Címke: Pietro Fittipaldi

  • Fittipaldi újfent lehetőséget kap a Haastól

    Fittipaldi újfent lehetőséget kap a Haastól

    A Haas bejelentette, hogy a teszt és fejlesztő pilótájuk, Pietro Fittipaldi vezetheti majd az egyik autójukat a Mexikói és az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén.

    A brazil pilóta már régóta az amerikai istállóhoz tartozik, ahol már a 2019-es szezon óta tölti be a teszt és fejlesztő pilóta szerepkörét. Fittipaldi emiatt részt vehetett pár első szabadedzésen a Haasnál, azonban a legnagyobb lehetőségét a 2020-as szezon utolsó két futamára kapta meg.

    Ekkor történt ugyanis Romain Grosjean horrorisztikus balesete a Bahreini Nagydíjon, ami miatt a francia már nem volt képes részt venni a szezon utolsó két versenyén, így Günther Steinerék megadták Fittipaldinak a bizalmat. A brazil így hivatalosan is bemutatkozhatott a Forma-1-ben, az már más kérdés, hogy a megbízatása mindössze két futamra szólt.

    Fittipaldi azonban most újra lehetőséget kap a VF-22 volánja mögött, amit már a szezon előtti bahreini teszten már vezethetett.

    „Örömmel jelenthetem be nektek, hogy újra vezethetem majd a Haas idei autóját a Mexikói és az Abu Dhabi Nagydíj első szabadedzésén is” – mondta Emerson Fittipaldi unokája a Haas Instagram oldalán található videóban. – Szeretném megköszönni ezt a lehetőséget a Haas csapatának.”

    „A bahreini teszt óta először vezethetem majd a VF-22-t és most két versenyhétvége keretein belül is lehetőségem nyílik arra, hogy pályára vigyem az autót. Ez pedig remek érzéssel tölt el.”

     

    A bejegyzés megtekintése az Instagramon

     

    Haas F1 Team (@haasf1team) által megosztott bejegyzés

  • Fittipaldi Le Mans-nal vigasztalódhat, de Magnussen is rajta van a listán…

    Fittipaldi Le Mans-nal vigasztalódhat, de Magnussen is rajta van a listán…

    Közzétették az 2022-es Le Mans-i 24 órás nevezési listáját, melyen a WEC mezőnyén kívül további 25 autó szerepel.

    A Hypercar mezőnyben 5 autóra bővül a verseny, a Glickenhaus indít még egy autót. Ryan Briscoe átül majd a teljes szezont futó 708-as gépből Richard Westbrook és Franck Mailleux mellé. Helyén Pipo Derani szerepel majd.

    A LMP2-eseknél csaknem megduplázódik a járművek száma, 15-ről 27-re nő. A WEC csapatok közül a WRT, az Inter Europol, illetve az Algarve Pro Racing indít egy-egy további autót.

    Előbbiek Lamborghini pilótáknak adnak esélyt, a lengyel csapat a nemrég még egy Haas üléssel szemező Pietro Fittipaldi, utóbbiak pedig Sophia Flörsch szolgálataira számíthat majd.

    A további egyszeri nevezők közé tartozik az idei F2-es mezőnyből kiszorult ELMS-versenyző Bent Viscaal (TDS Racing x Vaillante), az Asian Le Mans Series (ALMS) bajnok Nielsen Racing (Ben Hanley, Matt Bell és Rodrigo Sales), és a tavalyi ELMS bajnok Ye Yifei, aki a kétszeres IMSA bajnok Ricky Taylorral alkot majd egy csapatot.

    A tartalék autók között – amennyiben valamelyik visszamondaná az indulást – ott van az újra egyesülő Magnussen apa-fia páros, annak ellenére, hogy Kevin közben aláírt a Haasszal. Az Azeri Nagydíj ütközik a Le Mans-i hétvégével, így valószínűtlen, hogy végül rajthoz áll Franciaországban.

    GTE Pro kategóriában a Corvette érkezik egy második – egyébként Amerikában szereplő – legénységgel, valamint szintén a tengerentúlról érkezik a Riley Motorsports Ferrarija is. Utóbbit a Formula E pilóta, Sam Bird és a Supercars címvédője, Shane van Gisbergen terelgeti majd.

    Az amatőröknél még nem véglegesítették az extra hét Ferrari és három Porsche legénységét. Annyi azonban már biztos, a versenyzői karrierjéről sorozatot készítő Michael Fassbender is indulni fog Le Mans-ban.

