Címke: Pirelli

  • Zandvoort fejtörést okozott a Pirellinek

    Zandvoort fejtörést okozott a Pirellinek

    Az eredeti versenynaptár szerint tegnap került volna megrendezésre a visszatérő Holland Nagydíj, a felújított zandvoorti pályán. Azonban a koronavírus-járvány miatt ez a verseny is le lett fújva.

    Így aztán továbbra sem tudjuk, miként birkóznának meg a versenyzők és csapatok, valamint a Pirelli a pálya új, döntött kanyarjával.

    Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke elmondta, nem volt könnyű gumi szempontból felkészülni erre a helyszínre.

    „A dőlés okozta az év fejfájását számunkra, azt kell mondjam.” – mondta Isola a Ziggo Sport Formula 1 Café c. műsorában.

    Azt azonban cáfolja, hogy titkon örülne annak, hogy nem kellett idén bevetni a Pirelliket a holland pályán.

    „Ezt egyáltalán nem akarom mondani. Ez a dőlés újdonság, izgalmasság, de trükkös is, mivel extra nyomás nehezedik a gumikra.”

    A Holland Nagydíj elmaradása miatt viszont most a Pireli extra időt nyert a megfelelő gumik tesztelésére. Bár Isola állítja, már megvan a megoldás és 100%-ig felkészültek a helyszínre.

    „Végeztünk pár szimulációt a csapatokkal és a barcelonai gumitesztnek az volt az oka hogy felkészültek legyünk. Ha most lett volna verseny Zandvoortban, azt hiszem a normál gumikat használtuk volna, magasabb nyomással, a döntött kanyar miatt.”

  • Isola: Az F1-nek óvatosnak kell lennie a visszatérés kapcsán

    Isola: Az F1-nek óvatosnak kell lennie a visszatérés kapcsán

    Mario Isola, a Pirelli Motorsport elnöke úgy véli, az F1-nek óvatosnak kell lenni azzal kapcsolatban, hogy mikor kezdődik újra a szezon 2020-ban.

    Már beszámoltunk arról, hogy Isola önkéntes mentős sofőrként segíti a hazájában bajba jutottakat. Az olasz vezető, így napról-napra saját szemével tekintheti meg, mennyire súlyos a helyzet, és, hogy még mennyien szenvednek így vagy úgy a koronavírustól. Erre hivatkozva óvatosságra inti a sportágat és azok vezetőit, hogy jól gondolják meg, mikor engedi útjára a szezont.

    ,,A tervek jelenleg a nyári kezdést emlgeteik. Remek hír lenne, ha az F1 visszatérne, ugyanis ez olyan lenne, mintha legyőztük volna vírust. Ugyanakkor nagyon óvatosnak kell lennünk annak érdekében, hogy elkerüljük a második hullámot.”

    Isola elmondta a világjárvány felnyitotta a szemét, és rálátást biztosított arra, hogy mik a különbség az F1-et körülvevő buborék és a valódi élet között.

    ,,Nincsenek versenyek, de itt most olyan emberekkel találkozom, akiknek sokkal súlyosabb problémáik vannak ennél.”

    Mika Häkkinen egyet ért azzal, hogy óvatosnak kell lennie, és nagyon meg kell fontolni, mikor engedik útjára a mezőnyt:

    ,,Lehet tervezgetni, de még mindig nincs ellenszerünk, és ez most a legnagyobb problémánk.”

  • Arrivabene is beszáll a koronavírus elleni harcba a hazájában

    Arrivabene is beszáll a koronavírus elleni harcba a hazájában

    A Ferrari korábbi csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene is beszállt hazájában a koronavírus elleni harcba. A Pirelli főnök, Mario Isola mint az ismert most mentősként dolgozik Olaszországban, és a Mediaset értesülése szerint is az első vonalba helyezte magát Maurizio, betegszállítóként.

    A Forma-1 paddockját jól ismerő Leo Turrini most az alábbiakat írta róla:

    „Arrivabene nem szólt senkinek sem, de mióta kitört a járvány egy olyan járművet vezet, amellyel a betegeket szállítja a klinikára. Magyarán sofőrré vált!”

  • A Pirelli F1 vezetője mentősként segíti hazáját

    A Pirelli F1 vezetője mentősként segíti hazáját

    Mario Isola, a Pirelli F1 vezetője, nem otthonában vészeli át a koronavírust, hanem mentősnek állt, hogy segítsen a bajbajutottakon.

