Címke: Pietro Fittipaldi

  • Idén is Pietro Fittipaldi lesz a Haas tartalékpilótája

    Idén is Pietro Fittipaldi lesz a Haas tartalékpilótája

    Továbbra is a marad a Haas szolgálatában Pietro Fittipaldi, mint teszt- és tartalékpilóta. A brazil versenyző tavaly is ebben a szerepben volt, emiatt is ugorhatott be a sérült Romain Grosjean helyére két versenyre is.

    Grosjean a tavalyi Bahreini Nagyíjon szenvedett sérülést, ami után a 24 éves miami-i születésű brazil pilóta a Sakhíri Nagydíjon bemutatkozhatott a Forma-1-ben. A 87 körös futamon a 17.lett, majd az évadzáró Abu Dhabi Nagydíjon is célba ért, a 19.helyen.

    A kétszeres világbajnok és Indy500 győztes, Emerson Fittipaldi unokája 2018-ban és 2019-ben is hivatalos teszten vezethette az amerikaiak autóját, miután 2017-ben megnyerte a Formula V8 3.5-ös sorozatot, emellett az IndyCarban is kipróbálta magát.

    „Mindannyian nagyon örülünk, hogy tovább folytathatjuk a kapcsolatot Pietro Fittipaldival. A teszt- és tartalékpilótai szerepkör azt jelenti, hogy nagyon gyorsan autóba lehet őt ültetni, ahogy azt tettük tavaly Bahreinben Grosjean balesete után. A kevés felkészülési idő ellenére remek munkát végzett, főleg úgy, hogy ő előtte nem tesztelte a VF-20-at. Noha nem vette fel azonnal a fonalat, de türelmesnek bizonyult és megtette, amit kértünk, vagyis, hogy hozza be a célba az autót mindkétszer. Az elsőkézből szerezett versenytapasztalatok csak plusz értéket adnak neki. Várjuk már, hogy Pietro újra egész évben velünk legyen.” – fogalmazott Günther Steiner csapatfőnök.

    „Nagyon boldog vagyok, hogy a harmadik évemet is teljesíthetem a Haasnál. Hálás vagyok Gene-nek és Günthernek, hogy ismét megadták nekem ezt a lehetőséget. Pár éve már együtt dolgozom a mérnökökkel és már úgy egy nagy családnak érzem az egész csapatot. A tavaly teljesített két verseny plusz tapasztalatokat adtak nekem, és biztos vagyok benne, hogy ez segíteni fog abban, hogy még jobban hozzátudjak járulni a csapat eredményeihez. Várom már és izgatott vagyok, hogy Bahreinben ismét a csapattal lehetek.” – örömködött a brazil.

  • Russell tarolt, de a Haas lett a virtuális bajnoka a Forma-1-nek

    Russell tarolt, de a Haas lett a virtuális bajnoka a Forma-1-nek

    George Russell nyerte a vasárnapi, utolsó Virtuális Forma-1-es Nagydíjat is, így a brit már hatból hat győzelmet tudhat a neve mellett. Az ő lehengerlő teljesítménye sem volt elég azonban, hogy a Williams legyen bajnok, hiszen a Fittipaldi-fivérek, Pietro és Enzo jóvoltából a Haas nyerte a virtuális csapatbajnokságot.

    A Forma-1 idén már élesben is megrendezte a Virtuális Nagydíj Sorozatot, ahol kiírtak hivatalos pontversenyt is amivel a csapatok jótékony célra tudtak pénzt gyűjteni.

    A brazíliai főfutam rajtsorrendjét az azt megelőző ötkörös sprintfutam határozta meg, ahol az Alpine-os Nicholas Longuet nyert, a Ferrari eSport bajnoka Brendon Leigh előtt. Nekik köszönhetően az éles versenyen a francia humorista Arnaud Tsamere indulhatott a pole-ból, mellőle a Ferrari akadémista Dino Beganovic.

    A verseny szokás szerint káoszos volt, különösen a rajt, ahol számtalan versenyző ütközött és forgott meg. Ez kapóra jött a 14.helyről rajtoló George Russellnek, – aki Alvaro Carreton büntetése miatt indulhatott hátulról – aki így pár kanyar alatt már a harmadik helyen találta magát. Majd a harmadik körre levadászta Tsamere-t és Beganovicot, és az élre állt. A hatodik körben a 9.helyről startoló Enzo Fittiapldi is túljutott a Ferrari svédjén, és már a második helyen haladt. Beganovic végül egész futam alatt Albonnal küzdött a bronzéremért. Végül a thai végzett a dobogón Russell és Fittipaldi mellett.