  • Fittipaldi: Fáj, hogy lemaradtam a Haas üléséről

    Fittipaldi: Fáj, hogy lemaradtam a Haas üléséről

    Pietro Fittipaldi elmesélte, hogyan érzi magát, miután lemaradt a teljes szezonos versenyzői állásról a Haas csapatánál.

    A háborús helyzet jelentősen felkavarta a Forma-1-en belüli állapotokat is. A Haas szerződést bontott az orosz Nyikita Mazepinnel, így kénytelenek voltak új pilótát keresni. Sokáig úgy tűnt, hogy az amerikaiak tesztpilótája, Pietro Fittipaldi lesz a befutó, de végül az igen tapasztalt Kevin Magnussen tért vissza a csapathoz, aki 2020 végén távozott a Forma-1-ből.

    Günther Steiner ugyan korábban arról beszélt, hogy ha szükséges, Fittipaldit hívják először, de most kiderült, hogy Magnussen volt az egyedüli, akivel tárgyaltak. A kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája csalódott a fejleményeket követően, de megérti a döntést.

    „Steiner azt mondta nekem, hogy valójában csak két jelölt jöhetett szóba, én voltam az egyik, viszont azt nem tudtam, hogy ki a másik versenyző” – kezdte nyilatkozatát a két F1-es futamon szereplő pilóta. „Kevin volt az, és őt választották. Én tiszteletben tartom a csapat döntését. Nyilvánvaló, hogy versenyzőként a szívem mélyén csalódást okoz, és fáj, mert tudom, hogy mekkora potenciál van bennünk, illetve bennem. Steiner úgy indokolta a döntést, hogy valaki olyan kellett, akinek van tapasztalata. Ezt megértettem, és ez nem változtat a csapat iránti elkötelezettségemen, sőt a történetnek itt még nincs vége. Továbbra is keményen fogok dolgozni. Sok viszontagságon kellett már átverekednem magam a pályafutásom során. Ez is csak egy újabb. Most már csak annyit tehetek, hogy még keményebben dolgozom.”

    Fittipaldi büszke lett volna rá, hogy ő lett volna az első teljes szezont futó brazil versenyző 2017 óta. Az sem lett volna utolsó dolog, hogy rajthoz állhat szülővárosa nagydíján, Miamiban.

    „Tudom, hogy mit érhettünk volna el. Óriási lett volna Brazília szempontjából” – tette hozzá. „De ott lett volna a Miami Nagydíj is, a szülővárosomban. Azt hittem, hogy tényleg összejön. De semmi baj. Ez nem probléma. A következő nap felébredve még keményebben kell dolgoznom. Jön majd egy újabb lehetőség, tudom, hogy a történet nem ér itt véget. Bármi is legyen, mondtam Günthernek, hogy ugyanolyan elkötelezett vagyok, mint korábban. És minden alkalommal, amikor beültet az autóba, a lehető legfelkészültebb leszek.”

    Fittipaldi tehát marad a Haas tartalékpilótája, és vezethette is a VF-22-t a csütörtöki napon Bahreinben. Emellett valószínű, hogy néhány szabadedzésen is lehetőséget kap az új szabály miatt, mely a csapatokat fiatal pilóták alkalmazására kötelezi.

  • Schumacher erős csapattársat kíván unokaöccsének, Micknek

    Schumacher erős csapattársat kíván unokaöccsének, Micknek

    Ralf Schumacher szerint nem reális az, hogy egy népszerű korábbi Forma-1-es versenyzőt hívnak majd a Haas elbocsátott pilótája, Nikita Mazepin helyére 2022-ben. A hírek szerint Schumacher német honfitársa, Nico Hülkenberg, aki jelenleg az Aston Martin tartalékosa, visszatérhet a rajtrácsra – különösen azért, mert Gene Haas azt mondja, hogy a csapat egy tapasztalt pilótát keres. Az amerikai így fogalmazott:

    „Csak körbe kell néznünk, hogy ki állhat rendelkezésre.”

    Schumacher azonban – aki a 2022-es Haas igazolt pilótájának, Micknek a nagybátyja – lefitymálja a 34 éves Hülkenberg esélyeit:

    „A Haas azt állítja, hogy több jelöltjük is van, de úgy tűnik, hogy néhányuk nem igazán releváns. Például nem tudom elképzelni, hogy Günther Steiner felveszi régre nyúló kapcsolatát Niko Hülkenberggel, és egy második németet hoz a csapatba.”

