Címke: Pirelli

  • Az AlphaTauri Lawsont jelölte meg az Abu Dhabi tesztjére

    Az AlphaTauri Lawsont jelölte meg az Abu Dhabi tesztjére

    A Red Bull fiatal pilótája, Liam Lawson decemberben élheti át első hivatalos F1-es szerepét, amikor az F2-es és DTM-versenyző részt vesz az AlphaTauri szezon utáni tesztjén Abu-Dhabiban. Az új-zélandi versenyző jelenleg nyolcadik helyen áll az FIA Formula 2-es bajnokságban két fordulóval – vagyis hat futammal – a vége előtt, az idei szezonban pedig a német DTM sorozatban is versenyzett, ahol éppen csak lemaradt a bajnoki címről. Az AlphaTauri felállása ugyanakkor 2022-ben változatlan marad, Pierre Gasly és Yuki Tsunoda személyében.

    Lawson mellett várhatóan ott lesz a teszten Yas Marinán Hitech GP F2-es csapattársa és Red Bull-os junior, Jüri Vips is. Tavaly nyáron így nyilatkozott róla a Red Bull motorsportfőnöke, Helmut Marko:

    „Liam egy két lábbal a földön álló srác, aki nagyon keményen dolgozik és őszinte. Ha hibázik, azt egyből elismeri. Jól tud dolgozni a mérnökökkel. Ha lát egy gyenge pontot, akkor dolgozik rajta, ezt követően nem látod többé. Nagyon jól elemez, jól bírja a nyomást, és nagyon-nagyon céltudatos is.”

    A decemberi Abu-Dhabiban megrendezésre kerülő fiatal pilóták tesztjén, ahol a Pirelli a 2022-es 18 colos abroncsait fogja kipróbálni, a feltörekvő IndyCar-sztár, Pato O’Ward is részt vesz, aki a McLarennel fog pályára lépni.

  • A Pirelli szólt, hogy szükség lesz kerékcserére

    A Pirelli szólt, hogy szükség lesz kerékcserére

    A Pirelli elmondása szerint tájékoztatott néhány Forma-1-es csapatot arról, hogy Törökországban nem lehet a teljes versenytávot végigcsinálni anélkül, hogy friss gumikért ki ne állnának a boxba.

    Nedves körülmények között a versenyzőknek nem kötelező boxkiállást tartaniuk a verseny során, a kötelező kerékcsere csak a száraz keverékekre vonatkozik. A Török Nagydíjon azonban olyanok voltak a körülmények, hogy a versenyt az elejétől a végéig intermediate, vagyis köztes esőgumin teljesítették.

    Ráadásul volt, aki intermediate gumit sem cserélt, hanem ténylegesen azon a gumin ért célba, amelyen elindult. Az Alpine francia versenyzője, Esteban Ocon volt az egyetlen pilóta, aki megállás nélkül teljesítette a versenyt, de Lewis Hamilton is 50 körig használta a kezdő gumiszettjét.

    Az Intermediate abroncs barázdáinak nagy része, amelyeket a víz elvezetésére terveztek, a verseny során elkopott, így gyakorlatilag slick gumivá vált.

    Azonban azok, akik a verseny késői szakaszában álltak ki új gumikért, szenvedtek a szemcsésedéstől, mivel a pálya lassan száradni kezdett.

    Ennek ellenére Mario Isola, a Pirelli F1-es vezetője szerint a Pirelli kommunikált néhány csapattal, és azt tanácsolta nekik, hogy egykiállásos stratégiával fejezzék be a versenyt.

    „Azok a versenyzők, akik a verseny utolsó szakaszában cserélték le a gumijaikat, kissé szárazabb pályával szembesültek, ami egy kicsit több szemcsésedést eredményezett” – mondta Isola.

    „Azok, akik korábban álltak meg, a nedvesebb pályán korlátozni tudták a szemcsésedést, és ez kulcsfontosságú előnyt jelentett.”

    „(Valtteri) Bottas tökéletes stratégiát futott a nehéz körülmények között: egykiállással két intermediate-es etappal.”

    „Sok más pilóta is késleltette a boxkiállást: azért is, mert nem volt egyértelmű, hogy a verseny végéig mennyire szárad fel a pálya, talán még egy utolsó slick gumis etapot is lehetővé téve.”