    A Corriere della Sera szerint az olasz szakembernek nem ismeretlen ez a munkakör, ugyanis évekkel ezelőtt létrehozott egy olyan tanfolyamot, ami a mentőautók vezetésére oktatja az önkénteseket.  A világjárvány kitörése és az olaszországi állapotok miatt azonban Isola úgy döntött, hogy a tudását kamatoztatja és ő maga is terepre megy.

    ,,Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek.” – árulta el a Pirelli F1 vezetője, aki a helyszínekre védő fejfedővel, dupla kesztyűvel, és védőszemüveggel felszerelkezve érkezik meg.

    Isola szerint az a legrosszabb, hogy a betegeknek egyedül kell utazniuk a mentőbe, és a szeretteik így nem tudnak támogatást nyújtani nekik.

    ,,Manapság az a legnehezebb, hogy a hozzátartozók nem utazhatnak a beteggel a mentőautóban. Általában aki a családból ott van és ráér az menni szokott, hogy támogatást nyújtson. Ám most minden érintkezést kerülni kell, és tilos bárki mást beengedni a mentősökön és a páciensen kívül.”

    Mindemellett azt látni, hogy a kosarak lógnak az ablakokban, szintén embert próbáló feladat.

    ,,Mi rendszerezzük az élelmiszert és a gyógyszereket is. Mikor visszagondolok arra, hogy másfél hónappal ezelőtt az éttermek még tele voltak… azonban egy valami biztos: Olaszországban a szolidaritás nem tünet el.”

  • Danyiil Kvjat is hajvágásra adta a fejét

    Danyiil Kvjat is hajvágásra adta a fejét

    Danyiil Kvjat elismerte, nagyon zavarta már az, hogy a haja össze-vissza áll, ezért úgy döntött saját maga vágja le.

    A koronavírus miatt a versenyzők is a négy fal között rekedtek, így különféle unaloműző tevékenységeket folytatnak, hogy eltöltsék a kötelező kényszerpihenőt. Természetesen ebben az időszakban, kevesebbszer láthatják őket a rajongók, így a média képviselő, a csapatok vagy épp a sportág más résztvevői az internet segítésével faggatják a versenyzőket.

    Mario Isola a Pirelli Motorsoport elnöke úgy gondolta, hogy Instagram oldalán indít egy sorozatot, ahol is a Forma-1 szereplőit faggatja. Első „vendége” az AlphaTauri orosz versenyzője volt, aki új frizurájával meglepett szinte mindenkit.

    ,,Egyik nap estig takarítottam, majd másnap felkeltem és a hajam össze-vissza állt. Mikor reggel felkeltem azt gondoltam: ‘Oh ne, már megint.’ Nem szeretem mikor össze-vissza áll a hajam, ezért úgy azt gondoltam, hogy talán van megoldás a problémámra, talán veszek egy gépet és levágom magamnak.” -magyarázta döntésének okát a 25 éves pilóta.

    Kvjat ezen kívül karrierje kezdetéről is mesélt Isolának, valamint az olasz tudás is szóba került. Természetesen kérdezni is lehetett a versenyzőtől, amit a Pirelli Motorsport elnöke olvasott fel. A  legtöbben arra voltak kíváncsiak, hogy mit csinál az orosz otthon, így az érintett el is mesélte azt.

    Az AlphaTauri versenyzője, elmondta, egy kis időre kimehetnek futni Monacóban, így amilyen gyakran csak lehet megteszi ezt, ezen kívül sokat ugrókötelezik, sőt még a jógát is kipróbálta. A pilóta gitározni is tud és már különféle dalokat meg is tanult, sőt az egész házat is kitakarította már. Az orosz versenyző ki emelte, még az ablakokat is sikerült megtisztítania.

    https://www.instagram.com/p/B-hnKnappfN/?igshid=1mycnt25kq2us

  • Koronavírus – Pirelli alelnök: azonnali tőkeinjekcióra van szüksége a nyugati piacoknak

    Koronavírus – Pirelli alelnök: azonnali tőkeinjekcióra van szüksége a nyugati piacoknak

    Kínában már részlegesen újraindította termelését az abroncsgyártó Pirelli, a nyugati piacokon pedig a gazdaság minél gyorsabb talpraállítását szorgalmazta a „háborús piaci helyzet” elkerülésére Marco Tronchetti Provera, a vállalat alelnöke, ügyvezető igazgatója szerdán.

    Marco Tronchetti Provera a nemzetközi sajtónak, köztük az MTI-nek adott interjúban azt mondta, hogy a kínai-olasz nagyvállalat most esik át másodjára a koronavírus-járványon: először kínai gyárait, most pedig európai és amerikai üzemeit érintik a Covid-19 következményei.

