Címke: pihenés

  • Räikkönenhez idén korábban jött a Jézuska  – egy új Alfa Romeot kapott

    Räikkönenhez idén korábban jött a Jézuska  – egy új Alfa Romeot kapott

    Kimi Räikkönen nemrégiben az új Alfa Romeo Stelvio Veloceja mellett pózolt egy fénykép erejéig. 2007 világbajnokának ez lesz az új autója, amit a csapatától kapott, hogy ne csak a versenypályán, hanem a közutakon is az olasz márkát képviselje.

    Az Alfa Romeo SUV-ja egy tökéletes választás a családos Jégember számára, aki ezentúl kényelmesen utazhat majd az utakon. A finn Stelvioja azonban nem az eredetileg Ferrari által gyártott V6-os Quadrifoglio erőforrással, hanem egy sima 2.0 literes motorral van felszerelve. Így az eredeti 521 lóerő helyett „csak” 280 lóerő dolgozik a motorháztető alatt.

    A Jégember egyébként már nagyon várta, hogy vége legyen az idei Forma-1-es szezonnak, ami a koronavírus járvány miatt igencsak sűrűre sikeredett.

    „Ezután az intenzív szezon után jól esik visszatárni a szokásos életemhez,” – mondta Räikkönen. „Még mindig nem szeretném feladni a vezetés élményét, többek között ezért is esett a választásom az Alfa Romeo Stelviora. Ezzel a modellel még a nagy finn hóban is biztonságosan tudok majd közlekedni, olyan biztonságos.”

    https://twitter.com/alfa_romeo/status/1339890909568245766

  • Webber szerint Vettel túl fiatal a visszavonuláshoz

    Webber szerint Vettel túl fiatal a visszavonuláshoz

    Minden Forma-1 szurkolót váratlanul ért a Ferrari bejelentése, miszerint a 2020-as szezon végén elválnak útjaik Sebastian Vettellel. Az olasz istálló időzítése rendkívül furcsa volt, azonban a négyszeres világbajnok német pilóta már biztosan tudja, hogy 2021-ben már nem a Vörösök autóját fogja vezetni.

    Miután Carlos Sainz fog érkezni Vettel helyére, a spanyol helyét pedig Daniel Ricciardo szerezte meg a McLarennél, már nincs sok lehetőség a német versenyző számára. Még az is kérdéses jelen pillanatban, hogy Vettel egyáltalán tagja lesz-e a száguldó cirkusz mezőnyének 2021-ben.

    „Ötletem sincsen, hogy mi lesz Seb következő lépése, azonban az biztos, hogy nem bírnám elképzelni őt egy középcsapatban,” – nyilatkozta a német egykori csapattársa, Mark Webber.

    „Évekig harcolt futamgyőzelmekért, dobogós helyezésekért és világbajnoki címekért. Még a Toro Rossonál is tudott versenyt nyerni, szóval ezért nem bírnám őt elképzelni, például egy Renault kaliberű csapat versenyzőjeként.”

    Az ex F1-es ausztrál versenyző szerint Vettelnek rendkívül nehéz időszakot kellett megélnie a Ferrari versenyzőjeként.

    „Ha megnézitek, a korához képest valamivel idősebbnek látszik. A legjobbját nyújtotta az olasz istállónál, hogy világbajnok legyen a Ferrarival, azonban ebbe még az ő bicskája is beletört.

    „Seb még mindig nagyon fiatal, hogy visszavonuljon, azonban másfelől már rendkívül fiatalon bemutatkozhatott a Forma-1-ben. Nagyon nem szeretném, hogy visszavonuljon. Talán egy év pihenőt fog tartani, hogy feltöltődjön és újult erővel térjen vissza és vágjon bele a 2022-es szezonba.”

  • Hülkenberg számára nem létfontosságú a Forma-1-es visszatérés

    Hülkenberg számára nem létfontosságú a Forma-1-es visszatérés

    Nico Hülkenberg elárulta, hogy jelenleg ne érez késztetést arra, hogy visszatérjen a Forma-1-be vagy a motorsport világába.

    A német egy évtizedet követően távozott a száguldó cirkusz világából, miután elveszítette az ülését a Renault-nál Esteban Oconnal szemben és képtelen volt ülést találni magának egy másik csapatnál. Hülkenberg jelen pillanatban élvezi, hogy egy más fajta életet élhet, ugyanis jelen pillanatban éppen a híres Rió-i karneválon mulatja az idejét.

    „Jól érzem magam a bőrömben, és alig várom már hogy az idei Forma-1-es szezont egy másik nézőpontból szemlélhessem,” – idézi Hülkenberg szavait a t-online.