    „Az egész futamot az intermediates gumikon (melyeken elrajtoltak) teljesíteni azonban nem az volt, amit mi tanácsolnánk, sőt, néhány csapatot figyelmeztettünk is az ezzel járó potenciális kockázatra.”

    A Pirelli figyelmeztetése ellenére senki nem esett ki a versenyből. Idén ez volt a harmadik alkalom volt, hogy mind a 20 induló meglátta a kockás zászlót.

  • Pirelli: Hamilton abroncsai nem valószínű, hogy kibírták volna a végéig

    Pirelli: Hamilton abroncsai nem valószínű, hogy kibírták volna a végéig

    Mario Isola, a Pirelli vezetője elmondta, ha nem cserélnek kereket Lewis Hamiltonnál, akkor valószínűleg ő nem tudott volna elmenni a futam végéig.

    A hétszeres világbajnok 50 kört teljesített az intermediate abroncsokon, mielőtt búcsút mondott volna a szettnek. Ugyanakkor a Mercedes sokáig gondolkodott azon, hogy inkább hazardíroznak és nem hívják be pilótájukat. A brit versenyzőnek tetszett az ötlet, ám a csillagosok végül meggondolták magukat. Hamilton nem értett egyet az új széliránnyal, aminek többször hangot is adott a verseny során.

    A Pirelli viszont az abroncsok állapotát látva nem tartja valószínűleg, hogy defekt nélkül megúszta volna a 36 éves pilóta a futamot:

    ,,A verseny után megnéztük a gumikat, így azt mondanám, hogy nem, ugyanis nagyon a határon voltak az abroncsok. Nagy volt a kopás , különösen a futam végén, hiszen ott már szinte a szerkezeten (vázon) futottak. Kicsit veszélyes így a határokat feszegetni, de megértem, hogy a versenyeken maximalizálniuk kell az eredményt.” – nyilatkozta Isola a Racingnews365.com-nak.

    Ugyanakkor Esteban Ocon végre hajtotta ezt a bravúrt:

    ,,Természetesen minden autó más, így a kopás mértéke eltérő. Attól is függ, hogy a verseny során mennyire nyomták. Majdnem az összes abroncson előkerült a vászon, a legtöbb gumi, amin 47-48 kört mentek, teljesen készen volt.” – magyarázta tovább az olasz vezető.

    Isola elismerte, hogy kis híján beleavatkoztak a verseny menetébe, ugyanis megijesztette őket az abroncsok állapota. Már ott tartottak, hogy felszólítják a csapatokat a kötelező kerékcserére.

    ,,Javasoltam a mérnökeinknek, figyelmeztessék a csapatokat arra, hogy ne menjenek csere nélkül a végéig, mert ez igen veszélyes lépés.”

  • Így épült a világ legnagyobb LEGO Forma-1-es autója – videóval!

    Így épült a világ legnagyobb LEGO Forma-1-es autója – videóval!

    Új bajnokot avattak a világ legnagyobb LEGO kockákból épített Forma-1-es autói között. A Guinness Rekordok Könyve által hitelesített új versenyautó több mint félmillió egyedi darabból áll, és jelenleg a szaúd-arábiai Dzsiddában, a Red Sea Mallban látható.

    A projektet a Szaúdi Autó- és Motorkerékpáros Szövetség rendelte meg, hogy népszerűsítsék a decemberi Szaúdi Arab Nagydíjat, amely az ország első megjelenése az F1-es versenynaptárban. Minden kockát téglát meg lehetett vásárolni az Ehsan, – a Szaúd-Arábia nemzeti jótékonysági hálózata -. számára szervezett adománygyűjtés céljából.

    Az autó felülmúlja a 2017-ben felállított korábbi LEGO F1-es autó rekordot, amely egy Ferrari SF70H másolat volt. Az az autó 350 000 darabból állt, de azt a dán cég munkatársai tervezték és építették. Látható volt a szakértő kézügyesség. Részletesebb volt, és kevésbé tűnt szaggatottnak (ha úgy tetszik, nagy felbontásúbbnak hatott), mint a mostani zöld autó.

