Címke: pilótapiac

  • Coulthard szerint Vettel célja az Aston Martin lehet

    Coulthard szerint Vettel célja az Aston Martin lehet

    David Coulthard egy egészen meglepő verzióval állt elő, mit csinálhat a Ferraritól elkerülő Sebastian Vettel a jövő évben.

    A négyszeres világbajnok Carlos Sainz érkezése miatt maradt ülés nélkül a Scuderiánál. Bár jelenleg a Mercedes és a Renault ülésével is hírbe hozták, egyik csapat esetében sem feltétlenül számít elsőszámú jelöltnek.

    Most a pilótapiac kulcsa a német pilóta döntésében van. Négyszeres világbajnokként nem feltétlenül akar majd a középmezőnybe szerződni, de könnyen lehet, inkább a visszavonulás mellett dönt majd.

    A jelenleg tévés kommentátorként dolgozó David Coulthard szerint a jövőre Aston Martinná alakuló Racing Point jó lehetőséget rejthet a német számára.

    „Sebastian minden tiszteletet megérdemel, nagyszerű személyisége az F1-nek.” – kezdte a skót, aki maga is 14 évet töltött a sorozatban.

    „Most, nem tudni, miért, de a kocka ellene fordult. Jelenleg újra kell gondolnia, mit kér majd a lehetséges csapatától a tárgyalások során.” 

    David Coulthard, racingline.hu
    David Coulthard, Fotó: Varga András

    Ő is egyetért azokkal, akik azt mondják, nem túl rózsás a német ázsiója mostanában, így könnyen el tudja képzeli, új irányt vesz majd a karrierje.

    „Ha a státusz és a pénz volt az ok (ami miatt szakítottak a Ferrarival), és mégis versenyezni akar, nagy hibát követett el. Jelenleg csak a Mercedes van, ahol biztosan jó eredményeket érhetne el, míg a Renault teljesítménye kérdéses.”

    „Képes lesz-e Renault – miután Daniel Ricciardo esetében nem jött be, hogy nagy pénzekkel egy élversenyzőt magukhoz csábítsanak hosszútávra – eladni a cég vezetőségének, hogy különítsenek el egy nagyobb összeget egy olyan pilótára, akit a Ferrari elengedett?”

    „Vagy lehet, hogy elmegy az Aston Martinhoz, vesz pár részvényt, és egy új szakaszt kezd az életében? Ez is egy opció, kicsit elrugaszkodott, de ami az F1-ben elképzelhető, az általában lehetséges is.”

    Az Aston Martin mindkét ülése foglalt 2021-re, de kifejtette, tanácsadóként jól járnának Vettel élcsapatoknál szerzett tapasztalataival.

    „Lawrence Strollnak nagy tervei vannak az Aston Martinnal. Vettel karrierje ezen szakaszában hasznos lehet Red Bullnál és Ferrarinál szerzett tudása és tapasztalata miatt.”

  • 10 ok, amiért a Ferrari Sainz mellett döntött

    10 ok, amiért a Ferrari Sainz mellett döntött

    Carlos Sainz 102 versenyt futott, és csak egy dobogója van. A statisztika azonban nem minden, a Ferrari mégis leigazolta őt, mutatjuk, miért.

    Talán nem egyértelmű, és talán sokak szerint más lett volna a befutó a Ferrarinál Vettel helyére, Maranellóban valamiért mégis az ifjabb Sainz mellett döntöttek. A szakértők szerint 10 okuk volt rá.

    Kihozza a maximumot az autóból

    A tavalyi szezon alapján nem is lehet kérdés, hogy Sainz volt az, aki legtöbb lehetőséget megragadta a szezon során, akár nehéz körülmények között is. A brazíliai dobogója csak feltette a pontot az i-re.

    Jól kezeli a külvilágot

    A spanyol nemcsak az autójában végez profi munkát, de azon kívül is. Segítségére volt ebben, hogy a motorsport világában nőtt fel, apja mellett. Tavalyi „kisbajnoki” címe, barátsága Norrisszal és a Netflix sorozatában való szerepvállalása csak ráerősítettek erre.

    Fiatalt, de tapasztalt, ez ritka kombináció

    Még csak 25 éves, de már ő is a „századosok” közé tartozik. Max Verstappennel együtt érkezett az F1-be, viszonylag korán. Azóta rengeteget fejlődött, és még nem ért képességei csúcsára. Amennyiben a Ferrari teret enged neki a fejlődésre, a legjobb évei még előtt állhatnak.