    A Haas tartalékpilótája, Pietro Fittipaldi az orosz Mazepint helyettesíti majd a bahreini teszten, de a 25 éves brazil esélye a versenyzői ülés megszerzésére Schumacher szerint nem valószínű:

    „Csak kívánni tudom, hogy Mick idén egy erős csapattársat kapjon, akivel együtt megteszi a következő lépést a karrierjében. Remélhetőleg olyasvalaki lesz az, akivel együtt sokat tanulhat. Nagyszerű lenne, amennyiben Oscar Piastri lenne az.”

    A Formula 2-es pilóta Louis Deletraz tagadta, hogy tárgyalásokat folytatna a Haasszal, míg Kevin Magnussen állítólag szilárdan a Peugeot Le Mans-i csapatához szerződött. Az egyik legesélyesebb jelölt az ülésre a Ferrarihoz kötődő Formula E pilóta, Antonio Giovinazzi, akinek a legfrissebbek az F1-es tapasztalatai. Schumacher mindeközben elismeri, hogy sajnálja Mazepint:

    „Egyáltalán nem ő a hibás, sőt, sajnálom is, bár nem vagyok a legnagyobb szurkolója. Ugyanakkor ilyesmit nem kívánnék egyetlen versenyzőnek sem.”

    Az orosz Nikolai Vetrov, aki leginkább Sergey Sirotkin menedzsereként ismert, elmarasztalóan beszélt a Haas döntéséről a Match TV-n:

    „Senki sem akart ehhez az istállóhoz csatlakozni. Aztán ők (Mazepin és Uralkali) valamiért odamentek, a Haas fogta a pénzt, most pedig kidobják őket.”

  • A korábbi mellőzött Haas tartalék is felszólalt az ülés kapcsán

    A korábbi mellőzött Haas tartalék is felszólalt az ülés kapcsán

    2020-ban Romain Grosjean balesete után ugyan nem őt választották, a Haas egyik tartalékpilótája, Louis Délétraz ismét képbe került az amerikai csapatnál.

    A svájci pilóta neve ismét felmerült a Mazepin által üresen hagyott ülés miatt. Délétraz azonban kijelentette, bár meg lenne rá a lehetősége, két jelenlegi sorozata miatt nem élne a lehetőséggel.

    Az ELMS tavalyi bajnoka idén kettős LMP2-es programmal rendelkezik, hiszem a Premával a WEC-ben, a Tower Motorsports-szal pedig a tengerentúli IMSA-ban teljesít majd szezont.

    A svájci emiatt a Twitteren vetett véget a találgatásoknak:

    „Sok üzenetet kaptam a Haas üléssel kapcsolatban. Igen, még mindig megvan a szuperlicenszem, de nem folytatok velük tárgyalásokat. Már aláírtam a 2022-es szerződéseimet, és boldog vagyok velük. A legjobbat kívánom a csapatnak és Pietrónak ebben a nehéz helyzetben.”

    Pietro Fittipaldi, a Haas tavalyi teszt- és tartalékpilótája lenne ugyanis a következő jelölt, Grosjean balesete után is őt kereste meg a csapat. Gene Haas azonban kijelentette, tapasztaltabb pilótát keresnek.

    A korábbi pilóták közül Antonio Giovinazzi a Formula E üléséből ugyan kiváltható lenne, de Nico Hülkenberg megszerzése nem ütközne hasonló akadályokba. A német azonban nem tudná pótolni az Uralkali távozásával jelentkező szponzorpénzek kiesését.

    Rajtuk kívül Kvyat az Alpine, Kubica az Alfa Romeo – és szintén a Prema – alkalmazásában áll, így ők valószínűleg nem szerepelnek azon a bizonyos listán.

  • Fittipaldi a Haasszal tesztel Bahreinben miután Mazepin kiszállt

    Fittipaldi a Haasszal tesztel Bahreinben miután Mazepin kiszállt

    A Haas Forma-1-es tartalékpilótája, Pietro Fittipaldi fog a csapatnak vezetni a közelgő bahreini előszezoni teszten. A hírt személyesen a csapat tulajdonosa, Gene Haas erősítette meg, aki nemrég az Associated Pressnek nyilatkozott. A Haasnál egy versenyülés üresedett meg, miután a hét elején, az ukrajnai orosz inváziót követően elváltak útjaik a névadó szponzor Uralkalitól és pilótájától, Nikita Mazepintől.

