Címke: Pirelli

  • A Ferrari a versenyzői közül csak Leclercet viszi a gumitesztre

    A Ferrari a versenyzői közül csak Leclercet viszi a gumitesztre

    A Pirelli 18 inches gumitesztjére a Ferrari csak Charles Leclerc-t viszi, Sebastian Vettelt nem.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Scuderia költséghatékonyságra hivatkozva 2020-ra ütemezte az abroncsok kipróbálását. A Mercedes, a McLaren és a Renault még tavaly teljesített a tesztnapot, addig a vörösök február 8-án élnek a lehetőséggel. A Két napos teszt egyikén a 18 inches felnikkel felszerelt komponenseket próbálják ki az átalakított SF90 segítségével, míg a második nap a 13 inches verzióval fognak körözgetni, hogy legyen összehasonlítási alapjuk.

    Az olasz Motorsport.com értesülései szerint Mattia Binotto döntött úgy, hogy a versenyzőik közül csak a monacói próbálhatja ki a komponenseket. Az olaszok úgy vélik azért születhetett ilyen döntést, mert a 22 éves versenyzővel nem rég szerződést hosszabbítottak, így ő biztosan évekig tagja lesz a csapatnak, míg a német kontraktusa idén lejár, és az esetleges tárgyalásokra is csak a szezon közepén kerülhet sor.

    A lap logikusnak véli a Ferrari döntését, ám megemlíti, hogy egyesek szerint az, hogy Leclerc-t választotta a Scuderia egyértelmű jelzés arra, hogy a monacói átvette a „vezérpilóta” szerepkört Maranellóban.

  • Pirelli: Így csak még kiszámíthatóbbak lesznek a versenyek idén

    Pirelli: Így csak még kiszámíthatóbbak lesznek a versenyek idén

    A Pirelli elkészítette ugyan a 2020-ra szánt új gumikeverékeket, tesztelés után azonban a csapatok leszavazták azokat, és kérték, hogy a 2019-es keverékeket használják idén is. Így azonban csak még kiszámíthatóbbak lesznek a versenyek, állítja a Pirelli.

    „Az az előnyük származik ebből, hogy a csapatok már ismerik a jelenlegi gumikat.” – mondta a Pirelli F1-es főnöke, Mario Isola a De Limburger című lapnak.

    „De ez lehet hátrány is.” – tette hozzá. „Becslésem szerint a versenyek kiszámíthatóbbak lesznek, mivel kisebb lesz a gumik szerepe.”

    „Pedig pont ez az, ami vonzóvá tette a show-t.”

  • A Pirelli szerint az abroncsok túlmelegedése okozhat idén problémákat

    A Pirelli szerint az abroncsok túlmelegedése okozhat idén problémákat

    A Pirelli F1 vezetője úgy véli, az abroncsok idén még jobban túl fognak melegedni.

    Mario Isola szerint ugyanis a 2020-as konstrukciók több energiát juttatnak majd az abroncsokba, mint elődiek, így a melegedési folyamat is intenzívebb lesz. Az új autók előre vetített gyorsulása és az aerodinamikai változtatások még többet fogak kivenni a komponensekből.

    ,,Mivel a technikai szabályzat nem változott a tavalyi évhez képest a gyorsulás akár 1-1,5 másodperc is lehet körönként. Egy szezonban a köridők tekintetében ennyit szoktak javulni az autók. Úgy vélem ez a fejlődés 2020-ban is be fog következni. Ám ez több leszorítóerőt és energiát igényel. Ha jóslatokba akarnánk bocsátkozni, akkor azt mondhatnánk, hogy a túlmelegedés még nagyobb teret ölthet. Ez a jelenség azért erősödhet meg, mert több energia kerül az abroncsokba.” -magyarázta Isola.

    Tavaly több istálló is szenvedett az abroncsok melegítésével, különösen a Haas és a Williams. Azonban idén ezzel a problémával nem kell számolniuk a Pirelli szerint.

