Címke: pilótapiac

  • Gasly: Az AlphaTauri ambíciója a Red Bulléval vetekszik

    Gasly: Az AlphaTauri ambíciója a Red Bulléval vetekszik

    Az AlphaTauri versenyzője Pierre Gasly szerint megvalósíthatja karrierje céljait a Red Bull kiscsapatánál, ha megvalósulnak a nagycsapatéhoz hasonló törekvések.

    Az Olasz Nagydíjon aratott győzelmével elindította azokat a pletykákat, melyek szerint az ő helyére tavaly év közben érkező Alexander Albon helyére visszamehetne a Red Bullba.

    Dr. Helmut Marko azonban gyorsan elejét vette ezeknek a pletykáknak, és kijelentette, bizalmuk töretlen Albonnal szemben, és nem terveznek változtatni pilótafelállásukon. Azonban Gasly is azt sugallja, hogy lehet nem is szükséges visszamennie tekintettel arra, hogy merre tart a faenzai gárda.

    Tiszta akarat és rengeteg motiváció jön az AlphaTauritól. Azt gondolom, hogy már más a szituáció, mint ami a Torro Rosso/Red Bull kapcsolata volt korábban.” – mondta a francia az Autosport-nak.

    Gaslyhoz kapcsolódóan, az AlphaThauri jövőre költözni fog a saját 50%-os nagyságú szélcsatornájából a Red Bull 60%-os építményébe Bedfordba. Ami annak tudható be, hogy a kiscsapatból, testvércsapattá váljanak az olaszok.

    „Érdekesnek tartom ezt a projektet. Ahogyan azt már mondtam, jelenleg egyértelműen a Red Bull a topcsapat kettőjük közül, azonban azt gondolom, hogy az AlphaTauri ambíciója elé lesz ahhoz, hogy egy ponton kiegyenlítődjön a teljesítmény.”

    „Ez pedig azt jelenti, hogy szükségünk lesz nagyobb építményekre ahhoz, hogy rendelkezésünkre álljanak ezek a dolgok.” – mondta Gasly.

    Jelenleg az autó alapjaiban a 2019-es Red Bull-tól, az RB15-től vannak ’kölcsönözve’. Ha az AlphaTauri oda szeretne érni az élre, akkor saját maguknak kellene az autót megépíteniük. Gasly azonban jelzi, a csapat rajta van ezen:

    Azt gondolom, hogy az egész gyárnak ez a célja.”

    „Azt hiszem, hogy tisztán ebből az irányból érkezik az ambíció. Ez természetesen nem egy egyéves projekt, hogy a csapatnak saját identitása és státusza legyen az F1-ben, mint egy topcsapat.”

    „Ez valami olyasmi, ami eltarthat egy ideig, azonban azt gondolom, hogy már nem lesz az a kapcsolat a két csapat között, mint ahogyan az eddig volt. Meg szeretnék találni saját helyüket az F1-ben.” – zárta Gasly

  • Brown: A McLaren nem érdekelt a korai pilótacserében

    Brown: A McLaren nem érdekelt a korai pilótacserében

    Zak Brown kijelentette, a pilótafelállások néhány csapatban lehetséges, hogy zavart okozhatnak, ugyanakkor a McLaren csapatát nem érdekli a korai csere.

    Az őrült szezon azzal kezdődött, amikor a Ferrari bejelentette, hogy nem hosszabbít szerződést a németek négyszeres világbajnokával, Sebastian Vettellel.

    Nem sokkal ez után jött a bejelentés, hogy 2021-től Carlos Sainz veszi majd át helyét az olasz csapatnál, akinek helyére a Renault-tól távozó Daniel Ricciardo megy majd.

    Mivel Vettel nem az elmúlt évek legjobb Ferrarijában ül, és Fernando Alonso fogja Ricciardo helyét átvenni a jövőre már Alpine névre hallgató csapatnál. Aki ’éppen ráér’, így elindultak a találgatások, hogy nem fognak-e már év közben helyet cserélni a pilóták.

