Címke: Pirelli

  • A Pirelli még nem tudja, hogy marad-e az F1-ben 2024 után

    A Pirelli még nem tudja, hogy marad-e az F1-ben 2024 után

    A Pirelli F1-es főnöke, Mario Isola nem biztos abban, hogy a gumigyártónak 2024 után is lesz jövője az F1-ben.

    Az olasz gumigyártó 2011-ben érkezett az F1-be a Bridgestone helyére, és azt a feladatot kapta, hogy gyorsan kopó gumit szállítson, hogy több boxkiállás legyen, és jobban megkavarodjon a mezőny.

    Az első három szezonban bekövetkezett gumi okozta balesetek a gumiszerkezet átalakításához vezettek, és idővel a keverékek tartóssága javult, annak ellenére is, hogy a túlmelegedési problémák továbbra is beleszóltak a stratégiákba.

    A Pirelli felügyelte a 18 colos abroncsokra való átállást az idei szezonra, és igyekezett olyan keverékeket bevezetni, amelyek kevésbé hajlamosak a túlmelegedésre, amikor egyik autó követi a másikat.

    A világjárvány miatt a potenciális új gumigyártók számára kiírt pályázatot késleltették.

    A Pirelli maradása jelenleg 2024-ig biztos, Isola pedig hangsúlyozta, hogy a folytatásra vonatkozó döntés nem az ő hatáskörébe tartozik.

    „Nyilvánvalóan a döntés nem a mi kezünkben van, de általánosságban véve elégedettek vagyunk a Forma-1-ben szerzett tapasztalatainkkal, és szeretnénk folytatni” – mondta.

    „Volt egy hosszabbításunk 2024-re, de tudjátok, hogy ez a szerződés pályázati eljárás tárgyát képezi, és az FIA-n múlik, hogy a Forma-1-gyel együtt hogyan kezelik a helyzetet.”

    Az F1-ben a tendereljárás lehetővé teszi a gumigyártók számára, hogy lényegében egymásra licitáljanak a lehetőségért.

    Egyszerre csak egy gumigyártó

    Legutóbb két gumigyártó cég akkor állt szemben egymással, amikor a Bridgestone és a Michelin az F1-es „gumiháborút” vívta, míg nem a francia gyártó 2006-ban kiszállt a Forma-1-ből.

    „Általában nem az év végén, hanem a következő év közepén adják ki a tendert, mert ez ugyanaz a folyamat, mint a múltban volt” – folytatta Isola.

    „Ez azt jelenti, hogy a döntés a jövő év végére szól, hogy a pályázat nyertesének egy évnyi ideje legyen felkészülni a szezonra.”

    „Reméljük, hogy megbeszélhetjük a jövőt a Forma-1-gyel. Sok minden történik, és erről még részletesebben kell tárgyalnunk.”

    „De ez egy pályázat, így végső soron az ajánlaton, a jellemzőkön és a pályázatban szereplő elemeken múlik a dolog.”

  • Ismét változik az időmérő, új gumiszabály jön

    Ismét változik az időmérő, új gumiszabály jön

    Jövőre újabb csavart kapnak az F1-es időmérők, legalábbis kettő mindenképpen, hogy ezek alapján eldöntsék, 2024-től állandó jelleggel bevezetik-e a tervezett változtatást.

    Miután az idei szezonra eltörölte az időmérő edzések második szakaszára vonatkozó gumiszabályt (a Q3-ba jutóknak korábban azon a gumin kellett rajtolnia, amelyen a legjobb Q2-es körüket elérték), az F1 2023-ra újabb változtatásokat tervez a kvalifikációt illetően – derül ki az idei sportszabályzat legújabb frissítéséből.

    Az egyelőre csak két nagydíjhétvégén, tesztjelleggel bevezetendő újítás szintén a gumikra vonatkozik, a lényege pedig az, hogy kötelezően előírja a pilótáknak az egyes keverékek használatát. Teszi mindezt úgy, hogy a Q1-ben a kemény, a Q2-ben a közepes, a Q3-ban pedig a lágy keverék lesz a kötelező, azaz a versenyzők csak az adott keveréket használva próbálhatják kiharcolni a továbbjutást, illetve dönthetik el az első tíz rajthely sorsát. Amennyiben vizes pályán zajlik az időmérő, bármelyik keverék használata engedélyezett.

