Címke: Pietro Fittipaldi

  • Fittipaldi elhagyja a kórházat és Indianapolisba megy

    Fittipaldi elhagyja a kórházat és Indianapolisba megy

    A héten elhagyhatja a kórházat Pietro Fittipaldi, aki kettős lábtörést szenvedett a múlt hétvégi spái 6 órás verseny időmérő edzésén. Indianapolisba veszi majd az irányt, hogy az IndyCar orvosai kezeljék.

    Emerson Fittipaldi unokájának pótlásáról még nem nyilatkozott IndyCar csapata, a Dale Coyne Racing.

    Fittipaldi várhatóan július végén, a Mid-Ohio-i versenyre tud majd visszatérni. felépülését doktor Terry Trammell az IndyCar biztonsági tanácsadója, és a korábbi CART orvos, Steve Olvey felügyelik majd.

    „Már jobban vagyok, eléggé megijedtem, de sokat javult az állapotom, és pénteken Indianapolisba megyek, ahol az Indy orvosokkal leszek, Terry Trammellel és Steve Olvey-vel.” – mondta Fittipaldi. „Ők gyógyították már  Nelson Piquet-t, Tony Kanaant, a nagyapámat, és Dario Franchittit is például. Az orvosok az Egyesült Államokban látták a képeket az operációmról és a röntgenfelvételeket, szóval úgy vélik, hogy a felépülésem gyorsabb lehet, mint azt előzetesen sejtették. A célom, hogy nyolc héten belül újra autóba üljek, és ha lehetséges, versenyezzek Mid-Ohio-ban.”

  • Megműtötték éjjel Pietro Fittipaldit

    Megműtötték éjjel Pietro Fittipaldit

    Pietro Fittipaldi tegnap szenvedett balesetet balesetet a WEC spái 6 órás versenyének időmérő edzésén.

    A brazil versenyzőnek mindkét lába eltört, kórházba szállították.

    Azóta kiderült, hogy éjjel megműtötték, az FIA orvosi delegáltjának információi szerint „az operáció rendben zajlott”.

    Édesapja, Gugu da Cruz is vele volt az éjjel, ma délelőtt fél 11-kor pedig Pietro elhagyhatta az intenzív osztályt, de még a kórházban marad megfigyelésre.

    Fittipaldi részt vett volna ebbena hónapban az Indy 500-on is, de mivel a felépülése várhatóan nyolc hetet vesz igénybe, majd ez után jön a rehabilitáció, így gyakorlatilag esélytelen, hogy rajthoz álljon majd.

    De mi történt, hogy ekkora baleset lett belőle?

    A Motorsport-Total.com értesülései szerint az autó áramellátása hirtelen 14,2 vloltról 8 voltra esett vissza, ezért kikapcsolt a szervó, és mindegy körülbelül 280 km/h-s sebességnél történt. A Dallara szerint Fittipaldi 210 km/h-val csapódott a gumifalba.

  • Fittipaldi összetörte az autóját az Eau Rouge-ban

    Fittipaldi összetörte az autóját az Eau Rouge-ban

    A WEC időmérő edzését Spa-Francorchampsban egy komoly baleset árnyékolja be. Pietro Fittipaldi a második gyors körén nagy sebesség mellett vesztette el az uralmát versenyautója felett az Eau Rouge-ban. A DragonSpeed Dallara-BR1 nagyon hozzáütődhetett az aszfalthoz, és emiatt Fittipaldinak korrigálnia kellett, de gyakorlatilag sebességvesztés nélkül csapódott a gumipalánkba. A brazil pilóta Spában Renger van der Zande helyett ugrott be.

    Az ütközés az LMP2 időmérő edzés elején történt, pedig előtte egyszer már leállították azt, a #17-es rajtszámú SMP-Dallara miatt, mert megállt a pályán Stephane Sarrazinnal a volánnál. Fittipaldi azonban tompa szögben csapódott be, láthatóan az autó orra eltűnt, a versenyző mellett az ajtó kinyílt. A pályabírók pár perc alatt a pályakórházba juttatták Fittipaldit.

    Mostanra kiderült, hogy egy liege-i kórházba szállították, kettős lábtöréssel. Ettől eltekintve, eszméleténél van, állapota nem életveszélyes.