    Zak Brown azonban kinyilvánította csapata álláspontját, mégpedig azt, hogy nem érdekli őket az év közbeni csere, abban a hitben, hogy jelenleg a többi csapatnál ez nem jelent problémát:

    „Nagyon elégedettek vagyunk az idei pilótapárosunkkal. Ahogyan a többi csapat felállásával is nagyon elégedettek vagyunk.” – mondta az Autosport-nak.

    „Úgy gondolom, hogy két remekül teljesítő pilótával rendelkezünk, és más csapatok is így vannak ezzel a többi garázsban, szóval folytatni akarjuk ezt a harmonikus munkát.”

    „És azt hiszem, hogy amennyiben most meg akarnánk cserélni a pilótákat, azzal azokat a csapatokat támogatnánk, akik jelenleg nem stabilok pilóta fronton.”

    Miközben Brown rendkívül elégedett azzal, ahogy folyamatosan faragják a hátrányt az élen autózókhoz képest, úgy gondolja hátrafelé is kell figyelniük:

    „Végső soron az a célunk, hogy elkapjuk az élen lévő csapatot, és ez már hosszú ideje a Mercedes gárdája.” – mondta.

    „Biztosan motiváltak tudunk maradni, ugyanis most újra a Ferrarival versenyezhetünk, ami már jó hosszú ideje nem fordult elő.”

    „Nagyon bátorító, ahogyan csökkentjük a különbséget, és azt gondolom, hogy a 2022-es szabálymódosítások nagyszerű lehetőséget fognak számunkra nyújtani. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy a Renault is egyre erősebb, illetve még gyors a Racing Point csapata is, akik most igazoltak le egy négyszeres világbajnokot.”

    „Szóval azt gondolom, ha el akarjuk kapni azt a három csapatot, akik jelenleg előttünk vannak, vagyis jelenleg kettőt, akkor nagyon oda kell figyelnünk arra, hogy négy, öt, hat, de akár hét olyan csapat is lehet, akik komoly versenytársak lehetnek a költségvetési sapka miatt.” – zárta Brown

  • Verstappen: Nem számít, hogy Albon megy vagy marad

    Verstappen: Nem számít, hogy Albon megy vagy marad

    Max Verstappen, a Red Bull fiatal holland pilótája nem bánná, ha csapata Alex Albon mellett tenné le a voksát – és azt sem, ha nem így tesznek majd.

    Amióta a tavaly igencsak alul teljesítő Pierre Gaslyt helyettesíti, nagyon nagy nyomás alatt versenyez Alexander Albon, Verstappen csapattársa.

    Az osztrákok csapatfőnöke Christian Horner úgy nyilatkozott a Toszkán Nagydíjon elért dobogója jót fog tenni a thai színekben versenyző pilótának:

    „Ténylegesen remélem, hogy ez a dobogós helyezés új ajtókat nyitott előtte, az önbizalma szempontjából. Jó útón jár ahhoz, hogy bebizonyítsa, igenis helye van az F1-ben.” – mondta Albonról.

    Verstappen véleménye az, hogy igazából az ő szempontjából mindegy ki ül mellette:

    „Helmut Marko és Christian Horner már régóta azt mondják, hogy nem fog történni semmilyen változás. Részemről rendben van.” – mondta az ausztriai ORF adónak.

    „Végtére teljesen mindegy ki ül a másik autóban. Bárkit legyőznék.”

    Sokan azt gondolják, hogy Sergio Pérez lehet a Red Bull másik pilótája 2021-ben, hogy Daniel Ricciardo elvesztése után ismét két tapasztaltabb pilóta üljön a Red Bull autóiban. Azonban Verstappen azt mondta, neki nincs már szüksége ilyen személyiségre csapaton belül:

    „Talán az első évben szükségem volt erre. De mostanra már nagyon jól megértettem, hogy mit kell tennem. Szóval ténylegesen teljesen mindegy, hogy ki ül mellettem.” – mondta a holland.