    Amikor a járvány Kínában tombolt, a csoport termelését – ötezer helyi dolgozóval – először húsz százalékosra csökkentették, majd újraindították. Jelenleg a dolgozóknak naponta kétszer megmérik a lázát, szájmaszkot viselnek és munkavégzés közben is betartatják velük a több mint egyméteres biztonsági távolságot egymástól.

    Az Európában és az Egyesült Államokban található Pirelli-gyárak ezzel szemben a járvány miatt teljesen leálltak. „Precedens nélküli, hogy a világ leggazdagabb részét lezárták” – fogalmazott az alelnök. Megjegyezte, nem tart az autópiac zuhanásától, mivel „a közlekedési ágazatra és gépjárművekre mindig szükség lesz”.

    Az 1872-ben alapított Pirelli alelnöke, ügyvezető igazgatója úgy látta, az európai és nyugati gazdaság újraindulása fokozatos lesz, de ehhez minél gyorsabb tőkeinjekció kell a kormányok és központi bankok részéről. „Ha az emberek azt érzik, hogy a járvány végetértével ha lassan is, de újraindulhatnak, mert a bankok a segítségükre sietnek, akkor a gazdasági rendszer helyreáll, ha nem is lesz olyan mint korábban. Ha viszont úgy érzik, nincsen pénz, egyedül maradtak és a félelem uralkodik el rajtuk, akkor háborús helyzetre kell számítani” – jelentette ki Marco Tronchetti Provera hangsúlyozva, hogy ez a háború a világháborúnál is „kegyetlenebb” lesz, mivel a járvány senkivel sem ír alá tűzszünetet.
    Kifejtette, az olasz gyáriparosok szövetsége hat százalékos GDP-csökkenéssel számol, amennyiben az olasz gazdaság már húsvét után újraindulhat. Ha az újraindulás későbbi lesz, magasabb lesz a visszaesés is.

    Az alelnök „lehetőségnek” nevezte a járvány utáni időszakot az Európai Unió számára. Hangsúlyozta, hogy Európa képviseli a világ legnagyobb fogyasztói piacát, de eddig nem volt képes egységes gazdasági szerkezet kialakítására. Példaként a megosztott európai energetikai politikát említette. „Sok függ Németországtól, amely reméljük, felismeri a koronavírus-fertőzés teremtette rendkívüli helyzet gazdasági lehetőségeit a közös újrainduláshoz” – mondta Marco Tronchetti Provera.

  • A 18 colos Pirellik bevezetése is csúszik egy évet!

    A 18 colos Pirellik bevezetése is csúszik egy évet!

    A koronavírus járvány miatt jócskán csúszik a 2020-as Forma-1-es szezon (ha lesz egyáltalán), így döntés született arról, hogy a 2021-re tervezett technikai szabályváltozásokat csak 2022-től vezetik majd be.

    Most azonban az is kiderült, hogy a 18 colos gumik bevezetését is halasztják, így azok 2021-ben még nem fognak versenyezni.

    Erről a Pirelli F1-es főnöke, Mario Isola számolt be. Oka pedig az, hogy jövőre is maradnak az idei autók, így 2021-ben azok még a 13 colos gumik számára lesznek megfelelőek.

    „A 18 colos gumik fejlesztésének közepén járunk.” – mondta Isola az Auto Motor und Sportnak. „Mivel a kasznit érintő szabályokat halasztották, jövőre is a 13 colos gumikkal folytatjuk. Napi kapcsolatban vagyunk az FIA-val és még továbbra is pontosítani kell, hogy mi a terv a jövőre nézve.”

    Hozzátette azonban, hogy a 2020-as gumikon azért majd még fejlesztenének valamit 2021-re a tervek szerint, de nem biztos, hogy lesz erre lehetőségük.

    „Ez csak azon múlik majd, hogy lesz-e lehetőségünk tesztelni. Főleg ha az év második felében még bajnokságot akarunk rendezni, akkor nem hiszem, hogy lesz rá idő.”

    „Tesztelés nélkül nincs már lehetőség, mint a jelenlegi gumikkal folytatni.”

  • Leállította az idei versenygumik gyártását a Pirelli

    Leállította az idei versenygumik gyártását a Pirelli

    Bizonytalan ideig szünetelteti a 2020-as F1-es gumik gyártását a Pirelli, ezt a vállalat sportigazgatója Mario Isola jelentette ki.

    A döntést azzal indokolták, hogy már az elhalasztott ausztrál futam után is közel 2000 darab gumit kellett megsemmisíteniük felhasználatlanul, így amíg nem indul újra a szezon, addig nincs értelme felhalmozni az abroncsokat.

