Címke: Pietro Fittipaldi

  • Íme az első 2019-es fecske, a Haas VF-19 festése!

    Íme az első 2019-es fecske, a Haas VF-19 festése!

    Az új támogatójának köszönhetően még elegánsabb lett a Haas, a régebbi Forma-1 rajongókban pedig szép emlékeket idéz fel ez a festés. A Rich Energy miatt tehát fekete-arany színben pompázik leginkább majd a VF-19, a csapat minden egyéb tekintetben azonban stabilnak mondható. Maradt a versenyzői páros, még ha Romain Grosjeannál rezgett is tavaly nyáron a léc, végül mégis aláírhatott újra az amerikai istállónál. A dán Kevin Magnussen pedig eddigi Forma-1-es karrierje legjobb eredményét mutatta fel 2018-ban, 56 pontot szerzett, és 9. lett a végelszámolásnál, így egyértelmű volt a folytatás.

    A Gene Haas által alapított Forma-1-es csapat 2016-ban mutatkozott be a királykategóriában, és egyből stabil pontszerzőkké is váltak, tavaly pedig már az összesített konstruktőri táblázat ötödik helyét foglalhatták el év végén, borsot törve több nagyobb múltú csapat orra alá is.

    Végül, de nem utolsósorban a legendás Fittipaldi család jelenkori legversenyképesebb sarja, Pietro pedig szintén csatlakozott a csapathoz tesztpilótaként, és feltehetően szintén örömmel veszi az új színkombinációt, amely emlékeztetheti nagyapja egykori világbajnoki Lotusára is.

    Figyelem, ez még nem az éles 2019-es versenytorpedója a Haas csapatnak, azt később mutatják majd csak be.

     

     

  • Feketére váltottak a Haas versenyzői

    Feketére váltottak a Haas versenyzői

    A Haas versenyzői, Romain Grosjean, Kevin Magnussen, valamint a tesztpilóta, Pietro Fittipaldi büszkén mutatják az alábbi fotón az új főtámogató, a Rich Energy termékét, és már idei csapatruhát viselnek. Amennyiben a ruházatuk tükrözi az idei autó megjelenését, arra számíthatunk, hogy a fekete-arany kombináció dominál majd a 2019-es Haason.

    Egyébként a Haas fogja elsőként bemutatni idei autóját (legalábbis annak festését), méghozzá már holnap!

    https://www.instagram.com/p/BtiNZfuHT6t/

  • A Haas is elárulta a bemutatója idejét, eddig ez a legkorábbi!

    A Haas is elárulta a bemutatója idejét, eddig ez a legkorábbi!

    Az egyre sikeresebb amerikai Haas F1-es csapata is megnevezte a napot, amikor leleplezik az idei versenygépüket. Ez pedig jövő hét csütörtökön lenne, február 7-én. A versenyzői felállásukon nem változtatnak, marad a dán Kevin Magnussen és a francia Romain Grosjean is. Pietro Fittipaldi érkezik a csapathoz a teszt és tartalék pilótának.

    Ami a képből kiderül amit a csapat közreadott a közösségi média felületein, hogy feltehetően arany-fekete színezés fog dominálni. Ilyen már volt a Forma-1 történetében, a szép emlékű Team Lotus több korszakában is ilyen fényezést kapott, köszönhetően az akkori fő támogatójuknak, a John Player Specialnak. A Haas esetében a Rich Energy italgyártó miatt lehet majd ennyire elegáns az idei festésük.

    Dátum Csapat Hol? Megjegyzés
    Február 7 Haas
    Február 11 Toro Rosso online
    Február 12 Renault Enstone
    Február 13 Racing Point Toronto
    Február 14 McLaren MTC
    Február 15 Ferrari Maranello
    Február 18 Alfa Romeo Barcelona (14-én shakedown)
  • Fittipaldi újra tesztelhet a Jaguarral Marrákesben

    Fittipaldi újra tesztelhet a Jaguarral Marrákesben

    Pietro Fittipaldi a következő hónapban Marrákesben újra részt vesz a fiatal pilóták tesztjén, a Panasonic Jaguar Racinggel. A brazil nem is titkolja, hogy érdekli a Formula E. Tavaly ezt mondta, az e-racing365-nek:

    „Azt hiszem, hogy minden versenyzőnek a Formula E egy nagyon érdekes sorozat, különösen technikai téren, és érkeznek sorra a gyártók is.”