    ,,Ha visszaemlékszünk a 2019-es évad első felére, néhány csapat panaszkodott amiatt, hogy nehezen tudják felmelegíteni a gumikat bizonyos körülmények között. Ezzel viszont idén nem lesz problémájuk. Ismerik a komponenseket, ez pedig előny jelent a tavalyi évhez képest, ugyanis a tanulási folyamatot már nem kell megismételniük.”

    Tavaly szó volt az új komponensek bevetéséről, ám a csapatok leszavazták az ötlet. Isola elmondta, miért döntöttek így:

    ,,Mielőtt meghoztuk a döntést rengeteget beszélgettünk erről az alakulatokkal. Nagyon későn született meg a megoldás, főleg ha azt nézzük, hogy az Abu Dhabiban tartott teszt után lett ez véglegesítve. Az világos, hogy az új komponenseknek más a profiljuk, és ez a hatással van az autók aerodinamikájára. Azok a konstrukciók majdnem készen voltak már akkor , és a csapatok nagyon nem örültek volna annak, ha módosítaniuk kellett volna rajtuk.”

  • Russell: Munkára fogni a Pirelli gumikat olyan, mintha Rubik-kockáznál

    Russell: Munkára fogni a Pirelli gumikat olyan, mintha Rubik-kockáznál

    A Williams brit versenyzője, George Russell nyíltan kritizálta a Pirellit és az általuk a csapatok rendelkezésére bocsájtott gumikat. A brit ugyanis azt állítja, hogy az olasz gumigyártó keverékeit optimális hőmérsékletre felmelegíteni olyan, mint kirakni a Rubik-kockát.

    Számos Forma-1-es csapat küzdött gumiproblémákkal a 2019-es szezon során, különösen a Haas és a Williams. „Most már rendelkezem némi tapasztalattal, hogy miként kell optimális hőmérsékletre melegíteni az abroncsokat. Ezt szeretném még jobban helyre tenni a jövőben,” – idézte a fiatal britet a GPToday.net. „Tudom, hogy mikor vagyok képes hatékonyan dolgozni velük. Azonban munkára bírni őket olyan, mint ha megpróbálnád kirakni a Rubik-kockát.”

    A Williams britje már versenyzett korábban a Pirelli abroncsival az alsóbb kategóriákban, azonban az ott használatos keverékek teljes mértékben különböznek a Forma-1-ben használatos kerekekkel. „Igen, egy leheletnyit segített, azonban a Forma-1 teljesen más játék. Nagyon trükkös, és nem csak nekem, hanem az összes versenyzőnek meggyűlhet a baja a gumikkal alkalmanként.

    „A Pirelli gumik általános jellemzői már tíz éve változatlanok. Néha ugyan eszközölnek kisebb változtatásokat, azonban ezek a változtatások soha nem drasztikusak. Lehet, hogy egy lágyabb vagy keményebb felületű abroncsot kapunk, azonban az évek alatt egyetlen nagyobb változás sem történt ezen téren.”

    A Forma-1-es csapatoknak minden lehetőségük megvolt, hogy lecseréljék a tavaly használt gumikat. Az austini versenyhétvégén próbálhatták ki az olasz gumigyártó 2020-ra készített abroncsait, azonban a csapatok közös megegyezés alapján leszavazták az új gumikat és inkább maradtak a régieknél.

  • Hivatalos: A Pirelli lesz a FIA WRC gumiszállítója 2021 és 2024 között

    Hivatalos: A Pirelli lesz a FIA WRC gumiszállítója 2021 és 2024 között

    A FIA rali világbajnokság exkluzív gumiszállítója a Pirelli lesz négy évig 2021-től kezdve, az RC1 (Rally1) és RC2 (Rally2) kategóriákban is. A cég ajánlatát a FIA Motorsport Világtanása elektronikus szavazás útján fogadta el a héten, egy részletes tenderkiírás után.

    A Pirellinek már komoly múltja van a rali világbajnokságon, 1973-ban mutatkoztak be először, és számos győzelmet és világbajnoki címet szereztek azóta, a legsikeresebb csapatokkal és versenyzőkkel a sportágban. 2017-ben volt egy kis szünet, 2018-ban viszont visszatért az olasz márka, új termékekkel, kifejezetten a többfunkciós igénybevételnek megfelelően amely jól teljesít murván és aszfalton is egyaránt.