    A Renault egykori versenyzője elmondása szerint nagyon élvezte az első Forma-1 mentes téli szünetét. „Többek között sokat pihentem otthon és találkoztam a barátaimmal. Lelassultam és élveztem a napjaimat,” – mondta a 2010-es Brazil Nagydíj időmérőjének győztese.

    „Természetesen sportolok is, hogy a lehető legjobb formában tartsam magam, azonban közel sem olyan komolyan csinálom őket, mint egy szokásos felkészüléskor. Véghez tudtam vinni azokat a dolgokat, amiket akartam és rendkívül élveztem őket.

    „Nem vagyok egy olyan típusú ember, aki mindig a középpontban akar lenni. Évekig abban voltam és egyáltalán nem hiányzik.”

    Azonban Hülkenberg még az alábbi állításait követően sem zárja ki, hogy egy szép napon újra tagja lesz a Forma-1 mezőnyének. „Egyszerűen jól kell éreznem magam és illeszkednem kellene a potenciális csapatba. Egy olyan csapathoz nem szívesen térnék vissza, akikkel nem lenne esélyem a győzelemre.”

    Hülkenberg emellett a Formula E-re is egy valós lehetőségként tekint. „Hihetetlen, hogy az évek során mekkora fejlődésen ment keresztül a sorozat. Hihetetlen, amit elértek, ugyanis a sorozat rendkívül nagy népszerűségnek örvend,” – ismerte el a 32 éves német.

    „Szinte az összes nagy német autógyár jelen van a sorozatban, szóval a Formula E egy rendkívül érdekes lehetőség lenne a számomra.”

  • Hamilton versenymérnöke a tervezettnél korábban tért vissza

    Hamilton versenymérnöke a tervezettnél korábban tért vissza

    Lewis Hamilton versenymérnöke, Peter Bonnington már az Amerikai Nagydíjon visszatért a Mercedeshez, egy futammal korábban, mint tervezte.

    Bonnington a mexikói hétvégét azért hagyta ki, mert egy műtéten esett át és otthon pihent az Egyesült Királyságban, habár az egész hétvége során kapcsolatban volt az ötszörös világbajnok pilótával és még az autó beállításait is együtt beszélték meg telefonon.

    Normál esetben Bonnington a mexikói mellett az austini hétvégét is kihagyta volna és csak a két hét múlva esedékes Brazil Nagydíjon tért vissza. Azonban az Amerikai Nagydíj első szabadedzésén már ott ült a Mercedes pitwallján, ami arra enged következtetni, hogy visszatért a csapathoz.

    Bonnington visszatérése azt jelenti, hogy Hamilton nyugodtan bebiztosíthatja hatodik világbajnoki címét, ugyanis a brit a korábbi három Mercedeses bajnoki címe közül az összeset „Bonoval” nyerte és most sem akarta, hogy ez másképp alakuljon. Az ötszörös világbajnok britnek mindössze egy nyolcadik helyre van szüksége ahhoz, hogy Valtteri Bottas matematikai esélyeit a lenullázza a világbajnoki küzdelemben.

    Bonningon az őt helyettesítő Marcus Dudley helyét veszi majd át, aki a brackleyi istálló csapatfőnöke, Toto Wolff elmondása szerint fenomenális munkát végzett Mexikóvárosban.

  • Hamilton versenymérnöke nem lesz ott a következő két versenyhétvégén

    Hamilton versenymérnöke nem lesz ott a következő két versenyhétvégén

    Lewis Hamilton nem az eredeti versenymérnökével Peter Bonningtonnal fog majd dolgozni a Mexikói és az Amerikai Nagydíjon.

    A brit versenymérnöke egészségügyi okok miatt nem utazott el Mexikóvárosba brackleyi istállóval, ugyanis nemrégiben esett át egy műtéten és jelenleg otthonában pihen. Mindez azt jelenti, hogy Bonnington nem lesz ott az elkövetkező két versenyhétvégén Mexikóban és az Amerikai Egyesül Államokban, azonban a november közepén megrendezendő Brazil Nagydíjon már újra munkába fog állni.

    Bonningtont távollétében Marcus Dudley, aki az ötszörös világbajnok brit teljesítmény mérnöke, helyettesíti majd. Emellett Dom Riefstahl, aki általában a gyárból szokta segíteni az Ezüst Nyilak munkáját, jelebleg Mexikóban tartózkodik, ugyanis az átmeneti időszakban ő lesz Hamilton teljesítmény mérnöke.

    Bonnington volt a brit versenymérnöke mind a négy bajnoki évében, ugyanis ők ketten 2013 óta dolgoznak együtt, amióta Hamilton tagja a gyári Mercedes csapatának. Jó kapcsolat alakult ki közöttük az évek során és „Bono” hangját rendszeresen hallhatjuk minden egyes versenyhétvégén.