    A 22 éves pilótának sűrű éve volt, amit jelentősen hátráltatott a 4 órás spái verseny időmérőjén bekövetkezett balesete, amelynek eredménye lábtörés lett. Három hónappal később ülhetett vissza Fittipaldi egy versenyülésbe, egy IndyCar autóban láthattuk, Mid-Ohioban. A Dale Coyne Racingnél is fejezte be az évet, majd folytatta a rehabilitációs programját. Novemberben jelentette be a Haas F1-es csapata, hogy hivatalosan is megnevezik a tesztpilótájuknak, és ki is próbálhatta a Forma-1-es autójukat a szezon után, Abu Dhabiban.

    A marokkói tesztről a Jaguárral jövő héten lehet majd többet tudni.

  • Fittipaldi munkája hasznos lesz majd a Haas számára

    Fittipaldi munkája hasznos lesz majd a Haas számára

    Romain Grosjean szerint a Haas jól döntött, hogy leigazolták Pietro Fittpaldit, aki az amerikai csapat tesztpilótája lesz majd.

    „Szükségünk van segítségre, különösen a szimulátorozás terén,” – véli a francia pilóta. „Dolgozunk az ügyön, szóval minden rendben lesz.”

    Az egykori Lotus pilóta szerint a szimulátor beállításával vannak problémáik. Ez a probléma hátráltatta őket az előző hónapokban, azonban Fittipaldit pont ezért igazolták, hogy legyen egy olyan pilótájuk, aki jártas szimulátorozás terén.

    „Eddig minden rendben volt, tudtunk dolgozni vele. Azonban a csapat versenyzőivel elég nehéz dolgozni, mivel minden második héten verseny van.

    „A korrelációt a legnehezebb beállítani úgy, hogy a lehető legjobb legyen. Jól kell beállítani, különben nem tudsz szimulátorozni.

    „Pietro érkezése kulcsfontosságú. Már az Abu-Dzabi Nagydíj előtt meg fogja ismerni az autót. Szimulátorozás közben javíthat a beállításokon is, szóval nagyon örülünk, hogy Piettro a csapatunkat immáron a csapatunkat erősíti.”

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner megerősítette, hogy az amerikai istállónak fejlődnie kell a szimulátorozásban és a beállításokon is dolgozniuk kell. Emiatt kezdtek el tárgyalni Piettro Fittipaldival, aki nemrégiben óriási balesetet szenvedett Spa-Francorchampsban a 6 órás WEC verseny egyik edzésén. Azonban Fittipaldinak azóta sikerült felépülnie a sérüléseiből.

    „Elbeszélgettünk vele és úgy döntöttünk, hogy alkalmazzuk őt, mint fejlesztő pilótát,” – magyarázta Steiner. „Vannak területek, ahol fejlődnünk kell. Ezért döntöttünk úgy, hogy leigazoljuk Pietrot, ugyanis ő sokat segíthet majd nekünk.

    „Ezentúl a pénteki szabadedzéseken különböző beállításokat és fejlesztéseket is kipróbálhatunk majd.”

    Steiner elmondta, hogy a 22 éves Pietrot, aki a kétszeres Forma-1-es világbajnok Emerson Fittipaldi unokája, nem a neve miatt szerződtették le.

    „A vezetéknév segít bármit is? Nyilvánvalóan nem. A név miatt még nagyobb rajta a nyomás.

    „Nem érdekel a neve. Az a feladata, hogy segítse a csapat munkáját, és fejlessze az autót. Pietro szeretne bekerülni a Forma-1-be, azonban most fejlesztőpilótaként kell megmutatnia a rátermettségét.”

  • Fittipaldi az összes versenyen ott lesz 2019-ben

    Fittipaldi az összes versenyen ott lesz 2019-ben

    A Haas bejelentette Pietro Fittipaldit 2019-re tesztpilótájuknak, és tesztelni is fog az amerikaiaknak a Ferrari szimulátorával Maranellóban. A csapatvezető, Günther Steiner elárulta, hogy Fittipaldi Maranellóba is fog költözni, hogy közel legyen a szimulátorhoz, – nem fizetős versenyző. A brazil Globonak ennyit mondott:

    „Alkalmazzuk Pietrot, hogy fejlessze az autónkat a következő szezonban. Folyamatosan tartottuk vele a kapcsolatot a lábadozása alatt, és komoly szerepet szánunk neki a csapatunknál.”