    A palánk, és a gumik helyreállítása, valamint a tisztítás sokáig tartott a baleset helyszínén. Csak 20 perccel a becsapódás után folytatódott az időmérő edzés. Nagy meglepetés nem történt ezt követően, (azon kívül, hogy a Manor autói nem indulnak) a Toyota kibérelte az első sort mindkét TS050-essel, a WEC 2018/19 szuperszezonjának a kezdetén.

    https://www.youtube.com/watch?v=Vwg0lk0SRsc

  • WEC: Helyet cserélt a két Toyota

    WEC: Helyet cserélt a két Toyota

    A WEC spái szezonnyitójának első szabadedzésén Fernando Alonso volt a leggyorsabb az egyik Toyotával. A második edzésen – talán nem meglepő módon – ismét a két Toyota zárt az élen, ám most fordított sorrendben. A #7-es autót Mike Conway repítette az eredményjelző élére, ideje pedig több, mint két másodperccel volt jobb Alonso első edzéses győztes körénél.
    A #8-as Toyota legjobb idejét ezúttal Kazuki Nakajima futotta.

    A harmadik legjobb időt, a DragonSpeedes Pietro Fittipaldi futotta. Ezzel ők voltak a leggyorsabb nem-gyári LMP1-es csapat.

    Az LMP2-es kategória legjobb idejét Pastor Maldonado futotta.

    A második szabadedzés végeredménye:

    Kategória Versenyző Csapat Autó Köridő Kör
    1 LMP1 M.Conway, K.Kobayashi, J.M.Lopez Toyota Gazoo Racing Toyota 1:56.172 29
    2 LMP1 S.Buemi, K.Nakajima, F.Alonso Toyota Gazoo Racing Toyota 0.643 33
    3 LMP1 H.Hedman, B.Hanley, P.Fittipaldi DragonSpeed BR Engineering/Gibson 2.663 24
    4 LMP1 M.Beche, T.Laurent, G.Menezes Rebellion Racing Rebellion/Gibson 2.839 30
    5 LMP1 N.Jani, A.Lotterer, B.Senna Rebellion Racing Rebellion/Gibson 3.408 24
    6 LMP1 S.Sarrazin, E.Orudzhev, M.Isaakyan SMP Racing BR Engineering/AER 3.863 23
    7 LMP1 M.Aleshin, V.Petrov SMP Racing BR Engineering/AER 4.020 27
    8 LMP1 O.Webb, D.Kraihamer, T.Dillmann ByKOLLES Racing Team ENSO CLM/NISMO 5.294 16
    9 LMP2 R.Gonzalez, P.Maldonado, N.Berthon DragonSpeed ORECA/Gibson 6.819 31
    10 LMP2 J.Jaafar, W.Tan, N.Jeffri Jackie Chan DC Racing ORECA/Gibson 7.134 29
    11 LMP2 R.Rusinov, J-E.Vergne, A.Pizzitola G-Drive Racing ORECA/Gibson 7.422 28
    12 LMP2 E.Creed, R.Ricci, J.Canal Larbre Competition Ligier/Gibson 7.709 17
    13 LMP2 H-Pin Tung, G.Aubry, S.Richelmi Jackie Chan DC Racing ORECA/Gibson 8.107 27
    14 LMP2 N.Lapierre, A.Negrao, P.Thiriet Signatech Alpine Matmut Alpine/Gibson 9.124 30
    15 LMP2 F.van Eerd, G.van der Garde, J.Lammers Racing Team Nederland Dallara/Gibson 9.801 30
    16 LMP2 F.Perrodo, M.Vaxiviere, L.Duval TDS Racing ORECA/Gibson 10.562 12
    17 GTE Pro S.Mucke, O.Pla, B.Johnson Ford Chip Ganassi Team UK Ford 17.561 16
    18 GTE Pro R.Lietz, G.Bruni Porsche GT Team Porsche 18.475 31
    19 GTE Pro A.Priaulx, H.Tincknell, T.Kanaan Ford Chip Ganassi Team UK Ford 18.534 29
    20 GTE Pro M.Christensen, K.Estre Porsche GT Team Porsche 19.011 31
    21 GTE Pro A.P.Guidi, J.Calado AF Corse Ferrari 19.344 30
    22 GTE Pro M.Sorensen, N.Thiim, D.Turner Aston Martin Racing Aston Martin 19.392 23
    23 GTE Pro D.Rigon, S.Bird AF Corse Ferrari 19.607 29
    24 GTE Am M.Wainwright, B.Barker, A.Davison Gulf Racing Porsche 19.941 26
    25 GTE Pro A.Lynn, M.Martin, J.Adam Aston Martin Racing Aston Martin 20.010 25
    26 GTE Am C.Ried, J.Andlauer, M.Campbell Dempsey-Proton Racing Porsche 20.262 28
    27 GTE Pro T.Blomqvist, A.F.da Costa BMW Team MTEK BMW 20.610 28
    28 GTE Am P.D.Lana, P.Lamy, M.Lauda Aston Martin Racing Aston Martin 20.618 28
    29 GTE Am T.Flohr, F.Castellacci, G.Fisichella Spirit of Race Ferrari 20.725 29
    30 GTE Am K.Al Qubaisi, G.Roda, M.Cairoli Dempsey-Proton Racing Porsche 20.885 29
    31 GTE Pro M.Tomczyk, N.Catsburg BMW Team MTEK BMW 20.928 30
    32 GTE Am S.Yoluc, E.Hankey, C.Eastwood TF Sport Aston Martin 21.057 24
    33 GTE Am J.Bergmeister, P.Lindsey, E.Perfetti Team Project 1 Porsche 21.205 29
    34 GTE Am Mok W.S., K.Sawa, M.Griffin Clearwater Racing Ferrari 21.380 29
    35 GTE Am M.Ishikawa, O.Beretta, E.Cheever MR Racing Ferrari 22.168 29
    36 LMP1 C.Robertson, D.Stoneman CEFC TRSM Racing Ginetta/Mecachrome 1
    37 LMP1 O.Rowland, A.Brundle, O.Turvey CEFC TRSM Racing Ginetta/Mecachrome 1
  • Pietro Fittipaldi 2018-ban a Dale Coyne Racingnél indul az IndyCarban