    Eddig minden csapattársa mellett megállta a helyét

    Egykörös tempó tekintetében alig maradt el Verstappentől, 25 közös versenyükön átlagban mindössze pár század volt az eltérés kettejük között. Ugyanez vonatkozott Kvjattal szembeni párharcára is, őt azonban a versenyeken rendre leiskolázta. A Renault-nál idő kellett neki, hogy felvegye a vonalat Nico Hülkenberggel szemben, de végül kissé nála is gyorsabb volt. Ahogy tavaly Lando Norrisnál is.

    Nem veti meg a technikai részleteket sem

    Rendszerint beleássa magát a technikai részletekbe, így könnyebben kommunikál a mérnökökkel is, ami segít, hogy megtalálja a hangot az őt körülvevőkkel. Olaszul is folyékonyan beszél, ráadásul – Ricciardóval ellentétben – mediterrán környezetben nőtt el, ez segíthet neki a Ferrarihoz való beilleszkedésben.

    Nyomás alatt is tud teljesíteni

    A Red Bull kötelékében mindenki folyamatos nyomás alatt van. Sainzot ráadásul még el is bocsátották az energiaitalosok. Ez nem törte össze, átment a Renault-hoz, ahol később szintén mást választottak helyette, így került a McLarenhez. Sokszor forgott veszélyben a karrierje, de minden csapásból felállt, és jobban jött ki belőle.

    Gyors az esőben

    Eddigi nyolc esős versenyéből hatot a pontok között fejezett be. Egyszer egy büntetés, másszor kiesés miatt nem szerzett pontot. Jól átlátja a kaotikus körülményeket, akár az időjárás, balesetek vagy a forgalom állja útját (elég a ’16-os Brazil, vagy a tavalyi Német Nagydíjra gondolni).

    Jobban beleillik a képbe

    Több ideje van még, mint 30 éves Ricciardónak, ráadásul a tapasztalt ausztrál pár pályán kívüli trükk segítségével Leclerc-t is kibillentheti az egyensúlyából, ezzel okozva bonyodalmakat a csapaton belül.

    Keveset kér

    Bár a Ferrari esetében ez annyira nem mérvadó, de az idei bevétel-kiesésnek köszönhetően ez egyik csapatnál sem lehet utolsó szempont. Ricciardo azonban nem biztos, hogy szívesen mondott volna le a Renault-nál megszokott magas fizetéséréről.

    Készen áll

    Tavaly kiemelkedett a középmezőnyből, sokszor az élmenők bajszát is megráncigálta. Jónéhány csapatnál megfordult, így sokféle tapasztalatot visz magával, és nem ismeretlen számára az átállás.

    Most élete lehetőségét kapja meg a Ferraritól, hogy élni tud-e vele, arra majd csak az idő tud választ adni.

  • Végül Hülkenberg térhet vissza a Renault-nál?

    Végül Hülkenberg térhet vissza a Renault-nál?

    Bár a tavalyi év végén elhagyta a paddockot, Nico Hülkenberg karrierje nem biztos, hogy ezzel véget ért. Már több ajánlatot is kapott.

    Amikor tavaly bejelentették, hogy a németet Esteban Ocon váltja majd a Renault-nál, Hülkenberg kijelentette, többen is megkeresték. De végül sem a Haas, sem az Alfa Romeo nem vette igénybe a szolgálatait az idei szezonra.

    „Tudatosan döntöttem úgy, hogy egy kis szünetet tartok.” – jelentette ki. Azóta többször nyilatkozott úgy, élvezi a pihenést, nem feltétlenül szeretné feladni a nyugodtabb életmódot.

    Ennek ellenére éhes a sikerre, és amennyiben nem lesz számára hely a Forma-1-ben, nem zárja ki, hogy más sorozatban próbáljon szerencsét.

    „Ha nem lesz lehetőség, akkor körülnézek majd máshol is. Tíz év F1-ben töltött év után úgy döntöttem hat hónapig lelassítok.”

    Most, hogy a Renault-nál van egy üres ülés, lehet, hogy korábbi pilótájuk mellett döntenek majd. Sokan úgy vélik azonban, a márka utolsó bajnoka, Fernando Alonso térhet majd vissza a franciáknál.

    A Renault ugyanakkor kihangsúlyozta, 2021-re egyik saját nevelésű versenyzőjüket juttatnák a királykategóriába, erre pedig a legnagyobb esélye Christian Lundgaardnak van. A fiatal dán azonban eddig mindössze egy hétvége F2-es tapasztalattal rendelkezik.