    Azt is egyértelművé tette, hogy Pietro végzi el majd a Pirelli gumitesztjét is, illetve hogy 2019-ben az összes helyszínen velük lesz. A 22 éves pilóta érthetően boldog:

    „Ez egy nagy lépés. Már most itt dolgozok a csapattal Interlagosban, és Abu Dhabiban elkezdjük már a fejlesztéseket a 2019-es bajnokságra. Még nem eldöntött az, hogy fogok-e részt venni szabadedzéseken, sok múlik majd a csapat helyezésén a bajnokságban ezen témakörben, de ez csak egyike a lehetőségeknek. Csütörtökönként a versenyhétvégék előtt szimulátorozni fogok Maranellóban, majd esténként repülök majd az adott versenyhelyszínre.”

    Egyértelművé tette azt is, hogy 2019-ben már a Forma-1- lesz a fő irány nála:

    „Azzal, hogy tesztpilóta lettem, minden versenyen ott kell lennem, és a Forma-1-re kell koncentrálnom. Az álmom az, hogy egy napon Forma-1-es autóversenyző lehessek. Günther biztatott, hogy folytassam a versenyzést, így megvizsgálunk pár lehetőséget jövőre, de a legfőbb dolog a munka lesz a Haasszal.”

  • Hivatalos: Pietro Fittipaldi csatlakozik a Haashoz!

    Hivatalos: Pietro Fittipaldi csatlakozik a Haashoz!

    Pietro Fittipaldi, aki a nagyszerű Emerson Fittipaldi kétszeres Forma-1-es világbajnok unokája lesz a jövőben a Haas tesztpilótája. A 22 éves ifjú a Forma-1-es bemutatkozását az F1 teszten teheti meg a szezonzárót követően Abu Dhabiban, November 27-én.

    Az ifjabb Fittipaldi megnyerte a Formula V8 3.5 bajnokságát annak az utolsó évében, majd az IndyCarba igazolt erre a szezonra. Mindemellett versenyzett a WEC-ben is, ahol Spaban egy baleset következtében eltörte a lábát, és emiatt az idény nagy részét kihagyta. A Haas csapatvezetője, Günther Steiner szerint Fittipaldi bajnokság nyertes génekkel rendelkezik, és bizonyított a junior szériákban, és jól ment az IndyCarban is.

    Fittipaldi köszönetet mondott Gene Haasnak és Günther Steinernek a lehetőségért:

    „Nagyszerű munkát végeztek a Forma-1-ben, és az, hogy felkértek és szerepet vállalhatok náluk a jövőben, nagyon izgalmas. Várom már, hogy a VF-18 volánja mögé ülhessek Abu Dhabiban. Ezt a tapasztalatot épthetem majd tovább 2019-ben is, és remélem, hogy a jövőben versenyzőként is kipróbálhatom magamat a Forma-1-ben.”

    A csapat a második szezont követő tesztnapra Louis Deletrazt nevezte meg pilótaként.

  • Vandoorne egy IndyCar csapattal tárgyalt

    Vandoorne egy IndyCar csapattal tárgyalt

    Stoffel Vandoorne ugyan elvesztette a helyét a McLarennél 2019-re, ám még sincs lehetőségek híján ahhoz, hogy jövőre is versenyezzen.

    Az IndyCarban szereplő Dale Coyne Racing elismerte, hogy már tárgyaltak is a belgával egy lehetséges 2019-es versenyzői ülésről.

    „Már beszéltünk vele, de nem tudom, hogy mi lesz a vége. Azt mondanám, hogy óvatosan érdeklődik a lehetőség iránt.” – nyilatkozta a csapat tulajdonosa Dale Coyne.

    Coyne hozzátette, hogy a megbeszélésen egy komplett szezon került szóba, nem csak egy Indy500-as beugrás. Vandoorne mellett egy másik, F1-ből könnyen kikerülhető fiatal iránt is érdeklődnek, Esteban Ocon személyében. A Force India jelenlegi pilótája minden bizonnyal elveszti helyét a rózsaszín alakulatnál.

    A csapat vezetője elmondta, hogy ő szívesen egyeztetne még a Manor és a Sauber korábbi versenyzőjével Pascal Wehrleinnal is, aki év végén kikerül a Mercedes kötelékéből.

    Dale Coyne csapata várhatóan két autóval fog neki vágni a 2019-es esztendőnek. Egyik versenyzőjük biztosan a korábbi Forma-1-es pilóta Sebastian Bourdais lesz. Csapattársára pedig sok jelölt van, ugyanis Vandoorne, Ocon és Wehrlein mellett képben van még náluk Pietro Fittipaldi és a Haas tartalékpilótája Santino Ferrucci is.

    A brazil pilóta még ugyan nem tért vissza a spai balesete során elszenvedett sérüléseiből, de nagyon bizakodó.

