Címke: pirelli teszt

  • Alonso jövő héten teszteli az idei McLarent

    Alonso jövő héten teszteli az idei McLarent

    Fernando Alonso először vezetheti a McLaren 2019-es autóját, a jövő heti, Bahreini Nagydíj utáni teszteken.

    A kétszeres világbajnok tavaly év végén köszönt el a Forma-1-től, ám a jelek szerint nem sokáig bírta nélküle. Nemrég lett bejelentve, hogy a McLaren nagykövete lesz 2019-ben, miután 4 évig versenyzett náluk, és az is kiderült a bejelentéskor, hogy a spanyol tesztelni fogja az idei autót.

    Erre pedig már jövő héten sor kerül, Bahreinben. A teszt mindkét napján vezetheti a McLarent, ő fog a Pirellinek tesztelni. Kedden egész nap az övé az MCL34-es, majd szerdán délelőtt Sainz-nak adja át a gépet, de délután újra ő vezet majd.

    A McLaren másik autójával így tudnak körözni az állandó pilóták. Sainz kezd kedd reggel, délutánra pedig Norris ül be, és brit ifjoncé lesz a teljes szerdai nap is.

    Az ilyen teszteknél van egy fontos megkötés. A kettő közül legalább az egyik napon olyan pilótát kell nevezni, akinek maximum két futamnyi tapasztalata van az F1-ben. Tulajdonképpen ez egy újoncok számára fenntartott lehetőség. Bahreinben ezt a kritériumot még Norris teljesíti, hiszen a hétvégi csak a második futama lesz. A Spanyol Nagydíj után viszont már túllépi ezt a mennyiséget, ezért a wokingiaknak foglalkoztatniuk kell egy másik versenyzőt a két állandó pilótán kívül, aki ugye nem lehet Alonso sem, a röpke 314 versenyével.

    Ezek alapján benne van, hogy Bahrein Alonso egyedüli tesztlehetősége a szezonban. Esetleg még Abu Dhabiban vezethet, az idényzáró utáni kétnapos teszten.

  • Egyelőre nem sok újdonság tapasztalható a 2019-es Pirellik kapcsán

    Egyelőre nem sok újdonság tapasztalható a 2019-es Pirellik kapcsán

    Valtteri Bottas szerint a jövőévi Pirellik hasonlóak a 2018-asokhoz. A Mercedes versenyzője az után mondta ezt, hogy a héten tesztelte őket a Pirelli tesztjén, Abu Dhabiban.

    „Nem, nem volt furcsa érzés.” – idézte Bottast a Turun Sanomat. „Nagyon kicsit a különbség. A belső struktúra egy kicsit vastagabb, ami azt jelenti, hogy kevesebbnek kell lennie a hólyagosodásnak. De a gumi felülete túlmelegszik, csak úgy, mint eddig. Ez azt jelenti, hogy egy kört tudunk menni padlógázon, de aztán újra vigyáznunk kell rájuk.

    Többek között Sebastian Vettel is kipróbálta az új Pirelliket, és hasonló véleményen van, mint Bottas. Annak ellenére, hogy a versenyzők leültek a Pirellivel megbeszélni, hogy milyen irányba kellene haladniuk. Bár azon megbeszélésnek csak később lesz hatása.

    „Csak három hete, hogy beszéltünk, annak ezekre a gumikra még nincs hatása. Ez egy hosszabb távú projekt.” – idézte Vettelt a Speed Week. „Ami izgalmasabb kérdés, az a jövőévi gumiválaszték, hogy mely gumikat viszi a Pirelli az egyes pályákra. Ez több különbséget eredményezhet.”

  • Markelov fog tesztelni a Renault-val Abu Dhabiban

    Markelov fog tesztelni a Renault-val Abu Dhabiban

    A Renault fejlesztőpilótája Artem Markelov fog a csapat színeiben tesztelni a jövő heti, szezont követő Pirelli teszten, Nico Hülkenberg mellett.