    A két tesztüzem célja eldönteni, hogy 2024-től érdemes-e a sprinthétvégéket kivéve mindegyik nagydíjon bevezetni a rendszert, maga a változtatás pedig részben a költségek csökkentésével van összefüggésben, mert így a jelenlegi 13 slick gumiszett helyett elég lenne 11-et a csapatok rendelkezésére bocsátania a Pirellinek.

    Az új kiosztásban minden pilóta kap egy-egy extra szett kemény, illetve közepes garnitúrát, azaz előbbiből három, utóbbiból négy szett áll majd a rendelkezésére, míg elveszít három lágy szettet, így azok száma négyre csökken. Az intermediate (4) és esős (3) garnitúrák száma változatlan marad.

    A csapatokra nézve azért jelenthet majd nehézséget az új szisztéma, mert az összes keveréken számít majd az egykörös tempó, és nem lesz elég a lágy gumin jó egyensúlyt találni kevés üzemanyaggal.

    Hogy melyik versenyhétvégéken tesztelhetik az új lebonyolítást, arról egyelőre nincs információ.

  • Sainzra rájár a rúd: füstölve állt meg a Ferrarija az imolai gumiteszten

    Sainzra rájár a rúd: füstölve állt meg a Ferrarija az imolai gumiteszten

    Valamennyit bepótolhatott a kiesett kilométerekből az Emilia Romagna Nagydíjat az első körben feladni kényszerülő Carlos Sainz a Pirelli gumitesztjén, de a balszerencse ezúttal sem kerülte el.

    Több csapat is túlórázott a héten Imolában, a múlt heti Emilia Romagna Nagydíj helyszínén, a Pirelli ugyanis itt rendezte idei első gumitesztjét. Az első napon Esteban Ocon, Pierre Gasly és Guanyu Zhou ült autóba, a Motorsport olasz kiadásának beszámolója szerint pedig mindegyikük több mint két versenytávot tett meg az olasz gyártó 2023-as prototípusain.

    A Pirelli külön örülhetett a versenyhétvégéhez képest kifogástalan időjárásnak, a pilóták pedig az autóban töltött időnek. Hogy senki ne szerezzen extra információkat az abroncsokról, az olasz gyártó szokás szerint jelöletlen abroncsokat szerelt az autókra, és a csapatoknak sem árulta el, hogy éppen melyik keveréken küldik ki a versenyzőt.

    Sainznak a tesztje sem volt sima

    Azok után, hogy az Ausztrál Nagydíjon saját hibájából esett ki, Imolában pedig Daniel Ricciardo a rajt után kilökte, külön jól jöttek a kilométerek Carlos Sainznak, aki bevallottan lemaradásban van az idei Ferrarihoz való alkalmazkodásban Charles Leclerc-hez képest. A spanyol pilóta az imolai futam után külön kiemelte, mennyire hátrányosan érintette, hogy az elmúlt két hétvégén gyakorlatilag két teljes versenytávtól esett el.

    A csak a teszt első napján köröző Alpine-t váltó Ferrari délelőtt Charles Leclerc-t ültette az F1-75-be, amellyel a monacói pilóta 63 kört tett meg, mielőtt átadta az autót csapattársának, aki 53 körig jutott, ami már majdnem egy teljes versenytáv. Sainzot ugyanakkor most sem kerülte el a balszerencse, az Auto Motor und Sport beszámolójának tanúsága szerint ugyanis a délután egy pontján füstölögve megállt alatta az autó.

    Ami a többieket illeti, az Alfa Romeóban Robert Kubica váltotta Zhou-t, és összesen 100 körig jutott, noha ebből délután csak 19-et tett meg. Az Alpha Tauriban Yuki Tsunoda ült Gasly helyére, hogy 103 körön át nyüstölje a Pirelliket.

    Noha a teszt zárt kapus volt, az olasz Motorsport szerint több szurkoló is átmászott a kerítésen, és akadtak, akik a lelátókra is felültek.

  • Két csapat a Magyar Nagydíj után is marad a Hungaroringen

    Két csapat a Magyar Nagydíj után is marad a Hungaroringen

    Tizenhét napon át, többek között a Magyar Nagydíj után is teszteli 2023-ra szánt száraz pályás gumijait a Pirelli. 