    Fittipaldi korábban már versenyzett a Haasnál, a 2020-as szezon utolsó két fordulóján Romain Grosjean bahreini égési sérüléssel járó balesete után. A brazil ezen a héten visszatér az autó volánja mögé a 2022-es idény kezdete előtti utolsó három napos előszezoni tesztre, azonban nem biztos, hogy ő lesz Mazepin utódja. A Haas ennyit közölt:

    „Jelenleg több jelöltet is megvizsgálunk, meglátjuk, hogy ki áll rendelkezésre, és mivel kell foglalkoznunk, de szerdára lesz valaki. Pietro biztosan velünk lesz, erre készen áll, hiszen ő a tesztpilóta. Szerintem egy teljes munkaidős pilótát keresünk. Azt hiszem, nyilvánvalóan szeretnénk valakit, aki kicsit valóban tapasztaltabb. Csak meg kell néznünk, hogy ki elérhető.”

    A Haas csapatfőnöke, Günther Steiner két hete beszélt erről, miután a Haas úgy döntött, hogy a barcelonai tesztelés utolsó napján elhagyja az orosz szponzora, az Uralkali logóit, és kijelentette, hogy a csapat tulajdonosa, Gene teljes mértékben támogatja ezt a döntést. Haas saját maga mondta el, hogy az invázióval kapcsolatos „elsöprő kritikák” vezettek a csapat szakításához az Uralkalival:

    „Rengeteg komoly kritika érte az ukrán inváziót, és ez kezdett elhatalmasodni. Mi sem tudjuk elfogadni ezt, és a többi támogatónk sem.”

  • Nem csak Fittipaldi a jelölt a Haas üres ülésére

    Nem csak Fittipaldi a jelölt a Haas üres ülésére

    A Haas a hírek szerint megkezdte Nikita Mazepin utódjának keresését. Állítólag a tartalékpilóta Pietro Fittipaldi mellett a regnáló Formula 2-es bajnok Oscar Piastri, valamint a Red Bull által támogatott F2-es pilóta, Jehan Daruvala neve is felmerült.

    A BBC-s Andrew Benson által készített riport szerint ők hárman szerepelnek Günther Steiner csapatfőnök jelöltlistáján, noha az olasz sajtó Antonio Giovinazzit is számításba veszi. Az Alfa Romeo korábbi versenyzője ugyanúgy kötődik a Ferrarihoz, mint a Haas másik versenyzője, Mick Schumacher, ráadásul neki már több évnyi tapasztalata is van.

    Steiner számára azonban az egyik akadály, hogy már nyilvánosan is kijelentette, hogy Fittipaldi – aki kétszer már versenyzett a csapatnál, mikor Romain Grosjeant kellett pótolni – „elsőbbséget élvez”.

    „Nyilvánvaló, hogy (Fittipaldi) néhány éve nálunk van, és meglátjuk, hogy mi lesz a következő lépés” – magyarázta Steiner a Speed City Broadcastingnak.

    Úgy értem, hogy Pietro mindig velünk van, és ennek oka van. Az elmúlt években szükségünk volt egy tartalékversenyzőre, mivel COVID ott volt körülöttünk, így ő mindig itt van.”

    „Ismeri a csapatot, ismeri az autót annyira, hogy egyik napról a másikra beugorhasson. Jelenleg senki sem jobb Pietrónál.”

    A végső döntés nem született még meg. Annyi biztos, hogy a heti teszten Fittipaldi vezethet majd Mazepin helyén.

    [poll id=”227″]

  • Haas: Előbb Fittipaldi majd Giovinazzi érkezhet?

    Haas: Előbb Fittipaldi majd Giovinazzi érkezhet?

    Miután Nikita Mazepinnel szerződést bontott a Haas, az amerikai csapatnak el kell döntenie, kivel pótolják az orosz pilótát. Két név van a kalapban: Pietro Fittipaldi és Antonio Giovinazzi. Nézzük, milyen is az a forgatókönyv, amely a brazil debütálásának kedvez, mielőtt az olasz visszatérne a szezon hátralévő részére. A tárgyalások mindenesetre zajlanak…

    Ki lesz az a pilóta, aki Mick Schumacher mellett részt vesz a március 10. és 12. között Sakhirban megrendezésre kerülő előszezoni teszteken? Illetve, kit hívnak a Haas VF-22-es versenyzőjének a következő hét utáni Bahreini Nagydíjra, miután az amerikai csapat hivatalosan is felbontotta a szerződését Nikita Mazepinnel?