    Beganovic után érkezett a másik Haas, Pietro Fittipaldi kormányzásával, utána pedig egy szintén komoly harcot vívó páros futott be a célba, Arthur Leclerc és Jake Dixon sorrendben. A pole-ból induló debütáns Tsamere végül a nyolcadik lett Jimmy Brodabent és Luca Salvadori előtt.

    A kiegyensúlyozott és megbízható teljesítménynek hála a Haas 85 ponttal nyerte meg a virtuális bajnokságot, a 62 pontos Ferrari és az 57 pontos Williams előtt.

    Minden egyes résztvevő csapat a helyezésének megfelelő arányban részesül a 100 ezer dolláros nyereményalapból, amit a világon bárhol felajánlhatnak jótékony célra.

  • Fittipaldi elhagyja a Ferrari akadémiáját az Andretti kedvéért

    Fittipaldi elhagyja a Ferrari akadémiáját az Andretti kedvéért

    Enzo Fittipaldi bejelentette, hogy kiszállt a Ferrari Versenyzői Akadémiájáról, hogy elfogadhasson egy lehetőséget Amerikában. A Scuderia junior programjához 2016-ban csatlakozott, tavaly az FIA Formula 3-ban indult, a Forma-1 egyik betétszériájában, korábban meg sikeres volt a német és az olasz F4-ben, 2018-ban pedig második lett a Premával a Formula Regional European bajnokságban.

    Tavaly már a HWA-nál volt, de Fittipaldinak nehéz éve volt, és csak 15. lett a végelszámolásnál, de a teljesítménye egyre javult a szezon alatt, a brazil pilóta az utolsó fő versenyen már ötödik volt Mugellóban, és negyedik a sprintfutamon. Idén az Indy Pro 2000-ben indul az Andretti Autósporttal, valamint az RP Motorsporttal. A 19 éves pilóta így lelkendezett a közösségi médiájában:

    „Nagy örömmel jelentem be, hogy az Indy Pro 2000 szériában indulok, az Andretti/RP-vel. Azzal, hogy az USA-ba költözöm, már nem lehetek a Ferrari Versenyzői Akadémiájának a tagja. Szavaim sincsenek arra, hogy mennyire hálás vagyok a támogatásukért, amit biztosítottak számomra. Mindent amit tanultam, magammal viszek, és köszönöm a Ferrari tagjainak, amiért segítették a fejlődésemet versenyzőként, és emberként. Teljes erődebobással már 2021-re koncentrálok! Biztos vagyok benne, hogy ez egy előrelépés lesz, hogy elérhessem a célomat és versenyezhessek majd a forma-1-ben és az IndyCarban is!”

    Fittipaldi a kétszeres F1 világbajnok Emerson Fittipaldi unokája, valamint testvére a Haasnál tesztpilótáskodó Pietronak, és nemrég megszerezte az F1 virtuális bajnokságában az első győzelmét a Red Bull Ringen. Tavaly novemberben már kifejtette, hogy idén a győzelmekért akar harcolni:

    „Nyerni akarok. Hiányzik ez az érzés, hogy a győzelmekért harcolhatok. Keményen dolgozom azért, hogy ezt újra átélhessem, és rendre a dobogón akarok végezni.”

  • Grosjean vagy Magnussen is visszatérhet koronavírus fertőzés esetén

    Grosjean vagy Magnussen is visszatérhet koronavírus fertőzés esetén

    A Haas F1 Team, ahol tavaly még Romain Grosjean és Kevin Magnussen versenyeztek, nem nevezett meg 2021-re tartalékpilótát. Az amerikaiaknak ugyanakkor számos lehetőségük van, fejtette ki Günther Steiner. A csapatfőnök szerint egyeztetnek Pietro Fittipaldival, de akár számítanak Grosjeanra vagy Magnussenre is.