    „Nem biztonságos újra felhasználni azon gumikat, amiket már felszereltük a felnire, majd levettük onnan. Éppen ezért felfüggesztettük a gumik gyártását egészen addig, amíg nem tudjuk hogy mikor és hol indul el a szezon pontosan. Azon meglévő gumiabroncsokat, amiket még nem tettük fel a felnire azokat óvatosan tárolva majd később fel lehet használni.” – fogalmazott Isola.

    Az olasz szakember azt is elmondta még, hogy a gumik már úton voltak Bahreinben és Vietnamba is, amikor azon versenyeket elhalasztották.

  • A Pirelli egyik munkatársának koronavírus tesztje pozitív lett

    A Pirelli egyik munkatársának koronavírus tesztje pozitív lett

    A Pirelli közleményben megerősítette, Ausztráliában az egyik munkatársuk koronavírus tesztje pozitív lett.

    Múlt hét csütörtökön a McLaren egyik dolgozójáról derült ki, hegy elkapta a Covid-19 névre hallgató vírust. A csapat ezt követően kijelentette, nem indul a verseny, majd péntek reggel a csapatok, a sportágat irányító szerveztek és a promóter úgy döntött, nem tartják meg a fuamot. Az igazolt eseten kívül további 14 munkatársat helyeztek karantén alá, akikkel egy darabig Andres Seidl maradt az országban, majd ezt a feladatkört Andrea Stella vette át. A wokingi istálló azóta közölte, fertőzött munkatársuk jól van, és már tünetmentes.

    Az F1 gumiszállítójának munkatársa Melborune-ben pozitív tesztet produkált. A Pirelli elmondta az érintett személy teljes mértékben betartja és követi az ausztrál egészségügyi hatóságok által bevezetett eljárásokat.

    Tovább hozzátették: ,,Ezek a szervezetek mindazonáltal megállapították, hogy a Pirelli munkatársa nem került kapcsolatba olyan harmadik féllel, akinek különleges megelőző intézkedéseket kellene tennie. A Pirellt az egészségügyi és a vállalati iránymutatásoknak megfelelően gondosan figyelemmel kíséri a helyzetet.”

  • A Pirelli nem visz speciális gumit Zandvoortba a döntött kanyar miatt

    A Pirelli nem visz speciális gumit Zandvoortba a döntött kanyar miatt

    Pirelli úgy döntött, nem szállít speciális gumikat a Holland Nagydíjra.

    Azért volt ez egyáltalán téma, mert a zandvoorti pályát némileg átalakították és kapott egy döntött kanyart is. Ez pedig felelevenítette a 2005-ös indianapolisi futamot, ahol a Michelin gumik annyira nem bírták a döntött kanyart, hogy a Michelines csapatok biztonsági okokból nem álltak rajthoz, így összesen 6 versenyző teljesítette a versenyt.

    A zandvoorti döntött ráadásul kétszer meredekebb, mint az indianapolisi.

    A téli teszteken a Pirelli kipróbált pár jelöletlen első gumit, melyeket úgy terveztek, hogy jobban bírják a meredek pályát, de úgy tűnik, élesben nem lesz bevetve.

    „Nem akarok pánikról hallani, nincs pánik.” – mondta a Pirelli F1-es főnöke, Mario Isola.
    A holland De Telegraaf pedig be is számolt róla, hogy a sztenderd gumikat viszi majd a Pirelli Zandvoortba. Ezt az után közölték, hogy tegnap Max Verstappen egy korábbi Red Bullal kipróbálta a felújított pályát.

    „Ez nagyon király lett.” – mondta Verstappen a NOS-nak. „A harmadik kanyar nagyon lejtős.”

    „Az első pár alkalommal egyáltalán nem is láttam a kanyar belső részét.”

    „Beletelt pár körbe, míg megtaláltam az ideális ívet. De ez egy nagyon különleges kanyar.”

    „Még senkivel nem vezettem itt (vagyis egyedül volt a pályán), szóval nehéz megmondani, hogy el tud-e itt menni egyszerre két autó. De határozottan könnyebbé teszi az előzést. Az utolsó kanyar is nagy kihívás lesz nyitott DRS-sel.” – mondta a Red Bull versenyzője.

    Hozzátette azonban azt is, hogy ez a kis tesztelés nem ad neki előnyt a zandvoorti pályán a versenytársaival szemben.

    „Bárcsak!” – felelte nevetve az Algemeen Dagbladnak. „Jó szimulációs munkával mindenki kellően felkészült lesz.”