Címke: Pierre-Louis Chovet

  • Kik ellen nyert a kis Montoya? – a F3-as Ázsia-bajnokság résztvevői

    Kik ellen nyert a kis Montoya? – a F3-as Ázsia-bajnokság résztvevői

    Szokásos módon a téli időszakban a feltörekvő F3-as pilóták a legnagyobb kontinensen gyűlnek össze tapasztalatot és pontokat gyűjteni.

    Tavaly Guanyu Zhou, Jehan Daruvala, Roy Nissany és Alessio Deledda révén négy Formula-2-es pilóta gyűjtötte a licenszpontokat. Rajtuk kívül még további hat F3-as versenyző indult.

    A főbb csapatok közül a Prema és a Hitech van jelen itt is, ezenkívül az európai formaautós sorozatokban induló R-ace GP teszi ki a mezőny egyik részét.

    A sorozat sajátjainak mondható a Mumbai Falcons és az Evans GP indulása, ők már évek óta rendszeresen képviselik magukat a sorozatban.

    Előbbi most a Ferrari juniorokat indítja: Arthur Leclerc kiábrándító F3-as, Dino Beganovic pedig szintén rossznak mondható Regionális Európa-bajnoki szezonja miatt igényli az önbizalomnövelést. Mellettük Oliver Bearman első F3-as szezonja előtt szerez extra tapasztalatot.

    A kakukktojás Sebastian Montoya, aki korábban volt a Ferrari Pilótaakadémiájának tagja.

    Az Evans GP-nél szerepel a mezőny egyetlen F2-es pilótája, Cem Bölükbasi, aki tavaly ebben a sorozatban kezdte a formaautós karrierjét. Csapattársa Kiss Norbi csapatfőnökének fia, Révész Levente lesz, aki tavaly az olasz F4-ben volt pontszerző.

    A Premánál az emirátusokbeli Al Qubaisi család foglalt el három ülést. A másik kettővel az F3-ba készülő – tavaly év végén tesztelő – Paul Aron (Mercedes) és az ott megragadt Jak Crawford (Red Bull) indul. A Hitech a Isack Hadjar (Red Bull) szolgálataiban bízik, akit már bejelentettek a harmadik formulába.

    Két további F3-as pilóta szerepel a Formula Regional Asian Championship mezőnyében. Ido Cohen és tavalyi bajnoki második Pierre-Louis Chovet a BlackArts Racing színeiben versenyez.

    Érdemes megemlíteni még a 2020-as olasz F4 bajnokát (Gabriele Miní, Hitech), a tavaly Európa-bajnokság második helyezettjét (Hadrien David, R-ace GP) és a 2021-es spanyol F4-es bajnok Dilano van’t Hoffot.

    Az első hétvégén Abu Dhabiban Sebastian Montoya, Gabriel Bortoleto és Gabriele Miní is nyerni tudott, utóbbi vezeti a pontversenyt is.

  • Guanyu Zhou lett az ázsiai Formula 3-as bajnokság bajnoka

    Guanyu Zhou lett az ázsiai Formula 3-as bajnokság bajnoka

    Az Alpine akadémiájába tartozó Guanyu Zhou nyerte az ázsiai Formula 3-as bajnokság egyéni pontversenyét.

    Ez volt annak a kínai fiatalnak az első bajnoki címe, aki Kína egyetlen Forma-1-es reménysége az elkövetkező 15 évre. Ezen győzelemmel immáron 36 szuperlicensz pont szerepel a Formula 2-ben versenyző Zhou neve mellett és így már csak 4 pont hiányzik neki a szuperlicensz megszerzéséhez.

    Az Alpine juniorja négy alkalommal ünnepelhetett a dobogó legtetején a tizenöt versenyből és emellett további hét dobogós helyezést is szerzett.

    Zhou a bajnoki címet végül a szezonzáró versenyen tudta megszerezni Pierre-Louis Chovetval szemben úgy, hogy az utolsó verseny kezdete előtt mindössze egy pont volt köztük a különbség a kínai versenyző javára.

    „Hatalmas köszönetet szeretnék mondani a csapatomnak,” – mondta az Alpine juniorja, aki az idei szezonban is az UNI Virtuosi csapatát fogja erősíteni a Forma-1-ben. „Nagyon nehéz volt, különösen az elmúlt hetek, ugyanis rendkívül sokat kellett dolgoznunk.

    „32 pontos hátránnyal megérkezni az utolsó hétvégére sosem könnyű dolog. Azonban egy pillanatig sem adtam fel és az utolsó versenyen sikerült egy jó rajtot fognom, amivel az élre is állhattam.

    „Az indulás után már minden a koncentrációról szólt, arról, hogy megőrizzem és bebiztosítsam a győzelmemet. Hihetetlen érzés, hogy immáron az ázsiai F3-as bajnoknak mondhatom magam, nagyon élveztem az itt töltött négy hetet.”

  • A tavalyi év legjobb beugrója újra lehetőséget kap az F3-ban

    A tavalyi év legjobb beugrója újra lehetőséget kap az F3-ban

    Az F3-ban tavaly Belgiumtól lehetőséget kapó Pierre-Louis Chovet újra a mezőny része lesz, a Jenzer Motorsportnak köszönhetően.

    A francia Max Fewtrell helyére érkezett a Hitech GP-hez, Spában és Monzában állt rajthoz. Utolsó versenyén hatodik lett. Öt pontja ezúttal azt is jelentette, hogy 19. helyen végzett az összetettben, legelőrébb azok közül, akik nem a teljes szezont teljesítették.

