Címke: Pirelli

  • Több, mint 100 kört tett meg Leclerc a Pirelli teszt első napján

    Több, mint 100 kört tett meg Leclerc a Pirelli teszt első napján

    Produktívan telt a Pirelli tesztje, amin Charles Leclerc a 18 colos abroncsokat próbálhatta ki.

    Korábban már beszámoltunk arról, hogy ezen a héten, három napon keresztül gyakorolhat az olasz istálló két pilótája a gumigyártó jövőre megjelenő abroncsaival.

    Az első nap Charles Leclerc az SF90 volánja mögött tesztelhette a jelöletlen gumikat, amikkel 110 kört sikerült teljesítenie. Az olasz manufaktúra közösségi médiás oldalán közölte az információt, továbbá azt is elárulta, hogy hétfőn az intermediate abroncsokon gyakorolt a monacói.

    A tesztnek a már jól ismert jerezi aszfaltcsík ad otthont. Az olasz Motorsport.com információ szerint azonban a pálya nem rendelkezik olyan eszközzel, ami mentén könnyedén vizezhetnék az aszfaltot, így a feladatot tartálykocsik segítségével oldják meg.

    A gyakorlás kedden és szerdán is folytatódik, míg február 26-án bemutatja csapatát a Ferrari.

     

  • A Pirelli 18 colos abroncsait teszteli hétfőtől a Ferrari

    A Pirelli 18 colos abroncsait teszteli hétfőtől a Ferrari

    Olasz sajtóinformációk szerint három napos teszten vesz részt jövő héten Jerezben a Ferrari.

    -A jövőre életbe lépő szabályok kapcsán a mezőny búcsút inthet a 13 inches abroncsoknak, ugyanis azokat a 18 colos változatok fogják felváltani. A Pirelli nagyon szeretne ügyelni arra, hogy az új generációs gumikból a legtöbbe hozza ki, amihez segítséget is kapott az FIA-tól. A Szövetség ugyanis rábólintott arra, hogy az olasz manufaktúra megemelje a teszt napjai számát, így idén 30 nap állhat a rendelkezésükre.

    Az olasz Motorsport.com úgy tudja, hogy a sort a Ferrari fogja megkezdeni, akik hétfőn már Jerezbe is utazhatnak egy három napos teszt erejéig. A lap szerint a helyszínen az SF90 körözgethet majd Charles Leclerc és Carlos Sainz irányítása alatt. Ezeken a gyakorlásokon a száraz pályás abroncsok mellett az esős gumikat is kipróbálják a pilóták, ám a jerezi aszfaltcsík nincs felszerelve olyan rendszerrel, amit ezt lehetővé tenni. Megoldásként így tartálykocsik fognak gondoskodni arról, hogy az aszfalt kellőképp nedves legyen a gyakorlás alatt.

    A három napos teszt programja szerint hétfőn a száraz pályás abroncsokkal dolgoznak a Ferrari versenyzői, míg kedden és szerdán következnek az esőgumik.

  • A Pirelli egész évre bejelentette a gumikeverékeket

    A Pirelli egész évre bejelentette a gumikeverékeket

    A rendkívüli helyzet miatt a Pirelli nem 14, illetve európai versenyek esetében 8 héttel az adott futam előtt, de már a tesztek előtt egész szezonra ismertette a keverékeket.

    A tavalyi és az idei évre jellemző logisztikai nehézségek miatt előre készül az új keverékekkel az olasz gumigyártó. Amellett, hogy idén is mindenki 2 kemény, 3 közepes és 8 lágy gumit kap mindegyik hétvégére, már nyilvánosságra is hozták, melyik hétvégén pontosan melyek is lesznek ezek.

    A pályák nagy részénél nem történt változás 2019-hez képest, csak két helyszín esetében váltott lágyabbra a Pirelli: Baku és Interlagos. Emellett pedig a két új pálya (Zandvoort és Jeddah) is érdekes helyzetet eredményezhet majd.

    „Az, hogy most jelentettünk be mindent, a csapatoknak is segít majd, hogy előre tudjanak tervezni. Egyben rugalmasak is leszünk emiatt, ha változik a naptár a koronavírus miatt, ahogy ez tavaly is történt. Mind a két helyen, ahol változtattunk, változatosabb stratégiákra számítunk majd.” – emelte ki Mario Isola, a Pirelli főnöke.

