Címke: pilótakeringő

  • Schumacher tagadja, hogy köze lenne az Alpine-hoz

    Schumacher tagadja, hogy köze lenne az Alpine-hoz

    A nyári szünetben felröppent találgatásoknak egyike, hogy Mick Schumacher az Alpine színeiben folytatja majd karrierjét.

    Jelenlegi csapatával még nem kezdett tárgyalásokba, viszont hírbe hozták Alonso korábbi versenyülésével és az AlphaTaurival is.

    „Nagyon sokan koncentráltak most erre az esetre, de amúgy minden másik csapatfőnököt is követek, akinek van fiókja.” utalt arra a Sky Deutschland mikrofonja előtt, hogy Laurent Rossi Instagram-fiókjának bekövetése indította el a találgatásokat.

    „Most a pontokra koncentrálunk a következő versenyeken. Ami a jövőt illeti, majd mondom, amint megtudom. Voltak rosszabb és jobb pillanataink eddig. A jókat élveztük, a rosszakból pedig tanultunk.”

    Mindenképpen előrelépés lenne számára, hiszen az Alpine 4., a Haas pedig 7. helyen áll a konstruktőri bajnokságban. Timo Glock – most szakértőként dolgozó korábbi F1-es pilóta – is elismerte, nem rossz, hogy ilyen hírek reppennek fel honfitársa körül.

    „Ha egy olyan csapathoz szerződne, mint az Alpine, az egy következő nagy lépés lenne számára. Ideális helyzet.” – értett egyet.

    Ocon egyébként szívesen versenyezne példaképének fiával egy csapatban, Günther Steiner azonban nem akarja elismerni, hogy máris elveszítették volna Schumacher szolgálatait.

    „Mindenki úgy beszél, mintha biztos lenne, hogy elmegy, de ez nem igaz. Még minden lehetséges. Persze, figyelem a piacot, ez a munkám. Viszont kéne egy második csapat ahhoz, hogy mindenkivel leszerződjek, akivel hírbe hoznak.”

  • Ki? Hova? Meddig? Így áll a 2023-as versenyzői piac!

    Ki? Hova? Meddig? Így áll a 2023-as versenyzői piac!

    A 2023-as pilótakeringő előzetesen kicsit unalmasnak ígérkezett, nem voltak kilátásban jelentős változások, de aztán Sebastian Vettel és Fernando Alonso kicsit megkavarta a dolgokat.

    De kezdjük azokkal, akik a legbiztosabbak!

    Itt van mindjárt Lance Stroll, akinek egyedi a helyzete, mivel édesapja tulajdonolja az Aston Martin jelentős részét. Hivatalos bejelentése sosem volt az ő szerződéshosszabbításának, aminek vélhetően az az oka, hogy addig marad, amíg csak kedve tartja.

    Több évre . nincs meghatározva nyilvánosan, hogy mennyire – szóló szerződése van Kevin Magnussennek, George Russellnek, és az Alpine-tól 2023-ban az Astonhoz igazoló Alonsónak is.

    Az ismert „lejáratúak” között Max Verstappen helye a leginkább atombiztos. A holland 2028-ig áll szerződésben a Red Bullal, jelen állás szerint.

    Lando Norris szerti az állandóságot, ő 2025-ig biztosan marad a McLarennél.

    A 2024-esek listája a leghosszabb: még két szezonja biztosan van Péreznek, Bottasnak, Sainznak, Oconnak és Leclercnek.

    Alex Albon 2023-ban még biztosan marad, de úgy tudni, tovább is szól a szerződése.

    2023 végén jár le Gasly és Hamilton szerződése, illetve papíron Ricciardóé is.

    Lewis Hamilton mostanában azt rebesgette, hogy még tervez hosszabbítani, míg Daniel Ricciardo lehet, hogy idő előtt lesz kénytelen távozni a McLarentől. Az ausztrál helyére korábban több név is felmerült, de Alonso átigazolásának híre után, némi kis botrány közepette kiderült, hogy jó eséllyel Oscar Piastrit igazolta le a wokingi csapat. Mindezt úgy, hogy az Alpine is igényt tartott volna rá, miután Alonsotól meg kell válniuk.

    Négy jelenlegi versenyző sorsa nem eldöntött még: Yuki Tsunoda, Mick Schumacher, Nicholas Latifi és Guanyu Zhou is vár még a sorsára.

