetsz a többiekkel szemben.”

  • Bottas: Nem a Pirrelli tehet arról, hogy ilyen jól kezdtük a szezont

    Bottas: Nem a Pirrelli tehet arról, hogy ilyen jól kezdtük a szezont

    Valtteri Bottas szerint a mechanikai és az aerodinamikai fejlesztéseknek köszönhető, hogy ilyen erős a Mercedes nem pedig a Pirelli vékonyabb oldalfalú abroncsainak.

    Hét futamból hetet nyertek meg eddig az Ezüst Nyilak, ebből ötöt kettős győzelemmel zártak, ami tükrözi mennyire dominánsak idén. A Ferrari és a Red Bull azonban úgy véli, erről az idei évben bemutatott 0.4 mm-rel vékonyabb gumik tehetnek, ugyanis a Mercedesen kívül senki sem tudja megfelelően munkára bírni a komponenseket.

    Toto Wolff és a Pirelli is elutasította ezt a feltételezést, és most Bottas is beállt a sorba. A finn szerint csapata előrelépést inkább az segítette, hogy a lassú kanyarokban sokkal nagyobb sebességet tudnak átvinni, mint a többiek.

    ,,Elég nehéz azt mondani, hogy minden csak a gumik miatt van. Minden futam után van bennünk egy olyan érzés, hogy sokkal jobban is bánhattunk volna az abroncsokkal, még akkor is, ha a versenyen kihozzuk belőlük a maximumot. Nagyon nehéz előkészíteni a gumikat az időmérőre és a futamra, ezért nem mondanám azt, hogy minden rajtuk múlik, sokkal inkább magán az autón, ami nagyon jól működik a lassabb szakaszokon is.”

    A hibrid-éra elején még a Mercedes motor volt a legkiemelkedőbb a mezőnyben, ám mára már úgy néz ki a Ferrari átvette tőlük ezt a helyet, ugyanis a vörösök olyan sebességet tudnak elérni a hosszú egyenesekben, amivel a német gyártó, saját állításuk szerint még nem tudja felvenni a versenyt. Az Ezüst Nyilak azonban a téli időszak alatt változtattak tervezési filozófiájukon nem a motorerőre feküdtek rá, sokkal inkább az előző konstrukció hiányosságait kívánták kiegyensúlyozni.

    ,,Láthatóan nagy fejlődésen mentünk keresztül az előző és az azt megelőző évhez képest. A lassú kanyarokban értünk el változásokat, ugyanis azok a részek nem szerepeltek eddig az erősségeink között. Az autó eleje sokkal jobban tapad be a kanyarokba, ami azt eredményezi, hogy egy kicsit később is fékezhetsz, és ezáltal bízhatsz az abban, hogy az autód jól jön ki majd a kanyarkijáratnál is. A mechanika csak egy része az egésznek, a legnagyobb fejlődést az aerodinamika területén értük el. A Ferrarihoz képest egy kicsit lassabbak vagyunk az egyenesekben, azonban a kanyarokban már jobbak vagyunk náluk.” – boncolgatta Bottas erősségük okait.

  • Meleg várható a Francia Nagydíjon: A Ferrari és a Red Bull közelebb lehet a Mercedeshez?

    Meleg várható a Francia Nagydíjon: A Ferrari és a Red Bull közelebb lehet a Mercedeshez?

    Az előrejelzések szerint hőségre lehet számítani a Forma-1-es Francia Nagydíj egész hétvégéjén. Az Auto Motor und Sport pedig arra számít, hogy ilyen időben a Mercedes üldözőinek több esélye lehet.

    Ha valamivel nagyon szenvedett idén a Ferrari és a Red Bull a Mercedeshez képest, az a gumik megfelelő felmelegítése. Az ezüstnyilak nagyon jól működnek az idei Pirelliken, ez az egyik oka a dominanciájuknak.

    A Paul Ricard-i pályán azonban nagy meleg várható, 30 oC fölé is mehet a hőmérséklet. Ezzel az idei szezon eddigi legmelegebb versenye lehet a francia. A német lap pedig ebből vonta le azt a következtetést, hogy ilyen időben egyik csapatnak sem kellene, hogy gondja legyen a gumik munkára fogásával. Ha ez nem lenne elég, a Ferrari és a Red Bull még fejlesztéseket is hozott. Az olaszok új első szárnnyal, a bikások új motorral nyomulnak.

    Mindazonáltal a fő esélyes persze továbbra is a Mercedes, tudniillik nem a szél hordta össze 7/7-es győzelmi mérlegüket.

  • A Ferrari a közepesből, a Mercedes a lágyból kér többet az Osztrák Nagydíjra

    A Ferrari a közepesből, a Mercedes a lágyból kér többet az Osztrák Nagydíjra

    Az F1 hivatalos gumiszállítója, a Pirelli közzétette a csapatok gumikiosztását az Osztrák Nagydíjra.