    A közepes leosztás idén is a legnépszerűbb, 12 alkalommal áll majd a csapatok rendelkezésére. Ennél keményebb gumikat Portimaóban, Barcelonában, Silverstone-ban, Zandvoortban és Suzukában, lágyabbakat pedig az utcai helyszíneken láthatunk.

  • Isola szerint ez a három versenyző kezeli legjobban a gumikat a mezőnyből

    Isola szerint ez a három versenyző kezeli legjobban a gumikat a mezőnyből

    A Pirelli főnöke Mario Isola szerint Max Verstappen, Lewis Hamilton és Charles Leclerc sokkal jobban kezelik a gumikat a mezőny bármelyik tagjánál.

    Az előző szezonban Hamilton megszerezte hetedik világbajnoki címét és 95-re növelte a győzelmeinek a számát, amíg Verstappen csak két sikert tudott hozzátenni az eddigi nyolchoz.

    Leclerc ugyan nem tudott versenyt nyerni 2020-ban, azonban számos alkalommal villant meg azzal az SF1000-rel, ami egyáltalán nem tartozik a Ferrari legjobb autói közé.

    „Minden versenyzőnek megvan a saját vezetési stílusa, azonban jelen helyzetben a világ 20 legjobb versenyzőjéről beszélünk,” – mondta Isola. „Mindannyian kivételes versenyzők egytől egyig, azonban az is fontos, hogy a gumikat a létező legtovább tudják életben tartani.

    „A gumik terén a versenyző jelenti a különbséget, Max és Lewis pedig ezen téren kimagaslik a mezőnyből, de Charlesnak sem rossz a gumikezelése egyáltalán.”

    Verstappen már 2016-ban lenyűgözte Isolát a gumihasználatával, ugyanis a Red Bull holland pilótája az esős Brazil Nagydíjon képes volt a maximumot kifacsarni az extrém eső gumijaiból, aminek az lett az eredménye, hogy a mezőny végéről egészen a dobogó legalsó fokára sikerült felkapaszkodnia.

    „Max már a 2016-ban megmutatta a kivételes gumikezelési képességeit Interlagosban,” – folytatta Isola. „Rendkívül jól teljesített az eső áztatta pályán. A körülmények mindenki számára ugyanolyan rosszak voltak, azonban ő hihetetlenül jól ment. Talán a Red Bull esőre is volt beállítva, de ez semmit nem von le az érdemeiből.”

    Azonban nem ez volt az egyetlen alkalom, ahol Verstappen zseniálisan bánt a Pirellieivel. Isola a tavalyi 70. Évforduló Nagydíjat is kiemelte, mert amíg a Mercedes pilótáinak rekord gyorsasággal hólyagosodtak el a hátsó kerekei, addig Verstappen kiváló gumikezelésének köszönhetően meg is előzte mindkét Mercedes és meg is tudta nyerni a futamot.

    „A tavalyi évben lágyabb keverékeket vittünk Silverstoneba és Max ezt nagyon élvezte. Ki tudja, talán a Mercedes nem kezeli olyan jól a gumikat, mint a Red Bullok, de azt nem jelenthetem ki, hogy azon a bizonyos napon a Mercedes pilótái nem voltak toppon gumikezelés terén.”

  • 2021-es autókkal tesztelhetik majd a 18 colos Pirelliket idén!

    2021-es autókkal tesztelhetik majd a 18 colos Pirelliket idén!

    A tavalyi évben a csapatoknak egyénileg kellett volna tesztelniük a 18 colos, 2021-es Pirelli gumikat, azonban a koronavírus miatt nem volt lehetőség külön tesztekre. Így aztán ezeket  a teszteket átütemezték 2021-re, bevezetésüket pedig 2022-re. Azonban a szabályok szerint tesztelni csak 2018-as, 2019.es, vagy 2020-as autóval lehet.

    Ez pedig okoz némi problémát. Például a McLaren esetében, mely idén már Mercedes erőforrást használ, régebbi autói pedig még Renault-motorosak, és ezeket már nem használhatják.