    A Pirelli már jelenleg is az exkluzív gumibeszállítója a junior rali világbajnokságnak, így a széria győztesének is. A FIA rali igazgató, Yves Matton így nyilatkozott:

    „A rali világbajnokság egy izgalmas új fázisához ért, és örömmel jelentjük be, hogy a Pirelli lesz az exkluzív gumibeszállítónk négy évig, 2021-től. Biztos vagyok benne, hogy a Pirelli tapasztalata sokat segít majd a programunknak.”

  • A Ferrari nyitja a 2020-as szezont a pályán is: Február 8-án már Jerezben lesznek!

    A Ferrari nyitja a 2020-as szezont a pályán is: Február 8-án már Jerezben lesznek!

    A jövő évi szezon csendjét először a Ferrari fogja megtörni, ugyanis a hivatalos tesztidőszak megkezdése előtt gurulnak a jerezi pályára.

    A Scuderia úgy döntött, hogy a Pirelli által meghirdetett 2021-es gumitesztet február 8-án teljesítik. Idén a Mercedes és a Renault már kipróbálhatta az abroncsokat, ám a vörösök úgy határoztak, költséghatékonyság miatt a tesztnapjukat 2020-ra teszik át.

    A szabályok értelmében a Ferrari legújabb konstrukcióját, (amit február 11-én Maranellóban bemutatnak), nem használhatja, vagy a 2018-as vagy a 2019-es autóval kell körözgetniük. Emellett új elemeket sem tehetnek fel a kijelölt járműre, ezt ugyanis csak a hivatalos tesztnapokon tehetik meg.

    Ugyanakkor minden csapat lehetőséget kap arra, hogy kipróbálhassák a 18 inches felnikkel felszerelt komponenseket, feltéve ha ennek megfelelően átalakítják autóikat. Ha ezt meglépik, akkor a kijelölt versenyzőjük a 2020-as szezonban egy napot tesztelhet.

    A korábbi évekhez képest 8 napról 6 napra csökkentették a téli tesztidőszakot. A gyakorlás jövőre február 19-én veszi kezdetét, az első periódus 21-én ér véget, a második hajrá pedig 26-28-ig tart.

    2020-ban is a Fiatal Pilóták Tesztjével ér véget az év Abu Dhabiban. A szabályok szerint azoknak a versenyzőknek kell lehetőséget adni, akik nem teljesítettek két versenyt a Forma-1-ben. A csapatok azonban választhatnak, vagy egy újoncot ültetnek be az 2020-as autójukba vagy a pilótájukat, ám neki egy teszt konstrukciót kell hajtani amin a 2021-es abroncsok lesznek.

  • A Haas nem nyilatkozik a McLaren-t elhagyó aero főnökről

    A Haas nem nyilatkozik a McLaren-t elhagyó aero főnökről

    A McLaren aerodinamikai vezetője, Guillaume Cattelani a Haas felé tart, de a kis amerikai csapat egyelőre nem kíván erre érdemben reagálni.

    A dán BT újság forrásai szerint Cattelani, aki 2014 előtt ez enstonei bázisú Lotusnál dolgozott most otthagyná a McLaren-t, és a Haasnál lenne aktív a jövőben. Az amerikaiak kifejezetten szenvednek a Pirelli gumijaival 2019-ben. Forma-1-es korszaka előtt, 2012-ben Cattelani pedig már dolgozott a Dallarának is, akik építik jelenleg a Haas F1-es autóit is.

    A riportban úgy fogalmaztak, hogy a szakember egy nagy átszervezésnek köszönheti azt, hogy távoznia kell a McLarentől. A brit csapat sem reagált erre az Ekstra Bladet megkeresésére sem.

    A BT szerint Cattelani most „kertészeti szabadságon” van, míg az amerikai csapat szóvivője csak ennyit mondott:

    „Személyzeti ügyekről nem nyilatkozunk.”

  • Semmin nem változtatna, ha Hamilton a Ferrarihoz igazolna?

    Semmin nem változtatna, ha Hamilton a Ferrarihoz igazolna?