    „A Jenzer már a GP3-as időktől itt volt, ebben a kategóriában, és nagyban segítettek Yuki Tsunodának is, hogy eljusson az F1-be.” – emelte ki Chovet.

    „Már nagyon várom, hogy újra autóba ülhessek az első hivatalos teszten, Jerezben február 25-én és 26-án.”

    A svájci csapat tavaly küszködött, csak kilencedik helyen zártak, csak a Charouzt előzték meg, hat ponttal.

    Az eddig bejelentett F3-as pilóták:

    Versenyző Akadémia F3-as csapat
    ?? Arthur Leclerc Ferrari
    ?? Prema
    ?? Dennis Hauger Red Bull
    ?? Olli Caldwell
    ?? Frederik Vesti Mercedes
    ?? ART
    ?? Aleksandr Smolyar
    ?? Jak Crawford Red Bull
    ?? Hitech
    ?? Ayumu Iwasa Red Bull
    ?? Roman Stanek
    ?? Matteo Nannini* ?? HWA
    ?? Jonny Edgar Red Bull ?? Carlin
    ?? Calan Williams
    ?? Jenzer
    ?? Pierre-Louis Chovet

    *Nannini az Formula 2 mezőnyében is szerepel, eredetileg azonban F3-as szezont jelentett be. Mivel a két sorozat nem versenyez ugyanakkor, elképzelhető, mindkét sorozatba.n részt vesz majd.

  • Leclerc öccsét felvették a Venturi FE junior programjába

    Leclerc öccsét felvették a Venturi FE junior programjába

    A Venturi Formula E csapat tulajdonosa elindított egy junior programot, amelynek máris részesévé vált Charles Leclerc öccse. A monacóiak ezt a programot azzal a céllal hozták létre, hogy a legmagasabb szintű elektromos versenyautós kategóriáig juttathassák el a fiatalokat. Arthur Leclerc 2018-ban a francia F4-ben indul majd, de támogatást nyer a GP3 győztes Dorian Boccolacci is, aki nyert már „villanyautóval” a 2017/18-as Andros Trophy-n.

    A többi versenyző, aki aki még részese lehet a dolognak, az a francia F4-es versenyző Pierre-Louis Chovet, a gokartos Louis Iglesias és Benjamin Cartery, valamint eSports bajnokok, név szerint: Maxime Pain, Kevin Leaune és Gaetan Goarant.

    A Next Gen is majd a Venturi monaco-i bázisán kap helyet, ahol a versenyzők használhatják majd a Formula E szimulátort, fizikai tréningeken vehetnek részt, és kiképzést kapnak az elektromos versenyautók műszaki részleteiről is. Később természetesen vezethetnek majd igazi Formula E autót is. A Venturi elnöke, Gildo Pastor ennyit mondott a programról:
    „Segíteni akarunk ezen fiatal tehetségeknek, akiknek nem mindig volt minden biztosított ahhoz, hogy komolyabban is beinduljon a karrierjük. A múltban is már többször adtunk ifjaknak lehetőséget. Itt van példának máris a Venturi Formula E csapat fejlesztő pilótája, Michael Benyahia, aki csak 17 éves. Logikus lépés volt, hogy megalapítjuk a junior csapatunkat, a Venturi Next Gen-t. Hidat is akarunk építeni az eSport és a valóság közé, biztos vagyok benne, hogy a játékosokból igazi tehetségeket tudunk faragni.”

    A 17 éves Arthur Leclerc is bemutatkozhat 2018-ban formaautóban is, a gokartos évei után. Bátyja, Charles szerint sikeres lesz, de csak akkor, ha elvégzi a szükséges kemény munkát. Az Autosportnak így nyilatkozott a Sauber pilótája:
    „Nem volt igazán pénzünk arra, hogy folyamatos karriert biztosítsunk neki, így négy évre leállt. Most sikerült forrást találnunk ahhoz, hogy elindíthassuk a Formula 4-ben. Nagyon kemény lesz, de elnézve a teszteredményeket, szerintem mindenkit lenyűgözött az, hogy amilyen kevés időt eltöltött eddig formaautóban, milyen hamar megbarátkozott a technikával, és ahogy ezt csinálja, az nagyszerű. Ezért is akartunk keresni neki olyanokat, akik tudnak neki segíteni, és most örülök, hogy itt láthatom őt. Most sokat kell dolgoznunk majd azon, hogy jó éve is legyen. Biztos vagyok benne, hogy képes lesz a megfelelő munkára, és csak magára kell koncentrálnia.”

    https://www.instagram.com/p/BUjjQVZjZPr/?taken-by=arthur_leclerc

    Amikor megkérdezték, hogy testvéreként mégis mennyire tudta a Forma-1-es Ferrari protezsáltjaként segítenie az öccse F4-es bemutatkozását, szerénykedett:
    „Inkább kicsit a háttérben maradok. Az is jó, ha magától tanul, de azokból is, amilyen hibákat én vétettem az én karrieremben, kis dolgokban pedig tudom segíteni, fogom a jövőben is. Amikor már a pályán van és a mérnökök figyelik, abból már inkább kimaradok, csak nézem, és ennyi. Ha látnék valami olyasmit, amit teljesen rosszul csinál, akkor azt közelebbről is megvizsgálnám, de eddig nem kellett neki sokat segítenem.”