    A soron következő szezonra a Pirelli 25 tesztnapot kapott az FIA-tól, hogy teszteljék a 18 colos gumikat. Ez alatt pedig minden csapatnak sorra kell kerülnie, hogy megfelelő visszajelzéseket kaphasson az olasz gumigyártó.
    Hogy a McLaren-féle problémát kiküszöböljék, engedélyezve lett, hogy a 2021-es autók egy módosított verziójával teszteljenek a csapatok, közölte a Motorsport.com. Ez pedig minden csapat esetében igaz, így a McLarennek nem származik majd előnye belőle.
    Ugyanakkor ezzel a döntéssel a Pirelli még pontosabb adatokhoz juthat.
  • Az új padlólemez szabályban bízik a Williams jövőre

    Az új padlólemez szabályban bízik a Williams jövőre

    2021-ben kevés dologban változnak az autók, az egyik a padlólemez lesz. A sereghajtó Williams abban bízik, ez a javukra válhat.

    Az idei szabályváltozások fő célja, hogy a leszorítóerő csökkentésével kevesebb terhelés érje majd a gumikat. Ennek érdekében egy nagy területen szigorítanak a padlólemezen.

    A hátsó gumik előtti sűrűn szabdalt résszel nem számolhatnak a csapatok. A következő szezontól ugyanis betiltották a különböző terelő elemeket ezen a részen. A topcsapatok valószínűleg több forrást fordítottak erre a területre, mert ez a bonyolult terület sok időt és figyelmet igényel.

    A Williams egyik magasabb beosztású mérnöke szerint ez jó lehet, hiszen kiegyenlíti az esélyeket, a Mercedes és a Red Bull veszítheti majd a legtöbbet ezzel.

    „Ez egy nagy változás.” – kezdte Dave Robson, az autó teljesítményéért felelős osztály vezetője. – „Úgy sejtjük, ezen a téren nem vagyunk osztályelsők, mondjuk így. Ezért remélhetőleg számunkra ez kevésbé érzékeny terület.”

    „Talán ez nagy hatással lesz a mezőny elején lévő csapatokra, és kevésbé érint minket. Ebben reménykedünk, és az abu dhabi szabadedzéseken azt láttuk, hogy ez lehet a helyzet.”

    A Williams mellett a többi csapat is már próbálgatta az új megoldásokat a pénteki gyakorlásokon, hogy hamarabb megértsék a változások hatásait.

    Az FIA azt szeretné, ha legalább tíz százalékkal csökkenne a leszorítóerő szintje, hogy a Pirellinek könnyebb dolga legyen a gumiabroncsok terén.

  • A Ferrari kicsit aggódik az idei Pirelli gumik miatt

    A Ferrari kicsit aggódik az idei Pirelli gumik miatt

    A Pirelli a 2021-es szezonban új gumikkal jelentkezik majd. 2020-ban már tesztelték ezeket a versenyzők, de többnyire elégedetlenelk voltak.

    A Ferrari is aggódik emiatt.

    „Tudjuk, hogy ez a biztonságért van. Persze mind azt azt szeretnénk, hogy biztonságosabb legyen” – mondta Laurent Mekies, a Ferrari technikai igazgatója a Motorsport.comnak. „Minél intenzívebben akarjuk használni a gumikat, anélkül, hogy aggódnunk kellene a biztonságért és azt gondolom, hogy a Pirelli most ezen dolgozik. Ez azt jelenti, hogy a gumiknak kisebb lesz a tapadása és ez olyasmi, amit nem akarunk. Azonban ha ez az ára annak, hogy biztonságosabb legyen, szerintem rendben van.”

    Mekies szerint azonban a tapadáscsökkenés nem az egyetlen probléma a gumik kapcsán, amivel idén szembe kell majd nézni.

    „A trükkös dolog ezzel kapcsolatban az, hogy kevesebb a tapadás, és ez azt is jelenti, hogy változik az egyensúly a kanyarokban és ez valószínűleg azt is jelenti, hogy a tél folyamán el kell kezdeni alaposan átgondolni, hogyan fogjuk ezt kezelni.”