    [poll id=”241″]

    A csapatok tekintetében tehát 6 hely sorsa nem eldöntött még. Egy Williams, egy Alfa Romeo, egy AlphaTauri és egy Haas ülés sorsa még biztosan kérdéses, illetve nem száz százalék még, hogy ki lesz Ocon, és ki Norris csapattársa.

    Versenyző Melyik csapatnál?
    Meddig van szerződése?
    Lewis Hamilton Mercedes 2023
    Alexander Albon Williams 2023 +
    Pierre Gasly AlphaTauri 2023
    Daniel Ricciardo McLaren 2023 + opció
    Charles Lelclerc Ferrari 2024
    Esteban Ocon Alpine 2024
    Carlos Sainz Ferrari 2024
    Valtteri Bottas Alfa Romeo 2024
    Sergio Pérez Red Bull 2024
    Lando Norris McLaren 2025
    Max Verstappen Red Bull 2028
    George Russell Mercedes
    „hosszútávra”
    Fernando Alonso Aston Martin „több év”
    Kevin Magnussen Haas
    „több év”
    Lance Stroll Racing Point
    amíg kedve tartja? 😀
    Oscar Piastri Alpine/McLaren ?
  • 10 versenyzőnek lejár idén a szerződése

    10 versenyzőnek lejár idén a szerződése

    Idén minden bizonnyal nagyon intenzívek lesznek a találgatások az esetleges átigazolások kapcsán. Tíz versenyző van ugyanis az idei mezőnyben, akiknek a szerződése még, vagy már csak erre a szezonra él, vagyis aktuális kontraktusuk 2022 végén lejár jelenlegi munkaadójukkal.

    A kérdés az, hogy lesz-e, aki átigazol, netán visszavonul.

    Carlos Sainz aligha tervezi elhagyni a Ferrarit, és a csapatnak sincs oka megválni tőle, így ő minden bizonnyal hosszabbítani fog.

    A listán szerepel három „nagyöreg” is: Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Sergio Pérez.

    Alonso, amennyiben nem tervez visszavonulni, vélhetően hosszabbítani fog az Alpine-nal, ebben az esetben azonban jövőre sem lesz helye Oscar Piastrinak – legalábbis a francia csapatnál -, mivel Esteban Ocon helye sem ürül meg, neki ugyanis 2024 végéig szól a szerződése.

    Sebastian Vettel sokat hangoztatja, hogy jól érzi magát az Aston Marinnál és új kihívásra lelt, így jelenleg meglepőnek tartanánk, ha nem hosszabbítanának.

    Sergio Pérezzel eddig csak 1-1 évet írt alá a Red Bull, de a 2021-ben – főleg a szezonzárón – mutatott formájával „védekezési miniszterré” avanzsált és jó eséllyel bebiztosítja a helyét 2023-ra, vagy akár tovább is.

    Yuki Tsunoda első szezonja kicsit felemásra sikerült, így 2023-as maradása nagyban függ majd attól, hogyan teljesít idén. Mindenképp össze kell kapnia magát, mert vannak jelentkezők a helyére a Red Bull Junior Teamből. Elég ha csak Liam Lawsonra, vagy épp Juri Vipsre gondolunk.

    Mick Schumacher számára feltehetően az lesz a legnagyobb kérdés, hogy az újonc Guanyu Zhou-val elégedett lesz-e az Alfa Romeo, mert várhatóan ez lesz az egyetlen előrelépési lehetősége 2023-ban. Amennyiben marad a Ferrari-kapcsolatnál.

    Nicholas Latifinek nem volt könnyű dolga eddig George Russell mellett nagyot villantani, de idén, harmadik F1-es szezonjában meglesz a lehetősége arra, magára irányítsa a figyelmet a csapatnál. Ehhez azonban a Red Bull kötelékéből érkező új csapattársának, Alex Albonnak is lesz egy-két szava.

    Nikita Mazepin sorsa aligha kétséges, tekintve, hogy édesapja komoly pénzösszeggel látja el a Haas csapatot.