  • Hamilton nem számít őrült pilótakeringőre

    Hamilton nem számít őrült pilótakeringőre

    Lewis Hamilton arra számít, hogy nem lesz komoly mozgás a pilótapiacon a 2021-es szezon előtt, hiába prognosztizálják ezt sokan.

    A brit úgy nyilatkozta mindezt, hogy összeboronálták a Ferrarival, de azt is hozzá kell tenni, hogy már sokadjára.

    Az már biztos, hogy az élcsapatok pilótái közül Charles Leclerc és Max Verstappen maradnak a helyükön, nekik szerződésük van jelenlegi csapataikkal.

    „A topcsapatoknál nem nagyon lesz mozgás” – mondta a címvédő a Mercedes W11 bemutatásakor. „A többieknél nem tudom, mennyi időre szólnak a szerződések, de szerintem náluk sem lesznek nagy változások.”

    Hamilton mondjuk abban nem biztos, hogy Vettellel mi lesz: „Nem tudom, mi a terve a továbbiakra.”

  • Hamilton szerint jövőre többen is elgondolkodnak a csapatváltáson

    Hamilton szerint jövőre többen is elgondolkodnak a csapatváltáson

    Lewis Hamilton szerint jövőre nagy mozgás várható a pilótapiacon, ugyanis sok versenyzőnek 2020-ig van érvényes szerződése csapatával.

    Két igazán fordulatos év elé néz a Forma-1, jövőre a pilótapiac teheti izgalmassá a szezont, míg 2021-ben az új szabályrendszer oszthatja szét újra a lapokat. A nagy csapatok versenyzőinek kontraktusa lejár, így a szurkolók és a szakértők már szövögetik az elméleteiket arról, ki hol folytathatja majd tovább.

    ,,A következő évben akár sok átigazolást is láthatunk, nagyon sok minden fog történni, főleg a háttérben ahol is a versenyzők egyes csapatokkal tárgyalnak majd.” -árulta el Hamilton.

    Max Verstappen nemrég azt nyilatkozta, hogy a fiatal generációnak ideje fellépni és megállítani az ‘unalmassá’ vált Hamilton hegemóniát. A Petronas rendezvényén a hatszoros világbajnokot megkérték, jellemezze a rá legnagyobb veszélyt jelentő két ifjoncot: a Red Bull holland pilótáját és Charles Leclerc-t, és jósolja meg, vajon melyikük nyerhet előbb bajnokságot.

    ,,Mindketten nagyon fair és agresszív vezetési stílussal rendelkeznek ami nagyszerű. Abban a tekintetben, hogy közülük ki fog először nyerni, nos, remélhetőleg itt leszek, és megpróbálom majd megállítani őket. A Ferrarinak azonban nagyobb az esélye arra, hogy rövid időn belül olyan autót rakjanak össze, amivel a bajnoki címért lehet harcolni.”

    A 2021-es szabályokat nagyon kecsegtetőnek tartja a brit és már alig várja, hogy az autók életre kelljenek:

    ,,Ha az fog megtörténni, amit prezentáltak, akkor hosszú idők után a versenyzés egyik legjobb korszaka tárulhat elénk, és én szeretnék ennek részese lenni.”

    Ross Brawn is osztja a Mercedes rangidős versenyzőjének véleményét a jövőre mozgolódásnak induló pilótapiaccal kapcsolatban, sőt a brit szakember szerint könnyen elképzelhető az, hogy honfitársa is csapatot vált és új kihívásokat keres.

    ,,Lewis akár úgy is dönthet, hogy új dolgokra és kihívásokra vágyik, talán csapatot is vált és segít egy alakulatnak visszatalálni a győztesek utcájába. Vajon hány bajnoki cím után mondhatja azt, hogy elég?”

  • 5 F1-es hely van még szabadon 2020-ra

    5 F1-es hely van még szabadon 2020-ra

    Alakul a pilótapiac, öt szabad hely van még az F1-es mezőnyben 2020-ra.

    Bár ebből három a Red Bull/Toro Rossonál található, melyeket vélhetően jelenlegi versenyzőik – Alexander Albon, Pierre Gasly és Danyiil Kvjat – fognak betölteni, a kérdés csak az, hogy milyen leosztásban.

    Az igazi dilemma az, hogy ki lesz Kimi Räikkönen csapattársa az Alfánál, illetve George Russellé a Williamsnél.

    Az Alfa különösen nem panaszkodhat Giovinazzira, azonban ez lehet az egyik lehetősége Nico Hülkenbergnek is, amennyiben a Forma-1-ben tervez maradni.