    Günther Steiner, a Haas csapatfőnökének az Uralkali támogatásának az elvesztésével is meg kell küzdenie. Biztosított mindenkit, hogy a csapata az F1-es világbajnokságban való jelenléte egyáltalán volt nem kérdéses, és keményen dolgozik a megoldáson. A pilótakérdésre válaszolva elmondhatjuk, hogy két név a játszik: Pietro Fittipaldi és Antonio Giovinazzi. Egyesek még az F2-es bajnok Oscar Piastrit is szerették volna itt látni, aki az Alpine Akadémia tagja. Az ausztrál pénzügyi „hozományt” is hozhatna, valamint kiemelkedő tehetséget. Oscar érkezése azonban ütközne azzal az elképzeléssel amit a Ferrari Mick Schumacherrel tervez. A kettőjük összehasonlítása minden bizonnyal az egyiküket népszerűsítené, a másik kárára.

    A Scuderia ezért megpróbálja majd megvédeni Micket, és Antonio Giovinazzinak akarnak második esélyt adni. Ő tulajdonképpen a maranellóiak harmadik pilótája, akit bármelyik Ferrari-, Alfa Romeo- vagy Haas-pilóta helyére hívhatnak. Legalábbis Mattia Binotto így jelentette be őt az F1-75 bemutatóján. Antonio többek között ezért szabadulhat büntetés nélkül a Penske-vel kötött Formula E szerződéséből, mert a megállapodásba egy felmentési záradékot is beillesztettek. Amennyiben a Forma-1-ből hívnák, mehet, – ezt ügyesen írta bele a menedzsere, Enrico Zanarini.

    Miután szakított Nikita Mazepinnel, a Haas tárgyalásokat kezdett a Ferrarival, hogy visszahozzák Giovinazzit az F1-be. Olaszországnak ismét lehet egy képviselője a száguldó cirkuszban, de nem biztos, hogy a visszatérés azonnal megtörténne.

    A Motorsport.com-nak elárult információk alapján Pietro Fittipaldi amellett, hogy tartalékpilóta, rövid távon kaphat csak szerepet: a kétszeres világbajnok Emerson unokaöccsének a 2022-es szezonban két nagydíjra lenne megállapodása, a kis költségvetése miatt. A brazil tehát különös helyzetben lenne, hiszen a bahreini tesztekkel kezdődő szezon után lehet, hogy majd hamarosan átadná a helyét Giovinazzinak, aki a szezonra kijelölt pilóta lenne.

    Az anomália az, hogy az olasz azt kockáztatná, hogy április 10-én Ausztráliában debütálna anélkül, hogy egy métert is megtett volna a VF-22-essel. Esetlegesen kaphat még lehetőséget arra, hogy a barheini tesztek során legalább félnapos tesztelést végezzen. Így a három napot felosztanák a három pilóta között.

    A következő órákban tisztázódnia kell a helyzetnek, hiszen tudniuk kell, hogy kinek és milyen szerepkörben kell majd elindulnia Sakhirba…

  • A Haas és Mazepin is kétségek közt az ukrajnai válság miatt

    A Haas és Mazepin is kétségek közt az ukrajnai válság miatt

    Az ukrajnai orosz katonai akciók hatásai már az F1-es paddockba is beszivárogtak.

    A Forma-1 hivatalból lemondta a szeptemberi Orosz Nagydíjat Szocsiban, és most a Haas csapat, a névadó szponzor Uralkali és a versenyzőjük, Nikita Mazepin sorsa is veszélyben van. A száguldó cirkusz megerősítette, hogy a múlt hét végén találkozott az érintettekkel, hogy megvitassák a helyzetet, és a következtetés az, hogy „a jelenlegi körülmények között lehetetlen megtartani az orosz versenyt”.

    Az egyik probléma az, hogy nagyon sok pilóta jelentkezett azzal, hogy nem utazik Oroszországba, amíg az ország háborúban áll. Ezt megerősítette George Russell is, mint új, GDPA igazgató:

    „Ebben mindannyian azonos oldalon állunk.”

    A szocsi futam promótere, a Rosgonki azonban úgy gondolja, hogy van még remény:

    „A hivatalos közlemény szerint az FIA úgy döntött, hogy a jelenlegi körülmények miatt csak elfüggeszti az oroszországi verseny előkészületeit.”