    A 22 éves holland versenyző elmondta feszült volt, mivel a Toszkán Nagydíjon ismét az erőforrásával volt probléma. Amely feszültség egy olyan pletykát kezdett indítani, hogy a fiatal versenyző tartós megbízhatósági problémák mellett 2021 végén felbonthatja szerződését.

    Horner elmondta, teljesen érthető Verstappen frusztrációja:

    „Ha Maxnak nem volna meg az éhsége, akkor valószínűleg nem ő lenne az a pilóta, akit minden hétvégén látni szeretnénk a győzelemért harcolni.” – mondta.

    „Ki kell most zárnia a történteket, és előre kell tekintenünk. Szocsi előtt végig fogjuk beszélni vele, hogy mi történt a színfalak mögött a Honda, illetve a csapat között, hogy a következő versenyre minden a helyére kerüljön.” – zárta Horner.

  • Pérez: előbb vonulok vissza, minthogy szünetre menjek

    Pérez: előbb vonulok vissza, minthogy szünetre menjek

    Sergio Pérez nem szívesen hagyna ki egy évet, ami könnyen a karrierje végét is jelenthetné. Elsődleges célja továbbra is a Forma-1.

    A mexikói pilótának mérlegelnie kell a lehetőségeit, azután, hogy távozni kényszerült a Racing Pointtól, de a pilótapiac „szabad ügynökévé” vált. Állítása szerint sok lehetősége van, az Alfa Romeo és a Haas is érdeklődik iránta. Utóbbi akár az F2-es bajnokság egyik élmenőjét, Robert Shwartzmant is igazolhatja.

    Pérez azt mondja, nem fog kivárni, mert ha ülés nélkül marad, az kockázatot jelent neki, és könnyen elfelejthetik.

    „Szerintem amint egyszer kikerülsz, talán sosem jössz vissza. Szóval, ha kihagynék egy évet, az nem lenne jó, inkább vonulnék vissza.” – nyilatkozta a koronavírus miatt két versenyt is kihagyni kényszerülő versenyző.

    „Most mindenre lehetőségként tekintek. De a fő célom az, hogy az F1-ben maradjak. Úgy érzem, még fiatal vagyok és éhezem a sikerre. Persze, egy megfelelő csomag kell hozzá, ami 100%-ig motivál.”

    Pérez figyelembe kell, hogy vegye az új 2022-es szabályokat is, amik egyenlőbb feltételeket kínálnának a résztvevőknek.

    „Két év múlva is folytatni akarom, mert sok lehetőség adódik majd. 2021 nehéz év lehet, de ki tudja. Vannak lehetőségeim, de nem akarok elhamarkodottan dönteni. Kihasználom majd a rendelkezésemre álló időt, és ha nincs semmi érdekes az F1-ben, más sorozat után fogok nézni.”

    Ez lehet akár az IndyCar, ahol a McLaren ajánlott fel neki ülést.

  • Schumacher tanácsa Markonak: Hívd Hülkenberget!

    Schumacher tanácsa Markonak: Hívd Hülkenberget!

    Sebastian Vettel bejelentése után egy újabb darab került a helyére a 2021-es rajtrácsán, most azonban miden szem a Red Bullra szegeződik, hiszen az egyik legnagyobb kérdés az maradt: Ki lesz Max Verstappen csapattársa?

    Részben azért is keletkeztek ezek a pletykák, mivel Christian Horner nagyon pozitívan nyilatkozott Nico Hülkenbergről. A németet mindig is nagyra értékelték, illetve az idei Racing Pointnál való beugrásával ismét lenyűgözött mindenkit. Ralf Schumacher úgy gondolja, a Red Bullnak nem kellene ezen sokat gondolkodnia:

    „Ha én volnék Dr. Marko, akkor felhívnám Hülkenberget, és adnék neki lehetőséget. Ricciardo szintjén van. Nagy hasznot húzhatna belőle a csapat. Markonak egy stabil másik pilóta kellene, aki tapasztalataival is tudna segíteni.” – mondta Schumacher a Sky Germany-nek.