    Noha a 18 colos felnikre szerelt gumik az idén bemutatkoztak, ez nem jelenti azt, hogy itt véget ért a Pirelli munkája, hiszen akárcsak a korábbi abroncsokat, ezeket is folyamatosan fejleszteni kell. Az olasz gyártó ezért az idei évben is intenzív tesztprogramot bonyolít a csapatokkal, amelynek első felvonása az Emilia Romagna Nagydíj után, Imolában lesz.

    Egy évben 25 tesztnap áll a Pirelli rendelkezésére, ám az idei, minden eddiginél zsúfoltabb versenynaptár nagyon megnehezítette a dolgukat a napok elosztásában. Sok ugyanis az olyan versenyhétvége, amelyet egy héten belül követ egy másik, így ezeken a helyszíneken nem tudnak ott maradni az általában kedden és szerdán zajló kétnapos gyakorlásra. Ugyanígy kiesnek az utcai pályák és a tengerentúli futamok is.

    A Pirellinek egyelőre 18 napot sikerült lefixálni, az elsőt a soron következő imolai futam utáni keddre, majd a másodikat szerdára. Ezen kívül az Osztrák, a Magyar és az Olasz Nagydíj után lesz még gumiteszt; utóbbi után csak egy nap, mivel Mugellóban is lesz majd egy felvonás, így a két helyszín osztozik a két napon.

    Forma-1, Pirelli, 2022-es gumik
    A 18 colos kerekek maradnak, de a gumik keveréke és szerkezete évről évre módosulhat Fotó: Zak Mauger / LAT Images / Pirelli

    A csapatok a korábbiakkal ellentétben az aktuális autójukat fogják használni a gumiteszteken (tavaly átalakított korábbi modellekkel tesztelték a 18 colos felnire szerelt abroncsokat). Bár nagyon szigorúan meg van határozva, hogy min változtathatnak, új elemeket pedig nem tesztelhetnek, így is hasznos extra kilométereket tehetnek meg a 2022-es versenygéppel.

    A 18 tesztnapon 9 istálló osztozik, egyedül a Haas nem fog tesztelni. Tavaly a Williams maradt távol a gumitesztektől, az idén viszont ők ott lesznek. A 9-ből 6 csapat ugyanazon a helyszínen fogja letudni a rá eső két napot, a Red Bull, a Ferrari és az Alpine viszont úgy döntött, hogy két pálya között osztja meg a feladatait. 

    A Hungaroringen ketten tesztelnek

    Jövő héten kedden, Imolában az Alpha Tauri, az Alfa Romeo, az Alpine és a Ferrari lesz szolgálatban, de utóbbi kettő csak egy-egy napot köröz. A Ferrari a második tesztnapját majd június 24-én, Mugellóban, a Kanadai Nagydíj utáni héten teljesíti.

    A Magyar Nagydíjat követően a Mercedes és az Aston Martin marad majd itt tesztelni, így akik ellátogatnak a Hungaroring valamelyik bejáratához, a távolból a W13-as és az AMR22-es versenyautót is megfigyelhetik.

    Hogy mi lesz a maradék 7 rendelkezésre álló tesztnappal, arról a Pirelli egyelőre nem közölt semmit, de mivel a 18 lefixált nap egyaránt a száraz gumik tesztelésére szolgál, vélhetően a vizes abroncsok prototípusainak fejlesztésére is elkülönítenek majd néhány napot. Ezen kívül tervben van, hogy két idei versenyhétvége második szabadedzésén a csapatoknak kötelező jelleggel részt kell venniük a 2023-as prototípus gumik tesztelésében. Ez az év második felében várható.

    A Pirelli idei száraz gumis tesztnapjainak beosztása

    Helyszín Dátum Csapat
    Imola
    április 26. Apha Tauri Alfa Romeo Alpine
    április 27. Apha Tauri Alfa Romeo Ferrari
    Mugello június 24. Ferrari
    Red Bull Ring
    július 12. McLaren Williams Red Bull
    július 13. McLaren Williams Alpine
    Hungaroring
    augusztus 2. Mercedes Aston Martin
    augusztus 3. Mercedes Aston Martin
    Monza szeptember 13. Red Bull
  • Isola: Az új autók és gumik is beváltattok minden hozzájuk fűzött reményt

    Isola: Az új autók és gumik is beváltattok minden hozzájuk fűzött reményt

    Rendkívül elégedett egyelőre az idei Forma-1-es évvel a Pirelli motorsport igazgatója Mario Isola. Az olasz szakember szerint a minimálisabb gumikopás is kellett eddig ahhoz, hogy két izgalmas, a verseny végéig tartó küzdelmet láthassunk.