    A jegyeket ezért nem kell visszafizetni addig, amíg a versenyt hivatalosan nem törlik, tette hozzá Rosgonki.

    Az amerikai Haas csapat 2022-es felkészülése is függőben van, mivel az Uralkali logó – amelynek vezetője Dmitry Mazepin orosz oligarcha – már lekerült az új autó festéséről. Amennyiben az Uralkali nem térhet vissza, akkor valószínűleg Mazepin 22 éves fia, Nikita is távozik a pilótafülkéből. Günther Steiner csapatfőnök ennyit árult el erről:

    „Ezt meg kell oldanunk. Vannak az érintett kormányok, de nekem nincs hatalmam felettük, így meg kell néznünk, hogyan alakul a helyzet Ukrajnában. Nikita jelenleg szomorúnak tűnik, mert ez a szülőhazáját érinti. Remélem, hogy nem hagyja el magát.”

    Steiner azt is elárulta, hogy ha Mazepint eltávolítják a felállásukból, vagy eltiltják a versenyzéstől, akkor a helyére a tartalékversenyző Pietro Fittipaldi ülhet be, ő áll a sor elején:

    „Szükségünk volt egy tartalékpilótára, mivel a koronavírus továbbra is itt van, így ő még mindig velünk van.”

    Steiner azonban utalt rá, hogy a Haas puszta túlélése nem forog kockán:

    „Fáj a fejünk, de ez nem olyasmi, ami összezavarja a csapatot. Pénzügyileg stabilak vagyunk. Több módja is van a finanszírozás elnyerésének. Jövő héten kell lerendeznünk az összes jogi kérdést. Akkor lesz mindenről döntés. Láthattátok, hogy eltávolítottuk a logókat, és most el kell döntenünk, hogyan folytatódik ez az egész – a támogatóval és Nikitával is.”

    Nem ez az első nagyobb káosz a Haasnál az elmúlt szezonokban, de Steiner szerint mindent a helyén kell kezelni:

    „Amikor aláírtuk a szerződést, ki gondolta volna, hogy egy év múlva háború lesz? Számomra ezek olyan kihívások, amelyekkel az életben találkozol. Minden rendben ment, amíg ez meg nem történt, de olykor az életben döntéseket kell hozni, még akkor is, ha azok nem könnyűek.”

     

  • Nem Fittipaldi, hanem Giovinazzi a legesélyesebb Mazepin helyére?!

    Nem Fittipaldi, hanem Giovinazzi a legesélyesebb Mazepin helyére?!

    Olaszországból származó sajtóhírek szerint a korábbi hírekkel ellentétben nem a Haas tartalékpilótája Pietro Fittipaldi, hanem a motorpartner, a Ferrari támogatását élvező Antonio Giovinazzi lehet Nikita Mazepin utódja, amennyiben az orosz elveszti a helyét a Haasnál.

    Az orosz-ukrán konfliktus a Haas csapat életére van leginkább kihatással a Forma-1-ben. Az orosz főszponzor az utolsó tesztnapra le is került az autóról, és a folytatás is kétségessé vált. Amennyiben a szponzor távozik, viheti magával az egyik állandó pilótát, Nikita Mazepint is.

    Erre utalt maga a csapatfőnök Günther Steiner is, aki Pietro Fittipaldit nevezte meg első számú jelöltnek erre az eshetőségre. Most azonban a motorsport.com olasz kiadása azzal állt elő, hogy a Haas motorpartnere ebben az esetben komolyabban beleszólhat a helyettesítésbe.

    Egyre nagyobb esély mutatkozik, hogy szükség lesz egy új pilótára, ugyanis a barcelonai paddockban olyan híresztelések keltek szárnyra, miszerint a tulajdonos Gene Haas eldöntötte, hogy minden orosz kapcsolatot megkíván szakítani a csapattal.

    Giovinazzi sok tekintetben logikusabb választás lenne, ugyanis a Ferrari kapcsolat mellett Fittipaldival ellentétben jól ismeri az F1-et, és még nem jött ki a rutinból sem, hiszen utoljára a tavalyi szezonzárón állt rajthoz, ám elvesztette a helyét az Alfa Romeonál és a Formula E-ben talált mentőövet magának, ám könnyen lehet, hogy a sors megajándékozza őt egy utolsó utáni eséllyel a Forma-1-ben…