    A kockák azonban csak kockák, és az új rekordtartónak van néhány lenyűgöző részlete. Például a kerekek és a gumik, sőt, még a Pirelli felirat is elkészült. Az autó elkészítése nagyjából nyolc napot vett igénybe. Az építés szeptember 15-én kezdődött, az utolsó kockát pedig szeptember 23-án helyezte el az autóra a SAMF elnöke, Őfelsége Khalid bin Sultan Al-Abdullah Al-Faisal herceg. A Forma-1 sajtóközleményében így nyilatkozott:

    „Ez az izgalmas projekt arról szólt, hogy visszaadjuk a közösségünknek, és bemutassuk a haladás, az innováció és a társadalmi felelősségvállalás valódi jelentését és értékeit, amelyek a modern Szaúd-Arábiát szimbolizálják. Ma magabiztosan kijelenthetem, hogy ez sikerült, és még sokkal, de sokkal többet is adott. Ez a hihetetlen teljesítmény az együttműködés és a leleményesség bravúrja volt, amelyet a közös szenvedély kötött össze, hogy a Forma-1 erejét felhasználva Szaúd-Arábiának szebb jövőt biztosítsunk.”

    A Szaúd-arábiai Nagydíjra december 3-5. között kerül majd sor. A versenypálya a Vörös-tenger mentén húzódó utcai kialakítás lesz, éjszakai megvilágításban, ami festői fényképeket eredményezhet.

  • A Pirelli igazságtalan előnyt adott a Mercedes kezébe?

    A Pirelli igazságtalan előnyt adott a Mercedes kezébe?

    Peter Windsor szerint a Mercedes jócskán profitált a Pirelli megerősített abroncsaiból.

    A Brit Nagydíjig a Red Bull nagyon erős periódust tudhatott a magáénak, ám azután a Mercedes is magára talált. Azonban történt némi változás az abroncsok terén, miután Max Verstappen a bakui futam éléről egy defekt miatt búcsúzott. Az olasz gumigyártó megerősítette a hátsó abroncsait, ami mentén a Bikák húzhatták a rövidebbet.

    „A Red Bull végtére is mindig ott van, hiszen öt vagy több éve csinálják már ezt. Nyomoznak és hibáznak. Változtatják a hátsó diffúzor formáját, módosítják a felfüggesztés merevségét, és minden mást azért, hogy oda kerüljenek. A Mercedes nem fektetett akkora hangsúlyt erre, mert az ő tervezési filozófiájuk nem erről szól. Így mikor a Pirelli új hátsó gumikkal állt elő, azzal a Mercedest segítették. Hirtelen ugyanis egy konzisztens „fal” került a diffúzor köré. A Red Bullra ez nem volt olyan nagy hatással, hiszen ők nem voltak olyan messze ettől. – magyarázta Windsor.

    Így az osztrák csapatot viselte meg leginkább a módosítás. Ugyanakkor a brit szakértő felmenti a Pirellit és az FIA-t, mivel ők nem tudhatták előre, hogy ez lesz. Az abroncsokról nem sok adat állt a rendelkezésükre, ugyanis nemigen lehetett tesztelni őket.

    ,,Merevebb és erősebb gumikat akartak, hogy megelőzzék a defekteket, és ezzel a Pirelli a Mercedes életét tette könnyebbé, mivel az autójuk hátsó része is magasabb szinten tud teljesíteni. A Red Bull szurkolók ezt igazságtalannak vélhetik. Nem fair, hogy Max (Verstappen) defektet kapott Bakuban, és az sem fair, hogy a változtatásból pont a Mercedes profitált. A Pirelli viszont azt fogja mondani, hogy ők más okokból tették ezt, és különben is, ez nem az ő problémájuk.” – tette hozzá Windsor.

  • Kvjat folytatta a Pirelli gumitesztjét Magny-Cours-ban

    Kvjat folytatta a Pirelli gumitesztjét Magny-Cours-ban

    Az ex-F1-es Danyiil Kvjat tesztelhette a szerdai nap folyamán a Pirelli 18 colos esőgumijait Magny-Cours-ban – írja a motorsportweek.com.

    Az Alpine teszt és fejlesztő pilótája 91 kört tett meg a Francia Nagydíj egykori helyszínén és a teszt során csakis kizárólag átmeneti és esős abroncsokat használt. Magny-Cours 1991 és 2008 között adott otthont a Forma-1-es Francia Nagydíjnak, azonban 2009 óta már csak tesztpályaként használják.

