Címke: pilótafelállás

  • Tassi marad, a Honda bejelentette a WTCR-es felállását 2021-re!

    Tassi marad, a Honda bejelentette a WTCR-es felállását 2021-re!

    A Honda harmadik évben is változatlan felállással vág majd neki a 2021-es Túraautó Világkupának, így már biztos, hogy Tassi Attila révén lesz magyar a mezőnyben.

    A felállás mikéntje – az, hogy melyik csapathoz melyik versenyző tartozik – még nem ismert. Tavaly mind a négy autóért a Münnich Motorsport volt a felelős, és Guerrieri-Girolami, illetve Tassi-Monteiro párosításban alkottak csapatot.

    A legjobb Hondás tavaly Guerrieri volt, aki utolsó hétvégén szerzett büntetése miatt végül ötödik lett az összetettben.

    „Szeretnénk, hogy máshogy alakuljanak a dolgok, mint tavaly. Ha egy megtartunk, az legyen a versenyképességünk. Eddig minden szezonban küzdöttünk a címért, szerintem ez 2021-ben is így lesz.” – értékelt az argentin pilóta.

    Tassi 100 pontjával harmadik lett a márka pilótái közül, de a Hyundai borzalmas szezonjának köszönhetően még így is legjobb magyarként zárt. Hozzá hasonlóan Girolami is harmadik évére készülhet a japán márkával.

    Az argentin tavaly jól kezdett, de a Slovakiaringen szenvedett balesete után kiszorult a bajnoki csatából csapattársa, Esteban Guerrieri miatt.

    „Voltak hullámvölgyek számomra tavaly. Az, hogy én nyertem az első versenyt és pole-ból indulhattam a Nürburgringen, megmutatta, lehetek én a leggyorsabb. Úgy kezdem a harmadik évemet, hogy biztos vagyok benne, képes vagyok a bajnokságért küzdeni.”

    Márkatársaihoz képest Tiago Monteiro veteránnak számít, idén ünnepelheti majd 10. évfordulóját a Honda színeiben.

  • Salo meglepődött azon, hogy Räikkönen folytatja 2021-ben

    Salo meglepődött azon, hogy Räikkönen folytatja 2021-ben

    Mika Salo meglepettségét fejezte ki, miután az Alfa Romeo megerősítette, hogy jövőre is megtartják a Kimi Räikkönen – Antonio Giovinazzi versenyzőpárost.

    A korábbi Forma-1-es pilóta, Salo nem gondolta volna, hogy a 41 éves 2007-es világbajnok hosszúra nyúlt karrierje a királykategóriában nem ér véget idén:

    „Nagyon meglepett, egyáltalán nem számítottam rá. Rendkívül biztos voltam abban, hogy idén ennek vége lesz. De nem úgy néz ki, ki tudja, hogy hány év van még benne.” – mondta Salo mosolyogva az Ilta Sanomat nevezetű újságnak.

    Azzal, hogy az Alfánál marad a jelenlegi pilótafelállás, igen csúnyán rácsukták az ajtót azokra a pletykákra, melyek arról szóltak, amennyiben Räikkönen marad, biztosan Ferrari junior pilóta ül majd mellette.

    Minden idők legtöbb versenyével rendelkező finn pilóta lett a verseny legjobbja Imolában, legalábbis őt szavazták meg a szurkolók, miután a kilencedik helyen futott be.

    „Kimi nagyon jól vezetett, úgyhogy biztos vagyok benne, hogy csak akkor fog megállni, amikor szükségesnek érzi. Nagy értékkel bír ő a Forma-1 számára, és Alonso visszatérésével a mezőny az ifjoncok, illetve a régi nagy nevek keveredése lesz.” – mondta Salo.

    „Azt hiszem Kimi kellően motivált is, hiszen csak vezetnie kell. Az Alfa Romeo teljes mentességet adott neki a nyilvános megjelenésekről, amiket mindennél jobban utál, így csak vezetnie kell.”