    Pietro Fittipaldi 2018-ban a Dale Coyne Racingnél indul az IndyCarban

    A Formula V8 3.5 bajnok Pietro Fittipaldi az IndyCar mezőnyéhez csatlakozik 2018-ban, miután szerződést kötött a Dale Coyne Racinggel. Nem megy ugyanakkor teljes szezont a #19-es autóval 2018-ban a fiatal brazil versenyző, mert csak hét versenyen indul majd, a sikeres sebringi és sonomai tesztjei után a csapattal.

    Kiemelkedő lesz mindenképp az indulási lehetősége az Indy 500-on, amit nagyapja Emerson kétszer is megnyert. Nem véletlenül lelkes Pietro:
    „Egy álmom vált valóra, sőt több, mert mehetek az Indy 500-on is, ahol a családomnak remek eredményei voltak eddig is. Köszönöm ezt a Dale Coyne Racingnek, illetve a fő támogatómnak, a Escuderia Telmex-nek. Ez egy hatalmas lehetőség, és fontos lépés a versenyzői karrieremben. Nem titok ugyanakkor az sem, hogy egy napon a Forma-1-ben akarok versenyezni, de most izgatott vagyok, hogy idén olyan világszínvonalú versenysorozatban indulhatok, mint az IndyCar.”

    Fittipaldi a héten még teszteli a DCR autóját Phoenixben, ahol éles körülmények között majd áprilisban mutatkozhat majd be. Ezen kívül mehet még majd Texasban, Mid-Ohioban, Portlandben és a szezonzárón Sonomában szeptember 16-án.

    Az, hogy kivel osztozik Fittipaldi a #19-es autón még nem ismert. Feltehetően ez nem más lesz majd, mint Zachary Claman DeMelo, aki az Indy Lightsból érkezik, és a napokban együtt tesztelhetett a fiatal brazil pilótával.

  • Massa hiányolja a brazilokat a 2018-as F1 rajtrácsról

    Massa hiányolja a brazilokat a 2018-as F1 rajtrácsról

    Felipe Massa kifejezetten csalódott, amiért 2018-ban a Forma-1 rajtrácsán nem lesz brazil pilóta. Ő tavaly vonult vissza, miután 16 év alatt 269 nagydíjon indult a Sauber, a Ferrari és a Williams színeiben. Ez egyben azt is jelenti, hogy Brazília 1969 óta először úgy ül le majd Forma-1-et nézni, hogy nem lesz hazai versenyzőjük a királykategóriában, akinek szurkolhatnának.

    A francia Auto Hebdo rákérdezett erre nála, hogy nem csalódott-e, amire így felelt Massa:
    „Dehogynem. Hazám a szerves része a Forma-1-nek, olyan versenyzőkkel, mint Senna, Piquet és Fittipaldi. Büszke vagyok rá, hogy ennek én is részese lehettem. Ami aggaszt, hogy nincs jele annak, hogy hamarosan újabb versenyző érkezhet.”