    Az olasz gumigyártó a C2-es, C3-as és C4-es keveréket hozza a Red Bull Ringre.

    A csapatok között több helyen elég nagy eltérés van. Rögtön például a Ferrarinál és a Mercedesnél. A vörösök kérték a legtöbb közepes keveréket (Leclerc 5, Vettel 4) a Racing Point és Verstappen mellett. Az ezüstnyilak viszont a lágyból táraztak be inkább, 9 szettel. A mezőny többsége ugyanennyi piros oldalfalú gumit hozat, csak a Ferrariknak és a Racing Pointoknak van 7 szettjük, a McLareneknek és Verstappennek pedig 8.

  • Wolff megvédte a sokat kritizált Pirellit

    Wolff megvédte a sokat kritizált Pirellit

    Toto Wolff kiállt a Pirelli mellett, miután a Red Bull és a Ferrari kardoskodott amellett, hogy gyártsanak le olyan gumikat, amelyek a 2018-as tervezési alapelvek szempontjából készültek.

    Helmut Marko volt a leghangosabb a kritika megfogalmazása kapcsán, ugyanis kijelentette, hogy csak a vékonyabb oldalfalú abroncsok miatt ilyen sikeres a Mercedes idén. Wolff a vádaskodásokra reflektálva kijelentette, nagyon nehéz helyzetben van a Pirelli, hiszen nem lehet mind a 10 csapat igényeinek megfelelnie, és csak a véletlen műve az, hogy ennyire jól fekszenek az idei abroncsok az Ezüst Nyilaknak.

    ,,Minden évben új gumikat kapunk a Pirellitől. Néha hamar megérted őket, máskor viszont szenvedsz velük. Nekünk, az a dolgunk, hogy a legtöbbet kihozzuk abból, amit kapunk, természetesen addig amíg nem ütközünk biztonságbeli problémákba. A Pirelli egy lehetetlen feladatot kapott. Mindannyian azt mondtuk nekik, hogy olyan abroncsot gyártsanak, amik gyorsabban kopnak, így izgalmasabb lehet a verseny a sokszínű stratégiák miatt, ám mikor ez megvalósult és a gumik gyorsabban koptak, akkor mindenki azzal jön, hogy hosszabb élettartamú produktumokat akarnak. Úgy vélem a védelmünkbe kell vennünk a Pirellit, ugyanis ők a gyártás során azt remélik, termékeik mind a 10 csapatnak megfelelnek majd. Ők tehát ezen munkálkodnak, ezért ne zavarjuk meg őket olyan hangokkal, amelyek nem számítanak.”

    Mario Isola a Pirelli F1-ért felelős elnöke ugyanakkor elmondta, nem kaptak hivatalos kérést az FIA-tól a gumik szerkezetének változtatására, ezért idén már biztosan nem lesz módosítás.

  • A Pirelli cáfolja, hogy a Mercedesnek kedveznének

    A Pirelli cáfolja, hogy a Mercedesnek kedveznének

    A Pirelli vezérigazgatója cáfolja, hogy az idei gumik kifejezetten a Mercedesnek kedveznének. Sőt az olasz gumigyártó kifejezetten örülne, ha végre nyerne a Ferrari.

    Pedig ezt korábban többen is sugallták, többek között a Red Bull tanácsadója, Dr Helmut Marko.

    „A Ferrari győzelmek a Forma-1-ben mindenkinek jók.” – mondta Marco Tronchetti Provera, a Pirelli vezérigazgatója az olasz Rai rádiónak. „A Forma-1 versenyképes Ferrari nélkül elveszíti a vonzerejét. Tudom, hogy semlegesnek kellene lennem, de a győztes Ferrari teljesen más dinamikájú Forma-1-et eredményez.”

    „Meg aztán én is olasz vagyok, szóval a Ferrari győzelmek közel állnak a szívemhez.”

    Provera hozzátette, hogy szívesen látná Lewis Hamiltont a Ferrarinál.

    „Hamilton egy nagyszerű bajnok és mindenki szeretné őt a csapatába.” – véli az olasz. „De úgy fest, hogy megvan a kiemelkedő autója és minden körülménye ahhoz, hogy folytassa (a Merecdesszel).”

  • A Pirellihez nem futott be hivatalos kérés, így nem változtatnak az idei gumikon

    A Pirellihez nem futott be hivatalos kérés, így nem változtatnak az idei gumikon

    A Pirelli elárulta nem kaptak hivatalos felkérést arra, hogy változtassanak, és alkalmazzák újra a tavaly használt specifikációjú Formula 1-es abroncsokat.