    Az olasz gumigyártó már számos teszt során próbálgatta a 18 colos gumijait a Forma-1 csapatival különböző tesztek során, ugyanis a vadonatúj gumik 2022-ben vezetik majd be a sportba.

    Kvjat – aki a Toro Rosso és az AlphaTauri színeiben versenyzett a száguldó cirkuszban – még az idei szezonban csatlakozott az enstone-i istállóhoz, mint teszt és fejlesztő pilóta.

    „A 18 colos gumik fejlesztését már befejeztük és a Magyar Nagydíj után csináltunk egy felmérést, hogy megvizsgálhassuk az eredményeket” – ismerte el a Pirelli sportigazgatója, Mario Isola.

    „Kifejezetten elégedettek vagyunk a termékeinkkel és a pilóták visszajelzése is pozitívok voltak a teszteket követően. 2022-ben pedig majd meglátjuk, hogy az új autókon hogyan fognak teljesíteni a kerekek éles körülménye között, ugyanis várhatóan nagyobb terhelésnek lesznek kitéve az eddigiekhez képest.”

    A csapatok még egy alkalommal, az Abu Dhabi Nagydíjat követő szezonzáró teszten próbálgathatják majd még az új abroncsokat, ami a Formula 2 mezőnye már a tavalyi év óta használ.

  • Vettel szerint 2022-ben nehezen lehet majd kilátni az autókból

    Vettel szerint 2022-ben nehezen lehet majd kilátni az autókból

    Miután kipróbálta, Sebastian Vettel véleményezte a 18 colos abroncsokat, amelyeket a 2022-ben alkalmazniuk kell majd a csapatoknak.

    A tesztelés az egész idei szezonban zajlik, hogy a Pirelli adatokat gyűjtsön, amelyek lehetővé teszik, hogy a lehető legjobb abroncsokat szállítsa a jövő évre, amikor a sport jelentős szabályváltozásai életbe lépnek.

    A Williams kivételével – akik nem tudtak megfelelően átalakított autót használni – minden csapat részt vett a teszteken, az Aston Martin pedig a Brit Nagydíj után, Silverstone-ban próbálta ki az új slick gumikat.

    Tekintettel jelentős Forma-1-es tapasztalataira, Vettel visszajelzései különösen értékesek voltak. A négyszeres világbajnok talált olyan dolgokat, amelyek tetszettek neki, de olyanokat is, amelyek nem.

    „Ezekkel a gumikkal hosszabb ideig lehet a határon autózni anélkül, hogy túlmelegednének” – idézte Vettelt az Auto Motor und Sport.

    „Kényelmesebbek a rázóköveken, és több tapadást nyújtanak a lassú és közepesen gyors kanyarokban. Gyorsabbnak éreztem magam azokon a szakaszokon, mint a hagyományos gumikkal.”

    Míg az idei szezonban a silverstone-i hétvégén 25 PSI-re (elöl) és 23 PSI-re (hátul) pumpálták a gumikat, addig a keddi és szerdai teszteken 20 PSI alatt voltak – ami természetesen tapadási előnyt jelent.

    Vettelnek azonban az például gondot okozott, hogy pontosan lássa, hova teszi az autóját a kanyarokban.

    „A nagy kerekek miatt még rosszabb a kilátás elölre” – magyarázta a 34 éves pilóta. „És ott van még az útban az összes tükörtartó is. Akkor volt a legjobb, amikor a tükrök a Halóra voltak rögzítve.”

    A kilátást tovább nehezíti majd egy szabály, amely szerint a 2022-es autóknak az első kerekek fölé kiálló áramlásterelőket kell felszerelniük, ami megnehezíti a versenyzők számára, hogy a kanyarok csúcspontját célozzák meg.

    F1 2022
    Fotó: Formula 1

    Ezt a megállapítást Vettel tette, miközben a szimulátorban belekóstolt, milyen érzés lesz vezetni a 2022-es autót.

    „A burkolatok és a nagy kerekek miatt egyáltalán nem látod a rázóköveket” – mondta.

    A 2022-es gumik tesztelése a tervek szerint szeptember 15-16-án fejeződik be Magny-Cours-ban, amikor – ha az időjárástól függően szükséges lesz – a pálya locsolórendszerét is aktiválják, hogy az Alpine a nedves gumikon tudjon tesztelni.