    „Nem csak a tapadásról van szó, más jellemzők is nagyon eltérőek. Fontos kérdés lesz, hogy miként segítsük a a versenyzőket és szerintem ez rövid távon jó lesz majd a következő szezonban, mert új tényezők is beleszólnak majd a bajnokságba” – mondta Mekies.

  • Sainz: Helytelen volt Vettel és Hamilton megnyilvánulása

    Sainz: Helytelen volt Vettel és Hamilton megnyilvánulása

    Carlos Sainz úgy érzi, hogy nem volt helyénvaló Sebastian Vettel és Lewis Hamilton kifakadása a 2021-es Pirellik kapcsán.

    A két többszörös világbajnok azután fakadt ki a gumigyártóra, hogy a szabadedzéseken használt jövő évre tervezett abroncsok nem igazán nyerték el a tetszésüket.

    Hamilton szerint a Pirelli a fejlesztésekben két évet visszalépett, Sainz maga is elismerte, hogy vannak ő benne is kérdések a gumikkal kapcsolatban, de ezt inkább zárt ajtók kellene megbeszélniük.

    „Nem hiszem, hogy helyén való egy F1-es partnerről ilyen stílusban beszélni.” – kezdte a spanyol. „Mindannyiunknak egy irányba kell úsznia, hogy jobbá tegyük ezt a terméket. De az nem titok, hogy jelen pillanatban valamennyien azt gondoljuk általánosságban, hogy legalább egy fokkal jobbnak kellene lenniük a gumiknak minden évben és nem érezzük úgy, hogy most a gumik bármiféle javulást mutatnak a korábbihoz.”

    „Közvetlenül mi még nem beszéltünk a Pirellivel, csak az FIA-val és kifejeztük érzéseinket és aggodalmainkat ezzel kapcsolatban. A pilóták által megfogalmazott célokat feltáró levélben rengeteg kérés érkezett a túlmelegedés és a hólyagosodással kapcsolatban, a biztonság mellett, mivel a biztonság továbbra is a legfontosabb szempontunk.” – folytatta.

    „Két vagy három év után, amikor is ugyanazokat a gumikat használjuk, elvárható a fejlődés a teljesítményben, vagy legalábbis a túlmelegedés tekintetében. Végülis ez korlátoz minket abban, hogy jobb showt és versenyt csináljunk.” – zárta.

  • A Pirelli a kritikák ellenére is az új gumikkal készül 2021-re

    A Pirelli a kritikák ellenére is az új gumikkal készül 2021-re

    A Forma-1-es versenyzők nem elégedettek a 2021-re tervezett gumikkal, azonban a Pirelli F1-es vezetője, Mario Isola közölte, hogy továbbra is az előirányzott gumikkal számolnak.

    Pénteken tesztelték őket a versenyzők, de nem örülnek a tapasztaltaknak.

    „Próbálok rettentően diplomatikus lenni, szóval mondjuk úgy, hogy nem a legjobb gumik, amiken valaha vezettem” – mondta Daniel Ricciardo.

    A 2020-ra tervezett gumikat dobta a Pirelli, miután a versenyzők ellenkeztek, így idén ugyanazokat a keverékeket használják, mint 2019-ben. 2021-re azonban biztosan új gumik érkeznek.

    Változtattak az összetételen, ebből kifolyólag a 2021-es gumik közel 3 kilóval nehezebbek a mostaniaknál, így aztán éassabbak is.

    „Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ez volt itt az első teszt. Gyorsabb köridőket láthatunk majd velük Abu Dhabiban” – mondta Isola.

    Véleménye szerint a versenyzőknek irreális elvárásaik vannak a gumik kapcsán.

    „Hiperlágy gumikat akarnak, amik nem kopnak el, de ilyen nincs” – mondja Isola.

    Így aztán a Pirelli viszi tovább az elképzelését, a kritikák ellenére is. Biztosan nem fognak még egy szezont teljesíteni a 2019-es gumikkal.

    „A versenyzőknek és csapatoknak nagyon jó okokat kéne felhozniuk ehhez” – reagált Isola. „Ha csak azt mondják, hogy kisebb a tapadásuk és lassabbak a köridők, azt nem fogadjuk el. Ha alulkormányzottságra panaszkodsz, az számunkra nem ok arra, hogy abbahagyjuk a programunkat.”