    A 2019-ben bemutatott gumik 0.4 miniméterrel vékonyabbak, mint elődeik. Ezt a változtatást azért kellett meghozniuk, mert így akarták csökkenteni a túlmelegedésnek és hólyagosodásnak a mértékét. A változtatás viszont azt eredményezte, hogy az abroncsok miatt szenvedő Mercedes szinte egyedüliként bánik jól az idén legyártott komponensekkel.

    A Kanadai Nagydíj hétvégéjén elszabadultak az indulatok és panaszáradat záporozott a meg nem érett gumikra, legfőképp a Red Bull ostorozta az olasz gyártót, de már Mattia Binotto révén a Ferrari is beállt a sorba. A Pirelli viszont csak akkor eszközölhet változtatást, ha annak biztonsági okai vannak és az FIA erre kéri őket, avagy a csapatok 70%-nak jó tenne a váltás. Az Autosport értesülése szerint viszont a gyártóhoz semmilyen hivatalos kérés nem érkezett.

    ,,Nagyon pontos szabálya van annak, hogy mikor és miért lehet változtatni a komponenseken a szezon közben. Én nem kaptam semmilyen hivatalos kérést ez ügyben. Ha ez változik és változtatást kérnek, akkor meg fogjuk vizsgálni mit, tudunk tenni annak érdekében, hogy módosítsunk az abroncsokon. Mi a Pirellinél csak akkor változtathatunk a konstrukción, a komponensen, vagy az abroncs specifikációján, ha annak a biztonságot veszélyeztető okai vannak. Még ha kapnánk is ilyen felkérést az FIA-tól, bár szerintem nem fogunk, ugyanis hogy őszinte legyek nem tudom, mit fogalmaznának meg, miért kell ezt tenni, mert, nincs arra ok, hogy módosítsunk, nem áll fenn vészhelyzet. – nyilatkozta Mario Isola.

    A Pirelli F1-ért felelős vezetője szerint, a jelenlegi abroncsok olyan kritériumoknak felelnek meg, amit az FÍA az F1 és a csapatok kértek. Ezek a változtatások azt célozták meg, hogy minél nagyobb legyen az a tartomány, melyben ideálisan működnek az abroncsok. Isola elismeri, több csapat is szenved az idei gumik miatt, mert nem tudják azokat kellőképpen munkára fogni, ezért ezen a területen a jövőben még módosításokat kell elvégezniük.

    Ugyanakkor mind a 10 csapatnak volt ideje ismerkedni a vékonyabb oldalfalú komponensekkel. Tavaly az Abu Dhabiban rendezett teszten már kipróbálhatták őket, valamint a téli időszakban az új konstrukciókkal is körözhettek velük.

  • Marko: A szabályokon sürgősen változtatni kell

    Marko: A szabályokon sürgősen változtatni kell

    Helmut Markot nagyon kiborították a Kanadai Nagydíjon történt események. Az osztrák szakember szerint azonnali szabályváltoztatásokra lenne szükség a büntetések körében.

    Öt másodperc, ezt a pluszt kapta Sebastian Vettel ideje mellé, miután áthajtott a cél vonalon elsőként meglátva a kockás zászlót. A német versenyző, emiatt csak második lett hivatalosan, a futamot ellenfele Lewis Hamilton nyerte. A Red Bull tanácsadóját feldühítették az események, és azóta sem sikerült megnyugodnia, változtatásokat követel!

    ,,Sebastian nem tett semmi rosszat, egyszerűen azzal volt elfoglalva, hogy egyenesbe hozza autóját miután megcsúszott, és hogy ne landoljon a falba! Hamilton látta kívülről az esetet, egyszerűen elmehetett volna mellette a belső íven, vagy csak simán jobban is lelassíthatott volna. Esetleges ütközés kapcsán a felelősség őt is terhelte volna, azonban ő kockázatot vállalt a jobb pozíció érdekében. Vettel büntetése egyértelműen nem volt igazságos! A szabályokon sürgősen változtatnunk kell!” – nyilatkozta vehemensen a Red Bull osztrák tanácsadója.

    ,,Ez nem olyan, mint a fociban, itt van idő mérlegelni a döntések helyességét és súlyát, ugyanakkor a korábbi esteket használhatják példaként is. 2016-ban Hamilton hibázott Monacóban és kis híján ütköztek Ricciardóval mikor visszatért a pályára, akkor ő nem kapott büntetést, míg Sebastian most igen.”- idézte fel Marko a monte-carló-i esetet az ausztrál pilótához hasonlóan. – ,,Ez nem tesz jót a sportnak, az emberek előzéseket és harcot akarnak látni, különösen a fiatal szurkolók, mindenki az szeretné ha a világ legjobb pilótái küzdenének meg egymással, mint ahogy René Arnoux és Gilles Villeneuve 1979-ben Dijonban. Azon a versenyen húsznál is többször tettek keresztbe a másiknak, majd a futam végén a célban egymást ölelték meg, és érdekes, akkor senkinek sem fordult meg a fejében a büntetés.”