    Massa utalt arra is, hogy Brazília már nem támogatja annyira a fiatal versenyzőit, hogy érdemben is fel tudják venni a kesztyűt:
    „Komoly szerepe van ennek, hogy Brazíliában olyan a gazdasági helyzet, amilyen, de ez csak az egyik probléma. Ami még gond, hogy nincs semmi, ami a gokartból felkészítené őket az együléses versenyautókkal történő versenyzésre. Nincsenek nemzeti szériák, amivel felkészülhetnek az európai megmérettetésre, pedig a legtöbb lehetőség ott adódik. Láttam Formula 4 versenyeket több országban is, azt hiszem, hogy Brazíliának is szüksége lenne egy ilyen bajnokságra. Új elnöke van a brazil autószövetségnek, remélem, hogy ez új lendületet adhat a fiataloknak is.”

    Brazília jelenlegi legnagyobb reménysége, és akár a következő Forma-1-es sztárja a 21 éves Pietro Fittipaldi lehet, aki a kétszeres F1 világbajnok Emerson unokája. Tavaly Pietro elhódította a Formula V8 3.5 széria bajnoki címét, és reménykedik benne, hogy 2018-ban a Formula 2-ben próbálhatja ki magát. Elismerte tavaly, hogy a száguldó cirkusz a végcélja:
    „Keményen dolgozunk azon, hogy oda kerülhessek. Reménykedem benne, hogy nem csak bekerülök a Forma-1-be, de újra visszavihetem a brazil zászlót a dobogóra is.”

  • Hogy állnak a fiatal versenyzők a szuperlicensz pontokkal?

    Hogy állnak a fiatal versenyzők a szuperlicensz pontokkal?

    Mint az ismert, a Forma-1-ben való versenyzés egyik feltétele, hogy az adott versenyző az elmúlt három év során összegyűjtsön 40 szuperlicensz pontot a különféle „kisebb” szériákban elért, összetettbeli helyezéseivel. Három olyan sorozat van/volt, melynek megnyerésével máris be lehet zsebelni a szükséges pontokat: a Formula 2, a korábbi GP2, és az IndyCar bajnoka kaphat egyszerre 40 pontot.

    Miután több fiatal versenyző is kapcsolatban áll már F1-es csapattal, és többen tesztelhettek is már F1-es autót, összeszedtük a jelentősebb neveket, és kiszámoltuk, hogy az elmúlt 3 év során hány licenszpontot gyűjtöttek, azaz mennyire vannak attól, hogy pontjaik alapján már F1-es versenyzővé válhassanak.

    A vastagon szedett versenyzők már kellő mennyiségű ponttal rendelkeznek.

    A híres családnévvel rendelkezők közül, ha számításaink nem csalnak Pietro Fittipaldi és Mick Schumacher állnak a legjobban, ők a 40 pont felével rendelkeznek jelenleg.
    A Magyarországon is jól ismert Roy Nissany-nak 14 pontja van, míg Habsburg Ferdinánd 9 pontot birtokol.

    Csillaggal jelöltük azokat a versenyzőket, akik már tesztelhettek F1-es csapattal, és/vagy egy F1-es csapat támogatását élvezik.
    Érdekesség, hogy ezen versenyzők javarészt a lista végén szerepelnek a licenszpontok tekintetében.

    Niko Kari, aki a Red Bull Junior Team tagja volt még idén, de teljesítményével nem volt megelégedve az energiaitalos csapat, így már korábban jelezték, hogy a szezon után kirakják a programból.
    Alfonso Celis Jr a Force India tesztpilótája, több alkalommal is részt vett F1-es, pénteki szabadedzéseken. A Formula V8 3.5-ben versenyzett idén, ott a harmadik helyen zárt.
    Jehan Daruvala is a Force India protezsáltja, ő F3-ban állt rajthoz idén, és a hatodik helyen végzett.
    Nikita Mazepin szintén a Force Indiához tartozik, ő tesztelhetett is már a csapattal, azonban csak egyetlen licenszponttal bír, idei, F3-as 10. helyéért.
    Gustav Malja a Sauberrel tesztelhetett idén, emellett F2-ben a 13. helyen zárt.
    Sergio Sette Camara is a Red Bull Junior Team tagja volt korábban, ez év elején azonban tőle is megváltak. Ő az F2-es bajnokságot a 12. helyen zárta idén.
    Santino Ferrucci a Haas csapat protezsáltja, tesztelhetett is már a csapattal. Idén a szezon első felét a GP3-ban töltötte, legjobb eredménye egy 8. hely volt, majd a Magyar Nagydíj hétvégéjétől már F2-ben versenyzett, itt két 9. hely volt a legjobb eredménye.