    Ami azonban teljesen összekutyulhatna mindent és mindenkit, az az lenne, ha igazzá válnának a pletykák, melyek szerint benne van a pakliban, hogy Lewis Hamilton a 2022-es szezon előtt visszavonul, vagy kihagyja az idei szezont

    Kiknek jár le a szerződésük 2022 végén?
    Versenyző Melyik csapatnál?
    Carlos Sainz Ferrari
    Fernando Alonso Renault
    Nicholas Latifi Williams
    Sebastian Vettel Aston Martin
    Nikita Mazepin Haas
    Sergio Perez Red Bull
    Yuki Tsunoda AlphaTauri
    Mick Schumacher Haas
    Guanyu Zhou Alfa Romeo
    Alexander Albon Williams
  • Pilótakeringő: jövőre Mercedes-pilóták az Alfa Romeo két autójában?

    Pilótakeringő: jövőre Mercedes-pilóták az Alfa Romeo két autójában?

    A legújabb pletykák szerint Bottas az Alfa Romeo pilótája lesz Russell előléptetése miatt, egy másik Mercedes pilóta oldalán.

    Toto Wolff megerősítette, már meghozták a döntést a címvédő csapat pilótapárosával kapcsolatban, de azt nyilatkozta, Bottasról sem feletkezik meg.

    A GPFans Global értesülései szerint amennyiben Russell a Mercedeshez szerződik, Bottas valószínűleg az Alfa Romeo csapatához kerül. Méghozzá Kimi Räikkönen helyére, aki az Olasz Nagydíjon jelenti be visszavonulását.

    Antonio Giovinazzi sem tarthatja meg az ülését, elvileg a friss Formula E világbajnok, Nyck de Vries debütálhat majd a helyén. Az olasz azonban továbbra is marad majd a Ferrari programjában.

    A Williamsnél maradt ülés pedig Alexander Albon visszatérésének adhat helyet. A thai versenyző jelenleg is a Red Bull tartalékpikótája, és nemrég a DTM-ben megszerezte első futamgyőzelmét.

    A teória azért is állja meg a helyét, mert az Alfa Romeo új szerződésében már nem szerepel a kitétel, miszerint a Ferrari határozhatja meg a csapat egyik pilótáját.

  • Az Aston Martin megerősítette, teljesen új kasztnival készülnek

    Az Aston Martin megerősítette, teljesen új kasztnival készülnek

    Otmar Szafnauer, a visszatérő Aston Martin csapatfőnöke kizárta, hogy megismétlődjön a tavalyi „rózsaszín Mercedes” botrány, mivel csapata teljesen új autóval készül az idei szezonra.

    A koronavírus miatt az F1 eltolta az új szabályok bevezetését 2022-re. Idén a tavalyi autók továbbfejlesztett változatával indulnak a költségcsökkentés végett.

    A csapatok két helyen eszközölhetnek változtatásokat a szabályok szerint.  A McLaren már jelezte, a Mercedes motor miatt szinte új autóval kell készülniük. Most riválisuk, az Aston Martin fedte fel nagy változtatásról szóló terveit.

    Ők a kasztnin változtatnak majd, főleg a padlólemezt érintő, leszorítőerő-csökkentő módosítások miatt.

    „Nem volt annyi mozgásterünk idén, a fejlesztésekkel, de az FIA így jelentős változtatásokat eszközölt az aerodinamika terén. Mindezt azért, hogy lelassítsanak minket, de emiatt újra kellett terveznünk az egészet.”

    „Ez az első eset, hogy a szabályok átmentése ennyi új elemmel jár, ez számunkra új kasznit jelent. Hasonló lesz a tavalyihoz, de mégis nagyrészt új autóról beszélhetünk.”

    Otmar Szafnauer, Racing Point, racingline
    Fotó: Racing Point F1

    Szafnauer a tavaly elvesztett konstruktőri harmadik helyről is elmondta a véleményét:

    „Idén sem lesz annyira könnyű, mert erős ellenfeleink lesznek. A Ferrari keményen fog dolgozni azért, hogy ne olyan telet zárjanak, mint tavaly. A McLaren új motort kap, olyat, ami nekünk is van. Biztos vagyok benne, hogy azért döntöttek így, hogy versenyképesebbek legyenek.”

    „Voltak pilótamozgások is, meglátjuk, az hogyan alakul majd. Lesznek különbségek. És persze ott vannak a szabályváltozások is.”

    „Minden attól függ, ki hogyan tudja pótolni az elveszített leszorítóerőt, ez nagy hatással lesz az erősorrendre.” – emelte ki a csapatfőnök.