    A 24 éves orosz pilóta a szerdai napot kapta meg a csapattól, így az istálló állandó pilótája Nico Hülkenberg a keddi tesztnapon ül autóba. A Renault eredetileg már itt be akarta ültetni az új igazolását, Daniel Ricciardot, de a Red Bull erre nem adott engedélyt az ausztrálnak.

    Markelov legutóbb a hungaroringi teszten, illetve a Japánban megrendezett Renault gumi teszten is vezette a franciák gépét. Ezen kívül hazai környezetben, Szocsiban Sainz helyén részt vett az első szabadedzésen is.

    Markelov már az ötödik szezonját teljesítette idén a Formula 2-ben, ám a motorsportos jövője kétségessé vált, miután édesapját őrizetbe vették az orosz hatóságok.

  • Räikkönen jövő héten átülhet a Sauberbe!

    Räikkönen jövő héten átülhet a Sauberbe!

    Kimi Räikkönen utolsó Ferraris versenye előtt áll, jövőre a Sauber versenyzője lesz. Most pedig kiderült, hogy a finn versenyző engedélyt kapott rá, hogy a szezonzáró futam utáni, abu dhabi teszten, jövőhéten, már átüljön a Sauberbe. Azt azonban még nem tudni, hogy a két tesztnap során pontosan mikor ülhet majd autóba.
    A 39 éves versenyző hétvégi futama pályafutása 151. versenye lesz, egyben utolsó a Ferrarival.
    „Végül is van már gyakorlatom a tőlük (Ferrari) való távozásban.” – utalt viccesen a finn 2009 végi visszavonulására. „Nem vagyok szomorú, nem látok rá okot. Továbbra is barátok leszünk.”
    „Továbbra is sokat látjuk majd egymást a paddockban, nem lesz ez olyan szörnyű változás. „
    „Voltak nehéz időszakaink, de ez is része ennek a biznisznek és szerintem ennek így is kell lennie: néha egy kicsit keménynek kell lenni.”
    „Persze velük nyertem bajnoki címet versenyzőként és is nyertünk (konstruktőri bajnoki címet), szóval nagyon boldog vagyok, hogy része lehettem, mert ez nem sok embernek adatik meg.”
  • Carlos Sainz a jövő héti teszten már McLarenbe ülhet

    Carlos Sainz a jövő héti teszten már McLarenbe ülhet

    Carlos Sianz Jr. a jövő heti Abu Dhabi teszten már a McLaren színeiben ülhet autóba, hála a Renault-nak, aki elengedte pilótáját, hogy jövő évi csapatával gyakorlatozzon.

    Csak két csapat a tízből indul hasonló felállással, mint idén, sok új bemutatkozóra lehet számtani a gumiteszten a Yas Marina pályán. Sainz szerdán fogja vezetni az MCL33-at, míg újdonsült csapattársa Lando Norris kedden áll munkába.

    További versenyzők, akik új csapatuknál vezethetnek, George Russell a Williamsnél, aki Robert Kubicával osztozhat, Charles Leclerc is beülhet a Ferrariba, Pierre Gasly is ezen a teszten húzhatja fel hivatalosan a Red Bullos overállt először, valamint Lance Stroll is Force Indiába ülhet. Kimi Räikkönen arra számít, csapata megengedi, hogy a Saubernél vezessen az említett napok egyikén, ám erről hivatalos megerősítés még nem érkezett.

    A Red Bull tisztázta, hogy Daniel Ricciardo nem kap engedélyt a korai távozásra, tehát ő nem próbálhatja ki Renault-ot.

    Ez a gyakorlás az utolsó lehetőség lesz a Pirelli előtt, hogy hivatalossá tegye, melyik gumikeverékek fognak előkerülni a 2019-es szezonban, ugyanakkor itt próbálhatja ki az összes csapat a speciális keverékeket is, azonban a csapatoknak új alkatrészek tesztelése nem megengedett.