    Dr. Helmut Marko egyébként leszögezte ragaszkodnak legutóbbi döntésükhöz. Addig amíg Albon fejlődést mutat, nincs ok lecserélni. tegyük még persze hozzá azt, hogy valószínűleg a Red Bull rendelkezik a legjobb üres üléssel a jövő évre tekintettel.

  • Pérez: Meglepődtem a lehetőségeim számától

    Pérez: Meglepődtem a lehetőségeim számától

    Sebastian Vettel bejelentésének is megvan a másik oldala. Hét évnyi hűséges szolgálat után, Sergio Pérez el kell hagyja a Racing Point csapatát az évad végén. A módszer, ahogyan rácsukták az ajtót a mexikói pilótára, az nem feltétlenül szépségdíjas.

    Pérez már hét éve az istállónál van, rengeteg szép eredményt ért el velük, illetve az sem szabad elfelejteni, hogy 2018-ban nagyban hozzájárult a csapat megmeneküléséhez, mikor még Force India néven futottak. Rengeteg munkahelyet mentett meg, és megteremtette a lehetőséget Lawrence Strollnak, hogy megvegye az istállót.

    Most két évvel később ugyanaz a Stroll hívta fel a mexikóit, hogy közölje vele, 2021-től kezdődően nem lesz szükség szolgálataira:

    „Nem, semmi előzménye nem volt ennek, szóval nem tudtam rá felkészülni. Az összes visszajelzés, amit kaptam pozitív volt, így nagyon magabiztos voltam a helyzetet illetően. Végül minden megváltozott. De még ez is tud adni némi nyugalmat, hiszen a bizonytalanság megszűnt.” – mondta Pérez a Sky Sports-nak.

    A mexikói új szerződést szeretne a Forma-1-ben, ugyanakkor nem szeretné elsietni a dolgot:

    „Jó pozícióban vagyok, és rendkívül meglepő volt, hogy mennyi lehetőség nyílt meg előttem. Egyébiránt nem szeretném elsietni a dolgokat. Szeretném ezeket a lehetőségeket tüzetesen áttekinteni, majd csak ezek után döntést hozni. Nem hiszem, hogy ez rövid időn belül meg fog történni.” – zárta Pérez, akit már a Red Bull, a Haas, és az Alfa Romeo csapatával is szóba hoztak.

  • Tost: Vettel továbbra is képes versenyeket és címeket nyerni

    Tost: Vettel továbbra is képes versenyeket és címeket nyerni

    Sebastian Vettel a Ferrari után is képes a győzelmekre és bajnoki címeket is tud még nyerni az AlphaTauri csapatfőnöke Franz Tost szerint.

    12 évvel első még Torro Rossoval aratott sikere után a németek négyszeres világbajnoka hosszas várakozás után bejelentette, hogy 2021-től az Aston Martin csapatánál folytatja pályafutását.

    Az egész azzal kezdődött, hogy szerda este szinte a semmiből jött a bejelentés, hogy a mexikóiak versenyzője Sergio Pérez az év végén elköszön a csapattól:

    „Egy picit azért fáj, mivel a nagyon nehéz időkben is támogattam a csapatot.” – mondta Pérez arra célozva, amikor ő és szponzorjai közbeléptek, és megakadályozták, hogy csődbe menjen a csapat.

    Nem volt „B” tervem. Folytatni szeretném a versenyzést, de csak akkor fogom, ha találni fogok egy olyan projektet, amely motivál arra, hogy minden körben 100%-ot tudjak nyújtani.” – mondta Pérez.

    Sokan megkérdőjelezték, hogy a Ferrari által megtépázott Sebastian Vettel 33 évesen képes lesz-e megmenteni karrierjét egy kisebb csapattal, mint például az Aston Martinnal.

    Mások azt mondják, hogy már eleve elhomályosította hírnevét az olaszoknál eltöltött időszak. Ez utóbbival korábbi főnöke Franz Tost nem ért egyet:

    „Sebastian nem felejtette el, hogyan kell vezetni. Ő egy négyszeres világbajnok, és továbbra is ő a Ferrari utolsó futamgyőztese. Jelenleg mindenki tudja, hogy milyen problémák vannak a Ferrarinál, és ez nem varrható rá. Ez egyértelműen az autó.” – mondta Tost a Sport1-nek.