    Ha Lewis Hamilton a Ferrarihoz igazolna, az nem sok mindenen változtatna a Ferrari tekintetében, véli a Pirelli vezérigazgatója, Marco Tronchetti Provera.

    Egyre inkább pletykálják, hogy a jelenleg hamarco ttszoros világbajnok 2021-ben talán a Ferrarihoz igazolhat – pláne, ha 2020-ban esetleg a hetedik címét is begyűjti.

    „Bárhova is megy, ő jó lesz, mivel nagyszerű versenyző.” – mondta Tronchetti Provera a Rai rádiónak. „De ne felejtsük el, hogy Vettel és Leclerc is két nagyszerű versenyző. Szóval ez egy olyan váltás lenne, ami nem sok változást hozna, mivel a Ferrari sok versenyen megmutatta, hogy nagyon erősek a versenyzői.”

    Tronchetti Provera azt is megerősítette, hogy a csapatok elutasíthatják a Prelli 2020-ra készített gumijait.

    „A következő napokban fogják nekünk elmondani, hogy akarják-e az új keverékeket használni, vagy maradnának a 2019-eseknél.”

  • Ocon számol a problémákkal a  Renaultnál

    Ocon számol a problémákkal a  Renaultnál

    Esteban Ocon elmondása szerint már Abu Dhabiban, a szezon utáni teszten leküzdött néhány problémát  a Renaultnál. A francia felszabadult tartalék pilótai szerepéből, és a Pirellinek tesztelhetett Yas Marinában.

    A francia kispadon ült 2019-ben, hiába tűnt úgy, hogy idénre a Renault-hoz kerülhet, az ülést betöltötte a Red Bulltól hirtelen távozó Daniel Ricciardo, és az ő korábbi Racing Pointos ülését Lance Stroll kapta meg.

    A 2020-as szezon előtti tesztet nyolc napról hatra rövidítették. Ocon elárulta azt is, hogy az lehet a jövő évi sikerük kulcsa, ha a teszten alaposan megismerik a kocsijukat.

    „Ez nélkülözhetetlen és határozottan ez fog segíteni nekem, ugyanis amikor megérkezel a teszt helyszínére februárban, van egy kis előnyöd. Ugyanis megvan a fix helyed a kocsiban és néhány dolgot a pályán is leellenőriztél. És az jó, ha van rá esélyed. Idén sajnos kevés esélyt kaptam vezetésre, és most februárban még kevesebb időm lesz, ami baj. Szóval az a két nap mínusz nagyon fog nekünk hiányozni a teszten.” – nyilatkozta Ocon

  • A 2020-as Pirellik nem lesznek jobbak a 2019-eseknél?

    A 2020-as Pirellik nem lesznek jobbak a 2019-eseknél?

    Romain Grosjean csatlakozott azon versenyzőkhöz, akik nem elégedettek a 2020-ra készített Pirelli gumikkal.

    A Haas volt az egyik olyan csapat, melynek leginkább gondot okozott idén a gumikezelés.

    Azonban Grosjean szerint a 2020-as gumik sem jelentenek előrelépést.

    „Túl korai megítélni.” – mondta a francia versenyző 2020-as Pirellikről, a szezon utáni teszten, Abu Dhabiban. „De ha megkérdeznek hogy elégedett vagyok-e velük, és hogy ez segíteni fog-e nekünk, hogy megoldódjon a túlmelegedési probléma, mikor másik autó mögött haladunk, akkor el kell mondanom az igazat.”

    „Nem, ez nem fogja teljesen megoldani a problémát.”

    Elismerte azonban, hogy pár keverék, amit kipróbált, kevésbé kopott és annak is örül, hogy alacsonyabb nyomáson is lehet használni a gumikat.

    „Ezek pozitívumok.” – mondta. „De nem ez az, amiről álmodtunk.”

    Valtteri Bottas sem érzi jobbnak a 2020-as Pirelliket.

    „Azt kell mondjam, nem éreztem azt, hogy az új gumik jobbak lennének, mint a régiek.”

    „Inkább úgy tűnt, hogy ugyanúgy viselkednek ugyanazon a pályán, viszont lassabbak.”