Címke: Pippa Mann

  • Egy versenyzőnő is felszólalt Kelly Piquet Vogue címlapja ellen

    Egy versenyzőnő is felszólalt Kelly Piquet Vogue címlapja ellen

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Max Verstappen barátnője – aki nem mellékesen a háromszoros világbajnok Nelson Piquet lánya -, Kelly a holland Vogue címlapjára került. Ez pedig nagy port kavart.

    A divatmagazin címlapján sisakban, benne apja overáljában pózoló modell többekben rosszallást keltett.

    Ennek egyik oka, hogy apja megnyilvánulásai miatt Kellyt is rasszistának tartják, és mint ilyet, nem látják szívesen a magazinban.

    A másik ok, hogy nem tartják helyesnek, hogy olyan nő kap platformot és címlapot, aki csak párja és édesapja okán lett ismert. Többen szóvá tették, hogy ha már a téma az autósport, akkor hitelesebb lett volna egy női versenyzőt a címlapra tenni és népszerűsíteni.

    Ez utóbbival egyetért a hétszeres Indy500 résztvevő Pippa Mann is. Egy posztra reagált, melyet a Females in Motorsport tett közzé Twitteren.

    „Kelly Piquet-t látni a Vogue címlapján, mint aki a nőket képviseli a motorsportban, kiábrándító. Annyi nő van, akik valóban versenyeznek a sportban, és akiknek állandó nehézségekkel kell szembenézniük. Ezeknek a versenyzőknek a történetét kellett volna meghallgatni helyette” – írták a címlap kapcsán.

    A fent idézett posztot megosztva a versenyzőnő hozzátette: „Semmi bajom Kellyvel, de ha már egy nőt mutatsz sisakban, akkor egyetértek ezzel a felfogással. Bárcsak a Vogue magazin valamelyik melyik gyors, női versenyzőt mutatta volna be. Mi itt vagyunk, és szükségünk van az ilyen jellegű nyilvánosságra, hogy segítsük a sportágunkban való túlélésért folytatott harcunkat.”

    [poll id=”268″]

    Verstappen barátnője az apjának öltözve került címlapra – a közönség dühös!

  • Ellen Lohr is helyretette a W Series-t!

    Ellen Lohr is helyretette a W Series-t!

    Tegnap Pippa Mann pipult be a W Seriesre, ma Ellen Lohr a soros. A DTM versenyt is nyerő hölgy, akit a magyar közönség leginkább a kamionversenyzésből ismerhet kolléganőjéhez hasonlóan elküldte melegebb éghajlatra az alakulandó új kizárólagosan női versenyzőknek szánt szériát, amely szerinte Carmen Jorda ötlete lenne.

    Ellie az Instagramon írta ki magából a dühét:

    „2016. októbere. Történelmi győzelmünk Steffi Halmmal, miután két nő lett az első két helyezett egy hivatalos FIA bajnokságban, a kamion Európa-bajnokságon. Nem kellenek a változások, nem kell a W Series. Ez a marketing geg csak visszaveti a nőket a motorsportok terén. Ez egyáltalán nem az egyenlőségről szól, hanem a megkülönböztetésről. Költsétek a pénzt inkább azon egy-két nőre, akik már bizonyították azt, hogy versenyképesek, és így jutnak el a Forma-1-ig, hogy áttörjék annak az üvegfalát. Költsétek a pénzt szimulátorokra és hívjatok meg lányokat, nőket és képezzétek őket és gyakoroljanak, főleg azokat akik már versenyeztek, de ezt már nem engedhetik meg maguknak. Ez ugyanolyan nonszensz kezdeményezés, mint a Girls on Track s FIA Women in Motorsport részéről, ahová 18 éves korig jelentkezhetnek a fiatalabb lányok. Mintha ma egy 18 éves amatőrnek ne lenne esélye arra, hogy manapság profi autóversenyzővé váljon…”

    [poll id=”87″]

    https://www.instagram.com/p/Bow56H7B8PS/

  • Pippa Mann máris pipa a W Series-re!

    Pippa Mann máris pipa a W Series-re!

    A britek IndyCarban szereplő versenyzőnője, Pippa Mann máris kiborult a W Seriesen, amelynek célja a nők Forma-1-be segítése lenne. Ugyan reform időket élünk, mert külön formaautós szériát indítanának nőknek, de Mann szkeptikus még akkor is, ha Jamie Chadwicket is meghívták, aki honfitársaként nemrég lett az első hölgy, akinek sikerült egy brit Formula 3-as versenyt megnyernie.

    Mann tényleg tudhatja milyen nőként a magas szintű formaautózás, hiszen az elmúlt hat évben sikerült indulnia a híres Indianapolis 500-as viadalon is, de szerinte a W Series negatív hatással lesz a nőneműek versenyzésére, sőt szerinte ez egy visszalépés. Twitteren osztotta meg a gondolatait:

    „Milyen szomorú nap ez az autóversenyzésben. Azok akik próbálják így segíteni a női versenyzőket szegregálják őket, a támogatás helyett. Nagyon csalódott vagyok, hogy ilyen történelmi visszalépést kell megérnem. Hogy érthető legyen: azokkal vagyok, és megértem, akiknek ez az egyetlen lehetőségük a versenyzésre. Azok ellen vagyok, akik kényszerítik ezen versenyzőket ebbe a helyzetbe, mint az egyetlen lehetőségüket, hogy versenyezhessenek.”