    „A belsős emberek mind tudják ezt, szóval én nem aggódom a hírneve miatt. Egy jó autó volánja mögött tudna még versenyeket és címeket nyerni, semmi kétségem nincs felőle.”

    „Csak azt tudom tanácsolni neki, hogy továbbra is nyomja padlóig, és hozza ki a legjobbat a szituációból.” – zárta Tost.

  • Mick Schumacher nem vezethet Mugelloban F1-es szabadedzésen

    Mick Schumacher nem vezethet Mugelloban F1-es szabadedzésen

    A Toszkán Nagydíjat megelőzően napvilágot láttak olyan pletykák melyek szerint Mick Schumacher debütálni fog F1-es versenyhétvégén.

    Sőt mi több, a német RTL már egyenesen tényként közölte, hogy a hétszeres világbajnok Michael Schumacher fia az egyik Alfa Romeot fogja vezetni pénteken.

    „Fogalmam sincs, hogy az RTL honnan vette ezt az információt. Mi erről még nem hallottunk” – mondta a német, Timo Gans sajtóreferensnek.

    Mick menedzserét Sabine Kehmt a Sky Deutschland kérdezte meg a témáról, aki csak annyit felelt: „Nem, nem tudom megerősíteni.”

    Lehetséges, hogy az zavarta meg az állóvizet, hogy Schumacher a hétvégén édesapja egyik világbajnoki autóját fogja vezetni a futam előtt, méghozzá a 2004-es Ferrarit.

    Ahogyan az is lehetséges a monzai futamgyőzelme és a pontversenyben jelenlegi második helye után, hogy jövőre feljebb lépjen és bemutatkozzon a Forma-1-ben.

    A korábbi Ferrari elnök Luca di Montezemolo (akiről egyébként hírhedt, hogy különösen jó kapcsolatot ápolt Michael Schumacherrel) kijelentette, hogy az ifjú Schumacher biztosan nem az olaszoknál fog debütálni:

    „Egészen egyszerűen nem tudok objektív álláspontot foglalni, mivel nagyon közeli kapcsolatot ápolok vele.” – mondta az RTL-nek.

    „Az, hogy egy Schumacher ismét egy vörös autóban üljön, egészen elképesztő érzéseket váltana ki mindenkiből Olaszországban, azonban egyrészt igencsak korai lenne még neki, illetve nem szabad, hogy ez csak és kizárólag marketing szempontból történjen meg.”

    Sokkal esélyesebb viszont Schumacher számára, hogy bekerüljön egy Ferrari által támogatott istállóhoz, név szerint az Alfa Romeo és a Haas van palettán:

    „Ha azt vesszük alapul, hogy a Ferrari mondjuk csak egy helyet tudna csinálni az Alfánál, az már egy remek lehetőség volna számára jövőre.” – mondta ezt már a korábbi F1-es pilóta Nick Heidfeld.

    „Micknek nincs egyszerű dolga, hiszen kemény a verseny a Ferrari juniorok között, de az erős fejlődésével már lehet, hogy a neve is előnyére lesz a feljebb jutás érdekében.” – zárta Heidfeld.

  • Seidl: A Ferrari ezért tette le a voksát Sainz mellett

    Seidl: A Ferrari ezért tette le a voksát Sainz mellett

    Carlos Sainz második helyen végzett az Olasz Nagydíjon és csak pár tizeddel futott be a győztes Pierre Gasly mögött. Ez a teljesítmény is egyfajta bizonyítéka annak, hogy miért őt választotta a Ferrari 2021-re Leclerc csapattársának, a McLaren csapatfőnöke Andreas Seidl szerint.

    Harmadik helyre kvalifikálta magát Sainz az időmérőn, ezzel már magára irányította a figyelmet a spanyol versenyző, azonban még több elismerést kapott, miután egy küzdelmes futam után végül a második helyen intették le.

    A rajt után azonnal nyert egy pozíciót Valtteri Bottas borzalmas elrugaszkodása miatt, azonban a szerencse nem vele volt a biztonsági autós periódus, illetve a piros zászló során.