    Fittipaldi helyettesítette Grosjeant tavaly az utolsó két versenyen, a francia hatalmas balesetét követően Bahreinben. A 2020-as szezont követően azonban Grosjeannak és Magnussennek is mennie kellett és Mick Schumacher, valamint Nikita Mazepin érkeztek a helyükre. Mi történik viszont akkor, ha egyikük elkapná például a koronavírust? Steiner így válaszolt erre a Motorsport-Total.com-nak:

    „Nem kapkodunk. Pietróval beszélünk erről. De nincs nyomás sem a mi részünkről, sem felőle. Ideiglenesen akár Grosjean vagy Magnussen visszatérése is egy lehetőség. Amennyiben elérhetőek lennének, azt nem bánnám. Azt hiszem, hogy ők is örömmel vennének egy visszatérést. Nem kérdeztem meg még őket erről, de nem hiszem azt, hogy rossz érzésük lenne ezzel kapcsolatban.”

    Az ismert, hogy egyikük sem volt nagyon boldog a Haasnál. A teljesítmény nagyon csalódást keltő volt, és a két pilóta nem volt versenyképes a gyengébb felszereltségük miatt. Ugyanakkor a szerződéseiket sem hosszabbították meg. Steiner leszögezte azonban, hogy a kapcsolat Grosjeannal és Magnussennel is továbbra is jó, és nem volt semmiféle vita.

  • Megvan kik vesznek részt az idei első Virtuális Nagydíjon!

    Megvan kik vesznek részt az idei első Virtuális Nagydíjon!

    Az F1 közzétette, hogy ki fognak részt venni a 2021-es Virtuális Nagydíj-sorozat első megmérettetésén.

    A formátumot tavaly vezette be a sportág, ugyanis az első lezárások közepette a Forma-1 sem tudott útjára indulni. A rajongók szórakoztatására létrejött a Virtuális Bajnokság, ahol is aktív versenyzők és sztárok mutathatták meg mire képesek a szimulátor avagy a számítógép mögött.

    Mivel az F1 úgy számol, hogy márciusba már indul a szezon, egy kicsit meglepetek mindenkit azzal, hogy újraélesztik ezt a sorozatot.

    Összesen három fordulót fognak megtartani, az első eseményt ma lehet megtekinteni, míg a másodikra február 7-én, az utolsóra pedig február 14-én lehet számítani.

    Az elhíresült Twitch-Quartet fele lesz csak jelen, ugyanis George Russell a Williams színeiben, míg Alex Albon a Red Bull-lal vág neki az estének. Az aktív versenyzők közül Nicholas Latifi is ott lesz, ahogy a Motokrossz világbajnok Jeffrey Herlings is.

    Korábbi versenyzők és fiatal tehetségek is elindulnak a Red Bull Ringre tervezett viadalon, de ott lesz még, Jimmy Brodabent, Tiametmarduk, vagy épp a Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois is. Ugyanakkor az Aston Martin nem képviselteti magát, így csak 18 főt fog számlálni a mezőny.

    Mercedes: Stoffel Vandoorne Anthony Davidson
    Red Bull: Alex Albon Jeffrey Herlings
    McLaren: Jimmy Broadbent Ben ‘Tiametmarduk’ Daly
    Alpine: Christian Lundgaard Oscar Piastri
    Ferrari: Arthur Leclerc Marcus Armstrong
    AlphaTauri: Vitantonio Liuzzi Luca Salvadori
    Alfa Romeo: Thibaut Courtois Jack ‘Pie Face’ McDermott
    Haas: Pietro Fittipaldi Enzo Fittipaldi
    Williams George Russell Nicholas Latifi

     

    A verseny magyar idő szerint 19:00-kor fog kezdődni, amit a Forma-1 hivatalos Youtube-csatornáján lehet majd figyelemmel kísérni.

  • Grosjean lehet a befutó az egyik Coyne ülésre az IndyCarban

    Grosjean lehet a befutó az egyik Coyne ülésre az IndyCarban

    Romain Grosjean feltételezhetően nagyon közel került egy IndyCar üléshez, méghozzá a Dale Coyne Racing csapatában a 2021-es szezonra.

    A francia versenyző Forma-1-es pályafutásának vége egy rémálomba illő esemény volt, a hatalmas bahreini ütközés.

    Még mindig az égési sérüléseivel lábadozik, főként igaz ez a bal kezére. Ezalatt a felépülés alatt Grosjean eldöntötte, hogy versenyezni akar a 2021-es évben.

    A 34 éves francia versenyző mellett felmerültek még olyan nevek, mint például a csapat 2017-es versenyzője Ed Jones, Charlie Kimball, és Pietro Fittipaldi – aki egyébként a tavalyi év utolsó két versenyén helyettesítette Grosjeant.