    Vajon az F1-ben tud maradni Hülkenberg, vagy véget ér Forma-1-es pályafutása?

    A Williams kapcsán annyi már kiderült, hogy Robert Kubica biztosan távozik a csapattól. Azt pedig nem tudni, hogy Hülkenberg beérné-e a sereghajtó csapattal, illetve hogy mennyire szól „ellene” az, hogy ő nem az a versenyző, aki sok pénzt vinne a csapathoz. Ez utóbbit Nicholas Latifi tudná biztosítani.

    [poll id=”141″]

    Csapat, versenyzők Kik pályáznak az F1-es ülés(ek)re?
    Alfa Romeo Racing Kimi Räikkönen ?  Giovinazzi, Hülkenberg
    Ferrari Sebastian Vettel Charles Leclerc
    Haas Kevin Magnussen Romain Grosjean
    McLaren Lando Norris Carlos Sainz
    Mercedes Lewis Hamilton Valtteri Bottas
    Red Bull Racing Max Verstappen ? Albon, Gasly, Kvjat
    Renault Daniel Ricciardo Esteban Ocon
    Toro Rosso ? ? Albon, Gasly, Kvjat
    Williams George Russell ? Latifi, Hülkenberg
    Racing Point Lance Stoll Sergio Perez

     

  • Steiner megerősítette: Magnussen 2020-ban is a Haasnál fog versenyezni!

    Steiner megerősítette: Magnussen 2020-ban is a Haasnál fog versenyezni!

    Az esti vacsora keretein belül Günther Steiner elárulta a TV3-nak, Kevin Magnussen helye biztos, így a 27 éves versenyző jövőre is a Haas csapat színeiben fog versenyezni.

    A dán tv értesülése szerint azonban Romain Grosjean pozíciója még kiadó, az ülésért két pilóta van versenyben: az egyik maga a francia versenyző, míg a mási Nico Hülkenberg. Esteban Ocon is fent volt a listán, ám vele számolni már nem fog a Haas, ugyanis a Renault nem rég jelentette be, hogy 2020-ban Daniel Ricciardo mellé a Mercedes protezsáltját ültetik be.

    Steiner annyit még elárult: ha Grosjean a szezon második felében jól teljesít és szállítja a pontokat, akkor előnybe kerülhet és megtarthatja ülését Hülkenberggel szemben.

  • A Renault azért érdeklődik Ocon iránt, mert gyors, megbízható és olcsó

    A Renault azért érdeklődik Ocon iránt, mert gyors, megbízható és olcsó

    Többen is azt hangoztatják, jövőre Esteban Ocon váltja Nico Hülkenberget a Renault-nál. A pletykák szerint ennek az említett csapat is örülne, ugyanis egy francia versenyzőt alkalmazhatnának, továbbá kevesebbet is kellene fizetni neki, mint német elődjének. Ha a Mercedes kölcsönadná Ocont a Renault-nak, akkor a francia pilóta fizetésének egy részét a német csapat kellene állnia, ami nagy segítség lenne másik gyártónak.

    ,,A francia istálló nagyon is érdeklődik Ocon iránt, ugyanis tudják, a cseréből profitálhatnának.  A kiszemeltjük gyors, megbízható és olcsó. Mivel Daniel Ricciardonak nagyon magas fizetést biztosít a csapat, nem bánnák, ha a másik versenyző jóval kevesebbért versenyezne náluk. Ha Ocont választják Hülkenberg ellenében, akkor a költségeket le tudnák faragni. Mikor a Renault visszatért az F1-be a német versenyzőt helyezték előtérbe és egy kicsit talán elnagyolták a bérezését is.” – írja a RMC Sport.

    Úgy tűnik, a Renault mégis csak aggódik a versenyzőinek kiutalt összegek miatt, hiába hangoztatták ennek ellenkezőjét korábban, így ha sikerülne megszerezniük Ocont, akkor csökkenne a kiadásuk is, sőt a francia még eredményeket is tudna hozni, így számukra ideális lenne a Mercedes kötelékében lévő pilótát leszerződtetni.

  • Három alkalommal is ütközni fog a Formula E és WEC versenynaptára

    Három alkalommal is ütközni fog a Formula E és WEC versenynaptára

    A 2019/2020-as WEC szezonból három verseny fog majd ütközni az ABB FIA Formula E-vel, ami sok pilótának okozhat majd komoly problémát.

    Az elektromos széria következő szezonjának versenynaptárából három versenyt közvetlenül ugyanakkor fognak megrendezni, mint a WEC nyolc órás bahreini, a tizenkét órás sebringi és a hat órás spai fordulójával fog majd ütközni.