    Vajon a felsoroltak közül kiknek sikerül majd bejutni a Forma-1 mezőnyébe? A legközelebb jelenleg Szergej Szirotkin van ehhez, aki jelenleg Robert Kubicával van harcban a Williams üléséért.
    Rajta kívül a McLaren üdvöskéjének, az idei F3-as bajnok Lando Norrisnak is jó esélyei vannak, noha nem jövőre. És persze az is várható, hogy a Mercedes is gondoskodik majd George Russell karrierjéről.

    Ti melyiküket várjátok leginkább az F1-be?

    Pusztán érdekességként említjük meg, hogy az elmúlt három évben szerzett WTCC-s 6.,  4., és 2., helyezéseivel Michelisz Norbinak is van 22 licenszpontja. 😀

    Ezen kívül az idei IndyCar bajnoknak, Josef Newgardennek is van elég pontja (53) az F1-hez. Ami hasznos lehet, ha komolyan gondolta korábbi nyilatkozatát, mi szerint szívesen kipróbálná magát a Forma-1-ben.

    Oliver Rowland 63  
    Szergej Szirotkin 60 *
    George Russell 51  
    Maximilian Günther 48  
    Lando Norris 43 *
    Joel Eriksson 43  
    James Aitken 37
    Antonio Fuoco 26 *
    Nyck de Vries 23
    Pietro Fittipaldi 20
    Mick Schumacher 20
    Callum Ilott 16
    Roy Nissany 14
    Niko Kari 13 *
    Giuliano Alesi 12
    Harriason Newey 10
    Pedro Piquet 10
    Alfonso Celis Jr 10 *
    Ferdinand Habsburg 9
    Guanyu Zhou 8
    Jehan Daruvala 6 *
    Jordan King 6
    Nikita Mazepin 1 *
    Gustav Malja 1 *
    Sergio Sette Camara 0 *
    Santino Ferrucci 0 *
  • Fittipaldi F1-es szerepben bízik 2018-ra

    Fittipaldi F1-es szerepben bízik 2018-ra

    Az újdonsült Formula V8 3.5 bajnok, Pietro Fittipaldi azt reméli, hogy kaphat valamilyen Forma-1-es szerepet 2018-ban.

    1972 és 1974 bajnokának, Emerson Fittipaldinak unokája a Formula 2 felé kacsintgat a következő szezonra, de emellett szeretne valamilyen szerepet vállalni egy F1-es csapatnál is.

    „Az F2 az egyik lehetőség, és akár Forma-1-es szerep is lehetséges.” – mondta a fiatal Fittipaldi a Motorsport.tv-nek. „Nagyon várom már a jövőt, bármilyen lehetőséget is kapok, beülök az autóba és a legjobb formámat hozom, mint mindig, és igyekszem folyamatosan fejlődni.”

    A távolabbi célja persze az, hogy F1-es versenyzővé váljon. Bár brazil versenyzők összesen 101 F1-es futamgyőzelmet szereztek a történelem során, a legutóbbi brazil győzelem Rubens Barrichello nevéhez fűződik, még 2009 szeptemberéből.

    “Sajnos nincsenek brazil versenyzők (2018-ra az F1-ben).” – mondta Fittipaldi. “Mióta a nagyapám versenyezni kezdett a ’70-es évek elején, mindig volt brazil (a mezőnyben). Azon leszünk, hogy ez újra így legyen. Remélhetőleg nem csak bejutok majd az F1-be, de dobogóra is tudom majd vinni a brazil zászlót.”

  • Megszűnik a World Series Formula V8 3.5, azaz a korábbi WSR!

    Megszűnik a World Series Formula V8 3.5, azaz a korábbi WSR!

    A sorozat szervezői bejelentették, hogy miután nem annyira népszerű a fiatal pilóták körében a sorozat, már nem indítják útjára a 2018-as szezont. Az RPM-MKTG 1998 óta promótere a bajnokságnak, amelynek a neve az első időkben World Series by Nissan volt. A fő ok, amiért most abbahagyják, hogy csökken a nevezők száma, másrészt 2015 végén a Renault is kiszállt a projektből.