  • Már idén vezethet majd Danyiil Kvjat

    Már idén vezethet majd Danyiil Kvjat

    Danyiil Kvjat már idén visszaülhet a Toro Rossoba. Ugyan idén nincs versenyzői ülése, csak jövőre lehet ismét az F1-es mezőny tagja, de a szezon utáni abu dhabi Pirelli teszt második napján már vezethet majd.

    „Minden kilométer, amit megtehet az autóval, hasznos számára.” – mondta a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost. „A terv az, hogy kilométereket gyűjtsön és szokja az új gumikat, hogy képbe kerüljön az autóval, bár a jövő évi autó aerodinamikája más lesz.”

    Az orosz versenyző, aki idén a Ferrari fejlesztő versenyzője volt, egyelőre nem volt még üléspróbán, de erre sor fog kerülni az elkövetkező két hétben.

  • Räikkönen üléspróbán járt a Saubernél?

    Räikkönen üléspróbán járt a Saubernél?

    Kimi Räikkönen üléspróbán járt a Saubernél az Autosport értesülései szerint, ez pedig arra enged következtetni, hogy talán még idén tesztelni is fog a csapattal, mielőtt jövőre hivatalosan is munkába állna náluk.

    Meg nem nevezett forrás szerint a finn versenyző pénteken járt a hinwili gyárban – mely egyébként elég közel van otthonához, találkozott a vezetőkkel, és üléspróbán is járt.

    Múlt héten Räikkönen kihagyta a Pirelli tesztet a Ferrarival, helyette az olasz jövő évi versenyzője, Charles Leclerc körözhetett a Paul Ricardon. A Ferrari-Sauber kapcsán pedig azt tippelik, hogy talán viszonzás is lesz hamarosan, vagyis következő hónapban, Mexikóban talán Räikkönen köröz majd a Sauberrel a Pirelli teszten.

  • Danyiil Kvjat  újra volán mögé ül!

    Danyiil Kvjat újra volán mögé ül!

    Újra versenyautóba ül Danyiil Kvjat, miután tavaly, szezon közben dobta őt Toro Rosso.

    Az orosz versenyző azóta a Ferrari tesztpilótája, és végre tényleg vezetheti is majd az olasz csapat autóját. Erre a Pirelli szezonközi tesztjén kerül majd sor Fioranoban. Egészen pontosan a teszt ma és holnap zajlik, Kvjat pedig pénteken vezethet majd. Ma a Ferrari juniorja, Antonio Giovinazzi tesztel.

    A Pirelli összesen 25 napot tesztelhet szezon közben, melyek során minden csapat lehetőségez jut, hogy a gumiszállítóval teszteljen. A mostani, fioranói teszt mesterséges vizes pályán zajlik, mivel a Pirelli vizes pályára alkalmas gumikeverékeit tesztelik.

  • A versenyzők örülnek az új Pirelli „hiper lágy” gumiknak

    A versenyzők örülnek az új Pirelli „hiper lágy” gumiknak

    A Forma-1 top pilótái elmondták véleményüket a Pirelli 2018-ra szánt új, lágyabb gumiabroncsairól.

    A világbajnok Lewis Hamilton – miután kipróbálta a vadonatúj „hiper-lágy” gumit az Abu Dhabi Nagydíj utáni gumiabroncs teszten, – úgy nyilatkozott, hogy ez a valaha volt legjobb Pirelli.

    A Pirelli jelentése szerint a rózsaszín jelölésű gumiabroncs „körülbelül egy másodperccel gyorsabb körönként”, mint az ultralágy.

    Szerdán Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője volt a leggyorsabb a hiper-lágy gumikkal. „Az új gumiabroncs valóban meglepetés” -mondta a német. „Ez egy igazi előrelépés, de természetesen a Pirellinek kell eldöntenie, hogy melyik pályákon tudjuk majd használni. „Az egyik körben nagyon gyors, majd érezhetően visszaesik a többihez hasonlóan, de a határon belül marad. Mindent összevetve ez egy nagyon érdekes teszt volt” – tette hozzá Vettel.