    Végső soron Salo szerint az Alfa jó irányba halad az autó fejlesztésével:

    „Amikor a Ferrari motor kap egy kis fejlesztést, úgy néz ki az Alfa Romeo autója jobban működik, mint a Ferrari. Jó szezonjuk lehet jövőre.” – zárta.

  • Marko nem zárja ki Ricciardo visszafogadását a jövőben

    Marko nem zárja ki Ricciardo visszafogadását a jövőben

    Dr. Helmut Marko nemrég úgy nyilatkozott, lehet, hogy létezik visszaút Daniel Ricciardo számára a Red Bullhoz.

    Az ausztrál pilóta megrázta a paddock népét a döntésével miszerint a Renault-hoz igazol, most azonban már biztos, hogy jövőre a McLaren pilótája lesz.

    „Mondtam is neki, hogy nem értem a döntését, miért ment a Renault-hoz.” – árulta el egy podcastban Jenson Button.

    „Biztos vagyon benne, ő is megkérdőjelezte a döntést, ez mindig így van, ha az ember hátrébb lép egyet.”

    Szerinte a McLarenhez való igazolás kulcsfontosságú lesz az ausztrál karrierje szempontjából.

    „Még fiatal, de olyan csapathoz kell mennie, amiben a futamgyőzelemre is esélyed van, remélhetőleg a bajnokságra is. A McLaren eléggé versenyképes lehet majd, Mercedes motorokkal.”

    Button úgy látja, Ricciardo távozását az idézte elő, hogy nem érezte magát egyenlőnek Verstappennel és nem érezte úgy, hogy a csapat szeretné, hogy maradjon. De Albon küszködésével lehet, hogy van számára lehetőség a visszatérésre.

    Amikor arról kérdezték, Ricciardo jobban teljesítene Albonnál, Marko így felelt:

    „Nem mondhatok ilyesmit, mert nincsenek erről tények. Másodikak vagyunk Albonnal a konstruktőri bajnokságban, Ricciardóval is azok lennénk.”

    De elismeri, hogy az ausztrál mint a „legjobb pilóták egyike”, több pontot szerzett volna.

    „Két azonos versenyzőnk volt akkor.” – utalt vissza a Verstappen-Ricciardo párosra. – „Jó móka volt vele dolgozni, de elment megkeresni a saját útját. Mindenesetre még mindig barátok vagyunk.”

    „Mindig van visszaút, de a körülményeknek jóknak kell lennie.”

  • Russell és Latifi marad a Williamsnél jövőre is

    Russell és Latifi marad a Williamsnél jövőre is

    A Williams változatlan pilótafelállással vág majd neki a 2021-es szezonnak, George Russell és Nicholas Latifi lesznek a pilótáik.

    Az már köztudott tény volt, hogy Russell jövőre is a brit csapatot erősíti majd, de esély volt rá, hogy a Mercedes juniorjaként fellépjen a bajnoki istállóhoz.

    Russell korábban már kijelentette, sorsa Claire Williams kezében van, amennyiben a németekhez menne át.

    Most, hogy valószínű, a Mercedes megtartja Hamiltont és Bottast, a fiatal versenyző a csütörtöki sajtótájékoztatón tisztázta 2021-ben is marad jelenlegi helyén.

    „Egy három éves szerződést írtam alá, így 2021 végéig maradok. Remélem tudunk arra építkezni, amit tavaly csináltunk, és arra, ami idén történik majd.”

    A mercedeses álom egyelőre még nem jött össze a fiatal britnek, de nem is csalódott emiatt:

    „Nem csalódtam a Mercedesben. Nem tudtam volna többet tenni. Claire elég határozott volt azzal kapcsolatban, hogy nem akar, vagy még nem kész arra, hogy elengedjen hozzájuk. És mivel velük van szerződésem, tiszteletben kell tartanom ezt.”

    „Szóval maradok, és mindent beleadok jövőre is, és hogy mi jön utána, azt még meglátjuk.”