  • Steiner és Hülkenberg már egyeztettek a Haas üléséről

    Steiner és Hülkenberg már egyeztettek a Haas üléséről

    Günther Steiner elismerte, hogy bár két fiatal a legnagyobb esélyes a Haas két ülésére, Hülkenberg és ő már felvették a kapcsolatot.

    „Fiatalokra fókuszálunk jövőre. És 2022-nek is ugyanazokkal a pilótákkal vágnánk neki, szóval fontos, hogy jövőre megalapozzuk ezt.”

    A paddockban egy nyílt titoknak számít, hogy Mick Schumacher és Nikita Mazepin állnak közel az amerikai istállóhoz.

    „A Formula 2 nagyon erős mezőnnyel rendelkezik idén. A Ferrarival való szoros együttműköésünknek köszönhetően pedig alkalmazhatjuk az egyik juniorjukat.”

    „Mick Schumacher első vagy második lesz a bajnokságban, Robert Shwartzman meg 4-5-., ők jó munkát végeznek. Mindketten opciót jelentenek számunkra.”

    A 33 éves Hülkenberg is lehet a Haas pilótája jövőre, és bár korábban tagadta, most megerősítette: „Beszéltem vele nemrég.” De rögtön hozzá is tette, hogy nincs szükség további megbeszélésekre.

    „Pontosan tudjuk, mit tud Nico. És nem kell vele megbeszélnünk, ő mit akar. Azzal is tisztában vagyunk.”

  • Horner: ha Albon megy, nem biztos, hogy saját pilótát választunk

    Horner: ha Albon megy, nem biztos, hogy saját pilótát választunk

    Christian Horner beismerte, amire számítani lehetett, a Red Bull már nem csak a juniorjai között nézelődik majd Verstappen új csapattársának kiszemelésekor.

    Albon jövőréről folyamatosan szólnak a találgatások, hiszem nem tudja tartani a lépést Max Verstappennel. A holland több, mint kétszer annyi pontot szerzett idén, mint thai kollégája. Eközben Gasly jó formája – és nem mellesleg monzai győzelme – is nyomás alá helyezi.

    Ennek ellenére Marko jelezte, nem feltétlenül rakná vissza másodszor is a franciát az elsőszámú alakulathoz. Kvyat és Albon is volt is volt már ott, így valaki új jöhet a helyükre, aki érdemben tudja támogatni a Red Bull konstruktőri törekvéseit.

    Hülkenberget már az Eifel Nagydíj idejére is készenlétbe hívták, Pérez pedig kereskedelmi okok miatt lehet vonzó, hiszen a Red Bull jövőre elveszíti az Aston Martin által nyújtott támogatást.

    Horner kiemelte, hogy Albon megtartása az elsődleges céljuk, de a thai versenyzőnek ki kell érdemelnie a helyét.

    „Ez a célunk. Ő egy népszerű tagja a csapatunknak. De a két autó kell ahhoz, hogy felvegyük a harcot a Mercedesszel. Márpedig az a célunk.”

    Arról, hogy esetleg Albon visszakerülhet, és az AlphaTaurinál kaphat egy második esélyt, így felelt:

    „Nem. Szerintem az AlphaTauri jól elvan a mostani pilótáival. De ahogy mondtam, Alex lenne az első választásunk.”

    „Ha más lehetőség után kéne néznünk, akkor kívül kéne tekintenünk a Red Bull pilótáin. Egyszerűen azért, mert közülük nem elérhető egy sem, akit bevethetnénk.”

    „És van néhány tehetséges jelölt, akiknek nincs szerződésük jövőre.” – jegyezte meg sejtelmesen.

  • Williams: az új vezetés nem fogadta el a már bejelentett párost

    Williams: az új vezetés nem fogadta el a már bejelentett párost

    Simon Roberts, a Williams új csapatfőnöke azt mondta, „nem változott semmi” pilótafronton a tulajdonosváltást követően, de nem erősítette meg, hogy valóban Russell és Latifi fogják vezetni az autókat.

    A csapat júliusban jelentette be, hogy a Mercedes által támogatott Russell, és az egyetlen idei újonc Latifi maradnak majd náluk jövőre is.

    Augusztusban azonban a Williams család kiszállt a csapat mögül, és a Dorilton Capital vette át a tulajdonrészüket.