    „Egy vagy másfél hónap, és száz százalék, hogy a bal lábam is teljesen rendben lesz. A jövőmről még nincs döntés, túl korán vagyunk még. A célom viszont az, hogy egy teljes szezont versenyezzek majd valamelyik együléses sorozatban.” – nyilatkozta Fittipaldi.

  • IndyCar teszttel tért vissza Pietro Fittipaldi

    IndyCar teszttel tért vissza Pietro Fittipaldi

    A Dale Coyne Racing pilótája Pietro Fittipaldi visszatért a sérüléséből, kedden száz kört tett meg az IndyCar autóval a Mid-Ohio versenypályán.

    Fittipaldi az év korábbi részében a WEC Spa-i fordulójában szenvedett egy súlyos balesetet, amiben a bal lába és a jobb bokája tört el. Csaknem két hónapot töltött Indianapolisban a rehabilitációja miatt az IndyCar orvosa, Terry Trammel irányítása alatt. A célja pedig az, hogy már a jövő heti Mid-Ohio-i versenyen már indulhasson.

    Elmondása szerint nagyon gyorsan felvette a ritmust a keddi teszten.

    „Csodálatos volt, ember, annyira boldog vagyok, hogy visszatérhettem. A balesetem utáni két hónapban nagyon keményen dolgoztam, remek emberekkel körülvéve, hogy minél hamarabb visszatérhessek a vezetéshez. Kedden pedig sikerült ezt elérnem, nagyon jól sikerült ez a teszt. Nagyon komfortosan éreztem magam az autóban. Intenzív pár hét volt, de ez az, ami miatt ilyen hamar újra autóba ülhettem.” – adott hangot az örömének.

    A Formula V8 tavalyi bajnoka sikerrel teljesítette a keddi tesztprogramot, amelyen a délelőtti etapot a fizikai állapotának a felmérésére használta.

    „Ez egy komplett teszt volt, közel száz kört tettem meg, ami nagyon sok. Az volt a tervünk, hogy annyi kört menjek, amennyit csak tudok, hiszen a jövő héten már verseny lesz. A délelőtti etapot arra használtuk, hogy kényelmesen érezzem magamat az autóban, illetve a pedálokat beállítsuk és mindent rendbe rakjunk.”

    „A csapat ki akart próbálni még egy csomó beállítást, szóval egy átlagos nap volt. Örülök, hogy jól mentem és izgatott vagyok a jövő hét miatt.” – tette hozzá.

    A DCR pilótája a top tízet célozza meg a következő versenyhétvégén.

    „Természetesen nekem is az a célom, mint mindenkinek, nyerni szeretnék. Tudom, hogy újonc vagyok, és sok olyan pálya van, amin még nem versenyeztem. Meg kell néznünk, hogy hol leszünk ezután a teszt után, de szerintem versenyképesek leszünk. A célunk az, hogy a legjobb tízbe kvalifikáljunk, és majd meglátjuk, hogy a versenyen hol leszünk.” – zárta a brazil.

  • A Haas tárgyalt Fittipaldival a baleset előtt

    A Haas tárgyalt Fittipaldival a baleset előtt

    Az F1-es Haas csapat megerősítette, hogy megbeszéléseket folytattak Pietro Fittipaldival egy esetleges Forma-1-es szerepről. Azonban múlt hétvégén Fittipaldi nagyot esett a WEC spái 6 órásának időmérőjén és kettős lábtörést szenvedett, így most hetekig lábadozni fog.

    „Nem volt még semmi, csak beszéltünk róla.” – mondta a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. „Ő vette fel velünk a kapcsolatot. A nagyapját, Emersont ismerem is. Azt mondta, ‘Tudunk csinálni valamit együtt?’ Aztán történt a baleset. Beszéltem Pietroval WhatsAppon és beszéltem a nagyapjával is. Nem rekesztettük be a beszélgetést, de már nem beszélünk tesztről, mert nem tudjuk, mit tudnánk tenni.”

    „Jó úton van a gyógyulás felé. Ez a legfontosabb dolog számomra.”

    A csapat fejlesztő- és tesztversenyzői jelenleg Santino Ferrucci és Arjun Maini. Arról azonban egyelőre nem tudni, hogy közéjük kerül-e Fittipaldi is.

    „Bármi lehetséges a jövőben.” – mondta Steiner. „Mondhatnék mindenre igent, de nemet is, mivel nem tudom még.”

    A pletykák szerint Fittipaldi akár részt is vehetett volna a Haasszal a Magyar Nagydíjat követő hungaroringi teszten, de nem tudni, hogy balesete mennyire tesz ennek keresztbe.