    „Elégedettek vagyunk a gumikkal, amiket 2021-re homologizáltunk.”

  • Hamilton és Vettel nagyon elégedetlen a 2021-es gumik miatt

    Hamilton és Vettel nagyon elégedetlen a 2021-es gumik miatt

    Nem volt elragadtatva Lewis Hamilton és Sebastian Vettel a Pirelli 2021-re szánt prototípusaitól.

    A versenyzők a tegnapi szabadedzések során tesztelhették az új komponenseket. Páran már a gyakorláson is kifejezték nemtetszésüket a tesztelésre szánt abroncsok miatt, míg a nap végén alig lehetett találni olyan versenyzőt, aki nem zárkózik el teljesen a gumiktól.

    Valtteri Bottas képezte az egyik kivételt, ugyanis ő nem akart még messzemenő következtetéseket levonni, ugyanakkor Max Verstappen is türelmes volt a Pirellivel szemben.

    A négyszeres világbajnok már az elégedetlenkedők táborát erősítette. Sőt, a szabadedzés után egyenesen úgy nyilatkozott, hogy reméli, nem kell többet ezeket az abroncsokat látnia.

    ,,Előrelépést nem hoztak, sőt inkább az ellenkezője történt. Talán egy próbát megértek, viszont én remélem, hogy soha többé nem kell látnunk ezeket az abroncsokat. Rosszabbak ugyanis, mint a mostaniak. Ha ez az egyetlen opció áll rendelkezésünkre 2021-re, akkor én inkább ragaszkodnék a 2019-es modellekhez. Mindaddig, amíg nincsenek olyan abroncsaink, amik megtudják adni azt, amit a mostaniak nem – kevesebb túlmelegedés, több esély az egymás elleni csatározásokra – addig nem szabad váltanunk. Ez (a tesztelésre szánt új komponens) határozottan rosszabb, és csak súlyosbítja azokat a problémákat, amikkel már így is eleget küszködünk.” – nyilatkozta Vettel.

    A Mercedes nagyon nem érezte jól magát az új prototípuson, ugyanis mikor próbálgatták őket az utolsó két helyet sikerült megszerezniük. Hamilton nem volt elégedett a jelöletlen komponensekkel, és csakúgy, mint Vettel, ő is leszólta a 2021-re szánt abroncsokat:

    ,,Oh, Istenem… nagyon vissza kell fognom magam ahhoz, hogy inkább ne mondjak semmit. Amit mégis mondanék… hétvégéről-hétvégére, minden évben van egy csapat itt a Pirellitől. Nagyon tisztelem a srácokat azért amiért idejönnek, idehozzák és előkészítik az abroncsainkat és vigyáznak ránk. Remek munkát végeznek. Sajnos azonban ugyanazok a gumik vannak már két éve. 2019 végén hoztak új komponenseket, úgy ahogy mindig, ám azok sokkal rosszabbak voltak, mint a mostaniak, így azt mondták: ‘oké, akkor megtartjuk a tavaly használt abroncsokat.’ Így volt már két évük arra, hogy jobb gumikat fejlesszenek, erre egy olyan komponenshez jutottunk, ami három kilóval nehezebb és már a második körben mintha egy másodperccel rosszabb köridőt lehetne velük menni. Tudom, hogy a szurkolóknak mindez nem jelent nagy különbséget. Azonban pilóta szemszögből nézve mi olyan márkákkal és partnerekkel dolgozunk együtt, akik a technológia éllovasainak számítanak és ezáltal fejlődünk. Ha most visszamegyünk egy kétéves fejlesztéshez, nos akkor nem tudom, hogy mi fog történni. Nagyon nem éreztem jól magam kint ezeken a gumikon, és ez igazán aggaszt. Határozottan amellett vagyok, hogy inkább maradjanak újra ezek az abroncsok. Ha ez a legjobb, amit csinálni tudnak – ami tisztán látszik, hogy így van – akkor jobb lenne, ha maradna minden úgy, ahogy van.” -nyilatkozta Hamilton.