    Csapattársa, Nicholas Latifi szintén megerősítette, hogy marad a grove-iaknál, és ráadásul – bár ez még nem hivatalos – egy három évre szóló szerződést írt alá, így 2022 végéig marad a Williamsnél.

    „Igen, többéves szerződésem van a csapattal, így jövőre is itt leszek még.”

     

  • Binotto: Nehéz lenne kezelni a Verstappen-Leclerc párost egy csapatban

    Binotto: Nehéz lenne kezelni a Verstappen-Leclerc párost egy csapatban

    Mattia Binotto kizárná Max Verstappen esetleges szerződtetését, ugyanis nehéz lenne kezelni a Verstappen-Leclerc párost egy csapaton belül. A 49 éves szakember boldog  a monacói teljesítménye miatt, és nem szeretné ha a jövőben esetleges problémák adódnának az olasz istállón belül.

    A Ferrarinál mindig az egyik versenyző vezérnek van kikiáltva, míg a másik támogatói szerepet tölt be a csapaton belül. A svájci-olasz szakember példaként a Schumacher-érát hozta fel,ahol a német legenda évről-évre nyerte a bajnokságot, míg csapattársaitól nem kellett tartania. Binotto ezt a receptet követve szeretné megtervezni a jövőbeli pilótafelállást.

    ,,Én Michael idejében kezdtem, emlékszem, mellette ott volt Barrichello és Massa. Egy első számú és egy második számú pilótával versenyeztek, és szerintem nekünk is ezt kell alkalmaznunk. Kell egy top versenyző aki futamokat nyer és egy másik aki pontokat szerez. Csakúgy, mint ahogy Lewis Hamilton és Valtteri Bottas.”

    Binotto pont ezért nem hinné, hogy Verstappen a közeljövőben a Ferrari versenyzője lesz főleg annak tükrében, hogy Leclerc személyében már van egy erős fiatal pilótájuk.

    ,,Két ilyen kaliberű versenyzőt nagyon nehéz menedzselni egy csapatban.”-osztotta meg félelmeit a Ferrari csapatfőnöke.

    Sebastian Vettel szerződése jövőre lejár, viszont a német pilóta hibái ellenére sem gondolja úgy a svájci-olasz szakember, hogy meg kellene válniuk a négyszeres világbajnoktól.

    ,,Sebastiannal le fogunk ülni és tárgyalni fogunk a jövőbeli szándékairól és elvárásairól. Nincs okunk arra, hogy megváljunk tőle, ám sok minden történhet még jövő tavaszig.”

  • Villeneuve: Kockázatos lenne a Mercedesnek Ocont választani

    Villeneuve: Kockázatos lenne a Mercedesnek Ocont választani

    Jacques Villeneuve nem igen tartja jó ötletnek, hogy a Mercedes a saját junior pilótájával, Esteban Oconnal váltsa fel Bottast.

    Valtteri Bottas szerződése az idény végén lejár az ezüst nyilakkal, és a teljesítménye nem igen ad okot arra, hogy mindenképpen megtartsák őt. Még maga Toto Wolff is elismerte, hogy Ocon és Bottas az esélyes arra, hogy Hamilton csapattársa legyen 2020-ban. A németek a nyári szünetben ígértek döntést ez ügyben ám 1997 világbajnoka nem látja úgy, hogy változtatni kellene a felálláson.

    „Miért kellene változtatni egyáltalán? Természetesen a Mercedesnek meg kellene tartania Bottast. Időnként gyorsabb, mint Hamilton, és szerzi a pontokat, ha fél másodperccel lenne lassabb nála, mint tavaly, akkor azt mondom oké, le kell váltani. De a mostani helyzetben nem.” – véli Villeneuve.

    Ocon 2018 végén vesztette el a helyét Lance Strollal szemben a Force Indiánál, ahol két teljes szezont futott ez alatt pedig 136 pontot gyűjtött. A kanadai bajnok úgy indokolta a véleményét, hogy a 22 éves versenyző nem fejlődött még eleget egy top csapathoz.