    A 2017-es és végleges szezonzárón már csak 10 induló van, pedig a WEC betétfutamáról beszélünk. Egyezség ugyan van a sportautós szériával, bár az ő úgynevezett „szuperszezonjuk” versenynaptára ütközne az FV8 saját 2018-as elképzeléseivel. Így most egy közleményt adtak ki.
    „Sem a World Series Formula V8 3.5, se más top együléses széria nem érte el a világon azt a versenyzői létszámot 2017-ben, amit ideálisnak nevezhetnénk. A folyamatos csökkenése azon pilóták számának, akik Európában versenyeznének együléses versenyautóval arra kényszeríti a Formula V8 3.5 sorozat szervezőit, hogy visszavonják a 2018-as versenynaptárjukat.”

    Az Formula V8 irányítói hozzáteszik azért azt, hogy abban az esetben átgondolják ezen döntésüket, ha lenne elég érdeklődés csapatok, versenyzők és támogatók részéről a közeljövőben. Idősebb Jaime Alguersuari vezetése mellett 25 olyan versenyző is bemutatkozott a sorozatban, akik később a Forma-1-ben kötöttek ki, közöttük olyan világbajnokok is, mint Fernando Alonso és Sebastian Vettel.

    Heikki Kovalainen és Robert Kubica is a Forma-1-ben versenyt nyertek, a WSR-ben pedig bajnokok voltak, ahogy a jelenlegi F1-es versenyzők közül is Kevin Magnussen és Carlos Sainz jr. is a széria bajnokai voltak. A Red Bullos Daniel Ricciardo harcban volt a bajnoki címért 2010-ben is Mikhail Aleshinnel, és 2011-ben végül nem fejezte be a szezont, mert a Forma-1-be kerülhetett. A legutóbbi F1-ig jutott egykori WSR pilóták pedig Pierre Gasly és Brendon Hartley, valamint a McLarenes Stoffel Vandoorne.

    A széria rögtön a kezdetén már adott pilótát a Forma-1-nek, az 1998-as bajnok Marc Gené egy évvel később már a Minardiban ült. Akkor egyébként a még ismeretlen Alonsót győzte le.

    Fénykorában a bajnokság hatalmas tömegeket vonzott, hiszen ingyenes rendezvényeik voltak, amelynek rendre része volt a Renault F1 autóinak a bemutatója is, olyan bajnokokkal, akiknek garantálták, hogy legalább F1-es teszteken részt vehetnek. A Renault kiszállása azonban megpecsételte a sorozat sorsát, hiába tett meg mindent az RPM, hogy egyben tartsa a mezőnyt. A DAMS és a Carlin is egyből kiszállt, és tavaly az utolsó top csapat , az Arden is így tett. Az, hogy összefogtak a WEC szervezőivel újra némi nemzetközi ismertséget hozott, de annak ellenére, hogy LMP1-es autó teszt is jár a bajnoki cím mellé, a mezőny létszáma csökkent.

    A jelenlegi hat csapat közül a Fortec és a Charouz (akiket a Lotusosok üzemeltetnek, támogatnak), jövőre már a Formula 2-ben indul majd.

    A jelenleg ilyen formán a Lotusnál versenyző Pietro Fittipaldi 10 ponttal vezeti a bajnokságot Matevos Isaakyan előtt, és kettejük párharcának a végére most hétvégén kerül pont, az utolsó két versenyen.

  • Fittipaldi vezetheti az LMP1 Porschét, ha megnyeri a FV8 3.5 bajnokságát

    Fittipaldi vezetheti az LMP1 Porschét, ha megnyeri a FV8 3.5 bajnokságát

    A WEC szervezői megerősítették, hogy a formaautós betétfutamuk bajnoka vezetheti majd a Porsche 919 Hybridet, Bahreinben, a fiatal pilóták hivatalos tesztjén. Erre a legnagyobb esélye jelenleg Charuz által felkészített Lotus csapatnál versenyző 21 éves Pietro Fittipaldinak van, aki 10 ponttal vezeti a bajnokságot, és a hátralévő 2 versenyen még 50 szerezhető.

    A Formula V8 3.5 top 3 pilótája tesztelhet majd egyébként, csak más-más technikát, a szezonfinálé után. A bajnokság második helyezett versenyzője a bajnok LMP2-es csapattal mehet majd, míg a harmadik legjobb formaautós megkapja 1 napra a GTE Pro kategória nyertes csapat konstrukcióját.

    Jelenleg a Formula V8 3.5 bajnokság első hat helyezettjének van matematikai esélye arra, hogy akár megszerezze a bajnoki címet, és így a jogot akár az LMP1-es autó tesztelésére.​