    Gerhard Berger szerint, ha az év során mindig ugyanazok a versenyfelügyelő osztanák ki a büntetéseket, már segítene a helyzeten.

    ,,A Formula 1-ben, mindig változik a döntéshozók személye, míg a DTM-ben egy állandó gárdával operálunk. Dél-Afrikában ezért Jonathan Aberdein büntetéséről könnyű volt dönteni, ugyanis egy futammal korábban egy hasonló eset miatt Marco Wittmann hasonló szankciót kapott.”

    Marko ezen felül egykori pilótájuk akcióját is értékelte:

    ,,Sebastian mindent jól csinált. Mikor kicserélte a helyezést jelző táblákat, kimutatta azt, amit igazán érzett abban a pillanatban, azt a futamgyőzelmet ellopták tőle. Ez az eset megmutatta azt a fiataloknak, hogy mindig ki kell állni az igazukért. Manapság a versenyzők azt teszik, amit a csapatuk mondd nekik. Az opportunizmust kellene példának tekintenünk? Biztosan nem! Én olyan versenyzőket akarok, akik kiállnak az igazukért. Ezt mondtam Max Verstappennek is, aki olyan könnyen elfogadta a Monacói Nagydíjon kapott büntetést. Csak azért tette ezt, mert nem akart további bajt okozni, ám a büntetése nem volt jogos, és mellesleg kik profitáltak ebből megint? Naná, hogy a Mercedes!”

    Arra kérdésre, hogy a Mercedes megkapja-e a bajnokoknak járó kitüntetett figyelmet, az osztrák szakember így felelt:

    ,,Ha megnézzük, hogy milyen szabályváltozások történtek az F1-ben az elmúlt időszakban, akkor megállapíthatjuk azt, hogy a Mercedesnek mindig jól sült el minden. Például ott van az eset a Pirellivel: változtattak az abroncsokon, így már nem melegszenek túl, azonban 2018-ban rajtuk kívül nem volt senki másnak problémája a gumikkal, míg 2019-re ők egyedüliként tudják normál működési tartományban tartani őket, míg a többiek küszködnek velük, ez azért furcsa. Mindannyiunknak meg volt a lehetősége a változtatásra való reagálásra, ám az autótervezési koncepciók során mindannyian kevesebb leszorítóerőt produkáló tervezetet alkottunk meg, csak a Mercedes ment más irányba. Az ő autójuk hatalmas tapadást tud generálni, és pont ez szükséges ahhoz, hogy megfelelően működjenek az újfajta abroncsok. Azt nem tudom bizonyítani, hogy a Mercedes már mindenkinél korábban rendelkezett a szükséges adatokkal, viszont nem lehet kizárni ezt az opciót, és az sem csökkenti a gyanakvásunkat, ha azt látjuk, hogy a Liberty Media képviselői  Mercedesekkel jelennek meg a monacói paddockban amiken ráadásul még Pirelli abroncsok is vannak.”

  • Magnussen nem a csapatnak szánta a kritikát

    Magnussen nem a csapatnak szánta a kritikát

    Kevin Magnussen megmagyarázta a Kanadai Nagydíjon tett rádiós kommentjét, melyben a Haas autóját kritizálta.

    A mezőny hátsó traktusában versenyző dán arról számolt be csapatának: „ez a legrosszabb élmény, amit valaha tapasztaltam egy versenyautóban, valaha”.

    Erre dühös lett a csapatfőnök, Günther Steiner, mivel szombaton Magnussen falhoz csapta autóját, amit aztán kemény munkával hozott rajtra kész állapotba a csapat.

    „Ami sok, az sok.” – reagált a csapatfőnök, utalva arra, hogy részben a versenyző az oka annak, hogy gyenge volt az autó teljesítménye.

    Magnussen azonban a verseny után azzal magyarázta panaszát, hogy az a Pirelli gumikra vonatkozott.

    „Igen, ez volt a legrosszabb élményem, azért, mert az autó nagyon jó, gyors, és jól megtervezett, de aztán a gumikkal sehogy sem működik.” – mondta az Ekstra Bladetnek. „Rendkívül frusztráló ez, az egész csapatnak.”

    „A megjegyzésem nem a csapat kritizálása volt. Inkább a nagy frusztráció kifejezése azzal kapcsolatban, hogy tehetetlen vagyok és lassú az autóval, pedig az jó.”

    „Igazán jók voltunk egyes helyeken, és teljesen haszontalanok máshol, és mind pontosan tudjuk, hogy miért.” – ért egyet Pirelli témában Steiner. „De nem mi vagyunk az egyetlenek ezzel a problémával.”

    „Ez már nem arról szól, hogy mennyire jó az autód, hanem arról, hogy hogyan tudod kezelni a gumikat. Ez jelenleg egy gumikezelő bajnokság.”