    Több riválisa is megelőzte őt a kavarodásban így csak a hatodik helyről várhatta a futam újraindítását. Nagy teljesítményt nyújtva végül mindösszesen 415 ezredmásodperc választotta el őt élete első F1-es győzelmétől.

    „Leszegtem a fejem, és mindent megpróbáltam megtenni annak érdekében, hogy utolérjem őket, és volt is egy remek párharcom Lance-el (Stroll) az újraindítást követő első körben.” – mondta Sainz.

    „Mindezek után sajnos a közepes keveréken nem éreztem olyan túl jól magam. Úgy hajtottam, ahogyan csak tudtam, hogy a végére elkapjam Gaslyt, és ez majdnem sikerült.”

    Seild, a McLaren csapatfőnöke szerint a spanyol pilóta, a sebesség és a mentális erősség kombinációja, amely bebizonyítja, hogy miért ilyen kelendő a pilótapiacon:

    „Az első körtől fogva lenyűgöző volt a teljesítménye. Nem volt meglepetés számunkra, hiszen mi mindvégig tudtuk, hogy mire képes. Továbbá az is teljesen egyértelmű, hogy a Ferrari miért szavazott neki bizalmat.” – mondta.

    „Egy nagyon erős hétvége volt ez Carlos számára, de ezen kívül volt már nem egy ilyen erős teljesítménye volt már az idén.”

    „Gyönyörű volt a rajtja, az újraindítást is szépen csinálta, mindemellett pedig csodálatos előzései voltak. Végső soron megérdemelt a gyönyörű eredmény is.” – zárta Seild.

    Sainz élete második dobogós helyezését szerezte 2019 Brazília után, (legalább most fizikailag is feljuthatott a dobogóra) mellyel holtversenyben a kilencedik helyen áll a bajnokságban 41 ponttal.

  • Marko nem zárja ki Ricciardo visszafogadását a jövőben

    Marko nem zárja ki Ricciardo visszafogadását a jövőben

    Dr. Helmut Marko nemrég úgy nyilatkozott, lehet, hogy létezik visszaút Daniel Ricciardo számára a Red Bullhoz.

    Az ausztrál pilóta megrázta a paddock népét a döntésével miszerint a Renault-hoz igazol, most azonban már biztos, hogy jövőre a McLaren pilótája lesz.

    „Mondtam is neki, hogy nem értem a döntését, miért ment a Renault-hoz.” – árulta el egy podcastban Jenson Button.

    „Biztos vagyon benne, ő is megkérdőjelezte a döntést, ez mindig így van, ha az ember hátrébb lép egyet.”

    Szerinte a McLarenhez való igazolás kulcsfontosságú lesz az ausztrál karrierje szempontjából.

    „Még fiatal, de olyan csapathoz kell mennie, amiben a futamgyőzelemre is esélyed van, remélhetőleg a bajnokságra is. A McLaren eléggé versenyképes lehet majd, Mercedes motorokkal.”

    Button úgy látja, Ricciardo távozását az idézte elő, hogy nem érezte magát egyenlőnek Verstappennel és nem érezte úgy, hogy a csapat szeretné, hogy maradjon. De Albon küszködésével lehet, hogy van számára lehetőség a visszatérésre.

    Amikor arról kérdezték, Ricciardo jobban teljesítene Albonnál, Marko így felelt:

    „Nem mondhatok ilyesmit, mert nincsenek erről tények. Másodikak vagyunk Albonnal a konstruktőri bajnokságban, Ricciardóval is azok lennénk.”

    De elismeri, hogy az ausztrál mint a „legjobb pilóták egyike”, több pontot szerzett volna.

    „Két azonos versenyzőnk volt akkor.” – utalt vissza a Verstappen-Ricciardo párosra. – „Jó móka volt vele dolgozni, de elment megkeresni a saját útját. Mindenesetre még mindig barátok vagyunk.”

    „Mindig van visszaút, de a körülményeknek jóknak kell lennie.”