    Mann 2011-ben történelmet írt azzal, hogy ő lett az első brit női induló az Indy 500-on. A követőinek azt is elárulta, egy 2017 júniusi bejegyzésében, hogy kétszer is kapcsolatba lépett a széria szervezőivel, és javaslatot tett, hogy miképp javítsák a nők helyzetét az autósportokban. A weboldalán is így ír erről:

    „Női versenyzőként elsősorban versenyzők vagyunk, a nemünk csak utána jön. Úgy nőttünk fel, hogy arról álmodunk, hogy versenyeket nyerünk, bajnokságokat, – bárki ellenében, ahogy teszik azt a férfi versenyzők is. Nem azért nőttünk fel, hogy elkülönítsenek, és csak egy női bajnokságot nyerjünk meg. Elégedett vagyok a nememmel, és szeretem azt is, hogy a bukósisakom rózsaszínű. Ez segít a kislányoknak abban, hogy könnyebben kiszúrjanak a versenyeken, és így tudják ők is, hogy van kiért szorítaniuk. A legtöbb támogatóm azért van velem, mert erős női programjuk van, és sportolónőként olyan környezetben szerepelek, ahol nem kapnak elég támogatást olyan női pilóták, akik ezt pedig megérdemelnék. Fogod a pénzt, mert egy tehetséges nő vagy, elmész versenyezni olyan helyre, ahol nincs megkülönböztetés, pont így kellene ennek mennie, ez ilyen egyszerű. Ez a valós terv a női versenyzők támogatására, ami megerősíti őket annyira, hogy jó technikával jó lehetőségeik legyenek a fejlődésre.”

  • Button is kiakadt Carmen Jordára

    Button is kiakadt Carmen Jordára

    Jenson Button kritikával illette Carmen Jordát legutóbbi Formula E-vel kapcsolatos megnyilvánulásai miatt.

    Jorda a napokban – miután Formula E autót tesztelt – azt monda, hogy fizikai szempontból könnyebb azokat az autókat vezetni, így sokkal inkább való a nőknek, mint a Forma-1. Jorda mindemellett az FIA női bizottságának tagja, annak érdekében, hogy segítsék a nők helyzetét a sportban. Button szerint azonban Carmen megnyilvánulásai épp nem ezt segítik.

    „Ó Carmen, nem segíted megfelelően a női versenyzőket ezzel a kommenttel.” – írta Button Twitteren. „Kérdezd meg Danica Patrickot azzal kapcsolatban, hogy milyen erősnek kell lenni egy versenyautóhoz! Ő szétrúgná a seggemet az edzőteremben, és valószínűleg van olyan erős, mint bármelyik versenyző a jelenlegi F1-es mezőnyben. Számodra nem a fizikai korlát a probléma, Carmen.”

    Erre Danica Patrick csak annyit reagált Buttonnak: „Köszönöm, öreg barátom.”

    Az IndyCar versenyző Pippa Mann is reagált Jorda újabb megnyilvánulására.

    „Tudja ő, hogy az IndyCar versenyzők testesebbek az F1-eseknél, és nehezebb súlyokat kell emelnünk, mert nálunk egyáltalán nincs szervókormány, de itt is vannak sikeres nők?”

  • Össze fognak Carmen Jorda „ellen” a női versenyzők

    Össze fognak Carmen Jorda „ellen” a női versenyzők

    Korábban már beszámoltunk róla, hogy Carmen Jorda is bekerült az FIA Women in Motorsport, azaz Nők a Motorsportban Bizottságába, ezen pedig több női versenyző is felháborodott. Ennek oka az, hogy Jorda nem igazán ért el említésre méltó eredményt karrierje során, ezenfelül véleménye ellenkezik a többi női versenyzővel szerinte ugyanis jó ötlet a külön női versenysorozat, mert a nők sosem lesznek azon a szinten ebben a sportban, mint a férfiak. Ezzel nem értenek egyet női kollégái.

    Pippa Mann szólalt fel azonnal a kinevezés kapcsán, majd csatlakozott hozzá a 2015-ös Brit GT4 bajnok Jamie Chadwick és a GP3-as Tatiana Calderon is.

    Mann felhívta a figyelmet arra, hogy Jordánál sokkal eredményesebb női versenyzők is vannak, így például Christina Nielsen IMSA GTD bajnok, Katherine Legge akinek szintén vannak IMSA GTD győzelmei, Calderon aki dobogóra tudott állni World Series Formula V8 3.5-be.

    „Annak tükrében milyen jelenlegi és feltörekvő női tehetségek vannak, rendkívül kiábrándító, hogy egy olyan versenyzőt, aki egyik kategóriában sem ért el számottevő eredményeket, amiben versenyzett, olyat, aki nem hisz abban, hogy a női versenyzők is helyt tudnak állni a sportban, beválasztják az FIA Women in Motorsport Bizottságába.” – mondta Mann a Motorsport.com-nak.