    Hamiltonnak minden esélye megvan arra, hogy már a Mexikói Nagydíjon megszerezze hatodik, zsinórban harmadik világbajnoki címét. Azonban ahhoz, hogy már most bebiztosítsa bajnoki koronáját, 14 ponttal többet kell szereznie a csapattárs Valtteri Bottasnál. Vajon sikerül-e Hamiltonnak végrehajtania ezt a bravúrt?

     

  • A nyári szünet alatt a Mercedes az erőforrásait tökéletesítette

    A nyári szünet alatt a Mercedes az erőforrásait tökéletesítette

    A Mercedes motorrészlege a nyáron rákapcsolt, és a szünet alatt az erőforrásaik megbízhatóságának és teljesítményének növelésére koncentráltak.

    Míg Brackley-ben 14 napig mindenki szabadságon volt az F1 sport szabályzatának megfelelően, addig Brixworth-ban lázasan folyt a munka a motorok körül.

    A Mercedesnek volt hova fejlődni ezen a  téren ugyanis, a mérések szerint idén már nem az Ezüst Nyilak rendelkeznek a legerősebb hajtáslánccal. A Ferrari megelőzte riválisát és letaszította a csillagosokat a lista éléről, sőt egyes pletykák szerint már a Renault is utolérte a németeket. Épp ezért nem meglepő, hogy a hajtáslánccal foglalkozó bázison a nyári szünet alatt is folyt a munka, amit Toto Wolff meg is köszönt a fáradhatatlanul dolgozó kollégáinak.

    ,,Örültünk a kötelező pihenőnek, főleg a júliusi és a kora augusztusi zsúfolt hétvégék után, ám mostanra már izgatottan várjuk azt, hogy újra visszatérjünk és versenyezzünk. Míg a Brackley-ben dolgozó kollégáinknak lehetősége volt arra, hogy pihenjenek és feltöltődve térjenek vissza a szezon második felére, addig a többi munkatársunk lázasan dolgozott tovább. Brixworth-ban a nyári szünet alatt sem állt meg a munka, az ott dolgozók tovább munkálkodtak az erőforrásunkon, annak jobb teljesítményére és megbízhatóságának növelésére koncentráltak. Jó abban a tudatban visszatérni, hogy a csapatunk egy része keményen dolgozott tovább, ezért hálásak vagyunk azoknak a kollégáinknak, akik tartották a frontot addig, amíg mi az ‘irodáinkon kívül’ tartózkodtunk.” –nyilatkozta Toto Wolff.

  • Alonso: Talán majd pihenni visszatérek a paddockba

    Alonso: Talán majd pihenni visszatérek a paddockba

    Fernando Alonso ugyan visszavonult már a Forma-1-től, ám elmondása így is szerint sokkal elfoglaltabb, mint valaha.

    A kétszeres világbajnok tegnap nyerte meg a Daytona-i 24 órás versenyt, így a tavalyi Le Mans sikere után egy újabb legendás versenyt nyert meg. Ezen kívül a spanyol idén rajthoz áll majd az Indy500-on is, és a pletykák szerint jövőre a Dakar Ralit is kipróbálhatja.

    A Forma-1-es távozásának pontos oka megosztja a közvéleményt, egyesek szerint azért döntött a váltás mellett, mert a McLaren nem tudott biztosítani neki egy versenyképes autót a jövőre nézve. Ám a spanyol maga azt mondja, hogy csupán új kihívásokra vágyott.

    „Sokkal több dolgom lesz ebben az évben, mint tavaly. Természetesen ahogy elkezdődik a Forma-1-es szezon rendkívül stresszes az ott szereplők élete. De nekem már ebben a hónapban sem volt nyugodt időszakom, aztán februárban tesztelek majd a Toyotával és megkezdem az Indyre a felkészülést. Szóval nagyon elfoglalt leszek júniusig.” – jelentette ki Alonso.

    A McLaren csapatvezetője már meghívta a csapat egykori pilótáját, hogy ha ő is akarja, akkor a jelenlétével motiválhatja a csapatot.

    „Szerintem ő rendkívül pozitívan hat a csapatra és szívesen is látjuk őt. A jelenléte rendkívül hasznos nekem, a mérnököknek és a pilótáknak is egyaránt.” – fogalmazott Zak Brown.

    Alonso pedig viccesen reagált arra, hogy visszatér-e idén a paddockba.

    „Nem számítottam arra, hogy ilyen elfoglalt leszek idén. Az emberek gyakran megkérdezik tőlem, hogy milyen az életem a Forma-1 nélkül, mire én ennyit válaszolok: ’Talán visszatérek majd az F1-es paddockba hogy egy kicsit pihenhessek.’”