    Russell pozíciója így már kétségben van, mivel a szponzorpénzeket is felvonultató Pérez érkezhet a helyére. A fiatal brit annak ellenére sem kételkedik a jövőjében, hogy Wolff kijelentette, a Mercedesnek már nincs ráhatása a Williamsnél.

    „Sok a találgatás és sok jó pilóta keres mostanában ülést. A Dorilton megvette a csapatot, de nem változott semmi. Ennél többet nem mondhatok.” – nyilatkozta Roberts.

    „Nem mondok semmit a pilótáinkról, mindketten jó munkát végeznek, nem akarom még tovább táplálni a pletykákat.”

    „Nem akarom sem megerősíteni, sem cáfolni a dolgokat. Mi most a versenyhétvégére koncentrálunk, nincs semmi hírünk ezzel kapcsolatban.”

    „A döntést a menedzsment fogja meghozni és az erre kijelölt döntéshozók. Ez egy teljesen megszokott helyzet, most nincs mit erről mondani.” – szögezte le a Williams csapatfőnöke.

  • Hamilton a Renault-hoz megy – a Mercedes így szúrt oda a szurkolóknak

    Hamilton a Renault-hoz megy – a Mercedes így szúrt oda a szurkolóknak

    Sok időbe telik, míg a két világbajnoki címvédő, Lewis Hamilton és csapat, a Mercedes megegyezzenek a jövő évi folytatásról.

    Nem tűnik úgy, mintha nagy eltérés lenne a két fél elképzelései között, de lehet, hogy csak arra várnak, hogy meglegyen a rekordot jelentő hetedik cím.

    Lewis Hamilton, Valtteri Bottas
    Fotó: Wolfgang Wilhelm/Mercedes AMG Petronas

    A pilótapiac hirtelen változásai után azonban könnyű feltételezni, hogy ezután bármi megtörténhet. A Mercedes pedig mindent meg is tesz annak érdekében, hogy az utolsó pillanatig mindenki érdeklődését fenntartsa.

    A Twitteren rendszeresen szúrnak oda más csapatoknak, most viszont a hatszoros világbajnok sorsával az egész szurkolót közösséget trollkodták meg.

    Hamilton sárga-fekete öltözetével akarták azt sugallni, hogy nemsokára talán a Renault-nál láthatjuk viszont a britet.

    Az internet népe a Haas nevében – akikről nemrég derült ki, hogy két új pilótával vágnak majd neki a következő évnek – nem volt rest a válasszal:

    https://twitter.com/unkknown61/status/1319282624242667528/photo/1

    Nem elég, hogy a mezőny másik ászát, Max Verstappent is az autójukba ültették, de a Williams korábbi helyettes csapatfönőkét is elcsaklizták. Persze, csak a poén kedvéért…

    https://twitter.com/unkknown61/status/1319310903058288643/photo/1

  • Sajtó: Russell és Albon távoznak majd jelenlegi csapataiktól

    Sajtó: Russell és Albon távoznak majd jelenlegi csapataiktól

    Francia hírforrások szerint mind George Russell, mind Alexander Albon új ülés után nézhet 2021-re.

    Jean-Michel Desnoues, az Auto Hebdo szerkesztője úgy véli, a Williamstől George Russell távozik majd.

    „A Dorilton Capital valószínűleg nem akar majd belevágni az egészbe Michael Latifi segítsége nélkül. Lehetetlennek tűnik, hogy egy ilyen tehetséges fiú, mint ő ülés nélkül maradjon, de nem ezt mondták korábban Esteban Oconról is?” – utalt arra, hogy a pletykák a második üléssel Sergio Pérezt kötötték össze, így nem maradna hely a fiatal britnek.

    Egy másik távozó Alex Albon lehet, akiről Helmut Marko nemrég azt nyilatkozta, hogy csak 2020 végéig biztos a thai pilóta ülése.

    „Maxnak köszönhetően, és annak, hogy a Renault, a McLaren és a Racing Point egymástól rabolják a pontokat, a konstruktőri második helyünk nincs veszélyben. Ezért idén nem feltétlenül kell változtatnunk.”

    A Haasnál Grosjean távozásával már biztos lesz változás, most pedig a Red Bull és a Williams révén az egész mezőnyben felfordulhatnak a dolgok, ami a pilótákeringőt illeti.