    Jeddah-ban Max Verstappen és Charles Leclerc is ugyanazt a taktikát követte, közepesen rajtolva, egy kerékcserével teljesítették a versenyt, hasonlóan a mezőny nagy részéhez. Mindössze pár olyan pilóta volt csupán, aki ellentétes utat járt be, és a keményeke rajtolt és a közepesen gurult be a célba.

    A győzelemért az utolsó méterekig kiélezett küzdelem volt a Red Bull hollandja és a Ferrari monacóija között, ami elsősorban a keményebb abroncsoknak is köszönhető.

    „Egy újabb este, egy újabb remek verseny!” összegzett Mario Isola. „A körülmények merőben mások voltak Bahreinhez képest, elsősorban a pálya vonalvezetése és a karakterisztikája miatt. Láthattuk, hogy az új autók közel tudták követni egymást é remek párharcokat tudtak produkálni, ami az új gumiknak is betudható.”

    „A kemény gumi volt a kulcs a legutóbbi versenyen, erős teljesítmény és majdnem zéró kopás, amit mi sem bizonyít jobban, hogy Charles Leclerc két körrel a vége előtt futotta meg a verseny leggyorsabb körét agyonhasznált abroncsokon. A közepes keveréknek is elég alacsony kopása volt, ami hozzájárult az egykiállásos versenyhez, amiről előzetesen azt gondoltuk, hogy az lesz a leggyorsabb. Ennek köszönhetően is láthattunk egy végig tartó és izgalmas küzdelmet a pályán.” – értékelt.

    Isola szerint pedig minden újítást összevetve sikerült elérni a célt.

    „A leggyorsabb kör kevesebb, mint egy másodperccel volt lassabb a tavalyi, hasonló keveréken futott leggyorsabb köridőtől. Mindent összevetve, az új aero csomag és az új gumik eddig minden előzetes reményeinknek és elvárásainknak megfelelte.” – jelentette ki elégedetten.

  • Hamilton ismét beleállt a Pirellibe: Idén még rosszabbak a gumik

    Hamilton ismét beleállt a Pirellibe: Idén még rosszabbak a gumik

    Lewis Hamilton még az első futam előtt kritizálta a Pirelli új abroncsait.

    A Mercedes a tesztek során az autója megismerésén fáradozott. Az oldalszekrény nélküli konstrukció optimalizálása a legtöbb figyelmüket lekötötte, így a leggyorsabb kör megfutása nem feltétlenül volt opció.

    A tavalyi versenygépet „dívának” hívták a csillagosok, így felmerült a kérdés: a 2022-es konstrukció is hasonlóan makacs?

    „Ez nem az a szó amit használnék az autóra. Az új szabályok ezt eredményezték. Mindenki csúszkál és a korábbi évekhez képest még kevesebb tapadással rendelkezik. A gumik rosszabbak idén. A hosszú etapok fizikailag könnyebnek tűnnek. Emellett a másik autó követése is egyszerűbb. Ez viszont jó irány.” – nyilatkozta a hétszeres világbajnok.

    Hamilton amellett, hogy kifejezte elégedetlenséget, arra sarkalja a Pirellit, hogy a szezon során jobb komponenseket szállítson:

    „Remélem, hogy az év során jobb gumikat kapunk, vagy jobban működnek majd az abroncsok, ha nem lesz ilyen meleg. Biztos vagyok abban, hogy évközben majd eljutunk egy optimálisabb állapothoz.”

  • LEGO méretben máris lebukott az új McLaren MCL36

    LEGO méretben máris lebukott az új McLaren MCL36

    Pénteken a LEGO és a McLaren közzétette a közösségi médiában az első előzetesét a hamarosan megjelenő LEGO 42141 McLaren MCL36 Forma-1-es versenyautóról.

    Köszönhetően a YouTube-on egy túl korán közzétett videónak, most először pillanthatunk rá a készülő LEGO Technic modellre, ugyanis feltehetően február 11-én mutatják be az igazi modellel együtt.

    A Redditen lepiz_gakma2 nevű felhasználó osztott meg egy bejegyzést három képernyőmásolattal, amelyek szerinte az Indobrickville nevű, Indonéziában elismert LEGO-rajongói médium YouTube-csatornáján található videóból származnak. Úgy tűnik, a hibát már ott is észrevették, mert az eredeti videót már nem lehet elérni.