    Ha a feltételezések valóban igazak, a bejelentés már a jövő hét elején érkezhet, így a franciának volna lehetősége két újonc tesztnapra a tervezett tesztelésen felül, az április 11.-ére tervezett Barber Motorsport Parkban megrendezendő szezonnyitó előtt.

  • Steiner: Fittipaldi megmutatta, tud jó munkát végezni az F1-ben

    Steiner: Fittipaldi megmutatta, tud jó munkát végezni az F1-ben

    A Haas csapatfőnöke szerint a csapat beugrója, Pietro Fittipaldi megmutatta, a Forma-1-ben a helye, hiszen két versenyén Steinert is meggyőző teljesítményt nyújtott.

    A kétszeres világbajnok unokája Grosjean balesetét követően ült be az amerikai csapat autójába, és vett részt a Szahír és Abu Dhabi Nagydíjakon.

    Bár mindkét alkalommal utolsó helyen végzett, Steiner elismerését elnyerte, mondván, hogy nyolc-kilenc hónapig nem is ült versenyautóban azelőtt.

    „Jó munkát végzett. És elkerülte a bajt. A tempója folyamatosan gyorsult a versenyeken, szerintem csak hozzá kellett szoknia.”

    Steiner azt is megmagyarázta, miért hívták Abu Dhabiban harmadjára is boxba a brazilt, ami végül a mezőny végére száműzte őt.

    „Be kellett jönnie, mert kisebb módosításokat kellett végeznünk a motoron, ezért is tartott sokáig. Ettől eltekintve lehet, hogy kibírta volna a gumija.” – mondta róla.

    „Utána kiküldtük az utolsó szett friss gumival, és gyors volt. Előtte pedig második gumikon is. Megmutatta, hogy jó munkát tud végezni.”

    Ez a kijelentés azért is fontos, mert amennyiben a balhés Mazepint elbocsájtanák, Fittipaldi lehetne az egyik első jelölt a helyére.

  • Ki ülhet be a Haas autójába, ha kirúgják Mazepint?

    Ki ülhet be a Haas autójába, ha kirúgják Mazepint?

    Két újoncot avat a Haas 2021-ben, és az egyik, Nikita Mazepin már így is a kritikák kereszttüzébe került viselkedése miatt.

    Nemrég George Russell és Valtteri Bottas is megváltoztatta a közösségi médiában a státuszát, ami nagy port kavart. Nemrég pedig ugyanez történt a Haas idei beugrója, Fittipaldi esetében is.

    Az ESPN riportere, Marco Rossi szerint az amerikai csapat, csak hogy megvédje a hírnevét, már más alternatívákat után néz. Felmerül a kérdés, kik lehetnek ezek?

    A motorszállító juniorjai

    Az első opció, hogy a Ferrarihoz még közelebb kerülve az olaszok egyik fiatalját alkalmazzák. Callum Ilott már két szezont teljesített az F2-ben, és a csapattal teljesítette volna az Eifel Nagydíj első szabadedzését, így jó jelölt lenne. Azonban idén jól teljesítő Robert Shwartzman is érdemes lehet az ülésre.

    Mindketten rendelkeznek tapasztalattal F1-es autó volánja mögött, Ilott az Alfa Romeo, Shwartzman a Ferrari kormánya mögé ülhetett az abu dhabi teszten.

    A hiányzó tapasztalat pótlása

    Két fiatallal indulnának neki 2021-nek a Haas csapatánál, így – amennyiben Mazepin szolgálatára nem számítanak – Mick Schumacher mellé egy kevésbé zöldfülű versenyzőt is választhatnak, mintegy tanárként. Ahogy például az AlphaTauri is ezt a stratégiát alkalmazza Gasly és Tsunoda viszonylatában.

    Ez lehet akár a 2020-as pilóták egyike, az alakulatot ismerő Kevin Magnussen vagy Romain Grosjean, de akár az év beugrója, Nico Hülkenberg is.

    Alexander Albon sem rendelkezik versenyüléssel, de Daniil Kvyat is kikerült a mezőnyből, visszatérésre éhesen. Ezzel könnyebb lenne megtartani az orosz szponzorokat is megtartani, valószínűleg ez sem utolsó szempont az amerikai kiscsapatnak.

    Saját juniorok

    Végül pedig ott van a csapat idei tartalékja, Pietro Fittipaldi, aki az utolsó két futamon lehetőséget is kapott Grosjean balesetét követően. Nevének és nemzetiségének köszönhetően itt sem lennének híján a szponzoroknak.