    Calderon szerint Jorda kinevezése a többi versenyzőnő összefogását eredményezi majd, akik az egyenlő esélyeket tartják szem előtt.

    „Ez egy kissé meglepő volt mindenki számára, főleg azért, mert a legtöbb nő, aki komolyabb szériában versenyzik, nem ért egyet az ő nézeteivel.” – vélekedik Calderon. „Határozottan képesek vagyunk a legmagasabb szinten való versenyzésre, és abszolút nincs szükség egy külön női versenysorozatra. Amire szükségünk van az az, hogy promótáljuk a női részvételt a motorsport minden területén, kezdve a gokarttal, mert arra van szükség, hogy több lány kezdjen gokartozni, hogy több esélye legyen később a csúcskategóriába jutni. Ez elég nehéz, nemtől függetlenül is, de ha 90 fiú mellett van 10 lány, akkor elég kicsi az esély. Én nem értek egyet vele (Jordával), és azzal, amit ő képvisel, de ez (a bejelentés) csak azt eredményezi, hogy összefog a női versenyzők és mérnökök közössége. Harcolni fogunk, hogy a legjobbak legjobbjai legyünk, nem csak a nők között.”

    Mindeközben, aki a Forma-1-es szerepléshez a legközelebb állt, mint női versenyző, Sudie Wolff „Dare to be Different” programjával is azt szeretné elérni, hogy a női versenyzők egyenlő esélyekkel indulhassanak a sportban, mint a férfiak.

    „A lovaglás és a vitorlázás mellett a motorsport az egyik olyan sport, amelyben a nők és a férfiak azonos mezőnyben szerepelnek.” – mondta Wolff. „Mindegyik ilyenben jelentős szerepe van valamilyen felszerelésnek, vagy állatnak, nem csak a puszta emberi erőre és izomtömegre van szükség. Ha több sikeres nőt akarunk látni a motorsportban akkor az kell, hogy több (női) versenyző közül lehessen szemezgetni, ösztönözni kell a lányokat és nőket, hogy ezt a sportot válasszák és támogassuk őket abban, hogy a legtovább juthassanak.”

    Chadwick szerint „szégyen” lenne, ha FIA-s szerepe által Jorda az egynemű szériák mellett kampányolna.

    „Szerintem ez lejjebb tenné a színvonalat, miközben én tudom magamról, hogy a jó napjaimon azonos szintet tudok képviselni a férfiakkal.” – mondta Chadwick. „Ha a megfelelő nő megérkezik, pénzzel és tehetséggel, akkor szerepelhet a Forma-1-ben.”

    https://www.instagram.com/p/BYeAzY_nL_q/?taken-by=jamiechadwick55

  • Carmen Jorda is az FIA Női Bizottságának tagja lett, mindenki kiakadt

    Carmen Jorda is az FIA Női Bizottságának tagja lett, mindenki kiakadt

    Carmen Jorda autóversenyzői karrierének csúcspontja GP3-as szereplése volt azonban a szériában töltött három szezonja során a legjobb eredménye egy 13. hely volt 2012-ben. A GP3 női versenyzői között is a leggyengébb volt, ennek ellenére viszonylag közel került a Forma-1-hez, még ha csak marketing szempontból is.
    Mikor a Lotus (majd később Renault) leigazolta „fejlesztő versenyzőnek”, rengeteg korábbi versenytársa felhördült és nemtetszését fejezte ki.

    Jorda azonban ez után sem lesz sokkal népszerűbb a versenytársak körében, ugyanis most ő is bekerült az FIA Női Bizottságába.

    A Bizottságot, melynek több, mint 30 tagja van, 2009-ben alapították, hogy a női autóversenyzők érdekeit képviseljék, elnöke pedig a korábbi rally-versenyzőnő, Michele Mouton.

    Sophia Flörsch
    Sophia Flörsch | Fotó: Gruppe C Photography/ ADAC Motorsport

    Jordával még a többi női versenyző sem nagyon vállal sorsközösséget, és nem értenek egyet a spanyol versenyzőnő nézeteivel. Jorda ugyanis támogatja a külön női széria létrehozását, szerinte ugyanis a nők sosem lesznek egy szinten a férfi versenyzőkkel.

    Kijelentése után FIA-s „kinevezése” kihúzta a gyufát a női versenyzők körében, így többek között a német F4-ben versenyző és nagy reménységnek tartott Sophia Flörsch, vagy a többszörös Indy 500 résztvevő Pippa Mann is felháborodott.

    Pippa Mann
    Pippa Mann | Fotó: Chris Owens/IndyCar

    „Kedves FIA! Amennyiben igaz a hír, amit hallottam és kineveztél egy olyan versenyzőt – akinek nincs említésre méltó eredménye, aki nem hisz abban, hogy egyenlőek vagyunk ebben a sportban – arra, hogy képviselje a nőket a sportban, akkor én hihetetlenül csalódott vagyok. Tisztelettel, egy Indy500 versenyző és IndyLight futamgyőztes.” – írta Pippa Mann Twitteren.