    Bár a három képernyőmentés nem feltétlenül a legjobb minőségű, néhány részlet már felismerhető. Először is, most már nagy biztonsággal kijelenthetjük, hogy a LEGO 42141 McLaren valóban az MCL36 lesz, azaz a következő, 2022-es szezon versenyautója. A narancssárga és kék színösszeállítás is jól kivehető.

    A 76909 Mercedes-AMG F1 W12 E Performance & Mercedes-AMG Project One Speed Champions szettben már megjelenik az a megoldás is, hogy a versenyautó kék esőgumikkal lett felszerelve. A Speed Champions tervezői szerint ezt a Pirelli gumigyártóval egyeztetve tették, mivel az esőgumik állnak a legközelebb a LEGO abroncsok profilmélységéhez. Feltehetően ez az oka annak is, hogy a LEGO Technic modell is már esőgumikkal rendelkezik.

    Készlet száma: 42141
    Megnevezés: McLaren MCL36
    Alkatrészek száma: 1431
    Megjelenés dátuma: 2022. március 1.
    Elérhetőség: LEGO
    Ajánlott életkor: 18+
    Ajánlott fogyasztói ár: 179,99 Euro

  • Készülhetünk az egykiállásos versenyekre

    Készülhetünk az egykiállásos versenyekre

    Mario Isola, a Pirelli F1-es főnöke elismeri, hogy az új abroncsok miatt 2022-ben több egykiállásos versenyre lehet számítani.

    A 2022-re vonatkozó új Forma-1-es szabályok részeként a Pirelli a 13 colos gumikat 18 colosakra cseréli.

    Az olasz gyártó a tavalyi év során egy sor tesztet végzett ezekkel a gumikkal, mivel a csapatok olyan keverékeket szerettek volna, amelyek kevésbé hajlamosak a túlmelegedésre, és lehetővé teszik a versenyzők számára, hogy ne kelljen annyira óvatoskodniuk a pályán.

    „Az új abroncsokat úgy terveztük újra, hogy elérjük a versenyzők, a csapatok, az FIA és az F1 által meghatározott célokat” – mondta Isola a Forma-1 weboldalának.

    „Kevésbé túlmelegedő abroncsok és keverékek, a versenyzők többet akarnak támadni, több akciót akarunk a pályán, szélesebb működési tartományt és egy bizonyos szintű degradációt, ami szükséges a különböző stratégiák ösztönzéséhez. Ellenkező esetben, ha nincs degradáció, mindenki csak a leglágyabb keveréket választaná.”

    „Ezek a célok és elemek voltak a szemünk előtt, amikor elkezdtük tervezni ezt az új abroncsot.”

    Ennek elméletileg több előzéshez kellene vezetnie. De ahhoz, hogy az abroncsok hosszabb ideig működjenek a támadó és védekező versenyzők nyomása alatt, felmerül a kérdés, hogy ezek a robusztusabb abroncsok nem eredményeznek-e más oldalról unalmas versenyeket? Legalábbis abban a tekintetben, hogy a különböző gumistratégiáknak nem lesz akkora jelentőségük.

    Csak egyszer kell kereket cserélni?

    A Pirelli 2022-es bemutató rendezvényén Isola így válaszolt arra a kérdésre, hogy több egykiállásos versenyre kell-e számítanunk: „Remélem, hogy nem.”

    „Remélem, hogy nem lesz kisebb a stratégiai változatosság, mert az elképzelés, és az, ahogyan a gumikat terveztük, hogy továbbra is különböző stratégiák legyenek: az egy és két kiállásos versenyek egyvelege.”

    „Az is igaz, hogy egy új termékkel, amely kevésbé degradálódik, lehetséges, hogy kevesebb boxkiállásunk lesz, így a versenyek (többsége) egykiállásos (lehet).”

    „Ahogy mindig mondom, számomra ez nem probléma, amíg jó versenyeket és akciót látunk a pályán.”

    Isola úgy véli, nem jó, ha az előzéseket megkönnyítik. Ebben a véleményében a rajongók jelentős része is osztozik, egy nemrégiben készült szurkolói felmérés alapján.

    Kelljen küzdeni az előzésért!

    „Ha előzni túl könnyű, az nem jó” – magyarázta.

    „Szóval ha olyan versenyzőink vannak, akik képesek az előzéseket erőltetni, akkor sok akció lesz. Fontos, hogy a versenyző nagy erőfeszítéseket tegyen az előzési kísérletekért – a nézők pontosan ezt akarják.”