    A Mercedes-t vezető Valtteri Bottas azt is elismerte, hogy „tényleg érezte a különbséget” a 2017-es és 2018-as gumiabroncsok között. „Nagyon érdekes nap volt, jó volt kipróbálni az új Pirelliket, és felfedezni a különbségeket az idei és a jövő évre szánt gumik között. Éreztem a különbségeket, és jó volt, hogy a következő szezon előtt megtapasztalhattuk. Mindenféle keveréket teszteltünk és sokat megtudtunk róluk. Sokat tanultam az új gumiabroncsokhoz kapcsolódó vezetési stílusról is.”

     

  • Biztonsági aggályok miatt törölve a McLaren gumiabroncs tesztje Interlagosban

    Biztonsági aggályok miatt törölve a McLaren gumiabroncs tesztje Interlagosban

    Törölték a McLaren Pirelli gumiabroncs-tesztjét a folyamatos biztonsági aggályok miatt.

    A keddre tervezett teszten a fiatal brit, Lando Norris vezette volna a csapat autóját, azonban az esemény elmarad a Sao Paulo-i versenypálya környékén történt sorozatos biztonsági problémák miatt.

    Az F1-es brazil GP hétvégéjén a személyzetet érintő öt különálló incidensről értesülhettünk. A Mercedes-csapat minibuszát pénteken este fegyverrel kirabolták, mikor az elhagyta a pályát. A támadás során puskát szegeztek egy csapattagra, az értéktárgyakat ellopták. A Sauber, a Williams és az FIA személyzetét szállító járművek szintén célpontok lettek és a Pirelli személyzetét fuvarozó autóról is úgy tudni, hogy megtámadták vasárnap este a futam után.

    Ugyan fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be a verseny napján, de a keddi teszt törlése és a hétvégén elkövetett támadások összessége újabb kérdéseket vet fel az Interlagos-i esemény jövőjével kapcsolatban.

    Vasárnap az Interlagos-i pályáról való távozás után a Pirrelli furgonját ért rablási kísérlet következtében – egy olyan hétvége után, ahol hasonló dolgok történtek más csapatokkal – elhatározták, hogy törlik a McLaren csapattal október 14.-ére és 15.-ére (kedd és szerda) tervezett gumitesztet.- erősítette meg nyilatkozatában a Pirelli.

    „A McLaren, az FIA és a Formula 1 közösen döntött a McLaren és a saját személyzetének biztonsága érdekében, akik részt vettek volna a teszten.”

    A McLaren hozzátette: „Közösen döntöttünk a Pirellivel, hogy töröljük az Interlagos-i gumiabroncstesztet. Az embereink biztonsága mindig is kiemelt fontosságú volt, és a legfrissebb események miatt úgy éreztük, hogy felesleges veszélynek tennénk ki őket. ”

    Korábban (pénteken) a Mercedes-busz támadása után Lewis Hamilton újabb intézkedéseket követelt az F1-es csapatok védelme érdekében.

    „Megrémültem mikor hallottam, hogy mi történt” – mondta Hamilton. „Nagyon közel állok a srácokhoz, akiket megtámadtak, és nem tudjátok elképzelni, mit éreztek, vagy éltek át azokban a percekben. ”

    „Emellett az a leginkább frusztráló dolog, hogy már 10 éve vagyok a Formula 1-ben, és minden évben történik valakivel a paddockból hasonló eset.

    „Biztos vagyok benne, hogy ezzel a problémával már egy ideje harcol a kormány, de talán ezen a hétvégén sikerült olyan protokollt kialakítani, ami segítségükre lehet. Az egész paddockra ki kell terjednie, ez részben a Formula 1 felelőssége, de általában az emberek feje felett kell lépéseket tenni, hogy mindenki biztonságban maradhasson. Ne csak a főnökök álljanak védelem alatt, mindenki munkájára szükség van és fontos a csapattagok testi épségének megóvása.”