  • Schumacher: Egyértelmű, hogy Russell a Mercedeshez igazol

    Schumacher: Egyértelmű, hogy Russell a Mercedeshez igazol

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Ralf Schumacher szerint egyértelmű, hogy George Russell 2022-re a Mercedeshez igazol. Annak ellenére gondolja ezt így, hogy az 1997-es világbajnok Jacques Villeneuve szerint Toto Wolff és Lawrence Stroll egy meglepő alternatív terven dolgozhatnak. A kanadai úgy véli, hogy az Aston Martin-tulajdonos Stroll fia, Lance lehet az, aki Lewis Hamilton következő csapattársa lesz a Mercedesnél – Valtteri Bottas pedig az Aston Martinhoz kerül. Így végül Russell a Williamsnél maradhatna, de Schumacher ezt nem így látja, és ezt el is mondta a német Auto Bildnek:

    „Tény, hogy Stroll és Wolff közeli barátok, de meddig mennének el? Nem hiszem, hogy Strollnak befolyása lenne a Mercedesnél. Ezért szerintem Russell lesz ott.”

    Bottasról is beszélt Ralf:

    „Toto megpróbálja majd máshova áthelyezni őt. Elsősorban az Alfa Romeót és a Williamst látom esélyesnek, persze az Aston Martinhoz is van kapcsolata.”

    Schumacher számára komoly érv, hogy Russell a múlt héten Magyarországon Bottas 2021-es autóját vezette a 18 colos Pirelli gumiteszten:

    „Ez nem véletlen. Számomra ez egyértelmű jel volt.”

  • Exkluzív: Így zajlott ma a Pirelli teszt a Hungaroringen!

    Exkluzív: Így zajlott ma a Pirelli teszt a Hungaroringen!

    Nem is volt akkora nagy titok az, hogy egyes csapatok maradnak még egy kicsit a Pirelli kedvéért a Hungaroringen. A 18 colos gumikat tesztelték a pilóták. A legizgalmasabb ezzel kapcsolatban mindenképp az, hogy George Russell újra a Mercedes volánja mögé ülhetett, nyilván nem véletlenül.

    https://www.tiktok.com/@racinglinehu/video/6992221810712448262

    Ahogy pár éve Robert Kubica első Williams-tesztjén is ott voltunk leskelődni, ezúttal is ezen tevékenységünket vérbeli Forma-1 rajongók körében tehettük meg. Egyes kiszolgáló létesítmények is épp ezért állnak még a paddock területén, a tesztcsapatok nagyobb kényelme miatt, ha már a Magyar Nagydíj miatt amúgy is itt voltak.

    Leginkább Carlos Sainz Ferrariján lehet kiszúrni az új „papucsokat”, amelyeknek a nyüstölése az információink szerint holnap is folytatódik majd.

    Théo Pourchaire, Formula 2-es versenyző, a Sauber versenyzői akadémiájának a tagja is rótta a köröket. Ez azért furcsa, mert a kiírás szerint holnap lenne a hivatalos bemutatkozása egy Forma-1-es autóval…

     

     

     

    A pályán tesztelő Lando Norrist pedig csapattársa lepte meg, nem is akárhogy…

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés

  • Russell vezeti a Mercedest a hungaroringi gumiteszten

    Russell vezeti a Mercedest a hungaroringi gumiteszten

    Több F1-es istálló sem hagyta el Magyarországot a hétvégi Nagydíj után, ugyanis a Mercedes, a Ferrari és a McLaren is nálunk teszteli a Pirelli jövő évi abroncsait.

    Idén minden csapat – a Williams kivételével – több lehetőséget is kap, hogy tesztelhesse a jövőre érkező 18 colos Pirelli gumikat. Az esetek nagyrészében érhető okokból a csapatok a jelenlegi pilótáikat ülteti be ezekre a tesztekre. A Mercedes viszont George Russellnek szava bizalmat, főleg azért, hogy ő is megismerkedhessen ezekkel a gumikkal.

    George Russell és a másik két csapat versenyzői is ma, kedden veszik birtokba a magyar versenypályát, valamint a McLaren szerdán is pályára gurul, ők ugyanis két napot tesztelhetnek nálunk. Előbb Lando Norris, másnap pedig Daniel Ricciardo közreműködésével. A Ferrari viszont előzetesen nem ismertette a tesztbeosztását.