    A bahreini nyolc órás versenyt december 14-én rendezik majd meg. Pont ugyanezen a napon kerül majd megrendezésre az elektromos széria harmadik versenyét, aminek a helyszíne még ismeretlen. Egyes források szerint a harmadik futamnak az északnyugat-afrikai ország, Marokkó fog majd otthont adni.

    A következő WEC szezon második fordulója, a sebringi tizenkét órás verseny lesz, ami a tavalyi szezonban tért vissza a hosszútávú széria versenynaptárjába. A verseny március 20-án lesz, a Formula E kínai futamát pedig egy nappal később, március 21-én rendezik majd.

    Hat téttel később pedig a Spában megrendezett hat órás verseny fog majd összetűzésbe kerülni a Formula E történetének első Szöul ePrix-jével. A spái versenyt május 2-án, a dél-koreai versenyt pedig március 3-án lesz majd. A Szöuli ePrix egy márciusi dátumot is kaphatott volna, azonban a rossz időjárási körülmények miatt végül le lett szavazva.

    Nem ez lesz az első alkalom, hogy a két széria valamelyik versenye ugyanakkor legyen, ugyanis 2017 júliusában a nürnburgringi hat órás verseny és a két New York City ePrix ütközött egymással.

    Az idei szezonban hét olyan versenyző volt, aki mindkét széria összes futamán részt fog venni: Sam Bird, José Maria Lopez, André Lotterer, Sebastien Buemi, Antonio Felix da Costa és Tom Dillmann. Olyan versenyzők is akadnak, akik csak alkalmanként szerepeltek a WEC-ben, mint például Jean-Eric Vergne, Alex Lynn, Alexander Sims vagy Stoffel Vandoorne.

    A versenyzői piacon még számos változás mehet még végbe a hatodik szezon kezdetéig, ami a szaúd-arábiai Ad-Diriyahban veszi majd kezdetét november végén.

    A Porschénél debütáló Neel Jani megerősítette, hogy a következő idényben nem fog versenyezni a hosszútávú sorozatban. Az előbb említett versenyzők nagy részének pedig még nem biztos a jövője a Formula E-ben.

  • Oliver Rowlandet számos rivális csapat megkereste

    Oliver Rowlandet számos rivális csapat megkereste

    A Nissan e.dams versenyzője, Oliver Rowland számos ajánlatot kapott a rivális csapatoktól a Formula E-ben. A rivális csapatok azért próbáltak meg lecsapni a brit pilótája, ugyanis még nem tudni, hogy hogyan alakul majd a jövője az elektromos szériában.

    Rowlandet, aki eddig briliáns teljesítményt nyújtott újonc szezonjában, mindössze a szezonnyitó Ad Diriyah ePrix előtti napon jelentette be a Nissan, miután Alexander Albon a Toro Rossot választotta helyettük.

    A brit pilóta eddig jobban teljesít, mint egyszeres bajnok csapattársa, Sebastien Buemi. A svájci pilóta eddig egy dobogót tudott felmutatni, ellenben Rowlanddel, aki már két alkalommal állhatott fel a dobogó második fokára. Rowland annak ellenére brillírozik, hogy mindössze fél napot tesztelhette a Nissan autóját a szezonközi teszteken, Valenciában.

    Az időmérők tekintetében 5-5 a kettejük közötti állás három futammal a bajnokság vége előtt. Azonban Rowland már három alkalommal szerzett pole-t idén, amíg Buemi csak a legutóbbi Berlin ePrix időmérőjét tudta megnyerni. Sanyában és Monacóban nyújtott szenzációs teljesítménye arra enged következtetni, hogy Rowlandnek rendkívül gyorsan sikerült beilleszkednie az elektromos széria világába.

    Egyes források szerint a brit pilótának több éves szerződése van a Nissannal, Buemi pedig nemrégiben kötelezte el magát további évekre a japán gyártóval. A pilótapiac bármikor beindulhat, ugyanis olyan gyári csapatoknál lehet ülést szerezni, mint a Mercedes, a Jaguár vagy a Porsche.

    A DS Techeetah csapatának viszont lehet, hogy új pilóta után kell majd néznie, ha André Lotterert valamelyik csapat kivásárolnál a jelenlegi szerződéséből. A korábbiakban beszámoltunk róla, hogy a német pilóta egykori LMP1-es csapattársa, Neel Jani lesz majd a következő szezontól csatlakozó Porsche egyik versenyzője.