    Azonkívül a Haasnak van egy másik pilótája, Louis Délétraz. A svájci a Formula 2-ben 8. helyen zárt 2020-ban, és öt dobogót szerzett a Charouzzal, abszolút kiütve csapattársát, Pedro Piquet-t a nyeregből.

    Nikita Mazepin, Racingline
    Nikita Mazepin, Fotó: Zak Mauger/FIA Formula 2

    Jelentkezőből nincs kevés, Mazepin helyzete azonban így sincs biztosan veszve. Senki sem akarna egy hasonló mentalitású pilótát, de lehet, a Haas nem tehet mást, hiszen a szerződésen már megszáradt a tinta. Végül is az sokat elárul, hogy nem rúgták ki rögtön a botrány kirobbanását követően

  • Fittipaldi legalább egy lábbal maradna a Forma-1-ben

    Fittipaldi legalább egy lábbal maradna a Forma-1-ben

    Pietro Fittipaldi 2021-ben szeretne versenyezni, de ugyanakkor egy lábbal maradna a királykategóriában is. Az F1 legenda, Emerson Fittipaldi unokája idén a két utolsó futamon indulhatott a Haasszal, Romain Grosjean balesete után. Abu Dhabi után így nyilatkozott:

    Elégedett vagyok a teljesítményemmel, Kevin Magnussenhez mérve.”

    2021-re Fittipaldinak még nincs teljes értékű versenyülése, és idén sem versenyzett, de megtartaná a Haas tartalékpilótai szerepkörét. A Globonak erről ennyit mondott:

    „Meglátjuk, hogy mit hoz majd a jövő, mert semmi sincs még eldöntve. Szívesen folytatnám a Forma-1-ben. A célom az, hogy versenyezhessek ott, de jövőre ez nem fog menni. Nagyon fontos lenne egy lábbal maradni az F1-ben is, ugyanakkor versenyezni akarok. Az ideális az lenne, ha az IndyCarban versenyezhetnék, de mégis megvetném a lábamat a Forma-1-ben is. Ez lenne a jó forgatókönyv.”

  • Fittipaldi: egy célom volt, hogy befejezzem a futamot

    Fittipaldi: egy célom volt, hogy befejezzem a futamot

    A Szahír Nagydíj két újonca közül csak az egyik, a Haasban ülő Pietro Fittipaldi látta meg a kockás zászlót Bahreinben.

    A kétszeres világbajnok, Emerson unokája rajtbüntetések miatt csak az utolsó helyről rajtolhatott, végül a kiesők miatt a tizenhetedik helyen intették le.

    „Örülök, hogy végigértem, ez volt a cél. A végén jót csatáztam Jackkel (Aitken) és Kevin is előttem volt. Legalább volt egy kis akció. A tempóm is egész jó volt a verseny közepétől kezdve egészen a végéig.”

    Fittipaldi kiemelte, a sok kör jól jön majd, amikor Abu Dhabiban is autóba ülhet.

    „Az újraindításnál próbáltam harcolni a többiekkel, de ugyanakkor tudtam, elsősorban be kell fejeznem a versenyt. Sokat tanultam a következő versenyemre, ez most a legfontosabb.”

    „Nehéz mostanság eljutni a Forma-1-ig, de én elmondhatom magamról, hogy befejeztem egy versenyt. Köszönöm a csapatnak a lehetőséget.”

    Ezzel szemben a másik autóban Magnussen – aki Amerikában talált magának ülést – teljesen máshogy látta a történteket.

    „Egyszerűen lassúak voltunk, nem volt esélyük bármit is csinálni. Nem tudtunk igazán versenyezni, nem volt meg a tempónk.”

    „Mindegy, mi történik a versenyen, sokkal több embernek kellett volna kiesnie ahhoz, hogy pontot szerezzünk. Nehéz verseny volt, és bár mindig reménykedik az ember, hogy történik valami, ez ma nem jött be.”

    Steiner, a csapatfőnök megdicsérte mindkét pilótát, de inkább már a téli szünetre koncentrál.

    „Mindkét autóval komolyabb probléma nélkül befejeztük a versenyt. Nem vagyunk boldogok a helyezések miatt, de tudjuk, minden téren javulnunk kell.”

    „Pietro jó munkát végzett, annak ellenére, hogy egy éve nem vezetett Forma-1-es autót. Jó versenyt futott, nem tehetett volna sokkal többet, és ez igaz Kevinre is. Már az utolsó versenyre koncentrálunk, és a megérdemelt téli szünetre.”