    „Miért kellene oda Ocon? Nem fejlődött még annyit, nem tudom mennyire jó ő most, de én sosem vállalnék ekkora rizikót.” – jelentette ki.

  • 2020-ra is megtartaná versenyzőit a Racing Point

    2020-ra is megtartaná versenyzőit a Racing Point

    Otmar Szafnauer elmondása szerint nem terveznek változást jövőre sem a Racing Point pilóta felállásában.

    Az idei szezon Sergio Perez zsinórban hatodik idénye a silverstone-i székhelyű csapatnál, de már egy új csapattárssal, Lance Stroll-lal az oldalán, utóbbi édesapja lett az istálló új tulajdonosa.

    Az ex-Force India számára nem indult simán az új éra, hiszen eddig nem tudják hozni a várt eredményeket, hiszen 31 ponttal csupán a nyolcadik helyet foglalják el a konstruktőri bajnokságban, noha a folytatást illetően bizakodóak.

    A Reuters pedig feltette Otmar Szafnauer csapatfőnöknek a kérdést, hogy várható-e valamiféle változás jövőre a pilótákat illetően, amire így felelt:

    „Nem igazán. Lance még fiatal és folyamatosan tanul, rengeteg potenciál van benne. Ez egy teljesen más csapat számára, időbe telik neki, mire teljesen beilleszkedik az új közegbe.  Rengeteget tanítjuk arról, hogy hogyan mennek nálunk a dolgok, és Sergio is sokat segít ebben. Ő már régóta velünk van, így ők ketten remek elegyet alkotnak.” – vélekedett Szafnauer.

  • Steiner: A nyári szünetig nem kerül szóba nálunk a jövő évi pilótafelállás

    Steiner: A nyári szünetig nem kerül szóba nálunk a jövő évi pilótafelállás

    Günther Steiner a Haas csapatfőnöke legutóbb úgy nyilatkozott, jelenleg nem tekint előre a jövőbe a pilóta felállással kapcsolatban, először inkább a hibák kijavítására és az elvesztett lehetőségek pótlására koncentrálna.

    Az amerikai istálló jelenleg a 8. helyet foglalja el a konstruktőri tabellán, miután három versenyen sem sikerült pontot szerezniük. A csapatnak komoly problémái vannak a gumikezeléssel, mégis Spanyolországban és Monacóban sikerült egységeket gyűjteniük, míg Kanadában ismételten egy katasztrofális hétvégét zártak.

    Három éve már, hogy Kevin Magnussen és Romain Grosjean vezeti a Haas konstrukcióit, ezzel az eredménnyel pedig felzárkóztak a Mercedes mellé, ahol szintén ennyi éve versenyez egymás mellett Lewis Hamilton és Valtteri Bottas.

    12 hónappal ezelőtt a francia Grosjean szerződtetésével volt probléma, ugyanis nagyon gyengén teljesített akkor 33 éves pilóta, ám Steiner szerint idén nincs gond egyik versenyzőjével sem.

    ,,Ahogy tavaly is, úgy idén is elmondtam Gene-nek (Haas), hogy nem akarok beszélni a pilótafelállásról a nyári szünetig. Azt akarom csinálni, amit mondott, jóvá kell tenni az elszalasztott lehetőségeket.”

    Az olasz csapatfőnök hozzátette, versenyzői nem hibáztathatóak a rossz teljesítmény miatt, ugyanakkor a jól bevált módszernek köszönhetően, csak augusztusban tárgyalnak majd a továbbiakról.

    ,,A pilótáknál fontosabb dolgokra kell most koncentrálnunk, nem tudom hibáztatni őket az ez évi események miatt. Ebben a pillanatban motiváljuk őket, hogy a legjobbjukat nyújtsák, aztán majd a nyári szünetben döntünk a sorsukról.”  -nyilatkozta Steiner.