    „Van egy felmérés, amit az F1 készített erről, és a visszajelzések többsége az volt, hogy a nézők nem akarnak könnyű előzéseket – akciót akarnak a pályán és küzdelmet.”

  • Hálás a Pirelli a versenyzőknek a gumifejlesztésében végzett munkájukért

    Hálás a Pirelli a versenyzőknek a gumifejlesztésében végzett munkájukért

    A Pirelli nagyon dicsérte az F1-es mezőnyt az új, 18 colos kerekeken végzett fejlesztőmunkát illetően. Rengeteg munkaórát öltek ebbe.

    2022-ben az F1 mezőnye az új korszak jegyében az eddigi 13 colos helyett 18 colos kerekeket használ majd. Ezeknek a tesztelésében a 2022-es bevezetésig a Williamsen kívül minden csapat részt vett valamilyen formában az úgynevezett öszvérautókkal.

    Az új 18 colos kerekeket az alapoktól építettük fel” – áll a Pirelli közleményében. „Minden egyes elemet a nulláról rajzoltunk meg, először egy papíron. A tervezés 10000 órányi belső tesztet igényelt, ötezer órányi szimulációt a hetvenféle keverékkel. Ebből végül harmincféle verzió maradt meg, amit a csapatok húszezer kilométeren keresztül hajtottak. A versenyzőknek kulcsszerepe volt ebben, a tesztek valamely pontján mindegyikük hozzájárult a fejlesztéshez, nagyon hasznos visszajelzésekkel.

    Na de mi változik a 13 colos kerekekhez képest a Pirelli szerint? „Az új 18 colos verzióknál szélesebb a működési tartomány, és ezért nem történik drasztikus változás a gumimelegítésben sem. Ennek (a szélesebb működési tartománynak) köszönhetően a túlmelegedés mostantól minimális lesz, és sokkal kisebb a gumikopás is. Innentől az eddigi 100 helyett 70 fokra lesznek a gumik felmelegítve elöl és 80-ra hátul. A gumimelegítés hőmérsékletének csökkentése egyébként egy hosszabb távú terv része. Ennek a fokozatos csökkentésével idővel eltűnhetnek a gumimelegítő paplanok, amivel tovább lehet csökkenteni az áramfogyasztást. Ezek a 18 colos kerekek ráadásul jóval inkább hasonlítanak az utcán használtakhoz. Az itt használt technológiák így jóval kisebb átalakításokkal alkalmazhatóak lesznek majd az utcai autókon.

    A Pirelli 18 colos kerekeiből először a teszten láthatunk majd ízelítőt.

  • Isola: A csapatok a Covid-éra gumiszabályait akarják megtartani

    Isola: A csapatok a Covid-éra gumiszabályait akarják megtartani

    Mario Isola szerint a Forma-1-es csapatok nem akarják kontrollálni a gumikeverékek eloszlását a versenyhétvégéken.

    A pandémia előtt még az alakulatok határozhatták meg azt, hogy melyik futamra melyik keverékekből mennyit kérnek be, ám a koronavírus megjelenése után a Pirelli átvette ezt a feladatot. 2022-ben visszakaphatták volna ezt a kiváltságot a gárdák, ám ők nem akartak ezzel élni.

    A Pirelli F1-es részlegének vezetője elmondta, a csapatok jobban szeretik a mostani rendszert, ugyanis így mindenkinek azonos komponens áll a rendelkezésére.

    ,,Ezt a megoldást gyorsan kellett kitalálnunk a járványhelyzetben. A csapatok viszont azzal kerestek fel minket, hogy elégedettek a rendszerrel, így szeretnék ezt megtartani. Tehát nem miattunk maradt ez így. Azzal indokolták a döntésüket, hogy a fix kiosztás egyenlő esélyeket teremt mindenki számára. Ezáltal úgy megtudják tervezni a stratégiájukat, hogy felesleges időt, energiát és eszközt szánnának erre. Nem kell így azon is gondolkodniuk, hogy jobban járnának-e akkor, ha plusz egy kemény, közepes vagy lágy keveréket kérnek be. Inkább csak az előre kiválasztott típusokkal akarnak dolgozni. Azt nem tudom, hogy 2023-ban változnak-e majd a dolgok, ám egyelőre ez a helyzet áll fenn.” – nyilatkozta Isola.